„Miért foglalkozol ennyit vele? A francba is, mondj valamit! Szólalj már meg! Bosszantó dög."

Shukaku síri csöndben meghúzta magát valahol, és hiába szidta Gaara, egy nyamvadt morgást sem tudott kihúzni belőle.

„Jó, rendben, segített megmenteni Narutóval együtt. Ezt aláírom, hálás is vagyok érte neki, soha nem mondtam egy szóval se, hogy ne így lenne. Elég rendesen viselkedett velem. Kedves, szimpatikus lány, akinek tartozunk egy szívességgel. De mégis, miért kell ezt ennyire eltúlozni? Egyáltalán nem értem."

Semmi reakció. Gaara tehetetlenségében vörös loboncába markolva, homlokát lekoppintotta az asztalra.

„Oké. Gondolkozz. Csak kihozol belőle valamit, elvégre te vagy a Kazekage."

A férfi felsóhajtott, lehunyta a szemét, és szép lassan átgondolta azt, amit tudott a lányról.

„Először is konohai. Chuunin rangú, föld elemet használ. Különleges képessége, vérvonala nincsen, egyszerű, átlagos ninja. Egy normális ember, hallod, te átokfajzat? Csak egy fiatal lány."

Shukaku halkan morgolódva, ingerülten fészkelődött.

„Nagyszerű, végre valami reakció. Szóval? Miért kergetsz az őrületbe vele?"

A válasz ismételten elmaradt, a Kazekage pedig mérgében szitkozódva csapott az asztalra.

„Rendben, ezt megjegyzem neked, te dög. Akkor folytatom. Kiváló a chakra kontrollja, hiszen szanitéc, Tsunade legtehetségesebb tanítványa..."

Újabb morgás, most már egészen dühös.

„Nahát. Ráéreztem?"

Csönd.

„Tehát igen. Szóval a lényeg a gyógyítás."

Semmi.

Gaara felállt és idegesen járkálni kezdett.

„A gyógyítás... gyógyítás. Nem értem. Beteg vagy?"

„Azt te is éreznéd, te idióta" - csattant fel Ichibi.

„Jó, jó, csak nyugalom. Mért kell visszamennie Konohába?"

„Hogy ne legyen máshol."

„Miért ne?"

„Csak."

„Kösz szépen. Esetleg kifejtenéd ezt nekem bővebben?"

„Nem."

Gaara megtorpant az ablak előtt, és felsóhajtott.

„Hát jó. Akkor most jön a fenyegetőzés. Tudod, drága Shukaku... jelenleg a testemet használod, barátom. És ugyan nem teszem szívesen, de szeretnélek figyelmeztetni arra... - Gaara felsóhajtott majd gondolatban ráüvöltött démonára. - Hogy nélkülem szart se érsz, ugyanis egy nyamvadt lépést sem tehetsz a lábaim nélkül! Úgyhogy áruld el, mi folyik itt."

„Hülye leszek magam ellen dolgozni, vöröske" - vigyorgott az Ichibi, és újra némaságba burkolózott.

A Kazekage pedig elkezdett azon gondolkodni, hogy vajon meddig bírja még, hogy démona az idegein táncol.

***

- Itachi! Itachi, a picsába, kelj fel!

Kisame felráncigálta a férfit a padlóról, és az ágyra fektette. Megijesztette a férfi szokásosnál sápadtabb arca, és a mellkasára meg az arcára száradt vér.

- Itachi!

- Kisame... - hörögte az Uchiha, jelezve, hogy magához tért.

- Mi történt?

- Nem... nem látok - zihálta Itachi, és kinyújtotta a kezét társát keresve a sötétségben, ami körülvette. - Megvakultam.

- Hé, nyugodj meg, mindjárt...

Itachi végre megtalálta Kisame köpenyét. Megmarkolta és magához rántotta a kékbőrűt.

- Hívd ide Reikit - sziszegte az arcába, és ellökte magától.

- Reikit?

- Kusagakurétól nem messze, a határon lakik egy bordélyban. Mondd meg neki, hogy ideje visszafizetni azt a szívességet - suttogta kiszáradt ajkakkal, és lehunyta a szemét.

Nem látta értelmét, hogy nyitva tartsa, hiszen úgysem lát semmit.

- Mit tehetne egy kurva a szemeddel, Itachi?

- Csak igyekezz - sóhajtotta a férfi fáradtan, és hátat fordított társának.

Kisame nem igazán értette, mit segíthet Itachin, ha dug egyet, de nem akarta pont most felidegesíteni az Uchihát. Megrántotta a vállát, hátára dobta a kardját, és elindult.

