Sakura kifulladva a térdére támaszkodott, és Tobira nevetett, aki az egyik fa tövébe csúszva, hangosan lihegve rábámult, aztán a lány leguggolt elé.

- Na mi az, el is fáradtál? - kérdezte évődve, mire Tobi meglepetten rápislogott, aztán hirtelen felugrott.

- Nem, Tobi még nem fáradt - kacagta, miután elszaladva a lány mellett rácsapott a karjára, Sakura pedig felháborodva bámult utána.

- Ez csalás, Tobi! - kiáltotta méltatlankodva, aztán a férfi után iramodott, aki éppen a maszkját ráncigálta le a fejéről, hogy lásson valamit, aztán elfutott az asztal felé, ahol Itachi és Pein üldögéltek, Sakura pedig nevetve követte.

- Itachi-sama, kapd el! - kiáltott oda a férfinak zihálva Tobi, és egy méterre az asztaltól odadobta a maszkját Itachinak, aki kicsit meglepetten bámult utána, de az ujjai szinte maguktól fonódtak a maszk köré, aztán Sakurára pislogott, aki Tobi után rohant.

- Hé, nézz a lábad elé, mielőtt... - kiabált utánuk Pein, és bár Tobinak szánta a figyelmeztetést a következő pillanatban Sakura botlott meg mögöttük, és Itachi az utolsó pillanatban kapott a karja után.

- Most már elég lesz a futkorászásból, mielőtt valamelyikőtök összeszed valami sebet - mormogta Itachi, mikor a lány karjára kulcsolódtak az ujjai, és Sakura felpillantott rá, Tobi pedig visszaszaladt hozzájuk.

- Sakura-chan jól van? - kérdezte aggódva a férfi, mire Sakura a füle mögé gyűrte az egyik arcába lógó hajtincset.

- Persze. Köszönöm - mondta Itachinak, és talpra állt. - Igaza van, Tobi, én is kezdek fáradni - mosolygott rá Tobira, aki kicsit csalódottan lebiggyesztette a száját, aztán végül mégis elmosolyodott, és lehuppant Itachi mellé.

- Tobi úgyis álmos kicsit - mondta vidáman. - De szedtem virágot, mikor Sakura-chan éppen a másik oldalon keresett - kuncogta, és a zsebébe nyúlt, aztán elszomorodott, mikor meglátta az összegyűrt virágszirmokat.

- Ó, Tobi, mondtam, hogy ne szedd le őket - motyogta Sakura. - Így meghalnak - mondta, míg Tobi kétségbeesetten felpislogott rá.

- Tobi nem akarta bántani a virágokat! - szipogta. - Csak oda szerette volna adni őket Sakura-channak.

- Semmi baj, nagyon örülök nekik - nyugtatta meg a lány, és elvette őket Tobitól, hogy megnézze, meg lehet-e még menteni őket. - Viszont legközelebb ne tépd le őket, mert Sakura-chan jobban szereti az élő virágot - mondta végül, és homlokon csókolta Tobit, aki elégedetten elfészkelődött a székben. - Vízbe kéne tenni őket, nincs valahol...

- Egy üveg? - kérdezte Pein, és a köpenye belsőzsebéből elővarázsolta a már kiürült szakésüveget. - Egész véletlenül éppen van nálam egy - mondta szerénykedve, mikor Sakura szeme felcsillant, és hálásan rámosolygott.

- Egészen véletlenül, nem igaz? - hallatszott hirtelen egy rosszalló női hang, mire Pein megrezzent.

- Ó, szívem, hamar visszaértetek - mondta a férfi, míg megfordult, és Konanre meredt, Sakura pedig halkan kuncogva figyelte Kisamét és Deidarát, ahogy a fák közül előtűnve a karjaikon egyensúlyoztak egy rakás teli üveggel.

- Konan olyan szépen mosolygott, hogy eltűnt előlünk a sor - vihogta Kisame, és Sakurára kacsintott, mikor a lány átnyúlt az asztalon, hogy segítsen neki lepakolni.

- Mi a fenének hoztatok ennyi alkoholt? - hüledezett Sakura. - Ez kétszer annyi, mint ahányan vagyunk, és Konan, Tobi meg én egyáltalán nem is iszunk.

- Ne aggódj, Itachi majd iszik helyetted is - mormogta Deidara.

- Meg Tobi és Konan helyett is - nevetett Kisame. - És persze, mire vagyunk itt mi, nem igaz, szöszi? - csapta hátba Deidarát, mire a férfi kétségbeesetten kapott a kezéből kirepülő szakésüveg után, és végül az utolsó pillanatban markolta meg az üveg nyakát, mielőtt Tobi ölébe esett volna.

- Jesszus, óvatosan - méltatlankodott a szőke, mire Sakura a tenyerébe temette az arcát. - Össze is törhetett volna!

- Pein, neked piaszagod van! - kiáltott fel hirtelen Konan, mire Kisame szemei összeszűkültek, és Itachi arcába hajolt, majd szaglászni kezdett, és Deidara nem bírta megállni röhögés nélkül, mikor Itachi hátrahőkölt.

- Itachinak is - jelentette végül Kisame egy morgással, és kiegyenesedett, hogy csúnyán Peinre meredhessen. - Nálad volt szaké, és elküldtél minket piáért? - kérdezte felháborodva, mire Pein megvonta a vállát.

- Te ittál? - kérdezte meglepetten Sakura, és Itachira meredt.

- Egy kicsit - felelte a férfi egy sóhajjal.

- Most mit vagy úgy meglepve? - kérdezte Kisame a lánytól. - Fogadjunk, nem mesélte el, hogy mekkora szeszkazán.

