- Tényleg, az mit jelent? - kérdezte Khatrina, és a jobb csuklómra mutatott.
- Az a nekromata-rúna. Csak beavatottak kapják meg. Segít összpontosítani a képességeim.
- És a bal oldalon is van?
- Nem, az... Más.
- Mi más?
- Azzal... Vagyok kapcsolatban a mesteremmel.
- Hm, vérszerződésnek tűnik. De miért feded el? Naaa!
- Honnan tudsz te ilyeneket?
Khatrina előhúzta a ruhája zsebéből az egyik rúnás könyvem, majd vállat vont.
- Azt hittem, mesekönyv.
- Hát nem az. Ez pedig nem hagyományos rúna.
Felhúztam a ruhaujjam, és megmutattam Khatrinának az Ehnetis-jegyet teljes egészében. Khatrina szeme azonnal felcsillant, majd rám pillantott.
- Ebből nyerem a hatalmam nagy részét. Emlékszel arra a mesére, amiben a pillangó sárkányként születik újjá? Olyan nem csak a mesékben történik. Én vagyok a sárkány, az elődöm meg egy nagyon, nagyon gonosz, kegyetlen, nagyhatalmú pillangó.
"Lefokoztál." - mondta Kharin. - "Képes voltál lefokozni. Ez bosszúért kiált."
- Ja, és mindig nagy, drámai belépői vannak.
- Úgy hangzik, mint te, mikor csak ketten vagyunk egy mérföldön belül.
- Fogjuk rá. Meg akarod ismerni?
"Ez jó móka lesz. Ha nemet mond, akkor is ráveszem."
- Miért ne? De remélem, nem betegszik meg.
- Nem fog. Kharin?
Lassan az árnyakból előlépett Kharin, és kedvesen mosolygott Khatrinára. Khatrinát, nos... Egy őrült démon fogadta tízpontos hófehér mosolyával. Khatrina nem tűnt ijedtnek.
- Szia, Kharin vagyok. - mondta Kharin, és a kezét nyújtotta Khatrinának.
- Khatrina. - mutatkozott be szerényen kislányom, és megszorította Kharin szénné égett kezét. - Nem fáj?
- Száz éve érzéketlen.
- Ó! Oh.
- Hát, sajnos előfordul, ha az ember démonokkal paktál le. - mondtam.
- Hát először is hű. - mondta Khatrina. - Másodszor, nem úgy tűnsz, mintha Itáliában nőttél volna föl. Tömény hullaszagod van, de az első benyomásom meglepően jó.
Kharin összeráncolta a homlokát, majd nevetett.
- Az egyik fiam is mindig ilyen... Kritikus volt. - mondta. - Néha a gének öröklődnek. Most rendeztem egy kis vérfürdőt.
- Ezt muszáj előtte? - kérdeztem halkan.
- Jobb, ha tudod, hogy vadásznak a kíséretedre. - mondta Kharin halkan. - Főleg a kristályok miatt. Methalia egyenesen a fejed akarja.
- Holtan, vagy mint Odin Mimirét? Tudod, hogy beszélhessek neki élete végéig, a bölcsességeimmel traktáljam...
- Nem vicces.
- Képzeld csak el, egyetlen fej hódítaná meg a világot! Eléggé manipulatív vagyok hozzá, nem gondolod?
- Szerintem tuti siker lenne. - mondta Khatrina. - Lehetnék a fejhordozód.
- Nem, te a tábornokom lennél, kicsim. A fejemet egy kevésbé foglalt személy kell vigye.
- Beteg vagy. - mondta Kharin. - Ezt imádom benned a legjobban.
- Elég fura ízlésed van akkor, Kharin. - mondta Khatrina. - Valaki sütit?
- Felőlem jöhet. - mondta Kharin.
Khatrina kiment a konyhába, majd visszajött egy tálca sütivel. Letette az asztalra, majd leült az ágy szélére, a térdén pihentette a fejét, és végig Kharint figyelte.
