Amikor végre utolértem Éjfélt, vettem észre, hogy körülöttem minden felhőből van. És néhányuk él és mozog.
- Vattacukor! - visította Necro, és egy kupac színes felhőbe ugrott.
- Gyere ki onnan! - mobdta Éjfél, és a farkánál fogva húzta ki Necrót. - Tiszta ragacs leszel, te!
- De finom...
- A kajával nem játszunk.
- De szigorú vagy! - mondtam mosolyogva, és nekidőltem egy felhőoszlopnak. - Anyuci.
- Néha nevelni is kell. - mondta Éjfél, körbepillantott, majd Titániához fordult. - Ez a hely olyan, mint Harmadszurdok!
- Ez itt Elsőfelhős, az elsőelementálok közös területe. Itt felhők, légelementálok és tündérek is laknak. A séma ugyanaz, de az elem más. Van négy átjáró a főtéren a többi közös birodalomba is, az ott Másodöbölé, Harmadszurdoké, Izzónegyedé és Ötödegyensúlyié. - mutatott négy kapura. Az első vizes-jeges volt, a második kőből és ásványból, a harmadik olvadt fémhez hasonló volt, a negyedik pedig energia. Gyönyörű, állapítottam meg.
Necro nagyon élvezte Elsőfelhőst, sokkal könnyebben repült. Titánia időnként trükkökre tanította, amíg Éjfél karjai közé nem fészkelte magát.
- Anya, éhes vagyok! - nyüszítette, és Éjfél karját kezdte rágcsálni.
- Francba... Shuan, hoztál neki valamit?
- Luciannál van a húspogácsa. Sajnálom.
- Idézz már meg valamit, az istenek szerelmére! Letöri itt nekem a kis fogait éhezésében.
Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán csettintettem, és egy friss hal jelent meg a kezemben. Necro azonnal a ficánkoló halra pillantott, majd nekiugrott, és szépen, egészben lenyelte.
- Van még?
- Necro, vadászunk madarat? Gyere! - intett Titánia, és máris felröppent a levegőbe.
Necro utánarepült, Titánia megmutatta, hogyan fogjon madarat, majd tollastul megette. Aztán kissé zavartan pislogott rám.
- Bocs. - mondta. - Nagyon szeretem a galambokat.
- Semmi gond... - mondtam. - Én is szoktam néha nyers halat enni.
- Csontos... - fintorodott el Titánia, és elegánsan egy felhőbe köpte az ehetetlen részeket. - Ezt ne csináld utánam, oké? Előbb csontozd ki!
- És milyen ízű egy madár sütve? - kérdezte Necro gyanakvóan, egy megpörkölt példányt piszkálgatva. - Megsütöttem.
- Büszke vagyok rád! - mondtam vigyorogva. - Finom, kóstold csak meg!
Necro kikaparta a galamb csontjait, majd nekilátott az evésnek. Jobb hüvelykjét felemelve jelezte, hogy ez az élelemnem nagyon is elnyerte tetszését, majd elrepült, hogy néhány kacsát is levadásszon.
- Annyira ügyes! - mondtam büszkén. - Nem?
- De, nagyon. - mondta Éjfél elgondolkodva. - Pár év, és már alakot is vált.
Necro egy megcincált kacsát lökött az orrával felém, és kíváncsian pillantott rám.
- Az enyém? - kérdeztem.
- Neked vadásztam, kicsontoztam és megsütöttem. - mondta Necro csillogó szemmel.
- Ó, szív alakú! - mondta Éjfél.
- Tetszik, apa?
- Igen, tetszik. Köszönöm, Necro, nagyon ügyes vagy.
Miután megettem a kacsát, elköszöntünk Titániától, majd egész kíséretemmel átmentünk Izzónegyedbe. Amerre csak néztem, láva, tűz és ércolvadék. Necro véletlenül beleesett egy lávvatóba, és visítva repült vissza hozzám.
- Ez forró! - nyivákolt panaszosan Necro. - Leégeti a pikkelyeim.
- Borítsd magad zöld lángba! - mondtam. - Mutasd magad, mennyire égtél meg?
- Nagyon fáj...
