Sakura lehajtotta a fejét, és befonta a haját, mert kezdte zavarni, ahogy csöppet felerősödött a szél. Szerencsére, nem volt olyan erős, hogy állandóan szorongatnia kelljen a szoknyáját. Rábámult a Konantől kölcsönzött bézs, nyitott szandálra, és megállapította, hogy majd át kell törölgetnie, mert a tegnap esti esőtől felázott földutak sara megtapadt az oldalán.

- Sakura-chan! - A lány felnyögött, mikor Tobi a nyakába ugrott hátulról, mikor végre befejezte a fonogatást, és fel akarta emelni a fejét. - Tobi elmehet játszani?

- Maradj nyugton, Tobi - szólt rá Kisame, míg nyakon csípte a férfit, és leemelte a lány hátáról. - Nehéz vagy a kislánynak, nem látod?

- Tobi bocsánatot kér - szontyolodott el Tobi, még mindig a levegőben lógva.

- Semmi baj - mondta Sakura, míg az ujjai gyorsan átmasszírozták a tarkóját. - Tedd már le, Kisame, nem kölyökmacska.

- Tobi szeretne cica lenni - kezdett ficánkolni Kisame szorításában, mire a férfi letette a földre, és elengedte. - Sakura-chan szereti a cicákat? - kérdezte kíváncsian, míg a lány mellett szökdécselve mindketten próbáltak lépést tartani Kisaméval. Deidara valahol mögöttük idegesítette Itachit egy ideje.

- Igen, nekem is volt egy, amikor kislány voltam - mondta mosolyogva Sakura. - Mirukunak hívták - tette hozzá Tobi kíváncsi pillantását látva.

- A Miruku gyönyörű! - ugrott magasra Tobi. - Tobi is Miruku lesz! Mehetek játszani?

- Persze, csak ne menj messzire - felelte Sakura, mire a férfi átkarolta a nyakát, és az arcához dörzsölte a maszkját, aztán elszaladt előre, tett három kört, és aztán egyenesen továbbrohant, mint egy kiscsikó, és a lány halkan nevetve figyelte.

- Szerintem tejnek nevezni a macskád eléggé fantáziátlan dolog - jegyezte meg Kisame vigyorogva, és zsebre dugta a kezeit, míg kicsit lassított a léptein, hogy Sakurának ne kelljen loholnia utána.

- Négy éves voltam, oké? - méltatlankodott a lány. - Miért, tudtál volna jobbat?

- Biztos - vonta meg a vállát a férfi. - Csakhogy utálom azokat a bolhás dögöket. Nálam biztos nem lenne sokáig macska. Az első adandó alkalommal repülne. Szó szerint.

- Félnél tőle, hogy felfal éjszaka, mi? - kuncogta a lány.

- Ó, te jó ég, tündérem, nagyrészt ember vagyok. Csak nekem van egy kis előnyöm is: kopoltyúnak hívják. És pokolian jól jön, ha az ember társa egyáltalán nem tud úszni.

- Képzelem - motyogta Sakura, aztán hirtelen felkapta a fejét. - Mi? Úgy érted, hogy Itachi nem tud úszni? - kérdezte hitetlenkedve, és megtorpant.

- A-a - rázta a fejét vigyorogva Kisame, és két lépés után ő is megállt, félig visszafordult Sakura felé. - Tudtam, hogy ráharapsz - vihogta végül. - A csalira, tudod - tette hozzá, mikor a lány még mindig meglepetten meredt rá. - Ó, anyám, nektek szabad, de ha én sütök el egy halas poént, akkor már nem is olyan vicces, mi? - nyögte a szemét forgatva, aztán továbbindult, Sakura pedig felocsúdva utánarohant, és mellészegődött.

- Úgy érted, hogy Itachi... egyáltalán nem tud úszni? - kérdezte lassan, hitetlenkedő arccal a lány, mire Kisame a fejét csóválva megvonta a vállát.

- Átlátszóak vagytok, mint a medúzák, kiscsibém - vihogta. - Ugyanaz a reakció, ha meghallod a nevét, mintha ő a tiédet. Észrevetted már, hogy ha ott vagy, akkor csak rád figyel? - érdeklődött félrebiccentett fejjel Sakurára bámulva, mire a lány csak zavartan megrázta a fejét.

- Hülyeség - motyogta. - De... tényleg...

- Igen, tényleg nem tud úszni, hű - sóhajtotta Kisame, feladva az egészet, és az égnek emelte a szemeit.

- De hát egy ANBU-nak tudnia kell úszni! - hökkent meg még jobban Sakura, mire a másik megvonta a vállát.

- Édesem, szerinted mire jó az a két gyönyörűséges szeme? - vihogta. - Itachi egy pislantással képes lenne kinyírni egy fél falut, mégis mit vártál? Nehogy azt hidd, hogy az ANBU-itok annyira képzettek lennének.

- A szüleim is ANBU-k - hunyorgott rá a kékbőrűre csúnyán Sakura.

- Az lehet, de attól még nem feltétele az ANBU vizsgának a profi szintű genjutsu kezelés. 'Tachinak ez a specialitása. Te is csak azért tudtad kiverekedni magad belőle, mert direkt hagyott neked menekülési útvonalat.

- Anélkül is ment volna - vonta meg a vállát a lány, és maga elé meredt. - Én is elég jó vagyok, bár, nyilván a nyomába se érek. Könnyű dolga van a sharinganokkal. Szóval... átverte a vizsgáztatóit egy genjutsuval? - kérdezte, és mikor Kisame bólintott, hangosan felnevetett. - Rafinált kis disznó - mormogta, mire a férfi is felnevetett mellette.

