Amikor végre el tudtuk engedni egymást, átmentünk a fürdőbe, és szőlőt szemezgettünk. Éjfél végig engem figyelt obszidián szemeivel, amíg meg nem törte a csöndet.
- El tudnék veszni a gyönyörű zöld szemedben örökké. - mondta, átkulcsolta a tarkóm, majd magához húzott, és hevesen megcsókolt. - Hogy vagy ilyen jóképű és tökéketesen ragyogó, mint egy smaragd?
- Csak a szemem ejt rabul, királynőm? - kérdeztem incselkedve, és ahogy közelebb húzódtam hozzá, a kopoltyúmmal súroltam az arcát.
- Ne csiklandozz! - nevetett Éjfél. - Az arcomon nagyon csiklandós vagyok... Shuan! Hagyd abba, kérlek! Shuan...
- Nyertem. - mondtam, és elengedtem Éjfélt.
Lebuktam egy kicsit a víz alá, míg Éjfél a parton könyökölve ábrándozott, majd mellé könyököltem, és loptam magamnak egy csókot, majd egy kis bort idéztem meg magunknak.
- Kristálybánya álomszép királynőjére! - emeltem meg a poharam.
- Jóképű királyom egészségére! - mondta Éjfél, koccintottunk, majd megittuk a bort, és még öt percig szórakoztattuk egymást, majd fogadáshoz öltöztünk, és a Nagyterembe mentünk. A terem fényárba borult érkeztünkre, és achátok szolgálták fel az előételt. Mi uralkodók és néhány nemes volt ott, helyet foglaltunk, majd az előételekből válogattunk.
- Mi lenne, ha abból a salátából vennénk? - kérdezte Éjfél. - Amin ott van az a helyes kis salátarózsa.
- Rendben. - vontam vállat. - Jól néz ki.
Szedtem mindkettőnknek a salátából, Éjfél egy gyors csókott nyomott az arcomra, mire én picit elpirultam. Az egy dolog, hogy mi történik a szobámban, és egy másik, hogy mit lát a nép.
Hamarosan megérkezett több előkelő is, akiket Éjfél azonnal fogadott, és asztalhoz ültetett. Vidáman csevegett velük, majd amikor végre mindenki megérkezett, Éjfél is visszaült mellém. Sokan nem győztek csodálkozni azon, hogy mi ketten halkan beszélgetünk és nevetgélünk. Egy idősebb obszidián férfi figyelt minket egy darabig, majd amikor az első fogás érkezett, szólt az összegyűltekhez.
- Azt tudjuk, hogy pontosan miért is vagyunk itt? - nézett körbe, de többen csak a vállukat vonogatták.
- Jaj, majd elfelejtettem! - pattant föl Éjfél, majd a férfihoz sietett, és szorosan átölelte. - Nox bácsi, el sem fogod hinni a jó hírt!
Szóval nagybáty és unokahúg. Gondolhattam volna. Unottan turkáltam az ételt, már vártam az ünnepélyes bejelentést. Ami egyet jelent azzal, hogy jó hosszú percekig nem jutok se ételhez, se szóhoz. Épp azon gondolkodtam, le kéne lépnem...
- Figyelem, egy kis figyelmet kérek! - mondta Éjfél, mire mindenki felé fordult. - Nos, mind ismerjük népünk legendáit, hogy milyen jeles nap ez a mai. Először is, a nyár első napja.
"Te jó ég, ma van a születésnapom!" - gondoltam, és egyre idegesebb lettem. - "Ne veszítsd el a fejed Shuan, te itt most király vagy... Hogy nézne ki, ha pont most borulnál ki?"
- Tehát a küldetésem sikerrel járt. - hallottam újra Éjfél hangját. - Köszöntsük Kristálybánya törvényes királyát, Shuan Nirrakkot Sireniából!
Felálltam a székemről, mire a főnemesek tapsolni és éljenezni kezdtek. Éjfél elmosolyodott, majd közelebb húzódott hozzám.
- Majd' elfelejtettem, boldog szülinapot! - súgta Éjfél a fülembe, hogy csak én halljam. - Ma van, ugye? A legendáink szerint ma kell lennie.
- Megnyugodhatsz, a legendák sose tévednek. - mondtam.
- Este nagyon szívesen ünnepelnék veled... Kettesben.
- Ha más program nincs akkorra, örömmel töltöm veled a ma estét.
A taps lassan elhalkult, mind leültünk enni, bár, Nox állandóan engem faggatott mindenféléről, ahányszor csak ételhez próbáltam jutni.
- Mondd csak, az emberek közt nőttél föl? - kérdezte, éppen akkor, mikor a vörösboros vaddisznóba belekóstoltam. Rideg pillantást akartam vetni rá, de inkább igyekeztem gyorsan lenyelni a falatot, hogy válaszolhassak. Éjfél azonban leintett.
