- Rebeka ébredj! Rebeka ez csak egy rossz álom! Rebeka! - rázogatott valaki, aki aggódóan kiabálta a nevemet. Rémülten nyitottam ki a szemeimet, az éles fény váratlanul ért, homályosan láttam. Az engem óvón fogó karok tulajdonosát elmosódott foltokban láttam csupán, az alak a tenyerét az arcomra fektette.

- Hol vagyok? Ki vagy? - kérdeztem dadogva zavartan.

- A táborban vagy útban a Zöld Erdőben. - suttogta az orrom elé az idegen.

- De... de ki vagy te? - kérdeztem újra mivel a látásom még nem tisztult ki.

- Legolas vagyok. Zöldlombfi Legolas! - ismételte nekem a nevét a tünde, mire lassan észbe kaptam hol is lehetek. Két-három pislogás után kezdett körvonalazódni előttem a férfi alakja, rémülten méregetett, a kezemet fogta, amíg az arcomat simogatta. - Rebeka jól vagy? Mi történt?

- Csak rosszat álmodtam. - húzodtam el a karjai közül, mire ideges tekintettel méregetni kezdett, nem tűnt úgy, mintha elhinné nekem.

- Biztos? Jól vagy? - kérdezte újra tőlem válaszomul, igenlően bólintottam.

- Meg vagyok. Nem lesz semmi bajom. - nyugtattam meg és talpra próbáltam kászálódni, de helyette majdnem elterültem a földön, Legolas még időben kapott el.

- Még, hogy jól vagy! - meredt rám mérgesen, ahogy vissza ültetett.

- Csak elgémberedett a lábam. Semmi bajom, nyugi! - ismételtem halkan és lassan lábra kászálódtam. - Szeretnél valamit vagy, magamra hagysz, hogy kicsit összébb szedhessem magamat?

- Nem szeretnék semmit sem mondani, azért jöttem be, mert sikítottál. Azt hittem megtámadtak. - engedte el a kezemet, miután már megbizonyosodott arról, hogy biztos nem fogok elhasalni. - Ha kellek szóljál, nem megyek messzire.

- Oké! - Legolas kilépet a sátorból, én a földről felvettem a kis hátizsákomat, amiért áldottam az eget, hogy nem adtam oda Legolasnak, amikor elindultunk a portállal. A csata térre pottyanás óta velem van és kimondottan örülök neki, mivel

1. Van benne kaja!!!!(ez fontos ki tudja itt mit esznek)

2. Inni valóm van cola.

3. Van benne csere ruhám.

4. És ezernyi hasznos mini cucc:))

Gyorsan át vedlettem egy másik ruhába, letöröltem az arcomról a több napja elkenődött sminket, a csomókba álló hajamat nehézkesen kifésültem és lófarokba felkötöttem a fejem tetejére. A karomba szúró fájdalom hasított, feltűrtem a hosszú ujjú ujját, hogy megnézzem. Egy hatalmas vöröslő tenyér nyom díszelgett az alkaromon, ekkor beugrott nekem, hogy az álmomban az idegen. Megfogta a kezemet, ami égetett, ott hagyta a nyomát rajtam. A táskámból elő vettem egy kis kötszert és elláttam a sebet. Hirtelen hangos fül sértő kürt szó hangzott fel a közelben, de ez nem olyan lágyan szólt, mint a rohíroké vagy a tündéké. Ez annál vész jóslóbb volt. Sietve rontottam ki a sátorból, így egyenesen átestem Legolason, aki a bejárat előtt ácsorgott.

- Bocsánat. - tápászkodtam fel a tündéről.

- Semmi baj, de hova ilyen sietősen? - porolta le magát, ahogy felállt.

- Hallottam egy kürtöt. - kapkodtam a fejemet össze vissza.

- Nem fújtak kürtöt. - nézett rám furcsállva Legolas, olyan lehettem mint aki megörült. A tábort többször is végig rohantam keresve a kürt hangjának irányát és Legolas a nyomomban loholt.

