Egy évig csak alapoztunk, eljött a tizenkettedik születésnapom. Rájöttem, hogy eddig csak a hangulatommal tudtam irányítani az erőmet, ami nem szerencsés.  Nem tudok mindig annyira dühös lenni, hogy zöld lángtengerbe borítsak mindent, bár, Kharin időnként rendesen felnyomja a vérnyomásom...
A születésnapom reggelén egy doboz bonbont találtam az éjjeliszekrényemen, különleges csokoládék voltak benne. Biztos Kharin küldte, ha már reggelit nem készíthetett nekem. Most ez lett az új becsípődése, egyik nap én vendégelem meg, másik nap ő. Délben találkoztunk, most én vendégeltem meg őt, egy hétfogásos lakomával.
- Amúgy, köszönöm szépen a bonbont, mester. - mondtam, vettem egy szelet marhasteak-et, majd a villámmal gesztikulálva folytattam. - Nagyon finomak. Tudod, nem vagyok nagyon édesszájú, de azt hiszem, erre most rákaptam. Egyszerűen imádom a különlegességeket.
- Nos, ennek örülök. - mondta Kharin elgondolkodva, villájával a vadasmártásban körözve.
- Honnan szerezted? - kérdeztem kíváncsian.
- Hogy... Mi az? Bocsánat, elkalandoztak a gondolataim...
- A bonbon. Nagyon örülök neki. Köszönöm, Mester.
- Nem tőlem kaptad! - mondta Kharin, és a homlokát ráncolta. - De kíváncsi lennék rá. Te jó ég, tele vagyok!
- Na, de ez még csak a negyedik fogás...! - mondtam. - Mester, mostanában annyira lesoványodtál, egyél még!
- Azt hiszed, ezzel ráveszel, hogy magamba tömjek még valamit?
- Mester, kérlek! - kérleltem, és sűrűn pislogtam rá, hátha megtörik. - Mindezt nem akarom egyedül elfogyasztani. Direkt a közös kedvenceinkből válogattam. Egyél még! Kérlek!
- Rávettél. - mondta Kharin mosolyogva, és kiszedte a következő három fogást is.
Az utolsó fogás volt a desszert, csokoládéba mártott gyümölcsök. Kharin szája tátva maradt, majd elvett egy szem epret, és elégedetten szemlélte a rajta végigfolyó csokoládét.
- Én viszont nagyon édesszájú vagyok. - mondta, és elégedetten pattintott az ujjával. - Mmm, te jobban ismersz bárki másnál. Köszönöm ezt a kis lakomát. Ami pedig a bonbonodat illeti, az mi is pontosan?
- Reggel az ágyamon találtam... És azt hittem, te küldted, mert volt vele egy kis kártya is, szeretettel Shuan Niraknak.
- És az nem jutott eszedbe, hogy én szeretem aláírni a dolgaimat. Este ránézek, addig is... kettőig pihenünk, aztán gyakorlunk kicsit a délután gyógyítást, erővisszatöltést, védekezést. Csak a kezdő szinten.
- Igenis, mester. - mondtam, majd intettem az árnyaimnak, hogy szedjék le az asztalt. Amikor az utolsó is eltűnt, fordultam újra Kharin felé. - Nem bírok várni. Tudnom kell, hogyan kell használni a manipulációt. Átváltoztatást szeretnék tanulni, alakot váltani végre. Kísérletezni akarok. Tombolni szeretnék, minden egyes porcikám zöld lángokért és holtidézésért kiált. Egy éve esszenciákat készítettem, ezt nem bírom tovább. Többre vagyok képes.
- Előbb tanulj meg uralkodni magadon! Másokon hogy akarsz, ha gyenge az akaraterőd? Még mindig befolyásolnak az érzéseid, ennek határozottan nem örülök. De megígérem, dolgozunk rajtad.
