Nagi városa, a Víz országától nem messze terült el.

Szigetek vették körül, főleg Kirigakure felől. Maga a város is egy szigeten volt található.

Csöndes hely volt és végtelenül békés. Ide nem értek el a háborúk, a viszálykodások, a véres klánharcok.

A Modoroki Szentély a város szélén állt a maga hófehér kövekből rakott delejes tökéletességében.

Ritka volt, hogy egy szentély nem a hagyományos piros színben tündökölt, vagy nem fából épült, de ez a hely egészen kivételesnek számított. A legrégibb shinto templom, ami a shinobi földön létezett, a Modoroki Szentély volt, amit a világ kezdetén Amaterasunak, a magasztos napistennőnek építettek, hogy lelkének, félig földi megtestesülésének otthont adhassanak.

Egy öregasszony lépett be a torin, és a szentélyt körülvevő cseresznyefákban gyönyörködött, miközben az épület felé tartott. Közeledett a virágzás ideje, és ő mindig nagy izgalommal várta.

„Natsumi mindig is szerette ezt az ünnepet."

Halkan felsóhajtott. Mióta Natsumi meghalt, minden évben eljött a szentélybe, hogy imádkozhasson a lány lelkéért. Natsumit negyvenhárom éve ölték meg egy éjjel, mikor a telihold fényénél különleges gyógynövényeket gyűjtött. Ő éppen Natsumi fiára, Takeshire vigyázott. Mikor barátnője hosszú órák múltán sem tért vissza, ágyba parancsolta a fiút, és kiment a mezőre Natsumi után. Mikor rátalált, alig élt. Félrebeszélt, madarakról motyogott és egy legyezőről, majd egy percre még visszanyerte ép eszét és megkérte, hogy vigyázzon nagyon Takeshire, mert vadásznak a fiúra.

- Sayu nagyi!

Az idős hölgy hátrafordult. Egy fiatal férfi futott felé. Mikor kissé közelebb ért, felismerte. Az unokája volt, Kizashi. A férfi kék szemei vidáman ragyogtak rá.

- Kizashi? Hát eljöttél? - kérdezte mosolyogva Sayu, mikor a másik odaért elé.

- Persze, hogy eljöttem, nagyi. Tudod... Yukiyo pont három éve... - Kizashi elnémult, majd halványan elmosolyodott és beletúrt rövid, lila hajtincseibe. - Hogy vagy, nagyi?

- Jól, fiam, remekül. Öreg vagyok, de sose félts. Hogy megy a sorod, Kizashi? Pár hónapja semmi hírt nem hallottam felőled.

- Sayu-baa-chan, én... visszajöttem. Véglegesen. Nem úgy mentek a dolgok, ahogyan számítottam rá.

- Talán Hitomival volt baj?

- Meggondolta magát. Mikor elmondtam neki mindent, elhagyott. Azt mondta, nem akar így élni. Hogy nem akar a feleségem lenni, így nem.

- Kizashi, gondold át. Mégis ki vállalkozna rá, hogy ekkora veszélynek teszi ki magát és a leendő gyermekeit?

- Tudom. Ezért nem is haragszom rá. Mert igaza van. És neked is igazad volt, nagyi. Hányszor mondtad el, hogy klánom vére átok, és én hányszor nevettelek ki érte, pedig csak az igazságot mondtad nekem.

- Mindig is makacs voltál. De sebaj. Legalább lesz, aki vénségemre velem marad.

- Örülnék neki, ha segíthetnék neked, Sayu-baa-chan.

- Gyere, fiam. A halottak már nem imádkozhatnak lelkük üdvéért, hát tegyük meg mi. Natsumi barátnőm és a húgod, Yukiyo hálásak lesznek érte. - Sayu belekarolt unokájába.

- Rendben, nagyi. Menjünk.

***

Naruto a tó fölé hajolva vizet mert a tenyerébe, és megmosta vele izzadtságtól ragacsos arcát. Shikamaru rendesen meghajtotta őket a délelőtt folyamán.

Az égen egy csapat madár vijjogva szállt el felette. Naruto tekintete komoran követte röptüket, egészen, míg el nem tűntek a szeme elől. Lépések hangja hallatszott a háta mögül.

Hátrafordult és Shikamarut figyelte, ahogy mellé sétál és megmossa az arcát, mint ő az imént.