- Lothril várjál már, lassíts! Lothril! - ismét megemlítve ezt a nevet azonnal megtorpantam, mögöttem lévő tünde idegesen fújtatott, de mielőtt megszólalhatott volna közbe szóltam.

- Nem! Nem és nem!!! Nem vagyok Lothril! Ne hívj, így már rosszul vagyok ettől a névtől! Ne mond többet! - förmedtem a fiúra aki kikerekedett szemekkel nézett rám, lassan felemelte a kezét és felém közelítette. Az arcomra helyezte a tenyerét és letörölt pár könnycseppet észre sem vettem, hogy néhány végig szánkázott az arcomon.

- Mi a baj? Mi történt? - kérdezte gyanakodva Legolas, leszegett fejjel hallgattam. - Rebeka válaszolj!

- Nincsen semmi baj, csak fáradt vagyok és dühös még mindig nem mondtad el, miért hoztál ide! Miért nem maradhattam a rohírokkal! És most beállítasz, mint valami bolondot, aki minden hülyeséget hall! - kezdtem a kiborulást, a hajamat tépve, Legolas megragadta a kezeimet megállítva az önbántalmazásomat.

- Rebeka figyelj rám! Ha beérünk a palotában leülünk egy tea mellé és elmagyarázok mindet neked. - suttogta nekem és én hinni akartam neki.

- Ígéred? - potyogtak a könnyeim.

- Ígérem! - simogatta meg az arcomat, bólintottam egyet. - Jól van, menj vissza a sátorba szed össze a dolgaidat. Nem sokára indulunk.

- Rendben. - hagytam ott és vissza mentem a sátorba. A táskámba bepakoltam, amit felkaptam a hátamra, így bandukoltam ki a többiekhez. Most ahogy szét néztem közöttük, mintha többen lennénk, mert így is van. Tíz ezüst páncélossal többen voltunk, ők is hasonlóan festettek, mint Legolasék, de fenségesebbnek hatottak.

- Rebeka gyere ide! - kiáltott oda nekem Legolas, egy másik tündével beszélt, közelebb sétáltam hozzájuk. - Rebeka had mutassam be neked Haldírt az Aranyerdő seregeinek parancsnokát.

- Öröm téged megismerni Úrnőm! - hajolt előre a szőke szépség.

- Én is örvendek. - biccentettem meg a fejemet.

- Haldír fog segíteni a tanulmányaidban. - ecsetelte nekem Legolas. - Szerintem most már ideje indulni, még hosszú út áll előttünk.

- Lovakra emberek! Indulunk! - kiáltotta el magát Haldír és az emberei azonnal lóra pattantak.- Úrnőm felsegíthetlek?

- Azt meg köszönném! - mosolyogtam a fiúra, aki felsegített a lovam nyergébe.

- Indulás! - sarkantyúzta meg Legolas a lovát, én is így cselekedtem. A tündék gyorsan száguldottak hátasaikon, az én fenekemet majd feltörte a nyereg. Egész úton Haldír ott lovagolt mögöttem lese véve rólam a szemét, előttem pedig Legolas ment, aki ugyan úgy viselkedett, mint a társa, egy folytában engem figyeltek. Nekem ez egy kicsit para. Nem tudom mióta vagyunk úton, de az eddigi tisztások és mezők helyett, fák kezdtek lenni, amik egyre sűrűbben tünedeztek fel. Átkeltünk egy folyón is, ahol emberekkel találkoztunk ők vigyáztak a hídra, mindenki rám tapasztotta a szemét és össze súgtak, ahogy elhaladtam mellettük. Legolast ezt észre vette, hogy zavar engem, ahogyan bámulnak és mellém lovagolt, egy köpenyt húzott ki a táskájából, amit nekem adott.

- Ezt vedd fel! - nyújtotta át nekem a ruha darabot. - Nem közszemlének vagy itt!

