Éjfél csak késő délutánra jött vissza, és az első dolog, ami fogadta, egy csöpp kis sárkány és a fura teremtője. Ráadásul Necro pont előtte változott félig kristállyá, egy hatalmas ásítás közepette.
- Jaj, de kis édes! - mondta Éjfél lelkesen, és megsimogatta Necro fejét. Necro könnyedén simult a keze alá, és Éjfél ott simogatta őt, ahol a legkellemesebb volt neki. Necro lassan alig bírta nyitva tartani a szemét. - Gyönyörű vagy ám, úgy bizony! A szép, csillogó kis babapikkelyeiddel...
- Tetszik? - kérdeztem.
- Miért, talán nekem akarod adni? Milyen évfordulónk van?
- Semmilyen, csak kísérleteztem egy kicsit, és azon gondolkodtam, miért is ne teremtsem meg a mi kis sárkány fiunkat...
- Várj, azt meg hogy...
- Hát, van egy alkotói dimenzió, amit csináltam, ott raktam össze a génjeinkből az elképzelésem és a te rejtett gondolataid alapján, szóval...
- Honnan van meg neked a génkészletem? Mindegy, tényleg olyan, mintha mi lennénk... A szeme egészen különleges. És van egy édes kis kopoltyúja... Hé, nagyfiú, ide nézz anyára! Jaj, de álmoska valaki...
Necro hatalmasat ásított, majd hangosan megkordult a gyomra. Ekkor morogni kezdett, és a takaróját rágcsálta.
- Na, az nem étel, te butus! - húzkodta ki Éjfél Necro szájából a takarót, és egy hússzeletet gyömöszölt be helyette. - Ez étel.
Necro elcsámcsogott a húson, majd lenyelte, és elégedetten csapkodott a farkával. Megsimogattam, ahogy Kharintól láttam, az álla alatti és a fültő közötti szakaszon, mire a hátára fordult, és szétvetette a lábát. Éjfél ekkor megvakargatta a kidudorodó kis pocakját, Necro erre kidugta villás nyelvét is, és csillogó szemmel nézett hol rám, hol Éjfélre. Láthatóan nagyon élvezte a kényeztetést.
Időnként felmorrant, hogy még éhes, ekkor egyikünk adott neki enni, majd ismét simogattuk, főleg azt szerette, ha a hasán lévő puha húsánál kényeztettük.
Egy ideig még így hancúroztunk, aztán Necro szép lassan elaludt. Éjfél még ekkor is simogatta a nagyra nőtt kis pocakot, ekkor Necro időnként a farkával csapkodott, vagy rugdalkozott.
- Nézd, hogy teleetetted! - mondta incselkedve, és csak tíz perc pocaksimi után szólalt meg újra. - Jobban kéne vigyáznod rá, még kicsi, könnyen elhízhat, ha ilyen sokat adsz neki egyszerre.
- Éhes volt. - tiltakoztam. - Nem etettem túl, jó, talán egy picit, de inkább legyen jól táplált, mint hogy éhen pusztuljon.
- Igazad lehet... De ha elrontja a kis pocakját, mert túletetted, megnyúzlak.
- Jól van, vigyázok rá, ígérem. - mondtam nevetve, és lefektettem Necrót. Még egyszer én is megsimogattam a fejhez és a szárnyacskákhoz képest aránytalanul nagy pocakot, majd ledőltem az ágyra, Éjfél pedig mellém. Egy ideig csak hallgattuk Necro halk szuszogását, én közben végig azon aggódtam, hogy ha nem nő meg nagyobbra Necro szárnya, nem fogja tudni a levegőben tartani magát. Elkezdtem gondolkodni, mit is csinálhatnék, amikor a gondolataimból egy ínycsiklandó sült illata húzott vissza a valóságba.
- Nem vagy éhes? - kérdezte Éjfél, és elém tolta a tálcát.
