Egész eddigi életem nem állt másból, mint bujkálásból. Nem volt könnyű így élni, sem nekem, sem Gregnek és Mike-nak, akik hű bajtársként mellettem állnak. Mindig tökéletesen átlagosnak kellett lennünk. Egy ideális családnak, akikben nincs semmi gyanús. Azonban mindig van valami, ami elromlik, véget vetve ennek a kifogástalannak tűnő álcának. Sok esetben én voltam ez a kis hiba a fogaskerékben, viszont annál nagyobb kalamajkát tudtam okozni. Menekülünk kellett hátrahagyva mindenünket. Mind az addig biztonságot nyújtó lakhelyünk, mind a személyazonosságunkat. Ez idáig háromszor kényszerültünk erre, ezért voltunk már Keith-ék, Livingstonék, Walkerék és most Bakerék. Mindeddig hirtelen voltunk kénytelenek elveszíteni az otthonunk otthagyva minden fontosnak vélt holmikat és mindez mindhárom alkalommal az én hibám volt. A nulláról kezdtük újra egy teljesen új személyként, az előző életünk befejezésének fájdalmával szívünkben. Ezen gyötrelmes hibákban pedig még nagyobb nehézséget jelent az, hogy a közbeszédbe jutottak rólam információ foszlányok.

Ám ezúttal ez nem fog megtörténni Bakerékkel. Nem fognak egyszeriben eltűnni, vagy „meghalni”. Most ugyanis nem áll szándékomban semmilyen barátságot kötni, sőt még az sem engedem meg magamnak, hogy egyáltalán megismerjenek, teljesen láthatatlan szeretnék lenni. Egyedüllétre és nyugalomra vágyom, hogy minden energiámmal a tervemre koncentrálhassak. A tervre, hogy bosszút álljak, közben visszaszerezve azt, ami jogosan engem illet meg.

Minden olyan egyszerűnek tűnt. A tervnek ugyan rengeteg buktatója van, azonban legfőbb nem más volt, mint egy olyan fiú, akit totálisan félreismertem, méghozzá oly annyira, mi módon az alaposabb megismerése után megváltozhatnak az érzéseim.