- Köszönöm! - bújtam bele a köpenybe és felhajtottam a kapucniját ezzel eltakarva az arcomat. De az emberek még, így is nagyon figyeltek, Legolas ott maradt mellettem és Haldír is oda ügetett, így közre fogtak, hogy biztonságba legyek. Amint kiértünk az apró városból a két tünde eltávolodott tőlem és egymáshoz fordultak, én még a kapucnit mindig nem vettem le, így nem láthatták az arcomat és azt se, hogy hallgatózok.

- Mióta laknak emberek ilyen közel, a tünde határokhoz. Itt a hidat évek óta elhagyatott volt és még a közelében sem mertek lakin a halandók. Mi történt itt? - tette fel a kérdést Legolas Haldírnak.

- Amióta Szauron elbukott és a tündék elmentek az emberek felköltöztek, mivel úgy gondolták a tündék többet nem jönnek vissza és szép helyeket hagytak hátra. - mondta nyugodtan Haldír.

- De vissza jöttünk! - szögezte le Legolas.

- A sötétség is itt van! - említette meg a tünde katona.

- Tudom és ez aggaszt. Aragornak szóltatok a távollétemben? - fordult felé Legolas.

- Igen szóltunk.

- És?

- Megerősíti Mordorban a biztonságot és a szerződésünkre is felhívta a figyelmünket! Sürget az idő! - komorodtak el Haldír szavai.

- Mit mondott a szerződésről?

- Nem sokára meg kell ejteni, a feltételeket....- hátra pillantottam és elkaptam Haldír mozdulatát, ahogy felém bök a fejével. Most meg mi van???

- Értem. - hajtotta le a fejét Legolas. - Akkor sietnünk kell Lothril kitanításával.

Ezek szerint terveznek velem valamit, de mit? A szél is egyre jobban fúj és mintha itt ott eső cseppeket éreznék, kezdek fáradni és már elegem van az egészből.

- Élesen jobbra! - kiáltotta el magát a sor elején lovagló Lórieni tünde és a sorok szorosabban záródtak össze, a tündék megmarkolták fegyvereiket, mintha bármelyik pillanatban támadás érné a menetet, kérdőn Legolas felé fordultam.

- Miért lett mindenki ilyen ideges?

- Mivel most egy olyan hely mellett haladunk el, ami egykor ellenségeink erődje volt. Innen indult ki a sötétség az év százados háborúk. - meredt a még rejtett építményre, figyelmesen forgatta Legolas a fejét ő is támadást várva.

- Mi ez a hely? - rántottam meg a lovam kantárját, hogy előre vágtassak, megnézni a várat. Ismét azt a szokatlan vonzást éreztem, mint az álmomban, nem tudtam ellen állni a késztetésnek, megsarkantyúztam a lovamat.

- Dol Guldur. - mondta Legolas, még fél füllel hallottam. A magas fák közül hirtelen elő bukkant egy romos vár és bennem a vér is megfagyott. Az álmomban látott építmény tornyosult előttem, mintha csak az álmomba csöppentem volna, minden annyira hajszál pontosan hasonlított. A vonzás a vár felé egyre erősödött, leugrottam a lóról és így haladtam Dol Guldur pusztuló hídjához. Alig ötven méterre lehettem a bejárattól, amikor egy lovas vágott elém, hogy ne tudjak tovább menni.

- Mit gondolsz, hova mész? - szállt le a lóról Legolas, tétovázva kapkodtam a szememet a srác és az erőd között.

- Csak közelebbről szerettem volna megnézni. - mutattam az építményre.

- Oda senki se teszi be a lábát, ott bent halál vár mindenkire, aki be megy. - meredt rám dühösen. - És te főleg nem mehetsz be oda.

- Miért is? - bújtam át a lova lába között, hogy még közelebb menjek. Mielőtt elérhettem volna az első haldokló fát, amik a vár körül elpusztultak, valaki elkapta a karomat és vissza penderített.

- Hercegnő vagy! - morzsolta fogai között Legolas, a szemei szinte szikráztak az elfojtott haragtól, a keze fájdalmasan markolta az én karomat ott, ahol az ismeretlen alak hozzám ért.