- Sss! Megoldom.
Elsuttogtam egy gyógyító mantrát, majd a következő percben Necro vidáman röpködött előttem.
Megjelent mellettem Valyr és Derlaq vámpíralakban, és kíváncsian pillantottak utána.
- Nos, van valami? - kérdeztem.
- A harmadszurdoki kapuk néhánya nem működik. - kezdte Valyr. - Az Izzónegyed-Harmadszurdoki átjáró teljesen zárt, a Másodöbli onnan egyirányú, csak Elsőfelhősbe és Ötödegyensúlyiba lehet eljutni a Szurdokból.
- És ez miért jó a földelementáloknak? - kérdeztem. - Azt értem, hogy a kristályok nem jutnak el az ércekhez és a szirénekhez, és csak az energoszokkal és a tündérekkel van kapcsolat... De miért jó ez a kiszeknek?
- Nekik nem, de a sziréneknek igen. Könnyű így ékszert lopni, ha Sirenián keresztül menekülnek. Az energoszokra meg ki gyanakodna?
- Zseniális. - mondtam elgondolkodva, aztán a gondolataimba merültem. Ugyan hogy kéne visszaszerezni az Elveszett Ékszereket?
Talán először is, ha figyelek a lábam elé, és életben maradok. Egy ingatag sziklapárkányra léptem, aztán a következő pillanatban egy lávató fölött lógtam, épphogy bele nem érve a lávafolyamba.
- Feneee... - morogtam, aztán a fémszál, amibe eddig kapaszkodtam, elolvadt, és a láva felé zuhantam. - Segítség, nem vagyok tűzálló!!!
Vezéreim azonnal a segítségemre siettek, de így is késő volt. Éreztem a láva forróságát, aztán magát az izzó folyamot testközelből. Lassan süllyedtem a tó aljára és... Minden egyes porcikám égett.
- Rohadt élet! - visítottam. - "Gyerünk, hol van egy di Grecho, gyorsan kéne egy..." - Fenébe!
- Shuan!
- Apaaa! A láng. A láng!
A láng. Hát persze, a zöld láng még megmenthet. Elkezdtem megidézni, de ekkor egy jeges kéz érintette a csuklóm, és minden lángom kialudt. A láva égetett, és arra sem volt erőm, hogy a kéz tulajdonosát megnézzem magamnak.
Mire felébredtem, egy kovácsoltvas ágyon feküdtem puha paplanok közt. Déjá vu. Csakhogy most nem Éjfél ápolt, hanem egy bauxitérc. Amikor kinyitottam a szemem, és felültem volna, visszalökött az ágyra. Nem ő hozott ki, az biztos.
- Felébredt. - mondta a bauxitérc unottan, majd kisietett a szobából. Ez kezd kicsit ijesztő lenni.
A szomszédos szobából kiáltások, káromkodás és fémcsikorgás hallatszott át. Vagy egy kohó, vagy gladiátortorna érc módra. Időnként vastaps és üllőcsattanás hallatszott. Tehát vagy két szoba, vagy volt egy kis csihipuhi a kohóban.
Hamarosan egy emberszerű tetemtmény lépett be a szobába, hosszú, aranyszőke haját egy poros kendővel fogta hátra, és a ruhája is hasonlóan poros és olajos volt. Kedvesen mosolygott rám, de csak mézarany szemével, letette az asztalra a kezében tartott kalapácsot, és az ajtófélfának támaszkodott.
- Jó reggelt, álomszuszék! - mondta. - Remélem, kipihented magad. Egy lávatóba ugrani életveszélyes küldetés.
- Csak beleestem. - tiltakoztam.
- Persze, persze, mindegy is, nem is ez érdekel, hanem hogy honnan jössz?
- Megtudhatnám előbb, ki a fene vagy?
- Az, aki kihúzott. Nem mondom, a zöld lángos trükköd egész jó lett volna, ha úgy lépsz be. Így viszont a lángjaidat kioltotta volna az Ősi tűz, és hát... Tapasztaltam, iszonyatosan fáj. Szabad a neved?
- Shuan Nirrakk.