***

Tenten hangosan lihegve támaszkodott térdére, és felnézett a mosolygó Narutóra. Takigakure hatalmas, gazdag város volt, tele ramenessel, amit persze a szőke nagyon is díjazott.

- Végre, már azt hittem, éhen halok. Egy jó kis ramen rendbe hoz mindent!

- Részemről én nem vagyok hajlandó rament enni. Nem tesz jót neked, hogy állandóan ilyeneket eszel, Naruto. - A kontyos lány felemelte mutatóujját, és szigorúan kioktatta a szőkét. - Ninjaként fontos a helyes táplálkozás, hogy az ételből kinyert energiát edzés közben hasznosíthasd.

- Ez valami Gai-sensei féle izé, igaz? - Naruto kíváncsian hajolt bele lány arcába.

Tenten zavartan elpirult és hátralépett. A szőkének igaza volt, ez valóban egy volt a Gai-sensei féle bölcsességekből, amikkel egyetértett. Végül Shikamaru húzta ki a kínos helyzetből.

- Most nekem sincs kedvem ramenezni. Tenten, velem tartasz? Asuma-sensei mesélt nekem egy étteremről, ahol isteni tempurát lehet kapni.

- Szívesen. - A lány vidáman bólogatott.

- Akkor mi megyünk is. Egy óra múlva itt találkozunk. - Shikamaru búcsút intett Narutónak és a Hyuuga-lánynak, majd elindultak Takigakure főutcáján.

A szőke egy pillanatig figyelte őket, majd lelkesen a fekete hajú felé fordult.

- Na, Hinata? Egy ramen? - kérdezte vigyorogva.

- Ó, én nem is tudom... - pirult el Hinata, és zavarában a földet kezdte fixírozni, hátha megnyílik alatta.

- Gyere már, én fizetek. - Naruto meg sem várta a lány válaszát, hanem elkapta a karját, és gyengéden maga után húzta a tőlük kétlépésnyire álló ramenes standig.

- Re... rendben - dadogta Hinata vérvörösen.

„Ő fizet? Akkor ez most egy..."

A szőke meglepetten nézett hátra a halk puffanásra, de már csak a földön fekvő, ájult lányt láthatta.

***

Pein a Senjuk hiányos családfája felett görnyedve, elmerülten motyogott.

- Tobirama és Mitsuko... Natsumi... Kell, hogy legyen gyereke. Férje nem volt ugyan... de az a pasi a képről nagyon ismerős.

Az ajtó halkan megnyikordult, és kék tincsekkel keretezett arc tűnt fel a résben.

- Pein? Zavarhatlak egy percre?

- Persze, Konan, gyere csak. - Pein halkan felsóhajtott, és fáradtan hátradőlt a székében.

A nő belépett a kis helyiségbe, háta mögött halkan becsukódott az ajtó.

- Zetsu tíz perce ért vissza, de nem akart zavarni, szóval nekem jelentett. Azt mondja, megtalálta Orochimaruékat. Követte őket egészen a Hang faluig, viszont a rejtekhely nem az, amit a konohaiak ismernek. Kicsit északabbra van tőle. Orochimaru leginkább az embereinek építette pár évvel ezelőtt. Amolyan fegyverraktár lehet, viszont kialakított benne egy kisebb részt, elkülönítve magának. Csak öt embert látott, Itachi öccsét, Kabutót, Fuumát, magát Orochimarut, meg a Kyuubi barátnőjét. Körülnézett, de sehol senki, Orochimaru valószínűleg az összes emberét Konohára pazarolta.

- Nagyszerű. Akkor nem kell számolnunk mással, csak velük. - Pein elgondolkozott, majd tűnődve megszólalt. - Mit gondolsz, a kislány meggyógyította? Mert ha igen, akkor nem lesz egyszerű.

- Ugyan, Pein, hiszen ismered a konohaiakat. - Konan annyi gúnyt sűrített a „konohaiak" szóba, hogy nem volt kétséges, mit gondol róluk. - Inkább meghalnak, minthogy elárulják a falujukat.

- Igen, igazad van - sóhajtotta a férfi, és arrébb tolta a papírokat, hogy lekönyökölhessen az asztalra. - A tekercs is náluk van?

- Igen. Orochimaru maga ügyel rá, elvégre a leendő gazdatestének szemeiről van szó. - Konan beljebb lépett a szobába, levette a köpenyét, ledobta a szék háttámlájára, majd leült.