- Csak fáradt. - mondtam, amikor is megkordult a gyomrom. - Jó, talán eszek egy kicsit... Csak egy keveset.
- Csak nyugodtan, én addig vigyázok a kis... Fiunkra. Hogy is hívják?
- Necro.
Éjfél kicsit ízlelgette a nevet, majd időnként megcirógatta Necrót, amíg én bepótoltam az ebédet, és megelőlegeztem a vacsorát. Egy tálcányi sültet teljes egészében megettem, utána, teli hassal ledőltem picit pihenni, és csak figyeltem, ahogy Éjfél "Necrózik".
- Hozzak még valamit enni? - kérdezte halkan, nehogy felébressze Necrót.
- Nem, tele vagyok... - mondtam.
- Látszik, hogy az apja vagy... - forgatta a szemét Éjfél, majd elmosolyodott, és lefeküdt mellém. - Csakhogy ő sokkal aranyosabb, ezt tőlem örökölte.
- Bizonyára. - mondtam mosolyogva. - Ahogy időnként álmodban szorongatod a kezem, nagyon, nagyon aranyos vagy.
- Hm, valóban? Nos, viszont te vagy a jóképűbb kettőnk közül.
- Mindig tudod, mivel csábíts el. - mondtam mosolyogva, és csókolózni kezdtünk Éjféllel.
- Egy nap biztos függővé válok ettől az egésztől. - mondta Éjfél.
- Én máris tőled függök. Tudod mit? Próbáljunk ki valami újat.
- Mire gondolsz?
- Nem is tudom... Csak annyia benne vagyok a kísérletezésben.
- Mit szólsz ehhez? - kérdezte Éjfél, és az arcomat cirógatta csók közben, majd a nyakamat kezdte el csókolgatni.
- Ezt nem fordítva szokták? - kérdeztem. - Éjfél, ha így folytatod, komolyabbra fordul a játék...
- Kipróbálhatjuk úgy is, ha annyira szeretnéd, Shuan. És... talán nem tetszik, ahogy én játszom, drágám?
- Dehogynem, nagyon is.
Egész este így szórakoztattuk egymást, majd lefeküdtünk aludni.
Az éjszaka közepén Necro panaszos sírására lettem figyelmes. Óvatosan kivettem a vackából, az ölembe vettem, és a karjaim közt melengettem, és ringattam is picikét. Belepillantottam a fejébe, mitől sírt, csak rosszat álmodott, és fázott.
- Hé, semmi baj... Itt vagyok, ne félj! Csak egy rémálom. Itt vagy a jó melegben, biztonságban...
Necro már kevésbé keservesen sírt, és rám pislogott hatalmas szemével, majd nyivákolni kezdett, jelezve, hogy éhes. Körülnéztem a szobában, sehol semmi ennivaló. Szorosabbra fogtam a takarót Necrón, majd elindultam a konyhába. Szereztem némi friss húst, közben Necro folyamatosan a vállamat kaparászta.
- Sss, várj egy kicsit, jó? - mondtam, és letettem a pultra.
Necro ekkor szaladgálni kezdett, majd leszáguldott a padlóra, és sírni kezdett. Felvettem őt, de ekkor kiugrott a karjaim közül, és üldözőbe vett egy egeret. Amikor végre elkapta, egyben lenyelte, és elégedetten vigyorgott rám.
- Szóval már vadászol is. - mondtam, és végre felvettem. - Na szép. Így nem marad semmi, amit taníthatnék neked.
Necro nyüszített, és fel-alá mászkált a karjaim közt. Biztos egeret keresett még. Amikor megállapította, hogy nincs több az élő húsból, körbenézett, lecsapott a húsokra, és mohón falni kezdett. Amikor az étkezést befejezte, egy vizestálat célzott meg, megmosakodott, aztán kérdőn nézett rám.
- Hozok valamit inni, jó? Na várj csak... Víz?