A szőke vetett egy pillantást a hátuk mögött beszélgető Tentenre és Hinatára. A lányok nyugodtak voltak, habár a fekete aggódott Sakuráért, de remélte, hogy minden rendben lesz. Tenten már inkább Neji miatt volt feszült. Tudták, hogy szoros kapcsolat köti a Hyuugához a rózsaszínt, és azt is, hogy a fiú mindaddig ilyen marad, amíg meg nem találják.

Leült a fűbe, felhúzta a lábát és átkarolta a térdét.

- Shikamaru?

- Igen, Naruto? - A szólított felé fordult, arcáról csöpögött a víz.

- Mondj valamit nekem róla, kérlek. - A szőke figyelte, ahogy Shikamaru pólójával megtörli az arcát, és letelepszik mellé a földre.

- Úgy érted, Sakuráról?

- Ühüm.

Shikamaru egy pillanatig Narutót figyelte.

„Szüksége van rá, hogy felidézzek egy emléket a számára. A sajátjai igencsak megkophattak Sakuráról az alatt a fél év alatt... Csak pár hetet töltött itthon a két útja között, akkor pedig Gaarával voltak elfoglalva mindketten. Aztán a tanács kiadta a parancsot Jiraiyának, hogy vigye el a veszélyforrást Konohából. A sannin meg úgy csinált, mintha csak nem akarna maradni. Naruto kicsit morcos volt, de az „edzésért mindent..." Hogy hiányozhatott neki Sakura. Sasukét elveszítette, és róla sem tudott lemondani. Mi lenne, ha őt sem tudnánk hazavinni? Azt hiszem, Naruto soha többé nem lenne az az ember, aki volt. Szüksége van egy emlékre..."

Shikamaru a tó hullámzó felszínére meredt, amiben a magasan járó nap mosolygott.

- Egyszer legyőzött shogiban.

- Micsoda? - Naruto szemei meglepetten kikerekedtek.

- Az egyik szabad délutánját azzal töltötte, hogy megtanulja. Az apja szenvedélyes játékos, azt mondta, szeretne vele játszani otthon, mert nem talált hozzá másik partnert. Úgyhogy elvállaltam, hogy megtanítom neki. Először szörnyen ügyetlen volt. - Shikamaru színtelen hangon felnevetett, ahogy emlékeiben járva, maga elé meredve beszélt. - Egyszerűen katasztrófa volt, amit művelt. Aztán apránként felfogta a lényeget. A végén már egészen ügyesen játszott. Azt mondta, másnap délután beugrik egy próbajátékra. Afféle vizsgát akart. Küldetést kaptam a csapatommal, de ahogy visszaértem megkeresett és lejátszottuk. Nyert. Nevetett és azt mondta, két napig a szobájában játszott saját magával, meg a kórházban éjjel a nővérekkel, mikor ügyeletes volt. Mikor megkérdeztem, miért gyakorolt rá ennyit, csak megrántotta a vállát és azt mondta, nem akart csalódást okozni se nekem, se az apjának. Meglepett vele. Van annyi esze a lánynak, mint nekem. - A férfi elmosolyodott, és a meglepett Narutóra nézett. - De ne mondd el senkinek. Ha ezt valaki megtudja, oda a jó hírem.

Naruto lassan magához tért a csodálkozásból, és halkan nevetgélve megvakarta a tarkóját.

- Hadd találjam ki! Kínos lenne.

- Na, meg kellemetlen is.

Shikamaru mosolyogva hátradőlt a fűben, és feje alá tette kezeit.

- Hamarosan indulunk tovább. Ha minden zökkenőmentesen alakul, holnap estére elérjük a Vízesés határát. Aznap éjjel már nem akarok ebben az országban aludni. Neji miatt sietnünk kell. Biztos, hogy meghajtja a csapatát. Nagyon aggódik Sakuráért.

- Tudom. - Naruto halkan felsóhajtott, majd kíváncsisága felülkerekedett rajta. - Mért ragaszkodik ennyire hozzá?

