Itachi az ujjait a szakésüveg nyakára fonva felbámult a csillagokra. A dob hangja csak tompán jutott el hozzá, és nem azért, mert a feje kavargott. Az ujjai között egy cseresznyevirág szárát forgatva bámulta a rózsaszín, fehér erezetű szirmokat. Idefelé találta az egyik fán. Valószínűleg az egyetlen olyan volt, ami kivirágzott a környéken.

Nem tudta, mikor idézte meg Kyou-t, de a hollója a feje fölött körözött, az útját csak a kihunyó és újra felvillanó csillagok fénye jelezte. Az ő gondolatai Sakura, az öccse és az egész ostoba helyzet körül keringtek.

Még mindig túl józan volt ahhoz, hogy ne lássa azt a szépen kivitelezett csapdát, amit saját magának állított, és aztán szinte akarattal belesétált. De mégis mi mást tehetne? Egy sóhajjal meghúzta az üveget, és a hátára feküdt, a tekintete követte Kyou villámgyors cikázását.

A fenébe vele, minden egyes szabályt olyan apránként és szinte kiszámítottan lépett át, mintha soha nem is létezett volna, és kezdett kételkedni benne, hogy nem szándékosan tette-e. A klán szabályai szerint nem foghatná meg a kezét. Hozzá sem érhetne, nem hogy megfogja a kezét, és ő mit művelt? Átölelte, az ölébe húzta, megcsókolta a tenyerét, sőt, egyenesen megsimogatta a tarkóját... Nem aludhatna vele egy szobában. A klán szabályzata szerint különleges eset kivételével be sem léphetne a klán leendő első asszonyának hálószobájába, erre mit csinál? Befekszik mellé az ágyba. Úgy van, Itachi, nagyszerű. Szinte kényszert érzett rá, hogy megtapsolja magát.

Rákenhetné az egészet Peinre, de teljesen felesleges. Pein azt mondta neki, hogy figyeljen rá, nem azt, hogy aludjon mellette egy széken, vagy hogy hagyja, hogy a mellkasának dőljön, amikor úgy tűnik, az a kényelmesebb neki. Pein nem mondta neki, hogy hagyja, hogy használja a chakráját minden egyes adandó alkalommal, még olyankor is, amikor semmi szükség rá, mert Sakura egyedül is képes lenne megoldani a helyzetet.

Ha kívülről bírná nézni a dolgokat, azt gondolná magáról, bizonyára megőrült. De rá kellett jönnie, hogy Sasuke nem csak Sakurát, hanem őt is zsákutcába vezette, és most itt áll a fal előtt, és nem látja a kiutat. Visszafordulni nem lehet, azt Pein zárta el előle. Csapdában van, egy részletesen kidolgozott, őrjítő csapdában aminek a megépítésénél aktívan segédkezett. Ostoba volt, és most meg kell fizetnie az árát.

Hányszor futott végig az agya ezen a feleslegesen megtett körön? Rengetegszer. A bordélyban, Konohában, a birtokon, az erdőben, a fogadóban a madáron... Túl sokszor. Ott kellett volna hagynia, amikor belé futott Orochimaru rejtekhelye előtt. Ha Sasuke nem jelöli meg a medáljával, ott is hagyta volna, de így nem tehette meg. Az az ostoba hagyta volna, hogy Orochimaru addig kínozza a menyasszonyát, amíg bele nem roppan, és akkor az Uchiha klán menthetetlenül elveszett volna. Sasuke nem az a fajta, aki túl sokat lenne hajlandó pepecselni egy nővel, és hogy egy olyan nőt akart a feleségének, akit gyerekkora óta ismert... Elég sokat elárult. Többek között, azt is, hogy Sasuke meg akar bízni a feleségében. És az is eléggé tiszta volt, hogy túl sokat fog elvárni tőle. Viszont fogalma sem volt, mire volt egyáltalán jó ez az egész, ha Sasuke kicsit sem erőltette meg magát azért, hogy bármiféle jövője lehessen Sakurával.

Elhozta, és aztán... aztán minden a feje tetejére állt. Pein marasztalta, rávette, hogy meggyógyítsa a szemeit, és már szinte Konohában is voltak, a birtokon, és megvarrta a köpenyét. Itachi lehunyta a szemeit. Miért nem megy ki a fejéből ez az egész? Túl régóta volt, hogy bárki is gondoskodni akart volna róla. Túl régóta volt már, amikor arra kellett gondolnia, hogy mennyivel jobb volna szabadon élni. Úgy élni, ahogy akar. Ha megtehetné, amit meg szeretne tenni, és nem kéne azon kattognia az agyának, hogy másnapra megbánhatja az egészet, és veszélybe sodorhatja vele Sasukét.

Mikor kinyitotta a szemeit, észrevette, hogy Sakura mellette ül a fűben, felhúzott térdekkel, arcát a combjának nyomva figyeli őt, némán, mintha hallaná a gondolatait. Nem hallotta, mikor ült le mellé.

- Minden rendben? - kérdezte halkan a lány, mikor felé fordította az arcát, és a szemébe nézett.

