Sakura a sáros kesztyűjét lehámozva a kézfejéről megkerülte a ház sarkát, aztán rámosolygott Hikarura és a mögötte álló gyerekekre.

- Szervusz, Hikaru, itt vagyok, igen – mondta gyorsan és a kesztyű alatt tisztán maradt kezét nyújtotta a kisfiú mellett álló másik gyereknek. Rézvörös hajú, nagyon sovány hét éves körüli fiú volt, és annyira üvöltött róla, hogy lazának akar látszani, hogy Sakura mosolya kiszélesedett. – Szia. Biztosan te vagy Asato – mondta, és a fiú lassan pislogva tetőtől talpig végigmérte. – Tudom, tudom, csupa kosz vagyok – kuncogta Sakura. – De a kezem tiszta – tette még hozzá célzatosan, és Asato végre megragadta a kezét.

- Jó napot? – kérdezte kicsit bizonytalanul, Sakura pedig megrázta a fejét. – Szia?

- Sokkal jobb – hunyorgott rá a lány és felpillantott, mikor Deidara kihajolt a konyhaablakon. – Deidara, maradt még tea a vendégeinknek? – kérdezte, de a szőke csak meglepetten pislogva megrázta a fejét.

Tobi bukkant fel az ablakban Deidara mellett, átfurakodva a szőke karja alatt, Sakura pedig attól tartott, bereped az arca attól a ragyogó mosolytól, amit rávillantott.

- Sakura-chan, Tobi megitta mindet! – közölte büszkén, és Sakura halkan nevetve megrázta a fejét.

- Jól van, Tobi, akkor kérd meg Deidarát hogy mutassa meg, hogy kell teát főzni – mondta neki, mire Tobi megrángatta a szőke pólójának ujját.

- Deidara-senpai! Taníts meg teát főzni, most, most azonnal! – szólt rá, és Deidara egy sóhajjal lehajtotta a fejét.

- Rendben, rendben, megmutatom. Hé, engedj el! – hallatszott a méltatlankodása, ahogy hirtelen eltűnt, mert Tobi berántotta az ablakból a ruhájánál fogva, és Sakura halkan nevetve visszafordult a gyerekek felé.

A tekintete a két fiú mögött kicsit megszeppenve álldogáló három kislányon állt meg. A két idősebbik lány láthatóan egypetéjű ikrek volt, és Sakura figyelmesen megnézte őket, amíg még egymás mellett állnak, hogy kicsit könnyebb legyen őket megkülönböztetni később. Mindketten barna hajúak és szeműek voltak, mint az öccsük, de a viselkedésük árulkodó volt: az egyik lány karba tett kézzel egyenesen rámeredt és kritikus szemmel méregette a sárfoltos haját és ruháját. Akkor biztosan ő lesz Ikumi, akire Hikaru azt mondta, 'undok'.

Sakura a másik kislányra nézett Ikumi háta mögött, minden bizonnyal Kaorira, aki egy hajszálnyit a nővére mögé húzódva zavartan pislogott körbe. Mikor előrelépett csak akkor látta meg a harmadik, három év körüli kislányt, aki Kaori kezébe kapaszkodva teljesen eltűnt az ikrek mögött. Legszívesebben rajongva felvisított volna, mikor meglátta az édes kis arcból rápislogó hatalmas, kíváncsi barna szemeket és a homlokából félrecsatolt vállig érő, barna tincseket.

Nem akarta letámadni, mert elsőre ő is kicsit félősnek tűnt, még ha végtelenül kíváncsinak is ugyanakkor, de teljesen elolvadt a kislánytól. A kezét nyújtotta az ikreknek is és észre sem vette, hogy Ikumi úgy néz rá, mintha egy nyálkás békát dugott volna az orra alá.

- Ikumi és Kaori, igaz? Hikaru sokat mesélt rólatok ma reggel, lányok – mondta egy kedves mosollyal és a szeme visszakalandozott a kislányra. – Mi a neved, gyönyörűm? – kérdezte végül, mert már nem bírta ki és leguggolt a lány elé, aki félénken rámosolygott, de nem mondott semmit.

- Sachi nem beszél – mondta hirtelen Ikumi, és Sakura zavartan felnézett rá.

A lány úgy bámult rá, mintha tudnia kellett volna előre.

- Úgy érted, néma? – kérdezte Sakura a homlokát ráncolva, és Ikumi bólintott. – Nagyon szép neved van, Sachi – mosolygott rá Sakura a kislányra, akinek kiszélesedett a mosolya és kíváncsian kinyújtotta a kezét, hogy egy félig megszáradt sárfolthoz érjen a pólója vállán. – Kicsit koszos vagyok, igaz? – kérdezte kuncogva Sakura, és mikor Sachi határozottan bólintott, felnevetett. – Mindjárt megmosakszom, de előtte bemutatlak titeket a fiúknak – mondta, míg felegyenesedett, és az egyik kezével Sachiért nyúlt, a másikkal Hikaru felé. – Gyertek nyugodtan – mondta rámosolyogva a másik háromra, akik eddig kicsit bizonytalanul ácsorogtak mellettük, és bár tétován, de követték.

