- El sem hiszed, milyen rég óta várunk rád! - mondta Éjfél, és zavartan nézett körbe egy tisztásnál, majd elkomorodott. - Az a fiú... Nagyon sajnálom, ami vele történt, én csak kipróbáltam az egyik átkot, amit még Odaát tanultam Kharinnausz-énedtől, nem akartam ártatlanok ártására használni...
- Nahát, van benned emberség, kavics. - mondtam szenvtelen hangon.
- Emberség? Ha jól emlékszem, mesélt erről valamit a bátyám is, de hogy mit is... Ó, persze! Gyengeségnek tartotta. A szadista állat... De hát a bátyám, nem ítélkezhetek fölötte. Szóval... Te Shuan vagy, Rebecca Sireneis fia, ha nem tévedek. Igazam van?
- Álljunk meg egy szóra! - mondtam, és leültem egy sziklára. - Miért érdekel téged ennyire a származásom?
- Hát, tudod, csak... - kezdte Éjfél, az ujjaival malmozott, majd a fejét csóválta, és sóhajtott. - Lényegtelen. Ó, lenne még egy aprócska kérdésem... Mikor is akarsz megölni?
- Én téged megölni? - kérdeztem értetlenül. - Minek fáradozzak a megöléseddel? Ja, csak azért az apróságért, mert megölted a fiam? Nos, fogalmam sincs, drágaságom, legszívesebben most helyben kiirtanám az egész emberiséget, majd minden mást, ami él és mozog.
- Hajrá, támogatlak, Felség. - mondta Éjfél szenvtelenül, sötét, átható tekintetű szemével engem figyelve. - Kevés hozzá az erőd. Jelenleg nekem sem áll módomban az ilyesmi, pedig legszívesebben én is ezt tenném, ha valakim meghalna.
Valami nagyon gonosz jutott eszembe. Úgy tudtam, Baigoune Obszidián meghalt, legalábbis csak égett ruhák és némi kő maradt utána a cellájában. Látni akartam, hogyan borul ki teljesen a másik Obszidián.
- A bátyád, akit emlegettél... Azt véletlenül nem Baigounénak hívják? - kérdeztem kajánul vigyorogva.
- Mi közöd hozzá? - kérdezte Éjfél, majd ledermedt. - T... Te... Ismered őt?
- Ismertem. Idegesítő fickó volt, amíg élt... Sajnos meghalt. Öngyilkos lett, addig Ertháliában tartották fogva. Nem is olyan rég történt. Egy éve, talán.
Éjfél hatalmas szemeket meresztett rám, majd a földbe szúrta a kardját, majd a többi fegyverét is, magiszoniul káromkodott, és dühöngött. Én szépen elszívtam ezt az energiát, amit magának termelt, majd lángba borítottam Necrót, és Éjfél mögé lopakodtam. Mire lehiggadt, egy penge szorult a nyakához.
- Ha megmozdulsz, vagy csak megnyikkansz, és segítségért kiáltasz, kivégezlek, ahogy a bátyádat is átsegítettem a túlvilágra. - sziszegtem halkan. - Megértetted?
Éjfél lassan bólintott, majd négy vezérem lépett elő a fák közül. Éjfél kíváncsian figyelte őket, majd elmosolyodott.
- Nahát, eljött a kis csapatod. - mondta Éjfél. - Végre nem úgy fogom érezni, mintha valami traccspartin lennék, hanem tisztességes küzdelemben alulmaradva.
- Azt mondtam, hallgass! - mondtam.
- Nem kértem segítséget. - mondta Éjfél. Valahogy tetszett a rafináltsága. - Nemdebár?
- Na jó, még életben hagylak. De csak ideig-óráig. Úgyse bírod ki, hogy ne akarj megszökni.
- Nem vagyok a bátyám. Ha vesztettem, elviselem a következményeit. Kivéve, hogy gyenge nőként kezelsz. Ha meg mered tenni, megharaplak, ahol csak fáj. Esküszöm, megteszem.