Mit mondhatna? Semmi nincs rendben, semmi. Végül csak megvonta a vállát, és nehezen, de felült. Egy pillanatra újra lehunyta a szemeit, és Kisaméra gondolt. Egyetlen egy nap. Csak meg ne bánja. Egyetlen, rövidke kis nap...

- Nem is tudtam, hogy itt van egy folyó - szólalt meg újra Sakura, mire a férfi felpillantott, és rámeredt a lányra, aki az állát a térdére fektetve lebámult a tőlük alig egy méterre csillogó víztükörre. - Nagyon szép.

- Igen, az - felelte halkan Itachi, de rá sem nézett a folyóra. A tekintete arra az apró, sötét árnyékra tapadt, amit Sakura íves szempillái vetettek az arcára. - Gyönyörű.

A lány egy fél perc múlva visszafordult elé, aztán zavartan elmosolyodott.

- A te ötleted volt ez az egész, ugye? - kérdezte félrebiccentett fejjel, mire Itachi a kezében tartott virágra meredt, aztán hirtelen letette a szakésüveget maga mellé, és a lány felé hajolt, hogy a hajába tűzze, a füle mögé.

- A Sakura-fesztiválnak semmi értelme Sakura nélkül, nem? - kérdezte halkan.

- Ez igaz - suttogta kipirulva a lány, és óvatosan a virághoz ért a hajában, aztán elmosolyodott, és közelebb húzódott hozzá.

Itachi lepillantott Sakurára, mikor ugyanazzal a mozdulattal nekidőlt az oldalának, mint a birtokon, és végül ő is a feje búbjára hajtotta a fejét.

- Jól érzem magam - suttogta a lány, mikor Itachi lehunyta a szemeit. - Köszönöm.

- Örülök neki - felelte halkan a férfi, és egy rövid töprengés után átkarolta Sakura derekát. Egy nap. Csak egy nap. - Tudod, mi jutott eszembe? - mormolta, míg a halántéka Sakura homlokához ért, és mikor a lány kíváncsian hümmögött, folytatta. - Sakura temetése.

- Az a történet a lányról, aki nem akart hozzámenni a kijelölt vőlegényéhez, mert beleszeretett egy istenbe? - kérdezte kicsit furcsálkodva Sakura.

- Igen.

- Nem vagyok szerelmes egy istenbe se - biztosította halkan nevetve a lány Itachit, aki felemelte a fejét, hogy lepislogjon rá. - De az igaz, hogy a vőlegény nevének végén lévő kanji egyezik Sasukééval - mormogta halkan, és a csupasz lábfejére meredt. - Mondjuk, az a szerencsétlen lány egyébként is apáca lett a végén, de az kizárt, hogy én elmenjek apácának - fejezte be végül egy mosollyal, és felpislantott Itachira.

- A másikra gondoltam - mondta a férfi. - A második felére.

- Amikor a férfi beleszeret a cseresznyefa lelkébe? - kérdezte halkan Sakura, Itachi arcát fürkészve, aki most a folyót bámulta.

- Igen.

- Az tényleg szép - mondta kissé tétován Sakura -, de annak a végén meg meghal a lány, mert kivágják a fát, amiben a lelke élt.

- Nos, nem az a kedvenc részem - vonta meg a vállát egy félmosollyal Itachi, még mindig a vizet bámulva, mire a lány is elmosolyodott, aztán hirtelen megrezzent, mert Kyou leszállt a vállára.

- Ó - nyögte halkan, meglepetten, és kicsit bizonytalanul megsimogatta a madár fekete tollakkal borított fejét. - Szia. Megijesztettél. - Mikor Kyou csőre hangosan összecsattant, Sakura megint megrezzent.

- Éppen bocsánatot kért - tolmácsolt Itachi, mire a lány ránézett, aztán visszafordult a madár felé.

- Elfogadom - mormogta Kyou-nak válaszul, mire a madár valami meghatározhatatlan hanggal Itachi vállára telepedett át, és apró fekete fejét a férfi arcának dörzsölte, mintha törleszkedne hozzá, és Sakurának nevetnie kellett. - Nem lehet, hogy te előző életedben macska voltál, pajtás? - kérdezte kuncogva Kyou-t bámulva, aki felé fordította az egyik fekete szemét, és úgy tűnt, mintha nagyon figyelne. - Macska. Kiscica - ismételte Sakura, érdeklődve figyelve, milyen hatással lesz ez a pár szó az állatra, és mikor kitátotta a csőrét, és leginkább nyávogáshoz hasonló hangot adott, a lány meglepetten pislogott. - Ért engem, igaz? - kérdezte ámulva, míg jutalmul óvatosan megsimogatta a holló fejét, aki nem csak hogy hagyta magát, de úgy tűnt, még élvezi is a dolgot.

- Még szép, hogy ért. Válaszolni is tud, könnyen tanul, és utánozza a hangokat, még az emberi beszédet is - mormolta Itachi. - Hogy van a párod, Kyou? - kérdezte halkan, mikor a holló ránézett, aztán már jött is a válasz egy artikulálatlan hang keretében, ami leginkább úgy hangzott, mintha azt mondaná "jó", Sakura pedig csak hitetlenül meredt a madárra. Hiába látta, hogy Kyou adta ki a hangot, szinte képtelen volt elhinni, amit hallott.