Kisame éppen Itachival szemben állva a vizes ruháit igazgatta, hogy ne tapadjon a bőrére, de megállt a keze, mikor meglátta a kis csapatot.

- Oké, nem mondtátok, hogy napközit nyitottatok - mondta kicsit meglepetten a vállát megvonó Itachira sandítva, míg Sakura egy bátorító mosollyal maga elé terelte a gyerekeket.

- Rendben, ő ott Kisame, mellette pedig Itachi - mondta. - Hikaru, Kyou Itachi hollója, ha megkéred szépen, biztosan idehívja neked - mondta, és Hikaru lelkesen bólintva már ott is állt Itachi előtt, aki a kisfiút figyelte.

Sakura egy pillanatra rajtuk felejtette a szemét, aztán mikor egy kis kéz a sáros nadrágjába kapaszkodott lenézett Kaorira. A kislány ijedten Kisaméra bámult, ő pedig a vállára téve a kezét lehajolt hozzá.

- Oké, tudom,  hogy nem néz ki túl kedvesnek, de igazából nagyszerű fickó - mondta szélesen a kislányra mosolyogva, aki bizonytalanul ránézett.

- Ijesztő - suttogta végül visszapislogva Kisaméra.

- Hát, igen, az - ismerte el Sakura. - De te hogy éreznéd magad, Kaori, ha valaki félne tőled, mert barna a hajad? - kérdezte, a kislány pedig újra ránézett, ezúttal a homlokát ráncolva.

- Az elég nagy butaság lenne - motyogta halkan.

- Igen, az lenne - mosolygott rá Sakura. - Kisame ijesztő, de ne hagyd, hogy ez megtévesszen. Képzeld azt, hogy egy nagy, csúnya kék plüssmackó - súgta végül a fülébe, és Kaori kicsit bizonytalanul felkuncogott.

- Oké - suttogta vissza mosolyogva, Sakura pedig éppen időben nézett fel, hogy lássa ahogy Sachi megáll Kisame előtt alig fél méterre, és a fejét teljesen, kis híján már derékból hátrahajtva, ámulva felnéz rá.

A lány majdnem hangosan felnevetett Kisame tanácstalan arckifejezésén, amivel a kislányra pislogott. Úgy festettek egymás mellett, mint egy elefánt és egy kisegér.

- Mit akarsz, mazsola? - kérdezte, és Sakura elképedten figyelte, ahogy Sachi kinyújtja a kezét. - Mi az, elvitte a cica a nyelvedet? - morogta Kisame és leguggolt a kislány elé, aki kíváncsian megbökte a férfi csupasz karját.

- Kisame, Sachi néma - mondta gyorsan Sakura észbekapva, és a férfi felpislantott rá.

- Akkor eltaláltam, tényleg a cica volt? - vigyorgott rá Sachira, aki most mosolyogva az arca felé nyúlt. - Oké, töpörtyű, talán egy kicsit túl bátor vagy, nem gondolod? - kérdezte, de lehajtotta a fejét, hogy aztán felhúzott szemöldökkel a kislányra bámuljon, aki óvatosan az egyik fogához ért.

Sakura kicsit aggódva nézte, hogy mi lesz ebből, és bár nyilvánvaló volt, hogy Kisame kényelmetlenül érzi magát, de tulajdonképpen egészen jól viselte, hogy egy hároméves kislány összetapogatja.

- Sachi, drágám, hagyd békén Kisamét, jó? - mondta egy mosollyal, és odalépett a kislányhoz, aki eddig a férfi állát fogdosta az aprócska rózsaszín kezével, de most a lány tenyerébe csúsztatta a sajátját.

Sachi vidáman integetett Kisaménak, mintha arra számítana, hogy most már haza is viszik, és Sakura nem tudta elfojtani a mosolyát, mikor Kisame kicsit félszegen visszaintett neki.

- Fura egy manó vagy, hallod-e - motyogta neki meglepetten és felállt, majd lenézett Asatóra, aki zsebre dugott kézzel mellé lépett. - Mi van?

- Mi az a hátadon? - kérdezte a fiú egy kicsit erőltetett nyegleséggel, Kisame pedig rávigyorgott.

- A kardom, öcskös. Hallottál már a ködrejteki hét kardról?

- Nem - rántotta meg a vállát Asato, és úgy tűnt, ezzel teljesen lesokkolta Kisamét.

- Oké, mégis hol a halál fa... - kezdte, mire Sakura villámgyorsan és jó hangosan megköszörülte a torkát, Kisame pedig a csúnya, figyelmeztető pillantásátból értve rögtönzött. - ... fagyiján vagyunk, hogy nem hallottál róluk?

- Elmondod, vagy nem? - kérdezte flegmán Asato, és Sakura halkan kuncogva hátat fordított nekik, hogy megnézze Hikaru mit művelt Itachival. Úgy gondolta, hogy Kisame és Asato most ellesznek egy darabig.

Sakura Sachival kézen fogva Hikaru mellé lépett, akinek az alkarján ott ült Kyou, és az ikrek kicsit irigykedve figyelték, ahogy a kisfiú magabiztosan simogatja a fekete tollakat. Itachi felnézett Sakurára és halványan elmosolyodott.

- Kisame?