Bólintottam, majd a délután gyógyítást gyakoroltunk. Lassabban haladtunk, mint azt terveztük. Egészen késő estig próbáltam átlépni kezdőről haladó szintre, amíg végre nem sikerült meggyógyítanom húsz sebet magamon. Mondanom sem kell, legalább Valyrnak igazi svédasztal voltam. Kimerülten ültem le a medence szélére, épphogy csak a lábamat a vízbe lógatva, amikor is végül Kharin mellém telepedett a partra.
- Hé, Shuan, nem minden sikerülhet egyszerre. - mondta Kharin. - A nekromancia üti a gyógyítást és a természeti mágiákat. Csodálkozom is, hogy mégis sikerült neked.
- Nagy az akaraterőm, mester. - mondtam. - Csak most sikerült összeszednem magam.
- Hoztam neked egy kis apróságot, ifjú tanítványom. - mondta Kharin, és egy sötét, puha borítójú könyvet nyújtott át nekem. - Ezt otthon találtam. Úgy tűnik, megtartottam egy példányt.
- Nekromata könyv? De... Nem kellene ezzel várnom még, mester?
- Éjjel, ha kedved tartja, belekóstolhatunk a profi szintbe. Ennyi engedményt adhatsz magamnak.
- Jaj, de vicces valaki! - mondtam, felpattantam, és tanulmányozni kezdtem a könyvet. Halottidézés, élőholtak teremtése, életerőlopás, és még néhány hasonló. Csak az olvasásig jutottam, mert éjjel kettőkor álomba zuhantam. Még szoknom kell az éjszakázást.
A következő napokon már egyre jobban haladtam a gyógyítással, és sikerült kifejlesztenem az öngyógyításomat. Egy pici darabot veszek le egy árnyból, zöld lángban elégetem, és ezt az energiát elteszem pici esszenciákba, amiket vízben oldok végül, és kész a gyógyitalom. Mindent gyógyít, de csak rajtam, sebektől a náthán és az öljünk-meg-mindenkit-hogy-több-energiám-legyen hajlamomon át a rúnámba időnként belenyilalló fájdalomig. Mire idáig jutottam, három hónap telt el. Közben próbáltam nem elzárkózni a világtól, közel maradni Terrához, és foglalkozni két sárkánydenevéremmel is. Már találtam egy hímet, a neve Derlaq. Mindketten szépen beszélnek, már hajlandóak szilárd táplálékot is enni, aminek határozottan örülök. Szóval Valyr és Derlaq együtt nevelkedik még egy ideig. Jó hatással vannak egymásra.
Újabb három hónap alatt kitanultam a védekezési mágiákat, egészen profi szintre fejlesztve. Már a végén olyan energiapajzsokat készítettem, amik felfogják a rá ütött varázslatokat, egy kis részük visszapattan, a nagyobb részét pedig a saját energiámként nyelem el. Nagyon büszke voltam erre a varázslatra.
- Na, az energiával később foglalkozunk! - mondta Kharin nevetve.
- Most akarok. - mondtam. - Elég erős a pajzsom és elég gyorsan meg tudom idézni.
- Tényleg? - kérdezte Kharin, és kaján vigyorral az arcán megidézett egy rontási energiát.
A lehető legtöbb energiát fektettem a pajzsba, de Kharin rontása keresztülzúgott rajta, elrothasztotta a pajzsomat, és tízszeres erővel sújtott le rám.
- A guta üssön beléd! - mondtam elhaló hangon. - Ez meg mi volt?!
- Egész jó. - mondta Kharin elégedetten, mire szúrós pillantást vetettem rá. - Ne nézz már így! Szóljon mentségedre, én vagyok a jobb.
- Miért nem tudom meggyógyítani magam? Nem érzem a kezem... Ez normális?
- Ó, ez a kis átok blokkol minden mágiát, energiát lop abból, növeli az élő vagy félig élő lények sebezhetőségét, csökkenti az ellenállásukat, elszívja az energiáikat, blokkolja a visszatöltődést, és megfertőz egy random betegséggel. Erre a rontásomra vagyok a legbüszkébb.
