Másnap reggeli után elmentem a könyvtárba, valami érdekes olvasnivaló után kutatva, aztán csak ültem a jegyzeteim fölött, és firkálgattam legalább három órán át.
Ahogy nézegettem a régi rajzaimat és feljegyzéseimet, támadt egy őrült ötletem. Egy kis rúnakört rajzoltam, amiben egy öt centiméter átmérőjű kör hely volt rajzolni.
- De mit is kéne... - gondolkodtam el, aztán egy szárnyas halat rajzoltam. Amikor úgy láttam, elkészült a mű, a tollam hegyével megböktem az ujjam, a vérbe mártottam a pennát, átrajzoltam a rúnákat, majd végighúztam az ujjam a rúnasoron.
A rajz helyén a tinta szétfolyt, belemártottam az ujjam, kicsit kavargattam, majd az elképzelt lény árnyát kihúztam a lapok közül. Nem egészen árny volt, élő és árny közti átmenet. Vagyis újabb fura élőholt. A feketeség eltűnt, és valami opálos anyag vette át a helyét.
- Na, ettől is rémálmok fognak kergetni egy ideig... - mondtam, ahogy figyeltem az ujjamra cuppant kis lényt. - Na, takarodj le rólam te udormány, hé!
A halizé ragaszkodott, megráztam a kezem, mire a hal egy hangos cuppanás kíséretében levált rólam, majd egy puffanás hallatszott, és ott vergődött a polcok közt. Vicces lett volna, ha közben nem nőtt volna folyamatosan, és végül kimúlt, szétrobbant, trutyiba áztatva az egész könyvtárat.
- Éjfél engem meg fog ezért nyúzni. - mondtam. - Rohadt robbanó mutáns!
Az asztalba rúgtam, mire a trutyiból szikrák pattogtak szét. Mielőtt a tűz kiütött volna, lefagyasztottam az összes trutyit, és egy sötét dimenzióba száműztem.
- Hm, majdnem. - mondtam elgondolkodva. - Miért gondoltam, hogy a robbanó hal jó ötlet lesz? Magasságos Hel... Talán több energiát kéne beleadni a varázslatba, akkor még úgy is működne minden, ahogy azt szeretném.
Átrajzoltam nagyobb méretbe a rúnakaput, rajzoltam rá két zárat is, és egy kis ismertető táblát a kapu alá, amivel az idézett lény képességeit írhatom le. Elgondolkodva néztem az idézőkaput, aztán egy vérpatkányt idéztem meg. Kicsi, gyors, fertőző, és átváltoztatja az áldozatot.
Lezártam a felső zárat, kinyitottam az alsót, így összekapcsolva a rajzot és a leírást, majd fekete füst kavargott a miniatűr idéződimenzióban. Kinyitottam a felső zárat, a lap magába szívott, és bentről lezártam a két zárat. Ámulva néztem körbe az Alkotói dimenzióban, már a varázslat félig elkészült. Egyetlen intésemre a vérpatkány ott termett előttem, élőholt alakban, olyanban, amit könnyen irányítani tudtam. Felnyitottam a zárat, aztán a feketeség kilökött engem és a patkányt is a "valós" dimenzióba. Lezártam az idézőkört, gondosan eltettem a lapot, és megfigyeltem a kis teremtményem. Vidáman ugrált a könyvtárban, élelmet keresett, aztán talált egy kisebb egeret. Csak néztem, ahogy a patkány megmarja az egeret, táplálkozik belőle, az pedig lassan átváltozik véregérré. Egy intésemre tovább alakult denevérré, majd egy esetlenebb dravessé.
- Hát, nem tökéletes. - húztam el a szám. Az új draves időnként felrobbant, a farkát kergette, vagy a szárnyait próbálgatta, de nem bírtam nézni a nyomorult lény esetlen próbálkozásait. Árnyát magamhoz vettem, az üres testet megpillantva a vérpatkány azonnal nekiesett, és elfogyasztotta. Hát, röviden ennyit a béta-draveseimről...
