Necro vidáman röpködött körülöttem, Éjfél és én pedig nagyon büszkék voltunk rá. Maga Luca avatta föl, szóval van benne valami egészen különleges.
- Haza kéne mennünk. - mondta Éjfél.
- Hatos ablak. - mondta Charon. - Élőket csak onnan szállítanak.
- Melyik a hatos? - kérdeztem.
- A töküres. Jó utat!
Charon azzal el is tűnt, mi pedig az élőszállítóhoz mentünk. Egy gorgószerű hölgy olvasgatott ott éppen, majd minket megpillantva elmosolyodott, és félretette a rúnás könyvét.
- Jó napot, miben segíthetek? - kérdezte kedvesen.
- Szeretnénk a Földre jutni, még élők vagyunk. - mondtam.
- Aha. Neveket, legyetek szívesek!
- Shuan Nirrakk, Éjfél Obszidián és Necro Nirrakk-Obszidián.
- Pontos úti cél? Ország?
- Itália.
A gorgó felírta a nevünket egy pergamenre, majd összetekerte, körbetekerte egy fekete szalaggal, és a kezembe nyomta.
- Elmentek a Fekete Házhoz, beálltok a sorba, aztán ha ti következtek, ezt felmutatjátok. A csónak minden órában érkezik, mindegy, melyikre szálltok, bent kötött az ülésrend, amúgy nagyon kényelmes. Ja, és van egy ajándékbolt a váróterem és az indulási oldal közt. Nagyon finom az ottani csoki.
- Csoki? - kapta föl a fejét Necro.
- A gyerekek és a kissárkányok imádják. Jó utat!
- Köszönjük! - mondtam, és elindultunk a Fekete Ház felé. - Annyira rendes itt mindenki!
- Valóban. - mondta Éjfél elgondolkodva. - Normálisak... Fogjuk rá. A flúg azért megvan.
A házig nem is szóltunk többet. Sorba álltunk, majd egy Charonhoz hasonló kaszásnak adtuk a tekercsünket. A fickó végigolvasta, majd három szürke jegyet adott nekünk, aminek a fele ezüst volt. Nem szólt semmit, mert néma volt, de segítőkészen mutogatott nekünk. Az ezüst jelzés a Földre utalt, a szürke arra, hogy élők vagyunk.
Ezután benéztünk az ajándékboltba, ami valljuk be, tele volt izgalmas cuccokkal. Necro azonnal az édességes pulthoz ment, két hátsó lábán állt, mellső mancsait és arcát a pultot határoló üvegre tapasztva. Nagyon édes volt. A pultos meg sem lepődött, csak kicsit, mikor odamentem, és kijelentettem, hogy Necro velem van.
- Családi látogatás? - kérdezte, lélekjelenlétét visszanyerve.
- Igen. - mondtam vigyorogva. Valamiért imádom, ha az emberek összezavarodnak.
- Akkor a családi csomagot javaslom. Milyen fizetőeszköze van?
- Firenzei pénz, mana... Vér...?
- Százötven egység mana lesz.
- Vegyünk mást is! - kérte Necro.
- Mit kérsz? - kérdeztem.
- Egy gumigyíkot. Jaj, meg azt a cukorpálcát! És a kis színes sütit!
- Más egyéb? - kérdezte a hölgy.
- Egy vámpírfog és egy csokiba mártott békacsontváz. Ugye belefér, apa?
- Bele. - mondtam, nagyot sóhajtva, és már felhúztam az ingujjam.
- Kettő hetvenöt. Tartsa ide felfelé a rúnáját!
Engedelmeskedtem a hölgynek, aki a csuklómra tette a kezét, elvette a szükséges manát, majd fekete érmékké alakította.
- A visszajáró. - nyújtott át egy kevés érmét.
- Ez elképesztő volt. - mondtam.
- Egyedi trükk, régen lelkekből készítették a halottpénzt, de az fájdalmasabb volt, muszáj volt forradalmasítani a gyártást... Ugye, már nem jár a halotthoz pénz. Így pedig, nem a lelked adod el csokiért, csak varázserőt. Még nézelődjetek nyugodtan, a csónak húsz perc múlva jön csak.