- Kisame nővér meseestet tart - felelte egy széles vigyorral Sakura, mire a férfi felemelte a szemöldökét.

- Sakura-sama, Itachi-sama azt mondta, hogy tényleg ninja vagy, ahogy ő is, és hogy csináltál mindenféle király küldetést - mondta lelkesen Hikaru, mikor észrevette, hogy a lány mellette áll.

- Mondtam neked reggel, hogy az vagyok - felelte kicsit csodálkozva Sakura.

- Hát, igen, de... mindenki tudja, hogy nincsenek lányninják... - motyogta kicsit bizonytalanul a kisfiú.

- Dehogynem, vannak - mondta lassan Sakura. - Kunoichinek hívják őket, és képzeld, ismerek egy olyan kunoichit, aki hegyeket képes összezúzni a kisujjával - mosolyogta. - Ő tanított meg gyógyítani.

- Fú, de menő - álmélkodott teljesen elvarázsolva Hikaru. - Csakúgy hozzáér és puff? - kérdezte izgatottan, Sakura pedig nevetve bólogatott.

Az ikerlányok összenéztek, és Itachi egy pillanatra a tenyerébe támasztva az állát rájuk pillantott.

- Sakura-sama? - kérdezte Ikumi, és a lány még mindig mosolyogva felé pillantott. - Mutatsz valami ninjásat?

Kaori a szempilláit rebegtetve nagyra nyitott szemekkel rábámult, Sakura pedig zavartan nevetett.

- Nos, rendben - mondta, és mikor Ikumi Sachi kezéért nyúlt elengedte a kislányt. - Úgyis rendbe akartam tenni ezt a disznóólat - tette még hozzá a tisztás felé fordulva míg a tekintete egy másodpercre megakadt Peinen, aki még mindig ott ült, ahol beszélgettek és őket figyelte.

Sakura kézjeleket formált, és Itachi mosolyogva nézte, ahogy még a chakráját is látható formába kényszeríti a kicsik miatt.

- Fú, de menő - suttogta mellette ámulva Hikaru, mikor a víz eltűnt a repedésekben, mielőtt a föld teljesen kisimult volna.

- Igen, az - nevette halkan Itachi, ahogy Sakurát bámulta.

- Ezt te is meg tudod csinálni, Itachi-sama? - fordult felé kíváncsian a kisfú, Itachi pedig biccentett. - Mit tudsz még? - A férfi egy halvány mosollyal aktiválta a sharinganját, és remekül szórakozott, mikor Hikaru tátott szájjal rábámult. - Hű. Ezt hogy csináltad? Mit tudsz vele? Sakura-sama is tudja ezt? - hadarta és Kyou-val a karján lehuppant mellé, még mindig a szemébe bámulva. - Tényleg, honnan ismered Sakura-samát? Barátok vagytok?

Itachi Hikarut nézve türelmesen megvárta, amíg elhallgat és rá figyel, de mire megtette, már azt sem tudta, mire kéne válaszoljon.

- Olyasmi - mondta kicsit összezavarodva a kérdésözöntől és aztán a tenyerébe hajtotta az arcát. Persze, Itachi, nyugodtan mondj csak ilyeneket egy ötéves gyereknek... - Úgy értem, igen. Van pár közös ismerősünk - tette hozzá gyorsan, mikor Hikaru homlokráncolva rápislogott, aztán rájött, hogy ez sem a legjobb téma, és inkább a szemére mutatott. - Sharingannak hívják ezt a szemtechnikát. Leginkább illúziók létrehozására használom, és nem, Sakura nem tudja. Ez egy olyan képesség, amit csak az én klánom képes használni. Örökség.

- Király - vigyorogta a kisfiú. - Nagyon jól néz ki.

Itachi halványan elmosolyodott és egy pillanatig elgondolkozott rajta, hogy erre most mit mondjon, de Tobi és Deidara épp akkor értek oda hozzájuk két nagy kancsó teával és poharakkal.

- Hikaru, kérsz inni? - kérdezte Sakura, és Itachi figyelte ahogy a kisfiú anélkül, hogy egyáltalán észrevette volna, hogy egyszerűen félbehagy egy beszélgetést, odaszaladt Deidarához.

Kyou Sakura vállára szállt, ahogy Hikaru odaért hozzájuk és a csőrével a lány sáros hajtincsei közé túrt, Sakura pedig kuncogva behúzta a nyakát. Itachi halkan nevetett, mikor rájött, hogy meg akarja tisztítani a haját, és egy halk füttyel felhívta magára a madár figyelmét. Sakura is felé pislantott és teljesen elvörösödött, mikor Itachi rákacsintott. A férfi nevetve kinyújtotta a karját, hogy Kyou le tudjon rá szállni, Sakura pedig kicsit zavartan mosolyogva elfordult.

A lány egyből szembetalálta magát Tobival, aki vadul vigyorogva megragadta a kezét.

- Sakura-chan, Sakura-chan! Tobi tud teát főzni! - kurjantotta lelkesen, és a lány összerezzent a hangerőtől.

- Nagyon ügyes vagy - mosolygott rá végül, és kicsit zavartan figyelte, ahogy a férfi teljes átéléssel átöleli a karját és nekiszorítja az arcát. - Tobi, tiszta kosz leszel te is.