- Nyugi, nem árullak be neki - súgta a fülébe, aztán felegyenesedett és Tobi után kiabált, aki éppen egy fára próbált meg felmászni. - Gyere le onnan, kölyök, mert még a végén fent maradsz!

- Nyáú - jött az értelmes válasz, és Sakura nevetve megállt a fa alatt, és figyelte, ahogy a férfi próbál feljebb kapaszkodni, de mindig megcsúszik. - Tobi szeret fára mászni - közölte Tobi mindenkivel, és Sakura, mikor megérezte, hogy Itachi a háta mögé lép, hátrafordult, és rámosolygott.

- Ha fennakad, leszeded? - kérdezte nevetve, mire Itachi megrázta a fejét.

- Majd Kisame, neki nyújtózkodnia sem kell.

- Hé, hé, Uchiha, éppen neked magyarázok! - háborodott fel azonnal a magát mellőzöttnek érző Deidara.

- Nem mintha eddig figyeltem volna - pislantott oldalra Itachi, aztán a tekintete visszavándorolt Sakura arcára. - Imádkozd le, különben soha nem érünk oda.

- Oda hova? - kérdezte kicsit értetlenül a lány, mire Itachi megvonta a vállát.

- Csak szedd le.

- Tobi - fordult a fa felé még mindig kicsit zavartan Sakura. - Gyere le onnan, mennünk kell.

- Nyáú - rázta a fejét Tobi, és még jobban belekapaszkodott a fa törzsébe.

- Ha lejössz, beleharaphatsz Kisame-senpaiba - ajánlotta vihogva Deidara.

- Tobi nem szereti a kék halat - rázta a fejét a férfi, aztán egy kis gondolkozás után folytatta. - Nyáú.

- És a tejet? Tobi szereti a tejet? - kérdezte Sakura, és elmosolyodott, mikor a férfi felkapta a fejét. - Tobi kap tejet, ha lejön a fáról - ajánlotta, aztán már pislogni se maradt ideje, a férfi olyan gyorsan lekúszott a fa törzsén.

- Tobi szereti a tejet - mondta vidáman, és megfogta Sakura kezét. - Menjünk, hol van? - kérdezte míg körbepislogott, a lány pedig felnézett Itachira.

- Megoldom - felelte a férfi a kérdő pillantásra, míg Kisame és Deidara egy sokatmondó pillantást váltottak hármójuk háta mögött.

***********

Mitsuko az ablakpárkányon ülve figyelte, ahogy felkel a nap, míg hallotta, hogy Madara mögötte az ágyban fészkelődik. Valószínűleg megint veszekedni fog a nyitott ablak miatt, pedig a lány kifejezetten utálta azt a büdös, áporodott levegőt, ami odabent volt. A férfi mindig azt mondta, fontos megtartani ugyanazt a hőmérsékletet, de ő soha nem értette minek, Madara pedig nem magyarázta el neki. Valószínűleg ehhez is túl hülyének tartja.

Mitsuko egy szaggatott sóhajjal belemeredt a narancssárgás napkorongba, ami éppen átbukott a horizonton, aztán reccsent a háta mögött az ágy, és a következő pillanatban egy cipő csattant a fején.

- Csukd be azt a kurva ablakot, hányszor mondjam még el? - csattant fel mögötte a mérges és álmos, mély férfibariton és Mitsuko egy sóhajjal az égnek emelte a szemét.

- Büdös van - felelte hátrafordulva, és rámeredt a kócos, fekete tincsekkel keretezett gyűrött, mogorva arcra.

- Szarok rá - morogta Madara, megfordult, és a nyakáig húzta a takarót. - Csukd be.

- Akkor fulladj meg a saját izzadságszagodban, te undok görény - pattant fel dühösen, és átlépett az ablakpárkányon.

A cipő párja már csak a csukott ablak üvegén csattanhatott, ahogy behúzta maga után, és már ott sem volt. Végigsétált az ébredező főutcán, és végül ugyanott kötött ki, ahol az elmúlt hetekben a leggyakrabban: a Hokage-képmás fölötti sziklakiugrón, a Hokage lakása mellett. Azt már tudta, hogy Hashirama nem éppen a korán kelő fajta, szóval nem kellett tartania tőle, hogy megzavarják. Kiült a szikla legszélére, és lemeredt a papucsából kilógó lábujjaira.

Megint ebben jött el, a fene egye meg Madara orrát, hogy felébreszti a friss levegő. Sóhajtva a felhúzott térdére támasztotta az állát. Csak egy hónapja lakott itt, de máris megszerette a helyet. A tágas, beépítetlen zöld területek Taróra emlékeztették, a hatalmas épületek pedig a szívéhez nőttek, főleg az Akadémia, bár csak egyszer volt bent, mikor kitöltötte azt az átkozott jelentkezési lapot, és akkor nem mert körbenézni, mert még folytak a belső munkálatok, és mindenhol volt valaki, így egyenesen az irodába ment, ahová irányították. Bárcsak ne kéne ezt a hülye melót végigcsinálnia. Egyenesen elszorult a torka, ha arra gondolt, hogyha ezt a gyönyörű helyet a semmivel teszik egyenlővé, abban neki is része lesz. Jó nagy.

- Ha annyira kiülsz a szélére, a végén még lepottyansz.

