Egy hét után Terra végre egyszer a rácsozott ablakú és ajtajú szobámba látogatott. Mint régen a cellaszerű szobámban, most is olvastam.
- Bocsáss meg, nem tehettem semmit. - hadarta, és leült mellém az ágyra. - Hoztam neked enni, inni, mától jobbakat fogsz kapni...
- Egy mese szerint léteznek olyan szörnyek, akik csak azért dugják cellákba és etetik az embereket mindeféle jóval, hogy később megegyék őket. - mondtam unottan. - Sajnálatos módon én olyan csontos vagyok, mint a hal és sovány, mint a nyúl. Nem tudok elég laktatóra meghízni.
- Nem ogre vagyok, hanem elementál. - mondta Terra.
- Akkor egy fél fogadra sem leszek elég. Egy tündérnek azonban épp ideális reggeli lennék, és a konfliktus megoldódna. Szirénvér kell nekik. Királyi. Két legyet üttök egy csapásra. A szirének kapnak egy egységes uralkodócsaládot. Az energoszok meg végre megbékélnek, ha béke lesz. A mágusok pedig Keletre mennek, mert ott van jövőjük, és ti mágikus lények sem lesztek célkeresztben.
- Honnan tudsz ezekről? - kérdezte Terra meglepetten.
- Mindent hallok. Mindent tudok. Ti mindenről beszéltek, de nem tudtok semmit. A halandókat pedig lenézitek, és a fajtárssal szemben a halandó fog veszíteni. Mit akarsz tőlem, kavicslány?
- Shuan, figyelj egy kicsit! Tudom, hogy nem vagy őrült.
- Leszámítva, hogy mindjárt megőrülök a bezártságtól, valóban épelméjűnek nevezhetsz. Kérlek, térj a tárgyra, főhercegnő! A tanítványaim várnak.
- Miféle tanítványaid? - kérdezte Terra a fejét csóválva.
- Árnyak. Régi korok emlékei. Halottak. Valaki, aki hírt vihet nektek.
- Miről? Beszélj már! Shuan, biztosan arról is tudsz, hogy áruló lehet köztünk. Téged gyanúsít mindenki, de tudom, hogy még nem is láttál életedben juit...
- Nézz a szemembe, és mondd, hogy bízol bennem! - kértem, lerakva a könyvet. - Terra... Nagyon félek attól, amit mondani készülök. Nem akarok éveket itt maradni... Tényleg meg fogok bolondulni...
- Ne félj! - mondta Terra. - Az a fontos, hogy őszinte legyél.
- Hát jó. Kisgyermekkorom óta sötétség vesz körül. Vonzom a rossz ómeneket, látom az árnyakat. Nekromanciával kezdtem foglalkozni, aztán találkoztam egy... - "Rohadt bájgúnár kavics!" - gondoltam. - "Nem ejthetem ki a te és a fajtársaid nevét, de leleplezlek!" - Egy juival... Nem szabadott volna felkelnie, egy kísérlet volt... Azóta rettegek a víztől... Aztán jött az a lord, egy... Obszidián Rómából. Csak téged akartalak megvédeni, de el akarja pusztítani az összes kiszt, veled... Rossz dolgokat akar csinálni. Háború lesz. Élvezi, és erősebb lesz tőle, mert olyanok a képességei. Tudom, hogy randevúzol vele, de próbáld meg nem rózsaszínben nézni őt...
- Köszönöm. - mondta Terra, a kezét tördelve. Egy, a tőlem kapott ruhájától sokkal giccsesebbet viselt, biztos a lordtól. Amikor észrevette, hogy azt nézem, elhúzta a száját. - Ezt... Utálom ezt a ruhát. Utálom a folytonos táncokat, hogy akkor zenélek, amikor ő akarja, és próbál udvarolni... Meg a házasságunkat tervezi... Undorító. Tizenkettő vagyok, az ég szerelmére!
- Akkor nem is...
- Hagyományok! - forgatta a szemét Terra. - Az őserő éppen távol van, Baigoune pedig megnyerte magának a királynő szeretetét... Tudtam, hogy valami nem stimmel. Csak azért próbálok a bizalmába férkőzni, hogy ne csússzon ki az irányítás az eredeti kezekből... Köszönöm, Shuan, a nép még nem tudja, de hálás neked.
