Gaara az ablak előtt állva figyelte Sunagakurét. Az irodája csöndes volt, a papírmunkát már letudta. Temarira gondolt, akin látszott, hogy valamiért húzódzkodik a Konohába való úttól. Eszébe jutottak Sakura szavai, miszerint észre fogja venni, ha a nővére szemet vet valakire, de most mégis úgy érezte, hogy lemaradt valamiről, amiről tudnia kéne. Aggódott.

Annak ellenére, hogy nem juttatta kifejezésre az érzelmeit, szerette a nővérét, és hálás volt neki a támogatásért, amit minden egyes alkalommal nyújtott. Igazi testvérként, teljes vállszélességgel mellette állt, néha még akkor is, ha nem volt igaza.

Gaara halkan felsóhajtott, és visszaült az asztalához. Shukaku napok óta csendben volt, és ez aggasztotta. Nem mintha hiányzott volna neki a társasága, csupán furcsállta, hogy a kezdeti dühe elmúlt, és befejezte az őrjöngést.

Az ajtón halkan kopogtak.

- Gyere - kiáltott ki Gaara, mire az ajtó kinyílt, és egy jounin lépett be alázatosan lesütött szemekkel.

- Kazekage-sama, a Godaime Hokage üzenetet küldött önnek. - A férfi óvatosan Gaara asztalának szélére csúsztatta a levelet.

- Köszönöm, Ikama. - A férfi a papírért nyúlt és kihajtogatta, de mielőtt beleolvasott volna, még felnézett a jouninra. - Jut eszembe, a chuunin vizsgára jelentkező genin csapatok vezetőitől szükségem volna a névsorokra. Kérlek, szólj Akitónak, intézkedjen. Ez már az ő hatásköre.

- Igenis, Kazekage-sama. Még valami?

- Nem, semmi. Köszönöm, Ikama, elmehetsz.

A jounin meghajolt és kihátrált az irodájából. Gaara bosszankodva figyelte. Hiába volt jó Kazekage, az emberek még mindig féltek tőle, és ezt nem kedvelte. Alig mertek a szemébe nézni, dadogtak, folyton hajolgattak, és ez az állandósult, minden mondatukban szereplő Kazekage-sama is lassan kezdett az idegeire menni.

Biztos volt benne, hogy ha Naruto lesz a Hokage, nem fognak majd félni tőle. Sőt, fogadni mert volna, hogy még a kis geninek is tegeznék, és nem Hokage-samáznák minduntalan.

Biztos volt benne, hogy Naruto egyszer Hokage lesz. Mióta megküzdött a fiúval, nem volt más, amiben így hitt volna. Naruto csodálatosan helyt állt, ha kitartásról, erőről és hitről volt szó, és ezt Gaara őszintén becsülte benne. Szeretett volna ő is rá hasonlítani, nyíltan kifejezni a szeretetét, és bár próbálkozott ezen a téren, elismerte, hogy nem lehet ugyanolyan, mint a konohai fiú. Túl sokat vétett a társadalom írott és íratlan törvényeivel szemben egyaránt, hogy ezt a népe csakúgy félresöpörhesse, és meg nem történtnek tekinthesse.

Figyelmét újra a kezében tartott levélre terelte.

„Gaara,

Orochimaru meghalt, Sasuke Uchiha intézte el. Sakura feltehetőleg vele van, de nem lehetünk benne biztosak. A csapataim híradása szerint az ismert Hang falubeli rejtekhelyen időhúzásnak szánt, tökéletes másolatokba futottak, amelyek egy érintésüktől semmivé váltak. A valódi Orochimarut ugyan nem találták meg, és a holttestét sem láttam, de a ninja világ ünnepel. Reménykedem benne, hogy Sakura, ha Sasukéval vagy bárki mással van, legalább hallat magáról majd a közeljövőben.

Üdvözlettel: a Godaime Hokage, Tsunade Senju"

Gaara leeresztette a levelet, és maga elé meredt.

„Orochimaru halott lenne? Amennyit az ifjabbik Uchiháról hallottam Narutótól... nos, ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy megölte a mesterét, mert nem volt többé hasznára, de most az egyszer, ha nem is érdekli, megmentette Konohát és a Tűz országának környékét a pusztulástól. Ez nagyszerű hír. És Sakura... Sakura valószínűleg vele van. Vajon önszántából tartott vele, vagy kényszerítette őt?"

Ismerte kettejük történetét, de nem tudta elképzelni, hogy Sakura otthagyná Konohát, és főképpen Narutót, mert szerelmes az Uchiha-fiúba. Megítélése szerint a lány nem lett volna képes elviselni az érzést, hogy mivel egy szó nélkül eltűnt, a falujában missing-ninnek számít. Ez nem Sakura műfaja lett volna, elég messze állt tőle az a menekülő életmód, amit minden renegát ninja folytatott.

„Mi a véleményed, Shukaku?"

„Mit érdekel az, vöröske? Örüljél csak, hogy hozzád se szólok."

„Az istenért, ne légy olyan, mint egy durcás kölyök. Kíváncsi vagyok, mit gondolsz. Már nem is aggódsz Sakuráért?"

„Nem aggódtam érte soha - horkant fel az Ichibi, majd morogva folytatta. - Kyuubi szerint biztonságban van."

