A terembe érve gyorsan a helyemre siettem és próbáltam megnyugodni, de a gondolat, hogy még 45 percig egy helyiségben kell lennem vele nem segített. Talán el játszom, hogy hirtelen beteg lettem, de mi van, akkor ha e miatt azt fogja hinni Cody, hogy igaza volt és, azért csinálom. Szóval lemondhatok erről a tervemről. Gondolatmenetemet a csengő hangja zavarta meg, így elkezdtem a felszerelésemet előszedni és mikor már mindenki megérkezett a terembe a tanárral együtt meg persze Codyékkal együtt. Elkezdődött életem egyik talán legfeszültebb órája.

Mikor kicsögettek végre igyekeztem minél előbb elhagyni a termet, így szinte csak belesöpörtem a felszerelésemet a táskámba majd a táskám a hátamra felvéve el is szaladtam. Szinte száguldottam a folyosón és csak az iskola bejáratánál lassítottam. Majd ott a fal mellett álló húgomat bevárva indultunk haza most már normál tempóban.

Otthon már végre sikeresen lenyugodtam, de ha visszagondoltam az iskolában történtekre elfogott a rémület, mert ha jobban belegondolok, akkor hiába próbálok menekülni Codyék elől, ha úgy is egy osztályba járunk, így bármikor megtörténhet ugyanez és úgy se tudok ellene mit tenni. Talán az lesz a legjobb, ha nem foglalkozok ezzel és csak hagyom, hogy sodródjak az árral. És ezzel a gondolattal kezdtem neki a háziknak.

Másnap reggel az ébresztőm idegesítő csipogására ébredtem. Majd miután sikeresen kikeltem az ágyból a szekrényemhez lépve kerestem a mai napra valami elfogadható ruhát. A választásom a végén egy sötétkék bokáig érő farmerre, egy egyszerű fekete hosszú ujjú pólóra, egy fekete kardigánra és egy fekete Nike cipőre esett. Még kivettem a fehér törülközőt és már is a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ott egy gyors tusolás után felvettem az előre kikészített ruhadarabokat majd felvittem egy kevés sminket az arcomra. Miután végeztem lementem reggelizni, ami gyorsan eltelt mivel a gondolataimba merültem és mire észbe kaptam már indulnunk is kellett az iskolába.

Ott Juliát a terméhez kísértem majd az osztálytermünk felé vettem az irányt. Oda érve Codyék, mint mindig most is a terem előtt lófráltak. Cody végig követet a szemével, amiből most nem észleltem dühöt vagy meglepettséget. Hanem inkább sajnálatot véltem felfedezni. Talán megbánta a tegnapi durva, modortalan viselkedését. Vagy netán a húgom vagy anya közölte a tanárokkal, hogy apa elhunyt és a tanárok meg közölték drága osztálytársaimmal a hírt. Remélem nem ez történt, mert nincs szükségem senki sajnálkozó pillantásaira, sem üres szavaikra. De amíg én ezen gondolkodtam és a padlót bámultam a terembe értem. Jack állt mellettem miközben én ledobtam a táskámat és leültem a helyemre. Hirtelen az eddig mellettem álló fiú elkezdte a szemem előtt lobálni a kezét, hogy ezáltal tudomásomra adja, hogy ő itt van és szeretne nekem valamit mondani. Én persze rögtön rákaptak tekintettem, így Jack is leengedte kezét majd megszólalt.
- Szia Emma! Figyelj Cody szeretne bocsánatot kérni a tegnap történtek miatt és igazán sajnál mindent. Szóval azt szeretné, hogy borítsatok fátylat a múltra és egyszerűen felejtsétek el!- közölte. Most komolyan mást küldött hozzám ide, mint hogy maga jött volna.
- Ez most komoly?- kérdeztem kicsit indulatosan. És éreztem ahogy egyre jobban megy fel bennem a pumpa.
- Micsoda?
- Az hogy téged küldött ezt elmondani nekem.
- Miért, ha ő jött volna meghallgattad volna?
- Talán igen, talán nem, de akkor is legalább megpróbálhatott volna velem beszélni és nem rögtön gerinctelen féreg módjára ide küldeni valaki mást!- akadok ki és talán kicsit hangosabban is mondtam, mint szerettem volna, de mostmár nem érdekel végre kiengedhettem az eddig felgyülemlett stresszet és dühöt. És ezáltal végre kicsit meg is könnyebbültem. Talán meguntam, hogy mások lábtörlője legyek, hogy mások kénye-kedve szerint cselekedjek. Többé nem akarok ilyen lenni! Azt akarom tenni, amit én jónak látok! Természetesen a saját magamban felépített erkölcsi normáimat ugyan úgy betartom. De ezentúl nem leszek ilyen alázatos!
- Tudom, és teljes mértékben igazad van ezt illetően. De akkor is ezt meg kell beszélnetek négyszemközt.- mondta és mielőtt bármit is válaszolhattam volna kisétált a teremből magamra hagyva gondolataimmal. Nem értem, hogy tudtam felhúzni ennyire magam, amikor annyira nem is volt nagy ügy. Ezelőtt mindig nyugodt természetű voltam, de mintha teljesen kicseréltek volna. Egyszerűen nem ismerek magamra. Mintha egyik pillanatról a másikra egy láng gyulna bennem majd az egy szempillantás alatt mindent, ami azelőtt voltam a lánggal megsemmisülne, de utána lassan kialudna a láng és ezt követően szinte egy varázsütésre megint a régi lennék. Nem tudom mi lehet erre a hirtelen hangulat ingadozásra a magyarázat, de van egy olyan érzésem, mintha ehhez a karkötőmhöz lenne köze. De ekkor a csengő hangos ricsaja rázott vissza a valóságba. A terembe az osztály többi tagja is megjött. Én viszont hiába nem nagyon néztem eddig körbe, de mintha az a különös érzésem támadt volna, hogy figyelnek engem. Ekkor viszont egy pillanat alatt körbe pásztáztam a tekintetem a termen, ahol ijesztő módon mindenki engem nézett és néha összesúgtak páran. A szívem is egyre gyorsabban kezdett verni. Na jó nem tudom mi lehet rajtam annyira érdekes, de igazán koncentrálhatnának valami másra is rajtam kívül. Még pár feszült perc után végre belépett a tanár és ezzel legalább ráirányultak a tekintetek. Én pedig kicsit megkönnyebbülve dőltem hátra a székembe. Még szerintem senki sem örült annyira egy fizika tanárnak első órában, mint most én. De örömöm nem sokáig tartott, amikor kijelentette, hogy akkor kezdjük a mai napunkat pár felelővel.