Végül mást nem is vettünk, csak nézelődtünk húsz percig, aztán épphogy nem késtük le a csónakot. Egy fiatal csónakos hölgy elvette a jegyeinket, letépte az ezüst csíkot, majd megmutatta a helyünket.
Kívülről csónaknak tűnt, valójában egy kisebb luxushajó volt. Mi a bal oldalon kaptunk helyet, rögtön legelöl.
A csónakos a fedélzetre ment, élesen füttyentett, mire a hajó elindult. Vörös felhők vették körül a hajót, majd egy fekete villám csapott a földbe. Efelé haladtunk, amikor is láttam, hogy ez egy portál.
- Ezt az utazást nagyon élvezni fogom. - mondta Éjfél.
Gyorsan a mögöttem ülő hölgyre pillantottam, aki az utazás kezdete óta rikácsolt, és nagyot sóhajtottam.
- Ne kiabáld el! - mondtam. - Nec, csokit?
Necro a csoki szó hallatán azonnal kikapta a kezemből az egész csomagot, majd kihúzta a gumigyíkot, és azt rágcsálta.
"Következő megálló: Sarkköri árnyrezervátum" - hallottuk a csónakos hangját.
- Pfuj, micsoda porfészek az... - zsörtölődött a hölgy mögöttem. - Emlékszem, mikor odavittek az unokáim, kilométerekről bűzlött a fókazsírtól.
- Nahát, nahát. - mondta a mellette lévő együttérzően.
Elővettem egy könyvet, és azt olvasgattam, amíg az idős hölgy el nem kezdett mögöttem köhécselni, kicsivel később fulladozni. Kedvesen mosolyogva hátrafordultam hozzá, és abbahagyta a fulladozást.
- Jaj, fulladásban haltam meg. - mondta, és az arcát legyezgette.
- Jól van? - kérdeztem aggódva. - Légszomjbeteg?
- Igen, igen... Köszönöm fiatalúr, rendben leszek.
- Rendben. - mosolyodtam el, és visszafordultam.
Kicsivel később a hölgy pisszegni kezdett, és a vállamat kocogtatta. Letettem a könyvet, és hátrafordultam hozzá.
- Ó, fiatalember, maga erősnek és lovagiasnak tűnik. - kezdte a hölgy. - El tudna kísérni tudja, az illemhelyre? Annyira imbolyog ez a kis lélekvesztő!
- Hát persze! - mondtam vidáman mosolyogva, pedig kicsit sem repestem attól, hogy hugyos, sopánkodó vénkisasszonyokat kísérgessek. Nem azért, tisztelem az időseket, ha arra méltónak látom őket.
Felálltam, a karom nyújtottam a hölgynek, aki görcsösen belém markolt, hogy a körme a húsomba vájt. Felszisszentem, de mosolyogva tűrtem.
Vagy háromszor keringtünk körbe a hajón, mire a hölgy hajlandó volt beleegyezni abba, hogy segítséget kérjünk a személyzet egy tagjától. Az pedig kedvesen megmutatta nekünk, hol a női mosdó.
Ezután a hölgy se szó, se beszéd, átrángatott az ajtón, majd egy kést szegezett a nyakamnak. Megpróbáltam eltolni a pengét, de a hölgy szorosan markolta azt, és gyilkos pillantást vetett rám.
Aztán hogy, hogy nem, egy elementál alakját vette föl. Egy bizonyos földfőhercegnőét.
- Terra? - lepődtem meg.
- Shuan, te meg mégis mi az istent művelsz?! - kérdezte egészen halkan suttogva.
- Fogalmam sincs, mire gondolsz. És ha már itt tartunk, te mit keresel itt, egy necrogardi hajón?
- Érted jöttem.
- Á, vagy úgy! Megvilágosodtam! Ez nyilvánvaló. Hogy kerülsz ide?
