Vidáman beszélgettem néhány nemessel, majd négy vezérem is befutott. Meghajoltak előttem, majd helyet foglaltak, és igen hamar megtalálták a közös hangot a kristályokkal. Ők először kicsit meglepődtek, de végül is nem zavarta őket a négy árny. Ionas jó szokása szerint Lucian agyára ment a vicceivel, most "barlangiak" következtek. Mit ne mondjak, némely igencsak kreatív volt. Már Claudius is a fejét fogta, míg Abyss az egyik boszorkánymesterrel társalgott elmélyülten.
- Ők a vezéreid? - kérdezte Éjfél meglepetten. - Olyan másoknak tűnnek, mint mikor először láttam őket. Meg akartak ölni.
- Nagyon fegyelmezettek tudnak lenni, közben meg megvan a saját kis létük, Ionas is komoly tud lenni... - mondtam. - Persze mind külön egyéniségek. Claudius például nem tud lazítani egy kicsit sem. Lucian imád kísérletezni, de kiborítják Ionas szellemes viccei... Na jó, te akartad... Ionas egy örökvidám figura, Abyss meg... Hát, ő egy fura fickó. Olyan tipikus druida.
- Aha, valóban... Vettem észre. - mondta Éjfél, a fejét csóválva. - Kelták...
- Szóval, hogyan tovább?
- Délután lesz a koronázási ceremónia, aztán vacsora, és egy bál. Évszázadok óta nem szólt itt zene. Kíváncsi leszek, a citrinek mivel hozakodnak elő... Achirit szerint semmi jóra ne számítsak.
- Majd megkérem Luciant, hogy segítsen a szervezésben. Germán király volt, szóval nem egy bált megélt már.
- De a terem nem alkalmas rá... Nézd azt a málladozó falat!
- Abyss helyrepofozza az egész barlangredszert, ha kell.
- Jó, de mi lesz a zenével és más szórakoztatással? Évek óta senki nem foglalkozik ilyesmivel!
- Ionasra bízom.
- Na és a báli formaságok? Senki nem emlékszik, hogy mit illik, hogyan... Sehogy se jöhet össze!
- Claudius nem egy rendezvényt szervezett, és állítólag minden tökéletes volt! Bízd ide a bált!
Éjfél bólintott. Felálltam, intettem négy vezéremnek, hogy kövessenek, majd megálltunk valahol a konyha környékén.
- Szükségem lenne a segítségetekre. - mondtam. - A kristályok bált akarnak szervezni bárminemű tapasztalat nélkül. Arra szeretnélek kérni titeket, hogy szervezzetek egy elegáns, stílusos, magas színvonalú egész estés programot! Menni fog?
- Igen, urunk! - hajolt meg négy vezérem.
- Remek! Lucian, Claudius, ti tudjátok, milyen egy színvonalas bál, ugye? Lucian szervezi a programokat, Claudius intézi a hivatalos részeket, Ionas, te az igényes szórakoztatásért felelsz, te pedig, Abyss, dekorálj, ahogy jónak látod!
- Igenis, urunk! - mondta négy vezérem, és máris tervezgetni kezdtek.
Visszamentem a nagyterembe, elégedetten dőltem hátra, és beszélgettem a nemesekkel. Nagyon jól kijöttünk egymással, de aztán Éjféllel visszamentünk a szállásomra.
- Van még pontosan két óránk a ceremóniáig. - mondta Éjfél, és lassan lefejtette rólam a talárt. - Mihez volna kedved?
- Fürdenék. - mondtam. - Például. Vagy csak veled akarok lenni... Ünnepelhetnénk.
- Van egy ötletem... Először is, ez...
Éjfél kis csókokkal halmozott el, majd egyre hosszabb, szenvedélyesebb csókokat váltottunk, amíg Éjfél hátrébb nem húzódott kicsit. Kifújta az arcából izzadtságtól nedves haját, és átkulcsolta a tarkóm, úgy próbálta megtartani magát.
- Pihenhetünk, ha akarsz. - mondtam.
- Nem kell... Csak kicsit kimelegedtem. - mondta, majd az ágyra húzott, és úgy folytattuk. - Remélem, nem bánod a helyzetváltozást...
