Korán reggel kopogtatásra ébredtem. Khatrina morgott kicsit, és én se épp rózsás hangulatban mentem le ajtót nyitni.
- Levele jött, Nirrakk úr. - mondta az ajtóban álló zavaró tényező, nevezetesen postás.
Kikaptam a kezéből a levelet, majd rácsaptam az ajtót, és az órára néztem. Hajnali négy, szombat. A postás megint rekordot döntött. Majd megmondom neki, hagy örüljön.
Az ablakon kinézve láttam, hogy pár nem épp józan szomszédom támogatja egymást, engem megpillantva vidáman, és jó hangosan köszöntek, hogy felverjék az egész környéket.
- Reggelt, Nirrakk úr!
- Utálom az életem. - motyogtam, rámosolyogtam a kedves szomszédokra, akik más helyzetben szóra se méltatnak, és becsuktam az ablakokat. - Ezen már csak a kávé segít.
Felcsoszogtam az emeletre, Khatrina az alvással küszködött éppen. Megeresztett egy fáradt mosolyt, majd a plafont bámulta.
- Azt hiszem, az élőiszonyod vagy örökletes, vagy ennyire bosszantó szomszédok is léteznek. - mondta halkan.
- Mindkettő megeshet. - mondtam, és megpusziltam Khatrinát. - Nyugalom, túléljük.
- Szombat hajnali négy óra van. Aludni akarok. De a postás és a szomszédok felkeltettek. Morcos vagyok. Nagyon morcos.
- Hidd el, én is, de figyelj, még lehet jó is ez a nap!
- Ne kiabáld el.
- Valaki tényleg nagyon morcos. Ezek szerint mosolyszünet van?
- Hagyjál.
- Jaj Khaty, tudom, milyen nehéz hét évesnek lenni. De hidd el, nekem se könnyű. Engem jobban bosszant az összes élőlény.
- Akkor költözzünk el! Lehetőleg egy embermentesebb helyre.
- Ne csináld már! Szombat van, mehetünk vásárba, elmehetsz a woodo boszihoz, a macskákhoz, az arab bácsihoz, Lola nénihez, Viola nénihez, vagy a szomszéd kislányhoz, Rosey-hoz...
- Összevesztünk.
- Ó. Ez sajnálatos.
- Ő kezdte. Le akarta vágni a hajam, mert nem adtam oda neki Rongy kisasszonyt. Én pedig elmondtam mindenfélének. Aztán ellopta a babám, de tagadja. Pedig tudom, hogy ott van nála.
- Értem. Hát, ez van. Sütit?
- Igen, jól esne.
Bementem a konyhába sütiért, és visszaérve a tejjel meg a sütivel láttam, hogy Khatrina eltűnt. Szólongattam, semmi. Csalogattam a sütivel, ciccegtem neki, hátha, semmi. Aztán halk kuncogást hallottam a pince felől.
Lementem, felkapcsoltam a lámpát, Khatrina sehol, aztán valami a földre terített. Aztán valaki felhúzott, beleérve a rúnámba megégett kezével.
- Kharin. - mosolyodtam el.
- Meglepetés. - mondta Kharin mosolyogva, majd Khatrina is előjött, már szélesen mosolyogva.
- Máris eltelt egy hét?
- Közben kettő is, de sajnos feltartottak. Arra gondoltam, nincs is jobb dolgotok szombat hajnalban, mint velem gyakorolni. Igaz, picúr?
- Ezaz! - ujjongott Khatrina. - Végre varázslás, végre varázslás, juhú! Sokat gyakoroltam ám a gömbvillámidézést.
- Mutasd meg Kharinnak, mit tudsz! - mondtam.
Az elmúlt két hétben felmondtam az éjszakai munkámból, és esténként gyakoroltam Khatrinával. Egyre ügyesebb lett.
Khatrina egy villámlényt idézett meg, majd jégvillámokat, majd egy gömbvillámot és még egy villámlényt, és hárman labdáztak. Minden egyes dobásnál a gömbvillám egyre nagyobb lett, majd szétrobbant, és egy manakút formálódott a korábbi gömb helyén. A levegő szikrázott az energiától, amit a kút összegyűjtött, és folyékony manává alakított.
- Le vagyok nyűgözve. - mondta Kharin. - Nagyon ügyes vagy, Khatrina. Shuan, megmutatod nekem, hogy is irányítod a sötétséget? Kíváncsi vagyok.
Félig beolvadtam az árnyak közé, majd vettem egy mély levegőt. Nem mindig jön össze.