- Egyszer egy küldetésről félig holtan hozták vissza a Hyuugát. Sakura pont a kórházban volt, mikor bevitték. A nővérek nem tudtak semmit tenni Neji érdekében. Tenten, Lee és Gai úgy ültek fölötte, mintha máris eltemették volna. Aztán berontott a kórterembe Sakura. Akkor jutott a fülébe az egész, egy folyosón pont erről beszélgettek. Mindenkit kiparancsolt a folyosóra, és körülbelül fél óra múlva Neji a saját lábán hagyta el a kórtermet Sakura oldalán, a műtőbe menet. Senki nem tudja, mit művelt vele odabent, de az biztos, hogy megmentette vele az életét. Utána még bent maradt három hétig a kórházban, és csak Sakurát engedte a közelébe, úgyhogy privát nővérkét kapott. Sakura figyelt rá éjjel-nappal, a második héten már saját ágyat kért Neji betegszobájába, hogy mindig ott lehessen mellette. Nem tudom, mi történt pontosan, de az biztos, hogy alaposan összebarátkoztak.

A szőke fejébe befurakodott egy önző kis gondolat, és nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen rá.

- Szerinted lehet, hogy több is van köztük?

- Megeshet. Neji randira hívta Sakurát, nem is olyan régen. Talán egy hete.

- Elment vele?
- El, de inkább csak amolyan baráti randinak nevezném - felelte Shikamaru Naruto elszontyolodott képét figyelve.

- Értem. - A szőke kissé vidámabban felelt, de még mindig el volt mélyedve a gondolataiban.

- Gyere, indulnunk kell. Legközelebb már csak Takigakuréban állunk meg enni valamit, utána pedig éjjel pihenni.

***

Sasuke tovább ráncigálta a folyosón a félelemtől teljesen ledermedt Sakurát.

„Tényleg képes lenne bántani? Megkínozni a csapattársát?" - Aztán halkan felsóhajtott, és a fiú hátára szegezte a tekintetét. - „A volt csapattársát, Sakura. Ne feledkezz meg róla, hogy ő megváltozott. És természetesen meg fog kínozni. Ez a dolga."

Remegés futott végig a gerincén, lehunyta a szemét. Sasuke lágy, hűvös bőre az övéhez ért, és annak ellenére, hogy pontosan tudta, milyen szorult helyzetben van, élvezte. A fiú még sosem ért hozzá szándékosan. Néha ugyan elkerülhetetlen volt a küldetések vagy az edzések során a testi érintkezés, de az nem jelentett semmit. Ez viszont igen.

„Ostoba vagy. Rettenetesen idióta. Csak felejtsd el őt. Úgysem fogja soha viszonozni az érzéseidet. Csak Itachit hajkurássza, és amíg meg nem ölte, addig nem fog mást látni maga előtt, egyedül az áruló bátyját. Ezek az átkozott Uchihák, egy-két pofontól talán észhez térnének."

Sasuke benyitott egy szobába, és belökte az elmélkedő lányt. Sakura térdre érkezett és felnézett a fiúra, aki belépett a szobába és vele szemben állva, halkan becsukta az ajtót. Izzó sharinganjai a rózsaszín minden rezdülését feszülten figyelték, miközben elfordította a kulcsot a zárban. Sakura összerándult, ahogy meghallotta a hangos kattanást, és fejében megszólalt belső énje.

„Itt fogsz meghalni, kislány."

Sasuke mellé lépett, és mikor hozzáért a karjához, kirázta a hideg. A fiú könnyedén felkapta és rádobta az ágyra. Sakura rémülten megpróbált felülni, de Sasuke erősen megszorította a vállát és visszanyomta a matracra.

- Nem mész sehova.

A lány megdermedt a jeges hangtól, és felnézett volt csapattársára. Sasuke némán figyelte őt, arca közömbös volt. Sakura gyomra összeszorult. Pontosan érezte, hogy valami nincsen rendben.

Sasuke megmozdult és ő összerezzent. A fölsőjéhez nyúlt, lehúzta rajta a cipzárt.

„Ez meg mi a szart művel?"

Sakura homlokát ráncolva figyelte a fiú kezét, ahogy lesimította a válláról a felsőrészt, és könnyedén kirántotta alóla.

- Mit csinálsz? - kérdezte halkan.

Sasuke szoknyája kapcsaihoz nyúlt, kikapcsolva őket, és lehúzta róla a szoknyát is. Sakura éppen tiltakozni akart, de ekkor a fiú megszólalt.

- Félsz tőlem, Sakura? - Hangja komoly, arca kicsit szórakozott volt, tekintete elidőzött a ruhák alól kikerült bőrfelületen.