Mitsuko ijedten fölpattant, és megfordult, az egyik papucsa máris a kezében volt, és azon kapta magát, hogy védekező állásban állva mered a Hokage öccsére, aki a palotának is beillő ház küszöbén állt, félmeztelenül az ajtófélfának támaszkodva, kócosan, gyűrötten, mint aki most esett ki az ágyból, és a korai időpontra való tekintettel, valószínűleg így is volt.

- Jézusom, a szívem - méltatlankodott Mitsuko, és a mellkasára szorította a papucsát. - Magának a hobbija ijesztgetni az embereket? A múltkor az a jounin is majd' kiugrott a gatyájából, mikor a semmiből tűnt fel - mondta rosszallóan, aztán rájött, hogy elszólta magát, és elkerekedett szemekkel bámult Tobiramára, de nem úgy tűnt, hogy a férfi felfogta volna a szavai értelmét.

- Nem, nem mondanám hobbinak - nevetett a másik, lassan ingatva a fejét. - De kellemes időtöltés, amikor az embert nem hagyják aludni.

- Én keltettem fel? - kérdezte kicsit megszeppenve Mitsuko.

- Az a hülye fémlépcső olyan, mint a vészharang, ha valaki felfelé jön rajta. Papucsban - tette még hozzá, a lány mellkasának szorított egyszerű, sötétkék lábbelire meredve. - Meg fogsz fázni.

- Ó, igen - mormogta zavartan Mitsuko, és lehajolt, hogy visszahúzza a lábára a papucsot. - Bocsánat. Nem akartam felkelteni - mondta, mikor felegyenesedett, de a férfi csak legyintett.

- Egyébként is korán kelő vagyok, de most még jobb is, hogy felkeltettél. Egy hete kereslek. - Tobirama hunyorogva bámult a lányra, mert a háta mögött felkelő nap első sugarai egyenesen a szemébe sütöttek. - Van valami, amit meg akartam beszélni veled... - mondta, és előrébb lépett, Mitsuko pedig automatikusan hátra. Ha az előbb nem távolodott volna el a szikla szélétől, most biztosan lezúgott volna. - Ezt ne csináld még egyszer! - szólt rá tágra nyitott szemekkel Tobirama, és látszott rajta, hogy még a vér is megfagyott az ereiben egy pillanatra.

- Nem lehetne, hogy... felvesz valamit? - kérdezte zavartan Mitsuko egy gyors, hátravetett pillantás után, mire a férfi lepislogott a fedetlen mellkasára.

- Ó, jesszusom, ne haragudj - mondta, aztán eltűnt az ajtóban, és mikor két perc múlva visszajött, éppen a derekán igazította meg az egyszerű, fehér pólót. - Ez a hátránya annak, ha az ember agya kicsit lassan indul reggelente - mormogta Mitsuko arcát fürkészve, aki megvonta a vállát.

- Annyira nem volt rossz - szaladt ki a száján, aztán elvörösödött. - Úgy értem, hogy... - hadarta idegesen, aztán a tenyerébe temette az arcát, mikor Tobirama hangosan felnevetett.

- Köszönöm - rázta a fejét nevetve a férfi, mire Mitsuko füle is kipirult.

- Nem, én úgy értettem, hogy nem vagyok annyira szégyellős, csak gondoltam szólok - hebegte felemelve a fejét.

- Ó, már mindegy - nevetett még jobban Tobirama, mire Mitsuko egy haragos pillantást vetett rá, és elsietett a lépcső felé, hogy otthagyja, de a férfi a csuklója után kapott. - Ne, ne menj el. Elhiszem, oké? - kérdezte félrebiccentett fejjel, mikor Mitsuko ingerülten visszafordult felé, de a nyílt, őszinte szemektől szinte azonnal elpárolgott a haragja, de a neheztelés nem tűnt el. - Muszáj beszélnem veled. Az Akadémiáról. Meg a jelentkezési lapodról. Nem jössz be? Leülünk, iszol valamit, és megbeszéljük.

- Nem szoktam ismeretlen férfiak lakására mászkálni - felelte jéghidegen a lány, mire Tobirama meghökkenten rábámult.

- Hát, ez nagyon helyes - mormogta végül kicsit zavartan. - Akkor... kihozok neked egy kávét. Így jó? Iszol kávét?

- Nem - felelte Mitsuko, míg a férfit méregette, és azon gondolkozott, vajon mi a nyavalya lehet az a kávé. - Nem iszom kávét. Nem szeretem az ízét.

- Cukorral és tejjel? - ajánlotta Tobirama, mire a lány megvonta a vállát.

- Nem akarok beszélgetni. Az Akadémiáról sem, de a jelentkezési lapomról meg végképp nem.

- Miért nem töltötted ki a cím részét? - kérdezte elkomorodva a férfi, és rögtön a tárgyra tért.

- Mert senkinek semmi köze hozzá, hogy hol lakom.

- Ez egy hivatalos irat, Mitsuko...

- Mit csinálsz, Tobirama? - Mindketten a hang felé fordultak, és az ajtóban álló, a tarkóját vakargató, zavart Hashiramára meredtek.

- Csak beszélgetek. Ő itt Mitsuko, emlékszel még rá? - kérdezte kicsit lágyabban, mint az előbb, és a csuklójánál fogva maga mellé húzta a lányt. - Jelentkezett az Akadémiára.

- Ó, a kis Mimi - mosolyodott el kedvesen Hashirama. - És, mi lesz belőled? - kérdezte, míg letelepedett a küszöbre, és egy hatalmas ásítás után, könnybe lábadt szemekkel felbámult Mitsukóra, akinek hirtelen elfutotta a szemeit a könny, kitépte magát Tobirama szorításából, és olyan gyorsan eltűnt a lépcsőn lefelé, hogy a két férfinak pislogni sem volt ideje. - Hát ez mi a fene volt? - kérdezte meghökkenve Hashirama, és az öccsére meredt, aki tanácstalanul megrázta a fejét.

