Egy héttel később találtak csak meg az őserők, egész véletlenül, a tündérek könyvtárában. Necrót akartam tanítani tündérmágiára, de Titánia elvállalta helyettem, így a könyvtárba mentem, hogy valami újdonságot olvassak. A célra használt könyv egy tündér dalgyűjtemény volt, a szövegek mellett mindig egy-egy kottával. Épp egy táncdalt dúdolgattam, amikor is egy energiarezgést éreztem meg a hátam mögött.
- Az az egyik kedvenc dalom. - szólalt meg a jelenés, és lassan hátrafordultam.
Ez Feyrie úrnő, jöttem rá, és ijedtemben hátraestem székestül-könyvestül. Feyrie úrnő arrébb lépett, a szája elé kapta a kezét, majd talpra húzott. A könyv nagyot koppant a padlón, gyorsan felvettem, majd visszatettem a helyére. Csak ne jöjjön rá, ki vagyok, imádkoztam magamban, míg új kötetet kerestem, lehetőleg kellően unalmasat ahhoz, hogy ne lehessen róla beszélgetni.
- Nagyon sajnálom, nem akartalak megijeszteni! - szabadkozott az úrnő, mire csak a szemem forgattam. Nem fogom tudni levakarni magamról, az a lehetőség már elúszott. Nekem kell lelépnem.
- Semmi gond, már megszoktam. - mondtam, majd leporoltam a köpenyem.
Az egyik gyógyitalos fiolám kicsúszott a zsebemből, majd a padlón landolt. Megbabonázva néztem végig, ahogy a törésálló kristályfiola apró szilánkokra törik, a gyógyital pedig a padlóra ömlik, kikristályosodik, majd elszublimál. A vérnyomásom hirtelen az egekbe szökött, összeszedtem a szilánkokat, majd szó nélkül távoztam. Egy gyógyitalomba került, de megmenekültem Feyrie úrnő elől. De ha ő már itt van, mi vár rám, ha hazamegyek?
Egy nappal a jui őserők áthozása után az őserők úgy látták, hogy a juiknak pihenésre van szüksége, így az elementálerdőben csoportosultak, és berendeztek egy ősszállást. Addig én gyakorolhattam Kharinnal az ősmágiát akárhol feltűnés nélkül, Necrót pedig elküldtem tanulni. A mai nap is ilyen lett volna, erre összefutok Feyrie-vel.
Bekopogtam Titániához, aki csak harmadjára nyitott ajtót nekem.
- Szia Shuan, gyere be! - mondta.
- Nem, köszi, csak annyiról lenne szó, hogy hazamennék. - mondtam, zavartan vakargatva a tarkóm. - Kicsit gyakoroltam én is, és elfáradtam.
- De Necro maradhat még, ugye? - kérdezte Titánia reménykedve, és kiskutyaszemeket meresztett rám.
- Nem bánom, de kilenckor le kell feküdnie.
- Ottalvósbuliii!!! - kiáltotta boldogan Necro a hártérből.
- Az én kedvenc Apróárnyam megérdemli. Jobb, ha megyek, rengeteg dolgom van, jut eszembe, az ősök?
- Passz. - mondta Titánia. - Christina biztos pihen egy hónapot, Feyrie nemsokára jöhet, de a többiek... A nagy Elesezo tudja, mikor mennek a jui szállásokra.
- Elesezo... Még mindig nem tudom, ki az. Mindig említitek, de fogalmam sincs, ki az.
- Az ősök őse, Nacrallal egyrangú isten. Komolyan mondom, magiszoni mitológiát kéne olvasnod.
- Majd szakítok rá egy kis időt. - ígértem, majd amilyen gyorsan csak lehet, eltűntem.
Épphogy hazaértem, a csarnokot ellepték a nemesek, és a fene tudja, miért. Nagy nehezen kiszúrtam Éjfélt a tömegből, de mikor átverekedtem volna magam rajtuk, tapsvihar, üdvrivalgás, körbehordozás.
- Éljen a királyunk! - hallottam Straen hangját. - Háromszoros hurrá őseink megmentőjének!
Na, csak ez hiányzott, gondoltam magamban. De az elismerés nem esett rosszul.
Miután a tömeg kitombolta magát, letettek, én pedig meghajoltam előttük, majd csettintettem, és az újabb áradat és közém benyomultak az árnyaim. Nyugodtan mehettem pihenni a szobámba, az árnyaim mindenkit feltartóztattak. Végre, mindenkitől távol, gondoltam, becsaptam magam mögött a szoba ajtaját, és ledőltem az ágyra.
Nemsokára bejött néhány árnyam, kenyérrel, gyümölccsel és borral.
- A kristály nemesek sajnálták, hogy nem ünnepelhetik tovább önt a jelenlétében, uram. - mondta az egyik, majd lerakta a teli tálcát az asztalra.