Kitöltöttem egy kis tálba vizet, megmurattam, hogyan kell belőle inni, de Necro csak nem nyúlt hozzá.
Valahogy sejthettem volna. Vérre szomjazik, mint a két féltestvére. Tudtam, hogy valahol van friss véres hús is a konyhában, Necro azonnal megtalálta, de csak kíváncsian nézett rám.
- Várj, lecsapolom neked... Így ni! Tessék!
Necro elé toltam egy kis tálka vért, amivel először rendesen összemaszatolta magát, de megitta, és boldogan morgott. Letörölgettem a szája széléről a vért, majd szépen betakartam, és visszavittem aludni a vackához.
Nagyjából egy hónap múlva már szépen járt, fél év múlva már a szárnyait próbálgatta, de csak egy éves korára fejlődött ki a szárnya. És ahogy egyre nőtt, egyre arányosabb lett a teste, majd egyre szépült. Éjfél mindig csak azt kérdezte, mikor varázsol már, de még nem ért meg hozzá. Kellett még fél év, hogy beszélni tudjon, nemhogy varázsolni...
- Mondd szépen, apa. - mondtam. - Ismételd utánam! A-
- Puci! - mondta Necro vékonyka kis hangján.
- Nem. Nem puci, apa.
- Apuci?
- Apa.
- Nyuci, nyuci!
- Éjfél, téged akar. - kiáltottam.
- Várj egy kicsit! - kiáltott vissza Éjfél, majd megérkezett, átvette Necrót, és kicsit babusgatta. - Hát szia, kis rosszcsont! Szia!
Éjfél és Necro összeérintették az orrukat, majd Éjfél az asztalra ültette Necrót, és elgondolkodott picit.
- Örülnék, ha előbb magiszonira tanítanád. - mondta. - Nehéz neki a latin. Hisz sárkány.
- Pa tar qer, ma-cana. - mondtam mosolyogva.
- Mehra, mo-can. Szóval, mivel kezdjük?
- Van valahol Kharinnak egy nyelvkönyve... Majdcsak megvan még. - mondtam.
- Magiszoniul mondd!
- Hajj... Kharin ar sirte langqe an varan... Sit nor a disper, mar dir. Most már elégedett vagy?
- Abszolút. Nézd, utánozni próbál!
Necro előbb a hangképzéssel próbálkozott, addig, amíg szépen ki nem tudta mondani ezt a mondatot. Csettintettem, a nyelvkönyv a kezembe repült, kinyitottam, majd letettem Necro elé. Pár percig tanulmányozta a hangképzési szabályokat, majd azt játszottuk, hogy véletlenszerű szavakat írtam le neki, és ő szépen kimondta őket. Aztán mindnek elmagyaráztam a jelentését. Aztán azt csináltuk, hogy ha valamit sikerül megtanulnia, kap egy kekszet. Mostanában arra kapott rá. Egy hét után nem volt olyan pillanat, amikor nem a kekszek közé nyúltam. Necro lelkesen tanult minden új dolgot, és kíváncsi is volt. Úgyhogy egy idő után csak komolyabb mondatokért, szókapcsolatokért járt a keksz. Két éves korára szépen beszélt, latinul és görögül is. Nagyon büszkék voltunk rá Éjféllel.
Aztán egyik nap éppen egy nekromanciakönyvet olvasgattam, amikor Necro a vállamra telepedett, és megkérdezte, hogyan kell varázsolni. Letettem a könyvet, és elmosolyodtam. Végre megérett a mágiára.
- Először kezdő varázslatokat veszünk, ez itt pedig... Apa könyve. Veszélyes varázsigékkel van tele. De egy nap, ígérem, kipróbálhatod őket.
- De jóóó! - lelkendezett Necro, kétszer körbesétálta a fejem, majd letelepedett az asztalra. - Mivel kezdünk?
- Hm... Lángokkal.
- Lángok? Mint a te zöldjeid?