- Itachi? - kérdezte megrökönyödve Sakura. - Kizárt. Ugye? - kérdezte a férfira pislogva, aki kihúzta magát.

- Nos, azt kell mondjam, nem lehetetlen, hogy....

- Ne kertelj, Uchiha! - sikkantott fel Konan. - Peinnél volt pia, és ti egy fél szempillantás alatt beszlopáltátok, és megisztok még egy-egy üveggel, és mire hazaérünk, olyan piszok részegek lesztek, mint a múltkor, hogy...

- Kíméljük meg Sakurát a részletektől - kérte halkan Itachi, mire a lány meglepetten rápislogott.

- ... hogy valószínűleg mindketten kint fogtok aludni a folyosón! - fejezte be Konan dühösen, és csípőre tette a kezét.

- Jesszus, Itachi részegen? - kérdezte tágra nyílt szemekkel a lány. - Nem tudom elképzelni - nevette végül tanácstalanul.

- Nem is kell elképzelned, tündérem, mert nagyjából egy óra, és a saját szemeddel győződhetsz meg róla, milyen is igazából a nagy Itachi Uchiha - vihogta Kisame, és lehuppant az egyik székre Deidara mellé.

- Nem akarok annyit inni - tiltakozott Itachi, mire Sakura felnevetett. - És nem is fogok - tette még hozzá a férfi Kisame kétkedő, "ugyan már" pillantására reagálva.

- Én meg nem fogom fizetni - morogta Pein. - Piszok sokba kerül berúgatni...

- Amennyit már megkeresett neked, igazából, teljesen mindegy - felelte csípősen Konan, míg leült a férfi mellé. - De az fix, hogy ma éjszaka nem fogsz velem aludni, mert büdös piaszagod lesz - fanyalgott. - Majd átküldelek Itachihoz, Sakura meg nálam alszik - mondta, és a lány felé fordult.

- Engem nem zavar, mivel Itachi kétméternyire alszik tőlem, de oké - vonta meg a vállát nevetve Sakura, és Peint figyelte, aki kicsit elégedetlenül pislogott Konanre.

- Ó, ne már, Konan, nem is ittam annyit...

- Még - vihogta Kisame, míg kibontott egy üveget.

- Nem akarok egy szobában aludni Peinnel - szögezte le Itachi. - Horkol.

- Ez az, Itachi, fordulj te is ellenem - méltatlankodott a férfi széttárt karokkal.

- Hát, Pein, nem csodálom, hogy veszítettél a tündérkével szemben - szúrta közbe Kisame egy vigyorral. - Én se akarnák veled aludni, ha a másik választás a kiscsillag - bökött az állával Sakura felé. - Szóval, szerintem Itachi teljesen jogosan döntött úgy, hogy Sakurával alszik, és nem veled.

- Nem alszik velem - tiltakozott a lány. - A szoba másik felében alszik!

- És... ez a probléma - nevetett fel Deidara. - Most már megértem, miért vág ilyen fancsali képet napok óta.

- Deidara! - méltatlankodott kipirulva Sakura, mire a szőke bocsánatkérően rámosolygott.

- Tobi is aludhat Sakura-channal? - ásított közbe Tobi, mire a lány rápislogott.

- Oké, mielőtt sorszámot húznátok... - motyogta Itachi. - Nem alszom vele. Mellette alszom, egy kényelmetlen, kemény széken.

- Nagyon szeretnéd megtartani azt a helyet, én úgy érzem - vigyorogta Pein, mire Konan dühösen rámeredt.

- Csak mert kiemelte, hogy nagyon kényelmetlen? - kérdezte vihogva Kisame.

- Senki nem mondta, hogy aludj egy széken mellettem, Itachi Uchiha! - fortyant fel Sakura. - Felőlem alhatsz, ahol akarsz!

- Érik az a folyosón szundikálás édes kettesben Peinnel - mormogta egy élveteg vigyorral Deidara.

- Kizárt - motyogta Itachi Peinnel együtt, aztán egymásra pislogtak.

- Ha ez megnyugtat - mondta Kisame, és áthajolt az asztalon, hogy megpaskolja Pein asztalon fekvő kézfejét -, együtt érzek veletek, habár sosem volt ilyen problémám.

- Mert sosem volt normális csajod! - felelte Konan vigyorogva, mire Kisame felháborodva kihúzta magát.

- Nem mintha Itachinak lenne - vágott közbe Deidara, mire Kisame figyelme a szőke felé fordult.

- Ugyan, ne hamarkodd el az ilyen kijelentéseket - vihogta hirtelen, és oldalba bökte Deidarát.

- Oké, ennyi volt - pattant fel Sakura, és Kisame kezébe nyomta az üres szakésüveget. - Te - mondta célzatosan a férfira meredve - most elmész szépen vízért a virágaimnak. És tiszta legyen az a víz, különben te is a folyosón alszol.

- Már miért aludnék...? - horkant fel csodálkozva Kisame.

- Mert sajnálatos módon tele lesz a szobád csigákkal - vigyorogta a lány, mire Kisame a fejét csóválva felállt.

- Először élve feldarabol, most meg csigákkal fenyegetőzik... Kezdelek tényleg megkedvelni - vihogta végül, aztán a szakésüveggel eltűnt a fák között, míg Sakura nevetve visszaült a helyére, Tobi és Deidara közé.

******

Tobirama idegesen dobolt az asztalán, és szinte pislogás nélkül meredt Mitsukóra, aki miután készen lett a dolgozattal - jóval előbb, mint a többiek -, hátradőlt a székén, és karba font kezekkel, rezzenéstelenül bámult vissza rá.