Sakura csak feküdt alatta, mint egy darab fa, és értetlenül figyelte a felette térdelő fiút. Sasuke kérdőn szemébe nézett, mire tétován megrázta a fejét.

Tényleg nem félt tőle, csak nem értette, hogy mit csinál.

„Ez biztos valami új kínzási módszer. Meg akar ölni a közelségével, Sakura" - szólalt meg gúnyosan belső énje, de az is befogta, mikor Sasuke közelebb hajolt hozzá.
Megérezte a fiú forró lélegzetét a nyakán, és libabőrös lett tőle.

- Az bizony nagy hiba - suttogta sötéten a lány fülébe, és a következő pillanatban hangos reccsenés hallatszott.

Sakura ijedten kapta a kezét mellkasa elé, ahonnan Sasuke az imént tépte le azt a pici topot, amit melltartó gyanánt használt. A fiú egyáltalán nem foglalkozott vele. Kezei lejjebb kalandoztak, és a lány nadrágja is a top sorsára jutott.

- Mi... Mit csinálsz? - kérdezte Sakura rémülten suttogva, és megpróbálta minél kisebbre összehúzni magát.

Arca égett a szégyentől. Szerelme alatt feküdt félmeztelenül, és ugyan sokszor képzelte el ezt a pillanatot, de egyáltalán nem így.

- Nézlek - felelte az Uchiha, és valóban azt tette. - Vedd el a kezed onnan - szólt rá ingerülten, mikor meglátta, hogy a lány eltakarja magát.

Sakura döbbenten meredt rá, és ijedten rázta a fejét.

Sasuke várt egy percet, majd megfogta a kezeit és lefeszegette azokat a lány melleiről, hogy újra az ágyhoz szorítsa.

- Miért? Én ezt...

- Nem érted?

A lány újra megrázta a fejét, és zavartan nézte. Sasuke felsóhajtott, elengedte a csuklóját és kibújt fehér ingéből.
Újra elkapta Sakura kezét, és a lány feje mellett rátámaszkodott, hogy az arcát fürkészhesse.

- Mondd csak, Sakura... szűz vagy még?

A lány elvörösödött, majd ugyanazzal a lendülettel el is sápadt. Ezzel persze válaszolt az Uchiha kérdésére. Sasuke elégedetten felmordult, ledobta a nadrágját és visszamászott fölé.

- U... Ugye nem azt akarod... hogy... - dadogta Sakura teljesen összezavarodva.

- Elég nehéz volt rávezetni. - A fiú arca a nyakához simult, forró nyelve végigsiklott a nyakán, amibe beleremegett.

- Sasuke, én ezt nem... ne így... ne most. - Megpróbálta eltolni magától Sasukét, de a fiú teljesen hozzásimult.

Az Uchiha torkából mély, állatias hang tört fel, ahogy Sakura mellei mellkasához préselődtek, és beleharapott a lány nyakába. A rózsaszín halkan felnyögött, majd reszkető hangon megszólalt.

- Sasuke! Hallod? Gyere vissza Konohába, és én...

- És te? - kérdezte halkan és felkönyökölt a párnán, hogy Sakura szemébe nézhessen.

Most ónix fekete szemek néztek rá. Homályos tekintet, melyben volt valami ijesztően vad. Sakura nyelt egyet.

- Én... én... - dadogta ijedten, és lesütötte a szemét.
Sasuke természetesen tudta, mit akar mondani. Ha visszamegy Konohába, neki adja magát.

- Igazán kár érte - lehelte a lány kulcscsontjára. - Ugyanis nem szerepel a terveim között, hogy visszamenjek oda.

Sakura agya egy percre lefagyott az apró érintéstől, de aztán rájött a fiú szavainak értelmére. A hideg valóság újra a szívébe markolt.

„Hát persze. Nem jön. Mért is jönne? Ő Sasuke „Nem Megyek Vissza Konohába" Uchiha... Mire számítottál?" - gúnyolódott vele újra belső énje.

- Szállj le rólam! - sziszegte dühösen, és megpróbálta eltolni magától a fiút - ismét sikertelenül.

Sasuke szórakozottan figyelte az ügyködését. Szemeiben villogott a vágy, ahogyan őt nézte. A tiltakozástól sóvár kéj markolt ágyékába.