- Miért, valami baj van a párjával? - kérdezte végül halkan Itachitól, mire a férfi elnézett rá.

- Megsebesült. Eltörött a szárnya, mikor megtámadta őket egy sas a területért - felelte Itachi, és figyelte ahogy Kyou leugrik a fűbe, és kimért léptekkel lesétál a folyóhoz. - Idén nem tudtak fészket építeni miatta, mert Kyou is megsérült. Gondolom, meg akarta védeni. Aztán elcipelte hozzám, hogy gyógyítsam meg - sóhajtotta halkan, és beleivott a szakésüvegbe, aztán visszatette a fűbe. - Ha akkor láttad volna őrjöngeni, valószínűleg most nem mernél a közelében lenni.

- Őrjöngeni? - lehelte csodálkozva a lány, mire Itachi rásandított.

- Persze. Végül is, a párjáról volt szó. A hollók egész életükre választanak maguknak párt - tette még hozzá, míg Sakurára nézett, és egy pillanatra belefeledkezett a kíváncsi szempárba. - Sínbe kellett tennem a szárnyát - folytatta végül, mikor Sakura összepréselt ajkakkal Kyou-ra bámult. - Egész nap ott gubbasztott mellette az asztalomon.

- Ez nagyon aranyos - mosolyodott el a lány. - Most már nem is tűnik olyan ijesztőnek - vallotta be halkan kuncogva.

- Nem is az, csak meg kell ismerni kicsit - felelte egy félmosollyal a férfi.

- Akkor pont olyan, mint te - nevette halkan Sakura, és a vállával meglökte Itachiét.

- Sokban hasonlítunk - vallotta be végül a fejét rázva Itachi, és a szája sarkában még mindig ott ült a halovány mosoly. - Mindketten elég intelligensek vagyunk.

- Hé, azért el ne szállj magadtól, Uchiha - kuncogott Sakura, és újra a férfi oldalának dőlt.

Ó, istenem, flörtöl vele. Itachi lehunyta a szemeit. Nem mintha először tette volna, de... tudja egyáltalán, hogy mit csinál? Szándékosan műveli ezt vele, vagy csak véletlen az egész? A kezével maga mellett tapogatózva próbálta megtalálni az üvegét.

- Nem szoktam - mormolta végül Itachi, míg az ujjai újra rátaláltak a szakésüvegre. Nem, ehhez még nem elég részeg. Határozottan nem.

Egy pár percre csönd ült rájuk, míg a férfi ivott pár kortyot, és visszatette a fűbe az üveget, aztán Sakura pillantását követve ő is Kyou-t, és a folyó felszínén visszatükröződő csillagokat figyelte.

- Kisame meglepett az előbb... - kezdett bele hirtelen a lány, aztán megmoccant a lába, és elfészkelte magát Itachi karjában. - Mondott valamit, ami elgondolkoztatott.

- Remélem, nem azt tanácsolta, hogy vesd rám magad - sóhajtotta a férfi.

- Nem, azon nem gondolkoznék - mondta Sakura, aztán mikor Itachi válla rázkódni kezdett a hangtalan nevetéstől, kissé kihúzta magát. - Mármint... Ó, ne érts félre szándékosan, te ördögfajzat - nyögte egy zavart mosollyal felemelve a fejét, és a könyökével oldalba bökte Itachit.

- Ne haragudj. Azt hiszem, megártott ma egész nap Deidarával és Kisaméval mászkálni - szabadkozott halkan, és Sakura végül megvonta a vállát. - Szóval, mit mondott?

- Azt, hogy ti... hogy ti mindenhol idegenek vagytok - suttogta végül komolyan a lány, és visszahajtotta a fejét a vállára. - De együtt nem olyan rossz. Hogy amíg megért valaki, addig nem számít semmi. Ezért érzem úgy, hogy megbízhatok benned? - kérdezte Sakura, míg a folyó csillogó víztükrére meredt. - Ezért olyan, mintha évek óta ismernélek? Mert... megértelek, és tudom, hogy... - A lány végül elhallgatott. - Ó, badarságokat beszélek - nyögte hirtelen, és újra felegyenesedett. - Nem is ismerlek.

- Túl jól ismersz - felelte halkan Itachi, és a karjánál fogva visszahúzta magához Sakurát. - Attól tartok, túl jól ismersz - ismételte meg szinte suttogva.

- Azért, mert... Sasuke miatt? - kérdezte a lány, míg átkarolta a térdeit.

- Is. Mindketten Konohában nőttünk fel. Ugyanaz a tanítás, ugyanaz a hely... és Sasuke.

- Konoha és Sasuke - lehelte egy fintorral Sakura. - Megint ez a kettő.

- Azt hiszem, hozzá kell szoknod - vonta meg a vállát a férfi. - Amit egyszer a szívedbe zártál, ott is marad.

- Akkor te is... - kezdte Sakura felegyenesedve, aztán hirtelen összerándult, és felpislogott az égre. Az arcán landolt egy hatalmas, hideg esőcsepp, aztán leszakadt az ég, és annyi víz zúdult kettejük nyakába, hogy szinte rögtön bőrig áztak, és Sakura felpattant. - Ó, a fenébe!