- Na de Nox bácsi, hagyd már enni Shuant, csak egy perc nyugtot adj neki! - mondta Éjfél. - Így is olyan csont és bőr szegény uram.
- Emberek... - csóválta a fejét Nox. Én igyekeztem egy perc alatt gyorsan enni valamit, aztán Nox folytatta a kérdezősködést. A gyorsételnek semmi íze.
- És mondd csak, mivel foglalkozol?
- Nos... - néztem zavartan Éjfélre. - Mágiával. Egész kicsiként kiderült a tehetségem. Amikor halandó édesapám máglyahalált halt, öt éves koromban, felszínre tört.
- Melyik ággal foglalkozol? Vagy mindennel egy kicsit?
- Igazából értek mindenhez egy kicsit, nagyon érdekel minden, de... Igazán a nekromancia az én szívem csücske. Minden varázslatom, még a gyógyításaim abból gyökeredznek.
- Nekromancia? Érdekes. Évszázadok óta nem élt itt egy nekromata sem. De hogy valaki így szülessen... Egészen különös. És mondd csak, a lelkedben mindig is ott volt az a halott fél, vagy...
- Nox bácsi! - szólt rá Éjfél. - Ez személyes téma.
- Én szívesen beszélgetek erről. - mondtam. - Igazából tíz éves voltam, amikor megtudtam, hogy élőholt vagyok, és először nagyon meglepődtem. De sok mindent megmagyarázott. Tudja, a holtak érzik egymást, nagyon összetartóak vagyunk. Mindig érzem őket, az én kis második családomat.
Nox bólintott, és még tovább beszélgettünk volna, ha Éjfél félre nem húz.
- Drágám, elrabolhatlak egy percre? - kérdezte, és már ki is vonszolt a konyha felé. - Bizonyára ma még nem ettél eleget.
- Valóban... - mondtam elgondolkodva. - Nox kiverte a fejemből.
- Nox bácsi mindenkivel ezt csinálja. - forgatta a szemét Éjfél. - Imádja ezt a kis játékát űzni. Nos, azt mondd meg nekem, mit szeretnél enni? Mire vágysz?
- Rád. - mondtam, és gyors csókot váltottunk.
- Ez is jó válasz... - mondta Éjfél, majd elhúzódott kicsit. - De most már tényleg enned kéne valamit. Hogy ízlett a disznó?
- Alig érezni az ízét, ha gyorsan eszed. - csóváltam a fejem. - Azt most szívesen ennék.
- Óhajod parancs, uram! - mondta Éjfél, és hozott egy nagyobbacska szelet húst és némi zöldséget köretnek. - Achirit volt olyan kedves, és kimenekítette neked az utolsó adagot a kedvemért.
- Ő is achát, vagy...
- Nem, ó, itt is van! Szia, de rég láttalak! - pattant föl Éjfél, és szorosan átölelt egy érkező zöld kristályt.
- Szervusz felség! - mondta Achirit. - Hiányoztál.
- Hagyd ezt a felségezést! Már ketten vagyunk. Achy, bemutatom a jövendőbelimet, Shuant.
- Légy üdvözölve a Bányában! - mondta Achirit, és meghajolt előttem. - Achirit Dioptáz, Éjfél úrnő első számú udvarhölgye és mindenese, szolgálatodra!
- Jaj, hagyd már ezt! - mondta Éjfél. - El sem fogod hinni, ő a mi legendabeli királyunk! És annyira kedves, meg képzeld, ő is nekromata! Istenek, álmaim férfija...
Kicsit elvörösödhettem, mert Éjfél halkan kuncogott, majd leült mellém, és a vállamra hajtotta a fejét.
- Azt hittem, csak képzeltem azt a kis pirosságot az arcodon. De nagyon édes vagy ilyenkor. - mondta, és az arcomra nyomott egy csókot. Erre fölmordultam, vettem egy falatot a húsból, majd amikor lenyeltem, szólaltam meg.
- Ne csábíts! - mondtam. - Enni szeretnék.
- Na jó. - mondta Éjfél, körmével játékosan karcolgatva a bőröm, ezzel csak tovább ingerelve. - Egy kicsit hagylak ételhez jutni. De nem sokáig fogom türtőztetni magam, királyom.
Achirit kacsintott felém, és félrehúzta Éjfélt, hogy nyugodtan ki tudjam élvezni az ebédem. Az étel isteni volt, mire végeztem, és már mosogatni készültem, Achirit eltűnt, Éjfél pedig az asztalnál várt, és az ajkait harapdálta.
- Jól áll neked a munka. - mondta mosolyogva.
- Tíz éves koromig én vezettem az otthoni háztartást. - mondtam.
- Hagyd, megcsinálom én. - mondta Achirit, felhúzott egy kesztyűt, és nekilátott a mosogatásnak.