„Biztonságban? Az Uchihával? Nem hinném, hogy olyan fene nagy biztonságban lenne a fickóval."

„Nem vele van, vöröske. Kyuubi felismerte volna egy Uchiha chakráját, ha nem leplezi azt. Volt ideje alaposan megismerni, pláne a Madara-félét, ami a kis taknyosnak is van, és ez a Sasuke gyerek nem arról híres, hogy elrejti az erejét."

„Mégis honnan veszed ezeket az információkat?" - bosszankodott Gaara.

„Érzékelem a többi démont, tudom, hogy milyen a hangulatuk, néha még azt is, hogy mire gondolnak, bár ez változó, és attól is függ, hogy ők mennyire nyitottak rám és az én állapotomra. A Sanbi most elég érdeklődő korszakában van, nem is csodálom, egy szoborba zárva nem lehet valami eseménydús az élet. Sakura hozzá van a legközelebb, de nem a közvetlen közelében, hanem kilométerekkel odébb, ezt nem tudom pontosan megállapítani. Többféle chakrát is érzékelek a Sanbin keresztül, de én nem érzem Sakurát, mert nem ismerem pontosan a chakráját. Kyuubi viszont igen, hiszen több évet töltött el a lány közelében. Meg ő mindig is jobb volt ebben a megtalálósdiban."

„Tehát most nyugodt vagy."

„Ha Kyuubi azt mondja, a csaj biztonságban van, akkor biztonságban van, erre a nem létező kezeimet is feltenném."

***

Sakura teljesen összezavarodva meredt Pein arcára, aki halványan rámosolygott.

- A válaszodat természetesen nem most azonnal várom, Sakura. Adok egy kis időt számodra, hogy alaposan megfontolhasd az ajánlatomat. Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat, rendkívül értékesnek találtam őket. - Pein felállt, és az ajtóhoz lépett. - Ha döntöttél, Itachi megmondja, hol találsz.

Pein kilépett a teremből, de mielőtt az ajtó becsukódott volna, a chakrája ismételten elárasztotta a helyiséget, szinte kipréselve a levegőt Sakura tüdejéből, mintegy utolsó, erőteljes ráhatásként.

Sakura dermedten ült, maga elé meredve szorította a széke karfáját.

Gyógyítsa meg Itachi Uchiha szemeit? Erre számított a legkevésbé. Miért akar Pein tőle ilyet? Még emlékezett annak a beszélgetésnek az utolsó mondatára, ami Orochimaru és Sasuke között zajlott le, mikor Kabuto a kígyó elé vezette.

„Meg fogja találni a módját, hogyan javítsa meg a látását..."

Hát ezért hozta el őt Itachi. Ezt akarta. Hogy meggyógyítsa a szemeit, mert így Sasukénak csökkenek az esélyei, ha eljön az ideje, hogy ők ketten összecsapjanak. Így értette a férfi, mikor azt mondta neki, rengeteg idejük lesz a kérdéseire... Pein pedig életben akarja tartani Itachit, mint értékes Akatsuki tagot.

Uchiha egy darabig figyelte a lány arcára kiülő értetlenséget és zűrzavart, majd felállt, mire Sakura végre felrezzent döbbenetéből, és felnézett rá. Lassan, remegő lábakkal felállt, és követte Itachit a szobájába.

A férfi a szekrényhez lépett, és kivette belőle Sasuke frissen kimosott pólóját, majd némán a lány kezébe nyomta. Nem akarta megzavarni a gondolkodásban, bár tudta, hogyan fog dönteni végül. Sakura egy pillanatig rámeredt a pólóra, majd bement a fürdőbe, és görcsös ujjakkal lehámozta magáról Itachi köpenyét, hogy átvehesse a kapott ruhadarabot. Mikor kilépett a fürdőből tétován a férfi felé nyújtotta a felsőt és a köpenyt, de Itachi a szemeit figyelve mozdulatlan maradt.

Az arcát fürkészte, majd kikapta a kezéből a ruhadarabokat, az ágyára dobta, és elkapta Sakura csuklóját, hogy maga után rántsa ki a folyosóra. A lány meglepetten pislogott az előtte siető Itachi hátára, majd lenézett a csuklójára, amit a férfi sápadt ujjainak börtönébe zárt.

Egy pillanat alatt rájött, miért érzi magát rettenetesen ettől a helyzettől. Sasuke pontosan így húzta maga után Orochimaru rejtekhelyén a szobája felé... Szorosan lehunyta a szemét, és mély lélegzetvételekkel próbálta csitítani magát.

„Ő nem Sasuke. Nem Sasuke. Itachi. Azt mondta, nem fog bántani. Ő nem Sasuke."

Ahogy lehunyt szemmel próbált lehiggadni, észrevette, hogy Itachi ujjai lassan felmelegednek a bőrén, mintha csak az ő testhőjéből vettek volna át egy keveset. Sasuke keze hideg volt akkor, és ez az apró különbség segített neki lenyugodni.

Mikor kinyitotta a szemeit, már a rejtekhelyen kívül voltak. Sakura hunyorgott az éles délelőtti fényben, és mikor hozzászokott a világossághoz, gyorsan körbekémlelt. A rejtekhely egy kisebb tisztáson állt, erdő vette körbe, észak felé pedig, a távolban kopár hegyek csúcsai látszottak. Nem tudta, hol van, de a hegyektől ismerőssé vált számára a táj.

