A kétszárnyas ajtó kitárul előttünk. A túloldalt az impozáns helyiség teljes fenséges fényében fogad bennünket. A padlót fehér márvány borítja, rajta a szemben lévő lépcsőig egy sötétlila arany szegélyű szőnyeggel, ami a lépcsőfokokra is kiterjedt. A lépcső úgy a tizenötödik fok után elválik és T betűt alkotva két irányba halad tovább az emeletre, ahol egy félkör alakú galéria magasodik. A korlát valószínűleg valamilyen fémből készült, amit arany színűre festettek. A hatalmas előtér négy sarkában tömör márványoszlopok állnak, bár nem sok tényleges céljuk van, pusztán díszítő elemként szolgálnak. Valamint, hogy az itt élők gazdagságukat fitogtassák. A szoba fehér falai, pedig ráadásként még inkább rányomják erre az elegáns, letisztult kisugárzásra a bélyeget. Pláne, hogy csupán pár kép lóg rajta. Azok is egykori királyokat és királynőket ábrázolnak.

Ámulatba ejtő látvány volt belépni, emellett annyira nem éreztem idevalónak magam ebbe a pazar környezetbe. A legalább egy éves fekete, bő pulcsimban, a kopott kék farmeromban és a sportcipőmben. Jelenleg egy fikarcnyi közöm sincs mindehhez. Talán még egy útonállónak is több köze van hozzá, mint nekem. Belefájdul a szívem a gondolatban.

Elengedem az érzést és teljes figyelmemet újra a környezetemre fordítom. Az előttünk haladó három őr a bal oldali lépcső melletti folyosóra vezet bennünket. Lépteink hangos visszhangot keltenek. Nem segít a gyülemlő feszültség ellen, hogy teljes csendben megyünk, miközben hat marcona őr fog közre minket. Elérve az első elágazáshoz balra fordulunk, majd kétszer egymás után jobbra. Minden sarkon ott áll egy sztoikus kinézetű palotaőr, akik ugyan a biztonság megőrzéséért vannak jelen. Mégis olyan szorongató érzés fog el, mintha csapdába estem volna. Bár ezt valószínűleg pusztán én érzem így.

Jól van, szedd össze magad! Ne gondolj mindenbe bele olyat, ami nincs is ott! Ez nem egy csapda. Az őrök nem tudnak semmit. Eddig minden rendben van. Nem lesz semmi baj! Most pedig koncentrálj arra, amiért itt vagy! Valamennyire sikerül megnyugtatnom önmagam, ugyan még továbbra is ott motoszkál a fejemben a csapda gondolata. De már kevésbé, mint előtte.

Egyik folyosóról kanyarodunk a másikra és mivel egy rövid időre is, viszont elkalandoztam, így fogalmam sincs arról hogyan juthatunk vissza, ha menekülnünk kéne. Szemem sarkából Gregre pillantok. Ő legalább itt van mellettem. Biztos, hogy velem ellentétben mindent lépésre pontosan tud. Amíg Greg a közelemben lesz nincs okom félni.

Menni fog!

Hangzik fel utolsó mondata megnyugtatóan az elmémben. Ha más mondta volna nekem biztos, hogy nem hinnék neki, de Greg eddig mindig megmutatta számomra, miszerint tényleg menni fog. Amennyiben apait anyait beleadunk. Márpedig én mindent bele fogok adni.

A hely felé haladva halk zümmögés üti meg a fülemet. Olyan mintha egy méhkashoz tartanánk. Valószínűleg valamilyen biztonsági központ, vagy a fényűző kúriát ellátó energia transzformátor. Bár az is lehet, hogy éppen az a stúdió, ahol a híradókat veszik fel, adódott probléma, mert erről nem beszélt nekem semmit Greg. Ám az is meglehet ő se tud többet nálam a részleteket illetően.