A lány szája sarkában mindentudó, gúnyos mosoly ült, és ez csak tovább hergelte a férfit, aki amúgy is a plafonon volt tegnap este óta. Jobb kezének hosszú, vékony ujjai a fehér borítékkal játszottak az íróasztal fényesre csiszolt falapján.

Tudta, hogy valami nincsen rendben, de amit remélt, rögtön elenyészett, mikor megkapta a választ a levelére Degarashiból. A kezében tartott papíron fekete fehérrel ott állt az, hogy Benika és Kenji Nagakawának van egy Mitsuko nevű lánya. Először arra gondolt, hogy akár véletlen is lehetne, de mekkora az esélye annak, hogy van valahol egy Mitsuko Nagakawa, aki egyidős a Nagakawa család lányával? Ráadásul mikor először találkoztak a családjával volt. Persze, fel lehet bérelni mindig pár embert, akik egy nagyobb összegért hajlandóak eljátszani bárkit, de minden adat stimmelt a Nagakawa családéval, és a papírjaik is rendben voltak. Tegnap este nem bírt elaludni, így azt is megnézte, de nem volt rajtuk semmi érdekes, ahogy Mitsuko papírjain sem.

A lány tekintete azonban nem éppen arról árulkodott, hogy olyan rémült lenne, mint négy nappal ezelőtt. Túl... magabiztos volt, és ha arra gondolt, hogy tényleg van valami bibi vele, és ő éppen most baltázta el, ahelyett, hogy megkérdezte volna tőle, hogy hol született, és megnézte volna, mielőtt figyelmezteti a veszélyre...

Vagy egyszerűen csak túl paranoiás, és a vele szemben ülő kislány tekintetében a kihívó, pimasz csillanás csak a dolgozat kérdéseinek nehézségéről valamiféle számonkérés akar lenni.
Vagy semminek semmi köze semmihez. Tobirama legszívesebben a haját tépte volna idegességében. Valami nem stimmel ezzel a lánnyal. Először szemtelen fruska, aztán udvarias úrikisasszony, aki büszke a hibáira, aztán rémült kislány, aki elrohan előle, és most egy kihívó pillantású nő, aki olyan pimasz magabiztossággal mered rá, mint aki belelát a fejébe.

Ha tényleg minden rendben van, és Mitsuko csak egy egyszerű lány, aki tanulni jött ide, akkor mi a fenéért nem írta a címét a jelentkezési lapra, és miért hazudott a szüleiről? Ha egy héttel előbb hazaértek, mint ahogy Hashirama mondta, elég lett volna helyesbítenie ahelyett, hogy hazudik, és csak bólogat. Lehet, hogy nincs jóban a szüleivel, de a családja nem áll olyan jól anyagilag, hogy bérelhessenek a lányuknak egy külön lakást, arról nem is beszélve, hogy Mitsuko nemrég töltötte a tizenhetet, és a Tea országának hagyománya szerint egy ilyen fiatal lány csak egy esetben költözhet el a szüleitől: ha férjhez megy, márpedig ez kizárt, mert Mitsuko papírjainak másolatához hozzá kéne lennie csatolva a házassági bizonyítványnak, márpedig nincsen, és Tobirama amúgy sem hitte volna el róla, hogy férje van.

Ha nem lett volna teli a terem a tanítványaival, most alighanem a falba verte volna a fejét kínjában. Hashirama tegnap egész este rajta röhögött, ahogy fel-alá rohangált a konyhájukban, és hangosan tépelődött a rejtélyen, ami Mitsukót övezte.

Nem véletlenül a titok kanjijával írja a nevét - gondolta frusztráltan, aztán meglepetten pillantott fel, mikor az egyik kisfiú bátortalanul megszólalt.

- Elnézést, sensei, de nekem még van ma másik órám is - hebegte zavartan.

- Ó, már ennyi az idő? - hörrent fel meglepetten. - Menjetek csak, menjetek, kérem ide a dolgozatokat - hadarta zavartan, aztán felállt, és Mitsuko padjához lépett. - Te maradj még egy kicsit - mondta halkan, mire a lány felpislogott rá, aztán az ujjai egy pillanatra összeszorultak az ecsetje körül.

- Órám lesz - felelte végül határozottan, és a táskájába dobta az ecsetet, aztán rácsavarta a tintásüvegre a tetejét.

- Elég, ha azt mondod, velem voltál - mondta Tobirama, és az ajtóhoz lépve becsukta az utolsó tanítványa után. - Mitóval lennél, ugye? - kérdezte szórakozottan, míg elfordította a kulcsot a zárban.

- Hé, mit művel? - kiáltotta megrökönyödve a lány, és felpattant a helyéről. - Nem zárhat be!

- Nos, hivatalosan valóban nem - felelte töprengő hangon, míg zsebre dugta a kulcsot, Mitsuko tekintete pedig mereven követte a mozdulatait. - Vedd úgy, hogy büntetésben vagy.

- Mégis miért?! - csattant fel a lány dühösen.

- Mert tiszteletlen voltál a tanároddal szemben - vonta meg a vállát Tobirama, és az asztalához lépett, míg Mitsuko visszarogyott a székére.

- De én nem... - dadogta kicsit ijedten a lány.

- Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogyha eddig nem voltál tiszteletlen, akkor most leszel. Nyugodj meg, nem fogom jelenteni Hashiramának - felelte a férfi egy nyugodt mosollyal, mire Mitsuko szeme szikrákat vetett. - Megjött a válasz Degarashiból - mondta, és kivett egy lapot a borítékból, hogy Mitsuko elé tolja. - Tényleg a titok kanjijával írják a neved.