Egy nagyobb szikla mellé értek, és Sakura torka azonnal elszorult, mikor meglátott egy Akatsuki köpenybe burkolózott alakot a tövében ülni. Kék bőre volt, és neki automatikusan egy cápa jutott eszébe, mikor az apró halszemek felé fordultak, és egy érdeklődő villanással végigmérték.

Agyában gyorsan végigfuttatta az ismert Akatsuki tagok nevét és képét.

„Kisame. Hoshigaki Kisame, Ködrejteki missing-nin, a hét kardforgató egyike. - Sakura tekintete a fehér anyagba bugyolált kardra siklott, amit a férfi maga mellé támasztott. - Az a Samehada, a híres cápabőr kardja, ami képes chakrát elszívni az ellenfelétől."

A rövid tájékoztató konferenciának, amit a lány magának rendezett, Itachi vetett véget, mikor megállt, elengedte a kezét és felé fordult. Sakura minden figyelmét visszaterelte a férfira, és megpróbálta kitalálni, hogy mit tervez, és hogy miért ráncigálta ki a rejtekhelyről.

- Ne nézz így rám, tudom, hogy dühös vagy.

Sakura meglepetten pislogott. Igen, valóban dühös volt, de nem értette, hogy Itachi hova akar kilyukadni.

- Miért hoztál ide? - kérdezte értetlenül, miközben a férfi elfordult, és Kisame felé intett.

A cápabőrű felé dobott valamit, aminek a röptét Sakura feszült figyelemmel kísérte.

- Azt akarom, hogy kiadd magadból a mérgedet, Sakura - felelte Itachi, és továbbította neki a tárgyat.

A lány kissé félve nyúlt ki utána, de mikor végre a tenyerében tartotta, teljesen ledermedt. A kunai tartója, a shurikenjei... Felnézett Itachira, aki a combjára erősített kunai tartóba nyúlt, és előhúzott egyet.

- Ha lehet, ne öld meg, hm!

A lány a kő felé nézett, ahol immár ketten ültek. Egy szőke hajú férfi kiabált feléjük, és őt Sakura azonnal felismerte. Már találkozott vele, mikor elrabolták Gaarát. Ujjai megszorították a kunai tartót.

„Deidara, Ivagakurei missing-nin. Robbanó agyaggal dolgozik, amit képes életre kelteni és irányítani."

- Sakura. - A lány újra Itachi felé fordult, aki várakozón nézett rá a fegyverrel a kezében. - Gyerünk.

- Hogy mi van? - akadt ki Sakura. - Azt akarod, hogy küzdjünk? Miért?

- Mert rám vagy dühös.

- Én nem... - tiltakozott erőtlenül a lány, de Itachi félbeszakította.

- De igen. Miattam hagyta el Sasuke Konohát. Miattam kell döntened közte és az otthonod között. Mutasd meg, milyen dühös vagy rám.

Sakura tágra nyílt szemekkel bámult rá. Igen, valóban, ebben a megvilágításban tényleg Itachi tehetett mindenről, ami neki valaha is fájdalmat okozott. Próbálta elhessegetni magától a gondolatot, hiszen nem a férfi kényszerítette Sasukét, hogy megerőszakolja.

Itachi egy pillanatig várt, majd felsóhajtott, és Sakurának a következő pillanatban félre kellett ugrania, ha nem akarta, hogy a férfi hasba rúgja. Elkerekedett szemekkel nézte Itachit, de az szinte elmosódott előtte, ahogy különböző irányokból, kíméletlenül és kegyetlen gyorsasággal támadta. Sakura ijedten védekezett, próbálta követni Itachi mozgását.

„Túl gyors nekem" - nyilallt a fejébe a kétségbeesett gondolat, míg egy hátraszaltóval épphogy ki tudta kerülni a szinte semmiből felé száguldó kunaiokat.

Ahogy felegyenesedett, a torkához hideg fém szorult, és bár későn, de megérezte a háta mögött álló férfi illatát.

- Lassú vagy - suttogta a fülébe a mély hang.

Sakura szemei tágra nyíltak a meglepettségtől, és felrémlett előtte Sasuke.

„Gyenge vagy... Idegesítő..."

- Mit választasz, Sakura? Konoha ideiglenes védelme, vagy az ostoba kisöcsém élete? Melyik a fontosabb számodra?

Sasuke vagy Konoha? Ha meggyógyítja Itachi szemeit, a férfi késlekedés nélkül megöli majd Sasukét, ha eljön az ideje. De ha nem... Fogadni mert volna, hogy Pein képes a szeme láttára lerombolni Konohát, és halomra gyilkolni azokat, akiket szeret. Kit válasszon? Sasuke vagy Konoha?

Hiába próbált dönteni, képtelen volt rá. A mérleg nyelve csak tétován billegett egyik oldalról a másikra. Arra eszmélt föl, hogy Itachi eltűnt mögüle, és előtte áll a támadására várva, miközben nyugodtan pörgeti az ujján a kunaiját.