- Kicsit később számítottam a viharra - mormogta Itachi felfelé bámulva, egy pillanatig élvezve, ahogy az arcán végigcsorog a jéghideg esővíz, aztán feltápászkodott, és megmarkolta a félig üres üveget is. - Futás - tette még hozzá egy félmosollyal, mikor a lány tekintete összetalálkozott az övével. - Rázd életre Deidarát.

Sakura halkan nevetve bólintott, aztán beszaladt a fák közé, és Itachi rendes tempóban követte, nehogy kilötyögtesse a szakét. Mikor kiért a fák közül, a fehér agyagmadár már ott állt a tisztás közepén, és Kisame éppen Tobit tette föl a madár hátára Deidara segítségével, míg Sakura a madár oldalának támaszkodva éppen a cipőjét húzta fel, behúzott nyakkal, sűrűn pislogva, hogy ne jusson a szemébe is a szakadó esőből.

Itachi Konan rosszalló pillantásától kísérve átadta az üveget Peinnek, aki egy kortyra eltüntette az egészet, aztán mikor Deidara melléjük lépett, összevillant a fekete és a rinnenganos szempár.

- Siessetek, teljesen eláztunk már így is - nyögte a szőke a két tenyerét a feje fölé tartva. - A madáron sem lesz jobb, de legalább hamarabb visszaérünk, és talán nem fázunk meg mindannyian....

- Még van egy kis dolgunk Itachival - mondta Pein, és Konanre nézett, aztán Kisaméra, aki feltűnt a nő háta mögött, és érdeklődve pislogott. - Menj előre, szívem, egy óra, és mi is megyünk.

- Hová mentek? - kérdezte Konan kicsit meglepetten.

- El kell intéznünk egy piócát - mormogta Itachi, míg egy kicsit előrehajolt, hogy kicsavarja a hajából a vizet, ami igazából teljesen felesleges volt, mert fél perc múlva ugyanúgy csorgott belőle a hátára és a vállára a fekete tincsekből.

- Úgy érted, hogy leütitek azt a fickót, aki egész nap követett minket? - kérdezte vigyorogva Kisame, és mikor Pein bólintott, még szélesebbé vált a vigyora. - Nagyszerű. Csatlakozom. Egyáltalán nem tetszik, hogy úgy bámulta tündérkét, mintha egy szál bugyiban parádézott volna végig Amagekurén - morogta még.

- Ja, hogy azt a fickót - bólogatott Deidara.

- Azt - biccentett Itachi. - Te vidd haza a lányokat és Tobit.

Deidara tovább bólogatott, aztán hirtelen megállt a feje, és duzzogva lebiggyesztette az ajkait.

- Basszus, engem mindig minden muriból kihagytok - vágta oda durcásan, míg Itachi a kissé értetlenül feléjük bámuló Sakura felé indult.

- Még van egy kis dolgom Peinnel és Kisaméval - mondta a lánynak. - Ti hazamentek Konannel, Tobival és Deidarával. Ha visszaértetek, tűnés a kádba, világos? - kérdezte még, míg megragadta Sakura derekát, és feltette az agyagmadárra.

- Hová mész? - kérdezte homlokráncolva a lány, és előrehajolt, hogy az eső zaja ne nyomja el Itachi hangját.

- Akatsukis ügy - rázta a fejét a férfi, mire Sakura felsóhajtott.

- Oké, de igyekezz. Nem akarom, hogy megfázz - mondta még.

- Akkor gyorsan pancsold ki magad - mondta egy félmosollyal Itachi. - Ha nem sietsz, kénytelen leszek beülni melléd.

- Itachi! - sikkantott fel méltatlankodva és fülig pirulva Sakura, mire a férfi mosolya még szélesebb lett.

- Oké, vedd úgy, hogy ez Kisame egész napos hatása.

- Ne kenj mindent Kisaméra! - kiáltott fel felháborodva a lány.

- Oké, akkor a szaké. Nekem mindegy - vonta meg a vállát Itachi, aztán intett, mielőtt visszasétált volna a többiekhez, Sakura pedig kicsit bizonytalanul pislogott utána.

Valószínűleg tényleg képes lenne ezzel szívatni, csak hogy megint zavarba hozza, bár abban erősen kételkedett, hogy arra vetemedne, hogy beüljön mellé a... kádba. Ó, nem, ebbe bele sem akar gondolni! A fenébe Itachi Uchihával és a kis piszkos trükkjeivel, amikkel mindig eléri, hogy talpig vörös legyen...!

**************

Úgy kerítették be, hogy észre sem vette. Az egyik kocsma asztalánál várakozó férfi szemét az előtte álló üvegre tapasztva üldögélt, néha felpillantott, és a tekintete nyugtalanul villant körbe, mielőtt folytatta volna az üveg bámulását. Várt valakit.