- És ha én nem akarok az lenni? - néztem hadakodva a tünde szemébe.

- Ezt nem te döntöd el!

- Én semmit sem dönthettek a saját életem felöl? - daccóskodtam.

- Ülj vissza a lovadra! Most! - parancsott rám szinte kiabált velem.

- Mert mi lesz ha nem? - kérdeztem pimaszul.

- A kezedet, a lábadat össze kötöm és a szádat is. És nem fog érdekelni mennyire könyörögsz! Értve vagyok, Úrnőm? - tolt a lovam felé, pufogva ültem a nyeregbe. Legolas is felült továbbra is elállva az utamat, pedig egész testemben szinte remegtem a hívó szóra, ami a várból szólt. A szél felerősödött és egy erős tisztán hallható érces hang szólongatott.

- Lothril merre vagy? - tette fel nekem a kérdést a szél hangja. Megsarkantyúztam a lovamat, hogy ki kerüljem Legolast, aki későn kapcsolt, elvágtattam mellette. Már nem voltam messze, amikor a lovam rémülten ugrott egyet és én sikítva borultam hátra. Nem bírtam megkapaszkodni a kantárban, olyan gyorsan történt minden. Legolas rémült kiáltása visszhangzott a kopasz síkon...... és a sötét.....

''- Lothril, miért nem jöttél a hívásomra? - suttogta a sötét alak. Dol Guldur falai között tértem magamhoz a földön feküdve és a páncélos férfi engem néz az egyik romos orromról.

- Legolas nem hagyta.

- Az a mocskos tünde. - sziszegte fül sértő hangon és közelebb lépet hozzám. - Figyelj rám Lothril. A tündék elvisznek a saját birodalmukba, ott nem tudok veled lenni és segíteni, hogy kijuss. - mondta nekem dühödten és egy sziklát az ujjai között homokká morzsol.

- Én csak Elfwinéhez szeretnék vissza jutni. - tápászkodtam fel a földről és leporoltam magamat.

- Tudom. De van egy tervem, hogyan tudsz elszökni. - lelkesedett a hangja az alaknak.

- Mi az? - léptem hozzá közelebb érdeklődve.

- Mielőtt eléritek a tünde palota kapuját, egy hídon kell át mennetek még az előtt fordulj vissza, mert ha nem és bemész onnan nincs vissza út. Ott kell lépned és ide gyere vissza, itt foglak várni. - rántotta ki a kardját a helyéről és a kemény kő padlónak csapódott. - Utána szabad leszel.

- Ez jól hangzik. - mosolyodtam el.

- Itt az idő. Ne feled a híd előtt és gyorsan haladj. - ismételte és újra megemelte a kardot.

- Várj, hogyan fogok ide vissza találni? - estem kétségbe.

- Kövesd a szél hangját. - a magasban feltartott kardját elengedte, amit eddig magasan tartott, a penge hegye éles csilingeléssel csapódott a kőhöz. Ekkor erős fény keletkezett és elfedte előttem a vár falait....."

Mély lélegzett vétellel tértem magamhoz, olyan volt mintha a víz alól bukkantam volna fel, a tüdőm össze préselődött. Ahogy felültem hirtelen meleg ujjak simítottak végig az arcomon, a szemeim azonnal ki pattantak ijedtemben.

- Lothril.....vagy is Rebeka jól vagy? - Legolas tenyere az arcomon pihent és engem vizslatott hatalmas szemekkel.

- Igen. Semmi bajom, csak kicsit elaludtam. Merre vagyunk? - próbáltam meg felállni, de Legolas azonnal vissza nyomott, ekkor tűnt fel csupán, hogy egy kocsin fekszek rengeteg párnával a fejem alatt. Több tünde is furcsállva figyelt rám, mintha nem lennék épp eszű.

- Úrnőm mire emlékszel mielőtt felébredtél? - kérdezte tőlem gyanakvóan Haldír.

- Hát a Zöld Erdő felé haladunk és egyszer csak sötétség. - azt a részt ki hagytam ahol az alakkal beszélgetek.