- Tobi szeret koszos lenni, Sakura-chan - mondta a férfi felbámulva rá. - Koszosnak lenni vicces - kuncogta Tobi, és Sakura sem tudta visszafojtani a nevetését.

- Igen, az, egészen addig, amíg meg nem szárad az emberen a sár - vallotta be végül. - El kéne mennem fürdeni, Tobi.

- Sakura-chan, Tobi is mehet veled pancsolni? - kérdezte a férfi reménykedve és Sakura zavartan rápislogott.

- Tobi, gyere ide - mondta Itachi, és Tobi a fejét felkapva ránézett, ahogy Sakura is. - Súgok valamit.

Tobi lelkesen odaviharzott hozzá és lehajolt, Sakura pedig mosolyogva figyelte, ahogy Itachi a férfi fülébe suttog. Nem tudta, mit mondhat neki, de nagyon kíváncsi lett volna rá, mert Tobi nevetni kezdett tőle.

- Oké - mondta Sakura és összecsapta a tenyerét. - Most elmegyek fürdeni. - A lány Deidarára nézett, aki a tálcával a kezében a lányok beszélgetését figyelte. - Ó - mondta hirtelen felcsillanó szemekkel, és a szőke gyanakodva felpillantott rá. - Támadt egy nagyszerű ötletem, mit csinálhatnátok! - kiáltott fel egy széles vigyorral és egy pillanattal később eltűnt a házban.

- Nem tetszik ez nekem - motyogta Deidara utánabámulva, és összerezzent, mikor Kisame mellélépett és hátba vágta.

- Micsoda, szöszi? - kérdezte, míg Deidara megpróbálta a kancsóban tartani a teát.

Esélye sem volt válaszolni, mert Sakura már vissza is ért és mindkét keze tele volt.

- Lányok, gyertek csak! - Sakura egy vidám mosollyal a felé forduló kislányok kezébe nyomott valamit, amit se Deidara, se Kisame nem látott, és mikor a lány felnézett rájuk azzal az ördögi arckifejezéssel, mindketten összerezzentek. - Deidara, mintha azt mondtad volna, csak szóljak, ha szükségem van valamire, ugye? - kérdezte édesen, és a szőke gyanakodva bólintott. - Nagyszerű, mert most szükségem lenne... - Sakura visszafojtotta a nevetését, aztán összeszedte magát és folytatta. - Szükségem lenne a hajadra.

- A... A ha-hajamra? - dadogta Deidara, és mikor Kaori felé fordult, a tekintete rátapadt a lány kezében tartott hajkefére és csillogó, pillangós csattra.

Sakura egy pillanatig azt hitte hogy mindjárt felsikít és eldobva a tálcát elrohan, vagy egyszerűen csak elájul, de csak kétségbeesetten rábámult, és a lánynak erősen küzdenie kellett, hogy ne vihogjon fel hangosan. Kisame megtette helyette: a térdét csapkodva röhögött.

- Sakura-chan, édes Sakura-chan, ne csináld ezt velem - könyörögte szinte suttogva, és Sakura már nem bírta tovább nevetés nélkül.

- Azt mondtad, akármit kérhetek - emlékeztette.

- Igen, igen, de... Itachinak is hosszú haja van! Miért nem...

- Nos, leginkább azért, mert Itachival a nap huszonnégy órájában össze vagyok zárva - vágta rá Sakura mosolyogva. - És azt hiszem, nem tenne jót az egójának, ha napokig megpusztulnék a röhögéstől, amikor ránézek - tette még hozzá töprengve, majd szélesen elmosolyodott, és intett. - Megyek megmosakszom. Jó szórakozást!

- Ez a nő maga az ördög - morogta Deidara az orra alá, míg Sakura bement a házba, és Kisame a könnyeit törölgetve bólogatott.

- Bakker, milyenek lehetnek a kínvallatások Konohában, ha egy chuunin ilyen jó benne? - kérdezte vihogva, és a szőkét kirázta a hideg.

- Kisame, kérlek emlékeztess rá, hogy soha többé az életben ne üzleteljek ezzel a... démoni lénnyel - kérte Deidara sápadtan és a kicsit furcsán őt bámuló kislányokra nézett. - Úgy értem... ezzel a kedves lánnyal - helyesbített egy kicsit sem őszinte mosollyal.

És Kisame megígérte neki.

*****

Sakura gyorsan letudta a fürdést és az újra megmosott haját fonva, tiszta ruhában kilépett a hátsó ajtón, hogy megnézze Deidara új frizuráját. Megtorpant az ajtóban, mikor meglátta, hogy tőle fél méterre Itachi és Hikaru beszélgetnek.

A kisfiú éppen Kyou csőrét simította végig kíváncsian a mutatóujjával. Úgy tűnt, egyikőjük sem vette észre, hogy a hátuk mögött áll.

-... bosszantóak tudnak lenni - mondta éppen homlokráncolva a kisfiú és Sakura halványan elmosolyodott. - Neked vannak testvéreid?

- Csak egy - felelte halkan Itachi Hikarut figyelve, aki most kérdőn ránézett. - Van egy öcsém.

