IX. Fekete est

~Rebeka szemszöge~
A levegő fojtogatott és mintha kiszökött volna a folyosó ablakain. A lábaimat ólom súlyúnak éreztem, minden lépés nehezemre ment, mintha posványban gázolnák végig, ami szép lassan lehúz és elnyel. A kezeim remegtek a szívem ezerrel zakatolt, amilyen rohadt szerencsém van még a víz is lever, pedig nem akartam büdös lenni, plusz a sminkem is elfolyhat. Hát szuper az a nap! Legolas erősen fog, hogy össze ne essek még mielőtt beérnénk a trónteremben, ahol az eljegyzési "partyt" tartják. Gondolataim vadul cikáztak a fejemben, hogyan kellene elintéznem, hogy nem járatom le magamat a fél királyság előtt. Agyalásomat a nagy fekete trónterem ajtaja szakította meg, én riadtan torpantam meg ezzel magamra vonva Legolas kék íriszeit, amik fátyolosan derengtek.

- Mi a baj Rebeka? - helyezi érdes kezét az arcomra, mire kettőt hátra lépek idegesen a szemeimet az előcsarnokban kapkodom, hátha látok valami fél-e kiutat a kutya szorítóból.

- Nekem ez nem megy! - hátrálok tovább, amíg a falba nem ütközök és csúszok le a földre, könnyeimmel küszködve. - Nekem ez nem fog menni! Nem tudok oda bemenni!

- Ugyan miért nem? - guggol le elém Legolas kíváncsian.

- Félek. - suttogtam halkan, csodálom ha meghallja egyáltalán, de ő hallotta.

- Mitől félsz? - fogta meg bátorítóan a kezemet.

- Hogy valamit elrontok! Megbotlok és elesek! Mindentől én erre nem vagyok alkalmas! - kapkodtam a levegőt. - Kérlek, had ne kelljen oda bemennem!

- Sajnálom. - nézet rám szomorkás kék szemeivel, amik általában hidegen csillognak. - Tudom félsz és meg is értem, hiszen itt vannak a rohírok, a Bakacsin erdei nemes tündék és a Völgyzugoly- i küldöttség is.

- Ezzel nagyon megnyugtattál mondhatom. - forgattam meg a szemeimet.

- De nem az a lényeg, hogy hányan vannak most ott bent, hanem, hogy te mennyire vagy bátor. - fogta meg a kezemet. - Te, aki egy teljesen idegen világba jöttél el és amilyen szerencsés vagy pont egy csata közepébe pottyan. Szembe száltál egy egész haddal és félsz egy egyszerű eljegyzési ceremóniától.

- Igen. - ismertem be butaságomat.

- Gyere és mutasd meg mindenkinek, hogy te nem félsz senkitől. - segített fel a földről. Karját nyújtotta felém, hogy nyugodtan karoljak bele, ő nem enged el tart engem, nem hagy elesni. Újra a nagy terem ajtajára tévedt a tekintetem és a vérem ezerrel zúgott a fülembe, mintha megállt volna az idő a látásom homályosult. A kábulatból az ébresztett fel, hogy kinyílt előttem a trónterem hatalmas ajtaja erősebben kapaszkodtam Legolasba, aki biztatóan pillantott rám.

- Ne félj itt vagyok! - suttogta a fülembe. Az ajtó teljesen kitárult és a szemem elé került a díszes terem, na meg a sok idegen arc. Kürtök harsantak fel, ahogy elindultunk. Jobb oldalon a rohírok, a balomon a tündék foglaltak helyet. A sok arcra félelem és a kétségbe esés is megjelent, nyilván a fekete megjelenésem miatt, a rohírok feszengtek és sugdolóznak, bizonyára furcsállják az öltözékemet és a megjelenésem. Kardjuk kivonva hevert mellettük, amikor egyszer csak elkezdték a földet ütni vele ezzel hangos dobogást keltettek az eddig néma terembe, hangosan kántáltak a saját nyelvükön. Ettől kicsit megijedtem, próbáltam az arcomon elrejteni az érzéseimet, de nehezen ment. A rohírok hangjából egy dolog szűrődött ki amit értettem " fekete menyasszony" . Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, hogy megnyugodjak, viszont ahogy kinyitottam, megszűnt körülöttem a világ. Ott állt Elfwine. Harci ruhát viselt, de közben elegánsan festett


Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top