Az utolsó óra előtti szünet van és én éppen hátradőlve a székemben várom a következő órát. De ekkor Cody állt meg a padom mellett így ráemeltem tekintetem és kissé felvontam az egyik szemöldökömet.
- Szia! El tudnál jönni mondjuk óra után velem sétálni és beszélgetni?
- Persze.- mondtam elgondolkodva hiszen tegnap még a szertár falának nyomott a csuklómnál fogva, hogy olyat mondjak el neki, amit még én sem tudok pontosan majd hazugnak titulált. És most pedig, mintha a tegnapiak meg se történtek volna hirtelen belemegyek abba, hogy elmegyek vele sétálni egyet suli után. Ha a szertáros esett meg se történt volna, akkor nyugodt szívvel b
mentem volna bele, de most ennek fényében már bármit kinézek Codyból. Csak abban tudok reménykedni, hogy nem fog az első adandó alkalommal megpróbálni kinyírni vagy elrabolni. És még az is jó lenne, ha az óra alatt nem próbálok majd meg minden féle teóriát kitalálni és a végén jobban beparázni még kéne. Csak egy valami nem fér a fejembe. Miért akar minden áron bocsánatot kérni tőlem Cody? Hiszen ő nem kér senkitől sem soha bocsánatot, akkor miért pont én lennék ez alól a kivétel? Elvégre már azóta utál engem, hogy szeptemberben ide költöztünk és egy osztályba járok vele. Pedig annak már fél éve. De nem sokáig tudtam tovább folytatni a gondolkodást mivel bejött a rajz tanárnő és elkezdte az órát, amin talán még sem fogok annyit agyalni, mint hittem hiszen imádok rajzolni és valamilyen szinten jól is tudok. Meg ez az egyetlen óra, amin a tanár megengedi, hogy használjuk a telónkat. Így kivettem a táskámban lévő fekete fülhallgatómat majd a jobb fülembe csúsztattva elindítottam rajta az egyik lejátszási listámat. Ahogy elkezdtem rajzolni szinte minden megszünt körülöttem és a zene ütemesen ritmusára húztam a vonalakat. Nem foglalkozott az agyam mással csak a készülő rajzra koncentráltam.

