Utálom magam. Újra... Jeee.. Halálra unom magam. Szó szerint. És ezen a kurva helyen sehol nem lehet sírni se... Tegnap nem tudtam aludni a horkolástól. De annyira nem hogy hajnali fél négykor a konyhában sírtam. Ma meg már háromszor sírtam de mindig max 5 percem volt mert 2 szobával ami közül az egyik nappali is elég nehéz. És most az egyetlen amit szeretnék vagy meghalni vagy aludni legalább 2 hetet... De aludni nem hagy senki. És már megőrülök. Niki tudom hogy nagyon jól el van. Én 3 nap múlva megyek haza ha a mait már nem veszem bele, de ő 5. És akkor még nem jön. És mivel hétfő lesz lehet ott marad és péntek este jön... Akkor már 2 hete nem fogom látni. És jövő hétvégén megint megyek el. Azt nem tudom hogy szombat vagy vasárnap de szerintem megint szombaton és akkor mit csinálok ha csak péntek este jön? Utána megint egy hétig nem látom majd. Mondjuk semmi élet kedvem nincs. Utálok mindent. Nem tudok semmit csinálni. Laptopom nincs úgyhogy játszani nem tudok, a telefonnal el vagyok 1-2 órát de utána nem tudok mit csinálni. Aludni itt lehetetlen. Világos van, üvölt a TV, mindenki járkál, nincs helyem, és az öcsém se hagy. Tehát SEMMIT nem tudok csinálni és ezt már kurvára unom. Lehet majd elmegyünk sétálni vagy a városba ami nagyon jó mert ennyi boldogsággal és a fekete ruháimmal mindenki depressziósnak fog nézni... Múltkor is annak néztek, meg emosnak. Általában nem érdekelnek az emberek de most szeretnék a legkevésbé látni bárki mást. Haza akarok menni de nincs ki haza vigyen. Nincs semmi kaja amit szeretek csak virsli kenyér meg ilyen hús krém. És egy pár zöldség meg májas. Jó ebédet minden nap csinál mamám amit szeretek de azon kívül folyton azzal cseszeget hogy egyek. DE NEM AKAROK ENNI MERT IDE HÁNYOK! Nem látok az öcsémen és a mamámon kívül senkit akit ismerek. Senkivel nem tudok beszélni arról amit gondolok mert senki nem tudja Nikin kívül hogy milyen vagyok... Néha beszélek az egyik $itte$$el de inkább neki nem mondom el minden alkalommal hogy milyen borzalmas vagyok... És amíg Nikiék tök boldogan néznek csillagokat én egy panelban a Master Chef és a lehúzott redőnyök mellett próbálok nem sírni mások előtt, és azt remélem hogy ebbe legalább bele halok... 💔 Majd talán találok valami elfoglaltságot amitől 1-2 óráig boldog leszek. De az most rohadtul nem esik jól hogy a mamám valami öreg haverja beszól és mamám meg folyton jön valamivel hogy egyek vagy hogy miért vagyok ilyen szomorú meg ilyenek és amikor zenét hallgatok és fél percenként meg kell állítsam mert valaki közbe szól én kidobnám a telefont az ablakon. Rohadt idegesítő. Minden felcsesz. Tényleg csak annyi kéne hogy haza menjek ki aludjam és ki sírjam magam és végre nyugodtan feküdhessek le a saját ágyamba. Otthon kis millióval több lehetőségem van hogy mit csináljak, de már otthon unatkozni is jobb. A csönd a sötét a nyugalom és egy kis magán szféra nagyon sokat jelenthet egy ilyen szarnak mint én. Úgy érzem magam mint valami börtönben mikor szánalom vissza a napokat hogy mikor érek haza, és hogy remélem legalább kedden látom majd Nikit, mert akkor már 10 napja tehát több mint egy hete nem látom. Igen tök jó "ugyanakkor megyünk" De ők kedden mentek és hétfőn jönnek vissza én meg szombaton jöttem. És tessék most is hallgatom a zenét és valaki közbe szól. Meg amikor nem beszélek: milyen bunkó vagyok öcsém mondja, de nem akarok beszélni. KURVÁRA ELEGEM VAN MINDENBŐL. Abból is hogy szinte senkire nem számíthatok most. Niki néha ír de most úgy is minden felbasz úgyhogy néha inkább hagyom. Meg amúgy is tud élni nélkülem és nincs ideje úgyhogy vele nem tudok mindig beszélni amikor kéne. Most se. És mással se mert még mindig senki nem tud semmit szinte és Marcival beszélek mostanában a legtöbbet de neki nem mondhatok el semmit. 22:03 lett mire ezt mind leírtam. Nem tudom mikor kezdtem de mindegy. Még mindig csak annyi jár a fejemben hogy megint kurva sokáig nem láthatom Nikit, meg akarok halni, haza akarok menni és elegem van mindenből. Most még vagy 1 hétig legalább csak ezen fog járni az eszem. És könnyen fel fog baszni minden... Jee újra sírhatok majd minden este de jó....