Valaki kopogtatott, visszahívtam a vérpatkányt, aki tetoválássá változott a karomon, én pedig feszülten vártam a kopogtatót. Kharin nyitott be, megnyugodva fújtam ki a levegőt.
- Csak te? - kérdeztem.
- Zajt hallottam, szóval gondoltam, benézek a kedvenc tanítványomhoz is. - mondta Kharin. - Egyedül. Min dolgoztál?
- Csak egy apróság. - mondtam, és előkerestem az idézőlapot, és áttettem a vérpatkányt a lapra. Az vidáman mozgott az idézőkör körül, időnként a lap sarkát harapdálta, vagy félig átcsúszott a valós térbe a szakadásokon keresztül.
- Ez meg mi? - kérdezte Kharin.
- Vérpatkány. - mondtam, és csak figyeltem, ahogy az említett a valóságba szenvedi magát, és rám pislog kicsi, vörös szemével. - Én... Rajzoltam.
- Rajzoltad. És ezek a rúnakörök... Két zár, egy opálkapu... Mit rejt ez, idézői varázslatokat csinálsz újabban?
- Nem, annak indult, de... A saját gondolataimat idézem meg. Lerajzolom, leírom, aztán az Alkotói dimenzióba átlépve megnő az ideiglenes manám, és létrehozom. Csak élőholtakat és árnyakat, de... Össze is tudnám rakni, mint élőlény, ha az elméletem helyes, már majdnem csináltam ilyet a valóságban...
- Te rájöttél a teremtés kulcsára? Hihetetlen vagy. - vigyorodott el Kharin. - Tudtam, hogy jó helyre születtem újjá.
- Köszönöm, mester! - mondtam, és elmosolyodtam. - Ki is próbálom, élőlénnyé tudom-e változtatni ezt az izét... Halandósulni fog, vagy varázspatkáy lesz?
- Az a beleadott manától függ. De a halott fele eltűnik, és szerencsés esetben manává alakul.
- Kipróbálom.
- Na, erre kíváncsi vagyok.
Beléptem a patkánnyal és Kharinnal az Alkotói dimenzióba, és levettem a polcról egy patkányárnyat. Minden erőmet beleadva összeraktam a patkányt, fekete fény villant, aztán a patkány felállt, ugrált egy kicsit, aztán elkezdett szikrázni, és rám mosolygott.
"Üdv, idéző!" - hallottam vékonyka kis hangját a fejemben.
- Helló... Kazir. - mondtam zavartan.
- Kazir? - kérdezte Kharin. - Miért pont Kazir?
- Az jelent bolond mágust, nem? - kérdeztem. - Nincs jobb ötletem, hogyan nevezzem.
- Jó, akkor nem csak szerintem ijesztő. Magiszonon pont az ilyenekért üldözték a nekromatákat, mint ez a teremtett patkány.
- Ez nem csak a nekromancia hatása... Idézői, energiamágia és nekromancia keveredése.
- Mindegy. Nekem határozottan tetszik. Vár az asszonyod, szerintem kicsit pihenhetnétek mindketten, mit gondolsz?
- Végül is... Hogy haladtok?
- Türelmetlen kicsit, de nagyon... Tehetséges. Gyorsan tanul, de csak elméletben, a gyakorlati tanuláshoz türelmetlen. De az a megérzésem, hogy ha egyszer ráérez, tökéletesítgetni fogja az összes lehetséges varázslatot. Csupa ambíció és gőg, gyémántot akar, de hozzá sem nyúlna a szénhez.
- Hát, ha kiborít, csak szólj, átveszem...
- Alapvetően türelmes vagyok, de... Hidd el, ha már tele a három óriási hócipőm... Érezni fogod.
Kharin ezzel el is tűnt, én pedig összeszedtem a cuccaim, és a szobámba mentem. Szépen elrendeztem mindent a polcaimon, aztán leporoltam a régi könyveim, majd egy érintést éreztem a vállamon.