- Nem emlékszel arra, hogy leestél a lovadról?

- Nem. - ráztam meg a fejemet. - De mehetnénk már fáradt vagyok, oda érhetnénk most már?

- Igen...- nézett rám furcsállva Legolas, mint aki nem érti mit mondok, gyanúsan méregetett, ahogy felálltam a kordélyról, mintha bármelyik pillanatban össze rogynék, mint egy kártya vár. Felállva a lovam felé kezdtem araszolni, hogy felüljek rá, de utolsó pillanatban mielőtt elrugaszkodtam volna Legolas elkapta a karomat és vissza penderített.

- Nem ülhetsz lóra!

- Ugyan miért nem? - lestem rá.

- Lehet megsérültél és még nem vizsgáltunk meg. - akadékoskodott a tünde. - Lehet, hogy komoly sérüléseid vannak.

- De nincs semmi bajom Legolas, úgy viselkedsz, mintha az apám lennél. Pedig nem vagy az ezek szerint az állításaid szerint én nemesi vérből származok és nem olyan tünde vagyok, mint te. Úgy, hogy ne apáskodj felettem! - Legolasnak mintha megállt volna a szíve egy pillanatra, fél percig csak meredt rám szerintem levegőt is elfelejtett venni, egyszer csak elengedett és felnézett.

- Igaz nem vagyok az apád, de most én felelek érted, úgy, hogy nem ülsz lóra. Értve vagyok? - fújtatott ingerülten a tünde.

- Igen, de én akkor is a lovamon megyek tovább! - másztam fel a nyeregbe, már lendítettem a lábamat, amikor Legolas a csípőmnél megragadva leemelt engem a lóról, de nem tett le a földre, hanem tovább lépdelt velem, én meg vadul kapálóztam a kezei között.

- Tegyél le Legolas! Az Istenért tegyél már le!

- Ne rúgj kapálj vagy leejtelek! - szólt rám, de amilyen makacs vagyok nem hallgattam rá. Legolas a saját lova felé vitt, amire gyorsan felrakott és felült mögém.

- Ezt hogyan gondoltad? - lestem hátra a vállam felett.

- Így legalább ha valami baj van itt leszek a közelben. - mosolyog pimaszul, a tenyerem ekkor elkezdett viszketni egy pofonért. - Kapaszkodj indulunk. Gyíía!!

- Micsoda? - nem értettem mit mondott mert próbáltam fékezni magamat nehogy lekeverjek neki egy nagyot, így amikor elindultunk kis híján leszédültem a nyeregből. Nos, lássuk hogyan is állunk Legolas itt ül mögöttem, egy lovon haladunk a tünde kastélyba, ahol találkozok a szüleimmel. DE a sötétét alaknak megmondtam, hogy vissza megyek hozzá, mert megígérte, hogy akkor együtt lehetek Elfwinével és most nem tudom, hogyan kellene ellógnom a tündék szeme elől. Érzem, hogy már közel van a palota és fogy a lehetőségem a szőkésre, nem tudom hogyan kellene kiszöknöm a fiú karjai közül.

- Néz csak előre Rebeka! - mutatott a távolba Legolas. - Ott a palota!

- Istenem....- merevedtem meg egy helyben, elkéstem nincs tervem a szőkésre és már itt is vagyunk. A következő kanyar után a szemem elé tárult a palota magas falai a szám tátva maradt a döbbenettől. Itt az idő a hidat is megláttam, cselekednem kell, Legolasra néztem, aki büszkén kihúzta magát a mellettünk haladó tünde egy kürtbe fújt bele és a híd túl oldalán az óriási kapu kitárult. Erről is az álmom jutott eszembe, akkor láttam először Legolast és most amiről képzelődtem itt van.

- Üdvözöllek itthon! - suttogta a fülembe a fiú, hátra fordultam hozzá, hogy fel tudjak nézni rá.

