Naruto dobott egyet a válláról lecsúszni készülő, ájult Nejin. Nem tudta, mit csinált vele Hinata, de volt egy olyan érzése, hogy inkább nem is akarja tudni. A saját bőrén megtapasztalni meg végképp nem. Sereghajtóként volt alkalma alaposan megszemlélni a lányt.

„Hova tűnt az a félénk kis Hinata?"

Nem igazán tudta mire vélni a dolgot. Bár a lány még mindig visszahúzódó volt, de már nem tűnt olyan határozatlannak. És amiket mondott, teljesen elképesztették. Hogy ne lenne értékes tagja Konohának? Butaság. Hiszen mindenki értékes! És Konohában mindenkinek egyformán fontos a jelenléte, az élete.

Shikamaru, aki legelöl haladt, hátranézett Inóra, aki halványan rámosolygott. A férfi szája szeglete kissé felfelé kunkorodott, de a szeme komoly maradt, és ebből a szőke megértette, hogy éppen máshol jár az esze. Nem tudta, min gondolkozhat, de arra gondolt, ha megállnak pihenni, alaposan kifaggatja.

Kiba felnézett az égre. A nap már alacsonyan járt, és ez azt jelentette, hogy éjszakára menedéket kell keresniük.

Hinata megrezzent Shikamaru háta mögött, és óvatosan megérintette a férfi karját.

- Az ANBU csapat ötszáz méterre, északkeletre van. Egyenesen felénk tartanak, azt hiszem, észrevettek - mondta halkan.

- Köszönöm, Hinata. Siessünk, nem akarom, hogy véletlenül elkerüljenek minket, ha mégsem látnának.

Felgyorsítottak, és öt perc múlva megérezték a másik csapat tagjainak fullasztó chakráját, ami elborította az erdő azon részét, ahol elhaladtak. Pár perc elteltével meglátták a feléjük közeledő ANBU csapatot. Maszkos alakok bukkantak elő, átvágtak a fák között, és megálltak előttük.

Shikamaru az ANBU csapat vezetőjéhez lépett.

- Shikamaru Nara, a felderítő csapat vezetője vagyok. - Kezet fogtak, de a másik nem mutatkozott be, amin persze senki nem lepődött meg.

- Az ott Neji Hyuuga? - kérdezte a férfi, és a Naruto vállán fekvő felé biccentett.

- Igen. A kapitány úr kissé eltúlozta a helyzetet, így ideiglenesen átvettem az ő csapatának vezetését is.

- Akkor az én csapatom szintén az ön keze alatt van.

- Valahogy úgy - bólintott kissé feszengve Shikamaru.

Már a saját embereinek irányítása is túl sok felelősséggel járt, nem hiányzott neki egy tucatnyi mészáros ráadásként.
Hirtelen egy héja álarcos alak tört ki közülük.

- Sakura? Megtaláltátok Sakurát? - kérdezte hevesen.

Shikamaru megütközve nézett rá. Ez valami vicc? Hogy csöppent ez közéjük? Az ANBU harcosok egytől-egyig higgadt, név nélküli árnyékok...

Egy egérálarcos mellé lépett és megfogta a karját.

- Kérlek - mondta halkan, de tisztán ki lehetett venni, hogy nő.

„Hát persze. Sakura szülei."

Shikamaru a héja álarcos férfi elé lépett, és összeszorított ajkakkal meghajolt előtte.

- Sajnálom, uram. Nem találtuk meg őt. Nyomtalanul eltűnt, elképzelésünk sincsen, hol lehet, még a byakugan sem segített.

Ayame csüggedten átkarolta férje derekát, hogy érezze, hogy mellette van. Daichi finoman megszorította a nő apró kezét.
Az ANBU csapat kapitánya merev tartással nézte végig a jelenetet.

- Hogyan tovább? - kérdezte végül, megunva az ácsorgást.

- Feleslegesnek ítélem a környéken való további kutatást. Ki tudja, milyen messze járnak már innen. Visszamegyünk Konohába, és megvárjuk a Hokage következő utasítását.

- Értettem.

- Nem én vagyok a hivatalos vezető, nem kaptam erre felhatalmazást. Ha esetleg mégis szeretnének... - Shikamaru Ayame és Daichi felé sandított, mire Sakura apja kihúzta magát, és várakozón nézett a kapitányra.

- Nem. Ostobaság lenne felesleges köröket tennünk, kockáztatva, hogy hangrejteki harcosokba botlunk. Ez még mindig ellenséges terület - felelt keményen a férfi Daichi kimondatlan kérdésére. - Veletek tartunk. Nara. - A kapitány Shikamarura nézett, aki Sakura szüleiről végre ráfordította a pillantását. - Részletes beszámolót kérek.

A férfi bólintott, és a kapitánnyal együtt félrehúzódtak egy rövid megbeszélésre.

Hinata Naruto mellé lépett.

- Nem nehéz? - kérdezte halkan.

- Tessék? - rezzent fel Naruto, aki a Shikamaru után bámuló Inót figyelte. - Ja, nem, dehogy - vigyorgott rá a lányra, aki bizonytalan mosollyal felelt. - Valami baj van? - kérdezte kissé aggódva.

- Nem vagyok biztos benne, hogy helyesen cselekedtem - vallotta be vonakodva Hinata.