Itachi megmoccant, hogy Kisame felé forduljon, de mikor odanézett, ahol az előbb a másik állt, már nem volt ott senki. Egy sóhajjal leeresztette a vállát, aztán besétált az ajtón a társát követve, és még éppen elkapta a pillanatot, amikor Kisame a grabancánál fogva levegőbe emelte a férfit. Itachi a zavarodott pillantásokat érzékelve a kocsmában ülő többi embertől egy gyors pillantást vetett a pultnál tátott szájjal őt bámuló tulajdonosra, de mielőtt kinyithatta volna a száját, Pein is belépett, és mögötte, mint egy másik, külön élőlény benyomult a kocsmába a chakrája is, és szinte szétterült a levegőben.

- Kifelé - mordult rá a vendégekre, mire elcsendesedett a zsivaj, és néhányan a csészéjüket markolva kislisszoltak az ajtón. Pein a karjánál fogva tessékelte ki a tulajdonost, míg a kezébe csúsztatott egy nagyobb összeget. - Az esetleges károkért - mormogta egy kicsivel barátságosabban, mire a tulajdonos arca felfénylett, és köszönetet dadogott, aztán már kint is volt, és Pein behúzta mögötte az ajtót.

Itachi a Kisame markában vergődő férfit bámulta, és mikor a társa szinte könyörögve felnézett rá, egy sóhajjal megadta magát, és leült a legközelebbi asztalhoz, hogy szemben legyen a műsorral. Mikor Pein letelepedett mellé két tiszta, a pult mögül előhozott csészével, töltött neki. A sajátját érintetlenül hagyta. Talán majd később iszik pár kortyot, ha komolyra fordul a dolog, és túl sok lesz a vér.

- Na, akkor... - morogta Pein, miután ivott, és visszalökte az asztalra a csészéjét. - Indulhat a meseest.

Kisame a férfi szavait engedélyként értelmezve egy élveteg vigyorral gyomron vágta a zavarodott férfit, mire az felnyögött, és összegörnyedt a markában.

- Kisame... - sóhajtotta Itachi fáradtan, és hátradőlt a széken.

- Mi van? Csak ösztönzöm egy kicsit - vigyorgott rá a kékbőrű, aztán visszaterelte a figyelmét a kezében kapálózó fickóra. - Na, dalold el nekünk szépen, madárkám, hogy miért koslattál egész nap utánunk.

- Én nem... - nyögte a férfi kétségbeesetten tágra nyílt szemekkel Itachira bámulva, de Kisame félbeszakította egy újabb ütéssel. Miután kiköpte a fogát, vért köpött a padlóra, és a tekintete kiutat keresve ugrált az ablakok és az ajtó között.
- Nézd, barátom, szerintem te sem szeretnéd, hogy az a nagydarab állat ott melletted beleverje a fejedbe, hogy mit csináltál ma - mondta Pein. - Úgyhogy ugorjuk át azt a részt, amikor próbálsz tagadni mindent.

- Nem tudom, hogy....

Pein kicsit ingerülten intett Kisaménak, aki csillogó szemekkel vette kezelésbe a fickót, és Itachi kicsit türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon míg a társa használhatatlanná tett két asztalt, aztán mikor úgy döntött, eleget használta bokszzsáknak, a tarkójánál fogva leszorította a földre, és kifeszítette a karját. Innen már csak egy lépés, és az eredmény egy törött kar, és legalább öt törött csont.

- Utálom az ilyen olcsó, filléres munkát, amit ma végeztél - grimaszolt Pein, míg belebillentette a szakésüveg nyakát a csészéjébe, és a szemei végigsiklottak a földre szorított, hangosan nyöszörgő férfin. - Ha már kémkedsz, akkor legalább rendesen csinálnád. Ki küldött? Az utánunk való szaglászás Orochimaru hobbija volt, de Orochimaru már alulról szagolja az ibolyát, szóval... Az orvosa volt, az a Kabuto? Vagy valaki más? Milyen információt kellett megszerezned? Áruld el, és mehetsz.

- Nem követtem senkit! - nyögött fel hangosan a férfi, mire Kisame szeme megvillant, Itachi pedig undorodó fintorral elfordította a fejét, mikor reccsenő csont hangját egy elkínzott üvöltés kísérte.

- Ó, nézd csak, főnök, vannak csontjai. Lehet, hogy gerince is. Megnézzem? - kérdezte egy vigyorral Kisame, de Pein csak legyintett.

- Az majd a következő rossz válasz után jön - felelte Pein, és a tekintete a férfira tapadt, akit most Kisame újra felemelt a levegőbe. Az egyik szeme bedagadt, a szája felrepedt, a homlokából vér csorgott, és a jobb karja ernyedten lógott a teste mellett. A könyökhajlata fölött a bőrt átszakította a véres csont, és feltárult alatta a vörös, véráztatta hús. - Utoljára kérdezem ilyen szépen. Ki küldött?

A férfi szeme összetalálkozott a rinnenganokkal, és a fájdalomtól a szeme sarkába könnycseppek gyűltek, aztán a szemei üressé váltak, és lehajtotta a fejét.

- Fuuma - motyogta halkan, és Pein elégedetten mosolyára Kisame egy csalódott nyögéssel elengedte a fickót, aki hangosan puffant a földön.

- A fenébe, főnök, mindig csak a munka... Nekem nem marad semmi szórakozás - mormogta duzzogva, és összefonta a karjait a mellkasán.