- Nem akarsz megölni, amiért tönkretettem a drágalátos kis Sasukéd életét? Mondjuk, nem mintha őt valaha is érdekelte volna a sorsod, ha otthagyott - ismerte be Itachi, és mereven a pörgő fegyverre szegezte fekete szemeit. - Akkor büntess meg azért, amit Narutóval fogok tenni. El fogom őt kapni, és kiszívjuk belőle a Kyuubit, míg nem marad belőle más, csak egy üres héj. - Sakura dermedten állt, szíve egyre hevesebben dobogott, ahogy megjelent előtte a halott Sasuke, majd az élettelen Naruto. - Tönkreteszem majd az életedet. - Itachi felpillantott, és Sakura rémült smaragdjaiba nézett. - Nocsak, nem érdekel? És Konoha? Tudod, mi lesz Konohával, ha én beteszem oda a lábamat, Sakura? Semmi nem marad belőle - mondta halkan a férfi, ajkai gúnyos mosolyra húzódtak, ahogy a lány arcát fürkészte. - Hatake lesz az első. - Sakura megrezzent. - Nem vér szerinti Uchiha, sosem volt joga a sharingant használni. Azt hiszem, Tobi örülni fog, ha visszahozom neki a szemét, miután megöltem a felfuvalkodott Hyuugákat, egytől egyig. - A lány ajkai finoman megremegtek. - Neji kivételesen boldog lesz, ha elmesélem neki, hogy milyen jól érzed magad itt nálunk, főleg mikor Kisame játszik veled. Ó, és a kis Hinata... azt hiszem, őt magammal hozom, hadd lássa, ahogy megöljük a kis szerelmét.

Sakurának ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elvakult dühe végigfutott rajta, és egy hangos kiáltással Itachi felé ütött. A férfi kitért előle. Újra és újra támadott, de Itachi minduntalan elkerülte az öklét és a fegyvereit.

A szikla tövében Deidara elfüttyentette magát.

- Jól felhúzta a csajszit, hm - vigyorogta lelkesen. - Ő az a híres tanítványa a Godaime Hokagénak?

- Igen - felelte Kisame. - Pein most tárgyalt vele, ő fogja gyógyítani Itachi szemeit.

- Ahogy nézem, előtte kinyírja - vihogott Deidara, majd kissé eltöprengett. - Te, Kisame, Itachi mióta mond olyanokat, mint Hidan?

- A „kinyírok mindenkit" dumájára gondolsz? - kérdezte a kékbőrű. - Fel kellett valamivel hergelnie a kis kuonichit, különben itt állhattak volna holnap reggelig.

- Ja, ja, ez igaz, de minek idegesíti ilyenekkel, hm?

- Csak azt akarja, hogy tiszta fejjel döntsön. Nézd meg, a kis kuonichi tisztára a plafonon van, utálja az egész világot meg miegymás. Ha kitombolja magát, nyugodtan tud majd gondolkozni. - Kisame tekintete beszéd közben Itachi és Sakura között cikázott. - Itachi még a tempóján is lassított, figyeld.

Deidara újra a küzdő párosra nézett.

Sakura éppen megfordult és elhajított egy kunait, ami a földhöz szegezte Itachi nadrágszárát, majd a chakrájával körbevett öklével meg akarta ütni. A férfi az utolsó pillanatban elrántotta a fejét, így a lány a mögötte álló vastag törzsű fát találta el. A levegőben repkedő fakéreg darabkák megsebezték mindkettejüket. Itachi arcán egy apró sebből vércsík folyt le a szájáig, míg Sakura karját több helyen felsértették az apró szilánkok. Uchiha megrántotta lábát, így a nadrágjának szára felszakadt, és a következő percben már az újabb ütés elől tért ki.

Deidara újra füttyentett.

- Nem semmi, azért ereje az van, hm.

- Olyan, mintha táncolnának... - A szőke felnézett a mellettük álló Konanre, aki elrévedve figyelte a párost, majd felsóhajtott. - Esni fog. Mikor fejezik be?

- Ahogy így elnézem, nem mostanában, hm.

- A kis kuonichi nem lehetne az ellenfele, ha használhatná a sharinganját - morogta magának Kisame, mire Deidara felállt.

- Bemegyek, nincs kedvem elázni. Gondolom, téged nem fog zavarni az eső, hm.

- Kíváncsi vagyok a végére - felelte a kékbőrű, de fel sem nézett.

Konan és Deidara besiettek a rejtekhelyre. Konan még egy pillanatra visszanézett Itachira és Sakurára.

„Egészen olyanok, mintha évek óta ezt csinálnák..."

Kisame idegesen morgolódott. Nem értette, hogy a társa miért kíméli a lányt, bár még így is jobban meghajtotta, mint bármelyik másik női ellenfelét. Nőhöz képest keményen megdolgoztatta, viszont az ő rendes tempójához képest, ez csak játék volt.

Itachi tekintete végig Sakurára tapadt, egy pillanatra sem lankadt az ébersége. Árgus szemekkel figyelte a mozgását, kielemezte minden támadását, miközben már csak védekezett. Rájött, hogy Sakura erőteljesebben koncentrál a jobb oldalára, a chakráját is a jobb öklébe sűríti, sőt, a jobb lábára több súlyt helyez.

A mozgása egészen könnyed volt, de a súlyeloszlatása miatt a bal lába lemaradt a másikhoz képest, így lassítva a lányt is. Csodálkozott rajta, hogy Tsunade nem korrigálta ezt az aprónak tűnő hibát, ami alaposan visszavett Sakura sebességéből. Tudta, hogy vagy a bal kezes támadással is meg kéne próbálkoznia, vagy rendesen eloszlatnia a súlyát. Nem támaszkodhat túlságosan a jobb lábára, ezzel kockáztatva, hogy kibillentik az egyensúlyából és a sajátos ritmusából.