- Szóval Shuan. Nem mondom, ritka név. Elég jól beszélsz görögül.
- Szinte anyanyelvem. - forgattam a szemeim.
- Á, már tudom, ki vagy! Roberto Nirak és Rebecca Sireneis fia. Tehát nem vagyok egyedül. Hogyhogy túlélted a szomszédokat?
- Hogyan?
- Bocsáss meg, majd' elfelejtettem, Anaka vagyok. Anaka Aurum Orobrillar. Szomszédok voltunk Firenzében.
- Biztos, hogy nem... Várj, te...?
Anaka arca ismerős volt. Igen, valóban a szomszéd volt, néha segített a bányászásban, aztán leráztam, hogy dolgom van. Korábban meg kifosztottuk Firenze könyvtárait.
- Hogyhogy te itt? - kérdeztem.
- Félvér vagyok, mint te. Csak... A kontraelem.
- Te vagy Aurum? A herceg? Ne haragudj, ezt nem tudom elhinni. Csóró vagy és egy kohóban dolgozol... Idelent.
- Imádom a kohó atmoszféráját, a kalapálás ritmusát, a fém sercegését, a lángokat... De a verekedést nem. Most is szét kellett szednem kettőt...
- A társaim hol vannak? - jutott eszembe.
- Az árnyaid valahol a városban, a lány meg a három repkedő a szomszédban. A jegyesed?
- A feleségem. Éjfél Obszidián.
- Hallod, ő tényleg jó nő. És...
- A másik három a két fiam és a lányom. Hosszú történet.
- Szerintem ráérünk. Teremtés, vagy örökbe fogadás?
- Előbbi...
- Úgy tudtam. Ez rád vall. Az őrült mágustanonc Shuan...
- Nacralt majdnem magamra haragítottam.
- Igen, tipikus te...
Anaka elmerült a gondolataiban, Éjfél félénken kopogott, mire felkapta a fejét.
- Bejöhetek? - kérdezte. Most épp emberi alakban volt, Anaka bólintott, Éjfél pedig befelé jövet átváltozott. - Remek, hogy van Shuan?
- Jól vagyok. - mondtam.
- Még azért pihenned kell, haver, de amúgy ja. - mondta Anaka. - Segíthetek valamiben, hölgyem?
- Csak valami ennivaló kéne a kissárkánynak. - mondta Éjfél.
- Nemsokára ebéd. A szakácsok valami különleges finomsággal készültek, királyunk állítása szerint. De azért megnézem magam is. - kacsintott Anaka, és elvonult. - Öt perc múlva a fogadóteremben!
- Annyira rendes ez a srác, ahhoz képest, hogy érc. - mondta Éjfél. - Egész normális itt mindenki.
- Anaka csak félvér. - mondtam.
- Ismered?
- Igen, még Firenzéből... A szomszédunk volt. Csórigyerek, mindig ketten mentünk kifosztani a firenzei könyvtárakat. Hatalmas arc, és jószívű.
- Remélem, a királyban sem fogok csalódni. - sóhajtotta Éjfél. - Anaka olyan könnyen meggyőzhető lenne!
Nem szóltam semmit, csak felhúztam a csizmám, és követtem Éjfélt az étkezőbe. Az asztal roskadozott a mindenféle finomságoktól. Azonnal megéheztem.
Vezéreim már asztalhoz ültek, majd Necro, Valyr és Derlaq is. Végül én és Éjfél, a király még nem volt sehol. Aztán, négy és fél perckor megérkezett egy sárga köpenyes alak. A köpeny szegélyét arany naphímzés díszítette, időnként narancs lángminták. A csuklya miatt csak két aranyszeme tűnt elő.
A felszolgálók azonnal meghajoltak előtte, mire ő intett, a szolgálók arrébb álltak, hogy egy kis levegőt kapjon tőlük. Aztán megérkezett hasonlóképp egy ezüstruhás hölgy, gondolom, a királynő. Kedvesen mosolygott ránk, majd urához fordult.
- Kedvesem, asszem megint elfelejtettél valamit. - mondta halkan.
- Mit? Ja, persze, elnézést...
A király felállt, hogy köszöntsön minket, csettintett, mire a szolgálók italt hoztak.