- Achy, szerintem nem jó... Ötlet. - mondta Éjfél aggodalmasan.
- A rohadt életbe! - szitkozódott Achirit, lehúzta a kesztyűt, és bosszúsan kifújta zöld haját az arca elől. - Az achátok már megint szétszaggatták a kesztyűm! Nem hiszem el, csak egy kis figyelmességet kértem tőlük, olyan nagy kérés?! Ráadásul elhasználtam az összes energiámat a többiek felébresztésére, és meg se tudom gyógyítani magam...
Éjfél a szemét forgatta, én addig megvizsgáltam Achirit kezét. Egy pici rész kioldódott a kezéből.
- Várj, segítek. - mondtam. - Szabad?
Achirit bólintott, beléptem az elméjébe, és egy kis energiát adtam át neki. Achirit elmosolyodott, majd lassan visszanövesztette a könyökét.
- Köszönöm. - mondta. - Majd még beszélünk.
Achirit eltűnt, én pedig elgondolkodtam azkn, amit láttam az elméjében, a képességeinek tárházát. Lenyűgözően sok mindenhez értett, többek közt régi emlékek visszahozásához. Kharin emléktöredékeit láttam teljes egészükben. Elmosolyodtam, majd a "kölcsönvett" energiát elraktároztam.
- És most? - kérdezte Éjfél, a pilláit rebegtetve.
- Csak te és én. - mondtam, és heves csókolózásba kezdtünk.
Éjfél már a taláromat fejtegette le, de visszafogtam. Csalódottan nézett rám, amíg apró csókokkal nem halmoztam el.
- Ne! - kértem. - A ruha marad.
- De ha egyszer zavar... - mondta Éjfél, egyik göndört tincsét csavargatva az ujja körül. - Ám legyen... Királyom.
Éppen egy hosszú, szenvedélyes csókot váltottunk, amikor meghallottam Nox hangját.
- Azt hiszem, hiányolnak minket. - mondtam, a szemem forgatva.
- Tegyék csak! - suttogta Éjfél. - Csakis a tiéd vagyok, egyetlenem.
- Ne csábíts tovább! Első a kötelesség.
- Teszek a kötelességre, téged akarlak, akár tetszik, akár nem.
- Nekem nagyon is tetszik. De... Majd este folytatjuk.
- Vajon kibírom addig, királyom?
- Az a kérdés, én kibírom-e az idegtépő nagybátyád még pár óráig...
- Neked tényleg súlyos élőiszonyod van. - nevetett Éjfél.
- Csak nagyon nem szeretem, ha zargatnak. Lassacskán mennünk kéne, nem gondolod?
- Máris?
- Hát, hozzák a desszertet...
- Nekem nem kell, ha te itt vagy nekem...
- Mondtam, hogy ne csábíts! - mondtam, és újból heves csókolózásba kezdtünk.
Néhány békésen dolgozó kristály felénk pillantott, majd vállat vontak, és folytatták a munkát. Amikor végre el bírtuk engedni egymást, Éjfél kipirult arccal, csillogó szemmel nézett rám.
- Majd este. - mondta, majd vidáman dudorászva elszaladt.
Követtem őt vissza a nagyterembe, és Nox sztorijait hallgattuk. Éjfél már a fejét fogta, nem egyszer az asztalba verve.
- Ölj meg, kérlek, ölj meg! - mondta. - Húzz karóba, vagy égess meg, csak ezt ne!
- Ionas gyilkos vicceire vágyom ilyenkor. - morogtam, és az asztalra hajtottam a fejem. - Hél, könyörülj rajtam, szegény szolgádon! Mivel érdekeltem ezt ki, Hádész? Miért?!
Egyre több panaszos sóhajra lettem figyelmes, ezek szerint mindenki más is szenvedett.
- Lelőjem? - kérdeztem.
- Ne merészeld! - mondta Éjfél.
- Csak egy álomátok...
- Álmában is beszél...
Ez a beszélgetés annyiban is maradt, majd egyszer csak az egyik nemes, egy topáz felpattant a székéről.
- Jön a főherceg! - kiáltotta. Ekkor zúgolódás támadt a teremben, csak Nox hallgatott el. - Úrnő, siessen!
A topáz a kapuhoz kísérte Éjfélt, én árnnyá válva követtem őket. A kristályok kétoldalt rendezett sorokba álltak, köztük, legelöl Éjfél. Aztán a főherceg hintója megállt, és amint utasa kiszállt belőle, Éjfél a nyakába ugrott.
- Bai! - kiáltotta. Ajjaj, itt bajok lesznek...
- Éjfél, te meg... Eressz már el! - mondta Baigoune, és félrelökte Éjfélt.
- Urunk, azt hittük... Azt hittük, meghaltál. - mondta a topáz.