- Van benne kurázsi. - mondta Ionas.
- Van. - mondtam. - Claudius, Abyss, Lucian, kötözzétek meg!
Három vezérem megkötözte Éjfélt, majd Ionas vezetgette őt Ehnyig. Ekkor átvettem a kötelet, vágtára ösztönöztem Ehnyt, és terveim szerint magunk után húztam a moccanni alig bíró Éjfélt.
- Na! Barbár idióta! - visította Éjfél. - Eressz el, de rögtön!
- És hol marad a felség? - kérdeztem nevetve. - Kislány.
- Adok én neked olyat, hogy szopránt fogsz énekelni egy hónapig, ostoba kisfiú!
- Ki akarod törni az ádáncsutkám, vagy mi? - nevettem. - Kicsit elkéstél vele.
- Van más módszerem, ami ígérem, fájni fog.
- Hiszem, ha látom.
Éjfél elhallgatott, majd nekicsapódott egy fának. Nevettem, amíg nem láttam, hogy Éjfél egy hatalmas kéregdarabon egyensúlyoz éppen.
- Na ne! - mondtam. - Ezt hogy?!
- Ne becsülj alá! - mondta Éjfél mosolyogva. - Több vagyok, mint egy egyszerű harmadjui.
- Vettem észre. - mondtam, majd a következő bozótoson árnnyá válva surrantunk át, majd megálltunk egy tisztásnál. Éjfél meg volt kicsit tépázva, szadista vigyort villantottam rá, mire ő csak vicsorgott.
- Milyen volt az út? - kérdeztem.
- Feltételezem, jobb annál, mint ami most következik. - mondta Éjfél.
- Ezt jól látod. - mondtam, majd a vízbe löktem Éjfélt.
Fuldokolva úszott föl a felszínre, mire én egy hullámmal újból a víz alá temettem. Ezt még eljátszottuk párszor, majd kihúztam Éjfélt a vízből. Amint hozzáértem, megfagyasztottam. Éjfél didergett, és gyilkos pillantást lövellt rám.
- Fázol? - lepődtem meg.
- Rohadj meg! - mondta Éjfél.
Zöld lángot fújtam rá, ami majdnem leperzselte a bőrét. Éjfél dühös volt, én csak kajánul vigyorogtam.
- Élvezed? - kérdezte Éjfél.
- Élvezem. - mondtam. - Főleg, hogy nem tehetsz semmit.
Éjfél gyilkos pillantást vetett rám, majd pszichopata vigyort, és egy pillanatra átélhettem, amit ő. Fulladás, fagyás, égés, de azonnal elszívtam Éjfél energiáit, és mosolyogva néztem az ő újabb szenvedéseit.
- Meg foglak ölni, és azt érezni fogod! - fenyegetett meg Éjfél. - A halandó apád és a szuka anyád is halott, meg az öcséd is, te csak hab leszel a halott családod tortáján!
- Fogd be a szád! - kiáltottam, és Éjfél nyakának szegeztem Necrót.
- Mert, mi lesz? - kérdezte Éjfél kihívóan.
- Van valaki, akinek szüksége van a szolgálataidra, amint meghalsz.
Sokáig farkasszemet néztem Éjféllel, majd amikor Éjfél újból provokálni kezdett volna, megvágtam a tenyerét. Ő felsikoltott, valaki pedig a nevemet kiáltotta.
- Shuan?
- Terra? - fordultam hátra.
- A szukád? - kérdezte Éjfél.
- Még egy szó, és megöllek, te némber! - kiáltottam, és lesújtani készültem.
- Shuan, ne csináld! - mondta Terra, és félúton megállította a pengét. Remegett a kezem, elejtettem Necrót, de még egyszer utoljára belerúgtam a megkötözött Éjfélbe. - Shuan...