- Ú, az szuper lehet! Nekem mindig csak lánytesóim születnek - mondta kicsit elkámpicsorodva. - Ő nem bosszantó, ugye?

- Néha az - mosolyogta Itachi és kinyújtotta a kezét, mikor Kyou feléugrált az apró lábain.

- De biztos sokkal jobb, mint a lányok - fintorogta Hikaru. - Én is nagyon szeretném, ha lenne egy öcsém! Akkor én lehetnék a bátyja és megvédhetném mindentől, meg megtaníthatnám neki, hogy kell úszni a patakban, és hogy kell csónakot hajtogatni meg horgászni! - hadarta lelkesen, és Itachi egy mosollyal felé fordult, míg Kyou a tenyerének dörgölte a fejét.

- Nem mindig könnyű és mulatságos valaki bátyjának lenni - mondta lassan, az ujjai végigfutottak a hollója fekete tollain. - Sachi a húgod, igaz? - kérdezte, és mikor Hikaru bólintott, a férfi folytatta. - Őt is megtaníthatod mindenre.

- Sachi még kicsi hozzá - felelte Hikaru. - Anya nem engedi, hogy elvigyem úszni.

  - Édesanyád félt titeket, hiszen ez a dolga - mondta Itachi. - De rá és a lányokra is ugyanúgy vigyáznod kell, Hikaru. Az a te dolgod. Megvédeni őket.

Sakura egy halvány mosollyal még egy utolsót csavart a hajgumiján, majd elsétálva mellettük egy pillanatra finoman Itachi vállához ért.

Érezte a férfi pillantását a tarkóján, de nem fordult meg, csak Deidara elé lépett és mikor közelebbről is szemügyre vette hangosan felkacagott. A férfi törökülésben ült a földön, a haja egyik felét éppen Ikumi fésülgette, a másikban Kaori igazgatta a rózsaszín pillangós csattot, és Deidara egy gyilkos pillantással sötéten Sakurára meredt.

- Utállak - morogta.

- Most miért? Nagyon csinos vagy - vihogta a lány. - Szép munka, Kaori! - A megdicsért kislány szélesen rámosolygott. - Ikumi, te mit fogsz csinálni?

- Azt hiszem, befonom - felelte Ikumi. - Sakura, szerinted milyen legyen? Olyan, mint a tiéd?

- Rád bízom, gyönyörűm, te sokkal kreatívabb vagy nálam - felelte a lány mosolyogva és lenézett Sachira, aki még mindig az aprócska kezében forgatta a kék, pillangós csattot, amit Sakura adott neki. - Sachi, nem segítesz a nővéreidnek? - kérdezte, mire a kislány felpillantott rá, majd a lányokra nézett és a pillantása végül Kisaméra siklott, aki melletük ülve békésen röhögcsélt Deidarán.

- Ezt soha az életben nem fogom elfelejteni - vihogta éppen. - A nap, amikor Deidara végre rájött, hogy igazából lány. - Kisame még mondani akart valamit, de ekkor egy kis kéz megrángatta a nadrágját a térdén, és a férfi meghökkenve lepislogott. - Szevasz, mütyür. Mi az? - kérdezte, és Sakura elmosolyodott, mikor Sachi kinyitotta az ujjait, hogy megmutassa a csattját Kisaménak. - Csilivili. Ja, látom így is - mondta, amikor Sachi lábujjhegyre állt.

- Azt hiszem, neked szeretné adni - mondta Sakura és gyorsan a szájába harapott, mielőtt kitört volna belőle egy újabb kacaj Kisame arca láttán.

- Nekem? De hát ez csillog - mondta riadtan a férfi, és újra Sachira nézett, aki most a karjához tartotta a csattot. - Ja, kék, látom, de ez olyan... lánycucc - fejezte be végül a kislánynak suttogva, Sachi pedig megrázta a fejét és megpróbált még jobban kinyújtózkodni. Mikor Kisame rájött mit akar, elborzadva rábámult a hajdíszre a kis ujjak között. - Töpörtyű... - kezdte lassan, de Sakura a kislány háta mögé lépve magára terelte a férfi figyelmét és a szemöldökét felhúzva rámeredt, mire Kisame egy hatalmasat sóhajtott. - Ku... Kutya sok szakéval tartozol nekem ezért, ugye tudod, csillagom? - morogta végül és vonakodva lehajtotta a fejét.

Sachi egy hatalmas mosollyal a sűrű, sötétkék hajába csúsztatta a csattot, majd visszaereszkedett a talpára és mit sem törődve Kisame fintorával megpaskolta a férfi lábszárát.

- Ezt soha az életben nem fogom elfelejteni - mondta kajánul vigyorogva Sakura, Kisame és Deidara között járatva a tekintetét, míg csípőre tette a kezét. - A nap, amikor...

- Ne merészeld kimondani! - kiáltott rá egyszerre a két férfi felháborodva, és Sakura felkacagott.