- Csodálatos, de ezért nem kellett volna bezárnia - vicsorogta Mitsuko.

- Valóban nem - értett egyet Tobirama, és újra a borítékba nyúlt, és a lány elé tette a jelentkezési lapját. - Viszont, szeretném, ha ezt kitöltenéd, és válaszolnál arra a kérdésre, hogy miért hazudtál a szüleidről.

- Fogalmam sincs, hogy miről beszél, és most ha megbocsát nem szeretnék lemaradni...

- Ó, nem, nem bocsátok meg - mondta lassan a fejét ingatva a férfi és felült az asztala szélére. - Nekem van időm ma, Mitsuko, rengeteg, rengeteg időm, és addig bizony nem megyünk innen sehová, amíg eszedbe nem jut, hol laksz.

- Semmi köze nincsen hozzá, hogy hol lakom! - sziszegett a lány, és karba font kezekkel hátradőlt a székén, míg úgy meredt Tobiramára, hogy a férfi legszívesebben bebújt volna az asztala alá.

- Nézd, ez nem olyasféle adat, amire nekem lenne szükségem - sóhajtotta végül. - Eddig nem is érdekelt a dolog, de egyre kíváncsibbá teszel. Először nem mondod meg, hol laksz, most pedig hazudtál a szüleidről. Velük laksz egyáltalán? A szüleid?

- Nem utánaszaglászott már az egész életemnek? - csattant fel felháborodva a lány, és meglengette Tobirama orra előtt az anyakönyvi kivonatának másolatát. - Most már azt is tudja, hogy háromévesen eltörtem a karom, hogy AB a vércsoportom, és hogy egész életemben egy rohadék zöldségesstand mellett üldögélve untam az életem, vagy éppen egy kicseszett szekéren rázták ki a beleimet is, mi érdekli még, hogy szűz vagyok-e még, vagy hogy...?

- Jesszus, dehogyis - hőkölt hátra döbbenten a férfi. - Mitsuko, nem ezek miatt kértem ki a papírjaidat, hanem a neved miatt, és hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e. Kicsit... hogy is mondjam... - hümmögte tanácstalanul, aztán felnézett a lányra. - Túlságosan is véded magad, és tudod, ez nagyon sok embernek gyanúra ad okot, amit te megalapozol.

- Soha nem érdekelt, hogy mit gondolnak rólam az emberek, szóval, azt hiszem, nem most fogok elkezdeni aggódni miatta - vágta rá Mitsuko. - Csak szeretném nyugodtan élni az életem, és tanulni, és azt csinálni, amit szeretek is, nem gürizni a megélhetésért, és ennyi! Remélem, most örül magának, elsírtam az életem történetét, úgyhogy mennék - sziszegte a lány, és felállt, a vállára dobta a táskáját.

- De miért hazudtál? - kérdezte Tobirama egy sóhajjal, és ellökte magát az íróasztalától. - Semmi szükség nem volt rá, a bátyám...

- A bátyja a Hokage - felelte mereven Mitsuko. - Csak nem gondolja, hogy vagyok olyan hülye, hogy elmondjak neki ilyesmit? Mellesleg, senkinek semmi köze hozzá, és nem is értem, hogy most miért mondtam el, de remélem, hogy ezután már felhagy végre az üldözésemmel, és...

A lány torkán akadtak a szavak, mikor Tobirama egy lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, és egy hang nélkül szorosan magához ölelte. Mitsuko egy meglepett nyögéssel hátralépett, de a férfi nem engedte el.

- Ne haragudj. Nem tudtam, hogy ennyire... rosszul érezted magad eddig. Hogy ilyen volt az életed, és azt hiszem, meg tudlak érteni, bár nekem soha nem kellett zöldséget árulnom - motyogta a férfi, és egy halk nevetéssel visszahúzta magához Mitsukót, aki a tenyerét a mellkasának feszítve megpróbált kiszabadulni.

- Mi a fenét művel? - nyöszörögte a lány.

- Ha bármi baj van, nyugodtan gyere és szólj, és segítek, ha... - Tobirama megakadt, mikor megérezte a lány kezét a nadrágja zsebében. - Mitsuko? - kérdezte meglepetten, és hátralépett, a lány pedig megfordult, és a zsebéből kihalászott kulccsal kinyitotta az ajtót.

- Úgy tűnik, magának van szüksége segítségre, és nem nekem - mondta Mitsuko, megfordult, és odadobta a kulcsot Tobiramának. - És nagyon remélem, hogy nem szokta bezárni a lánytanítványait, hogy ölelgesse őket, mert akkor kénytelen leszek szólni a Hokagénak - tette még hozzá csípőre tett kézzel, mire a férfi szemöldöke a magasba szaladt.

- Mégis minek nézel te engem? - nyögte megrökönyödve.

- Annak, aminek mutatja magát - felelte Mitsuko, míg végigmérte a férfit. - Elég beteges dolog másokat zaklatni, remélem tudja.

- Csak segíteni akartam... - mormogta Tobirama, és nekitámaszkodott a falnak. - Ne érts félre.

- Hát, köszönöm, de nincs szükségem segítségre - fortyant föl a lány. - Egyedül is boldogulok. Egész életemben egyedül boldogultam, szóval megköszönném, ha végre békén hagyna, és leszállna rólam, mert semmi köze se hozzám, se az életemhez, és fejezze be ezt a hülye játékot, mert nem vagyok egy olyan lány, akinél bejön ez a lelkizzünk együtt duma. Csak szakadjon le rólam, oké? - kérdezte csípősen, aztán megfordult, és kiviharzott, Tobirama pedig még jó öt percig lefagyva meredt utána.