- Fogalmam sincs - mormogta, míg lehajolt, hogy fölvegye a lány hátrahagyott fél pár papucsát, aztán szinte fellökve Hashiramát, bevágtatott mellette a házba. - És csináltasd meg végre azt a kurva korlátot a szikla szélére! - kiáltott még vissza, hirtelen haragosra váltva, és Hashirama meglepetten pislogott az öccse után.

- Mi a franc baja van ma reggel mindenkinek? - sóhajtotta álmosan, aztán belekacsintott a napba. - Sebaj, öregfiú - jegyezte meg egy széles vigyorral -, legalább te felkeltél, nem igaz? - mormogta, aztán feltápászkodott, és bement a házba. Az ajtó nyelve halkan kattant mögötte, ahogy még pont elcsípte a lépcsőn felfelé romboló öccsét, azzal a gyilkos arckifejezéssel, amitől néha még ő is összecsinálta magát.

***********

- Merre megyünk? - kérdezte halkan mormogva Kisame, míg egy hajszálnyit lehajolt Itachihoz, aki mellette sétált, és az előttük pár méterrel járó, élénken beszélgető Sakurát és Tobit bámulta.

- Egyenesen be a ligetbe - felelte ugyanolyan halkan Itachi, és zsebre dugta a kezeit. - Mindig ott tartják az ilyet - mormogta még.

- Jó, csak kérdeztem, hátha vannak különleges terveid - vihogta Kisame kiegyenesedve, és mikor a másik rondán ráhunyorgott, csak kacsintott. - Ugyan már, Itachi...

- Fejezd be, mielőtt kifilézlek - vágott a szavába komoran Itachi, mire Kisame egy pillanatig meghökkenve bámult rá. - Összezavarod Sakurát ezzel a szarral.

- Szerintem teljesen tisztában van vele, hogy mit szeretne, és mit nem - morogta sértődötten Kisame, és ő is a zsebébe süllyesztette a kezeit, míg azon gondolkozott, mikor halott utoljára olyan szót Itachitól, hogy "szar". Valószínűleg soha, tehát tényleg berágott rá. - De ha te úgy akarod kezelni mint egy buta kislányt, akkor tessék csak. Engem egyáltalán nem érdekel.

- Nem kezelem, úgy, mint egy hülyét - sziszegte Itachi. - Egy elég nagy megrázkódtatáson van túl, és a fenébe is, jelenleg túl sebezhető, és pontosan ezért olyan könnyen manipulálható, hogyha akarnám, holnap már Sasuke felesége lenne.

- De nem akarod - jegyezte meg Kisame egy óvatos oldalra sandítással, mire Itachi megrántotta a vállát.

- Még nincs itt az ideje. Nem akarom, hogy még mélyebbre süllyedjen. Sasukénak előbb észhez kéne térnie.

- Akkor az esküvői meghívón időpontként az év sohanapja fog szerepelni? - kérdezte csípősen a kékbőrű.

- Nem tudom, oké? Fogalmam sincs - sóhajtotta Itachi. - Ehhez beszélnem kéne az öcsémmel, az meg... - morogta, aztán tehetetlenül széttárta a karjait. - Semmit nem fogna fel belőle, ha kioktatnám, és különben is, valószínűleg pont az ellenkezőjét tenné.

- Akkor mégis hogy akarod összehozni őket, te gyökér? - fortyant fel Kisame. - Add fel, Itachi, ez már nem a te hatásköröd. Ha a kislány hozzá akar menni, akkor majd hozzámegy. Addig meg had legyen már kicsit boldog enélkül az Uchiha-szarság nélkül. Gyanítom, van elég baja a hülye öcséd nélkül is.

- De nem hagyhatom békén vele - nyögte Itachi, és Sakura tarkójára meredt.

- Fejezd be a szenvedést, pajti. Nem volt még bőven elég? - mormogta komolyan Kisame, és a másik tekintetét követve az előttük haladó lány fonott copfjára meredt, majd visszapislogott Itachira. - Kapj észbe, dobd ki az ablakon a mazochista gondolataidat, és élvezd, amíg lehet. Utána úgyis lesz elég problémád, de legalább elmondhatod magadról, hogy éltél egy kicsit. Gondolkozz el ezen, oké? - kérdezte Kisame a másikra meredve, aki nem válaszolt, így a férfi végül megvonta a vállát, és két nagyobb lépéssel áthidalta a távolságot, ami eddig elválasztotta őt Tobiéktól. - Hé, tökfejűkém, nem ér kisajátítani a tündérkét! - szólt rá hangosan nevetve Tobira, aki fújt rá, mint egy macska, és szinte megfojtotta Sakurát, ahogy a nyakába kapaszkodott.

- Tobi jobban szereti Sakura-chant! - visította, mikor Kisame lekaparta a férfit a súlyától fújtató Sakuráról, és a vállára kapta Tobit, aki kapálózva tiltakozott.

- Helló, szépségem - vigyorgott rá Kisame a megszeppent lányra. - Sétálgatunk? - kérdezte, mire Sakura felnevetett, és a még mindig a másik hátát az öklével verő és rugdosódó Tobira bámult.

- Ó, tedd már le, a végén még felrázod a gyomrát - csapott rá nevetve Kisame karjára. - Egyébként is, Deidara hová tűnt már megint? - kérdezte aztán egy nagy sóhajjal, és körbepislogott.