- Kértek valamit? - kérdezte.
- Nem, köszönjük, most még nem, felség. - mondta Éjfél.
- Hát jó. Anaka értesített az érkeztetekről.
"Biztos nem ugyanaz a személy... Nem lehet." - gondoltam. - "Nem tudom elhinni. Aurum hangja mélyebb is."
- Remélem, megfelelő ellátásban részesültetek. Nos, én csak sültekkel kedveskedhetek nektek, úgyhogy... Jó étvágyat!
Nekiláttunk az evésnek, közben beszélgettünk. Aurum végighallgatta, hogyan ébredtek föl a kristályok, végül bólintott.
- Értem. Tehát most abban gondolkodtok Ixivas-szal és Titániával, hogy egyesítsük erőinket. Ezen én is gondolkodtam, első a kristályok és ércek közti béke. Éjfél úrnő?
Aurum hátratolta csuklyáját, így láthatóvá vált halványarany fényű arca. Kedvesen mosolygott Éjfélre, a jobbját nyújtva neki.
- Szent a béke. - mondta Éjfél, kezet fogott Aurummal, majd elgondolkodva kavargatta a levesét. - Ez túl egyszerű eddig.
- Sokat változott a négy másik birodalom, míg a tietek szunnyadt. - mondta Aurum. - Az ércek belátták, hogy hiávavaló az acsarkodás. Hála az égnek...
- Van rá mód, hogy újranyissuk a kaput? - kérdeztem.
- Ahhoz szükség van az ékszerekre vagy két őserőre. Tudom, hogy mit művelnek az energoszok, de nem tudok használni tűzékszert.
- Akkor, fel kell kutatni a jui ékszereket, ilyen egyszerű. - mondtam.
- Ahhoz rengeteg idő és türelem kell. Illetve óriási szerencse, hogy az emberek ne csípjenek el.
- Anaka be tudna illeszkedni... - mondtam.
- Anakának ideje sincs a tennivalói közt...
- Miféle tennivalók? - kérdezte Éjfél.
- Királyi tennivalók.
Aurum lassan Anakává változott, elmosolyodott, majd visszaváltozott.
- Én tudtam. - mondta Necro unottan, a kacsáján csámcsogva.
- De ez hogy...? - kérdeztem. - Azt hittem, viccelsz!
- Pedig komoly dolgokkal sose viccelek. Szóval, mihez akarsz kezdeni, Shuan?
- Felkutatom az ékszereket. Időm, mint az óceán.
- Tenger. - mondta Éjfél.
- Mindegy. Jelenleg azon dolgozom, hogy összekovácsoljam a juikat, és megkeressem az ékszereket. Aztán, megidézem az őserőket, minden kaput megnyitok, és mindenki örülni fog.
- Igazad lehet. - mondta Anaka Aurum. - Jól van. Látom, a kis sárkánynak nagy az étvágya...
Necro erre felkapta a fejét. Letöröltem a maszatos kis arcát, majd hagytam, hagy repüljön kedvére.
- Necro tényleg mindig éhes. - mondta Éjfél. - Eddig nem volt olyan, hogy ne lett volna étvágya.
- Necro?
- Úgy terveztem, hogy majd a nyomdokaimba lép, és nekromanciát tanul.
- Azt hittem, kiírtották a nekromatákat. Meg úgy a mágusokat is.
- Álmodban. A pápa nem sejti, milyen sokan vagyunk. Nem tudja kiírtani a mágiát.
-Hm, fura, mert már nem az ércekből és a kristályokból próbálnak varázstárgyakat készíteni. Talán a tűz árt nekik, ami a tárnákban van.
- Valószínű. A kristályok kicsit megkergetik a betolakodókat, aztán aki nem fut, azt átváltoztatják.
- Érdekes. Mi sosem próbálkoztunk ilyesmivel.
- A tündérek és a szirének csak megeszik a behatolókat.
- Na, szép. - mondta Anaka, majd felállt, és kezet rázott velem. - Nos, Shuan, örülök, hogy láttalak. Sylvia, felkíséred a vendégeinket az erdőbe?
