A döbbenet kiült az arcomra. Szemem pedig Gregre tapadt, minden apró vonását szigorúan fixírozom. Reménykedem benne, hogy az előbbi kijelentése nem csak valami félresikerült poén akar lenni. Ugyanis nekem ez egyáltalán nem vicces. Az arckifejezése, viszont komolyságról árulkodott. Ez esetben pedig kétségtelen, hogy vele fogok tartani akármilyen kockázatos is.

– Ha jól értem, márpedig jól értem, akkor a palotába fogsz menni és ebben az esetben én is veled tartok. Nem érdekel hány érvet hozol fel ellene – jelentem ki ellentmondást nem tűrően.

– Nyugi, nem állt szándékomban lebeszélni éppen ellenkezőleg azt akartam, hogy velem jöjj, hiszen több szem többet lát – kacsint rám arcán széles vigyorral.

Most tényleg jó ötletnek tartja? Talán ez a legelső ilyen alkalom. Viszont inkább nem említem meg hangosan, nehogy meggondolja magát. Egy kis időre beáll a csend közöttünk, amit ismételten a jól megszokott rideg hangnemben török meg.

– Mikor indulunk?

– Ma délután kettőkor, majd érted jövök és rögtön megyünk is már Pediába – ugyan a gyomrom görcsbe rándul a lila főváros gondolattól, hogy egyáltalán egy percnél többet ott kéne tartózkodnom, de a tervem előkészületéhez szükséges lépések mozgósításához és alakításához létfontosságú, aminek már a puszta tényétől halovány mosolyra húzódik ajkam. A terv csak így tökéletesíthető. Ezt pedig Greg nagyon jól tudja, ezért is tarthatok vele.

– Én akár már most készen állok – pillanatnyi elszántságom megnevetteti, éles kacaja visszahangzik az aprócska kocsiban.

– Azért ne olyan sietősen – egy széles vigyor ül ki arcára, miközben mereven előre szegezi tekintetét. Néhány másodperc erejéig én is újra a rideg tájat kezdem bámulni. Semmi szokatlan, vagy szóra érdemes nincs benne, akárcsak a kicsinyke faluban, Pinme-ben sem. A parányi falut a lila királyságról alkotott térképeken nem mutatják. Nagyon kevés az olyan térkép, amin egyáltalán jelölnék, ami nem meglepő lélekszáma alig érik el az ötszáz főt, emellett egy viszonylag sűrű erdő határolja. Pont ezért ideális búvóhely a számunkra, senki nem tartja annyira érdemlegesnek, hogy akár egyáltalán jelezzék hol található. Ezzel szemben Pithen, bár kisváros és nem sokkal nagyobb Pinme-nél, de a legtöbb térképen rajta van. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a környék apró településein, ahol nincs túl sok lehetőség, sem oktatás, sem munka terén ide jönnek az emberek. Emellett az elektronikai piaca is kiemelkedő, melyet most rendkívül áldok. Végre Greg a több éven át tartó kemény munkának köszönhetően elérte azt, hogy a palotába hívják meg, hacsak most az egyszer mehet is oda.

– Nem sietek mindössze szeretnék, minél hamarabb túl lenni rajta.

– Vagyis sietsz – kacag fel hangosan.

– Jó csak tudod, pusztán a terv utolsó fogaskerekeit akarom a megfelelő helyre illeszteni. Számomra jelenleg ez az elsődleges – válaszolom eltökélten.

– Megértem, viszont akkor se kapkodj, mert olyankor hajlamos vagy meggondolatlanul döntéseket hozni – feleli higgadtan, arcán továbbra is levakarhatatlan vigyor van.

– Nem szoktam meggondolatlan lenni – próbálom védeni magam, de sajnos túl jó ismer.

– Ezt még te sem gondolod komolyan – röhögi el magát már sokadjára. Biztos remekül szórakozik rajtam.

– Dehogynem – igyekszem kicsivel meggyőzőbb lenni, azonban felesleges erőfeszítés Greg átlát szánalmas kísérletemen.

– Azt hittem ennél jobban tudsz színészkedni, elvégre amióta élsz ezt csináljuk – a tény, mint mindig most is elszomorít, ahogy ismételten belegondolok. Azóta kell megjátszanunk magunkat, amióta megszületettem. Azóta nem lehet egyikünk sem felhőtlenül boldog. Mivel tudjuk, hogy utána csupa szenvedés lesz a büntetésünk. Azóta nem bízhatunk meg másokban egymáson kívül, mert tisztában vagyunk vele, hogy előbb, vagy utóbb mindenki elárul minket. A legtöbbször pedig nem kell sokáig várnunk, ugyanis fájdalmasan hamar beszokott következni és a hozzánk, addig olyan közel álló személy egy pillanat alatt az ellenségünké válik. Számunkra meg nincs más választás, csakis a menekülés. Sajnálatos módon ezidáig háromszor kényszerültünk erre és mindhárom alkalommal az én hibámból. Azonban ezúttal nem fog még egyszer megtörténni. Erről gondoskodom.

Nem kezdeményeztem egy ember felé sem. Viszont még, így is megtaláltak a magányos, vagy éppen a "népszerű vagyok és mindenki a barátom" felé emberek, akik természetesen mindent meg akartak tudni az új lányról. Ám én nem adtam olyan könnyen magam. Távolságtartóan és unalmasan viselkedtem. Antiszociális, láthatatlan tini akartam lenni a viszonylag nagy gimiben, hogy eltűnjek a tömegben. Habár teljesen ellene voltam az ismerkedésnek, ugyanakkor minden igyekezetem ellenére mégiscsak sikerült valahogy egy-két barátfélére szert tennem, akiket lehet eltudnék magamtól taszítani, ha nagyon szeretném. Ellenben túlságosan gyenge vagyok.

– Tudok is, csak nem akarom rád pazarolni – vágok vissza élesen. Hiszen mindketten tudatában vagyunk, hogy keresztül lát a hazug szavakon és embereken. Kiváló emberismerő, akkor is, ha ezt sokszor nehezemre esik is bevallani. Bár ebben én sem vagyok különb. Egy hazug egyből érzékeli, ha valaki más hozzá hasonlóan hazugságokkal próbálkozik.

– Hátrébb az agarakkal! – hangja tiszteletet parancsoló, arcán már semmi nyoma előbbi széles vigyorának, helyét újra jól megszokott komoly ábrázata veszi át. Szavai figyelmeztetően lengenek körül, miközben az kietlen erdőt hátrahagyva Pithen jelenik meg a látóhatáron. – Ne feledd ki a valódi ellenség!