- Segédmunkásként jöttem fel a hajóra, itt éjszakáztam, hátha végre felbukkansz.
- Miért is?
- Miért? Mert a nyakunkra hoztad a kristályokat! Illetve, amikor ellopták az ékszereket, te voltál a legfőbb gyanúsított. Tudni akarom, mi történik veled, mert az ígéreted ellenére nem írtál. Egy darab életjelet nem adtál magadról!
- Az az egy sem egy tucat. Figyelj, nagyon elfoglalt voltam mostanában...
- Mégis mivel?
- Ki kellett békítenem a juikat, kiírtani egy Falánkot, visszahozni az ékszereket, kezelni egy trónviszályt, röviden ennyi. És még rám vár, hogy áthozzak öt őserőt. Van még bármi kérdésed?
- Azt hiszem, többet úgy sem húzok ki belőled... Na és, amúgy hogy vagy?
- Megvagyok. Te?
- Egy uralkodótárssal és gyermekkel. Egy éves a kis rosszcsont, állandóan hangoskodik...
- Nos, örülök, hogy... Alakul az életed.
- Mit kerestél Necrogardon?
- Családi összejövetel. Apám szelleme meglátogatott. Falánk volt. És még simán lehet, hogy örökletes. Legalábbis, elég sok jel utal rá. Lehet, Képességtolvajjá válok, a huszonötöt betöltve.
- Elképzelhető. Szóval, kitartasz a nekromancia mellett.
- Az életem és halálom. - mondtam nevetve, mire Terra is jóízűen nevetett. - Amúgy, én is már... Házas vagyok, egy nem egészen természetes gyerekkel.
- Igen, véletlenül a székébe rúgtam, és akkor láttam, hogy hűha, a szeme a tiéd. És sárkány.
- Igen, az Éjféllel közösen nevelt, génjeinkből kombinált apróság.
- Szóval, összejöttél Éjféllel. Kedveltem, csak... Amikor legutóbb összefutottunk, hirtelen előtört belőlem a fajgyűlölő.
- Nem a te hibád, néha igen provokatív. Necro meg ma kapta meg az első jelét. Luca avatta föl.
- Nahát, gratulálok! Az nem kis dolog. Shuan, megteszel nekem egy szívességet? Ha rendeződnek a dolgaitok a Bányában, átjöttök Harmadszurdokba?
- Ez csak természetes. - mondtam.
- Oké. Menjünk vissza, még szeretnék beszélgetni Éjféllel.
Elindultunk visszafelé, ezúttal Terra nem vette föl az öregasszony-álcát, csak leült mögénk, megkocogtatta Éjfél vállát, és barátságosan mosolygott rá.
- Medvecukrot, Obszidián? - kérdezte, és felé nyújtotta a zacskót.
- Igen, köszi. - mondta Éjfél kissé meglepetten. - Kösz, Tertialis. Nincs harag, ugye?
- Nincs, persze. Tudod, épp azt beszéltük Shuannal... De cukiii!!! Édes lánchegység, ez a legszebb sárkány, amit valaha láttam!
Terra kiszúrta Necrót, aki a csoki békacsontvázat vadászta le éppen, és most meglepetten pislogott rám.
- Keresztanyura rájött a cukiságroham. - mondtam.
- Hát jöjjön is. - motyogta Necro zavartan, és lenyelte a békáját.
Aztán könnyedén átmászott a szék támlájára, és hagyta, hogy "Terra keresztanyu" kényeztesse. Terra olyan hozzáértően simogatta, mintha sárkányok közt nőtt volna föl. Amiben lehet, hogy van igazság.
"Következő megálló: Itáliai Árnyerdő. Kérjük, adjanak helyet még élő utasainknak!"
Terra és Éjfél vidáman elcsevegtek a hajóról lefelé menet, míg én és Necro nagy erőkkel pusztítottuk a necrogardi zsákmányt. Terra elbúcsúzott tőlünk, aztán majdnem elindult egyedül, amikor Necro utána repült.
- Mi is erre jövünk. - mondta Necro, és letelepedett Terra nyakába.