*********

Mire Kisame visszaért a szakésüveggel, Tobi már majd ledőlt a székéről, annyira álmos volt.

- Mit csináljunk vele? - kérdezte kicsit tanácstalanul Konan. - Le kéne fektetni, de a fűbe azért mégsem... - mormogta, mire Itachi felállt.

- Összetolunk pár széket - mondta, mire Sakura is felállt.

- Ez egész jó ötlet.

Végül egy kis töprengés után Sakura megszabadította Deidarát is a székétől, aki kicsit méltatlankodva, de végül feláldozta az ülőalkalmatosságát, és Itachi elfektette a három összetolt székre Tobit, aki halkan mormogva belekapaszkodott a férfi hüvelykujjába, és Itachi végül egy sóhajjal a földre telepedett Tobi mellé.

- Nagyszerű, hogy sikerült kényelembe helyeznünk Tobit, de én most hová üljek? - mormogott Deidara.

- Kisame öle még szabad, Deidara... - nevette Sakura.

- Na, azt nem, most felejts el, édesem - horkantott fel az említett, és az asztal közepére állította az üveget a virágokkal. - Veled még kiegyeznék, de Deidara túl aranyos kislány egy ekkora állathoz, mint én.

- Na, én már nem is vagyok elég aranyos - sóhajtotta vigyorogva Sakura, és leült Itachi mellé a földre.

- Férfi vagyok, férfi! - sikított kiakadva Deidara, és épphogy nem toporzékolt. - Mit csináljak, hogy végre felfogjátok, toljam le a gatyám?!

- Képes lennél ezt tenni az ártatlan, gyermeki lelkünkkel? - lehelte rémülten Kisame, miközben elborzadva pislogott a szőkére.

- Deidara, ha csak megfogod a nadrágod, én úgy billentelek seggbe, hogy beköszönsz a Hokagéhoz! - nevetett fel Sakura, és Itachi karjának dőlt.

- Nem gondoltam komolyan, de akkor is! - nyafogta a szőke, és ledobta magát a földre, hogy duzzogva bámuljon fel Kisaméra. - Férfi vagyok...

- Elhisszük - paskolta meg a vállát Sakura.

- De csak azért, hogy ne kelljen tovább hallgatnunk a hisztirohamod, királylány - tette hozzá vigyorogva Kisame, mire a szőke tehetetlenségében megdobálta egy maréknyi fűvel, aztán eldőlt, mint egy zsák krumpli, és szipogva átkarolta Sakura kinyújtott jobb lábát.

- Segíts - nyöszörögte, mire a lány hangosan felnevetett, és megsimogatta a haját.

- Ugyan, Deidara, csak heccelnek.

- De fáj - sóhajtotta a szőke.

- Különben is - mondta hirtelen Sakura, és felpislogott a többiekre, a tekintetével gondosan kikerülve Peint és Konant, akik lassan már egymás ölébe mászva nem is figyeltek oda a körülöttük folyó társalgásra. -, ha Deidara királylány akar lenni, akkor had legyen - mondta, mire Kisame előrehajolt és felemelte a kezét.

- Adj egy pacsit, tündérem - vihogta, és a hatalmas kék tenyér hangosan összecsattant Sakura apró tenyerével, míg Deidara felmordult, és felült.

- Áruló - suttogta felháborodottan.

- Bocs, Deidara - nevetett rá a lány, és újra hátradőlt, aztán meglepetten hátrapislogott, mikor rájött, hogy nem Itachi karjának dőlt neki, hanem a mellkasának, végül hálásan rámosolygott, és visszafordult. - Egyébként, nem értem, miért baj, Deidarának legalább vannak álmai - mondta kicsit rájátszva a méltatlankodásra.

- Nekem is volt egyszer egy álmom - vigyorogta Kisame. - Mindig is balerina akartam lenni - jelentette ki komolyan, a szívére szorított kézzel, és olyan áhítatos arcot vágott, hogy még Deidara is hangosan felnevetett, és Sakura az arcába temetett kézzel megpróbálta eldönteni, hogy melyiket fáj jobban elképzelni.

- Egek, Kisame, ez még nekem is túl sok - nyögte a lány háta mögött Itachi. - Ma éjjel én fogok rosszakat álmodni - mormogta még halkan, mire Sakura felnevetett.

- Számíthatsz rám - kuncogta.

- Igazán köszönöm - sóhajtotta megkönnyebbülten Itachi, mire a lány a fejét rázva, mosolyogva Kisaméra bámult.

- Miért bántasz minket? - kérdezte, mire a férfi megvonta a vállát. - Most egész éjszaka nekem kell majd azon a pokolian kényelmetlen, és nagyon, nagyon kemény széken aludni - sóhajtozta egy elfojtott mosollyal forgatva a szemeit, kihasználva, hogy Itachi nem vele szemben van, mire a férfi oldalba bökte, és ő összerándult.

- Nehogy azt hidd, hogy nem láttam - motyogta Itachi a fülébe, és Sakura nevetni kezdett.

- Neked mindenhol van szemed? - kérdezte felháborodva.

- Nem mindenhol. Csak majdnem - vallotta be vonakodva a férfi.

- Itachi - csattant fel hirtelen Konan, mire Sakura összerezzent.

- Mi van? - kérdezte értetlenül Itachi.