- Sajnálhatják is felőlem. - mondtam. - Nem érek rá. Muszáj kipihennem magam. Távol mindentől, ami él és mozog.
- De ugye nem bánja, ha a sereg szervez egy diszkrét partit a tiszteletére?
- Hogyne, de engem ugyan ki nem visztek innen...
- Gond egy szál se, uram! - jelent meg Ionas, majd négy vezérem felemelt, és levittek a pincébe. Minket közvetlenül az alvezérek követtek, majd az egész, lassan tízezer fős árnysereg, és mind a nevem éltették.
- Meg tudnám szokni. - mondtam, és elégedetten hátradőltem.
- Aki képes ősenergiát lopni tíz őserőtől, és rögtön középfokon használni, az előtt bűn nem leborulni. - mondta Claudius.
- Hehe, azért rendesen megszenvedtem érte.
- Csak egy óra a felvonulás, aztán hagyunk is pihenni. - mondta Lucian.
- De ugye tetszik? - kérdezte Abyss.
- Miazhogy! - mondtam, majd jól láthatóan felemeltem a kelyhem. - Emelem poharam erre a csapatra! Imádlak titeket!
- Mi is téged, uram! - kiáltotta Ionas, majd fogott ő is egy kelyhet. - Urunkra!
- Urunkra! - kiáltotta mindenki, és temérdek pohár koccant össze, én pedig a padlón landoltam. Gyorsan felálltam, kiittam a kelyhem, majd félredobtam. A tömeg kitombolta magát, majd egy másik úton, vidáman énekelve vittek vissza a szobámba. Biztos, hogy megártott néhányuknak, gondoltam magamban, majd végignyúltam az ágyon. A mai napomat már semmi nem ronthatja el.
Ezzel a gondolattal aludtam el. Aztán másnap a reggelinél valami elrontotta a felhőtlen napjaim. A szakács Christina úrnővel beszélgetett éppen, így inkább csendben meghúzódtam, és kivártam a sorom.
- Neked mi bajod? - kérdezte Éjfél.
- Az úrnő... - mondtam.
- Kerülöd?
- Dehogy kerülöm! - Éjfél felvonta a szemöldökét, én pedig nagyot sóhajtottam. - Igen, kerülöm.
- Jobban élvezted a hullabulit, igaz?
- Másnapos lettem. Azt hiszem.
- Bizalmas infóim vannak arról, hogy a sereged alighanem egésze még bőven részeg álmát alussza.
- Valami jobb hír?
- Még mindig szeretlek. Beéred ennyivel?
- Hát persze.
- Jó, mert az úrnő kiszúrt minket.
- Derült égből gyémánthullás... - morogtam. - Jó reggelt, úrnő!
Christina úrnő felénk fordult, és mosolyogva köszöntött. Zöld, csuklyás köpeny takarta egész alakját, de éreztem, hogy a két méter magas nő őserő. Leült mellénk, és hátravetette a csuklyáját. Gyönyörű, halvány kvarcszínű haja előkígyózott a csuklya alól, felfedve zöldeskék arcát és sötét szemét. A legjobb szó rá a lenyűgöző. Ha Éjfél nem rúg bokán, még jó negyed órán át bámultam volna.
- Shuan, légy szíves... - mondta Éjfél. - Mintha még nem láttál volna őserőt.
- Nem az őserők lesegetése a kedvenc elfoglaltságom. - mondtam.
- Persze, ezek után el is hiszem...
- Apa, éhes vagyok! - nyivákolt Necro, és a fülemet rágcsálta.
- De aranyos! - mondta Christina úrnő. - Megnézhetem?
- Amint kajához jut. - ígértem. - Addig elég morcos, nemde, Apróárny?
Megsimogattam a fejét, végighúztam az ujjam a rúnáján, mire felhagyott a fülrágcsálással, és meglepetten pislogott rám.
- Gyönyörű. - mondta Christina úrnő, aztán megérkezett a reggeli.
- Egy palacsinta a hercegnek, - mondta a szakácsnő. - és a reggelijük, a következő asztalon. Ma a távol-keleti és a bányai konyhát kevertem.
- Remekül hangzik, köszönjük. - mondtam. - Hátha ma Necro is eszik valamit a palacsinta után. Biztosra veszem.
- Kérem! - hajolt meg a szakács, majd Christinához fordult. - Úrnőm, remélem, ön is elégedett lesz a menüvel. Őszintén, nem számítottunk még ma önre.
- Tökéletesen megfelel.
- Nem fogod tudni megúszni. - súgta oda Éjfél.
- Tudom. - sóhajtottam nagyot, majd a teli tányérommal leültem Necro mellé.
- Apa, még éhes vagyok. - mondta Necro, majd az üres tányérjára bökött.