A fordulóban jobbra kanyarodva meg is állunk egy fehér ajtó előtt. Nem tűnik rajta semmi szokatlannak, főleg nem az eddigi közel száz ugyanilyen ajtóhoz képest, amik mellett elmentünk. A középső őr előveszi nadrágzsebéből a kulcsot és benyit a szobába. Ott azonban nem fogad más, mint összegabalyodott vezetékek sokasága, ami össze-vissza fut végig a földön, a falak mentén, a megfigyelő rendszerek vezérlő pultján. Valamint megfigyelő monitorok ezrei vesznek közre, melyek nyomasztóan mindenhol ott vannak az aprócska helyiségben. Ahogy körülnézek, nem tudom megállapítani, hogy pontosan mivel lehet a baj. A monitorokkal, a kábelekkel, vagy esetleg néhány kamerával. Mi miatt hívtak ide minket?

– Megtudná mondani mi történt? – tér a lényegre Greg. A jelek szerint őt se avatta be még senki.

– A monitorok jó része pár kivételével meghibásodott és nem tudtuk a kamerák felvételét megtekinteni, így a pontos okát a problémának még nem derítettük ki – szólal meg először az egyik őr.

– Honnan tudja, hogy nem az egyik kamerával történt valami, ami kisülést okozott? – kérdezek rá.

– Az legyen a mi dolgunk, de ez a maguk feladata – ripakodott ránk a másik. Egyértelműen a tudatunkra adva, hogy elég a kérdésekből és kezdjünk neki a munkának inkább.

Alig tudunk bejutni a helységbe a sok kábeltől. Alapvetően még néhány földön futó vezeték oké lenne, de így olyan, mintha valaki felforgatta volna a helyét és arra törekedett, hogy minél nagyobb bajt okozzon.

Az őrök nem jönnek utánunk. A kis szobában nincs sok hely, még nekünk sem. Nemhogy hat másik őrnek. Amúgy se vagyunk fontos személyek, akiket annyira védelmezni kellene. Egy ablaktalan, egyetlen ajtóval rendelkező helyiségben pedig amúgy se lenne sok lehetőségünk a menekülésre.

Greg előttem hirtelen leguggol és a szerszámos ládát a földre rakja. Ugyan nem erőteljes, a mozdulattól mégis hangosan csörömpölve ér a kőre. Eléggé gyenge a fény itt, viszont a fedlap fém borítása visszatükrözi. Ezek szerint Greg rögtön megtalálta a műszerdobozt. Ha tényleg a monitorokkal van a probléma, akkor az áramköröket megvizsgálva megjavíthatjuk a berendezést.

Greg már gyakorlott mozdulattal pattintja le a téglalap alakú fedlapot, hogy mögé nézzen. A kis hely miatt nem igazán látom mit talált ott, főleg nem akkor, amikor odahajolva eltakarja előlem. Egyedül az arcáról tudok olvasni.

– Na? Mit látsz? – kérdezem halkan. Reménykedve, hogy csak ő hallja. Az arca furcsa grimaszt ölt, ahogy elemzi a helyzetet.

– Semmi jót – sóhajt hosszan, miközben leül a kőre. – Úgy látom az elvezetett vezetékeket kiszakították és csupán a szakadt csökevények maradtak. Nem lesz egyszerű megjavítani. Pláne nem úgy, hogy ezek a vezetékek már mind monitorokkal és kamerákkal vannak összekötve, amiket hosszú idő lenne újra átvezetni – túr bele őszülő barna hajába gondolkodva.

– Ezesetben akkor újravezetés nélkül kell megoldanunk – vonom le a következtetést.

– De hogyan? – elmélkedik előre a műszerdobozra meredve.

– Mondjuk össze illesztjük a végeket és leszigeteljük valamilyen gumi anyaggal – ötletelek halkan. Lassan közelebb hajol hozzám.

– Ugye tudod, hogy nem tudom megállapítani melyik hol volt eredetileg? – hangjában enyhe élt érzek. Azt hiszi ennyivel feladom. Ugyanis ha feladom a munkának is vége. Nem tudjuk megjavítani újravezetés nélkül, ami nem egy napot venne igénybe. Ráadásul ahhoz mi kevesek lennénk. A kamerák vezetékéhez még a falak egy részét is meg kellene bontani. Amihez már nem minket hívnának, hanem a cégnél erre specializálódott szakembereket.