- Ott teszi a fejét annak a szégyellős kiscsajnak - bökött Kisame a háta mögé.

- Már megint? - nyögött fel kiakadva Sakura.

- Ja, ezek a tinédzserek lányok... Állandóan kelletik magukat. Deidara korában különösen veszélyes ez. Tudod, ilyenkor kezd el menstruálni, és a hormonok...! - sóhajtott fel a szemét forgatva, gondterhelten Kisame, mire a lány felnevetett.

- Tedd már le Tobit, te... - sóhajtotta végül, mikor Tobi lassan már Kisame fülét rágta (szó szerint), de nem úgy tűnt, hogy Kisame egyáltalán érezné a dolgot.

- Fúj, kölyök, nem azt mondtad, hogy nem szereted a halat? - kiáltott fel méltatlankodva a férfi, mikor eleget téve Sakura kérésének a talpára állította Tobit, aztán fintorogva megtörölte a fülét. - Hát, nem egészen így gondoltam a mai összenyálazásom - grimaszolt végül, mire Sakura is elfintorodott.

- Kisame, könyörgöm... - mormogta és elfordította a fejét.

- Fájt a finom női lelkednek? - csipkelődött a férfi, mire Sakura elnevette magát, és hátrafordult.

- Fájt hát - mormogta még. - Hé, Itachi, nem jössz? - kiáltott vissza a Itachinak, aki úgy tűnt, jó pár méterrel mögöttük lecövekelt az út kellős közepén, és meredten maga elé bámult, de a hangjára felocsúdni látszott, és felnézett rá.

Csak egy pillanatig nézett rá homlokráncolva, szinte kétségbeesetten, hogy Sakurának hunyorognia kellett, mert nem hitte el, hogy Itachi valóban úgy néz rá, ahogy ő azt látja, aztán a két fekete szem felragyogott, mint az üveg, mikor megcsillan rajta a fény, és a lány kénytelen volt mosolyogni. A szája széle automatikusan mosolyra húzódott, és ez volt az a pillanat, amikor Itachi eldöntötte, hogy Kisaménak igaza van.

Mert végül is, mire másra lenne való az élet, mint élni? Csak egy kicsit, mielőtt végleg vége. Csak egy kis napsütés... Nem olyan nagy dolog. Kiereszteni a gőzt, és rendesen elengedni magát... csak egy nap. Egyetlen egy nap - gondolta, míg a lába magától megindult. - Csak egy nap, és nincsen tovább.*

*************

- Biztos, jól érzed magad? Még mindig nagyon piros vagy... - mormogta aggódva Naruto, míg Hinatára meredt az asztal túlfelén.

- Hinata tökéletesen érzi magát - vágta rá karba font kezekkel Neji, és olyan szúrós pillantásokat vetett Narutóra, hogy a szőke erősen fontolgatta a menekülést.

- Jól vagyok, köszönöm - hebegte Hinata még mindig kipirulva, a tányérjába meredve. - Csak egy kicsit túlhajtottam magam, azt hiszem.

- Talán valaki más hajtott téged túl - morogta Naruto, egy hasonlóan gyilkos pillantást vetve Nejire, aki felhorkant.

- Semmi közöd hozzá, az én edzéstervem, és Hinata elfogadta.

- De talán mégsem kéne ennyire keményen...

- Semmi közöd hozzá - ismételte meg Neji összeszűkülő szemekkel.

- De igenis van! - fortyant fel Naruto. - Hinata a barátom, és ha nem vigyázol rá, megfojtalak! - pattant fel vérvörösen Neji vérlázítóan pimasz vállrándítására reagálva, ami mintha azt mondta volna, hogy az is valami, ha valaki a barátja Hinatának?

- Ülj vissza a helyedre, szöszi. Ha sokáig fenyegetőzöl megbánhatod.

- Fi... fiúk - dadogta tágra nyílt szemmel Hinata. - Ne csináljátok, Naruto, kérlek...

- Ó, igen? Szóval megbánhatom? - sziszegte már teljesen a plafonon a szőke, mire Hinata egy sóhajjal az arcába temette a tenyerét. Már előre látta végét: egy pár felrepedt szemöldök, egy-két lila folt...

- Ó, igen - morogta vissza Neji szinte már vicsorogva.

- Elég legyen! - pattant föl hirtelen Hinata, mire mindketten felkapták a fejüket, és tágra nyílt szemekkel rábámultak. - Neji, menj haza.

- Hogy mi van? - esett le a Hyuuga álla, mire Hinata fülig pirult ugyan, de felszegte a fejét.

- Jól hallottad, menj haza, vagy maradj csöndben - vágta rá a lány, mire az unokabátyja szemei majd' kiestek a helyükről.

- Az első verziót támogatom - vigyorodott el hirtelen Naruto, és lehuppant a székére, aztán karba fonta a kezeit, és diadalmasan Nejire meredt.

- Ha nem tudsz viselkedni, Neji, akkor kérlek, menj haza - motyogta Hinata, és meghajolt Neji előtt, így szinte rögtön bocsánatot is kérve. - Naruto meghívott engem ebédelni, és ha sértegeted, vagy fenyegeted őt, akkor azzal rám vetsz rossz fényt, és a Hyuuga névre. Igazán ezt akarod?

- De, Hinata... - hebegte kicsit zavartan Neji, de a lány csak megrázta a fejét.

- Hallottad, Neji - vihogta Naruto. - Viselkedj, vagy húzz haza.