- Mármint Nejivel kapcsolatban? Ugyan, ne túlozd el. Ki volt akadva, érthető, amit tettél. Ha nem kábítod el, még most is ott veszekedhetnénk a rejtekhely előtt. Vagy már levált volna a csapatról, és akkor mehetnénk kergetni őt is - nevetett Naruto, aztán hirtelen elkomolyodott, mikor eszébe jutott a ramenesnél megejtett beszélgetésük. - Hinata, szeretnék veled beszélni arról, amit a múltkor mondtál nekem. - A lány meglepetten felnézett rá. - Ne tedd magad függővé más emberek akaratától. Önálló, okos lány vagy, nem kéne ennyire adnod az apád szavaira. Nem akarlak megbántani, tudom, mennyit jelent ez neked, és hogy számodra a klánod az első, de azt hiszem, kissé túlzásba viszed, és én...

- Indulunk tovább! - Naruto elszakította a tekintetét Hinata gyönyörű, halványlila szemeitől, amik egyre nagyobbra tágulva figyelték az arcát, és Shikamarura nézett, aki egy sajnálkozó fintorral feléjük intett.

- Na... Naruto... - dadogta döbbenten Hinata, mire a fiú rámosolygott.

- Később folytatjuk, oké?

A lány meg sem tudott szólalni, de nem is kellett. Naruto Shikamaru mellé sietett, és váltott vele pár szót. Hinata még mindig csodálkozva figyelte. Teljesen meglepte, hogy Naruto mennyit változott. Ha csak felszínes dolgokról beszélgetett vele az ember, vagy épphogy csak egy percre, fel sem tűnt, hogy másmilyen lenne, mint régen volt. A falánk, nagyszájú Narutónak látszott, akinek mindig is, mintha nem változott volna egy arasznyit sem, de mikor vele beszélt, olyan szembetűnő volt, hogy Naruto bizony, ha nem is nőtt fel azalatt a három év alatt, míg távol volt, de jócskán megkomolyodott.

„Nemsokára igazi férfi lesz, és végleg elfelejthetem. Nem fogok többé eszébe jutni, hiszen Konohában annyi gyönyörű nő van, és én majd elhagyom a falut, ha apám úgy dönt, hogy ideje férjhez mennem. Soha többé nem láthatom majd őt."

Hinata úgy érezte, mintha a szívébe apró kis szálkák fúródtak volna éles fájdalmat okozva. Tenyerét a mellkasára tette, mintha azzal enyhíteni tudná a kínt. Nem akart távol lenni a férfitól, akit szeretett, és mégis, ezt követelte meg tőle a klánja érdeke. És a kötelesség előbbre való minden másnál.

***

Sakura, miután lezuhanyzott, és Itachi mögött becsukódott a fürdő ajtaja, összegömbölyödött az ágyán. A fehér chakrát egyelőre a háttérbe szorította, mert nem akarta magát egy rejtélyen rágni, amit úgysem tudna megoldani, de elhatározta, hogy később górcső alá veszi azt a problémát is. A döntése abban a pillanatban sokkal fontosabb volt.

Lehunyta a szemét, és Pein felajánlott alkujára próbált koncentrálni, hogy szép lassan, részletesen átgondolhassa az egészet. Segített, hogy kitombolhatta magát, és miután lecsillapodott, rájött, hogy Itachi pontosan ezt akarta. Bár nem értette, miért segített neki dönteni, de hálás volt érte. Már másodszorra.

„Ha nemet mondok, itt kell hogy maradjak. Kínozni fognak, és addig rombolják Konohát, míg rá nem bólintok az egyezségre. Magam miatt nem aggódnék, de a barátaim... Nem tudom, hogy honnan, de Itachi ismeri a kapcsolataimat, és elég információja van rólam ahhoz, hogy a nekem legfontosabb embereket célozhassák meg, és megtörjenek vele, és bár ezzel megmenteném Sasukét, de ez a kilátás nyilvánvalóan elfogadhatatlan.

Ha viszont igent mondok, Konoha védve lesz. A szeretteim, a falu, mindenki. Illetve egy darabig az Akatsuki biztosan nem lendül majd támadásba, így az otthoniaknak csak Orochimaruval kell foglalkozniuk, és ez hatalmas előny a számukra. Talán le is tudják majd a kígyót, mire az Akatsuki eljut Kyuubi elfogásáig, és akkor van esélyünk ellenük, de...

Sasuke. Ha meggyógyítom Itachit, akkor megnövelem az esélyeit a győzelemre a küzdelemben Sasukéval szemben. Ha ráakad, és egymásnak esnek, valamelyikük meg fog halni, és nem kétséges, hogy kicsoda... Itachi nagyon gyors és rettenetesen erős, ezt még így is tudom, hogy csak kóstolót kaptam belőle. Ráadásul Sasuke még csak Orochimaru szintjén van, aki inkább meghúzza magát, ha Itachi szóba jön vagy felbukkan a környékén.

Ha meggyógyítom, Sasuke meghal, de én nem akarom a halálát, még akkor sem, ha ő az enyémet kívánná. Azt akarom, hogy biztonságban visszajusson Konohába, és ne kelljen többet szenvednie, csak legyen boldog. Már csak egy kérdés maradt."

Sakura hangosan felsóhajtott és a hátára fordult, mert érezte, hogy egy nehéz kérdésre kell válaszolnia, méghozzá olyasvalakinek, akit nem tud átverni: magának.