Itachi megpróbálta kizökkenteni azzal, hogy ki akarta rúgni alóla a lábát, de Sakura felugrott és átfordult a kezein, hogy messzebbre kerüljön. A férfi utána vetődött, kíméletlenül üldözte, ismételten védekezésre kényszerítette, és egészen az erdő széléig hajszolta, mikor rájött a trükkre.

Ha támadta, Sakura szinte automatikusan korrigálta a saját súlyeloszlási problémáját, és így gyorsabbá vált. Sakura támadása akadémiai tanítás, a védekezése viszont már Tsunadéé volt. Az Akadémián a tanítójának nyilván nem volt ideje külön foglalkozni minden apró problémával, és biztosan azt gondolta, később egy másik jounin majd átszoktatja a helyes támadásra Sakurát. De a lány orvos lett, így védekezésre képezték ki, mint a csapat legértékesebb tagját.

Itachi szája széle megrándult. Hát persze. Egy kispályás jounin munkáját kell javítgatnia üres óráiban, mert ez az ostoba öccse érdeke.

Kisame látta a társán, hogy kissé ingerült, és tudta miért. A kis kuonichi olyan lassú volt, mint egy ejtőernyős csiga, rossz volt nézni, amit művel. Ahogy a férfi könnyedén az erdő felé terelgette Sakurát, hogy megnézze, kevésbé tiszta terepen le tud-e még lassítani ennél is jobban, észrevette Kyou-t, Itachi hollóját, ahogy a sharingan szemeivel is figyeli kettőjüket. Biztos volt benne, hogy Itachi később, nyugodt körülmények között az utolsó rezdülésig kielemzi majd a lányt. Látta az Uchihán, hogy valamire nagyon kíváncsi a kuonichivel kapcsolatban, és ahogy Kisame ismerte őt, tudta, hogy előbb-utóbb megtalálja, amit keres, még akkor is, ha ő maga sem tudja pontosan, mi az.

Sakura dühös volt. Észrevette, hogy Itachi lelassított, és ez olyan volt, mintha arcul csapták volna, hogy milyen gyenge már megint. Még mindig. Követni tudta a mozgását, és lépést tudott tartani vele, de képtelen volt hozzáérni vagy megsebesíteni, és ez tovább hergelte. Tudta, hogy ha nem lenne elborulva az agya, nem lenne képes ennyire sem. Ráadásul a férfi ugyanúgy figyelte, ahogy Tsunade, mikor először edzette őt.

„Elemez, a rohadt életbe! Minden egyes mozdulatomra számít... Meg kell lepnem."

A fák közé érve a küzdelem egyre gyorsabbá és bonyolultabbá lényegült, mert az erdő rengeteg új lehetőséget nyújtott a támadásra, és több fedezék is elérhetővé vált. Sakura újra támadott, és ezúttal minden idegszálával Itachi reakcióira koncentrált. A férfi a jobb öklére különösen figyelt, és ennyi elég is volt, hogy fejében megszülessen a terv.

Itachi egy pillanatra lelassított, mert észrevette, hogy Sakura minden mozdulatát követi. Lassan húzott elő a fegyvertartójából egy kunait, és meggyőződött róla, hogy Sakura figyeli, mit csinál. A lány látva, hogy lelassított, megtorpant, és a jobb öklébe gyűjtötte minden chakráját. Az ujjai mentén a chakra lassan formát öltött, olyanná vált, akár egy éles kés. Tudta, hogy ez az utolsó lehetősége.

Újra nekiesett Itachinak, aki elkerülte az ütését, de a férfi a következő pillanatban meghallotta, ahogy a háta mögött shurikenek szelik a levegőt. Kyou felkárogott, és az Uchiha kissé meglepettnek tűnt, mert észrevette, hogy a Sakura klónja által elhajított dobócsillagok pályája egyáltalán nem fogja keresztezni az övét. A lány magabiztos mosollyal nyugtázta ellenfele pillanatnyi zavarát, és ezúttal a bal kezét lendítette felé.

Semmi chakra, semmi túlzott erőfeszítés. Itachi érezte, hogy a lány ökle eltalálja a vállát, és ő hátrébb tántorodik. A hátulról érkező shurikenekre kötött drótok átfonták a mellkasát, és hátrarántották egészen egy fa törzséig, hozzákötözve őt. Sakura egy utolsó erőfeszítéssel megütötte Itachit, aki végre nem tudott menekülni.

Hangos reccsenés hallatszott, a fa kettérepedt a lány ökle alatt, és megfordult körülötte a világ. Itachi nyomtalanul eltűnt, és a következő pillanatban Sakurát megtaszították hátulról. A fa törzsének csapódott. Úgy érezte a tüdejéből kiszökik minden levegő, és kétségbeesetten próbált lélegezni.

- Vesztettél - zihálta a fülébe a férfi mély hangján, és érezte, hogy Itachi gyorsan emelkedő mellkasa a hátához ér.

Sakura szorosan lehunyta a szemét, és Itachi forró leheletének érzése lassan a semmibe veszett. Mikor újra felnézett, a fák között álltak egymással szemben, két méterre a másiktól. Itachi kezében fogta a kunait, amit akkor húzott elő, mikor megalkotta a genjutsut Sakurának.