- Fogd be, te ostoba kis... - vicsorgott rá Neji, mire Hinata egy sóhajjal lerogyott a székébe, és amíg az unokabátyja és Naruto folytatódó civakodását hallgatta, arra gondolt, hogy ő legalább megpróbálta. Ennél többet már igazán nem tehet. Ő nem Sakura, hogy tockosokat osztogasson...

Egy pillanatra felcsillant a szeme, és töprengve Nejire meredt, aztán rájött, hogy nem teheti meg, legalábbis nyilvános helyen nem, mert azzal őt szégyenítené meg. Kár, bár amúgy sem lett volna hozzá elég bátorsága... Összegörnyedt a székében, és úgy döntött, inkább eszik, amíg el nem repül a tányérja az asztallal együtt.

**********

Sakura éppen Tobin nevetett, aki most kivételesen Itachi nyakában lógott, mikor megérezte azt a furcsa bizsergést a tarkóján. Szinte azonnal megtorpant, és hátrakapta a fejét, a szeme lázasan ugrált a rámeredő tekinteteken végig, de egyik sem az volt, ami még mindig rászegeződött, és adrenalin ömlött végig az erein, amitől szinte megszédült.

Meredten bámulta a tömeget, a tekintete villámgyorsan végigfutott az arcokon, és elkapott egy sötét pillantást, de mire rájött, hogy ismeri valahonnan a szempár tulajdonosát, már hiába fordult vissza arrafelé, már hiába kereste, nyomtalanul eltűnt. Akárki is volt, őt figyelte... Követik őket? Követik... őt.

- Sakura? - A lány felpillantott Itachira, aki félrebiccentett fejjel rámeredt. - Valami baj van?

- Ó, nem, azt hiszem, semmi - motyogta homlokráncolva Sakura, és elmosolyodott. - Csak úgy éreztem, mintha valaki figyelne - sóhajtotta végül, mikor látta, hogy ezzel egy csöppet sem nyugtatta meg a férfit.

De végül is, az Akatsukival van, és egyébként is, ki tudja, hogy az a valaki miért figyelte? Lehet, csak azért, amiért a többi ember is. Elég ritkán láthatnak egy lányt velük, Konanen kívül, vagy legalábbis, így gondolta. Meg amúgy is, tényleg eléggé rózsaszín a haja...

- Itt mindenki minket figyel - lépett melléjük Kisame, és apró halszemei nyugtalanul cikázva pásztázták az utcán hömpölygő tömeget, aztán végül elvigyorodott. - De azt a kis vöröst például kilőhetjük, mert ő kifejezetten engem bambul - mormogta kajánul, mire Sakura felnyögött, és a szemeit forgatva Kisame oldalába fúrta a mutatóujját. - Most mi van? - méltatlankodott a kékbőrű lebámulva a lányra. - Szeretem a vörösöket.

Mikor a hátuk mögött Deidara látványosan hányást imitált, végül Sakura is elmosolyodott.

- A vörösek viszont nem szeretnek téged - kurjantotta Kisame fülébe a semmiből felbukkanó Hidan, az oldalán a Kakuzu nevű Akatsuki taggal, és Sakura összerezzent.

- Na, mi van, előkerült a halálbrigád? - sóhajtotta Deidara egy fintorral.

- Éljenek a szektások - tódította Kisame, míg tett egy jó nagy lépést hátra, hogy eltávolodjon Hidantől, és majdnem elgázolta Sakurát, aki az utolsó pillanatban felsikkantva arrébb ugrott.

- Úristen, egy percre láttam magam előtt az egész életem - suttogta sápadtan, Itachi kezébe kapaszkodva, aztán felnevetett. - Kisame a porcelánboltban - vihogta végül, mire a férfi méltatlankodva a combjára csapott.

- Nem lehetne, hogy maradunk az eredetileg is túl sokszor felemlegetett két fajnál? Nem vagyok akkora állat, hogy három kategóriába is beleférjek!

- Szerintem még ötbe is csak nehezen lehetne belepréselni - motyogta Deidara Kisamét méregetve.

- Inkább menjünk - nevetett Sakura, és kérdőn Itachira pislantott, aki nem engedte el a kezét, mikor ki akarta húzni a tenyeréből.

- Jó helyen vagy itt - mormogta a férfi, és elindult, Sakura pedig mosolyogva követte.

- Honnan szerzel Tobinak tejet? - kérdezte, mire Itachi megvonta a vállát.

- Ahonnan akarok.

- Mi vagy te, valami kami, hogy bárhonnan szerzel bármit, amit akarsz? - nevette a lány.

- Általában megkapom amit szeretnék - felelte töprengő hangsúllyal, lassan bólogatva Itachi.

- Csak sose tudja, mit akar - vihogta Kisame melléjük szegődve.

- Vagy nem akar semmit - mormogta Deidara, mikor feltűnt a másik oldalukon.

- Sakura-chan! - A lány elszakította a tekintetét Itachi profiljától, és kicsit zavartan hunyorgott Tobira, aki lefékezett előtte, és a térdére támaszkodva, lihegve felbámult rá.

- Igen, Tobi? - kérdezte, míg kicsit lehajolt hozzá.

- Tobi... Tobi talált szép... szép...

- Szép mit? - kérdezte homlokráncolva Sakura.

- Tobi megmutatja! - kiáltott fel lelkesen a férfi.

- Nyugodj meg, Tobi - szólt rá higgadtan Itachi. - Arra megyünk, szóval Sakura látni fogja, mit találtál.

- Arra megyünk? - visszhangozta kicsit tanácstalanul a lány. - Miért, mi van arra?