„Mennyire fontos nekem Sasuke Uchiha?"

Zavartan babrálta a fekete póló szélét, amit Itachitól kapott, hogy húzhassa még kicsit az időt, de aztán rájött, hogy csak rosszabb lesz, ha halogatja, így egy hangos sóhajjal felelt magának.

„Eléggé. Nagyon. Úgy értem, ő meg én a kezdetek óta együtt voltunk, még akkor is, ha soha rám sem nézett úgy, mint egy nőre. Rajongtam érte, szerettem őt, vagy még mindig szeretem. Ez nekem sem tiszta. Talán már nem úgy, ahogyan eddig. Hiába próbálok túllépni rajta, ezt még nem dolgoztam fel, és még nem is akarom, mert attól félek, teljesen máshogy látnám, és én nem akarom őt más embernek látni, csak olyannak, mint régen, mikor még velünk volt. Nem akarok elbúcsúzni a tökéletes bálványképtől, aminek a szerepét ráosztottam még gyermekkoromban. Mindig ő volt nekem a mérce, de ez már nyilván nem így van, és nem is lehet így soha többé, mert olyan dolgot tett, ami számomra elfogadhatatlan. Talán idővel túlteszem magam rajta, de most a döntéshez szükségem van minden tárgyilagosságomra, tehát Sasuke jelenleg csak egy volt csapattársam. Egy barátom. Azok ellenére, amiket elkövetett Naruto, Kakashi-sensei és ellenem. Konoha ellen. Igazából nem érdemelné meg, hogy küzdjek érte. Nem érdemelne semmit. Magányosan, a saját ridegsége fogságában kéne meghalnia, a gyűlölt bátyja keze által, mert ez az, amit kivívott magának, de képtelen vagyok lemondani róla, ahogy Naruto is küzd érte. Még érez valamit, még képes a bűntudatra, szeretni akar... Még megmenthetem őt. Még megmenthetjük magunknak Sasukét. Nem hagyjuk elveszni, Orochimaru sorsára jutni... Aki cserbenhagyja a bajtársait, a barátait, az rosszabb a szemétnél. Nem így van, Kakashi-sensei?"

Újra az oldalára fordult, és lehunyta a szemét. Bármit megadott volna, hogy beszélhessen a jouinnal vagy Tsunadéval, mert úgy érezte, egyedül képtelen lesz a döntésre, és az Akatsuki rejtekhelyen aligha bukkanhatott volna valakire, aki segíthetett volna neki. A fürdő ajtaja halkan felnyikordult, és a lány kinyitotta a szemét. Itachi felöltözve, szokása szerint tarkóján összefogott, vizes hajjal lépett be a szobába. Az asztalhoz ment, és megnézte, hogy a tekercs, amit olvasgatott, a helyén van-e.
Miután észrevette, hogy Sakura nem nyúlt az ételhez sem, amit Konan hozott be nekik, a lány felé fordult.

- Van valami, amire szükséged van? - kérdezte udvariasan és halkan, hogy ha Sakura nagyon el lenne merülve a gondolataiban, ne zavarja meg.

- Válaszok - nyögte a lány, és arcát a tenyerébe temette. - Válaszokra van szükségem.

Itachi a saját ágya mellé lépett.

- Akkor tedd fel a kérdéseidet.

Sakura félénken kipislogott az ujjai között a férfira, aki leült az ágya mellé a földre, vele szemben, és hátát nekitámasztotta a világos fakeretnek. Nem éppen arra gondolt, hogy azokra a kérdéseire kellenek válaszok, amikre Itachi felelni tudott volna. Inkább a saját válaszait akarta, de úgy gondolta, kap az alkalmon, ha egyszer a férfi maga ajánlotta fel neki a kérdezés lehetőségét.

- Rendben - sóhajtotta, és felült az ágyon. Míg azon gondolkozott, mivel is kezdje, felhúzta a térdét, és elrévedve figyelte, ahogy Itachi türelmesen vár. - Honnan tudsz rólam ennyit? - kérdezte végül, és kíváncsian várta a feleletet.

- Mikor Orochimaru megtámadta Konohát, mindannyian ott voltunk, és nem tudtam, hogy ki vagy, így utánad néztem - felelte egyszerűen Itachi.

- Hogyan? - pislogott nagyokat a lány.

- Belenéztem az adatlapodba.

- Az... adatlapomba? Abba, ami a Hokage irattárában van? - döbbent le Sakura.

- Igen, abba - bólintott Itachi, és felhúzta a jobb lábát, hogy rákönyököljön.

- Hogy fértél hozzá? - tátotta el a száját a lány.

- Nem volt nehéz, mikor nem volt, aki észrevegyen - sóhajtott a férfi, és állát a tenyerébe támasztva fürkészte Sakura arcát, aki elpirult, nem is annyira a szórakozottan őt méricskélő szemektől, hanem inkább a helyzettől.

„Annyira kézenfekvő válaszai vannak, olyan egyszerűek... és teljesen igaza van. Tényleg nem lehetett nehéz bejutni az irattárba, mikor mindenki Orochimaruval volt elfoglalva."

Egy pillanatig az alsó ajkát rágcsálva gondolkozott a következő kérdésen, míg a férfi szórakozottan figyelte, ahogy a mutatóujjával a takarón köröz.