- Hogy jöttél rá? - kérdezte a férfi, és elégedettnek tűnt.

- Csöpög... az eső - lihegte Sakura. - Ez lemaradt.

- Ügyes.

Újra egymásnak estek. Sakura a kezét lendítette, de Itachi lehajolt előle, és a kunaija felhasította a lány pólójának szélét.

- Köszönöm - zihálta Sakura, mikor a férfi felegyenesedett, és kirúgta alóla a lábát.

Mielőtt Itachi földet ért volna a teste darabokra szakadt, és egy tucatnyi holló röppent a magasba, hogy távolabb szállhassanak, és ott újra összeolvadhassanak. Sakura valami hideget érzett az arcán, és mikor odanyúlt, vizes lett az ujja. Felnézett az égre, ami időközben teljesen beborult, és a sötétszürke felhők nagy cseppekben ontották magukból az esőt.

- Mára elég lesz - mondta Itachi, és visszalépett mellé.

A lány ránézett, és lassan bólintott. Fáradt volt, a chakrája nullán, de a lelkében olyan nyugalom honolt, mintha megszüntették volna a problémáit.

Itachi tekintete végigsiklott rajta, és megállapodott a hasán.

- Vérzel - mondta halkan, és a következő pillanatban felhasította a pólót Sakura köldökéig.

„Mi a jó...?"

A lánynak tátva maradt a szája, és lenézett a hasára. Mélyebb seb húzódott végig a csípőjének jobb oldalától egészen a köldökéig, és szinte ömlött belőle a vér.

„Ezt hogy a fenébe nem éreztem?" - hüledezett a lány, majd a hasára tette a kezét.

Az ujjai halványzölden felizzottak, de mielőtt összezárhatta volna a sebet, elfogyott a chakrája. A vérzés elállt, de még mindig elég csúnya volt. Hirtelen egy tenyér bukkant fel a látóterében, és meglepetten felnézett. Itachi kérdőn nézett rá, és felé nyújtotta a kezét.

Sakura megértve a szándékát, tétován kinyújtotta a kezét, de egy fél percig habozott, mert félt megérinteni, majd végül lassan a férfi tenyeréhez ért az ujjai hegyével, míg a másikat visszarakta a hasára. A tenyerét körbefutotta Itachi chakrája, és döbbentében hirtelen elrántotta a kezét, mert nem halványzöld volt, hanem szinte vakítóan fehér.

- Mi a... - nyögött fel meglepetten, és újra felnézett a férfira, aki szintén érdeklődve figyelte a történteket.

A hasán lévő seb már bezáródott, de a heg még mindig látszott. Itachi kíváncsian a lány keze után kapott.

- Csináld még egyszer - kérte halkan, mikor az ujjai Sakura csuklójára fonódtak.

A lány újra gyógyítani kezdte a sebet, és mikor a heg is eltűnt, el akarta húzni a kezét, de Itachi nem engedte. A másik kezéért nyúlt, és szemmagasságba emelte, hogy alaposabban szemügyre vehesse a különleges fehér chakrát.

- Mi ez? - suttogta kiszáradt ajkakkal Sakura, mire Itachi lassan megrázta a fejét.

- Nem tudom.

***

Konoha fölött viharfelhők gyülekeztek, de az eső sem tudta szétkergetni a tömeget a főtéren és a vásárlóutcákban.

A bódék tetejéről minden utca két oldalán lampionok lógtak, halovány, vörösen derengő fénybe vonva az örömtől megrészegült arcokat. Valahonnét hangos énekszó hallatszott borpárás férfihangokon, női kacagással kísérve. Az utcán gyerekek hangosan nevetve, visongva rohangáltak, kergetőztek.

Konohát pár órája elérte Orochimaru halálhíre, ami felolvasztotta az emberek lelkében a szorongást és a félelmet. Az egész falu ünnepelt, mindenki boldog volt, hiszen megmenekültek. Az erősen zúgó szél több helyen is felkapta az örömittas ujjongásokat, és Sasuke Uchiha nevét. Néhányan elzárkóztak attól, hogy a fiatalabbik Uchihát a megmentőjüknek, jótevőjüknek tekintsék, de a szíve mélyén minden konohai hálás volt, még akkor is, ha tudták, hogy Sasuke aligha rájuk gondolt, mikor megölte Orochimarut.

Inoichi Yamanaka, Kakashi Hatake és Maito Gai egy kocsmában éppen összekoccintották a szakéval teli poharaikat. Kissé már ittasak voltak, de ezúttal megengedhették maguknak, hiszen felnőtt és józan férfit senki nem talált volna az utcákon öt kilométeres körzetben.

- Igyál még, Gai! - kurjantott fel Inoichi, de a férfi csak hangosan felcsuklott, és megrázta a fejét.

- Hagyd csak, úgysem bírja a piát - morogta Kakashi, és odatolta a szőke jounin elé a poharát.

Természetesen ő is örült neki, hogy Orochimaru meghalt, és még talán büszke is lett volna, hogy az ő tanítványa intézte el, de a feje még mindig belesajdult, ha Sakurára gondolt. Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy a lány valószínűleg Sasukéval van, és ez egy csöppet sem nyugtatta meg, sőt, a fiú viselkedéséből megítélve arra következtetett, hogy Sakurának még Orochimaru is jobb lehetett.