- Remélem majd megérted...- mondtam neki ő csak értetlenül lesett rám, én ekkor megfejeltem, de olyan volt, mintha hozzá se értem volna. Utána bele könyököltem a hasába, de azzal se értem semmit a páncélja megvédte és csak az én könyököm sérült meg. Legolas figyelmét elterelésre viszont jó volt, kibújtam a karjai közül és leugrottam a lóról, hogy futásnak eredjek, de minden irányból hirtelen körbe fogtak. Nem tudok elszökni. A tündék dárdáikat rám szegezve egyre közelebb jöttek, amíg egy pici körbe be nem zártak és mozdulni se tudtam a rengeteg éles fémtől, a nélkül, hogy megszúrnának. A hátam mögött egy kisebb folyosót nyitottak, ahol Legolas jött a szemei szikrát szórtak a méregtől, őt követte Haldír.

- Mi ütött beléd? - vont kérdőre kiabálva, az állát dörzsölte ezek szerint elég nagyot fejelek, bár mondjuk én elégé szédelgek, csuda, hogy megtudok állni a lábamon.

- Meggondoltam magam!- húzódtam tőle távolabb.

- Most nem futamodhatsz meg már itt vagyunk nem fordulhatunk vissza!

- Én akkor sem megyek! - makacsoltam meg magamat.

- Ha, így nem akkor máshogy. Szép szavakkal nem érek semmit nálad! - valamit a saját nyelvén mondott és nem hangzott valami bizalom gerjesztőnek. A katonák leszálltak a lovaikról és felém kezdtek jönni, egy kettőt sikerült ki gáncsolnom, de hiába helyette rögtön másik kettő vetette rám magát. Lefogtak engem, össze kötötték a kezeimet a hátam mögé és a palota felé kezdetek lökdösni, próbáltam megvetni a lábam, de hiába. Küzdöttem, ahogy csak tudtam ordibáltam úgy káromkodtam, ahogy a csövön kifért, a könnyeim is potyogtak a félelemtől, az elkeseredéstől. Ismét palira vettek.

- Eresszetek el! A rohadt életbe is! - kiabáltam. Már bevittek a nagy kapun, az a csarnok tárult elém ami álmomban, minden ugyan olyan volt. Ahogy haladtunk bent-eb a csarnokok az én kétségbe esett ordításomtól csengtek, ezzel is egyre több tündét elő hívva, a hangomat megunva bekötötték a számat, lassacskán elfogyott az erőm az ellenállásra. De nem adom fel!

- Legolas! - hallottam meg egy tünde hangját. - A király látni szeretné az unokáját.

- Szerintem ez most nem jó ötlet. - nézet rám dacosan a tünde. - Lothril nincs olyan állapotban, hogy találkozzon a királlyal....

- A felséget ez nem érdekli ő most akar vele találkozni! - fordult sarkon a küldönc, Legolas az arcát a tenyerébe temette és mutatta a katonáknak, hogy kövessék. A palota belseje lenyűgözött hatalmas terek, vízesések, fák a beltérben, ha nem kötötték volna be a számat, akkor tátott szájjal bámulnék ki a fejemből.

A trón terembe vezettek, ahol páncélos tündék fogtak közre egyhatalmas trónt, egy pillanatra megtorpantam, amit Legolas is észre vett és azt is ahogy a trónra meredek. Itt minden kísértetiesen ismerős és ez nagyon zavar. A trónhoz közelebb érve észre vettem, hogy valaki ott ül és a mi kis "társaságunkat" követi nyomon, a szeme ide oda cikázott a nép között. Hosszú szőke haja lágyan omlott vállaira, koronája ágakból és vöröses levelekből állt, palástja hanyagul lógott le a karfáról, amit maga köré tekert. A súlyosnak tűnő anyagoktól még félelmetesebbnek festett a trónuson, a hideg kirázott tőle, a szeme nyugtalanul szelte az érkezőket, amíg meg nem látott engem, ekkor mintha kicsit megemelkedett volna ültében, hogy jobban szemügyre tudjon venni. Azt is megfigyeltem, hogy mindenki kerüli a király tekintetét, én is fel néztem az uralkodóra miért is nem mernek rá nézni, de nem tudtam Legolas eltakarta előttem a trónt.