- Megjöttem! - mondta Éjfél, mire letettem a portörlő rongyot, és hátrafordultam.
- Nocsak. - mosolyodtam el. - De vidám valaki! Milyen volt az óra?
- Óra? Már kora este van. Amúgy egészen jó. Kharin sok minden újat tudott mutatni. Na és te, mivel foglalatoskodtál?
- Röviden, azt hiszem, most léptem át a létezés egy magasabb szintjére. - mondtam.
- Remekül hangzik... Despotának készülsz, vagy mi?
- Hogyan? Á, dehogy... A magam szórakozására játszok istent.
- Nem elégedsz meg az öt jui nép békéjével, mi? Hiszen mégiscsak Kharinnausz vagy. - mondta Éjfél elgondolkodva. - A Földön valóságos istennek tűnsz.
- Talán probléma, hogy vannak ambícióim? - kérdeztem mosolyogva.
- Dehogy, sőt, nekem nagyon is imponál. Én viszont nagyon elfáradtam a gyakorlásban... Nem dőlsz le mellém?
- Hogyne tenném.
Negyed óra után mindketten elaludtunk. Nagyjából másnap éjféltájt ébredtem föl, Éjfél még pihent. Próbáltam úgy elosonni a fürdőbe, hogy ne keltsem fel őt, de amint elengedtem a kezét, amit valószínűleg végig szorongattam, Éjfél ébredezni kezdett, és visszahúzott.
- Máris reggel lenne? - kérdezte álmosan.
- Éjszaka van. - mondtam. - Már a második. Nem akartalak felébreszteni, csak...
- Maradj még! - kérte Éjfél, és a pilláit rebegtette. - Kérlek, Shuan!
- Jól van, maradok. - adtam meg magam, és visszafeküdtem mellé.
- Rendben. Nem fogod megbánni, ígérem.
- Reméltem is.
Egész éjjel csak romantikáztunk, egészen reggelig. Egy gyors reggeli után ki-ki ment a maga dolgára, Éjfél tanulni, én pedig kísérletezni. Már alig vártam, hogy kiaknázzam az alkotókapu további lehetőségeit.
Előszedtem a jegyzeteim, és sokáig csak elmerengtem azon, mit is alkossak. A pennámat az opálos anyagba mártottam, aztán  atomokat kezdtem el rajzolni. Ahogy egyre többet rajzoltam belőlük, DNS-spirállá álltak össze. Meglepetten pislogtam az alakuló génláncra, aztán elkezdtem kódolni. Repül, úszik, talán lángot is fúj...
Ahogy a génkódolással kész lettem, tintába mártottam a pennám, aztán rajzolni kezdtem. Több nézetből, több fejlődési szakaszt rajzoltam, majd leírást írtam, listáztam a képességeket, majd lezártam a felső zárat, és hagytam, hogy a varázslat összeérjen, egy kis extra manát generáltam, majd átléptem az alkotói dimenzióba.
Ahogy vártam, az én és a manadarab energiája is megnőtt, így játszi könnyedséggel hoztam létre a tervem. Amikor már az utolsó simításokat végeztem, egy zöld-fekete villanást láttam, ami hátrarepített.
Beletelt pár percbe, mire magamhoz tértem, a zöld lángok lassan kialudtak, és egy méregzöld szempár pislogott rám. Farkasszemet néztem vele egy ideig, majd fekete lángok nyelték el a különös lényt. Ahogy közelebb merészkedtem, megláttam az új élőlényt védő egészen aprócska, fényes, zöld-fekete tojást. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, és csak csodáltam az új életet. Ujjaimat végigfuttattam a hideg tojáshéjon, aztán megérezrem benne a kicsi, meleg, mocorgó élőlényt. Ahogy dobbant a kis szív, az az enyémet melegséggel töltötte el. Vajon az istenek is ezt érezték, mikor az embereket megalkották?