- Ha te iszol, akkor én is - hördült fel Gai, és Inoichi elé csapta a poharát. - Ha nem tudok annyit meginni, mint te, Kakashi, akkor kézen állva megyek haza! - fogadkozott bandzsítva a férfi, és mintegy eskütételként csuklott egyet.

- Maximum négykézláb, Maito! - nevetett fel Inoichi, és telitöltötte mindhármuk poharát.

Kakashi lehajtotta az italt.

- Nem hagyhatnánk legalább most az idióta versenyzési mániádat? - nyögte a hetes csapat vezetője, és a fejét fogva lekönyökölt az asztal megviselt fájára.

- Idióta? - üvöltött felháborodottan Gai. - Ez nem idióta mánia! Ez a fiatalság üdítő erejének megosztása a világgal, hogy mindenki érezze az ifjúság lüktető energiáit! Ez a kirobbanó lendület tartja mozgásban a világot! - A férfi jobb lábával fellépett az asztalra, és a térdére támaszkodva, vöröslő fejjel vetélytársa arcába kiabált. - Ne becsüld le a fiatalságot, Kakashi!

A férfi suttyomban megbillentette az asztalt, mire Gai hanyatt esett, és egy gyönyörű jógamozdulattal becsuklott a széke alá. Inoichi szinkronban felkacagott az éppen belépő Asumával, aki maga előtt terelgette a megszeppenten pislogó Kurenait.

- Gai, hát így vársz? Olyan szép, fiatalos lendülettel estél le arról az asztalról, hogy komolyan megirigyeltem! Nem tanítasz meg rá? - harsogta vidáman a leendőbeli apuka, míg Gai vöröslő képpel kimászott a szék alól, és morcosan behúzódott a sarokba, hogy helyet adjon az újonnan érkezetteknek.

- Tölts nekem is, Inoichi - vigyorgott Asuma, és gyorsan fel is hajtotta a kért italt. - Nem maradunk sokáig, mert Kurenai már fáradt, de már csak benneteket kerestünk. Most, hogy elhárult a veszély, ami Konohára leselkedett, itt az alkalom, hogy megtartsuk a hivatalos eljegyzést is, úgyhogy holnap este nálam rendezünk egy kis hacacárét. Ugye eljöttök?

- Ha pia lesz... - nevetett Inoichi.

Kakashi némán bólogatott, Gai pedig már bealudt a sarokban, így ezt is igennek vették. Asuma még egy pár percet csevegett velük, majd hazamentek a menyasszonyával, és kettesben hagyták a részeg párost egy horkoló Gaial kiegészítve.

- Na, azt hiszem, én is megyek - nyögte Inoichi, és nehézkesen feltápászkodott. - Elvigyem? - biccentett Gai felé, de Kakashi megrázta a fejét.

- Hagyd csak, majd én hazahurcolom, úgyis arra megyek.

- Rendben. - Inoichi már elindult kifelé, de még megfordult és megveregette barátja vállát. - Ne aggódj, minden rendbe jön a lánykáddal. Mellesleg gratulálok a kölyködhöz, érti a dolgát. Sakura, mikor itt volt, Sasuke, mikor a saját búvóhelyén... Szép munka. A végén még azt fogom hinni, hogy az egész csak egy jó kis Kakashi-féle trükk volt, és direkt küldtétek el a srácot Orochimaruhoz, aki mesélt neki a lánykádról, hogy kiiktathassátok.

Inoichi nevetve jó éjszakát kívánt, és otthagyta a kissé melankolikus hangulatban lévő jounint.

„Bár úgy lenne. Bárcsak egy trükk lett volna az egész."

Hangosat sóhajtva felállt, a vállára dobta a horkoló Gait, és elindult vele hazafelé. Útközben a csillagokat figyelve azon töprengett, hogy miért nem lehet végre nyugodt élete, anélkül hogy minden percét áthatná a félelem, hogy újra elveszít valakit a csapatából. Ahogy belerúgott egy kavicsba, felrémlettek előtte Obito sharinganjai és Rin mosolya.

Mikor először mérte fel az új csapatát, eszébe jutottak egykori csapattársai. Sasuke és Naruto pont olyanok voltak, mint Obito meg ő, mikor a fiú még élt. Állandóan civakodtak, veszekedtek és versenyeztek egymással. Obito Uchiha létére nem viselkedett soha olyan arrogánsan, mint Sasuke, sőt, folyton elkésett, buta indokokkal próbálta mentegetni magát, és nagy volt a szája is, ő pedig már akkor is kimért volt és kötelességtudó. Akkoriban a küldetések teljesítését többre tartotta, mint a bajtársai életét, de ez megváltozott azon a napon, mikor Obito meghalt, hogy megmentse őt és Rint.

És Sakura... mikor Sasuke elment, és Naruto is magára hagyta őt, egyre jobban hasonlítani kezdett Rinre. A csapattársa is orvos volt, és jól jött, hogy mindig van velük egy tehetséges szanitéc. Rin pont úgy odavolt érte, akár Sakura Sasukéért, de neki sosem volt ideje olyan „lányos badarságokkal" foglalkozni.