- Gondolom Itachi öccse nem tud arról, hogy mi van benne. Nem hiszem, hogy jó néven venné, hogy a mestere már most tervezgeti az életet a testében.

- Valószínűleg nem, bár a fiú önként ment hozzá. Szerintem tudja, hogy Orochimaru mit tervez vele.

- Ha megvan a tekercs, már csak annyi a dolgunk, hogy odaadjuk Itachinak és megvárjuk, hogy kifejlessze az új szemtechnikáját. - Pein elégedett mosollyal dőlt hátra.
Konan halkan felsóhajtott.

„Előbb-utóbb megtudja, nem? És inkább előbb, mert ha rájön, hogy tudtam és nem értesítettem, akkor leszedi a fejemet."

- Itachi elvesztette a látását.

- Micsoda? - Pein felpattant a székből.

- Ne aggódj, már elküldte Kisamét valami lányért - hadarta gyorsan. - Itachi azt mondta majd ő rendbe hozza, de a szemei utána nem lesznek tökéletesek, és megeshet, hogy újra elveszíti a látását - tette hozzá kissé kelletlenül.

- A francba. Azt hittem, egyszerűbb lesz... Ha Itachi nem tudja irányítani a Kyuubit, akkor harcolnunk kell vele.

- Pein, a Kyuubi a végső cél. Majd agyalunk rajta, ha ő lesz az utolsó akadály a tökéletes békéhez vezető úton.

- A terveink zseniálisak voltak, és akkor jön ez! Mért nem működik minden úgy, ahogy kéne? - bosszankodott a férfi.

- Mert másnak is vannak tervei, csak az a bökkenő, hogy ezek keresztbe tehetnek nekünk.

- Valamit kezdenünk kell Itachi szemeivel. - Pein felnézett íróasztalának sima fájáról. - Azt mondod, hogy a lány meggyógyítja, de nem lesz tökéletes?

- Itachi valójában azt mondta, hogy körülbelül két hétig fog működni. Ez valójában csak egy csel, amivel átverik a látóidegeket, hogy működésre bírják a szemeit. Fogalmam sincsen, hogy ez mit takar, de ő elég biztos benne, hogy bejön, bizonyos határokon belül, persze. Például nem használhatja egy darabig a sharingant.

- Kerítenünk kell valakit, aki képes meggyógyítani a szemeit. Itachi egy darabig képtelen lesz a saját maga védelmére, tehát olyasvalaki kell, aki nem használja ki, hogy gyenge. - A férfi egy pillanatig hallgatott, majd folytatta. - Ki ez a lány, akiért elküldte Kisamét?

- Fogalmam sincsen, de Itachi maga kérte, szóval nem hinném, hogy ne bízna benne.

- Értem. Akkor egyelőre meglátjuk, mit tehet. - Pein fáradtan felsóhajtott. - Szólnál Deidarának, hogy nagyobbítsa meg az agyagmadarát?

- Megint megy az egész csapat? - csodálkozott Konan.

- Orochimaru ellen nem szeretnék kockáztatni, akkor sem, ha nem tudja használni a kezeit.

- Értem. - Konan tekintete a papírra tévedt Pein asztalán. - Még mindig a Senju klán után kutatsz?

- Igen. Tobirama és Mitsuko lánya már megvan. Tudom, hogy Natsumi nem volt férjezett, de ez minden.

A nő felállt, és a háta mögé sétált.

- Azt hiszem, ideje lenne pihenned egy kicsit. Nagyon nyúzottnak látszol - suttogta, és masszírozni kezdte Pein vállát.

- Nem tudok aludni, amíg rá nem jövök, hogy ki az a fickó a képen Natsumi mellett - sóhajtotta a férfi és ellazította izmait Konan ujjai alatt. - Egyszerűen kísért. Ha behunyom, a szemem csak azt az idióta vigyort látom.

- Rá gondolsz? - Konan a fénykép felé bökött, ami a papírok tetején feküdt, az íróasztal szélén.

- Igen.

A nő a kép felé nyúlt, felvette, és elmerülten tanulmányozni kezdte.

- Hasonlít arra a férfira - mondta tűnődve.

- Férfira? - Pein homlokát ráncolva figyelte Konant.

- Igen, tudod... - A nő felnézett a képről. - Az a szőke fickó, aki bezárta a Kyuubit. Az a Hokage.

- Yondaime? - Pein felkapta a fejét. - Mutasd csak!

Konan odaadta neki a fényképet, de Pein, éppen hogy csak egy pillantást vetett rá, máris felismerte.