"Menni fog." - mondtam magamnak. - "Menni fog, Shuan, mennie kell. Nem bőghetsz le a mestered és a lányod előtt."
Csettintettem, majd az árnyakból csápok formálódtak, és ahogy mozgattam a kezem, mozgott velem a több, mint tíz csáp. Elengedtem egyet, és hagytam, hogy csak a gondolataim irányítsák. Ahogy Kharin mondta, eggyé váltam vele.
- Khatrina, levernéd nekem azt a vázát? - kérdeztem.
- Melyiket, a csúnya barnát?
- Nem csúnya, csak ajándék volt... Tudod, hogy ajándékba csak ronda vázákat kap az ember...
Khatrina halkan kuncogott, megpöccintette a vázát, és mielőtt az a padlóra zuhant volna, elkaptam, és megsimogattam Khatrinát is.
- Imádlak.
- Ezek szerint most már összezúzhatom végre?
- Igen.
Khatrina belelőtt egy villámot a vázába, én pedig kidobtam a szemétbe a cserepeket. Imádom az eleven sötétséget.
- Nem rossz. - mondta Kharin. - Kis gyakorlással még többre lehetsz képes. Elég gyors vajon a reakcióidőd?
- Hogy?
Kharin egy átkot lőtt rám, és mire az eszemmel felfogtam, mi is történik, a sötétségből egy pajzsot vontam magam köré, és az átok ártalmatlanul beleivódott a pajzsba.
- Elég gyorsnak tűnik. - mondtam elgondolkodva. - Ha jól értem, a másodperc tizedrésze alatt ideért, és meg is semmisült az átkod. Kárt tehetett volna bennem egyáltalán?
- Ez csak egy lassítóátok volt, viszont elég gyorsan halad, mert maga körül mindent lelassít. Megszünteti maga körül a közegellenállást, tehát még rajtad is átrepült volna, ugyan kicsit lassabban, de... - intettem neki, hogy nyugodtan folytassa, elvagyok, míg magyaráz, ráér válaszolni a kérdésemre. - Nem tett volna benned komoly kárt.
- Remek. Akkor a mai veszteség egyetlen váza.
- Nem nevezhető veszteségnek. - mondta Khatrina. - Inkább volt-nincs ajándék. Joban jártunk.
A nap további részében az árnyékom leválasztásával szórakoztam, míg Kharin a káosz erejét próbálgatta. És nem jött össze neki, délutánra már teljesen kikészült.
- Teát? - kérdeztem.
- Hagyj békén. - morogta Kharin. - Nem értem, régen képes voltam... Mintha eltűnt volna a lételemem. Nem értem. Nem megy.
- A káosz bonyolult elem. Elég szeszélyes. A földi káoszt akarod használni, ahhoz előbb meg kell ismerned a földi káoszt. Az a káosz, ahonnan te jössz, ha jól értem... A káosz részeleme a sötétségnek. Ne csak egy elemként gondolj rá... Hiszen te vagy a káosz. Önmagadból fogod nyerni az energiád. És ha elsajátítod a belső energiáid irányítását, másfajta káoszerőket is képes leszel használni.
- Vicces, hogy elvileg nekem kéne tanítanom téged. Kösz a tanácsot.
- Azért vagyunk egymásnak, hogy segítsünk, nem?
- Ne legyenek illúzióid, tudod, hogy kerültél ide. - mondta Kharin mosolyogva.
- Elrontottad a pillanatot. - mondtam szintén mosolyogva. - Na jó, próbáld újra!
Éreztem, hogy Kharin minden erejét, összeszedi, majd eleven káosz tőröket dobált felém, én pedig visszadobtam őket neki. Ami azért nem volt annyira jó ötlet, mert jöttek az újabb tőrök, és csak az utolsó pillanatban kaptam észbe, hogy jé, nekem is vannak eleven sötétség képességeim, és megúszhatom, hogy eleven tűpárna legyek.
- Csak egy órára mentem el. - mondta Khatrina. - És ti nélkülem zsonglőrködtök?!
Kharin eltüntette a káosztőröket, Khatrina a legmegsemmisítőbb pillantását vetette rá.
- Ha akarsz, beszállhatsz. - mondtam. - Csak... Kharin nem tudta megidéz...
- Hallgass! - sziszegte Kharin.
- Igaz, nem minden mehet elsőre. Nem akarok amatőrökkel játszani. - mondta Khatrina mosolyogva. Kharinnál majdnem kihúzta a gyufát.