- Cseppet sem. - mondtam, és addig-addig csókolóztunk, amíg lassan mindketten le nem izzadtunk.
Éjfél lengébb ruhát varázsolt magára, én pedig levettem az ingem. Éjfél tágra nyílt szemmel figyelte a mozdulatsort, majd közelebb húzódott hozzám, és végigfuttatta ujjait a vállamon, a karomon, majd a csuklómon a rúnát rajzolta át. Felszisszentem, mire ő felkapta a fejét.
- Fáj? - kérdezte.
- Nem, de ezt... ne... csináld... többet! - mondtam lassan, majd megcsókoltam Éjfélt.
- Ó, már érzem azt az energiát... - mondta kissé meglepetten, majd elmosolyodott. - Ez tetszik. Mit érzel, amikor így... Beindítom a rúnádban tárolt energiáid?
- Az személytől függ... - mondtam halkan, és ahogy Éjfél végigsimított a rúnámon, vészjóslóan fölmordultam.
Éjfél fölkapta a fejét, éppen akkor, mikor hátulról ráugrottam, és letepertem. Egy kicsit birkóztunk, majd Éjfél került alulra. Félig lehunyta a szemét, és sötét pillái alól nézett föl rám. Aztán csókolóztunk, egyre hevesebben, amíg Éjfél kimerülten el nem feküdt az ágyon. Felültem, és aggódva néztem rá, de ő csak halkan nevetett, és a vállamba kapaszkodva felhajolt hozzám.
- Határozottan tetszik. - súgta a fülembe, majd gyengéd csókot nyomott az arcomra. - Azt hiszem, ezzel egy ideig elleszek...
- Jól vagy? - kérdeztem, és finoman lefektettem az ágyra.
- Persze, csak... Hűha! Nem tudtam, hogy ennyire fel tudlak tüzelni. Kiégtem.
- Pihenj egy kicsit! - mondtam. - Mindjárt jövök.
- Jó. Nem megyek sehova.
Elmentem lefürödni, hátha a hűvös víz segít lehiggadni. Hátradőltem, vártam egy kicsit, megmozgattam magam, a víz alá buktam, majd a sziklás parton doboltam az ujjaimmal. Unatkoztam, gondolkodtam, mit is csinálhatnék még. Egy kis vizet vettem a tenyerembe, megfagyasztottam, és ezt addig ismételgettem, amíg már az egész medence felszínén jég nem volt. Ekkor kimásztam a vízből, megvártam, míg a medence feltöltődik meleg vízzel. Ekkor visszamásztam, és hagytam, hogy a meleg víz ellazítson.
Tíz percig maradhattam bent, majd megszárítkoztam, és egy puha köntöst vettem föl. Nyújtózkodtam kicsit, ásítottam, majd ledőltem az ágyra. Éjfél lassan kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.
- Hogy érzed magad? - kérdeztem.
- Jobban. - mondta Éjfél, majd nyújtózkodott kicsit. - Kellemes, frissítő alvásban volt részem.
- Ennek örülök. - mosolyodtam el, majd egy gyengéd csókot adtam az arcára.
- Imádom ezt a gondoskodó énedet. Pihenj egy kicsit, látom, te is elfáradtál.
- Pihentem, csak...
- A kedvemért azért pihenhetnél még, mindjárt leragad a szemed. Ne aggódj, vigyázom az álmod.
Elmosolyodtam, majd egy kicsit aludtam.
Tíz perccel később Éjfél már a tükrömnél állt és készülődött, a ruhájával bíbelődött. Egy ideig csak figyeltem, majd ezt Éjfél észrevette, és mielőtt cifrán elkáromkodta volna magát előttem, a szája elé kapta a kezét.
- Szia, jó reggelt! - mondta meglepetten. - Hogy aludtál?
- Ahhoz képest, hogy este van, nagyon is kellemesen. - mondtam mosolyogva, majd Éjfél mögé léptem. - Segíthetek valamiben?
- Á, csak ez a vacak ruha... Itt egy gomb, ott egy szalag... Negyed órája próbálgatom, hogy kéne felvenni...
- De hát ez olyan minta, mint a labirintusé... - mondtam, majd pár perc alatt eligazgattam a ruhát. - Jobb?