- Nem hittem volna, hogy viszontlátlak... - mondtam zavartan. - De örülök, hogy látlak... Hogyhogy itt, micsoda véletlen!
- Hát, én sem így képzeltem a viszontlátást... - mondta Terra.
- Mégis mit vártál Kharinnausz nagyúrtól? - kérdezte Éjfél. - A vérbosszú mindig fontosabb lesz neki bármi másnál.
- Hallgass, vagy megint a vízbe doblak...!
- SHUAN!!!
- Mondd meg neki, mi bajod velem! Mondd meg a löszfejűnek!
- Kit nevezel löszfejűnek, te kavicsribanc?!
- Téged, Tertialis.
- Neked aludnod kéne a halott bátyáddal együtt! Nincs itt létjogosultságod!
- Ó, majd lesz, agyagarcú. Találok rá módot.
- Agyagarcú?! Te ostoba, kétarcú lávakavics ribanc, mit tudsz te? Száz éve alszol, mint valami Csipkerózsika!
- Engem legalább van, aki kihozott a nyomorból, főhercegnő!
- Elég legyen mindketten! - mondtam.
Egy rongyot tömtem Éjfél szájába, és leültem egy sziklára. Terra mellém ült és a vállamra tette a kezét, de leráztam magamról.
- Akarsz róla beszélni? - kérdezte Terra.
- Inkább nem. - mondtam. - Még meg találom ölni a némbert.
- Akkor... Meghalt?
- Nirrakk halott. És vele a lelkem egy kis darabja is. Annak az obszidiánnak az átka elől mentett meg.
- De... Azt hittem, nyoma veszett.
- Mit lehet tudni. - vontam vállat.
- Egész jól kezeled. Láttam már őrjöngőt, aki beleőrült a gyászba. Vagy csak erősnek próbálod mutatni magad?
- Gyenge vagyok, de nem fogok megőrülni. A kristály ettől függetlenül bűnhődni fog.
- Én arra kérlek, ne öld meg! Nem lesz tőle jobb.
- Persze, nem akarom megölni... A hatalmát akarom megszerezni, meg fogom törni, hogy önként mondjon le az erejéről az én javamra, aztán az új hatalom segítségével egyesítem a juikat.
- És te leszel a királyuk? - kérdezte Terra meglepetten.
- Mindent elterveztem. Előbb a kristályokat egyesítem, majd elfoglalom a szirén trónt, aztán a tündérek, ércek és energoszok jönnek. Aztán a négy vezérem lesz a négy helytartóm a négy nép között... Nirrakk lett volna az energoszok közvetlen ura, de hát másképp alakult... Szóval én felelek közvetlenül az energoszokért, és... Amint stabilizálódik a helyzet, elveszlek feleségül. Előre láthatóan öt év, maximum... Lehetnél a királynőm, és végre béke lenne juik és kiszek közt... Az ellenállást viszont kegyetlenül megtorlom... És ehhez csak Éjfél Obszidián hatalma kell. Jui királynőként azt tehetsz, amit és amikor csak akarsz. Mit szólsz hozzá?
- Hát, nem is tudom... - mondta Terra zavartan. - Ezek igen nagy tervek a jövőre...
- A jövőre? Mindez most történik. Most van itt a lehetőség, most ébredeznek a kristályok, most van szükség egy összefogásra! Egyedül viszont nem érek sokat, a halálom után megint kitörne az anarchia... Most van szükségem rád Terra, érted? Szükségem van az életem párjára. A kedvesemre.
Terra zavartan kaparta csizmája orrával a talajt, és lesütötte a szemét. Finoman átkaroltam a vállát, ő pedig kétségbeesetten nézett rám.
- Valami nem stimmel... Az a Shuan Nirak, akit még annak idején megismertem, nem akart uralkodni. - mondta Terra.