- Olyan szépek vagytok - sóhajtotta ábrándosan és kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából, Sachi pedig hatalmasat bólintott a szavaira, amitől újra nevetnie kellett. - Na jó, ki jön velem főzni? - kérdezte, mire a lányok otthagyták Deidarát. - Kisame, átvinnéd az asztalt valahova a bokrok közé elől és kinyitnád, kérlek? Azt hiszem, csak úgy fogunk elférni - tette hozzá némán számolgatva, aztán felpillantott, mikor Pein és Asato csatlakozott hozzájuk.

Pein egy pillanatig ledermedve bámult Kisaméra, majd a tekintete Deidarára siklott, akinek a haja egyik fele befonva pihent a vállán, a másik pedig félre volt csatolva. Úgy tűnt teljesen lesokkolja a két pillangós csatt, és Sakura el kellett fojtson egy újabb röhögést, ha arra gondolt, hogy lehet elég lesz csillogó, pillangós csattokkal körberakni Konohát, amikor eljönnek Narutóért. Biztos volt benne, hogy inkább visszafordulna. A férfi arcát látva az is esélyes volt, hogy az elé táruló látvány szerepelni fog néhány rémálmában.

- Azt hiszem... - kezdte lassan Pein, aztán elhallgatott és megköszörülve a torkát összeszedte magát, mielőtt folytatta volna. - Ne fáradj, Sakura. Mi indulunk, mielőtt... - Pein újra Kisaméra és Deidarára meredt és rájött, hogy nem találja a szavakat.

- Mielőtt a srácok végleg lánnyá változnak? - segítette ki Sakura vigyorogva. - Maradjatok, hamar megvagyunk, fél óra az egész. Hozok ki nektek szakét addig, és amúgy is kizárt, hogy elengedlek benneteket evés nélkül - mondta és mikor Pein ránézett kedvesen rámosolygott. - Igyekszünk.

Pein figyelte, ahogy megfogja Sachi és Kaori kezét, majd beszélgetve bemennek a házba, Itachi és Hikaru pedig követik őket. Pein megfordult és Kisaméra bámult, aki fütyörészve elindult, hogy áthelyezze az asztalt a kívánt helyre. Pein rámeredt a csattra a hajában.

Pillangók. Kibaszott pillangók. Teljesen le volt sokkolva.

*****

- Mit szeretnél, gyönyörűm? - kérdezte Sakura lehajtva a fejét az ölében ülő Sachihoz, mikor a kislány rámutatott valamire.

Az asztalnál ültek odakint a kertben, Kisame és Pein előtt szakéval töltött csészék álltak. Deidara nem ivott, mert ő vezetett, Itachi pedig a műtét miatt nem csatlakozott. Tobi éppen egy falat tempurát tömött a szájába, majd összerágva lelkesen megmutatta Asatónak, aki úgy tűnt, rákontrázni készül.

- Tessék, szívem, erre mutattál, ugye? - kérdezte Sakura, mikor Deidara, aki időközben újra megcsinálta a haját, felé nyújtotta az egyik tálat, és Sachi bólintott, a lány pedig szedett neki. - Asato, ugye rosszul feltételezem, hogy az orrodon át szándékozol étkezni? - kérdezte higgadtan Sakura, ahogy félresimított egy rakoncátlan, barna tincset Sachi arcából, aztán lassan felpillantott.

Mire felnézett, Tobi szája csukva volt és Asatóval együtt úgy ültek az asztal másik felén, mint az asztali etikett mintaképei. Kisame halkan felhorkantott, és Itachi feltételezte, hogy csak azért kíméli meg őket valami roppant elmés beszólástól, mert tele van a szája.

- Tobi jó fiú volt - mondta gyorsan Tobi, bűntudatosan pislogva, aztán megnyugodott, mikor Sakura rámosolygott.

- Csak maradjon is így. Nézd meg, hogy Ikumi és Kaori milyen szépen esznek - mondta még, aztán Itachira pillantott, aki őt bámulta, de az a tekintet teljesen zavarba hozta, így inkább Kisaméra meredt. - Remélem, néha azért levegőt is veszel - szólt rá, mire Kisame csak csukott szájjal rávigyorgott és visszaterelte a figyelmét a tányérjára.

- Itachi-sama, adhatok Kyou-nak belőle? - kérdezte Hikaru a székén fészkelődve.

- Ha ezt leszeded - mondta Itachi és megfogott egy falatnyi halat, hogy lehámozza róla a panírt. -, akkor odaadhatod neki, de csak ezt az egyet, jó? A végén még elhízik és akkor hogy fog repülni? - kérdezte, Hikaru pedig kuncogva átvette tőle az ételt, hogy odanyújtsa Kyou-nak, aki eddig izgatottan toporgott a vállán.

Sakura Peinre pillantott, aki Itachira meredve lehajtotta a szakéját. Úgy tűnt, az alkohol valamennyit segít neki túllendülni a sokkon. A lány elgondolkozva rágott, miközben a tekintete újra Kisaméra vándorolt. Átültette Sachit a másik lábára, és Itachihoz hajolt.

A férfi érdeklődve ránézett és kicsit lehajtotta a fejét, hogy hallja, amit mond.

- Szerinted szóljunk neki? - kérdezte suttogva Sakura, míg a homlokát ráncolva Kisamét fürkészte, aztán felpillantott Itachira, aki a fejét rázta és összemosolyogtak. - Igaz. Csinos - mondta végül elismerőn és felegyenesedve a poharáért nyúlt.