Az óra végére a rajzom is kész lett. Így gyorsan elpakoltam majd kivittem a rajzom és már indultam is ki a teremből, ahogy kiértem osztályunk triójával találtam szembe magam. És mivel nem volt nagy kedvem a jövőre nézve még több konfliktusba keveredni, így oda sétáltam hozzájuk.
- Indulhatunk?- kérdeztem köszönés nélkül rögtön a lényegre térve. Mire mind a három fiú rám emelte tekintetét, de én csak arra az egyre figyeltem, akinek a kérdést szántam.
- Igen.- mondta majd öklözött egyet a másik két fiúval és már indultunk is.

Már egy jó ideje haladtunk egymás mellett szótlanul és mind a ketten a járdát figyeltük. Mikor én már meguntam egy csendet így megszólaltam.
- Szóval akkor most pontosan hová is megyünk? Vagy egyáltalán van konkrét úti célunk?- kérdeztem rá az első dologra, ami eszembe jutott.
- Nincs.
- Értem...- mondtam és már gondolkodtam volna azon, hogy mit csináljak, vagy mondjak, azért hogy végre haza mehessek. De mielőtt alaposan átgondolhattam volna "menekülési" tervemet éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban kezdett verni. Olyan mintha most ittam volna meg legalább három bögre kávét. És az érzelmeim is szinte teljesen megváltoztak. Az eddigi feszült feszengésem hirtelen átváltott magabiztos indulatosságá. Ez után már, mintha nem is én irányítottam volna, úgy áradtak belőlem a szavak.- De akkor térjünk is rá a lényegre, amiért itt vagyunk! Elvégre minek is fecséreljük egymásra a drága időnket!?- mondtam hangosabban és indulatosabban ki azt, amit csak gondolni akartam, de amint megláttam Cody kissé meglepődött arc kifejezését minden megbánásom elszállt.
- Rendben, akkor a lényegre térek. Szeretnék tőled bocsánatot kérni a tegnapiakért és úgy minden ellened eddig elkövetett dologért. Ha nem is most, de remélem egyszer megbocsátasz.- mondta bűnbánóan és úgy is látszott, mintha tényleg sajnálná a történteket. De valamiért nem tudom neki ezt elhinni.
- Komolyan bocsánatot kérni akarsz és tényleg sajnálod vagy valami fogadás miatt teszed? Mert az biztos, hogy te sosem kérsz bocsánatot senkitől és, akkor most miért pont én legyek ez alól a kivétel! Szóval pontosan milyen indíttatásból is teszed?- kértem rajta számon.
- Jó elmondom. Az ofő reggel mielőtt te beértél volna a suliba bejött az osztályterembe és elmondta, hogy meghalt az apukád és ennek tekintetében figyeljünk rád, hogy nehogy valami butaságot csinálj.- közölte velem teljesen nyugodt hangnemben.- És ezért bűntudatom támadt a tegnapiak miatt.
- Szóval sajnálsz engem. De tud meg, hogy nincs szükségem senki sajnálatára! De legfőképp a tiédre nincs!- kiabáltam teljesen kikelve magamból. És mostmár ezzel össze is állt kép. Hogy miért néztek annyira a többiek. Kb. mindent, ami a mai napon a körülöttem lévő emberek viselkedésére vonatkozik.
- Már megbocsás, de kezdesz teljesen kifordulni magadból és egyáltalán nem a jó irányba!- Hah..., ezt pont ő mondja.
- Na jó nekem ebből elegem van! Nem hallgatom ezt tovább! És nem is értem miért mentem bele egyáltalán abba, hogy eljövök veled!- mondtam mérgesen, de normál hangerővel.- Elvégre a végén mindig én megyek el úgy, hogy megalázva érzem magam! És miért pont ez az alkalom lenne ez alól a kivétel!- akadok ki. Látszott, hogy kicsit elgondolkodott az imént hallottakon, de mielőtt még bármit is válaszolhatott volna, sarkon fordultam és elviharoztam onnan. Végre először úgy éreztem, hogy én nyertem. De, ahogy egyre távolabb kerültem Codytól és újra végig játszottam a fejemben a vitánkat kezdtem, úgy érezni, hogy igaza volt. Tényleg kezdek kifordulni magamból. Mintha fellobbanna bennem egy eddig visszafolytott énem érzései és azokat akármennyire is próbálom visszatartani nem megy, így felszínre törnek. Vajon miért leszek egyik pillanatról a másikra ilyen ingerlékeny?

Sziasztok! Itt is vagyok egy hosszabb résszel. Viszont a következő részt már csak, akkor tudom valószínűleg hozni, amikor már javában suli lesz. Ha tetszett vote-oljátok és írjatok kommentet. Minden jót és vigyázzatok magatokra! Puszilok mindenkit!❤
Lily122915