- Ha jól értem, most leprássá tettél, és nem tudok meggyógyulni. Úgyhogy kereshetsz egy új reinkarnációt. Zseniális vagy, mondhatom.
- A vicc az egészben az, hogy ha visszavonom az átkot, azzal én erősödöm és immunis leszek az adott kórra. Így éltem túl összesen... Kilenc pestisjárványt.
- Leprával hogy állsz? - kérdeztem.
- Lepra? Nos, azt hiszem...
- Tudod mit, nem érdekel. Csak gyógyíts már meg, te eszelős barom, hogy minimum húsz évet még élhessek!
Kharin készségesen visszavonta az átkot, én pedig kezdtem jobban lenni. Akkor vettem észre, hogy néhány árnyam közel húzódott hozzám, most pedig szétrebbentek, és halkan sugdolóztak olyasmiket, hogy már egyre jobban éreztek. Azt tudtam, hogy a holtakat érzik, de engem...?
- Azt hittem, tudod. - mondta Kharin. - Te félig halott vagy. A nekromaták a lelkük egy darabját áldozzák a hatalomért. Cserébe, hosszabb ideig élhetnek. A halálos átkok mellesleg akár gyógyíthatnának is. Ezt a képességedet éjjel ki kéne fejleszteni.
- De jó. - morogtam. - Szóval minden nekromata élőhalott.
- Nem véletlenül utálnak titeket. Az élőholtakról általában a gyerekgyilkosok jutnak az emberek eszébe. Örülök, hogy jobban megismertem egyet. Jó tudni, hogy nem kell féltenem a gyerekeimet tőled. Csak babona.
- Ki tudja. - vontam meg a vállam. - Minden babonának van valós alapja. De én nem vagyok gyilkos. Szeretem az élőholtakat, és holtakat, de megölni egy élőt...
- Nem, persze. - mondta Kharin elgondolkodva, majd felpattant, és intett, hogy kövessem.
Kharin egy új cseppkőbarlangba vezetett, ámulva néztem körbe, és épp amikor hangot adtam volna a csodálatomnak, Kharin csendre intett, egy cseppkő mögé húzott, és középre mutatott. Egy öblös kőoltár volt ott, azt vette körbe tíz cseppkő, amelyikek közül az egyik mögött álltunk.
Egyszer csak az oltár körül energiakisüléseket érzékeltem, majd pici, színes villámokat is láttam, amik gömbbé formálódtak, és amikor a gömb már olyan nagy lett, hogy kitöltötte az oltár mélyedését, beleesett, kemény burok vette körül, majd valami folyadék, por, lángcsillám, és egy percre sem hagyta abba a sziporkázást. Csodálkozva néztem Kharinra, akinek az írisze most ugyanabban a tíz színben játszott, mint a gömb, majd előlépett az oltárhoz.
- Hát nem gyönyörű? - kérdezte Kharin. - Nézd meg, és mondd, hogy nem ez a legszebb dolog, amit valaha láttál!
- Valóban bámulatos, mester. - mondtam. - Mi ez?
- Portálesszencia. - mondta Kharin, és lassan végigsimított a gömbön, majd begörbítette az ujját, és egy pici rést ütött rajta.
- Mit művelsz? - kérdeztem. - Mert... Nem tűnik jó ötletnek. Mester...
Kharin ingerülten csendre intett, a gömb felrobbant, láthatatlan energiával, lángokkal, kis kövekkel, valami furcsa folyadékkal és füsttel beborítva a termet. Ekkor átkarolta a vállam, körbe-körbe sétált velem az oszlopok közt, és magyarázni kezdett.