- Őt eltemettem az öcsémmel együtt. - mondtam zavartan. - A sorsomba van írva, hogy uralkodjak. Nincs értelme tovább menekülni. De... Ettől még ugyanaz vagyok... Közel hasonló, mint a fiú, akivel egész fiatalkorunkat töltötted, aki megnevettetett, akivel együtt játszottál...
- És az is, aki egy kisebb sereggel állított be egyik napról a másikra, átváltoztatott egy denevért, és előző életében Kharinnausz nagyúr volt.
- Két draves van, és Valyr csak baleset volt! Az a sereg egész életemben követett, arról meg, hogy ki voltam, semmit nem tehetek!
- De pontosan olyan vagy, mint ő. Nem hallod magad?
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Arra, hogy most készülsz az elementálok közös ellenségévé válni megint, az ő hatalmukkal. Én... Ebbe nem akarok belekeveredni. Kérlek...
Terra lerázta magáról a kezem, én pedig távolabb csúsztam tőle.
- Nekem nem az a célom, hogy nyomorban tartsalak titeket. - mondtam. - Nem győztelek meg, mi?
- Én csak figyelmeztetni akarlak, hogy az egyesített hatalom zsarnokká változtathat. - mondta Terra. - Kharinnausznak is a beteges hatalomvágya lett a veszte.
- Én nem vagyok ő. Még az ő hibáiból is tanulok.
Sokáig némán ültünk egymástól egyre messzebb, elfordultam Terrától, és a vízbe lógattam a lábam. Éjfél azóta már rég feladta a szökést.
- Felejtsd el ezt az egészet! - mondtam végül. - Jobb, ha nem emlékszel. Akkor csak fájna.
- Mire készülsz? - kérdezte Terra ijedten.
- Előfordulhat, hogy valami rosszul sül el. És hát tudod... Elképzelhető az is, hogy messzire elutazom időnként... De én azt szeretném, ha te békés életet élnél, ertháliai főhercegnőként egy épelméjű földszellemmel... Talán ő lesz az, aki mellett hosszú, boldog életet élhetsz. És... Szóval röviden annyit akarok mondani, hogy... Ég veled!
Talpra állítottam Éjfélt, majd elindultunk, amikor Terra utánam jött, és a vállamba kapaszkodott, visszafordulásra kényszerítve.
- Te melyik részét nem értetted annak, hogy... - kezdtem, de Terra belém fojtotta a szót egy csókkal. Na jó, legyen...
Terra végre nagy nehezen elengedett, én pedig értetlenül pislogtam rá.
- Szeretlek. - mondta Terra. - Hiányozni fogsz, Shuan.
- Nem szívesen hagylak itt. - mondtam. - Szóval akkor...
- Reménykedhetek benne, hogy Harmadszurdoknál összefutunk?
- Meglátjuk. De ha úgy alakulnak a dolgaim, félévente írok levelet.
- Levél, mi? Jól van. Akkor jó szórakozást a szukával!
- Terra, ez meg én nem...
Terra halkan kuncogott, majd eltűnt a fák közt. Éjfél a szemét forgatta, majd jelezte, hogy szólni szeretne.
- Mit akarsz? - kérdeztem, és kitéptem a rongyot a szájából.
- Gondoltam egyet. - mondta Éjfél. - A népemet legutóbb az Obszidiánok irányították, de mindenki a jósolt királyra várt. Szóval, ha te most odamész, trónviszály alakulna ki, hacsak nem kötünk szerződést.
- Azaz házasodni akarsz? - kérdeztem.
- Igen, viszont az utódlás kérdése egy igen kényes dolog... Ha akarod, elraboltathatom neked Terra Tertialist, és azt mondjuk, én meddő vagyok, ezért a Terrától, mint második asszonyodtól született gyermek a trónörökös. A szolgák és a pornép simán beveszi, a nemesek félnek az Obszidián bosszútól, aki pedig mégis ellenáll, azt lerendezed. Nos, mit szólsz?