- Fuuma, mint Orochimaru talpnyalóklánja? - kérdezte Pein figyelmen kívül hagyva Kisame elégedetlen morgását, és a tekintete a fickóra tapadt, aki felnyomta magát a földről az ép bal karjával.

- Igen... - mondta halkan. - Azt akarták, hogy kövessem a Haruno-lányt. A rózsaszín bigét - mormolta, mire Itachi tekintete visszafordult felé, és végigmérte a férfit.

- Akkor azt hiszem, innentől a tiéd, Itachi - mondta egy mosollyal és egy gáláns kézmozdulattal Pein, aztán hátradőlt a székén, és töltött magának.

- Miért? - kérdezte Itachi, mire a férfi felpillantott rá, és úgy tűnt, egy pillanatra megnyugszik, aztán mikor a fekete szemek felvillantak, és Kisame mohón közelebb lépett hozzá, újra felnyögött.

- Fogalmam sincs, az a fickó egy megszállott - hadarta, mielőtt Itachi újra megszólalhatott volna, vagy mielőtt Kisame újra kezelésbe vette volna. - Mindent tudni akar róla. A vércsoportját, a vizsgáinak eredményeit, még azt is, hogy hányas a lába - mondta kiakadva, mire Itachi felhúzott szemöldökkel kérdőn rábámult. - Nem tudom, minek kellenek neki ezek a hülyeségek, de jól fizet érte. Nagyon jól - mormogta még, aztán a padlóra szegezte a tekintetét. - Szerintem egy kicsit őrült a csávó.

- Mi a teljes neve? Hol szoktál találkozni vele? Őt vártad? - kérdezte hirtelen Kisame, újra grabancon ragadva a férfit, hogy a gallérjánál fogva hátrahúzza a fejét, hogy a szemébe nézhessen.

- Ga... Gakushi Fuuma. Orochimaru egyik rejtekhelyén bujkál, de nem tudom, melyikben mert sosem ott találkozunk. Mindig más helyet ad meg, most úgy volt, hogy ide kell jönnöm - nyöszörögte a férfi, mire Itachi egy gyilkos pillantást vetett Kisaméra.

- Tudod, ha nem rontasz be, mint egy idióta, hanem kivárunk, akkor talán nem üldözzük el ezt a Fuumát - morgott rá, mire a másik behúzta a nyakát.

- Bocs 'Tachi.

- Személyleírást - mondta Itachi a férfinak, aki egy röpke pillantást kockáztatott meg Kisame felé, de mikor az rávillantotta a fogait, elkapta róla a tekintetét.

- Egy nyolcvan magas, nagyjából - kezdett bele gyorsan. - Szürke szem, barna haj, olyan harminc év körüli lehet, és a homlokán van egy sebhely, egy nagyjából három centi hosszú vágás, de mindig a homlokába fésüli a haját, hogy ne látszódjon - hadarta, aztán kifulladva elhallgatott, míg Itachi felállt, és újra végigmérte. Pein lassan feltápászkodott, Kisame pedig közelebb lépett a fickóhoz, aki ijedten és kicsit értetlenül pislogott.

- Kisame... - mondta halkan, töprengve Itachi, aztán megfordult, és Pein követte. - A tiéd lehet.

Mikor kiértek, megálltak az ajtó előtt, hogy bevárják Kisamét, és Pein elgondolkozva figyelte Itachi elborult arcát, ahogy a fekete szemek a tömeget kutatják, mintha arra számítana, hogy Fuuma az ölébe pottyan.

- El fogod mondani Sakurának? - kérdezte végül, mire Itachi oldalról rásandított, aztán máris visszatért a tekintete a környezete pásztázásához.

- Nem. Csak megijesztené - mormogta pár perc után, és egy sóhajjal leeresztette a vállát, aztán lehunyta a szemeit.

- Ne mászkáljon el sehová, ha lehet, főleg ne egyedül - mondta Pein. - Nem akarom kockáztatni, hogy ne tudjon meggyógyítani. Ha muszáj elmennie valahová, mindig menj vele. És vidd Kisamét is - mondta végül egy rövid töprengés után Pein, és felnézett az égre. Még mindig szakadt az eső. - Vagy Deidarát, neki úgysincs társa, mióta Sakura elintézte Sasorit. A legjobb, ha mindhárman ott vagytok.

Itachi csak bólintott, és követte Pein pillantását. Az eső szinte szilárd falat alkotva zuhogott, hangosan verte a tetőt és az ereszt, különös hangokat keltve életre ezzel. Hirtelen kinyílt mögöttük a kocsma ajtaja, és Kisame tűnt fel véres kezeiben egy kibontott tekerccsel.

- Idenézz, 'Tachi, mit találtam - vigyorgott a férfira, és mikor az Uchiha megfordult, a szemeit a tekercsre szegezve hangosan olvasni kezdett. - Súly, ötvenhárom kilogramm. Mellméret centiben... - vigyorodott el kajánul, és felsandított Itachira, aki halkan szitkozódva kikapta Kisame kezéből a tekercset, villámgyorsan összetekerte, és fejbe csapta vele az idétlenül vihogó társát.

- Az istenit, fogd már vissza magad egy kicsit - morgott rá, mire Kisame behúzta a nyakát, és a kaján vigyorával rákacsintott Peinre.