- Fő az önbizalom. - mondtam.
- Pont olyan, mint Khartad volt. - morogta Kharin.
- Nem lehetett nagy kedvenced.
- Nem igazán. De... Majdcsak hozzászokok. Megint.
- Na, hogy csináljuk? - kérdezte Khatrina.
- Van egy ötletem.
Körbe álltunk, és Kharin kezdte a káosztőrjeivel. Azt továbbadta nekem, sötétséggé alakítottam a káoszt, majd továbbadtam Khatrinának, aki... Megpróbált villámpengét alkotni. Aztán továbadta Kharinnak.
- Hát, nem tudom, hogy ez menni fog-e nekem. - mondta Khatrina.
- Menni fog, én bízok benned. - mondtam, és megpusziltam. - Valahol el kell kezdeni az átalakításokat.
Khatrina bólintott, és mire három kör lement, ő is belejött, bár még kissé bizonytalan volt.
Aztán kitaláltuk, hogy mindig elveszünk egy tőrt és két újat formálunk, mielőtt továbbadnánk őket, aztán egy idő után nagyon sok lett a tőr, és utána mindig csak elvettünk belőlük, és szétoszlattuk nyers energiává.
Aztán elfogytak a tőrök.
- Én elfáradtam. - mondta Khatrina, ásított, és a nyakamba csimpaszkodott. - Apa?
- Ma is mondjak neked mesét? - kérdeztem, és megsimogattam az arcát.
- Zsonglőröset!
- Egy perc, és jövök! - mondtam Kharinnak, és felvittem Khatrinát. Mire mesélni kezdtem volna, már édesen aludt. Adtam neki egy jóéjt-puszit, betakartam, majd visszamentem Kharinhoz.
- Szörnyen manahiányos itt a Földön a levegő, mondtam már? - kérdezte Kharin, az ujján egyensúlyozva egy káosztőrt.
- Igen, időnként újra és újra elmondod, mester. - mondtam. - De azért nem mondhatod, hogy most nem szikrázik a levegő.
- Igaz. Van egy ötletem.
- Van egy olyan érzésem, hogy nekem nem fog tetszeni.
- De, ez nem veszélyes... Annyira. Volt Magiszonon egy szokás, miszerint Szent Iván napján minden mágus, félretéve az ellentéteiket, összegyűltek és tartottak egy konferencia-szerű kis összejövetelt. Megmutatták, mit tudnak, aztán kipróbáltak teljesen véletlen duókat... Szervezni akarok egy ilyet itt.
- Kizárt. Mármint, nem akarom letörni a lelkesedésed, de itt számolnod kell az inkvizícióval is. Sokan el se jönnének, úgy lehet. Tényleg, nagyon jó lenne. De október van. Szent Iván napja pedig nyár közepén.
Kharin elhúzta a száját, és bólintott, majd leült a lépcsőre. Nem láttam még ennyire elkeseredettnek.
"Na jó, te akartad... Jön egy hosszú lelkizés, Shuan..." - gondoltam, nagyot sóhajtva.
- Na de, ha titkos jelekkel üzennénk a többi itáliai mágusnak? - kérdeztem. - Olyanokkal, amit mások nem látnak. Lehetne a találkozó az Elementál-erdőben, mondjuk. Na, mit szólsz? Van kilenc teljes hónapunk megtervezni mindent!
- Igazad lehet. De honnan fogjuk tudni, kik a mágusok?
- Mikhaeltől. Egy Szent érzi a többi mágust a környezetében, biztos van róluk listája is...
- Shuan, Mikhael nem Jonakhim. Ugyan miért vezetne listát?
- Ugyan miért ne? Hogy megvédhesse őket. Ne veszítsd el ilyen hamar a reményt!
Kharin bólintott, aztán tervezgetni kezdte a programokat, úgy mint tűzugrás, táncmulatság, a duózás, és még rengeteg ötlete volt, és folyamatosan arról áradozott, milyen jó lesz ez az egész. Meg sem tudtam volna mondani, hogy ez a Kharin ugyanaz a személy, aki lerohanná a világot, mert megteheti. Talán ha boldogabb gyerekkora lett volna, meg se fordul a fejében, hogy egyáltalán ártson bárkinek. De ezt már sosem tudjuk meg.

Másnap elmentünk Mikhaelhez, bár erősem elleneztem Kharin ötletét, hogy ő is jön. Az árnyékomban állt, és várta, hogy kopogjak végre.
"Gyerünk már, vagy én kopogok be!" - mondta Kharin.