- Hm. Megtanítasz jégvillámot szórni? - kérdezte végül.
- Jégvillámot? - kérdezte Kharin. - Biztos vagy te ebben?
Khatrina hevesen bólogatott, és kérlelően nézett Kharinra, jó tíz percen keresztül, pislogás nélkül. Aki akar, az tud, állapítottam meg, de nem szóltam semmit, vártam, mi sül ki ebből.
- Te aztán nem adod fel, hm? - kérdezte Kharin, Khatrina pedig a fejét rázta, és továbbra is pislogás nélkül bámulta Kharint.
Úgy tudtam, hogy belenézett a manipulációs könyvembe.
Kharin megpróbálta elszakítani a tekintetét Khatrináról, de képtelen volt. Elmosolyodtam, és kivártam a végét a játszmának.
- És ha nemet mondok? - kérdezte Kharin.
- Ó, nem fogsz. - mondta Khatrina mosolyogva, és már lángokat kezdett idézni. Ajjaj. - Hidd el, nagyon meggyőző tudok lenni.
- A manipulációs varázsigéd miatt?
- Nem éppen... Velem van a Gyerekek Nempislogásának ereje. Meg a süti, amit megátkoztam.
Itt döntöttem úgy, hogy inkább leteszem a sütit, amit készültem megenni. Kharin lopva rám sandított, én pedig szélesen mosolyogtam rá.
- Csak egy kis varázsellenállás elleni por van benne. - mondta Khatrina ártatlanul. - Nem nagyon erős.
- Lenyűgöztél, kislány. - mondta Kharin. - Hat éves vagy, és elmondhatod magadról, hogy a múlt század legnagyobb sötétmágusa fog tanítani.
- Hét. - mondta Khatrina durcásan, majd feloldotta Kharint.
- Ügyes, igaz? - kérdeztem vigyorogva. - Egy gyerek, aki kifogott a nagy Kharinnausz nagyúron... Oda a jó híred.
- Fogd be! - sziszegte Kharin. - Nem vagyok annyira jó hangulatban, mint hiszed.
- Történt valami... Ó. Szóval, újabbak. A másodiknak is annyi. Esküszöm, ha tudom, hozok neked valamit, amit meggyilkolhatsz...
- Nem számít. Átjöttek mind, tudnám, minek...
- Mert szeretnek, és hiányzol nekik. Olyan nagy baj az?
- Ha az ősök megtudják, a te fejed szedik le. Methalia ilyen közel van hozzá.
Kharin összeérintette két ujját, majd az egyiket elhúzta a nyaka előtt, mire nagyot nyeltem.
- Nem lett volna szabad emberek közé jönnöd.
- Próbáltál már erdőben nevelni egy kisgyereket? Ezért vagyok itt.
- Teljesen ki fog készíteni, csak mondom.
- Eladtam Mikhaelnek a fejet. Elég sokat ért neki.
- Beteg állat. - mondta Kharin, majd lement a pincébe.
- Ezért imádsz, nem? - kérdeztem bizonytalanul. - Ugye? Mester!
Leszaladtam a pincébe, Kharin és Khatrina épp gyakoroltak. Amivel csak lehet, kombinálták a villámszórást. Többek közt jég, tűz, gyémánt. De voltak egyéb elemek és nem elemek is, mint plüssmackó- vagy lepkevillám. Attól féltem, hogy a levegőben telített elektromos részecskék netalántán lyukat hasítanak a világok közti falba. Az nekem nem hiányzott.
- Lefogadom, csak kaput akarsz nyitni. - mondtam Kharinnak.
- Elképzelhető, hogy az lesz... - mondta Kharin elgondolkodva. - Egyszer. Ennyi energiából meglehet egy időszakos kapu.
- Felőlem csinálhatod, de nem az én pincémben. Ahol a vésztartalék vérem tárolom.