Néha, ahogy a csapatát figyelte, eszébe jutott a múlt, és olyankor mindig elszomorodott, mert arra gondolt, hogy ők is ilyenek lettek volna, ha életben maradnak. Akkor ők hárman is ilyen boldogan civakodhattak volna tovább, mert az is örömet okozott volna már neki, nem úgy, mint régen. Rin és Obito már csak a szemében éltek, a sharinganban, amit Obito adott neki, és amit Rin ültetett be az ő sérült szeme helyére.

Míg Kakashi lassan hazacipelte Gait, a Hokage toronyablakában meggyulladt egy árva gyertya, ami nem az öröm tüzét lobogtatta. Tsunade leroskadt a székébe, és hátradöntötte a fejét, úgy nézte az apró kis lángot. Jiraya halkan tett-vett a háta mögött, de meg sem hallotta. Mikor a férfi mellé lépett, felnézett rá.

- A mi hibánk, Jiraya - suttogta halkan. - A mi hibánk. Hagytuk, hogy az legyen belőle, akinek a halálhírét örömmel fogadják... Sosem szabadott volna lemondanunk róla. Én meg akartam menteni... megmenteni önmagától, attól, ami megfertőzte őt. A háború áldozata lett, hiába ért már véget sok évvel ezelőtt. Idáig kihat egy ilyen szörnyű esemény... nem akartam, hogy belesüllyedjen a mocsokba. Szerettem volna, ha mikor meghal, mindenki gyászolja majd, és hősként emlékeznek rá vissza. Meg akartam menteni... - A Hokage hangja elcsuklott, és Jiraya egy hatalmas sóhajjal átölelte.

- Mindannyian meg akartuk menteni...

***

Sasuke szinte repült a fák között, szandáljának talpa alig érintette a földet. A dühe elpárolgott, csupán ridegen tervezett, gondolkozott. Régi elgondolása, hogy három embert maga mellé gyűjt, helytállónak és jónak mutatkozott. Szerencsére nem kellett túl messzire mennie az elsőért.

Suigetsuval kezdi, utána Karin következik a déli menedékből, és végül Juugo... Egy kardforgató, chakra érzékelő és gyógyító, na meg persze Orochimaru kedvenc szörnyetege...

Ütős csapat lesznek ők négyen, és velük végre elérheti a célját. Itachi végül a lábai előtt fog heverni a porban, élettelenül, és nem lesz többé semmi más, csak egy üres test. Talán ezzel a fejéből is kiirthatja majd a bátyját, a rémképeket arról az éjszakáról, és utána jóvátehet minden hibát, amit valaha is elkövetett.

„Meg fogják érteni. Ismernek engem."

Ahogy belépett az épületbe, cipője talpa szinte nem adott ki hangot, míg végigsétált egy folyosón.

„Sakura meg fog érteni. Igen. Boldog lesz, ha elveszem. Gyermekeket fog nekem szülni, és szeretni fogja őket, ahogyan engem is. Az ANBU kapitányi rangot akarom. Végleg eltörlöm majd Itachi emlékét is, ha jobb vezetővé válok nála. A fiaim tovább viszik majd a nevemet, kivívják az Uchiháknak járó tiszteletet Konohában. Hatalmuk lesz, valódi hatalmuk, és többé egy Senju sem nyomhatja el önkényesen a klánomat. Tsunade Senjunak meg kell halnia. A történelem nem ismételheti meg önmagát. Igen, Tsunadénak meg kell halnia, semmi kétség. A saját két kezemmel kell elpusztítanom. Nem bízhatom másra a klánom jövőjét... és a származásunkat többé nem fogjuk titkolni. Nyíltan lehetünk majd büszkék a vérünkre. Az Uchiha klán újra felemelkedik majd, és elfoglalja méltó helyét Konoha élén."

Sasuke belépett a tartályokkal teli terembe, és egyenesen odalépett ahhoz, amiért eljött idáig.

- Gondoltam, hogy te vagy - szólalt meg egy érdeklődő hang a különös folyadékkal teli tárolóból. - Szóval legyőzted Orochimarut.

A fiatalabbik Uchiha kirántotta a katanáját az övébe dugott tokból, és betörte az üveget. A folyadék a padlóra csorgott, kis tócsában Sasuke lábai elé folyt, majd lassan kibontakozott belőle egy emberi alak.

- Végre... Köszönöm, Sasuke.

Sasuke megfordult, és visszaszólt a válla fölött.

- Először is gondoskodunk rólad, Suigetsu. Gyere velem.

- Először én? - Suigetsu véglegesen felöltve eredeti alakját felegyenesedett a tócsában állva. - Vannak mások is?

- Karin és Juugo - felelte tömören Sasuke.

- Ki nem állhatom őket - mordult fel a fiú, és elmosolyodott. Éles fogain végigszaladt a plafonról áradó erős fény, és lila szemei rosszallóan felcsillantak.

- Nem azt kérem, hogy legyetek puszipajtások - felelte unottan Sasuke. - Csak működj együtt velük.

- Kiszabadítottál, és ezért hálával tartozom. Ha így akarod, veled tartok, de előbb... szeretnék ellátogatni valahová.

- Egy rövid kitérőről lehet szó. Nem akarom tovább húzni az időt - intett Sasuke, és mikor Suigetsu bólintott, megindultak a menedékből kifelé.

„Bátyám. Úton vagyok. Halálod perce egyre közeleg."