- Nézz még magadnak valamit! - mondtam. - A következő asztalnál.
Necrónak nem kellett kétszer mondani, máris repült a tányérjával a desszertek felé. Éjfél még válogatott, mellém pedig hamarosan leült Christina úrnő. Pompás napom lesz, előre érzem. Inkább fogtam egy verseskötetet, és azt olvasgatva kezdtem neki a reggelimnek. De miután a kötetnek vége lett, kénytelen voltam beszélgetni az úrnővel. Ennyit a zsebversekről.
- Mikor tervez beköltözni ide? - kérdeztem.
- Nem is tudom, még lábadozom, és Tertilius ragaszkodik hozzá, hogy maradjak még Ősszálláson. De lassan be kéne töltenem a szerepem. Nem tudom. Tegnap néztem, milyen fegyelmezett rend van a földeknél, a kristályok meg szétestek.
- Valóban, érezhető a különbség. De minden jui és kisz között. Van, aki jobban megsínylette, van, aki jobban boldogult. Megjegyzem, voltak már a birodalmak rosszabb helyzetben is.
- Édesanyád halálakor.
- Tudom, hogy belelát a fejembe, de kérem, nem esik jól. - mondtam.
Azon gondolkodtam, mit szólna anya, ha megtudná, mit vittem eddig véghez. Apa szavai csengnek állandóan a fülemben: büszkék rám.
Elmosolyodtam, majd az asztal lapját kapirgáltam egy ideig. Látszott, hogy sikerült zavarba hoznom Christina úrnőt. Aztán fordult a kocka. Ő okozott nekem kellemetlenséget.
- Ezt oda akartam adni. - mondta, és egy meghívót nyújtott át. Ezt nem hiszem el.
- Ez micsoda? - kérdeztem gyanakvóan.
- Szerettük volna meghálálni neked, hogy segítettél nekünk, így ünnepélyesen meghívlak az ősök összejövetelének ünnepségére.
- De jó. - morogtam az orrom alá, majd mosolyogva elfogadtam a meghívást. - Biztos, hogy ott leszek, úrnő, ha teendőim engedik.
- Rád férne egy kis pihenés, egy kellemes kis mulatság, mondjuk. Ott találkozunk, felség.
Christina úrnő rám kacsintott, majd eltűnt. A szobámba mentem, azon gondolkozva, összetépjem-e a levelet, vagy csak küldjem át másik dimenzióba, végül maradtam a megtartásnál. Ezt már nem úszom meg.
Órákkal a reggeli után jött vissza Éjfél és Necro egy séta után. Necro végigdőlt az ágyon, és lustálkodott, míg Éjfél a hasát simogatta.
- Kicsit megártott neki ilyen bőséges reggeli, nem? - kérdeztem, és én is megsimogattam Necrót.
- Na de ha egyszer van étvágya! - mondta Éjfél. - Az ő korában lehet ilyen, nem?
- De ha felhízlalod nekem, esküszöm, viszlek magammal az ősbálba! - mondtam.
- Jaj, de félek! - mondta Éjfél, és nyelvet öltött rám. - Necrónak pont jó alkata van.
- Túl sok sütit eszik. - mondtam aggodalmasan, majd nagyot sóhajtottam. - Túl lágyszívű vagyok a sütimegvonáshoz. Legyen.
- Remek, hogy egyetértünk. Na és, mit veszel föl a bálra? A tündér tüllruha biztos sikert aratna.
- Nagyon jó hangulatban vagy. Egyelőre próbálom megúszni.
- Késő bánat. Ugye rólam megfeledkezett az úrnő?
- Szerencsédre. Addig elvihetnéd Necrót, hogy gyakorolhassa az ősmágiát.
- Jól van. De ígérd meg, hogy nem részegen jössz haza! - mondta Éjfél, majd megcsókolt. - Nem szeretném, ha holnap is nyűgös lennél miatta. Szerencséd, hogy nem dől belőled a piaszag, mert akkor rég kidobtalak volna.
- Úgyse mered. - mondtam vigyorogva. - Ugyan már, egy ilyen klassz férjet és apát?
- Való igaz, lehetne rosszabb. Mikorra is kell menned?
- Francba.
A meghívó szerint délre kell ott lennem, addig már csak egy órám volt. Gyorsan elkészültem, majd megkerestem a barlangot, ahol a mulatság lesz. Vagy háromszor elmentem mellette, mire megtaláltam.
Beléptem a barlangba, és egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A levegő telítve volt energiával, kristálybúrába zárt láva világított meg mindent, időnként színes jégcsapok adták a fényt, és minden óriási volt. Sehol se találtam senkit, pedig biztos voltam benne, hogy itt lesz a bál. Aztán hallottam meg Tertilius és Christina hangját.