Kharin a szemét forgatta, aztán egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Khatrina a padlón fekszik, és a plafont bámulja.
- Khaty, jól érzed magad? - kérdeztem aggódva.
- Csillagokat látok. - mondta Khatrina. - De szépek.
- Gyere, pihend ki magad! Mára ennyi elég is volt. Ügyes voltál.
- Ha te mondod...
Felvittem Khatrinát, lefektettem, majd a konyhába mentem egy kis vízért, és a pultnak dőltem.
- Vajon hol lehetsz most, Necro? - kérdeztem magamtól. - Biztos, hogy jól döntöttem?
- Bánod, ha ide ülök? - kérdezte Kharin, és felült mellém az asztalra.
- Nem... Szolgáld csak ki magad.
- Ugye nem hitted, hogy normális életed lehet itt? Ez a város nem való neked.
- Még mindig jobb, mintha a gyerekeimtől távol igazgatnám a királyságom.
- Nem jobb. Nézd, gyakorlatilag elvesztetted a fiad. Ott hagytad az Árnyerdőben a seregeddel együtt. Ez nem olyasmi, amit három év alatt feldolgozol. Ismerlek már egy ideje, Shuan.
- Meglehet, hogy a lelki világom kissé romba dőlt. Még jó, hogy te meg Khatrina vagytok nekem.
- Nos, igen. Le se tudod tagadni a lányod. Ambíciózus, bájos és mindent megtesz a célért... Csoda lett volna, ha nem drakónnak születik.
- Igen. Miért vagy itt?
- Gondoltam, meglátogatlak. Illetve, tudnod kell, hogy is öröklődnek a Jegy által a képességeink. És majd egy szép napon neked kell beavatnod a következőt. Szóval meg kell tudnod, mi történt valójában.
- Tudom. Egyszer már láttam. Nirrakk halála előtt. Amikor a vízbe ugrottál arról a hajóról...
- Meglepő. És azt láttad, miután a vízben sodródtam, és...
- Nem.
Kharin megfogta a kezem, lehunyta a szemét, majd én is követtem a példáját.
Hűvös szellőt éreztem, kinyitottam a szemem, és láttam a Nacralis felé sodródó Kharint az Ehnetis vizében. Lassan haladt lefelé, a ruhái meg voltak tépve, majd a Halálkapunál hirtelen kinyitotta a szemét, és egy ágba kapaszkodott. A teste tovább ment, de a lelke ott maradt a fán. Kharin egy ideig tartotta magát, majd elengedte az ágat, és a vízbe esett. Aztán, csodák csodájára, kimászott a vízből. Új, makulátlan sötét talárban, csak megégett keze és haragtól izzó sötét szemei látszódtak. Ahogy kilépett a partra, egyre inkább testet öltött. Hátratolta a csuklyáját, a szél belekapott sötét hajába, és párát csapott hófehér arcába, de ő csak ment tovább, vissza a víz felé. A csuklóján megjelent a jegy, és felizzott, mikor Kharin a vízhez ért, és felsikoltott. A keze lángra kapott, az arca egyre fakóbbnak tűnt, de csak benyúlt a vízbe, aztán két üvegcsét vett ki a vízből. Az egyik Kharin lelke volt, a másik az enyém. De ha ez nem Kharin, akkor ki? Avagy mi?
Elementálok özönlöttek elő mindefelől, és körülvették a lényt.
- Csak semmi meggondolatlan  cselekedet! - mondta egyikük. - Itt a vége, Kharinnausz nagyúr.
- Kharinnausz nagyúr? - sziszegte a lény, majd a vízbe lökte az illetőt. - Nem a gyenge démonvérű nagyúr vagyok többé. Én vagyok a gonosz, akit nem győzhet le senki, mert mindig más alakot ölt, más bőrébe bújik... Mint ebbe a földi fiúéba. Én vagyok a nyers, kharinaid erő.