- Csak azért, mert Sakura nem érti, és a fiúk nem szólnak, mert mindegyik egy perverz dög, igazán visszafoghatnád magad.

- Szerintem, Konan, már megbocsáss, de te vagy itt az egyedüli perverz, ha képes vagy ezt félreérteni - vihogta Kisame, mire Sakura fülig pirult.

- Ugyan, Konan - nevette halkan, és kicsit zavartan.

- De - szólt közbe hirtelen Kisame, és derékon ragadta Konant, hogy átültesse az ölébe. -, teljesen igazad van, Konan, elég a flörtölésből mára - mondta, és levigyorgott rá, mikor a nő felháborodottan rácsapott a karjára. - Sakura, felszabadítottam neked egy egész széket - közölte büszkén a lány felé fordulva.

- Hé, kérem vissza Konant! - méltatlankodott Pein, míg Sakura kicsit bizonytalanul a férfira pislogott.

- Jó nekem itt - közölte végül a lány, és Kisame fancsali képén kuncogva hátradöntötte a fejét Itachi vállára.

- Bocs, Kisame - felelte Itachi a kékbőrűre meredve, mire az felhorkantott.

- Nem ér kisajátítani a tündérkét - mormogta elégedetlenül, és visszaültette Konant a székébe. - Te meg mássz ki kicsikét Pein szájából, és csináljatok úgy, mint a normális emberek.

- Nem vagyunk normálisak, szóval ez a lehetőség alapból kilőve - vigyorogta Deidara, mire Kisame egy lapos pillantást vetett rá.

- Kicsikém, ne szólj bele a nagyfiúk dolgába, csak ülj ott, és legyél szép, kedves kislány - mormogta, és a szájához emelte a csészéjét, hogy igyon, míg Deidara felfújta az arcát, és morcos pillantásokkal bombázva Kisamét, azon tűnődött, az az átkozott disznó vajon felborulna-e a székével együtt, ha beleharapna a lábába, aztán hirtelen felkapta a fejét, és a fák közé bámult, Sakura pedig meglepetten felült.

- Mi ez? - kérdezte csodálkozva mikor meghallotta a liget közepe felől érkező hangokat, és egy másodperccel később felismerte a dobok jellegzetes hangját. Olyan hangos volt, hogy szinte úgy érezte, mintha egyenesen a füle mellett szólna.

- Végre, elkezdték! - sóhajtott fel Kisame. - Mondtam, hogy buli van - vigyorgott rá Sakurára.

- Juhé, táncoljunk! - pattant fel Deidara, és karon ragadta Konant, aki kicsit sem ellenkezve felpattant, és nevetve hagyta, hogy a szőke a tűz mellé vonszolja, Kisame pedig egy lusta vigyorral búcsút intett, és csatlakozott hozzájuk, Sakura pedig kicsit megszeppenten figyelte a műsort.

- Gyere, üljünk fel a székekre - mondta Itachi, és feltápászkodott mögüle, lefejtette a hüvelykujjáról Tobi kezét, és lehuppant Pein mellé.

- Itt hagyták nekünk a piát, Itachi - bökte oldalba Pein a férfit egy kaján vigyorral, és mindkettejüknek töltött. - Sakura? - kérdezte, és a keze egy pillanatra megállt a tiszta csészék felett. - Kérsz?

- Nem, köszönöm, nem iszok - mosolygott Sakura, míg leült Itachi mellé, és a jobb lábát felhúzva a bal combja alá tette, és figyelte, ahogy Itachi egy pillanatig bizonytalanul ráhunyorog az előtte álló szakéscsészéjére, aztán mikor a férfi felé fordult, rámosolygott.

- Ígérd meg, hogy kiteszel a folyosóra, ha nagyon részeg leszek - mormogta, mire Sakura felnevetett.

- Oké, ezen ne múljon - mondta, megvonta a vállát, aztán hátradőlt a székén, és figyelte, ahogy Itachi iszik, majd Peinre nézett, aki lerakta az asztalra a kiürült csészéjét, és a lányra meredt.

- Akkor most beszélgessünk a chakra alapvető színeiről - mormogta egy kicsit sem bizalomgerjesztő mosollyal, mire Sakura arcáról lehervadt a halvány mosoly.

*********

- Istenem, hát ez nagyon jó! - kiáltott fel Hashirama nevetve, és összegörnyedt a konyhaasztalnál, míg Tobirama egy elkínzott és csúnya pillantást vetett rá a konyhapulton üldögélve. - Az öcsém egy kész szatír! Vigyázz, öcskös, a végén még a kislány feljelent nálam szexuális zaklatásért, és kénytelen leszek bedugni egy cellába, kiskorú megrontásáért - vihogta idétlenül, aztán letörölte a könnyeit, és Tobiramára nézett.

- Egyáltalán nem volt vicces, oké? - sóhajtotta a férfi, és a hajába markolt. - Fogalmam sem volt, hogy félre fog érteni, pedig tényleg csak segíteni akartam, és erre meg...

- Tudod mi a legviccesebb az egészben? - vágott a szavába hangosan kacagva a Hokage, mire az öccse morcosan összefonta a karjait a mellkasa előtt, és duzzogva Hashiramára bámult. - Az, hogy a kis Mimi úgy csőbe húzott, ahogy illik! Nem tűnt fel, hogy egyetlen kérdésedre se válaszolt? - nevette rázkódó vállal, aztán mikor meglátta az öccse megrökönyödött arcát, még jobban elkapta a nevetés. - Te jó ég, hogy lehetsz ilyen béna, öcskös? Valószínűleg egy kicsit se érdekelte, hogy te, mint a nehéz életúttal küszködő diáklányok védőszentje átölelted és megpróbáltad megvigasztalni! Valószínűleg azóta rajtad röhög, te szerencsétlen... - vihogta, mire Tobirama leugrott a konyhapultról.