- Ő az egyik legmegbízhatóbb emberem, hidd el, jó kezekben leszel! - mondta Tertilius. - Nemsokára megérkezik ő is.
Amint rájöttem, kiről is van szó, az illető hátulról a nyakamba ugrott, és eltakarta a szemem.
- Na, ki vagyok? - kérdezte.
- Terra. - mosolyodtam el. - Te mit keresel itt?
- Tertilius nagyúr megkért, hogy vigyázzak Christina úrnőre, mert elég gyenge még.
- Miért pont te? - kérdeztem. - Az őrzőket is küldhették volna.
- A nagyúr személyesen engem kért meg, mert bízik bennem. Nem tudtam, hogy te is jössz.
- Hidd el, nem önszántamból. - morogtam, aztán megjött a két őserő. - Szép jó napot, nagyuram, úrnőm...
Meghajoltam Tertilius nagyúr előtt, majd kezet csókoltam Christina úrnőnek, míg Terra Tertilius-szal beszélgetett.
- Eddig minden simán megy, bár, lassan. - mondta Terra. - Időbe telik, míg Christina úrnő hozzászokik a manaszegény környezethez és egyéb földi körülményekhez. De lassan erősödik.
- Most nem ezért hívtalak ide, szeretném megköszönni, hogy vigyázol a húgomra. - mondta Tertilius. - Ezennel meg vagy hívva a mulatságra.
"Remek, akkor nem fogok annyira unatkozni." - gondoltam.
Terra meglepetten pislogott maga elé, majd bólintott, csettintett, és báli ruhát öltött.
Átmentünk egy hatalmas csarnokba, a terem nagy részét egy tízágú csillag alakú asztal foglalta el, fölötte hasonló, tízágú elemcsillár, aminek fénye visszaverődött a falakról, és megerősítette bennem azt az érzést, hogy itt én vagyok a kisember. Az asztalon vegyes, ínycsiklandó fogások sorakoztak, és  nemsokára minden ős megérkezett, leült, csak én és Terra nem tudtuk hirtelen, hova üljünk.
- Hihetetlen! - mondta Terra.
- Valóban nem rossz. - mondtam, és még egyszer körbenéztem.
Mindenhol ugyanaz a tízágú csillag-jel, benne pici rúnákkal, Elesezo és az elementalisták jele.
Tertilius nagyúr mutatta a két helyet maga mellett, és leültünk. Még mindig próbáltam csendben meghúzódni, míg az őserők egymással csevegtek, és próbálkoztam egy levessel. Aztán, mintha csak otthon lennék, jött az első kérdés, a legfinomabb falat kellős közepén.
- Szóval, te vagy Shuan Nirrakk? Aki áthozott minket? - kérdezte Energia úrnő.
Letettem a kanalat, lenyeltem a falatot, majd egy ideig csak figyeltem az energoszőst, hogy komolyan gondolja-e ezt a kérdést és étkezésem megzavarását.
- Igen, én. - mondtam kínomban mosolyogva.
Aztán csak úgy záporoztak a kérdések, félretettem a tányért, és igyekeztem minden kérdésre válaszolni. Közben az őserők már a negyedik fogásnál jártak, én pedig azon gondolkodtam, jól fogok-e lakni egy fél levessel, avagy hogyan próbáljak kajához jutni. A megmentőm Terra volt.
- Azt hiszem, a vendégünk már nagyon éhes. - mondta, majd a levesestálamra bökött.
- Ó, persze, elnézést! - mondta Methalia úrnő, aztán a fivérét kérdezgette az itteni világról.
- Jössz nekem eggyel. - mondta Terra. - Jó étvágyat, Shuan!
- Kösz. - mondtam, és nekiláttam az ebédnek.
Kicsivel később az ősök egyesítették erejüket, majd szétosztották a kevert erőt maguk közt. Az egész szertartás alatt remegett a kezem, a Falánk ösztöneim energialopást sürgettek. Hála az égnek, ezután rögtön mentünk is táncolni, ami elterelte a gondolataimat az ősenergiáról.
Csak arra nem sikerült rájönnöm, hogy az ősök hogy bírták déltől éjfélig ropni. Csak annyi rémlik az egészből, hogy minden jui őserő táncolni akart velem, de már nem bírtam tovább. Terra sem volt valami jó bőrben, de az ősöknek meg se kottyant a nonstop táncmulatság.
- Haza tudunk szerinted lógni? - kérdezte Terra.
- Gondolatolvasó! - mondtam. - Hát persze, hogy tudunk. Szerintem ezek másnap éjfélig bírnák, de mi?
- Csak lejártam a lábam. Tudsz segíteni?
- Rúgd le a cipőt! Kimegyünk a barlangból, aztán árnyékutazunk Harmadszurdokig.
- Utálom a hivatalos rendezvényeket.
- Úgyszintén. Gyere!