- Az sem szerepel a terveim között - felelte egy kaján mosollyal, és élvezettel figyelte, ahogy a lány egy pillanatra megdermed alatta, majd újra, ezúttal kétségbeesetten kapálózni kezd.

Sakura meg sem bírt mozdulni, mert a fiú teljes testsúlyával rá nehezedett. Ahogy a lány megpróbálta kiküzdeni magát alóla, combja Sasuke merevedéséhez ért.

- És most? Félsz már, Sakura? - suttogta élvetegen.

A lány rémülten nyelt egyet, szíve őrülten kalapált, amit Sasuke is érzett, és egy igennek könyvelt el.

Száját újra kulcscsontjára tapasztotta és durván megszívta a fehér bőrt, ezzel apró piros foltot hagyva maga után. Sakura szemei könnybe lábadtak, ahogy rájött, hogy ez egy olyan kínzás lesz, aminek a nyomát egész életén keresztül magán fogja viselni.

- Sasuke! Engedj el! Kérlek, Sasuke! Nem teheted ezt velem! - Sikoltozva próbálta kitépni kezét a fiú szorításából, de az egy gyors mozdulattal kötelet csavart csuklóira és kikötötte az ágyhoz.

- Azt teszek veled, amit akarok, és te nem tehetsz ellene semmit - emlékeztette arra, amit a folyosón mondott, és megszabadította a lányt utolsó ruhadarabjától.

Ujjai végig futottak Sakura térdén, majd szétfeszítette a lábait és elhelyezkedett köztük. Alsónadrágja a tönkretett ruhák kupacán ért földet, és a lány fölé hajolt.

- Sasuke! Ne... ne... - Sakura remegve sírt és rémülten nézte a fiút, akit szeretett.

Sasuke ránézett. Hideg volt és üres...

- Talán most végre megtanulod, milyen az, mikor egy Uchihát szeretsz.

Fájdalmas sikoly vegyült a fentről lehallatszó villámcsapás hangjával, majd hangos zokogás öntötte el a kihalt, hideg folyosókat.

***

„Mi ez az érzés?"

Itachi felhördült és felült az ágyában. Arra ébredt, hogy elönti egy különös zsibbadás. Mintha valami az agyát szaggatná darabokra. Kezét halántékára szorítva felnyögött fájdalmában.

„A sharingan? Nem, az nem ilyen... ez egészen más. Mi a franc ez?"

Kinyitotta fekete szemeit és meredten bámulta a fehér falat maga előtt. Mintha valaki sírna. Homloka ráncba szaladt, ahogy körbenézett a szobában.

„Hallucinálnék? Mi történik velem?"

Figyelmét viszont elterelte a különös jelenségről egy nagyon is ismerős érzés. Torka elszorult, és érezte a feltörni készülő újabb rohamot.

Felköhögött, száján kibuggyant sötétvörös vére. Kezét arca elé kapva fulladozott. Az a kín csak fokozódott, és nem akart megszűnni. Ajkai közül fájdalmas hörrenések törtek utat a szoba csendjébe. Teste folyamatosan rázkódott a köhögéstől, vére meztelen mellkasára folyt.

Hirtelen eltűnt minden. Sötétség vette körül.

„A szemem... nem látok."

Életében először olyan félelem fogta el, amilyen még soha. Megvakult.

„Ne, még ne! Még nem lehet... Ne most..."

Szíve kétségbeesetten verdesett a fájdalom markában, ahogy összegörnyedve próbált látni. Fejébe újra belehasított a kín, mintha a szemeit próbálnák kivájni a helyükről. Érezte, hogy forró folyadék csorog le az arcán.

„Nem lehet... Akkor minden hiábavaló lenne... Minden. Felesleges... Nem! Ne most!"

Ahogy megmoccant, leszédült az ágyról. Keményen ért földet, homloka a padlón csattant. Zihálva próbált feltápászkodni, de képtelen volt rá. A sötétség teljesen beburkolta, és ő nem látott semmit. Semmit. Feje szétrobbanni készült, mellkasában iszonyatos nyomás feszült. Szívéhez kapott, és ujjai görcsösen megmarkolták mellkasán pihenő hajtincseit.

- Még ne... - zihálta.

Szenvedése elérte tetőpontját, és Itachi Uchiha a fájdalomtól ájultan terült el a padlón.