- Sokat ér nekem a néped hálája. - forgattam a szemem.
- Bár tudnék még maradni! Rohannom kell a lordhoz...
Terra éppen idult volna, de megfogtam a csuklóját, és visszahúztam.
- Ráér. - mondtam mosolyogva, és félrelöktem a könyvet is, amit olvastam addig. - Az az áruló bájgúnár nem érdemli meg a társaságod. Ez a ruha meg valami iszonyat. Szabad?
- Mit csinálsz? - kérdezte Terra.
- Elégetem. Van egy kis félreeső sarok, át tudsz ott öltözni, ha van ruhád, ha nincs, szerintem...
- Tudsz alkotni egyet a semmiből. - mondta Terra. - Ahogy az előzőt.
- Én azt szeretném látni, hogy te varázsolsz. Nem azért, csak... Nem láttam még elementális mágiát, mármint a rockodon kívül, és...
- Mondtam már, hogy aranyos vagy, amikor zavarba hozlak? - kérdezte Terra mosolyogva.
- Igen, mint régen mindig... - mondtam a tarkóm vakarva. Istenek, de hiányzik már egy zuhany! Úgy viszketek, mint egy rühes.
Terra összemorzsolta az új ruhájával a régit, egyszerű tunika és rövidebbfajta szoknya volt rajta, a kényelmes és a páncél közti átmenettel. A haját egy fapánttal fogta hátra, azon túl szabadon lógott a hátára.
- Utáltam rajtad azt a csicsát. - mondtam ámulva.
- Ezt vehetem bóknak? - kérdezte Terra. - Remélem, elnyerte a tetszésed.
- Abszolút, az a másik bűnronda volt, a színe nem illett hozzád, a hajad meg olyan frizurában volt, hogy az én hajhagymáim sajdultak bele...
Terra hirtelen elhallgattatott egy csókkal, még meglepődni sem volt időm, olyan gyorsan el is húzódott. Már bő tíz perc eltelt, mire picit elpirultam, Terra pedig elvörösödött.
- Most erre nem tudom, mit mondjak. - próbáltam oldani a hangulatot.
- Ne mondj semmit! - mondta Terra. - Bocsáss meg, csak elkapott a hév, annyira édes fiú vagy, és amikor magyarázol, tudod, úgy érzem, van egy lelki-szellemi társam, ééés...
- Oké... - mondtam. - Azt hiszem, ez kezd zavaros lenni. Akkor, te nem is bírod a lordot?
- Neked tényleg csak ennyi jött le az egészből? - kérdezte Terra a fejét csóválva. - Vagy csak nem akarod tudomásul venni?
- Nem... Én is... Szeretlek. - mondtam végül, és lazán elmosolyodtam. - És bár azt mondják, a szirének szerelemmel a szívükben születnek és a vonzódás felismerésével, hát nem igaz. Mert én féltem, hogy tönkreteszem a barátságunkat, ha szerelmet vallok neked, mert nem tudtam, mit érzel. Szóval...
- Csak félénk vagy, ennyi az összes bajod. Gyere, kiviszlek sétálni. Iszonyatos a szagod...
- Hogy miii...? - kérdeztem, de Terra megszorította a csuklóm, és elkezdett kifelé húzni. - Hova viszel, nem akarok menni sehova, nem akarom, nem akarom, meg fognak kövezni, ha meglátnak, Terra!!!
- Neked most kuss a neved! Ugye nem kell leüsselek? - kérdezte Terra.
- Hát izé... - kezdtem. - Figyelj, rendes tőled, hogy foglalkozol velem, de komoly élőlényfóbiám lett az utóbbi időben, és sok badarság jár a fejemben...
- Mindenképp le akarsz koptatni? - kérdezte Terra. - Komolyan nem értelek. Hunyd be a szemed!