- Persze. - mondta az ezüst, felállt, és intett, hogy kövessük.
Sylvia egészen az elemetálerdő közepéig felvitt minket, majd elbúcsúzott, és eltűnt.
- Nekem szimpi. - mondta Éjfél.
- Nekem is. - mondtam. - Már csak az energoszokhoz kell eljutnunk. Melyik kapun menjünk oda?
- Teleportálni akarok. - mondta Éjfél, és ártatlanul pislogott rám.
- Hogy? Nem, Éjfél, most nem.
- Légyszi, annyira ki szeretném próbálni...!
- De fárasztó, és sok energiámba kerül... Na, ne nézz már így!
- Légysziii!!! Esküszöm, soha másra nem kérlek meg, csak teleportáljunk!
- Nem biztos, hogy jó ötlet. A szellemek zavarják a térmágiát, és nem hagyok itt senkit...
- Lééégyszi! Leszek a támogatód.
Drámaian sóhajtottam, Éjfél boldogan a nyakamba ugrott, és arcon csókolt, mire én csak a szemem forgattam. Ezt meg fogom bánni valamikor.
Csettintettem, zöldesfekete köd vett körül, majd a következő pillanatban már energosz őrök vettek körül.
- Kik vagytok és mit kerestek itt és hogy kerültetek ide és miért vagytok itt?! - hadarta idegesen az egyik aprócska őr. - Az ékszerekért jöttetek? CSAK A TESTEMEN ÁT!
- Nyugi, nem balhézni jöttünk, oké? - kezdtem. - Shuan Nirrakk vagyok, Kristálybánya királya, ők pedig a családom és a kíséretem. Bemehetünk?
- Senki se ki, se be! Csak urunk engedélyével!
- Oké, beszélhetnék vele?
- TÁMADÓ, ORVGYILKOS!!!
- Nyugi tökmag, csak látogatóban vagyok.
- TÖKMAG?!
- Itt mi folyik? - jött elénk egy tőlem két fejjel magasabb energosz.
- Támadók, uraaam!!! A nevük is hazug!
- Ez csak valami rossz vicc akar lenni? - kérdeztem. - Shuan Nirrakk vagyok, Rebecca Sireneis fia, Kristálybánya ura. Az energoszok urával szeretnék beszélni.
- Én vagyok az. Pöttöm, engedd el őket!
- De uram, a RENDELET!
- Hallottad, Picúr, húzz el! - mondta Necro, és az energoszúr után röppent.
Az őr csak hápogott, mi pedig bevonultunk a palotába az energoszkirály után.
Megálltunk egy kisebb teremben, ahol szilárd, cseppfolyós vagy gáz halmazállapotú energiából volt minden. Ámulva néztem körbe, és érezni véltem a saját aurám vibrálását. A világ egyik legklasszabb érzése.
- Szóval... Khm, Shuan Nirrakk, az Ehnetis-szülött... - kezdte az energoszúr.
- Hogy? - kérdeztem. - Igen, arról akartam beszélni veled, hogy...
- Egyesíteni a juikat. Igen, milyen javaslatod van? Ésszerű?
- Meg tudnám keresni az ékszereket, áthoznánk az őserőket, megnyitnám az összes kaput, és minden rendben volna.
- Hm, igen. Jó ötlet, vágjunk bele!
"Bolond." - gondoltam. - "Ez eddig túl könnyű."
Egy energosz kétségbeesetten rohant a királyhoz, a kezét egy kötélen maga után húzva.
- Ura... Ura...
- Fiam, szedd össze magad! Mi történt?!
- ELLOPTÁK A KISZ ÉKSZEREKET!!!
- Mégis ki tenne ilyet?
- Olyan, mint egy árnyék, minden mágiát elszív, de bíborosi ruha van rajta és csuklya... Valami Zöldlángot keres...
A Falánk. Ezek szerint már vadászik rám. De honnan tud rólam?
- Shuan, tűnj el innen! - mondta az energoszok ura. - TŰNJ EL!
Nem kellett kétszer mondja, már messze jártam, árnyként suhanva a legközelebbi erdőbe. A macska-egér játék elkezdődött.