A kharinaid szörny lefegyverezte az elementálokat, egyikükbe belemart, néhányakat brutálisan elintézett, majd megmosta az az arcát a vízben. Kharin régi tükörképe nézett rá, ijedten.
- Mit tettem... - suttogta halkan Kharin és a lény is. - Az emberi lényem halott. Ideje munkához látni.
A látomás véget ért, de még a helyszínen maradtunk. Kharin a tenyerébe temette az arcát, majd lopva rám pillantott.
- Az az izé... Te voltál? - kérdeztem.
- Én vagyok. Így, hogy te megszülettél, a kharinaid erő összpontosult esszenciája rám szállt, és a halálod után a te erőd is hozzáadódik. Néha nehéz ez a teher, de ez is én vagyok. Az, aki lerohanná az egész világot, mert olyanja van, és megteheti. Lesz, hogy te sem fogod tudni megállni, hogy ne döntsd romba, amin akár egy életen át dolgoztál, amit szeretsz... Mert lerohanod a világot. Mert megteheted, ha akarod.
- Ijesztően hangzik.
- Nacral aranyos ajándéka. Azt hitte, ezzel megakadályoz.
- Önmagad legrosszabb lényével?
- A szörnnyel. Igen. Elég naiv volt, igaz?
- Nekem úgy tűnik, kezelni tudod a hatalmad.
- Igen, de a kezem eléggé gátol. Pálcát kell használjak a nagy tömegpusztító varázslataimhoz. Ami eddig csak egy csettintés volt, és egy teljes nap gyengeség, most beletörhet a közönséges pálca.
- Ezért erősítetted meg a Fekete Pálcát? Zseniális.
- Zseniális, igen... De fáj az emléke az átkaim érintésének. Néhánynak volt megfogható energiája, ami szikrázott a kezeim közt... Egy pálca sem adja vissza a szikrák érzetét. Mintha villám helyett villámhárítót érintenél.
- Ennyire drasztikus különbség azért nem lehet.
Kharin a fejét csóválta, majd csettintett, és visszatértünk a saját világunkba. A rúnáim úgy égettek, mint eddig soha.
- Amikor egyesültem veled... Az is az volt? - kérdeztem. - Mert úgy éreztem, teljesen kifordultam önmagamból.
- Amikor bebörtönöztek? Igen, nem igazán bírom a bezártságot. Tíz hónapon át... Tíz évnek éreztem.
- Azt hittem, passziváltad magad.
- Egy frászt. Aktívabb voltam, mint hinnéd. Akarsz tanulni valami újat?
- Úgymint?
- Nagyon imponáló volt, ahogy az utolsó lázadásod leverted. Eleven sötétség csápok. Lássuk, mi történne, ha mást is formálnál belőlük. Egész máshogy viszonyulsz a sötétséghez, mint én. Te az árnyak közt érzed otthon magad, eggyé válsz velük. Én kihasználom az erejüket, és erőforrásként veszem igénybe. Nagyon jó párost alkotunk.
- Oké. Benne vagyok. Hogy gyakorlunk?
- Hm... Éjszaka, a pincédben, egy üveg véres bor társaságában.
- Vitatkoznék az utóbbival, szeretnék józanon gyakorolni.
- Pff, gyenge. Ahogy akarod. Egy hét múlva felkereslek. Jobbulást!
Kharin indulni készült a kijárat felé, még egyszer a válla mögül rám mosolygott, majd eltűnt.

- Szóval, árnyékok. - mondta Khatrina másnap reggelinél. - Az klassz. De azt hittem, én leszek a duód.
- Mi vagyunk az apa-lánya-viharduó, oké? - mondtam, és megcsíptem az arcát. - De vannak főgonoszos magánügyeim.
- És ha újjászületsz, trióztok? Elég hihetetlenül hangzik.
- Miért?
- Három olyasvalaki, mint te. Elég nagy mázli kell majd a kvartetthez.
- Ne aggódj emiatt! Meglesz a kvartettem. De a mi duónk egyenesen megállíthatatlan lesz. Vagy legalábbis, sokkoló...