- Azért hoztál ide, hogy meggyógyítsam a szemeidet? - Sakura felnézett Itachira.

- Nem.

- Akkor miért? - kérdezte a lány homlokráncolva.

- Mert megkértél rá - válaszolta egyszerűen Itachi.

- Ennyi? - csodálkozott Sakura, mire a férfi bólintott.

- Ennyi.

Egy darabig farkasszemet nézett Itachival, majd mikor látta rajta, hogy nem hazudik, megnyugodva lesütötte a szemeit.

- Értem - felelte elgondolkozva, bár egyáltalán nem értette, de nem akarta tovább firtatni.

Már tudta, mi lesz a következő kérdése, de félt a választól, amit kapni fog rá, így újra a takarót kezdte babrálni. Pár pillanatig csönd ült köztük, míg Sakura össze nem szedte a bátorságát.

- Meg fogod ölni? - suttogta halkan, de ezúttal nem nézett fel a férfira. A választ ismerte ugyan, de hallania kellett.

Itachi szája széle megrándult. Gyűlölt hazudni, de muszáj volt. Őszinte akart lenni Sakurával, hiszen egy ideig majd rá kell támaszkodnia, de már túlzásnak tartotta volna, ha be kellett volna avatnia a terveibe. Senki nem tudhat arról, hogy mire készül... az felboríthatna mindent, hiszen ő azt akarja, hogy senki ne tudjon a múltjáról. A jövőjéről meg főleg nem. Sasukénak nem szabad tudnia, mit miért tett, mert az az öccse halálához vezetne. Ha megpróbálná kiiktatni Konoha tanácsosait, nem kímélnék meg még egyszer az életét, és akkor fölöslegesek lennének az áldozatai, amiket érte hozott.

- Igen.

„Ha igent mondok, Sasuke halott."

Sakura szorosan lehunyta a szemeit, és légzése újra kapkodóbbá vált. Már a gondolattól is a pánik fojtogatta, hogy Sasuke meghalhat.

- El fogsz ájulni, ha ilyen gyorsan veszed a levegőt - figyelmeztette őt halkan Itachi.

- Nem. Egyvalamit fogok, és az az akadályozásod lesz. Nem hagyom, hogy megöld őt. - A lány dühösen rámeredt. - Ott leszek, mikor megküzdötök, és egyetlen ember fog meghalni, az pedig te leszel, ha egyetlen ujjal is hozzáérsz - sziszegte.

- Kíváncsian várom azt a napot, Sakura, de addig is szabj határt a szemtelenségednek - felelte nyugodtan a férfi, mire a lány dühe semmivé foszlott.

Megszeppenten pislogott Itachira. Bár, mivel egy Uchiha volt, nem várta, hogy kineveti, amiért azt hiszi, hogy legyőzhetné őt, de minimum gúnyolódásra számított a férfi részéről.

Ehelyett... túlbecsülte őt. Meglepte Itachi hozzáállása.

- Sajnálom - nyögte döbbenten, de a férfi csak intett, hogy semmi olyan nem történt, amivel megbántotta volna. - Te... komolyan elhiszed, hogy képes lennék megállítani téged? Azután, amit ma produkáltam?

- Miért ne? - vonta meg a vállát Itachi. - Megfelelő körülmények között egy kezdő genin is képes lenne rá. És azt se felejtsd el, hogy nem csak az erő, a tehetség vagy a gyorsaság számít. Sok minden befolyásolhat egy embert. Pláne egy ninját. - Sakura elgondolkozva bólintott. - És ott van Sasori is. Őt te ölted meg.

- Nem egyedül... - tiltakozott gyorsan, de a férfi félbeszakította.

- Hogy egyedül-e vagy sem, nos, ez már a körülményekhez tartozik.

Sakura tudta, hogy ha vitába bonyolódik Itachival, egyrészt sosem jut el addig, hogy döntsön, másrészt úgy gondolta, úgysem nyerhetne, mert a férfi túl profin érvel, így tétován bólintott, és ezzel ráhagyta.

- Lenne még valami... - kezdte lassan.

- Még több kérdés? Te aztán kíváncsi vagy.

A könnyedebb hangnemre a lány felkapta a fejét, és elkerekedett szemekkel nézett Itachira, akinek mintha kevésbé komolyan csillogott volna a szeme a halvány gyertyafényben. Mikor felfogta, hogy a férfi próbálja könnyíteni a helyzetét, és egy csöppet oldani a komor hangulatot, halványan elmosolyodott.

- Igen, az. De nem kérdésről lenne szó. Inkább kérés.

- Figyelek - bólintott Itachi.

- Szeretnélek megvizsgálni, ha megengeded - mondta óvatosan Sakura.

- Ha szükségesnek ítéled, természetesen.

A lány ismét elcsodálkozott. Nem várta volna, hogy ilyen könnyen belemegy. Igazából arra számított, hogy kereken nemet mond.

- Köszönöm. Akkor... - Tétován elhallgatott.

Szinte automatikusan jöttek volna a szájára a parancsok, amiket a kórházban megszokott, de még időben megfékezte magát. Attól tartott, Itachi dühös lenne, ha utasítaná, mit tegyen, elvégre felnőtt férfi, ráadásul egy renegát ninja, amiből egyenesen arra következtetett, hogy szeret a maga ura lenni, és nem tűri a parancsolgatást.