- Működőképesnek tűnik, de... Nem fogod elrabolni Terrát, megértetted?!
- Miért is?
- Mert az nem etikus!
- Nem etikus, hogy oda ne rohanjak! Az etikus, hogy a Barlang fejedelmét egy nyamvadt leprás kötéllel ráncigálod?
- Nem foglak eloldozni. Nem bízom benned.
- Ó, ugyan már! Belátom, az a kis incidens felesleges volt, meg lerontotta a kapcsolatunkat, de nem haragudhatsz a királynődre örökké!
- Felesleges kis incidens?! - visszhangoztam. - Meg akartál ölni!
- Jaj, lépj már túl ezen! A lelked halott része úgyis feltámasztott volna, ha Kharinnausz is ott van veled. Simán át tudtad volna venni az energiáit.
- Valóban? Azt hogy?
- Középszintű nekromata varázslat, a halott lélekdarab képes elszívni halottak energiáit és életerővé alakítani, vagy élőkét elszívni. Klassz varázslat, és a kristályok közül egyedül én tudok hasonlót. Mindig is érdekelt a nekromancia, olyan szép mágiaág... Van egy ötletem! Segítek kitanulni ezt a varázslatot, te pedig mutathatnál nekem egy másikat!
"Szaván kéne fogni." - súgta Kharin hangja a fejemben.
- Tudom. - mondtam halkan, majd Éjfél felé nyújtottam a kezem. - Ezt megbeszéltük.
- Ha nem emlékeznél, nem tudok veled kezet fogni. - mondta Éjfél, a szemét forgatva.
Elmosolyodtam, és elégettem Éjfél köteleit. Éjfél kíváncsian nézett sötét szemeivel, majd elmosolyodott, és kezet nyújtott nekem.
- Így már jobb. Állok rendelkezésedre, felség!
Kezet ráztam Éjféllel, majd magamhoz hívtam Ehnyt. Előbb én ültem fel a hátára, majd felsegítettem Éjfélt magam mögé. Éjfél csodálattal figyelte Ehnyt, majd átölelte a derekam, és elmosolyodott.
- Ha tudnád, milyen rég nem lovagoltam...! - mondta vidáman.
- Indulhatunk? - kérdeztem türelmetlenül.
- Persze, persze, hova?
- A Bányába.
- Jaj, máris? De olyan meseszép idekint az idő... Nem maradhatnánk egy kicsit? Estig?
- Nem.
- Ne már! De miért?! Vam bármi értelmes indokod?
- Igen. Fáradt vagyok, azért, mert végigkergettelek Elementálián.
- Ne mondd, hogy nem élvezted...
- De mondom. Rajtam nem működik a manipuláció, ha nem tudnád.
Éjfél egy picit elszomorodott, majd megpillantotta Valyrt és Derlaqot, és örömében felsikkantott.
- De aranyosak!!! Honnan jöttek ezek? Ó, hibridek!
- Jaj, a fülem! - méltatlankodtam. - Éjfél, megtennéd, hogy nem visítasz a fülembe?!
- Bocsáss meg! - mondta Éjfél, majd Valyr a kezébe röppent. - Ó, szia? Hol vannak a szüleid, hm? Milyen kis ennivaló!
- Az enyém. - mondtam.
- Úgy érted... Igen. Azt a könyvet kérem vissza! Az az enyém.
- A tiéd? Az egy koronázási napló és varázslatok gyűjteménye.
- Az anyám rám hagyományozta! A legszebb a dologban az, hogy a kedvenc titkos varázslataimat rejtő fejezet zárát csak mi ketten együtt tudjuk kinyitni. Tanulótárs.
- Már bánom, hogy ismerlek. - forgattam a szemem.
- Erről konzultálj Kharinnal is. - mosolyodott el Éjfél. - Ha választania kéne, egyértelműen rám voksolna.
- Majd meglátjuk, kavics.