- Majd meglátod, tündérem, de ha sokat kíváncsiskodsz, ráncos lesz az az édes kis pofikád - gügyögte Kisame, és belecsípett Sakura arcába, aki méltatlankodva felnyögött, és megdörzsölte a kipirosodott arcát.

- A te édes kis pofikád meg sebhelyes - morgott rá, mire Kisame a szívéhez kapott.

- Jesszusom, vérig sértettél! - kiáltott fel. - Nem is szólok többet hozzád ma! Még hogy édes... Anyám, a szívem! Itachi, szólj rá!

- Dehogy szólok - vágta rá a férfi. - Legalább befogod a... mije van a halaknak, Deidara? - kérdezte Itachi, mint aki komolyan gondolkozik a válaszon, míg Kisame hangosan felröhögött.

- Jól van, ezt megjegyeztem! Csak azért álltál át a sötét oldalra, Uchiha, mert ott van Sakura is!

- Jé, te tudod a nevem? - pislogott rá meghökkenve Sakura.

- Basszus, elszóltam magam... - tátogott meglepetten Kisame.

- Nézd, már csak egy akvárium kéne neki - vihogott fel Deidara, és Itachi mögé húzódott a már igencsak érő nyakleves elől.

- Úgy értettem... kiscsibém! Tündérem, édesem, kisszívem, csillagom, akármi - hadonászott Kisame, és mikor a tekintete összetalálkozott Itachiéval, egy elégedett vigyorral rákacsintott.

- Ne emlegessétek a sötét oldalt nyilvános helyen... - hallatszott a komor hang, valahol Itachi és Sakura mögött, mire a lány egy halk sikkantással ugrott egyet, és mikor megfordult, szembetalálta magát a rinnenganokkal, és egy vihogó Konannel, aki olyan vörös volt, mint aki leégett a napon, és alighanem Kisaménak is ez jutott először eszébe.

- Hát ti meg? Amíg mi itt sétálgatunk a hűvös, tavaszi szellőben elmentetek nyaralni valami trópusi szigetre?

- A főnök csajának a legjobb jár - vonta meg a vállát Pein, mire Konan vihogva elrejtette az arcát a nyakhajlatába.

- Anyám, ti ketten rosszabbak vagytok, mint egy rakás hormontúltengéses tinédzser - forgatta a szemeit Kisame.

- Ne kekeckedj a főnökkel, mert kapsz egy csinos, csavart Shinra Tenseit csakúgy csuklóból! - suttogta pánikot tettetve Deidara.

- Ugyan, az is valami? - mormogta lenézőn Hidan, mire a rinnenganok csúnyán rávillantak.

- Lehet, hogy nem tudlak kinyírni, Hidan, de egy bizonyos fok után a fájdalom még neked is túl sok... - morogta ijesztően a férfira meredve Pein.

- Ó, csak azt ne! - nyafogta a kezeit felemelve tettetett rémülettel Hidan, aztán felröhögött. - Csinálj, amit akarsz, Pein.

- Ó ne már - nyögött fel Kisame. - Ne rontsátok el a seggfejmentes-övezet kitűnő hangulatát. Nagyszerűen megvoltunk nélkületek is - sandított Hidanre és Kakuzura, mire az utóbbi csak megvonta a vállát.

Hozzászokott már, hogy a többiek Hidan miatt mellőzik az ő társaságát is. Nem mintha ő jobban kedvelte volna a társát, mint a többi tag. Mikor nem válaszolt senki, és Kisame csak fancsali arcokat látott, egy vállvonással derékon kapta a riadtan tekintetét kapkodó Tobit, nyakon csípte Deidarát, és nagy léptekkel megindult előre, otthagyva a többieket.

Sakura körbepislantott, Peinre nézett, aztán Hidanre és Kakuzura, és végül egy bocsánatkérő mosollyal Konanra pislogva megvonta a vállát, aztán elindult Kisame után, és Itachi sem tiltakozott túlságosan.

- Hát... ez furcsa volt - mormogta Sakura, mikor utolérték a többieket. - Ez... gyakran van ilyen? - kérdezte óvatosan felpislogva Itachira.

- Pein általában elég szépen kordában tart minket. Néha persze vannak veszekedések, de csak egyszer volt igazán komoly, és akkor, ha jól emlékszem, Hidant egy fa tetején láttam végül... - mondta a férfi, míg lepislantott rá, és Sakura halkan felnevetett.

- Hát, ez jól hangzik - rázta a fejét a lány, és felnézett Kisaméra, mikor a férfi hátrafordult hozzájuk.

- Ó, az semmi, Itachi pont lemaradt a kedvenc jelenetemről: amikor Pein faltörő kosnak használta Hidant, mert rossz kedve volt, és az idiótának sikerült ráborítania a fejére egy liter teát - röhögte Kisame, mire Sakura a tenyerébe temette az arcát. - Persze, nem véletlen volt, csak Hidan szerint Pein sokkal jobban néz ki, ha nem az égnek áll a haja, hanem a fejére lapul. Aztán persze Konantől is megkapta a magáét, mert Pein haja egy hétig bodzaillatú volt, és Konan nem szereti a bodzateát, és állandóan hányingere volt, mikor Pein kétméteres körön belül tartózkodott...

Sakura a tenyerét a szájára tapasztva hangosan kacagott, és ahogy elképzelte a zöldülő Konant, ahogy Pein próbál cselesen a háta mögé surranni, hogy végre megölelhesse, de Konan inkább elrohan hányni...