- Maradjak? Vagy megkönnyítené a munkádat, ha felfeküdnék az ágyra? - kérdezte a férfi, mert látta, hogy elakadt.

- Igen, az... jó lenne. Köszönöm - sóhajtotta megkönnyebbülten Sakura, mire Itachi felállt, levette a köpenyét, és végignyúlt az ágyán.

A lány lassan mellé lépett. Tanácstalanul toporgott, végül felemelte a kezét.

- Szabad? - tekintett le a férfira kérdőn.

- Ne kérj engedélyt. Tedd, amit tenned kell. - Itachi lehunyta a szemét. - Kivéve a kiiktatásomat, persze.

Sakura halványan elmosolyodott, majd óvatosan a férfi arcához közelítette a tenyerét.

- A chakrámmal foglak megvizsgálni. Ez egy kicsit kellemetlen procedúra, de elvileg nem fog fájdalommal járni. Azért mondom, hogy elvileg, mert még sosem dolgoztam egy sharinganon sem, így nem tudom, hogy fog rá reagálni a szemed. Ha fájdalmat érzel, kérlek, szólj, de maradj mozdulatlan. Ha hirtelen megváltozik a helyzeted, annak súlyos következményei is lehetnek - magyarázta halkan.

A férfi elgondolkozva hallgatta az egyre határozottabban beszélő lányt. Ismerős helyzetbe kerülve nem is tűnt olyan elveszettnek. Inkább olyan nőnek tűnt a számára, aki pontosan tudja, hogy mit csinál, hogy mit akar, és el is éri azt, bármilyen áron. Ismét egy nyilvánvalóan Tsunadéhoz köthető jellemvonás. Kétségkívül sok szokását és beidegződését vehette át a Godaiménak.

Itachi szótlanul bólintott, mire Sakura körbevette a chakrájával az ujjait, és lassan megérintette a férfi szemhéját. Itachi csak meleg chakra áramot érzett, ami egyáltalán nem volt kellemetlen. Sőt, a fájdalomtól igen messze álló érzés inkább nyugodttá tette, bár talán idegesnek kellett volna lennie, hiszen a lány, aki az ellensége, egyetlen mozdulattal romba dönthette volna minden tervét. Csakhogy ez az ellenséges ninja egy konohai szanitéc volt. Ismerte a fajtájukat. Mindenük a gyógyítás, a beteg kiléte nem számít. Mellesleg egy konohai nem olyan gerinctelen, hogy a neki kiszolgáltatott ellenségét könyörtelenül lemészárolja - kivéve persze, ha nyomós oka van rá.

Sakura óvatosan, centiről centire haladt, feltérképezte a látóidegek sérüléseit. Megdöbbentette az a pusztulás, ami a szövetekben ment végbe. Itachi jóformán nem is látott. Aztán rábukkant valami érdekesre.

- Valaki gyógyította a szemedet.

- Igen. Nemrég elvesztettem a látásomat.

- Ideiglenes megoldás. És kontár munka - sóhajtotta rosszallóan Sakura. - Akárki is volt, nem ért a dolgához. Csak több problémát okozott vele. Ha még egyszer meg akarná piszkálni a szemedet, ne engedd neki. Még egy ilyen alkalom, és visszafordíthatatlanul megvakulsz. - A lány nem bírta megállni, hogy bele ne nyúljon a másik pocsék munkájába, így egy gyors érzéstelenítés után pár veszélyesen elvékonyodott ideget rendbe tett. - Kész vagyok - mondta végül pár perc múlva, és leengedte a kezét, majd hátrébb lépett.

Itachi kinyitotta a szemeit, és meglepettnek látszott. A plafon repedései régi ismerősként, vidáman üdvözölték.

- Mit csináltál?

- Csak pár ideg működését biztosítottam. A chakrámmal visszaállítottam a rostokat - felelte Sakura.

- Ez... - A férfi felült, és szemügyre vette a kezeit. Minden egyes vonalat kis híján tökéletesen látott a tenyerében. - Három hónappal ezelőtt láttam így - mondta halkan, és felnézett a lányra. - Köszönöm.

- Ne köszönd. Nem érted teszem - felelte keményen, megfeszült állkapoccsal a lány, és elfordította a fejét, hogy dacosan kibámuljon az ablakon.

- Tehát Konoha - állapította meg Itachi az arcát fürkészve.

- Nem. Konoha és Sasuke. - A lány erőteljesen kihangsúlyozta az és szót, miközben visszafordult Itachi felé, és a szemei makacsul megcsillantak.

- Most akarsz beszélni Peinnel?

- Volna értelme halogatnom? - Sakura jobb szemöldöke a magasba szaladt.

- Nem sok - ismerte el Itachi, és felállt. - Gyere, mutatom az utat.

A férfi Sakurával a nyomában végigsietett a folyosón, egészen Pein irodájáig. Halkan bekopogott, majd mikor odabentről engedélyt kaptak a belépésre, benyitott.

Pein az asztalánál ült, és felnézett Itachira. Ahogy meglátta az arcát, elégedetten elmosolyodott. Kis híján tíz éve ismerte Itachit, és ez idő alatt minden rezdülését és arckifejezését alaposan kiismerte már, így könnyedén leolvasta az arcáról Sakura vívódásának végeredményét.