- Királyom! - hajolt meg Legolas az uralkodó előtt.

- Zöldlomb Legolas! Üdvözöllek újra a Zöld Erdőben sokáig el voltál. - a hangájától végig futott rajtam a hideg, lágyan szólt mégis fölényesnek, felségesnek, elszörnyesztőnek hatott. Féltem. - Had lássam!

- Felség ez nem a legjobb pillanat, hogy találkoz a véreddel. Most nincs olyan állapotban, hogy.....- a király fel emelte a kezét ezzel elhallgattatta Legolast és félre állt az útból, így tiszta rá látásom nyílt a trónra, a király rám emelte rideg kék szemeit, azt hittem fel nyársal a tekintettével.

- Vér a véremből. - duruzsolta halkan, de mégis tisztán lehetett hallani. - Gyermekem, hosszú időt töltöttél egy másik világban az otthonodtól....várjunk oldjátok el most! - vette észre a király a helyzetemet.

- De, uram ezt nem tartom jó ötletnek. - akadékoskodott Legolas.

- A törpöt sem kötetem meg, amikor itt volt, akkor a saját véremet miért tenném? - nézett a tünde kapitányra.

- Oldjátok el! - adta az utasítást Legolas a katonáknak, én egy győztes mosollyal néztem rá.

- Lothril üdvözöllek itthon! Remélem majd mielőbb megtalálod itt a helyed. - mondta mosolyogva király és felállt a trónról, hogy közelebb jöjjön hozzám. Már alig néhány lépésre volt tölem, a többi tünde elhátrált és egy széles kör vett körbe a királlyal együtt. - Had nézelek, mekkorát nőttél és milyen nőies vagy....

- Köszönöm felség. - hajoltam meg, de a hangomban maró gúny bújkált, ekkor láttam jónak, hogy támadásba lendüljek, de ez másnak is feltűnt....

- Lothril figyelj rám!- a sötét alak hangja vízhangzott a fejemben. - Segítek neked megszökni, a tünde bőrtönből, ha elégé felhúzod a királyt, akkor be zárat és majd onnan ki tudsz jutni.

- Hogyan csináljam. - kérdeztem gondolatban.

- Mond szóról szóra, amit mondok.

- Rendben. - egyeztem bele.

- És köszönöm az üdvözlő szavakat királyom, de egy olyan otthonról prédikálsz, amit soha sem tudhattam magaménak! - erre a válaszomra meghökkenve leset rám a király, de a sötét alak folytatta a szöveget a fejemben. - Egy olyan család tagja vagyok, akik elküldték egy tagjukat, egy olyan helyre, ahol egy biztos életettet élt. Aztán a semmiből feltűnik egy vad idegen alak és kirángatja egy megszokott környezetből! - mély levegőt vettem ekkor a dühöm is kezdett tombolni. - Egy szörnyekkel teli helyre kerültem, egy olyan alak társaságában, aki mindent mesél nekem csak azt nem miért küldtek el! Valakit meg kedvelek és erőnek erejével elválasztanak tőle! És te! - mutattam a királyra. - Oropher fia Thranduil a Zöld Erdő királya, aki cserben hagyta törp szövetségeseit, amikor Smaug pusztított a Hegynél. Mert irigységétől nem látott és kapzsisága elvakította! Gyáva, aki a palotájának falai között bújkált Szauron hatalma alatt, hátra hagyva más népeket pusztulni! - ekkor csattant az arcomon a tenyere Thranduilnak.

- Honnan vetted a bátorságot? - a király is szinte örjöngött, akár csak én.

- Nem tetszik az igazság? - vigyorodtam el.

- Vigyétek a szemem elől! - adta az utasítást Legolasnak.