– De én igen – suttogom vissza az Ő fülébe. Arcomra önelégült mosoly húzódik. Greg azonban közel se ennyire boldog. Sápadt bőre még a megszokottnál is jobban elfehéredik.

– Ne csinálj hülyeséget! – figyelmeztet továbbra is a fülembe motyogva. Tudom, hogy csupán meg akar óvni, de kénytelen vagyok megtenni az ügy érdekében.

– Nyugi, óvatos leszek.

Szavaim nem csillapítják arcára kiülő aggodalmát. Fél, hogy lebuktatom magam. Azzal dugába dőlne a terv és a másik lépne életbe. Az amelyik a meglévőhöz képest közel se lenne ilyen ártalmatlan, vagy békés.

Hátra pillantok a nyitott ajtó irányába. A hat őrből négyet biztosra veszem hol van. Kettő puskával a kezében az ajtóval szemben lévő ablak két oldalán. A másik kettő pedig a bejárat két oldalára állt. A maradék kettőt nem tudom hol van, viszont biztos nincs messze.

Úgy ülök le a dobozhoz, hogy az oldalam a mellette található vezérlőpult aljának döntöm, háttal a palotaőröknek ülök a hideg kövön. Először megborzongok tőle, hála a vékony farmeremnek, de hamar kizárom a tudatomból és a vezetékekre koncentrálok. Greg szorosan mellettem guggol, miképp véletlenül se lássanak meg semmit.

Greg a kezembe adja az első elszakadt vezetéket. A kezemben hűvösnek érződik a külsejét fedő gumi. Meggátolja a belső érzékemet. Ujjam begyével megérintem a végét. Lehunyom a szemem, hogy teljes egészében, kizárva mindent erre koncentrálhassak. Habár nincs benne áram, mégis érzem a nemrégiben benne folyó elektromosság melegét és remegését. Minden megszűnik körülöttem, ahogy mélyebbre hatolva keresem az áram frekvenciáját. Már rájöttem, hogy mindegyik egyedi ismétlődő rezgéseken hullámzik, ami mint egy hangjegy szól hozzám. Nekem annyi a feladatom, miszerint az összes hangot megtaláljam és helyes sorrendbe állítva őket, helyrehozzam ezt a dalt.

Egyszer csak meghallom a rezgés magas hangját. Visszahangzik bennem, miközben a másik szabad kezemmel a doboz felé nyúlva keresem a csökevények között az azonost. Ujjaim kecsesen siklanak egyikről a másikra a finom drótokon. Mígnem a mutatóujjam valami élesbe nem ütközik. A testem megrándul jelezvén a két vég adekvát.

Kinyitom a szemem és Gregre nézek, aki rögtön kivéve a kezemből elkezdi összeilleszteni a kettőt, majd a mellette lévő zacskóba nyúlva elővesz egy gumidarabot, amit valószínűleg kábelek javítására hord magánál. Ráhelyezi a hézagra, majd a táskája kis zsebéből kivesz egy öngyújtót, amiről eddig azt se tudtam van nála. A lángot óvatos, precíz mozdulatokkal táncoltatja meg a gumin, hogy ráolvadjon a biztos szigetelésért. Mikor végez egy sima anyagon megsodorja a külsejét, hogy visszanyerje eredeti formáját.

Egy vezeték kész van, csupán nagyjából húsz van hátra. Ekkor Greg a kezembe nyomja a következőt. Fáradtságos délután elébe nézek, mire ezekkel mind végzünk. Aztán elmerültem a újabb rezgés keresésében. Az idő érzékelése ezután relatívvá vált számomra.

Sziasztok! Itt volnék egy új résszel és egy kis bejelentkezéssel. Aki még nem értesült volna róla annak ezúton szeretnék szólni, hogy egy barátnőmmel csináltunk egy közös profilt itt wattpadon Lily_Sky45 néven. Ahová nemsokára publikáljuk az új közös könyvünk az "Erők Akadémiáját". Már van kint egy könyvünk, ami ennek a kedvcsinálója, melyen keresztül megismerkedhettek a főszereplővel Melanie-val.
Ha érdekel titeket kukkantsatok bele!❤️
Vigyázzatok magatokra!❤️

Lily122915