- Bocs, kihagyhatatlan volt - vihogta végül, míg Itachi a zsebébe tuszkolta a tekercset, ami a másik figyelmét sem kerülte el. - Lesz mit olvasnod elalvás előtt - vigyorogta, mire Itachi egy gyilkos pillantást vetett rá.

- Talán hagyjam itt?

- Igazad van, nehogy megtudják, mekkora a tündérke me... izé, lába - helyesbített gyorsan Kisame, mikor ezúttal Pein vetett rá egy gyilkos pillantást, aztán felröhögött. - Na, menjünk, mindkettőtöket várnak otthon - mondta végül egy mosollyal, és Itachi homlokráncolva kibámult a szakadó esőbe.

Várják otthon. Alig hallotta Pein megjegyzését, hogy örül neki, hogy Konan mégsem akarja kirakni a szobájukból, Kisame válaszát pedig még hallotta ugyan, de már nem fogta fel. Sakura várja.

**********

Másfél órával később értek vissza, és Itachi nem is foglalkozva Deidara kérdésével, miszerint rendben volt-e minden, végigsietett a folyosón. A nadrágja szárából folyt a víz, nagy pacákat hagyva maga után a parkettán, de most ez sem tudta érdekelni. Jóformán berontott a szobája ajtaján, és megtorpant a küszöbön.

Sakura az ágyán ült, és úgy tűnt, kifosztotta a szekrényét, mert az ő egyik pólója volt rajta, és a fekete rövidnadrágja, a haja félig vizesen szétterült a hátán, ahogy az egyik könyve fölé hajolt. Mikor kinyílt az ajtó felnézett rá, aztán elmosolyodott.

- Szia. Jól eláztál - mondta halkan, és Itachi lepislogott magára.

- Igen - felelte végül, és újra Sakurára nézett.

- Lefektettük Tobit Deidarával, fel sem ébredt, olyan fáradt. Jó sokat szaladgált ma - mosolyogta. - Te meg menj, fürödj le, mielőtt megfázol - bökött az állával a fürdő felé a lány, mire Itachi felocsúdva becsukta maga mögött az ajtót, és átszelte a szobát, míg áthúzta a fején a pólóját. - Csináltam neked vizet, remélem, nem hűlt még ki...

- Hogy mit csináltál? - hökkent meg egy pillanatra a férfi, megtorpant, és visszafordult, Sakura pedig értetlenül figyelte az arcára kiülő csodálkozást.

- Engedtem neked vizet - mondta végül kicsit tétován. - Forrót, hogyha hűl is kicsit, akkor se...

Itachi hirtelen, két lépéssel ott termett előtte, lehajolt, a két keze közé fogta az arcát, és homlokon csókolta, Sakura pedig megilletődötten pislogott rá, mikor felegyenesedett.

- Köszönöm - sóhajtotta még a férfi, aztán eltűnt a fürdőben, és Sakura bizonytalanul utána bámult.

Hát ezt meg mi lelte? Úgy viselkedik, mintha eszébe sem jutott volna, hogy ő csinálhat ilyesmit is. Sakura homlokráncolva felvette a könyvet, és a hátát a falnak vetve tovább olvasott. Legalább nem fázik meg.

*********

Itachi jó egy órát ült a kádban, a forró vízben, és mire kijött, Sakura már az ágyában volt, nyakig húzott takaróval békésen szuszogott. A férfi egy pillanatra megtorpant az ágya mellett, és némán figyelte, míg a törölközővel a vizes haját próbálta szárazra dörzsölni. Már csak egy gyertya égett az asztalon, és a halvány fényben erőltetnie kellett a szemeit, hogy tisztán lássa a lány arcát.

- Alszol? - kérdezte végül halkan, és mikor nem érkezett válasz, az asztalhoz lépett, és elfújta a gyertyát.

- Mmm.

Itachi hátrafordult, és Sakurára meredt. Az a bizonytalan, álmos hang valószínűleg azt jelentette, hogy még nem alszik egészen. A férfi megfogta az asztal mellett álló egyik széket, és Sakura ágya mellé tette. Mikor leült rá, halkan megreccsent alatta a fa, és a lány megfordult az ágyban, bár ezt inkább csak hallotta, mint látta.

- 'Tachi, menj az ágyadba - mormogta halkan Sakura, aztán a párnájába temette az arcát, hogy elfojtsa valamivel a rátörő ásítást, mert lusta volt megmozdítani a kezét, hogy a szája elé emelje.

- Maradok - mondta halkan Itachi.

- Elalszod a nyakad - motyogta a lány, valahonnan a párnából, mert a hangja tompa volt.

- Nem számít - felelte Itachi, és előrehajolt, és visszahúzta Sakura vállára a lecsúszott takarót. - Aludj csak.

- Ne aludj azon a nyomorult széken - nyögött fel hirtelen a lány, és felkönyökölt az ágyban. - Különben is tök ijesztő vagy így. Inkább gyere ide, ha már mindenképpen itt akarsz őrködni. Úgyis megint valami rosszat fogok álmodni, és nem akarom elrontani a a mai napot egy hülye pánikrohammal. Nem akarok Sasukéval álmodni megint... - motyogta, és a kezével Itachi keze után nyúlt, de végül csak a térdét találta meg. Mikor nem jött válasz, Sakura megszorította a férfi térdét. - Mi az, elaludtál? - kérdezte, a hangjából ítélve egy halvány félmosollyal.