Érezrem, hogy a sárkány vacog, és próbál kitörni a tojásból. Zöld lángot idéztem a kezembe, és melengetni kezdtem a tojást, mire a benne lévő kis fióka kaparászni és morogni kezdett.
Kiléptem a valós dimenzióba, majd az ölembe vettem a tojást, és tovább melengettem, közben sárkánytartásról szóló könyveket bújtam. Amikor egy apró repedés futott végig a tojás tetején, izgatottan tettem félre a könyveket, és vártam, hogy a fióka magától kitörjön. Nem akartam elvenni az első sikerélményét.
Ekkor valami hideg ért hozzám, mire a tojás is abbahagyta a mocorgást. Ehny kentaur alakban állt mögöttem, csípőre tette a kezét.
- Tisztában vagy vele, halandó, hogy mit művelsz? - kérdezte Ehny szigorúan.
- Világosíts fel, kérlek, drága Ehnetis! - mondtam. - Nem értem, mi rosszat csináltam. Necral nem árt az emberiségnek.
- Szóval nem érted, mi bajom. - mondta Ehny, félretette a tojást, és a vállamra tette a kezét. - Elmagyarázom neked röviden. Először is alkottál, amit a földi mágusok szövetsége 666 óta tilt.
- 666, mi? Démonjárás?
- Ez cseppet sem olyan vicces, mint hiszed. Bár ez még meg is bocsátható lenne, sárkányt teremtettél, nem is akármilyet. A képességei alapján azt hihettem volna, hogy Nacral halálúr ősi sárkányát utánozod, de rájöttem, hogy kicsit másmilyen. De az, hogy a halálisten egyetlen félisten gyermekéről nevezed el... Ha Ehnetis úrnőm megtudná, toporzékolna dühében és a jegyeden keresztül megölne!
- Na, ne problémázz már! Úgysem ér el idáig a hatalmuk.
- Kharinnausz is így hiszi, azért küldött ide. Te nem vagy természetes élőlény vagy élőholt. Olyan teremtmény vagy, mint ez a te... Necralod. Nem csoda, hogy ennyire vonzódsz hozzá.
- Próbáld csak meg megállítani, hogy megszülessen! - mondtam kihívóan.
Ehny a fejét csóválta, majd levette a kezét a vállamról, és hátrált két lépést.
- Nem életek elvétele a dolgom. Legközelebb ne kísértsd a sorsot, mert különben utána halandókat leszel kénytelen.
- Ezt érthetem úgy, mintha egy poénba fojtott halálosan komoly baráti figyelmeztetés lenne?
- Azt mondom, oka van, ha sikerült alkotnod. Jobb, ha kiolvasztod Necralt. Már majdnem halálra fagyhatott szegényke.
Hálásan mosolyogtam, mire Ehny visszaváltozott lóvá, és magiszoni-lóul mondott el mindenféle idiótának. Nem törődve vele zöld lángokkal melengettem a tojást, és lassan újra megéreztem a kis sárkány szívverését. Gyengén karcolgatta a tojást belsejét, feszülten vártam, mikor tör ki.
- Gyerünk, meg fogod csinálni. - biztattam. - Gyerünk Necral! Gyerünk már...
A kaparászás abbamaradt, halk morgást hallottam, majd békés szuszogást.
"Kicsikét elfáradt." - állapította meg Ehny.
- De... Ha nem jön ki még ma, éhen fog halni... - mondtam.
"Akkor ösztökéld még kicsit, hogy élni akarjon."
Melengettem a tojást, a szuszogás egyre csak halkult. Éreztem, hogy ha most nem kel föl, akkor soha többé. Sietve eloltottam a lángokat, megfújtam kicsit a kezem, majd jeget leheltem a tojásra. A tojás lassan megfagyott, és az elmémben láttam a kis fióka szemében az ijedelmet.
"Mit művelsz?! Még megölöd!"
- Dehogy. Csak kicsit ösztökélem.
"De... Nem így értettem... Azonnal hagyd abba! Shuan Nirrakk, felszólítalak, hogy..."