- A büdös picsába - mormogta még mindig meglepetten, de egyre jobban belelovalva magát a dühbe. - Megint átvert, és eltűnt, és semmivel sem vagyunk közelebb hozzá?!

- Ne aggódj, elég lesz, ha beszélek a szüleivel - nyugtatta meg Hashirama, egy széles vigyorral. - Ők majd gondolom, mindent kitálalnak, ahogy a legtöbb szülő, ha panaszkodni kell. Benika Nagakawa amúgy is olyan fajtának látszik, aki boldog-boldogtalannak elnyavalyog, hogy az ő kis Mimije meglógott otthonról, és nem is látta egy jó ideje, pedig hogy aggódik... - mormogta még mindig mosolyogva az öccse mérgelődésén, míg felállt az asztaltól.

- Most mész? - kérdezte Tobirama, és megtorpant a konyha közepén. - Veled megyek, kíváncsi vagyok rá, hogy...

- Ó, nem, nem - rázta a fejét a Hokage. - Kizárt, öcskös. Ma este randim van Mitóval, és az se érdekel, ha Konoha felgyullad, amíg mi szépen megvacsorázunk, és elbeszélgetünk, és hazakísérem, és amíg meg nem csókoltam a lakása előtt, és utána boldog vigyorral a képemen végig nem andalogtam fél Konohán, addig kizárt hogy bármi mással foglalkozzak - mondta, aztán rákacsintott Tobiramára. - Addig te vagy a Hokage. Jó mulatást! - intett búcsút két ujjal Hashirama, aztán már ott sem volt, és az öccse megrökönyödve bámult a csukódó ajtóra.

- Hashirama Senju, ne merd azt mondani, hogy itt hagysz a házi feladatoddal! - kiáltott fel végül felháborodva, és feltépte az ajtót, de a bátyja már sehol nem volt. - Ó, a picsába - morogta dühösen, és megfordult, hogy rámeredjen a konyhaasztalon halmokba pakolt papírokra, amiket Hashiramának kellett volna aláírnia és lepecsételnie, engedélyeznie... - Fulladj bele a vacsorádba te munkakerülő, ostoba... - Tobirama káromkodásözönét a helyére csapódó ajtó hangos csattanása nyomta el.

********

- Ninkentől származtatják az Uchihákat, aki gyógyító volt - sóhajtotta Sakura, és figyelte, ahogy Pein újratölti a csészéket.

- De ez még nem ok arra, hogy a tiétek fehér legyen - mondta Pein. - Arról nem is beszélve, hogy a chakraátvitel a legtöbbször fájdalmas, és nem úgy tűnt, hogy bármelyikőtöknek is fájdalmai lennének - mormogta, míg a tekintete a lány és Itachi között ugrált.

- Nem is voltak, de nem tudom miért - felelte kicsit tanácstalanul Sakura. - Nézd, én sem értem, mi ez az egész, egyszerűen csak van. Én is szeretném megfejteni.

- Látni akarom - mondta Pein, míg hátradőlt a székén, és a lány egy sóhajjal leeresztette a vállát, aztán Itachira pislogott, aki az asztallapra fektette a kézfejét, tenyérrel felfelé.

Sakura az ujjai közé csúsztatta a sajátját, lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az a csöppnyi kis energia átfusson rajta. Mikor felnézett, az egymásba kulcsolt kezeik fehéren ragyogtak a chakrától, míg Pein tekintetében ugyanaz a mániákus fény villant fel, ami Tsunadééban is, még Konohában.

- Ez... igazán érdekes - motyogta, és kinyújtotta a kezét, óvatosan hozzáért a lány kézfejéhez, és Sakura kis híján felsikoltott, mikor megérezte Pein chakráját. Olyan volt, mintha égetné valami, és érezte, hogy Itachi ujjai megrándulnak az övéi között, aztán a következő pillanatban a férfi elrántotta a kezüket az asztallapról, és Pein is hátrahőkölt.

- Pein, a büdös francba - nyögte halkan Itachi, míg Sakura kirántotta a kezét az övéből, és a mellkasához szorította, a másik keze ujjai rákulcsolódtak a kézfejére. - Mutasd - nyúlt a férfi Sakura keze után, de a lány megrázta a fejét.

- Semmi baj - mondta halkan. - Meg tudom gyógyítani.

- Mutasd - ismételte meg Itachi higgadtan, de a szemei azt sugallták, hogy pokolian dühös, és Sakura vonakodva a férfi kinyújtott kezébe tette a sajátját. Mikor Itachi meglátta az elfeketedett, apró sebhelyet a lány kézfején, felszisszent. - Pein, a kurva életbe, senki nem mondta még, hogy ne nyúlj bele egy chakraátvitelbe? - sziszegte, mire Pein kicsit zavartan a hajába túrt, míg azt figyelte, hogy Itachi óvatosan körbefonja a lány kézfejét az ujjaival. - Gyógyítsd meg.

- Itachi, ez egy... - nyöszörögte halkan a lány, de a férfi a szavába vágott.

- Tudom, de próbáld meg.

Sakura egy sóhajjal újra lehunyta a szemeit, és Itachi chakratartalékaihoz nyúlt, aztán mikor a fehér, meleg chakra körbeölelte a kezét, összeszorította a fogait. Meggyógyítani jobban fájt, mint mikor szerezte, de nem akarta, hogy látszódjon rajta. Érezte, hogy a seb gyorsan hegesedik, és a bőre húzódott a helyen, ahol Pein chakrája megégette, de végül is, begyógyult, és ez volt a lényeg. A chakrától szerzett sebeket mindig is nehezebben lehetett gyógyítani, mint a fegyvertől származóakat.