Jobbnak láttam hallgatni, és engedelmeskedni. Terra végig fogta a kezem, úgy vezetgetett, megnyugtató volt a jelenléte. Aztán amikor kinyithattam a szemem, egy tó fogadott. Ijedten néztem hátra Terrára, ő csak bátorítóan megszorította a kezem.
- Ugye megemlítettem, hogy víziszonyos lettem? - kérdeztem.
- Mintha mondtad volna, igen, persze. - mondta Terra a szemét forgatva, majd megfogta mindkét kezem. - Ide hallgass, amikor először küldtek ki terepgyakorlatra, öt éves voltam, és láttam, végignéztem, hogyan altatnak el egy szökött achát kislányt. Brutális volt, előbb megkínozták, kifaggatták, én pedig azt hittem, örökre megutálom a fajtám, de nem hagytam, hogy a félelmem legyőzzön. Zenélni kezdtem, valami olyasmivel próbálkoztam, amit szeretek, és sosem adnám fel. Megnyugtatott, és visszaszoktam a régi kerékvágásba.
- Jól van. - mondtam. - Sajnálom, ami... Nem lehetett könnyű, látni a saját néped könyörtelenségét...
- Elég a lelkizésből, be a vízbe! - mondta Terra. - Ne kelljen kétszer mondjam! Elengednéd a kezem? Kezd fájni.
- Persze, bocs. Mindig azt hiszem, kő.
- Barna erdőtalaj.
- De... Zöld...
A következő pillanatban a vízben landoltam, és beletelt öt percbe, mire az első pánikrohamon túl lettem. Terra pedig beleugrott a vízbe, teljesen lefröcskölve engem, majd mosolyogva rázta ki a hajából a vizet.
- Na de édesem...! - mondtam nevetve. - Engem nem szárítasz meg?
- Kisebb gondom is nagyobb annál, Shuan. - mondta Terra, majd lebukott a víz alá, csizmája sarkával intve, hogy kövessem.
- Minek nézel te engem, halnak? - kérdeztem.
- Csak szirénhercegnek. - felelte Terra, és lehúzott a víz alá.
- Tiltakozom, engedj el, TERRA, FÉÉÉLEEEEEK!
Terra a szemét forgatta, és a számra tapasztotta a kezét. Körbemutatott, amikor pici korallokat láttam a kőre nőni. Csodálattal nézegettem őket, vettem egy mély levegőt, pontosabban szólva belélegeztem a vizet. Először fuldokolva úsztam föl a felszínre, Terra már a parton könyökölt.
- Nos, eddig hogy érzed magad? - kérdezte, halkan kuncogva.
- Eddig minden rendben. - mondtam. - Fogjuk rá. Min nevetsz?
- Csak hínár akadt a hajadba! - mondta hangosan nevetve, mire én csak a szemem forgattam.
- Ugyan, kérlek, ez mindennapos látvány egy szirénen. - mondtam.
- De nem ÍGY! - mondta, és kihúzta a hajamból a hínárt, majd arcon csókolt. - Komolyan furán állt, esküszöm... De most jó.
- Biztos? - kérdeztem.
- Annyira, mint hogy te vagy az egyetlen halandó, akinek egy elementál a legjobb barátja.
Terra ismét lemerült a tófenékre, ezúttal egy aprócska polipot simogatott. Aztán elengedte az állatot.
- Várj, tényleg halhatatlan vagy? - kérdeztem.
Terra megérintette a csuklóm, és szavakat írt rá: "Fogjuk rá."
- Meddig bírod levegő nélkül?
"Tíz percig... Az a rekordom, de nyolc percig bírom biztosan."
Terra halkan kuncogni kezdett, majd elfordult, hátha nem vettem észre.
- Most meg mi olyan vicces? - kérdeztem.
"Édes a kopoltyúd." - írta Terra kuncogva, így kicsit megremegett a keze. - "Kicsi, de aranyos, ahogy mozgatod!"
- Nem vicces, érted, ez nem vicces, ez nekem olyan, mint a tüdő, ha nem mozog, kénytelen vagyok tüdőt használni, az vízben nem működik...
Terra egy csókkal hallgattatott el, felúsztunk a partra, és lassan leült a partra, épphogy annyira, hogy elérjem.