- Igen. Először is, megmutatom, mit is csinálunk majd. Aztán, ne ijedj meg, belépek az elmédbe, és vezetgetlek, de aztán magadtól rá fogsz érezni, mit is kéne csinálni.
Necro bólintott, és csillogó szemmel figyelte, ahogy zöld lángot idézek a kezembe. Lassan átszíneztem a lángokat, majd színes szikrákat lőttem a levegőbe, majd játszottam kicsit a tűzzel, egyre több trükköt mutogattam, majd csak egy pici lángcsóvát hagytam meg. Ezt megfagyasztottam, félretettem, és végigsimítottam Necro fején.
- Most te jössz, mi fili. - mondtam, mire Necro kissé megszeppent. - Ha beletanulsz, mindent meg fogsz tudni csinálni, amit én. Nem mehet minden azonnal. Ezt ne felejtsd el!
Necro bólintott, és vezetgetni kezdtem. Egy láng képét vetítettem elé, aztán manát irányítottam át az elmei énjéből a lelki csatornába, majd ahogy átléptük a fizikai korlátot, egy kis zöld lángocska gyúlt a mancsában. Elmosolyodott, majd megpróbált ugyanígy lángot fújni, végül már az egész testét lángba tudta borítani.
- De ügyes vagy! - mondtam ámulva. - Ezért két kekszet és egy kis vért is kapsz. Figyelj csak, van egy ötletem. Bemutatlak a testvéreidnek.
Füttyentettem, mire Valyr és Derlaq a vállamra röppent. Necro és a két draves farkasszemet nézett egymással, majd Valyr szárnyat nyújtott Necrónak.
- Szia, szóval, te vagy a kisöccs, ugye? - kérdezte Valyr.
- Igen. - mondta Necro. - Necro vagyok.
- Valyr. Ő pedig a bátyám, Derlaq. - bökött Derlaqra. - Pater nagyon sokat mesélt rólad!
- Tényleg?
- Igen, csupa jót. - mondta Derlaq vigyorogva. - Imád téged.
- Hm. És ti mik vagytok?
- Dravesek. Denevérsárkányok.
- Ó, de klassz! És ti is varázsoltok?
- Igen, még pater tanította a legtöbbet, de sokat kísérletezünk, főleg vérmágiával.
- Hé, srácok, mit szólnátok hozzá, ha gyakorolgatnátok egy kicsit együtt? - kérdeztem. - Tudjátok, nagyon sok mindent tudnátok egymásnak tanítani. Például Valyr tökéletesíthetné a sárkányalakját, Derlaq esetleg tanulhatna elementális mágiát, Necro pedig beletanulhat... Hát, az energiamágiába. Mondjuk. Nos, mit szóltok?
- Jó! - mondta három gyermekem egyszerre.
- Szuper, most... Van egy kis dolgom. Mindjárt jövök.
Elmentem a könyvtárba, válogattam néhány könyvet Necrónak, majd elkezdtem tanulmányozni egy különös könyvből néhány egyszerűbb manipulációs varázslatot. Ahogy megéreztem, hogy a könyvtárba tévedt egy kis egér, elkezdtem rajta gyakorolni.
Először csak rövid időre sikerült rávennem, hogy álljon meg, majd elszaladt. Az asztalba rúgtam, majd megtaláltam ugyanazt az egeret egy kis repedésben, és most már teljesen kiterjesztettem rá a hatalmam. Előbb szóbeli parancsokkal vettem rá erre-arra, majd csak intenem kellett, végül elég volt csak gondolnom arra, amit az egérnek tennie kellett.
Az egér éppen könyveket gyűjtött nekem, majd amikor belenéztem a következőbe, egy jeges kéz érintette meg a vállam. Ijedtemben megöltem az egeret, az árny pedig addig rohangált körbe, míg kicsit magamhoz nem tértem, és szertefoszlattam.
- Mélységes Tartarosz, Kharin, ne ijessz így rám még egyszer, kérlek! - fordultam lassan hátra.