- Tényleg olyan... - mondta Éjfél, majd feltűzte a haját.
Közben én is felöltöztem, a karom nyújtottam Éjfélnek, és a ceremóniaterembe vonultunk.
- Még öt perc kezdésig. - mondta Achirit. - Már csak néhányakra várunk, a gránátokra, Csillagékra és... Noxra.
- Nox bácsi mindig késik. - forgatta a szemét Éjfél. - Igazán nem probléma.
- Tudom, általában, de most hivatalosan neki kell megnyitnia az ünnepséget... Aggódom kicsit.
- Bai nem nyithatná meg?
Nagyon nem tetszett az ötlet, Achirit is a fejét rázta.
- Szerintem nagyon nem jó ötlet, Éjfél. Tekintettel a legutóbbi ceremónián történt kisebb katasztrófára, Baigoune nem alkalmas hivatali szerep betöltésére.
- Ne már, de csak a fél barlangot áztatta el...
- Nem tudod, milyen, ha téged használ zsebkendőnek. - mondta Achirit, és megborzongott. - Fél lábon kellett hazaugráljak pocsolyáról pocsolyára, hogy össze is szedhessem magam út közben. Mindegy is... Ráveszem Sofiát, hogy csipkedje kicsit Nox urat. Ha valaki képes rá, ő az.
- Csak egy csillagachát...
- Sokkal erősebb az átlagnál. Hidd el, nagyszerű mágus.
- A saját szememmel kell látnom.
Achirit elindult az Obszidiánok lakosztálya felé, félúton pedig csatlakozott hozzá pár másik kristály. Achirit odament egy kékhez, és átkarolta a vállát.
- Szükségem van rád. - mondta.
- Attól függ, mihez. - mondta a csillagachát.
- Nox tartja a ceremóniát, és tudod, hogy sose készül el időben semmivel... Számíthatok rád, Sophie?
- Értem már. Bízd ide! - mondta Sophia, meghajolt, majd bekopogott Nox szobájába.
- Ne zavarjanak, épp pihenek. - mondta Nox.
- De uram, fontos lenne... - kezdte Sophia.
Közben Sophia szellemének egy kis darabkája besurrant az ajtón, én pedig árnnyá válva követtem. Sophia körülnézett, majd kirángatta az egyik szobából Noxot.
"Figyeljen, maga tartja a ceremóniát, szóval jobb, ha elkezd készülődni, és csipkedi magát!" - mondta.
- Beenged? - kérdezte a "másik" Sophia.
- Jól van, gyere! - mondta Nox. - Jól van, lássuk csak, meg kell írnom a beszédemet... Itt volt valahol...
"Tessék, fogja!" - nyújtotta át a szellem a kilométer hosszú pergament. - "Itt ki kell húzni ezt, ezt, ezt, és ezt, meg ezt, és marad ennyi!" - mondta, és átírta a rövid beszédet egy kis pergamenre.
- Jöjjön, kiválasztjuk az öltözékét! - szólalt meg Sophia.
"Addig még a beszédét is meg tudja tanulni."
- De... Évek óta nem vezettem ceremóniát... - kezdte Nox.
- Nem baj, itt van minden, amit tudnia kell. - tett le egy hatalmas könyvet Sophia az asztalra.
Addig a szellem több ruha közül válogatott, majd letett egyet az ágyra.
"Jó, csak milyen állapotú... Nox..."
A másik már pattant is, hogy kivasalja, majd csettintett, és Noxra idézte.
- Elég a semmittevésből! - mondta, és a szellemre kacsintott.
A szellem-Sophia közben átlapozta a könyvet, majd átadta a tudást Nox fejébe, ugyanígy a beszéddel, míg a másik a ceremóniaruhát igazgatta Noxon, majd egy pohár vizet nyomott a kezébe.
- Igya meg, meleg van. - mondta.
Aztán újra egyesült, csettintett, mire megállt az idő. Sophia szép komótosan készülődni kezdett, páncélruhája helyett kék nagyestélyit vett föl, feltűzte a haját, majd rám mosolygott.
- Nos, hogy tetszett a műsor, felség? - kérdezte.