Khatrina végre nevetett, majd az ajtóhoz húztam, mire ő meglepetten nézett rám.
- Apa, mit csinálsz? - kérdezte.
- Megígértem a kis szemem fényének, hogy hétvégén elmegyünk a vásárba. - mondtam, és megpusziltam Khatrinát, majd kinyitottam az ajtót. - Nos, mire várunk még?
Khatrina elmosolyodott, majd kirohant az ajtón. Csak Viola néni virágosbódéjánál értem utol. Viola néni épp Khatrina haját fonta, és virágokat tűzdelt bele, és engem megpillantva arról áradozott, milyen gyönyörű haja van Khatrinának. Khatrina unottan a szemét forgatta erre, majd mikor a hajremekmű elkészült, rámosolygott Viola nénire, és a bizsusbódéhoz ment.
- Bármi érdekes? - kérdeztem, de Khatrina csak a fejét rázta.
- Inkább nézzük meg az édességest! - mondta. - Tudod, ahol az az arab bácsi ingyen kóstolót is ad. Aztán mehetnénk a woodo boszorkány boltjába.
- Nocsak, érdekel a woodo mágia?
- Meg az alkímia, meg az alakváltás... De csak a néni macskáit akarom megnézni. Az egyik biztos ember, de előttem még nem változott át. Csak hallottam róla.
- Nos, akkor előre!
Amíg Khatrina az arabnál csemegézett (nagyon jóban voltak, mióta vettem tőle egy zsáknyi kávét, szóval Khaty azóta törzskóstoló lett), én feltöltöttem a gyógynövény-készleteim, majd találkoztunk a woodo boszorkány, Anne-Marie boltjában. És a boszorkány egyből kiszagolta, hogy miféle vagyok.
- Nocsak, a világszenzáció! - mondta Anne-Marie. - A mágus, aki örökké él, mégis halott. És nem működnek rajta a manipulatív átkok.
- Önnek is üdv! - mondtam mosolyogva, majd Khatrina felsikkantott.
- Mind a tizenkettő ember!
Anne-Marie felvonta a szemöldökét, majd a körülötte nyüzsgő mágusokra pillantott, majd Khatrinára, majd vissza rám.
- A kislányom. - mondtam. - Mostanában woodo-őrülete van. Meg alkímia, meg alakváltás.
- Hm. És mi szél hozott ide titeket?
- Én csak a macskák miatt jöttem. - mondta Khatrina, majd levett a polcról egy babát. - Várjunk... Ez a dózse.
- Tedd vissza szépen! - mondtam. - Jobb, ha életben marad. Nem akarok balhét.
- Francba.
Anne-Marie nevetett, de én ügyet sem vetettem rá, és a babákat néztem. A falhoz szögezve volt egy szétcincált baba, sanszos, hogy az lett volna Kharin. Messziről annak tűnt.
- Meg se kérdezem. - mondtam.
- Jobban jársz úgy. - mondta Anne-Marie. - Bármi, amiben tudok segíteni?
- Elég ostoba kérdés, de van esetleg Védákja?
- Védák? Van. Rám sózták az utolsót tegnap. Minek az neked?
- Ó, csak...
- Mindegy. Esetleg még valami?
- Poklok atlasza?
- Mintha nem tudnál még eleget a Két világ összes alvilágáról. Legyen. Csak a drakón kislány vére kell.
- Kizárt. - Anne-Marie visszavette a két kikészített könyvet, mire nagyot sóhajtottam, és egy fiolát adtam át neki. - Legyen. Két könyv egy kis vérért?!
- A drakónvér luxuscikk. Legyen szép napjuk!
Hazamentünk, majd Khatrina nekiesett az édességeinek, míg én elpakoltam a gyógynövényeket meg a két könyvet. Már csak pár nap, és kitanulom az élő sötétség adta bónusz képességeim. Már alig vártam.