- Sss! Figyelj, de csak csöndesen! Nézd, nézd, felébredt!
Éreztem, hogy a kezem alatt a kis sárkány mocorogni kezd, és a jeget törögeti. Felolvasztottam a jég egy részét, majd zöld lángokkal melengettem a tojást.
Egy koppanás, majd reccsenés, és repedések szaladtak szét a tojáshéjon.
Ekkor a kis sárkányfióka kidugta a fejét, és a szemembe nézett. A méregzöld szempár azonnal magával ragadott. A fejét simogattam, és nem bírtam betelni vele.
- Tovább, Necral. - súgtam neki. - Nyűgözz le! Meg tudod csinálni. Vesd le a burkot!
Necral az aprócska fogaival harapdálta a tojáshéj szélét, közben a farkával csapkodva, le sem véve a tekintetét rólam. Kicsit vezetgettem, mit kéne csinálnia, aztán teljesen összetörte a tojáshéjat maga körül, és kikapargatta a héj belső felére tapadt, számára ehető fehérjéket. Olvadozva figyeltem, milyen gyorsan fejlődik, és próbál közeledni hozzám. Kicsit még ügyetlen volt, de hát mit lehet várni egy újszülöttől? Egyre közeledtünk egymáshoz, majd Necral a nyakamba csimpaszkodott, és diadalmas kiáltást hallatott. Annyira kis ennivaló volt.
Necral csapkodni kezdett a pici szárnyaival, és Ehny felé kapott. Erre elmosolyodtam, és közelebb mentünk Ehnyhez.
- Megnézed? - kérdeztem.
"Pff, sárkányfióka. Láttam már ilyet." - forgatta a szemét Ehny, de azért ránézett Necralra, és úgy tűnt, mintha mosolygott volna. - "Na jó, ez tényleg különleges. Olyan, mintha Necral nagyurat összekeverted volna magaddal, és sárkánnyá változtattad volna. De látom benne az Obszidiánt is."
- Hát, olyasmi volt a cél. - vontam vállat. - Hé, Necral, megnézed anyát is? Gyere! Mármint csak maradj a... nyakamban.
Necral közben elaludt, így csak halkan osontam a szobámba, készítettem neki egy kis vackot, betakartam, majd az ágyra hasaltam, és olvasgattam, amíg Kharin meg nem jelent.
- Nocsak, újabb kísérlet? - kérdezte halkan, nehogy felébressze Necralt.
- Élőlény. - mondtam büszkén. - És sárkány.
- Dragana téged ilyesmiért meg is ölhetne. Vagy nem. Már rég halott lennél, ha nem engedi.
- Ki az a Dragana? Valami sárkányanya, vagy...?
- Magiszon fő istennője. És ne érts félre, roppantul büszke vagyok rád, hogy rögtön sárkányt teremtettél, de kérlek, légy óvatos!
- Hm, Ehny megfenyegetett.
- Miért, mit... Mondd, hogy nem Necral vagy Nacralis a neve, mert akkor esküszöm, én küldelek le ahhoz a sárkányhoz és a hibbant lovasához a pokolba...
- Csak... Jól hangzott ez a név, és... Megtetszett, de nézd, hát nem rá illik?
Kharin egy ideig az arcomat fürkészte, majd a békésen szuszogó Necralra pillantott, és kicsit ellágyult a tekintete.
- Gyönyörű, tényleg, de én akkor is... Necrónak nevezném. - mondta, és megcirógatta a kis sárkány fejét, mire ő álmában rugdalkozott kicsit. Kharin mosolyogva pillantott vissza rám.
- Foglalt, az a tőröm. - mondtam. - Mellesleg tényleg, gondoltam rá.
- Tudod, nem muszáj mindent különbözőképp elnevezned... Csak nézz rá erre a csöppségre, Shuan! Hát nem egy igazi kis Necro?
- De, az. - mondtam olvadozva. - Üdv az élők közt, ifjú Necro!