Beléptek az apró helyiségbe, és míg a lány megállt Pein asztala előtt, Itachi halkan becsukta maguk mögött az ajtót, és a falnak támaszkodott.

- Döntöttem - közölte Sakura határozottan, mire az Akatsuki vezére hátradőlt a székében jelezve, hogy figyel. - Meggyógyítom, ha Konohát nem éri semmiféle támadás az Akatsuki részéről, míg az elkerülhetetlenné nem válik, és ha a dolgom végeztével nem akadályozod semmilyen módon a távozásomat.

- Erre a szavamat adom neked, Sakura - biccentett a férfi. - Cserébe viszont elvárom, hogy kifogástalan munkát végezz.

- Az elvárásod nélkül is így tettem volna - hárította el a finom célzást a lány, mire Pein halványan elmosolyodott.

- Nagyszerű. Mennyi időre lesz szükséged?

- Körülbelül egy hetet fog igénybe venni a kezelés, ha a sharingan aktív állapotában nem rontja tovább a helyzetet. Utána minden eddigi technikáját képes lesz tökéletesen alkalmazni.

- És az újabb doujutsuk elsajátításának lesz akadálya? - kérdezte Pein, és feszült arckifejezéssel lekönyökölt az asztalra.

- Természetesen nem. A szemeit eredeti állapotába fogom visszaállítani, de az eddig megszerzett tudása megmarad majd. A kezelés nem befolyásol semmit, csupán feljavítja magát a látóképességet.

- Remek. - Pein elégedetten mosolygott. - Nos, ebben az esetben továbbra is Itachi szobájában maradsz, hiszen felügyelned kell rá a nap huszonnégy órájában. Konan mindenben a rendelkezésedre fog állni. Ha időközben felmerülnének benned bármiféle kérdések, neki tedd föl őket, készséggel fog választ adni, ha tud. Van még valami?

- A munkámhoz szükségem lenne a felszerelésemre, ami jelen pillanatban Konohában van. Ezek a legmegfelelőbb és legmodernebb eszközök, amik segítenének nekem, és szeretném értesíteni a Hokagét a tartózkodási helyemről és a tevékenységemről.

- Amennyiben a Godaime nem támaszt akadályokat az alkunk teljesítésében, semmi kifogásom ellene.

- Tsunade kénytelen lesz elfogadni a döntésemet - mondta Sakura határozottan, mire Pein bólintott.

- Ebben az esetben már holnap útnak indulhattok, hogy minél hamarabb elkezdhesd a kezelést.

- Elindulhatunk? - A lány összeráncolt homlokkal fürkészte a férfi arcát.

- Itachi és Konan veled tartanak. Kézenfekvő, hogy nem engedlek el egyedül.

- Megértem a helyzetedet, de szeretném, ha tudnád, hogyha kötök egy egyezséget, nem fogom önkényesen felbontani azt. Nem szegem meg a szavamat, és nem hazudtolom meg önmagamat. Nem vagyok ostoba.

- Öröm ezt hallanom, de nyilvánvalóan érted az álláspontomat - legyintett Pein, miközben az előtte fekvő papírt nézte. - Még valami?

- Nem, egyelőre ez minden - ingatta a fejét Sakura kissé eltöprengve.

- Remek. Konan mindenben a segítségedre lesz. Ne félj tőle kérdezni. Ha bármi problémád van, fordulj hozzá bizalommal, elvégre mindketten nők vagytok.

- Úgy lesz. - Sakura bólintott és megfordult.

Itachi kinyitotta az ajtót előtte, de a lány hirtelen megtorpant, és vissza sem nézve megszólalt, miközben mereven az Uchihát nézte, de érezhetően Peinnek szánta a szavait.

- Majdnem elfelejtettem, mit akartam mondani. Szeretnélek emlékeztetni rá, hogy bár nektek Naruto csak egy jinchuuriki, ő Konohához tartozik. Hozzám. - Sakura szeme megvillant. - Konoha küzdeni fog Narutóért. - Hangja elhalkult, és belefúrta a tekintetét Itachi obszidián fekete szemeibe, amiből az rögtön megértette, hogy ez neki szól. - És én is harcolni fogok érte.

A férfi szórakozottan, egy éppen hogy észrevehető biccentéssel felelt, jelezve, hogy megértette a neki szánt üzenetet.

„Ez ma már a második fenyegetése nekem címezve, alig egy óra alatt. Azt hiszem, kezdem érteni, mit látsz benne, öcsém. Ez bosszant téged, nem igaz? Meg akarod törni, mert neked engedelmes nő kell, aki ugrik minden szavadra. De ez a lány nem ilyen, és ezt te is tudod. Miért pont őt akarod, Sasuke?"

- Nem is számítok másra, Sakura - vetette oda Pein, és újra belemerült az olvasásba.

Itachi Sakura nyomában kilépett a folyosóra, de alighogy becsukta maguk mögött az ajtót, a szeme sarkából látta, hogy a lány meginog. Mikor gyorsan felé fordult, az okát is meglátta. Sakura egyenesen beleütközött Deidarába, aki megszeppenten pislogott le a lányra. Éppen utánanyúlt volna, hogy ne essen el, de Itachi már elkapta a könyökét, és talpra állította. Sakura egy gyors pillantással megköszönte a segítséget, majd újra szemügyre vette a szőkét, aki már mosolygott.