Csak egy nap. Egyetlen egy nap. Mikor Itachi fejében megszólalt a halk hang, hogy már régen elmúlt éjfél, a férfi szinte látta maga előtt, ahogy pár agysejtje elkapja, és agyonveri szerencsétlent.

- Itachi?

Itachi végre megmozdult a széken, felállt, és a szekrényéhez lépett, hogy felvegyen egy pólót. Aztán egy kis töprengés után felhúzott egy egyszerű pamutnadrágot is.

- Mit csinálsz? - kérdezte értetlenül a lány, mire megfordult.

- Felöltözök.

- Mész valahova? - ráncolta a homlokát Sakura, mire a férfi felhorkant, aztán már újra ott állt az ágy mellett, és a másik még mindig értetlenül felnézett rá.

- Csússz beljebb - mormolta Itachi, mire Sakura arrébb húzódott, hogy helyet adjon neki, és felemelte a takarót. - Nem, az nem kell - tiltakozott azonnal a férfi, és megfogta a kezét, hogy visszahajtsa a takarót, aztán végül lefeküdt, és kettejük közé gyűrte a vastag textilt. - Így. Jó éjszakát.

- Ezt most nem gondolod komolyan, ugye? - nevetett hitetlenkedve Sakura, mire Itachi felemelte a fejét a párnáról, és rábámult.

- Miért, mi bajod van vele?

- Itachi, te félsz tőlem - mormolta élvetegen a lány, és nevetve kirángatta a takaró csücskét Itachi alól, hogy rádobja. - Nem foglak... megenni, vagy ilyesmi - kuncogta még.

- Nem is attól tartok - morogta a férfi végül, aztán a lábával megbökte Sakura vádliját. - De most már aludj. Különben is azt ígérted, kiteszel a folyosóra, ha részeg leszek...

- De már egyáltalán nem is vagy részeg, 'Tachi - motyogta a hangjában bujkáló nevetéssel a lány, aztán a férfi összerezzent, mikor a lábfeje egy pillanatra az övéhez ért.

- Jéghideg a lábad - szisszent fel méltatlankodva, mire Sakura visszahúzta a lábát.

- Bocs - kuncogta. - Rossz a vérkeringésem.

- Orvos vagy, nem? - kérdezte Itachi, míg egy hirtelen ötlettől vezérelve a lábfejével Sakuráé után tapogatózott, aztán visszahúzta a másikhoz, hogy megmelegítse.

- Annak semmi köze a rossz vérkeringéshez - felelte végül a lány, miután kicsit följebb húzta a lábát, és Itachi bokájának nyomta. - Attól még, hogy orvos vagyok, én is lehetek beteg. De mielőtt azt gondolnád, hogy nem értem, mit akarsz mondani... Túl sok energiámba kerülne állandóan erre figyelnem.

- Hm.

- Egyébként... - folytatta halkan a lány, és lehunyta a szemeit, aztán Itachi vállának támasztotta a homlokát. - Érdekes, a mai nap után nem is tudnám elképzelni máshogy az Akatsukit - nevette halkan. - Tudod, nem gondoltam volna, hogy ilyen... jó, nem mondom, hogy normálisak, mert végtelenül hülyék tudnak lenni, de azt hiszem, kedvelem ezt a rakás lököttet. Tényleg nagyon jól éreztem magam ma. És rájöttem, hogy a dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak - tette még hozzá homlokráncolva. - Mármint, eddig is tudtam, valami könyvben olvastam, és akkor még bólogatni is nekiálltam, hogy milyen igaz, de csak most láttam rá igazi, élő példát. Deidara húga meghalt, valamiért itt van az Akatsukiban, bár, azt még nem tudom, miért, de nem önszántából jött az biztos, és mosolyog, és annyira aranyos tud lenni, ha akar, még olyankor is édes, amikor duzzog... Ott van Pein és Konan, akik mindketten árvák voltak, és egymásra támaszkodva jutottak el idáig, ott van Kisame, aki... aki szimplán csak egy idiótának tűnik, de... nem az. Meglepően jó a szeme a részletekhez, és az apró dolgokhoz, és fogadjunk, hogy akkora szíve van, mint egész Amagekure. Csak nem akarja, hogy lássák. És... itt vagy te - mondta halkan Sakura, és felpillantott Itachira, aztán hirtelen elmosolyodott.

Itachi elaludt. Az arca nyugodt volt, a légzése lassú és békés, és Sakura a szájába harapott. Legszívesebben fölé hajolt volna, hogy ugyanúgy megcsókolja a homlokát, ahogy Itachi tette vele, de félt, hogy felkelti, így végül lemondott róla.

- Te egyszerűen csak csodálatos vagy, Itachi Uchiha - mormolta bele végül egy mosollyal a csendbe, míg lehunyta a szemeit, és visszahajtotta a fejét a párnára. - Szép álmokat - suttogta még lágyan, és pár perc múlva már aludt ő is.