- Hogy lehettem ilyen hülye! - mondta döbbenten. - Hiszen ez Minato! Egy az egyben olyan, mint a Kyuubi kölyök.

- És ez segít nekünk bármiben is?

- Nem, nem igazán, de talán ki kéne bővítenem azt a családfát. Méghozzá a teljes Uzumaki klánnal.

- Uzumaki? Így hívják a Kyuubi jinchuurikijét is, nem?- csodálkozott Konan.

- De igen. Hashirama felesége Mito Uzumaki volt, a Kyuubi első jinchuurikije. Az ő unokájuk volt Kushina a Negyedik asszonya, és a kölyök anyja - magyarázta a férfi maga elé meredve.

- Tehát a Kyuubi elég régóta van az Uzumaki klán birtokába ahhoz, hogy kialakuljon köztük egyfajta... lojalitás? - kérdezte a nő, és visszaült a székébe.

- Ki tudja, lehet, hogy a hosszas összekötöttség épp az ellenkező hatást váltotta ki a rókadémonból -vetette fel Pein. - De mégis zseniális ötlet volt. A bijuu irányítók vérét adni a leendő jinchuurikinek... - apró szünetet tartott mielőtt kibökte volna azt, ami már régóta a fejében motoszkált. - Mindenesetre a régi nagyoknak volt eszük, Konan.

- Az már igaz, hogy lenyűgöző, mennyit kombináltak - ismerte el a nő is.

- És ha belegondolsz, valószínűleg a mesterkedéseik nagy része örökké titok marad.

***

A Fű Országának határán Kisame valóban megtalálta a bordélyházat, ahova Itachi küldte. Egy pillanatig némán szemlélte az épületet, majd belépett az ajtón.

Mindenhol fiatal lányok rohangáltak felhevülten kuncogva, többnyire alulöltözötten. Vidám csacsogásuk betöltötte a nagy helyiséget. A közéjük tévedt furcsa férfira ügyet sem vetve kergetőztek, ruhákat cseréltek, egymást sminkelték.

Kisame tekintete végigsiklott a seregnyi nőn, és kajánul elmosolyodott.

„Milyen kár, hogy nem szórakozni jöttem."

Egy idősebb, fekete hajú nő sietett elé, és mélyen meghajolt előtte.

- Köszöntöm az Arany Sárkányban, uram. Nézzen körül kérem, és válasszon egyet a lányaim közül.

- Egy lányt keresek, a neve Reiki. Egy barátom küldött érte.

- Reiki! - A nő azonnal elrohant és előráncigált egy huszonéves, félmeztelen lányt a sarokban álló paraván mögül. - Az úr barátja igénybe szeretné venni a szolgáltatásaidat.

- A barátja? - csodálkozott a lány.

Hátradobta világosbarna, derékig érő tincseit, és szeme a férfit kereste.

Nagyon szép lány volt, teste karcsú, mozdulatai elegánsak. Kisamét leginkább egy porcelánbabára emlékeztette. Reiki megjelenése szinte parancsolta, hogy finoman bánjanak vele. A kékbőrű meg sem lepődött. Itachiban alighanem a nők terén ütközött ki a származása. Valamiért szerette a vékony, törékeny lányokat, akikben volt valami elegancia.

„Úrilányok kellenének neki, nem közönséges ribancok."

De Reiki, akár kurva volt, akár nem, Kisame fogadni mert volna, hogy Itachi vele is úgy viselkedik, mint ha legalábbis királykisasszony volna. Soha nem látta még, hogy valaha is durván bánt volna egy nővel. Ha harcra került a sor, akkor is inkább genjutsut használt ellenük, minthogy megüsse őket.

Mikor Reiki meglátta Kisamét a fekete, vörös felhős köpenyben, lágy csokoládébarna szemei elkerekedtek, és odasietett hozzá.

- Itachi miatt jöttél? - kérdezte suttogva.

Kisame bólintott.

- Elvesztette a látását, és elküldött érted.

Reiki sápadtan fordult a fekete hajú nő felé.

- Asszonyom, el kell mennem egy pár órára.

Mielőtt tiltakozni kezdhetett volna, Kisame megelőzte a hosszú csevegést, ami a meggyőzésével járt volna.

- Természetesen megfizetjük a kisasszony idejét és fáradozását. - Zsebéből vastag köteg pénzt húzott elő, és átnyújtotta a nőnek. - Vegye előlegnek.