- Sajnálom, nem láttalak, hm - mondta barátságosan és kinyújtotta a kezét. - A nevem Deidara.

- Már ismerjük egymást - biccentett a lány kicsit ellenségesen. Bár a mosolya elég barátságos volt, és kedvesen viselkedett, de ennyivel azért mégsem vehette le a lábáról, mikor majdnem megölte Gaarát.

- Sakura, igaz? - biccentette oldalra a fejét a szőke.

Sakura nem válaszolt, mert a férfi kinyújtott kezét figyelte maga előtt. Ha már kezet nyújtottak neki, illetlenség lett volna nem viszonozni a gesztust, de a férfi tenyerén lévő száj visszatartotta. Deidara észrevette a furcsa tekintetet, és mikor megtalálta az okát, felnevetett.

- Ne félj, hm. Nem harap.

Sakura nem bírta elfojtani a mosolyát.

- Biztos? - kérdezte, és mikor a férfi bólintott, vonakodva kezet fogott vele.

Mikor megnyugodott, mert tényleg nem lett leharapva a kézfeje, Deidara újra rámosolygott.

- Szívesen beszélgetnék veled, érdekesnek tűnsz, de sajnos van egy kis dolgom Peinnel. Később?

Sakura meglepetten pislogott.

- Hát, miért ne? - nyögte zavartan.

- Nagyszerű. - Deidara egy utolsó mosolyt küldött felé, majd elkomolyodva Itachi felé biccentett. - Uchiha.

A férfi üdvözlésképpen szintén bólintott, majd némán elmentek egymás mellett. Sakura hirtelen egyetlen megfelelő kifejezést talált a helyzetre: vihar előtti csend. A feszült légkör azonban rögtön elillant, ahogy beléptek Itachi szobájának ajtaján, és átalakult egy kissé nyugodtabb, de szinte ugyanolyan komoly atmoszférává.

Sakura elimbolygott a fürdőszoba ajtajáig. Kifárasztotta a sok kombinálás, beszélgetés és találkozás. Deidara, bár mindig gyűlölte őt Gaara miatt, most egész rendes volt vele, és azon is meglepődött, hogy mióta az Akatsuki rejtekhelyén tartózkodik, mintha határozottabb lenne. Túl sok minden történt vele az elmúlt egy hétben, és a benne növekvő feszültség végül változáshoz vezetett, ami szintén kimerítő volt.

A kilincsért nyúlt, de megdermedt, mikor Itachi halkan utána szólt.

- A tetoválás a csípődön. - Sakura ujjai görcsösen összeszorultak a hideg fém körül. - Mit jelent?

A szíve hevesen zakatolt, és hirtelen megkönnyebbült. Egy pillanatra azt hitte, a férfi azért hozta fel, mert tudja, mit jelent, és közölni akarja vele, hogy bajban van. Nyilván akkor láthatta meg, mikor fölvágta a pólót a hasán a sérülése miatt. De az, hogy rákérdezett a jelentésére és tetoválásnak nevezte, megnyugtatta. Hálásan elrebegett egy néma imát, hogy nem került pácba, majd elgondolkozott. Mit is jelent a pecsétje?

- Titkokat. A múltat. Kötelességet - suttogta halkan, inkább magának, mint Itachinak, és bement a fürdőbe.

Magára zárta az ajtót, és lassú mozdulatokkal, hideg vízzel megmosta az arcát. Komor tekintettel belenézett a tükörbe, és halkan felsóhajtott.

„Mi lesz így belőled, Sakura Haruno?"

***

A Hullámok földjének egyetlen bejárata volt, így a két ninja, aki oda igyekezett, nem tudta kikerülni. A lemenő nap lágy fénybe vonta alakjukat, ahogy sietve a híd felé igyekeztek.

Sasuke hirtelen lelassított, majd megállt, és Suigetsu, értetlenül bár, de követte a példáját.

Az Uchiha-fiú elrévedve felnézett a föléjük magasodó impozáns építményre. Arra a napra gondolt, mikor ez a híd még csak félig volt kész... mikor egy csónakban, a sűrű ködben evezve közelítették meg a Hullámok földjét, négyen. Ő, Kakashi, Naruto és Sakura. Na és persze Tazuna, aki a hidat építette. A Gato rémuralma alá hajtott szigeten olyan sok dolog történt...

A harc Zabuzával, mikor rájött, hogy Kakashinak olyan szeme van, mint neki. Akkor tapasztalta először, milyen is két igazán erős és vérszomjas jounin küzdelme. Kakashi mesterien használta a sharingant, és akkor még nem értette, hogyan és miként lehet olyan doujutsuja, mint a klánja tagjainak. Később elmondta neki, hogy volt egy barátja, aki az Uchihák közé tartozott, és mikor meghalt, neki adta az ő sérült szeme helyett. Bár ez neki nem volt teljesen tiszta, hogy miért adta volna neki a szemét egy Uchiha, akinek őrizni és nem osztogatni kellett volna a klánja titkait, és hogy Kakashi hogyan tudta úgy használni a sharingant, mintha a saját véröröksége lenne - kivéve persze azt az apróságot, hogy nem képes kikapcsolni -, de elfogadta. Nehezére esett, hiszen a sharingan neki egyet jelentett: pusztítást.