- A Magiszonon maradt elementálok időnként energiát küldenek át az ittenieknek. Minden nép egy picit, amíg ez nem lesz belőle. - mutatott körbe. - Az én anyavilágomban is tíz fő erőág létezik, négy elem, négy évszak, fény, sötétség. Ez nagyon hasonló. Néha a juik évszaki erőt örökölnek, magiszonon ezért szezonentáloknak hívjuk őket. Abban reménykedem, benned öröklődik a télszezonentalitás. Visszatérve arra, mit csinálok, a következő leckénk anyagát mutatom be.
- Energiát lopsz az elementáloktól. - mondtam.
- Nem. - rázta a fejét Kharin. - Te veszel kölcsön egy kis energiát.
- Hogy... Én? De... Mester, ezt nem szabadna...!
- Jaj, ne légy ilyen álszent! Mintha érdekelne téged az elementálok jóléte! Nem fognak belehalni, ha egy kis energiát elviszel. Amúgy is, ez még nekik túl nyers.
- Kibontottál egy éretlen gömböt, hogy én gyakoroljak rajta?! Nem leszek a bűntársad.
- Akkor meg is ölhetem ezzel Erthália és a Bánya összes népét. Sőt, minden elementált, köztük téged. Terra sem éli túl. Ne légy már ilyen gyerekes!
- Szoktál gondolkodni, mielőtt cselekszel?
- Ezt a napot a születésed óta tervezgetem. Vedd át az energiát! Ne ellenállj! Nem fog fájni.
Rátettem a kezem egy csillámra, és az energia megrázott. Aztán egy intésemre az egész egy kis golyóvá zsugorodott, kicsit játszottam a kezeim közt lüktető energiával, majd felszívtam magamba az egészet. Először nem sikerült befogadnom az energiát, aztán már a saját varázslataimhoz használtam fel őket. Árnyakat és zöld lángokat idéztem, egyre fejlesztettem a varázslataim, újakat próbáltam ki, és izgatottan fordultam Kharin felé.
- Láttad, mester? - kérdeztem. - Jó ég, most megidéztem egy lánglényt! Magasságos, azt az esszenciát láttad? És a pajzsot? Jobban működik most már. És a falon a rúnát? Fémes érintésű lett tőle a fal. A kis piócát a tócsában? Azt én teremtettem, energiát szív el, ó, vigyázz! Ha abba a körbe belépsz, álomátkot szór rád. Mindjárt deaktiválom... Azta, ez a terem legalább a Két Világgal egyidős! Látod a cseppköveket? Folyamatosan nőnek, de a láthatatlan kupolapajzs megakadályozza, hogy az oltárra nőjenek. Amúgy rég ránk dőlt volna a hely, lépni se tudnánk a mészkőtől. Jaj!
Egy kis kószaenergiát lassan belepett a jég, majd hóemberré alakult. Aztán szalutált nekem, mire zavartan biccentettem.
- Üdv, mester! - mondta a hóember. - Állok rendelkezésére!
- Légy üdvözölve. - motyogtam halkan, majd ismét Kharinhoz fordultam. - Az én hóemberem, én teremtettem!
- Látom. - mondta Kharin mosolyogva, majd a vállamra tette a kezét. - Büszke vagyok rád, remélem, tisztában vagy vele. És még nem akartad kihasználni ezt az energiát.
- Annyira nem rossz. Mi lesz az elementálokkal?
- Kapnak egy másik gömböt, idővel. - mondta Kharin. - Itt végeztünk.
Elteleportáltunk a szobámba, aztán hat hónapon át tanulgattam az energiaátadást, felszabadítást, elnyelést. Ekkor eljött a tizenharmadik születésnapom, és komolyabban kezdtem foglalkozni a nekromanciával. Kharin csak éjjelente jött el, hogy lássa, egy adott nap mennyit fejlődtem. Aztán egyik nap, a tizennegyedik születésnapom előtt egy héttel egy különös dobozt találtam az ágyamon, benne néhány különleges csokoládéval...