Itachi halkan nevetve tovább evett és nem foglalkozott azzal a kíváncsi pillantással, amivel Pein méregette az asztal másik feléről.

*****

Sakura a kezében legalább egy tucat tányérral egyensúlyozva rámosolygott Deidarára, aki éppen elrohant mellette, mert a lányok valahogy rávették, hogy fogócskázzon velük, és már nyúlt volna egy újabb tányérért, amikor Kisame mellé lépett hogy kivegye a kezéből az egész stócot.

- Te csak pihenj kicsit, csillagom, itt elfér minden - biccentett a karjai felé, és Sakura elmosolyodott. - Jó volt a kaja.

  - Köszönöm, Kisame. Örülök, hogy ízlett. Nem kérdezem meg, hogy jóllaktál-e, tekintve, hogy te faltad fel a nagyját... - tette hozzá egy játékos nevetéssel és az asztal fölé hajolva meg akarta fogni a teáskancsót, de Itachi gyorsabb volt nála.

- Ezt majd elintézzük. Ülj le.

Sakura kicsit furcsán rápislogott, aztán Kisaméra sandított, de végül egy mosollyal megfogott két poharat.

- Nem vagyok fáradt - mondta vidáman és elmasírozott a ház felé, Kisame és Itachi pedig összenéztek.

- Elég feltűnő vagy, pajti - mondta Kisame.

- Nem, nem vagyok - vágta rá Itachi, aztán hosszasan egymásra meredtek és végül követték Sakurát a konyhába.

Kicsit meglepődtek, hogy ott találják Peint is az egyik székre támaszkodva. Kisame egy gyors oldalpillantást vetett Peinre, míg a mosogatóhoz lépett és Sakura arrébb húzódott, hogy be tudja tenni a tányérokat.

-... nem tudom, de nem baj, ha reggeli után elindultok - mondta éppen a lány. - Akkor nagyjából délre értek ide, mint ma, ugye?

- Igen - felelte Pein.

- Rendben, akkor délre várunk benneteket - mondta Sakura, és a kezébe véve a szivacsot mosogatni kezdett. - Itachi, azt a pultra tedd, itt már nem fér el - mosolyogta a férfira pislantva, aki bólintott.

Letette a kancsót és bár nem tudott róla, de Peinnek szemet szúrt, hogy ugyanúgy állt meg a lány mellett, ahogy a másik oldalán Kisame: a mellkasa előtt összefont karokkal.

- Pontban délben érkezünk, ugye, főnök? - mondta Kisame ráhunyorogva. - Egy perccel sem előbb.

Pein egy sóhajjal bólintott.

- Egy perccel sem előbb - egyezett bele és Itachira nézett, de ő már nem figyelt rá, mert Sakura derekát bámulta. Pein megköszörülte a torkát, és Itachi kicsit zavartan felnézett.

- Rendben - mondta gyorsan és a konyhapultnak támaszkodott.

Mindhárman az ajtó felé néztek, mikor Tobi berobbant a konyhába, és Sakurához szaladt.

- Sakura-chan, Tobi nyert! - kiáltotta boldogan, és átkarolta a lányt, aki nevetve folytatta a mosogatást.

- Te vagy a legügyesebb fiú a világon, Tobi - mondta mosolyogva és egy pillanatra ráhajtotta a fejét a férfi karjára a vállán. - A többiek még játszanak?

- Igen, Sakura-chan, és képzeld, Asato azt mondta Tobinak, hogy csalni fog - kuncogta Tobi, és Sakura felnézett Kisaméra.

- Intézem, tündérem - mondta a szemét forgatva a férfi, majd valamit motyogott az óvóbácsikról, de Sakura nem hallotta tisztán a csapból folyó víztől.

- Sakura-chan, Tobi ma aludhat veled? Kérlek, Sakura-chan!

- Ma este nem, Tobi - mondta egy mosollyal hátranézve rá a lány. - De ha nagyon szeretnél és Pein is megengedi, akkor holnap itt alhatsz, rendben? - kérdezte, és mikor Tobi kicsit szomorúan rápislogott, folytatta. - Ahhoz már csak egyet kell aludni, Tobi, mindjárt itt van - biztatta a férfit, mire az bólintott.

- Jól van, Sakura-chan, Tobi jó fiú lesz és nagyon ügyes, és jó gyorsan alszik majd! - ígérte végül sokkal lelkesebben, a lány pedig helyeslőn biccentett.

- Biztos vagyok benne, hogy te alszol a leggyorsabban - mondta komolyan, míg elzárta a csapot, és megtörölte a kezét. Mikor megfordult, szorosan megölelte Tobit és lábujjhegyre állva megpuszilta az arca sérült felét. - Tobi, említettem már, hogy ma különösen jóképű vagy? - mosolygott rá, és a férfi elpirult.

- Sakura-chan - mormolta zavartan, mire a lány hangosan felnevetett.

- Jól van, induljatok. Nem marad itt semmi, ugye? Mindenetek megvan?

- Azt hiszem, csak a méltóságunkat hagyjuk itt - morogta Deidara az ajtóban állva, és Itachi halványan elmosolyodott.