- Legkésőbb hétre érj vissza, nem szeretném, ha a vendégeidnek várniuk kellene - mondta az asszony, elvette a pénzt, és már el is párolgott.

Reiki gyorsan magára kapott egy pólót, és Kisame felé biccentett.

- Siessünk.

***

Neji hűvös tekintete végigsöpört a csapatán. Az erdőben voltak még mindig, és férfi kezdte unni a sok zöldet. Ino és Kiba mellette ültek egy fatörzsön, halkan beszélgettek, és közben a magukkal hozott étel maradékát majszolták. Mivel tudták, hogy nekik hosszabb utat kell megtenniük az első lakott városig, több élelmet csomagoltak.

- Nemsokára Yugakuréba érünk, gondolom, szeretnétek megállni majd pihenni.

- Nem ártana, ha már egész nap hajtasz minket - bólintott Ino, mire Akamaru halkan felvakkantott.

Ha nem Sakuráról lett volna szó, valószínűleg most hosszasan dőlt volna belőle a panaszáradat, de így inkább csöndben maradt.

Miután Sasuke elhagyta a falut, és ő megkérte Sakurát, hogy tanítson neki orvosi jutsukat, újra közelebb kerültek egymáshoz. Mindketten tudták, hogy ostobaságokon civakodtak évekig, mégis a régi barátság csak megtépázottan újult ki köztük. Aggódott Sakuráért, de ő pontosan tudta, barátnője mire képes. Biztos volt benne, hogy kivágja magát szorult helyzetéből, méghozzá úgy, hogy semmi baja nem esik, és közben hűséges marad Konohához.

- Akkor keresünk egy szállót, és ott éjszakázzunk. Shikamaruék úgyis később érkeznek csak. - Kiba kérdő tekintetét látva a férfi fogcsikorgatva hozzátette. - Parancsot kaptam rá, hogy várjam meg.

Ino helyeslően bólogatott, majd Akamaru hasát vakargatva maga elé meredt. Kiba szótlanul nézte őket, míg Neji tovább fürkészte az erdőt a Haruno nyomait kutatva.

- Még ilyenkor sem állsz le, Hyuuga? - érdeklődött Kiba.

- Nem kockáztathatom, hogy valami elkerülje a figyelmemet.

- Ugyan már, Neji! Ennyire nem bízol Sakurában? - csattant fel kissé ingerülten Ino.

Zavarta a másik hitetlensége, és a komor hangulat sem volt jó hatással az idegeire. Neji kissé meglepetten nézett a szőkeségre.

- Dehogynem. Mért ne bíznék benne?

- Rossz duma. Nem hiszek neked. Ha hinnél benne, akkor nem aggódnál ennyire.

- Egyetértek, Hyuuga - bólogatott Kiba.

- Fogd be, Inzuka - mordult dühösen a fiúra. - Én bízom Sakurában.

Ino mit sem törődve a férfi szavaival, tovább beszélt.

- Ha hinnél benne, akkor képes lennél kicsit elengedni magad. Ezzel lealacsonyítod Sakurát, Neji. Mintha lenéznéd. Mintha azt mondanád: rohanjunk a hülye liba után, aki megint nem volt képes megvédeni magát, és persze most nekünk kell utána mennünk, mert túl gyenge, hogy egymagában elboldoguljon. Márpedig neked kéne a legjobban tudnod, hogy Sakura milyen erős és eszes lány. Veled edzett a legtöbbet, nem? Te magad tanítottad! És mégsem hiszel benne? Szerintem ez azt jelenti, Neji, hogy te magadban sem hiszel. Ha így folytatod, komolyan szégyellni fogom, hogy egy ilyen kishitű ember alá lettem beosztva. Emlékszel, mit mondogatott mindig Sarutobi-sama? Hogy a tűz akarata mindent legyőz. És ez az akarat Sakurában éppen úgy megvan, mint bennem, Kibában és igen, még benned is. Akkor is, ha ezt most még te sem vennéd észre magadon a byakugannal. Sakura is konohai, Neji. Csak higgy benne, oké?

A Hyuuga egy pillanatig csendben nézte, majd lassan bólintott. Ino biztatóan rámosolygott, Akamaru pedig lelkesen csaholva arcon nyalta Kibát, aki halkan felkuncogott.

- Na, ideje indulni, nem, Hyuuga? Yugakure ezernyi kényelmes ággyal vár - állt fel az Inuzuka-fiú.

- Igen. Menjünk.

Hangtalanul tűntek el az erdőben, és egyetlen apró nyomot sem hagytak hátra.