- Jól van - mormogta Itachi, mikor felpislogott rá, és a fehér chakra elenyészett.

- Bocsánat, nem... nem is tudom, miért csináltam - sóhajtotta nehézkesen Pein az asztal másik felén, de nem Sakurát nézte, hanem Itachit. - Többet nem fordul elő.

- Nagyon ajánlom - morogta Itachi, és a lány ölébe engedte az újra sebmentes kezét, aki lassan lélegezve próbálta elűzni a halovány fájdalmat a kézfejéből azzal, hogy újra meg újra átdörzsölte.

- Egy chakraátvitelnél természetes, hogy megváltozik a chakra színe és formája - mondta végül Pein, és egy sóhajjal töltött magának az üvegből, majd kérdő tekintettel Itachira pillantott, aki egy percnyi töprengés után vonakodva bólintott. - De nem értem, hogy lehet, hogy ez ilyen természetes, és nem fáj, mikor legalábbis le kéne hogy terheljen benneteket, jobban, mint bármi más. Egyszerűen... nem úgy viselkedik, mint a legtöbb vegyes chakra. Láttam már ilyet. Nehezen irányították, majdnem meghatározhatatlan volt a színe, és a használat után két nap pihenésre volt szükségük. Két napra! - mormogta hitetlenkedve, míg az asztallapra meredt, ahol nemrég még Sakura és Itachi keze feküdt. - Ti meg csak így...

- Pein, gyere táncolni! - huppant le hirtelen a férfi ölébe Konan, és Pein meglepetten, tátott szájjal pislogott fel rá, mint aki hirtelen nem is érti, Konan hogy került ide. - Mi van? - kérdezte kicsit zavartan a nő, aztán Itachira, és végül Sakurára pislogott aztán mérgesen csípőre vágta a kezét. - Pein, szórakozni jöttünk, nem azért, hogy zaklasd Sakurát! - mondta méltatlankodva, mire Pein rámosolygott.

- Oké, igazad van - mondta, és mikor Konan felpattant az öléből, letámaszkodott az asztallapra, és felállt. - Elnézést - mormogta Sakura szemeibe meredve, és a lány tudta, hogy nem azért mondja, mert elmegy Konannel táncolni.

- Semmi baj - motyogta halkan, és lesütötte a szemeit.

Hallotta, ahogy Konan nevetése eltávolodik, és mikor felpillantott, Itachi fekete szemeibe ütközött a tekintete.

- Fáj még? - kérdezte a férfi, mire Sakura megrázta a fejét.

- Nem, de eddig sem volt vészes - mondta még egy sóhajjal. - Csak meglepett, ennyi az egész. Eddig is tudtam, hogy valami nincs rendben,de... Most már kicsit zavar is. Úgy értem, Peinnek igaza van - kezdett bele egy sóhajjal, mikor Itachi kérdőn felvonta a szemöldökét. - Nem kéne ilyen simán mennie, és... - Sakura a szájába harapott, mikor a férfi a mutatóujjával egy röpke másodpercre a felső ajkához ért.

- Elég - mormogta Itachi. - Ne rágódj olyasmin, amit nem tudsz megfejteni, rendben? Nem tudom miért van, de van, és kész - mondta halkan, és leeresztette a kezét, Sakura pedig elbámult a válla fölött. - Ne gondolj az elefántra - sóhajtotta Itachi egy félmosollyal, mire a lány kicsit zavartan nézett rá, aztán elmosolyodott.

- Oké - lehelte félig nevetve. - Nem gondolok az elefántra - mondta, és hitetlenkedve megrázta a fejét. - Egész héten ezt fogom hallgatni, ugye? - sóhajtotta végül nevetve, mire Itachi bólogatni kezdett, és ettől még szélesebben mosolygott. - Szörnyű vagy.

- Még annál is szörnyűbb - vágta rá Itachi.

- Nem is akarom tudni - nevetett fel Sakura.

- Talán jobb is, mert...

- Sakura, gyere te is táncolni, Kisaméval nem buli! - nyafogta Deidara hirtelen közéjük hajolva, mire Sakura a szívéhez kapott.

- Jézus, Deidara, a szívem! - sikkantotta ijedten.

- Bocs. Gyere táncolni - könyörgött hatalmasra nyitott szemekkel a szőke, mire lány felnevetett.

- Oké, de előre szólok, hogy nem tudok - rázta a fejét, míg felállt, és hagyta, hogy Deidara szinte húzza maga után a tűz és Kisame felé, aztán még egy utolsó pillantást vetett Itachira, és sajnálkozva rámosolygott. - Folytatjuk, ha Deidara királykisasszony kitáncolta magát - intett neki kicsit tanácstalanul, mire a férfi őt bámulva egy röpke félmosollyal bólintott, aztán a lány már csak Deidara méltatlankodását hallotta.

- Nem vagyok királylány!

- Jól van, kis hercegnő, nem akartalak megbántani - nevetett Sakura, mire a szőke megtorpant, és egy sértett pillantással rámeredt.

- Hagyd, édesem, ilyen hozzáállással szerintem csak egy mezei grófkisasszony - vihogta Kisame, míg derékon kapta Sakurát, és megpörgette, mire a lány is nevetni kezdett, aztán végül is Deidara egy sóhajjal csatlakozott hozzájuk.