- Jó, jó, jó, nincsenek kötélidegeid, ezt már nem egyszer észrevettem. - mondta Kharin, a szemét forgatva. - Csak olyan... Feszültnek tűnsz. Most miben sántikálsz, tanítvány?
- Manipuláció. Újonnan elkezdett érdekelni.
- Á, látom... Manipuláció és elmei varázslatok... Mindig is ezeket kedveltem legkevésbé, olyan aljas módon képes a jó manipulátor kihasználni az áldozatát... Élősködik rajta, akár addig is, amíg az áldozat bele nem pusztul... És még tovább.
- A halálon túl is működik? - kérdeztem.
- Hát, az a varázslat és a mágus erősségétől is függ... Miért is érdekel ennyire? Jaj, tudom már! Baigounét akarod elintézni. Nem bízik benned, hm? Jobb megoldás erre a manipuláció.
- Nem tudom, ezt most honnan szedted. - csóváltam a fejem. - Ez eddig eszembe sem jutott.
- Persze, hogy nem, kisebb gondod is nagyobb Baigounénál. Halálistenek aktivitását érzem a közeledben. Felfigyeltek rád sokan a régi nagy nekromaták közül is. Nagyon vigyázz!
- Úgy lesz. Gondolod, hogy Necro miatt esetleg...?
- Nem hiszem. Valaki egy ideje folyamatosan követ, de most többen... Ahogy nő az erőd, és egyre komolyabb hatalommal rendelkezel. Te már nem az Ertháliában játszadozó gyermek Shuan Nirak vagy. Nacralnak már nagyon fáj rád a foga.
Kharin ezzel el is tűnt. Visszamentem a szobámba, Valyr és Derlaq a plafonon függeszkedve aludtak, Éjfél közben megetette Necrót, akiből más sem látszott, csak rá terített takaró. Elmosolyodtam, leültem az ágy szélére, és megvakartam a füle tövét. Erre a hátára fordult, szétvetette a lábát, és várta a pocaksimit. Éjfél azonnal neki is esett, mire Necro kidugta a nyelvét, és lehunyt szemmel élvezte a kényeztetést.
- Már megint túletetted. - mondtam nevetve.
- Inkább legyen jól táplált, minthogy éhezzen itt nekem. - mondta Éjfél. - Nemde, Necro? Hm, egyet értesz anyával, kincsem? Kérsz még enni?
Necro erre felemelte a fejét, bólintott, mire Éjfél behozott egy tálcányi mézes-csokis sütit neki. Necro kedvence most épp ez volt, mást nem is volt hajlandó enni, így mindig ezzel kellett etetni, és általában mindig eltúloztuk picit az adagokat. Szóval, ha véletlenül elhízik, akkor az csapatmunka volt. Általában napi hatszor eszik, de van úgy, hogy egy étkezés során kétszer is kap enni, plusz a jutalomfalatok... Nem csoda, hogy hozzászokott, és mindig hatalmas az étvágya.
- De nézd, milyen aranyos a pocakjával! - mondta Éjfél olvadozva. - Még kicsi, normális, ha ilyen. Nemde? Te is olvastad a sárkánygondozós könyvet...
- Jó, de... - tiltakoztam, aztán a boldogan falatozó sárkányra néztem. - Jó, hagy egyen, ami belé fér! Végül is, pár plusz deka még nem a világ vége...
Egy hónap után rájöttünk, hogy azért ez merész kijelentés volt. Ahogy teltek a hetek, Necro úgy gömbölyödött, és picit elgondolkodtam azon, hogy erre miért is nem készültem fel. De hát túl lágyszívű szülők voltunk ahhoz, hogy megvonjuk tőle a kaját, így hát még egy ideig folytatódott a babusgatás meg a rendszeres pocaksimogatás is. Tényleg nagyon lágyszívűek és engedékenyek voltunk.