- Lenyűgözött. - mondtam. - Mások tudnak róla?
- Az egész udvart én pörgetem fel, ha csúszás van, de eddig senki nem emlékezett rá. Ez az én kis titkom. A te emlékeidet azonban nem törlöm, Árnykirály, de hallgatsz, mint a sír.
- Miért nem akarod, hogy kiderüljön, mire vagy képes?
- Anyámat megölték ezért a hatalomért, mert dicsekedett vele. Én csak az úrnőm szolgálója akarok maradni, mint Achirit, Citrin, Asha, Hegyi vagy Jáspis. Ez a nemzedék tele vagy tehetséges mágusokkal. Gyerünk, nem sokáig szeretek időlyukat fenntartani, fárasztó. Nem bánod, ha veszek egy kicsit a manaforrásodból?
- Csak nyugodtan.
Sophia elmosolyodott, újraindította az időt, majd kitaszigálta Noxot az ajtón.
- Jaj, de nehéz eset, felség! - mondta Sophia, majd visszament Achiritékhez.
Éjfél nem győzött csodálkozni, de amikor megkérdezte Sophiától, hogy csinálta, ő csak vállat vont.
- Felség, ha elárulnám, a titok feltárulna. - mondta Sophia.
- Én azért mégis kíváncsi lennék rá, hacsak csoda nem történt...
- Felér a csodával. De tényleg nem most kéne erről beszélnünk. Kuszák a gondolatai, talán izgul?
- Csak egy egészen kicsit...
- Hazudik. Nem szégyen, hogy izgul, hiszen ez élete nagy napja. Jobb, ha most megyek, vár a családom. Nem lesz gond, ne aggódjon fölöslegesen!
Sophia kedvesen elmosolyodott, majd eltűnt. Achirit mindenféle jótanáccsal látta el Éjfélt, míg négy másik udvarhölgyszerűség megpróbált velem beszélgetni.
- Szóval... Hogy is megy nálatok ez a ceremónia? - kérdeztem végül. - Tudjátok, Firenzében nőttem fel, és ott nincsenek királyok, királynők, meg ilyen nagy ünnepségek.
- Hát, mi sem tudjuk, milyen lesz ez a kis valami. - mondta egy füstkvarc. - Sophia nézett utána a legendai hagyománynak, meg Nox nagyúr, de senki más...
- Ahha. - mondtam, és az ujjaimmal malmoztam. Kínos csend telepedett ránk, amit úgy-ahogy próbáltam megtörni. - És izé... Mióta is...
- Hagyd! - intett le egy jáspis. - Ha nincs közös témánk, csak kínossá válik ez a beszélgetésnek csúfolt kísérlet.
- Egyetértek. - mondtam elgondolkodva. - Úgy utálom az üres fecsegéseket, annyira fárasztóak, de valaki képes, és csak mondja, mondja...
- Baigoune herceg is pont ilyen. - forgatta a szemét egy citrin.
- Citrin, csitt legyen! - mondta egy fehér. Talán gyémánt, vagy kvarc, vagy mi lehetett. - Nem beszélhetsz így az úrnő bátyjáról!
- De ha olyan nagyképű és öntelt... Hegyi, mondd, hogy nem utálod!
- Izé, erről tényleg nem szabadna itt beszélnünk...
- Figyeljetek, mindenki utálja azt a bájgúnárt. - mondtam.
- Tényleg? - kérdezte Asha. Ha jól emlékszem, így hívták a füstkvarc lányt. - Azt hittem, még vannak hívei a nemesek közt.
- Az egész nemesség rajta nevetett, amikor lejárattam őt az ebédnél... Látnotok kellett volna azt a jókedvet!
- Én ott voltam. - mondta Jáspis vigyorogva.
- Na jó, hamarosan kezdünk... Hol van Sophia? - kérdezte Achirit.
- Csillagéknál. - mondta Citrin. - Érte menjek?
- Sürgősen. Nox üzent, hogy szüksége lenne egy kis segítségre.
"A képességeinkre, leginkább." - gondolta.