- Vigyáz rá! Az életed árán is véd meg, én már nem tehetem meg. Óvd őt, a sötét körülötte ólálkodik és láttam, hogy pusztulás elindult. Soha többet ne feledj. Gundabad vára lesz a csata és sírom helye. Szeretlek titeket Thranduil! Öröké! Találkozunk Madosz csarnokában.....- ömlött belőlem a szó a sötét alak ezeket diktálta nekem. Thranduilra néztem, aki holtra vált arccal nézett rám.

- Vigyétek a toronyba! - felelte megbicsakló hangon a király elbizonytalanítottam.

- A toronyba? - valamit el rontottam nem a tömlöcbe zárnak, ismét küzdeni kezdtem, de semmi esélyem nem volt. Felkaptak és már vittek is a lábam se érte a földet, a szememet is bekötötték, hogy ne lássam merre visznek el. Egyszer csak leraktak a földre és hideget éreztem a csuklóim körül, a lábaimon, térdre löktek és leszedték a szemem elől a rongyot. Megláncoltak, erős szél süvített be a hatalmas ablakon és vele hozva a sötét alak szidalmait. Egy magas helyen lehettem mivel leláthattam a fák koronájára, hirtelen kicsapódott a torony ajtaja és Legolas lépet be rajta, engem megelfogott a pulyka méreg. A láncaimat dühösen rángattam, a fiún láttam a meglepettséget és az aggódást, a csalódottságot, a dühöt.

- Hogy gondoltad ezt? - meredt rám mérgesen. - Hogyan szegülhettél szembe Thranduillal? A királlyal? A nagyapáddal?

- Nekem ugyan olyan, mint mindenki más. Számomra nem király! - feleltem keseredetten. - Nem hódolok be senki fiának.

- Neked vannak kötelességeid, mint hercegnőnek... - ekkor hangos nevetésbe törtem ki Legolas pedig értetlenül nézett rám.

- Hercegnő? - nyögtem ki kettő nevető görcs között.- Milyen hercegnő az, akit a saját "családja" ver láncra? Elárulnád nekem, milyen nagyapa az ilyen?

- Ez a büntetésed! - húzta ki magát fölényesen Legolas.

- Köpök rá!

- Hátha a hideg levegő ki tisztítja a fejedet. Találkozunk holnap. - fordult az ajtó felé, hogy ki menjen.

- Te most komolyan egy toronyban akarsz hagyni, mi vagyok én Rapunzel? - akadtam ki.

- Nem tudom miről beszélsz. - rázta a fejét Legolas. - Ha észhez tértél kiabálj az őröknek és majd jövök, ha valamit mondani szeretnél.

- Mint például? - grimaszoltam egyet.

- Ha mondjuk bocsánatot kérsz Thranduiltól és elkezdesz hercegnő módjára viselkedni. - adta a feltételeket nekem.

- Ezeket csak lesheted én senki kedvéért nem fogok földön csúszni. - hadakoztam.

- Ebben az esetben, jó éjszakát holnap találkozunk! - ment ki az ajtón, amit lassan becsukott.

- Nem hagyhatsz itt!!! Legolas, Legolas! Gyere vissza! Legolas! - kezdtem rimánkodni. Feladva az üvöltözést elkeseredetten bámultam kifele az ablakon, a láncok bele vájtak a bőrömbe, amit elkezdtem mozgatni égetően fájt itt ott még egy kis vér is kicsurrant. A hold halványan besütött az ablakon megvilágítva a toronyszoba belsejét, egy asztalt és széket lehetett látni bent, amin egy megkezdett gyertya álldogált, amit elfelejtettek meggyújtani. Ezeken a tárgyakon kívül üres volt a szoba, akár csak én. Elárultak, bántottak és megaláztak, össze törtek, most itt ülök egyedül a sötétben és azon gondolkodok mit rontottam el, hol léptem rosszul. Ez arra döbbentett rá, hogy többet nem bízok meg senkiben. Mostantól csak egy célom van eljutni Dol Guldurba és ott megtudni az igazat. És ebben senki és semmi nem akadályozhat meg! Főleg nem Legolas!