Egész éjjel olvastam, csak hajnalban aludtam egy kicsikét, mint valami vámpír. Eldöntöttem, hogy megnézek egyet, akárhol éljenek is. Érdekes lényeknek tűntek. Nem bírják a napfényt, denevérré változnak, és véren élnek. Ha én is képes lennék ennyivel jól lakni, nem kéne kenyérhéjon és moslékon túlélnem. Minden másban rokonlelkek.
Ábrándozásomból nevelőanyám hangja zökkentett ki.
- Shuan, gyere föl reggelizni! - kiáltott le, mire én nyűgösen a fejemre húztam a takaróm.
- És ha nem akarok? - motyogtam magamnak félálomban. - Hagyj békén, te halandó némber, vámpírszirén vagyok, és most épp aludni támadt kedvem...
Anyám lerobogott a lépcsőn, benyitott, felráncigált az emeletre, és mind egy asztalnál ültünk. Unottan vártam a reggelire, amit anyám mindannyiunknak behozott. Zabkása. Nagyon meglepődtem, és Nirrakkra sandítottam. Alig bírta leplezni az örömét, így gyorsan nekiesett az ételnek.
"Te voltál, mi?" - gondoltam. - "Te intézted el ezt nekem?"
"Ki más?" - felelte Nirrakk. - "Nagyon meggyőző tudok ám lenni, Shuan."
Anyánk játékosan megcsípte Nirrakk arcát, majd puszit nyomott a homlokára.
"Látom." - mosolyodtam el. - "Az orruknál fogva vezeted őket."
"Segítsééég! Shuan, segíts! Megcsípte az arcom! Szedd le rólam! Mérgező! Halandó!!!"
"Ugyan, hagyom, hadd élvezd még egy kicsit!" - mondtam kajánul vigyorogva.
Egy ideig még kavargattam a zabkásám, majd csendben megeszegettem. Bácsikám folyamatosan figyelt engem eközben, és mikor végeztem, megragadta a csuklóm, és kifelé húzott a házból.
- Gyere velem, fiatalember! - mondta bácsikám, és egy tisztásnál álltunk meg végül. - Nagyon elszemtelenedtél az utóbbi időben.
- Igen, biztos. - mondtam unottan, és még ásítást is imitáltam.
- A tanításod sok pénzt és energiát vett igénybe, hatalmas kárt okozva nekem és a nénédnek. Van egy ajánlatom. Ledolgozod az árát, és utána azt csinálsz, amit akarsz.
- Elgondolkodom rajta. - mondtam. - Kaphatok egy nap haladékot?
- Arra nincs időnk. Szóval?
- Mi lesz, ha nem egyezem bele? - kérdeztem érdeklődve. Valami másik feltétel biztos volt, nem lehet egy ajánlat ilyen korrekt. Nem bíztam a nagybátyámban. - Csak kíváncsiságból kérdezem.
- Úgyis tudtam, hogy beleegyezel, Shuan. Amíg dolgozol egy nap, a nap végi pihenődben azt csinálsz, amit csak akarsz. Rendes ételt, ruhát kapsz. Ha pedig véletlenül bajba keverednél, kezeskedem érted. Elnézem az eddigieket is. Mit szólsz, kölyök?
Laza félmosolyra húztam a szám, és félresöpörtem az arcomba hulló hajam.
- Legyen. - mondtam. - Mit kell csinálnom, pontosan?
Először csak a kertet kellett rendbe tennem, aztán egy hét múlva már főzésben, takarításban, bevásárlásban is segédkeztem. Egyre több engedményt is kaptam, ami egyre jobban motivált az egyre pontosabb és jobb munkára. Aztán a végén már egyedül vezettem a háztartást nappal, éjjel pedig szabadon jártam-keltem a kertben, könyvtárban, és tényleg, nem kerültem bajba egyszer sem. Úgy tűnt, nagynéném és nagybátyám megbékélt velem, és szinte újra teljesen megszerettem őket. Vágytam a szeretetükre, ami hát... miért is? Visszagondolva, őrültség volt az egész. Gyermeki ostobaság. Három hónappal a megállapodás után rendes munkát is elvállaltam. Kapáltam, vizet hordtam haza, bányásztam. És egyre nehezebb feladatok vártak rám, egyre csak leredukálva a szabadidőmet, és egyre jobban kimerültem. Ha Nirrakk nem szól az éjszaka közepén, hogy elaludtam egy könyv fölött, észre se vettem volna, mi folyik körülöttem.
- Shuan, kelj föl, SHUAAAN! - ébresztgetett Nirrakk.
- Mi...? Hol vagyok? Mi történt, Nirrakk?
- Elaludtál. Minden rendben?
Válaszul csak morogtam, levakartam az arcomról a könyvet, és riadtan néztem Nirrakkra.
- Kihasználtak. - motyogtam magamnak. - Végig csak kihasználtak. Hogy lehetnek az emberek ennyire manipulatívak? Hogy nem vettem észre, hogy tönkretettek?!
Nirrakk széttárta a karját, nekem pedig eleredtek a könnyeim, és a vállán sírtam.
- Nyugodj meg, Shuan. Itt vagyok, nyugodtan kisírhatod magad a vállamon. - csitítgatott a kisöcsém. - Veled maradok.
- A Föld legnagyobb bolondjának teszel ezzel szívességet. - mondtam. - Őszintén válaszolj nekem, kérlek, hogy lehettem ilyen vak?
- Elvették a tisztán látásod. De legközelebb ezt nem hagyom. - mondta Nirrakk elszántan. - Megígértem anyámnak és... Apámnak is, hogy vigyázok rád. Vagy ne legyen a nevem Nirrakk!
- Kedves tőled. - mosolyodtam el végre. - De nem a te dolgod. Vigyázok magamra.
- Eddig nagyon sikeres vagy. - mondta Nirrakk, és összeborzolta a hajam.
- Hé, most fésülködtem! - mondtam nevetve. - Olyan büszke voltam a frizurámra!
- Nem látszik. - nevetett Nirrakk, és árnnyá válva elkezdett cikázni a szobámban. - Kapj el, ha tudsz, apusbátyus!
- Biztos ezt akarod? - kérdeztem kaján mosollyal, és üldözőbe vettem Nirrakkot.
Nirrakk visítva menekült, amikor elkaptam az árnykezét, és egy zöldláng-csapdába zártam.
- Nem ér! - mondta Nirrakk.
- De igen, te kis démon! - mondtam.
- Bagoly mondja verébnek! Akkor is béna a frizurád, kócos!
- Bagoly mondja verébnek! - vágtam vissza, és bosszúból én is összekócoltam Nirrakk haját.
- Csakhogy nekem jól is áll.
- Szerinted kitől örökölted?
Ezen Nirrakk elgondolkodott egy pillanatra, így eltüntettem a lángketrecet, és elnyúltam az ágyamon, hogy egy kicsit pihenjek.
- Vigyázom az álmod. - mondta Nirrakk halkan.
- Inkább aludj te is! - motyogtam halkan. - Nem jó a kialvatlanság a te korodban. Az enyémben se...