A kristályok bólintottak, én és Éjfél pedig már egy emelvényen álltunk egymás mellett. Kristályok és árnyak töltötték fel a padsorokat, leghátul állt Valyr és Derlaq vámpíralakban, és mosolyogva integettek nekem. Visszamosolyogtam rájuk, majd megérkezett Nox.
A teremben csend lett, színes füst lengte be a színpadot, majd Nox alakja bontakozott ki. És ujjbábok voltak rajta. Magam mögött kicsivel Sophia halk kuncogását hallottam.
- Hölgyeim és uraim, kedves barátaink, egybegyűltek! - kezdte Nox. - Szeretettel köszöntök mindenkit a mai estén.
- Mind tudjuk... - súgta Sophia.
- Mind tudjuk, miért vagyunk itt, de azért érdemesnek tartom feleleveníteni azt a legendát, amire hivatkozva uralkodik királyunk, Shuan Nirrakk Sireniából.
- Jöhetnek a fények, Hegyi. - mondta Sophia.
A fények kialudtak, csak egy kristálylámpa maradt, ami pont úgy világított, hogy Nox tudjon bábozni.
- Kreatív. - súgtam oda Sophiának.
- Kösz, igyekszem. - mosolyodott el Sophia. - Mindig is árnyjátékos akartam lenni... Nox nagyúrral.
Egy ideig csendben figyeltem a játékot, majd Éjfél a vállamra hajtott a fejét.
- Nahát, az eredeti szöveg szerint játssza! - mondta Éjfél.
- Sophia megtanította neki. - mondtam.
- A csillagachát? De... Hogyan?
- Többet érnek Achiriték, mint gondolnád. - mondtam.
Éjfél a kulisszákban dolgozó öt lányt figyelte. Sophia apró intéseit, Asha füstjének mozgását, Hegyi fényjátékát, azt, ahogy Citrin adta át nekik az energiáit, hogy ki ne dőljenek a fáradtságtól. Kicsit sem izgultak, hála Achirit biztatásának. Éjfél ámulva nézte őket, majd amikor "Nox" befejezte a játékot, elmosolyodott, és vastapssal fogadta őket. Érces vicc, nem ide való.
Aztán a füst eloszlott, és újra világos lett a színpadon. Nox előttünk állt meg pár lépéssel, kicsit beszélt, majd valami olyasmi történt, amire nemigen számítottam. Négy vezérem jött föl a színpadra, kezet fogtak gyorsan Nox-szal, majd Claudius lépett elő.
- Ezennel én képviselem Shuan uramat. - mondta.
Abyss és Achirit megállt mögöttünk, Ionas és Asha mellettünk, időnként látványos varázslatokkal szórakoztatva a közönséget, Lucian és Sophia pedig két gyűrűt hoztak.
- Uramisten! - mondta Éjfél.
- Köszöntünk mindenkit! - mondta Abyss és Achirit egyszerre. - Azért gyűltünk össze, hogy tanúi legyünk Éjfél Obszidián úrnőnk és Shuan Nirrakk királyunk egybekelésének. Kérem a rokoni képviseltek beleegyezését, vagy ellenvetését.
- Semmi kifogásom a frigy ellen. - mondta Nox és Claudius egyszerre, majd kezet ráztak. Ionas és Asha szívecskék illúzióit reptette szét.
- Ez esetben kérem a pár beleegyezését!
- Én, Éjfél Obszidián, ezennel a feleséged leszek, és az örökkévalóságig veled maradok. - mondta Éjfél.
- Én, Shuan Nirrakk, ezennel a férjed leszek, és az örökkévalóságig veled maradok. - mondtam.
- Kérjük, vegyétek el a gyűrűket, és cseréljétek ki!
Remegő kézzel vettem át Luciantól a gyűrűt, majd kicseréltem Éjféllel. Ionas és Asha gyűrűillúziókat idéztek, a tömeg ujjongott, és csókot kért.
Eleget tettünk a kérésnek, és majdnem elsírtam magam. Máris házasodom, te jó ég...
- Ezennel Kristálybánya királya és királynője vagytok! Hölgyeim és uraim, most pedig kérem, fáradjanak át a bálterembe, kellemes szórakozást kívánunk! - mondta Abyss és Achirit, és alig állták meg, hogy ne sírjanak örömükben.