A kocsi lassítva áll meg a kovácsoltvas kapu előtt. A Lila palota óriásként magasodik felénk a túloldalt. A hely láttán görcsbe rándul a gyomrom. Ugyan nem is annyira szörnyű a város, mint amilyennek elképzeltem, de attól még nem szívesen vagyok itt. Minden porcikám ellenzi, hogy a palotába legyek. Egy fedél alatt a Lila királynővel és a herceggel, akik miatt az egész nyamvadt helyzetemet köszönhetem. Mégis ők boldogan élték az életüket; míg én rettegésben attól tartva, hogy bármelyik pillanatban lelepleződöm, amit túl későn vettük észre. Elkapnak és ki tudja mi vár ránk.

A mellkasomban a kínzó feszítő érzés egyre növekszik, már-már szétszakít belülről. Nehezemre esik a palotára nézni. Mégsem bírom levenni róla a tekintetem. A makulátlan állapotú hófehér faláról, a mély, sötétlila tetőről, melynek enyhe élénksége egészen szúrja a szememet. Ahogyan az ablaküvegen megtörő ragyogó sugarak is; ami, mint a prizma megtöri a fényt és szivárvány jár táncot a tiszta felületen.

A palota körül egy hatalmas kert, illetve udvar terül el. Az oda vezető úton két oldalt hosszú virágágyásokkal, benne szebbnek szebb virágokkal a lila különböző árnyalataiban; melyek a tél ellenére is csodás állapotban sorra nyílnak. Az ágyásokat helyenként egy-egy hófödte ágú díszfa szakítja meg. Az aranyszínűre festett kovácsoltvas kapun át engedi az egyszerű ember szemének látni, ennek a pompának a töredékét, ami valószínűleg csak ízelítőt nyúlt. A kapu mellé három méter magas kő fal párosul. A fal a függőleges rácsos kapuval olyan összhatást kelt, akár egy börtön. Egy szigorú, ugyanakkor kicicomázott börtön. Erre a hatásra, csupán még  jobban ráerősít a két fapofájú lila egyenruhás palotaőr. Oldalukon puskájukkal, mellyel egy pillanat alatt véget vethetnének az életemnek.

– Mi ügyben jöttek? – kérdezi az egyik tagbaszakadt sötétlila uniformisban lévő palotaőr.

– A Palatinate E&T-től jöttünk a hibaelhárítás miatt – válaszol Greg teljes higgadtsággal.

– Nevük?

– Mia és Greg Baker – a fejét az őr felé fordította, arcáról nem sok minden leolvasható, leginkább az unalom.

– Mindketten a javítás miatt jöttek? – kérdezi a másik pufókabb őr, aki gömbölyded hasával, úgy néz ki a lila öltözékben akár egy félresikerült padlizsán.

– Igen, én volnék a megbízott szakember. A mellettem ülő hölgy pedig a lányom és egyben segítőm.

– Nem túl fiatal ez a kislány, hogy segítsen? – horkant fel a padlizsán kinézetű palotaőr megvető pillantást vetve rám. Nem akarja elhinni, hogy segítség vagyok, inkább csak egy púpnak lát Greg és az ő nyakán.

– Már megbocsátson, de ha nem tudná manapság eléggé sok a fiatal munkaerő, akik kénytelenek hamar állást keresni a megélhetésért. Most pedig beengednének végre, hogy elvégezzük a munkát, vagy szeretnék húzni még az időt? – teszem fel költői kérdésemet. Láthatóan a két őr meglepődött az erőteljesebb hangvételemen, ám nem tartott sokáig. Visszatért mogorva arckifejezésük.

– Mehetnek – mondja a nagydarab őr, aztán rácsap a kocsi tetejére, majd a kapu kinyílik előttünk. A jármű lassan gurulva indul befelé. Greg nem siet túlzottan. Mikor félúton járunk halkan megszólal.

– Azért kicsit fogd vissza magad a lényeg a jó benyomás. Nem gondolhatják azt, hogy csak a baj lesz velünk. Különben más sem fognak csinálni, mint a nyomunkban loholni. Azt meg jobb lenne elkerülni.

– Tudom – sóhajtok fel. – Csupán nem érzem túl jól magam ezen a helyen.

– Megértem, velem sincs másképp a helyzet. Olyan érzésem van, mintha az oroszlán barlangjába tartanánk, hogy felfaljanak – Greg mindig is egyenes volt. Főleg Mike-kal és velem. Cserében ugyan ezt várta. Nem akarta, hogy titkaink legyenek egymás előtt, mivel az nem segít előrébb jutni. Tudtunkra adja akárhányszor csak tudja, mennyire hasonlóan éli meg ő is az adott szituációt. Pont, ezért jó érzés megosztani vele a gondolataimat.

– Akárcsak nekem – már nem sok választ el minket a palotától, mikor egy kisebb csapatnyi palotaőr hasonlóan nevetséges lila öltözékben az előző kettőhöz lép ki a palota kétszárnyas bejáratán.

– Nem kell aggódni! Menni fog! – mosolyog rám biztatóan, közben megfogva a kezem, hogy lelket öntsön belém. Elengedi a kezem és a kézifékre helyezi. Az autó megáll, majd a lábamnál heverő táskát a hátamra véve kilépek a kocsiból. Gyorsan felhúzom a kabátom cipzárját. Greg a túloldalt kivesz egy szerszámos ládát, illetve egy másik nagyobb hátizsákot. Ezt követően egymás mellett lépkedünk az őrök felé. 

– Jó napot! Mia és Greg Baker vagyunk. A Palatinate E&T-től jöttünk – köszön Greg.

Két őr hozzánk lép és elkezdi a kabátunkat és a nadrágunk szárát megtapogatni fegyver, vagy bomba után kutatva. A hozzám lépő őr mocsár tekintette komoran mered rám, azt üzenve, ha bármi ostobaságra is készülök, azt most azonnal verjem ki a fejemből. Lapos, kör alakú tetejű mély lila, fekete napellenzős kepije alól egy kósza csokoládé barna tincs kandikál ki. Úgy látszik nem tartozik egy nemesi családhoz sem. Bár a sapkája el is takarhatja előlem a nyomát. Nem tudhatom kivel állok szemben. Valószínűleg nem Lilac-házbeli innen egyik őr sem, mert a Lila királynő családját mindenki jól ismeri. Attól függetlenül még lehet közöttük Érző, aki simán érezheti rajtam a nyugtalanságot és a szorongást. Óvatosnak kell lennem!

– Jöjjenek utánunk – utasít minket az egyik elől álló őr; – miután a két palotaőr befejezte a motozást – aztán hátat fordít és két másik társával az oldalán elindul a Lila palota bejáratának irányába. Öt lépcsőfok vezet az ajtóig. Ennyi választ el, hogy hivatalosan is kezdetét vegye a küldetésünk.