- Sóízű... - fintorodott el, mire én halkan nevettem.
- Nekem tetszett. - mondtam, és Terra lábára hajtottam a fejem, hogy ne mehessen el. - Maradj még!
- El fogok késni... Shuan, légy szíves...
- Még csak most lendültem bele, na, maradj! Terra, drága főhercegnő...
- Jaj, ne nézz már így! Shuan, hagyd abba, ne szugerálj... Légy szíves, engedj el... Ne nézz így!
- Hogyan? - kérdeztem ártatlanul pislogva, és lazán, csak épphogy elmosolyodtam.
- Pontosan így! Na, Shuan, eressz!
- Biztos el akarsz menni? - kérdeztem.
- Igen, biztos... Muszáj.
Elengedtem Terra lábát, de még mindig szugeráltam a tekintetemmel, így néztünk egy ideig farkasszemet egymással. Aztán Terra csak nem indult el.
- Na, mi lesz? - kérdeztem. - Nem akartál menni az előbb?
- Dehogyis, mármint de, de nem...
- Nők! - legyintettem. - Nem tudják eldönteni, mit akarnak...
- Ezt is te csinálod, nemde? - kérdezte Terra, és csípőre tette a kezét. - Varázslat.
- Igen, úgy hívják, szerelem. - mondtam, tettetve az ártatlant.
- Nem, te határozottan megigéztél az előbb, és... Szent szikla, hagyd már abba!
- Valld be, élvezed. - mondtam. - Imponál neked, ha varázsolok.
- Shuan, hagyd abba, de rögtön! Ez nem játék! Nem manipulálhatod az elmém!
- Én csak felszínre hoztam a legerősebb vágyad. - mondtam. - Nem értem, mi bajod.
- Hív a kötelesség. - mondta Terra, és lassacskán elindult az egyik folyosón. - Örülnék, ha nem kellene sokat várnom rád.
- Menj csak! - mondtam, kényelmesen elhelyezkedve a sziklapárkányon.
- Te is jössz! - mondta Terra, és mire észbe kaptam, egy ostor tekeredett a csuklómra, és Terra húzni kezdett maga után.
- Hééé, ez hatszáz éve még fordítva működött! - méltatlankodtam. - Terra, állj már meg, nem hurcolhatsz végig a barlangrendszeren, mint holmi barbár hajadont... ENGEDJ MÁR EL!!!
- Ne visongj már, mint egy csitri tündér! Magasságos lánchegyek... Maradj már nyugton!
- Haza akarok menni Firenzébe! - visítottam. - Engedj el, vagy leköplek! Komolyan beszélek!
- Nagyon félek, Shuan herceg...
- Terra, súlyos előlényfóbiám és átkozási hajlamom van, így nem mehetek elementálok közé...!
- Márpedig bemész a tanácsba, és elmondod, amit tudsz lord Baigounéról! - mondta Terra halkan, megállt előttem, és a vállamra tette a kezem. - A népemnek szüksége van rád. Kérlek, segíts!
- Nekromata vagyok, nem besúgó. - mondtam. - És őrült. Szirén. Halandó. Soroljam még az ellenérveimet?
- Tertilius nagyúr, Gaine hercegnő és én is bízok benned, senki másban mihármunkon kívül! - mondta Terra, és a tenyerébe temette az arcát. - A hercegnő is sejtette, de nem tehet semmit a nagyúr nélkül... Senki nem tudja, hol lehet, de te talán...
- Azt kéred tőlem, hogy arra használjam el az erőm, hogy keressek meg egy elkóborolt őserőt? - kérdeztem.
- Lenne valami más is. - mondta Terra a kezét tördelve. - Én... Mi... Nem ölhetünk kristályt, tiltja a szabályzat és a vérkötelék, de te nem egészen vagy elementál, és te vagy a valaha élt egyik legnagyobb mágus Itáliában, és már küzdöttél kristállyal... Baigoune-nak pusztulnia kell. Mit mondasz, lehetséges volna, hogy elintézd?
- Ezt előbb meg kell beszélnem magammal. - mondtam ösztönösen, majd a homlokomra csaptam. - Azaz... Majd utánad megyek, egy perc türelmet kérek!