- Majd figyelek rá - ígérte kuncogva Sakura.

*****

Miután az agyagmadár felszállt, sokáig integettek utána, főleg a kicsit elkámpicsorodott Sachi nem akarta abbahagyni a kalimpálást, aztán mikor Hikaru kézen fogva elhúzta, hogy folytathassák a fogócskát, Sakura és Itachi egyedül maradtak.

- Szerinted mikor fogja észrevenni, hogy egy kéken csillogó pillangós csattal a hajában mászkál? - kérdezte Sakura töprengve az égre bámulva, ahol a madár eltűnt, és Itachi felnevetett.

- Remélem, hogy csak Amagekuréig mennek a madáron és onnan a rejtekhelyig sétálnak - felelte vidáman, és a lány felkuncogott. - Lesz hírneve, az biztos.

- Egek, remélem nem - pislogott rá kicsit riadtan Sakura, de a mosolyát képtelen volt letörölni az arcáról. - Jaj, Itachi, most kicsit rosszul érzem magam ettől... - vallotta be végül újra az égre bámulva, de aztán nevetni kezdett. - Oké, elképzeltem. Most már el is múlt.

Itachi rázkódó vállal kézen fogta.

- Áll még a randink? - kérdezte, mire Sakura egy nagyot bólintott. - Akkor készülj el, hazavisszük a kölyköket és... - A férfi egy pillanatig gondolkozott. - Éhes leszel? Mert nincs két órája, hogy ettünk.

- Nem tudom, lehet - vonta meg a vállát Sakura. - Majd eldöntjük, ha odaértünk - mosolygott rá Itachira, és a férfi bólintott. - Szólj a lányoknak, jöjjenek be nekem segíteni - mondta, aztán lábujjhegyre állt és lágyan megcsókolta Itachit. - Hadd éljék ki magukat az én hajamon is.

- Remélem nincs több ilyen csattod - mondta Itachi tettetett rémülettel, a keze a derekára simult, majd lassan lejjebb csúszott, és Sakura nevetve kibújt a karjából.

- Nem, nincs. Ino csattjai. Kicserélte az enyémeket ezekre a förtelmekre. Azt hitte, vicces.

- Végül is, elég viccesre sikerült - felelte Itachi, és a lány újra nevetett.

- Igen, most hogy mondod... - értett egyet. - Bent leszek a hálóban, és eszedbe se jusson bejönni - mondta még rászögezve a mutatóujját, majd eltűnt a házban és Itachi egy sóhajjal elindult megkeresni a lányokat.

*****

- Mégis mi tart ennyi ideig? - morogta Asato, és Itachi rápillantott a türelmetlenül toporgó fiúra, míg a hálóból többszólamú lánykacaj hallatszott ki.

- Hidd el nekem, fél óra nem tartozik a hosszú idők közé, amikor egy nőre vársz - mondta végül Itachi, aztán Hikarura nézett, aki jóval türelmesebbnek látszott a másiknál, amikor megszólalt.

- Igaza van, tudod - motyogta a kisfiú, és kibámult az ablakon. - Fésülgetik egymást és kacarásznak... - sóhajtotta fájdalmas arckifejezéssel, aztán hallgattak egy pár percig, mielőtt kinyílt volna az ajtó.

Kaori és Sachi jöttek ki elsőnek, mindkettejük haja bonyolult fonatokban, majd Ikumi is megérkezett felül kontyba fogott, alul kiengedett frizurával, és Itachi kérdőn rájuk nézett.

- Indulhatunk? - kérdezte.

- Egy pillanat.

Sakura lehajtva a fejét kilépett az ajtón, és az ajtófélfának támaszkodva felemelte a lábát, hogy felhúzza a cipőjét.

Itachi tekintete végigfutott rajta, az arca elé hulló, a fonattól hullámos rózsaszín tincseken, és a világoszöld ruhán át egészen le a cipőjéig, ami már rajta volt, hogy aztán megtegye ugyanazt az utat visszafelé.

Sakura letette a lábát és felegyenesedve hátrasöpörte a haját az arcából. Mikor a szeme megtalálta Itachit, rámosolygott, a férfi pedig egy hasonlóval válaszolt, mielőtt egy pillanatra lehunyta volna a szemét, mert magától aktíválódott a sharinganja.

Sakura megfogta Sachi kezét, aztán Hikarué után nyúlt és egy újabb ragyogó mosolyt küldött Itachi felé, mikor az kinyitotta a szemét.

- Mehetünk - mondta és elindult kifelé, a férfi pedig utánafordult, hogy hátulról is szemügyre vegye.

A tekintete kíváncsian és éhesen végigsimított Sakura hátán, a vékony derekán, mielőtt megállt volna a kerek hátsóján. Itachi összerezzent, mikor Asato oldalba bökte a könyökével és a torkát köszörülve a fiúra pislogott.

- Mehetünk - mondta gyorsan, még pont elkapva azt a pillanatot, amikor Asato a szemét forgatva elindult.

Itachi utánasietett és a tekintete csalhatatlanul újra megtalálta Sakurát. Felsóhajtott és arra gondolt, hogy ez egy pokoli hosszú este lesz.