Mindig azt hitte, csak ő és a bátyja rendelkeznek ilyen szemekkel, mert a többieket Itachi megölte, és ez furcsa csalódás volt neki. Tudta, hogy Kakashi nem lenne képes örökíteni a vérvonalat és a sharingant, és Itachi ága mocskos lenne, így ez a feladat megmaradt neki. Úgy gondolta, Sakura alkalmas lesz anyának, hiszen mindig is szerette a gyerekeket, na meg persze őt is. Csak egy kicsit higgadtabbnak és szófogadóbbnak kéne lennie, de ez majd az anyaság gondolatával megváltozhat.

- Mire gondolsz, Sasuke? - kérdezte kíváncsian Suigetsu, mielőtt belekortyolt volna a kezében tartott, vízzel teli, lefedett pohárba.

Arra az időre, mikor még közéjük tartozott...

Milyen ostoba is volt akkoriban. Azt hitte, hogy Konohában megszerezheti azt az erőt, ami Itachi legyőzéséhez szükséges. Megbízott Kakashiban, azt hitte, hogy majd megtanítja úgy bánni a sharingannal, ahogy ő is képes vele, hiszen ő volt az egyetlen sharingannal rendelkező személy a környezetében, nem támaszkodhatott másra. Ha a jounin akkor segít neki, lett volna esélye legalább felvenni a harcot a bátyja ellen, de Kakashi sohasem tanította meg rá, hogyan használhatja a legeredményesebben a vérörökségét.

Mélyen csalódott benne, hiszen a jounin tudta, mi történt a családjával, és hogy mi a célja, de visszagondolva nem csodálkozott rajta. Orochimaru pecsétje tehetett róla, hogy nem volt hajlandó arra tanítani, ami a leginkább hasznos lehetett volna a számára. Orochimaru a sharingan erejét akarta, és a jounin nyilván abban reménykedett, hogy ha Sasuke ereje és megszerzett tudása nem elég, hogy kielégítse az igényeit, lemond róla és tovább próbálkozik a saját módszereivel.

És mégis, pont ez a hozzáállás vezetett Sasuke következő lépéséhez. Tudta, ha nem tanulja meg, hogyan kezelje a sharingant profi szinten, aligha van esélye legyőzni Itachit, de ha már a doujutsuját nem tudja a legmagasabb szintre fejleszteni, akkor erő kell és hatalom, amivel kipótolhatja az ebből a különbségből keletkező hátrányát. És Orochimaru megadhatta neki azt az erőt, amire vágyott.

Tekintete a hídon díszelgő feliratra tévedt, és gúnyosan felhorkant. „Nagy Naruto Híd".

„Hogyne, majd pont a dobe lesz olyan híres, hogy hidakat nevezzenek el róla... kis taknyos."

Hakuval folytatott harc során majdnem meghalt Narutóért. Magától mozdult a teste, hogy védje a bakát, nem tudott tenni ellene, valamiféle ösztön lehetett... Máig sem értette.

- Sasuke - szólt figyelmeztetően Suigetsu, emlékeztetve arra, hogy kérdezett valamit.

- Arra, hogy „nem érdekel" - vágta oda Sasuke. - Gyerünk.

Ahogy szélsebesen átvágtak a hídon, a fiú rezzenéstelen arckifejezéssel, de szúrós szemmel meredt maga elé.

„Nem, többé nem érdekel. Meg kellett volna ölnöm akkor, a Végzet Völgyében, és megszerezni a mangekyou sharingant. Túl sok időt vettem el magamtól azzal, hogy nem akartam őt megölni. De mégis, mekkora elégtétel lett volna Itachinak, ha még azok után is, amiket tett, szófogadó kisöccs módjára cselekszem? Meg foglak ölni, mert áruló vagy, a szemétnél is rosszabb, mocskos féreg, és ezt érdemled. Az volt a legnagyobb hibád, hogy életben hagytál, Itachi. Megöllek, és utána újjáélesztem klánunk dicsőségét, erejét, hírnevét, és te képtelen leszel megakadályozni, hogy hatalomhoz jussak. Hogy az Uchiha klán újra régi fényében ragyogva az őt megillető helyre kerüljön Konoha történelmében..."

Hirtelen egy vastag törzsű fa tövében meglátta a kardot egy keresztnek támasztva.

- Itt van - mondta és megállt.

Suigetsu közelebb lépett a sírhantokhoz.

- Sosem gondoltam volna, hogy mindvégig itt lesz - mondta kissé csodálkozva a fiú, és megfogta a kard markolatát. - Ezt most elveszem, Zabuza-senpai. - Hangosan felnyögve, lassan felemelte a kardot, és alaposan megnézte magának a hatalmas pengéjét is. - Hűha, van súlya. Ez a Vérköd falujából való „Zabuza, a démon" kardja, a lefejező.

- Tudsz vele bánni? - kérdezte Sasuke, míg Suigetsu leszúrta a földbe a hatalmas kardot.

- Ezt a katanát a köd hét kardforgatója használta. Generációról generációra száll ez a fegyver, és én keményen edzettem, hogy csatlakozhassak hozzájuk. Amikor megtudtam, hogy Juugo is velünk tart, úgy gondoltam, szükségem lehet erre - vigyorodott el a fiú, és a hátára dobta a kardot. - Na, irány a legközelebbi.

Karin.