Terra nem tudja, hogy van egy másik én, el sem hinné. Még én sem egészen hiszem el. Terra bólintott, elindult egymaga a tanácsteremhez, én pedig megidéztem Kharint, és elsoroltam, mi mindenben kéne segítenie.
- Szóval van egy elkószált őserő, akit meg kéne találnom, erős mágiaellenálló pajzsa van, így a detektáló varázs lepattan róla. Aztán, vissza is kéne hozni ide. A teleportációt nem tanultam ki, és nem változtathatom árnnyá sem. A másik probléma: van egy obszidián, akit le kéne vadásznom. Múltkor kis híján megölt. Én nem tudom megtenni, túl lágyszívű vagyok hozzá... És mindehhez gyenge, éveket kéne készülnöm és tanulnom még... Mit tanácsolsz? Te vagy a bölcsebb, az erősebb, a Magiszonról jött istenség... Én csak egy földi fattyú halandó vagyok, egy elmeháborodott, a megcsúfolásod...
- Az önmarcangolást azonnal fejezd be! - mondta Kharin. - És jól figyelj rám! Nekromata vagy, ráadásul királyi szirénvér csörgedezik az ereidben. Támadt is egy ötletem. Gyere az Y szektorhoz!
Árnnyá váltunk, és megálltunk a lezárt kijáratnál. Kharin egy fordított pentagrammát kapart a körmével a sziklatalajba, én pedig ijedten kezdtem keresztet vetni, de Kharin lefogta a kezem.
- Bolond, tán nem démon vagy te is?! - kérdezte a szemét forgatva.
- Az vagyok? - kérdeztem vissza.
- Ezt a génemet örökölted tőlem. - vigyorodott el Kharin. - És igen büszke vagyok rá. Így könnyebb lesz a szertartást végrehajtani...
- Remek. - morogtam. - Mi...?! Mit akarsz csinálni?
- Sötét rituálét jó tett érdekében. - mondta, elmélyülten vizsgálgatva egy átkos pengét. Elgondolkodtam, hogy vajon tényleg ő vagyok-e, vagy csak egy ostoba félreértés az egész. Mert ő őrült. Én...? - Most fegyvert fogunk cserélni.
Megidéztem egy árnypengét, és Kharinnak nyújtottam, ő pedig átadta az övét nekem. Tökéletesen az én kezembe illett. Kirázott a hideg.
- És most? - kérdeztem, mire megvágta a tenyerem, és az égni és vérezni kezdett. - Hél szerelmére, mit művelsz?!
- Vágj meg! - utasított Kharin.
- Uram, Plútó! De ez fáj!
- Tedd, amit mondtam!
Jól van. Megvágtam Kharin jobb tenyerét, és a vérünk összefolyt a pentagrammában. Ezután visszacseréltük a pengéket, pici vágást ejtettünk a bal csuklónkon, majd jobbunkkal megfogtuk egymás balját. Kharin egy másik nyelven kántált, aztán együtt ismételgettük a szavakat - hatalom, vérkötelék, áldozat - amíg a pentagramma el nem tűnt, és a csuklóm égni kezdett, Kharin is a sajátjához kapott.
- Áúh, erre nem számítottam! - szisszent fel, és óvatosan felnyalta a vérét.
- Lenyűgöző! - mondtam nevetve, és felmutattam neki a csuklóm. Egy rúna volt rajta. - Ez az Örök Élet Folyójának rúnája. Hát nem fantasztikus?
- Sérült. - legyintett Kharin. - Nem fogsz örökké élni. A halálom napján fürödtem a folyóban. Így születtem újjá benned.
- Márpedig ez örök élet, a lelkünk halhatatlan, testről testre fog vándorolni... Amíg ez a jel ép.
- Amíg nem vetsz keresztet. - morogta Kharin. - Vár a kis barátnőd. Sok sikert, Shuan!
- Köszönöm. - mondtam mosolyogva. - Mester. Megtisztelnél, ha ezután tanítanál.
- Ezer örömmel. - mondta Kharin mosolyogva, majd eltűnt.