- Jó, mindjárt. - mondtam. - És ha alszik?
"Gyáva."
- Alvó embert nem keltünk föl!
"Vasárnap délután van, Shuan. Minimum templomban volt már, és nincs olyan lény, ami felkel, templomba megy, megebédel, megy aludni. Mikhael sem kivétel."
Végre bekopogtam, mire Mikhael szinte azonnal ajtót nyitott.
- Shuan, miben segíthetek? - kérdezte vidáman.
- Egy apróságról lenne szó. - mondtam. - Megbeszélhetjük bent?
- Ahha, szóval, bizalmas. Bújj be, kérsz teát?
- Igen, köszönöm, Mikhael.
"Milyen jóban vagy vele." - jegyezte meg Kharin.
"Csend legyen." - mondtam. - "Visszhangzik tőled a koponyám."
Bementem, és gondosan becsuktam magam után az ajtót. Kikerültem néhány indát meg gyógynövényt, majd helyet foglaltam Mikhaellel szemben egy bambuszfotelben.
- Abyss imádná ezt a szobát. - motyogtam, és nagyot sóhajtottam.
- Miről lenne szó? - kérdezte Mikhael. Aztán az árnyékomból kivált Kharin, és Mikhael egy pillanatra ledermedt. - Ó. Kharinnausz mester.
- Szervusz, Mikhael. - mondta Kharin kedvesen mosolyogva. - Nem bánod, ha leülök?
- Bánja a fene. - mondta Mikhael, és kérdőn nézett rám. - Mi ez az egész?
- Szent Iván éji mulatságot akar szervezni. - mondtam, nagyot sóhajtva. Mikhael egyelőre nem tűnt boldognak, hogy látja Kharint. Lehet, egyszerűen nemet mond.
- Mint Odaát? - kérdezte Mikhael meglepetten.
- Pontosan úgy. Azt hiszem.
- Nem tudom, mire készültök pontosan, de ugye tisztában vagytok vele, hogy az ősök még mindig készek végezni veletek?
- Jaj Mikhael, csak egy ártatlan ünnepségről lenne szó! - mondta Kharin. - Nem készülök semmire.
- Ezúttal így is legyen! - mondta Mikhael, a szeme vészjóslóan villant. - Egyszer már átvertél.
- Mikhael, kérlek, ne haragudj rám!
- Megígérted, hogy vigyázol az öcsémre. Megígérted, hogy segítesz neki kitanulni a képességeit. Nem haragszom. Csak csalódott vagyok.
Úgy döntöttem, hogy jobb, ha ebből most kimaradok, megittam a teám, és hazamentem.
Hétfőn alig mertem bemenni Mikhaelhez a teremkulcsokért, nem tudtam, végül hogy végződött a beszélgetésük Kharinnal, mert ő azóta nem beszélt velem. Gyorsan levettem a kulcsokat a szögről, majd Mikhael felkapta a fejét, és mosolygott.
- Ennyire sietsz az első órádra?
- Még meg akarom inni előtte a reggeli teám, szóval...
- Történt valami?
- Nem, minden rendben, Khaty Marianánál... Csak elaludtam kicsit, még a teámra nem volt időm.
- Jól van... Gondolkodtam a Szent Iván éjjel kapcsolatban. Megoldható, éppenséggel. De remélem, hogy tényleg, nem terveztek semmit, ami sérti az Egyezményt.
- Ne aggódj Mikhael, nem lesz balhé. Ugyan nem tudom, mi volt közted meg Kharin közt akkor, de akármi is legyen, nem fog többet előfordulni.
- Tényleg mások vagytok. Na mindegy, tegnap este meghívókat terveztem, az amagánok nem látják.
- Remek. Na és a postás?
- A postás én leszek. Hacsak nem te akarsz lenni, Fogtündér úr.
- Honnan tudsz te arról?
- Kharinnausz elmondta. Különös érzéke van ahhoz, mivel cukkoljon másokat.
- A kedvenc hobbija. Ó, te jó ég, tíz perc múlva kezdődik az órám, és még mindig úgy nézek ki, mint egy zombi... És nem hoztam magammal a teám. Francba.
- Ne idegeskedj Shuan, nekem ott nő a sarokban. - mondta Mikhael mosolyogva, majd egy csésze teát tolt elém. - Sen chai, a kedvenced.
- Az egyik kedvencem. Köszönöm Mikhael. Várj... Kis csészényi teák nőnek azon a bokron?
- Szent vagyok, megtehetem.