- Tényleg? - kérdezte Terra.
- Mi is Harmadba megyünk. - mondta Éjfél.
- Ja! Jó.
Együtt mentünk tovább, Necro a kedvenc saját meséit mondta el éppen Terrának, aki figyelmesen hallgatta, és hümmögött. Aztán kövön ugrálást kezdtek játszani. Azazhogy Terra rögöket emelt ki a földből, és azokon ugrálva kergetőztek. Necro is időnként kiemelt egy-egy kisebb bukkanót, Terra pillanatnyi meglepetésére.
Hamarosan megérkeztünk Harmadszurdok felszíni bejáratához, egy rögös alagúthoz, ami nagyjából függőlegesen lefelé ment. A korom leghosszabb, legveszélyesebb, így legijesztőbb csúszdája.
Ezért Necrónak azonnal ki kellett próbálnia, sokáig hallgattuk a vidám visítását, majd mi is megindultunk. Körülbelül öt perc csúszás után hallottuk Necro panaszos sírását. Azonnal árnnyá váltam, és gyorsabban csúsztam lefelé... Hogy lassítsam magam, visszaváltoztam, csakhogy így teljes fizikai valómban egyenesen gránitfalba repültem. Necro erre felkapta a fejét, és közelebb bújt hozzám.
- Apa, azt hiszem, kitörtem egy fogam. - mondta enyhén sejpítve.
- Hagy nézzem! - mondtam.
Csak azzal nem számoltam, hogy Necro jó szokása a fogmosás elbojkottálása. Igyekeztem ezt figyelnen kívül hagyni. Valóban, Necro nyolc foga hiányzott.
- Egy, mi? - kérdeztem. - Jaj, te! Majd nő helyette erősebb, tudod?
- De fáj a helye. - mondta Necro panaszosan.
Gondolkodtam, hogyan is vigasztalhatnám meg, aztán támadt egy ötletem. Egy gonosz, "jószülős" ötlet, amivel utána lehet manipulálni.
- Figyelj csak, ez is a nagyfiúvá válás része. Tudod, aztán meg, azt mondják, hogy ha este ezeket a tejfogakat a párnád alá teszed, eljön érte pontban éjfélkor a fogtündér, és csokira cseréli. Apukád ezért egy csomó finomságot kapott gyerekként.
"De szép is lenne." - gondoltam.
Éjfél és Terra épp ekkor érkezett meg, és kérdő pillantást vetettek rám, mire én csak vállat vontam.
- Már megint mivel tömöd a gyerek fejét? - kérdezte Éjfél.
- Sss! - pisszegtem le. - Elaludt.
- Mi történt? - kérdezte Terra. - Ugye nem esett baja?
- Hagy nézzem! - kérte Éjfél, elvette Necrót, megnézte a fogait, majd rám pillantott. - Várj, kitalálom... Fognyűvő manó?
- Dehogy! Fogtündér. Gyűjti a fogakat, és csokit ad helyettük.
- De bolond vagy! - mondta Éjfél, a fejét csóválva.
- Figyelj, párszáz év, és hemzsegni fognak az önjelölt fogtündérek. Nem hiszel nekem?
- Hagyjuk, ha beválik, én leszek az első fogtündér.
- Tüllruhában járkál, és van egy pálcája, meg pici kísérői.
- Jó! Akkor befogom Valyrt és Derlaqot fogpixiknek. Van még valami, amit tudnom kell?
- Hm, ez fogas kérdés... Még el fogom dönteni. - vigyorogtam.
- Ragyogó mosoly, Senor Dent. - mondta Éjfél nevetve.
- Donna Dent. - hajoltam meg előtte, mire Éjfél csak a fejét csóválta.
Búcsút vettünk Terrától, majd hazamentünk, lefektettük Necrót, és gyors látogatást tettünk a népnek. Aztán megkoronáztuk Citrint, illetve Claudiust, aztán végre mi is aludni mentünk. Éjfél azonnal elaludt, de én nem tudtam, úgy éjjel tizenegyig.