- Sakura-chan, itt van a szép! - kiáltott fel hirtelen Tobi, még mindig Kisame válláról lógva lefelé, mire a lány felkapta a fejét, és belehunyorgott a napba, hogy lásson is valamit.

Mikor sikerült kivennie néhány dolgot, és a szeme megszokta kicsit a fák ágai között erősen átsütő, szinte vakító napsugarakat, megtorpant, és Itachi, mintha csak számított volna rá, megállt mellette, Kisame pedig félrehúzódott, és felé fordult. Sakura egy pillanatig hitetlenkedve bámult a fákra, a közöttük húzódó széles, kavicsos ösvényre, és a fák ágai között megbújó hófehér és rózsaszín lampionokra, aztán felnevetett.

- Ti most komolyan elhoztatok egy rohadt Cseresznyevirág fesztiválra? - kérdezte nevetve, és Itachira, aztán Kisaméra ugrott a tekintete, míg az utóbbi letette a földre Tobit, aki tapsikolva ugrált.

- Ne káromkodj - mormogta Itachi.

- Meglepetés Sakura-channak! - kiabálta boldogan Tobi.

- Ha nem tetszik, akkor nem az én ötletem volt - röhögte Kisame. - Ha viszont tetszik, akkor az enyém. Tudod, itt nincs egy cseresznyevirág se...

- Hát... ez a stílusos klisé még senkinek nem jutott eszébe, úgyhogy... - vonta meg a vállát nevetve Sakura. - Azt hiszem, tetszik.

- Remek! - ragyogott fel Kisame arca, aztán a lány már csak arra eszmélt fel, hogy Kisame vállán ül. - Akkor, irány a buli!

- Tegyél le, tengeribeteg vagyok! - sikította nevetve Sakura, és rácsapott Kisame fejére.

- Haha, jó poén volt, Ficánka.

- Kisame... - sóhajtotta Itachi, mire a másik megfordult, és Sakurára sandított a vállán, aki még mindig a fejét csépelte.

- Ó, bocs, lehet, hogy inkább neked kéne hoznod - motyogta töprengve, aztán már továbbította is a lányt Itachinak, aki kicsit meglepetten, reflexből Sakuráért nyúlt, aztán lepislogott rá, majd fel Kisaméra.

- Nem vagyok labda, hogy csakúgy passzolgassatok! - tiltakozott méltatlankodva a lány. - Tegyél le, van két lábam!

- Ezt mondd Kisaménak - vágta rá Itachi, és a talpára állította Sakurát. - De igazad van, van két gyönyörűséges lábad, úgyhogy parancsolj.

- Tessék? - visított fel a lány tágra nyílt szemekkel. - Hogy mit mondtál?

- Tyű, 'Tachi, ne udvarolj a sógorasszonynak - vihogta Kisame, és csuklón ragadta Sakurát, hogy behúzza a tömegbe, Itachi pedig a fejét csóválva utánuk indult Tobival.

- Persze, most már egyből... - morogta még, mire Tobi kíváncsian rábámult.

- Itachi-sama udvarol Sakura-channak? - kérdezte izgatottan.

- Nem, Tobi - sóhajtotta Itachi.

- Akkor Tobi udvarolhat Sakura-channak? - kérdezte Tobi óvatosan, majd mikor Itachi egy lapos pillantást vetett rá, összerezzent. - Tobi csak kérdezte... - motyogta rögtön mentegetőzve. - Tobi tudja, hogy Sakura-chan Sasuke-sama... izé. Menyasszonya? - Mikor Itachi újra ránézett, a férfi ijedten ugrott egyet. - Júj, Itachi-sama, Tobinak fáj, ha így néznek rá...

- Ne haragudj - mormogta Itachi, és a vállánál fogva előretolta Tobit a tömegbe, hogy utolérjék Kisamét és Sakurát.

- Akkor Itachi-sama nem haragszik, ha Tobi szereti a legjobban Sakura-chant? - kérdezte puhatolózva a férfi, miközben hátrafelé pislogott, és hagyta, hogy Itachi a vállát fogva navigálja az emberek között.

- Nem, Tobi, nem haragszom - motyogta a férfi oda sem figyelve.

- De biztos nem akarja Itachi-sama a legjobban szeretni Sakura-chant? - suttogta kíváncsian a másik. - Mert akkor Tobi szívesen megengedi... Mert Itachi-samát még senki nem szereti a legjobban, ugye?

- Tobi, hallgass már - sóhajtotta Itachi, és megdörzsölte a homlokát.

- De hát, Tobi csak nem szereti, mikor Itachi-sama egyedül van! - méltatlankodott a férfi, mire Itachi felpislogott rá.

- Rendben van, ez nagyon kedves tőled, Tobi, de...

- Itachi-sama... Sakura-chan is szereti Sasuke-samát? - vágott a szavába izgatottan sustorogva Tobi, mire a férfi megtorpant, és a maszkosra meredt, aki szintén megállt mellette, és kíváncsian rábámult.

- Nem tudom, Tobi - motyogta végül. - Nézd, Sakura már nagyon elől van Kisaméval - próbálta elterelni Tobi figyelmét, de úgy tűnt, ezúttal nem hagyja magát.

- Csak mert akkor Sakura-chan szerethetné Itachi-samát...

- Ó, te jó ég - mordult fel Itachi. - Gyere, szerzünk neked tejet - kapta el Tobi csuklóját, és úgy tűnt hatott a varázsszó.

- Hol van a tej, Itachi-sama?

- Valahol csak van - sóhajtott fel megkönnyebbülten a férfi, és utat tört maguknak a tömegben.