- Ugyan már! - legyintett Baigoune. - Engem nem állíthat meg néhány föld...
- Hogyan élte túl? - kérdezte egy rózsakvarc.
- Nos, elmondom. Szóval a földek elfogtak, én pedig gondolkodtam egy szökési terven. Valaki felrobbantott egy éretlen energiamagot, ebből elvettem egy pici kószaenergiát. Aztán megpróbáltam a lehetetlent. Energiaállapotot vettem fel, levetettem kristálytestem, és ebben az alakban már meg tudtam szökni. Azonban újra testet kellett öltenem, ami kínnal és fájdalommal járt, de most már isteni hatalommal rendelkezem.
A kristályok mind Baigoune szavain csüngtek, így én észrevétlenül a szobámba surranhattam. Hideg vízzel megmostam az arcom, hogy tisztán tudjak gondolkodni.
Baigoune Felemelkedetté vált. Ez az elementálok egy olyan állapota, ami közelít a tiszta energiához. Szóval nem lesz egyszerű elintézni őt, ha úgy adódik. Pánikba estem. Ez a fickó lesz a sógorom, ha előbb meg nem öl.
- Kharin! Khain mester, baj van! - mondtam a tükörnek.
Kharin előlépett a tükörképemből, és aggodalmasan hallgatott végig. Keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt, és bosszúsan fújtatott.
- Az a rohadt obszidián a vesztünket okozhatja. Intézkedem. Addig is próbálj meg természetesen viselkdeni! Elvégre délutánra már kristályok királya leszel, ifjú szülinapos tanítványom. Ó, és sok boldogságot! Csak természetesen a sógoroddal!
- Köszönöm, mester. - mondtam, és már indultam is vissza.
- Shuan, csak hogy itt vagy! - mondta Achirit. - Mindenütt kerestelek, a főurak már csak rád várnak.
- Elnézést, csak... Utálom a tömeget. - szabadkoztam.
- Semmi probléma. Kövess!
Achirittel az oldalamon bevonultam a nagyterembe. Az eddig Baigounéval beszélgető Éjfél erre felkapta a fejét, azonnal a nyakamba ugrott, és kis csókokkal halmozott el.
- Hát itt vagy! - mondta Éjfél. - Rám ijesztettél, kérlek, ne tűnj el így, szó nélkül legközelebb!
- Ígérem, többet nem fordul elő. - mondtam, és rövid csókot váltottunk.
- Ajánlom is. Jaj, amíg el nem felejtem, boldog születésnapot!
Éjfél intett, hogy hajoljak lejjeb, majd egy koronát tett a fejemre. Egy ideig nézegette, majd elmosolyodott.
- Elképesztő, mintha csak rád öntötték volna! - mondta Éjfél, majd a nemesekhez fordult. - Hölgyeim és uraim, a Bánya királya, Shuan Nirrakk!
A nemesek tapsoltak, még Baigoune is, aki leginkább csak látványosan unatkozott.
Újra asztalhoz ültünk, hogy Baigoune is megebédelhessen. Javarészt ez azzal telt el, hogy Baigoune és Nox fecsegtek, így unottan kapargattam rúnákat az asztal szélére, amíg Éjfél hallgatta őket.
- Nos, khm, Bai, örülök, hogy sikeresen, épségben hazajöttél a dicsőséges hadjáratod után. - mondta Nox végül.
- Köszönöm, bácsikám... - mondta Baigoune. - De hát, úgy érzem, túl könnyű győzelmet arattam a földek fölött.
Én erre kiköptem a kávém, és épphogy megálltam, hogy ne röhögjem magam halálra, ami a külső szemlélők számára úgy tűnt, mintha épp megfulladni készülnék. Éjfél aggódva nézett rám, mire megnyugtattam, hogy nincs baj.
- Akadt valami probléma, esetleg? - kérdezte Baigoune.
- Nem, semmi az égvilágon, csak... Olyan jó humorod van, sógor. - mondtam vigyorogva.
- Nos, köszönöm szépen! Tudod, nem sokat értékelik igazán rajtad kívül ezt a fajta humort...
- Ez szarkazmus volt. Sokan értékelik.
Baigoune elvörösödött, a nemesek pedig nevetni kezdtek. Elégedetten dőltem hátra, Baigoune gyilkos pillantást vetett rám, mire én csak széttártam a karom, és amolyan "bocshabeégetteleksógor" - pillantást vetettem rá. Baigoune bosszúsan fújtatott, majd amikor elhalkult a nevetés, közönyös próbált lenni, majd elment, és úrhölgyeket szédített.
- Magasságos, rég nem nevettem ilyen jót! - mondta egy ametiszt, és többen bólogattak.
- Amióta a hegyikristályok meggyengültek... - mondta egy másik, és kicsit elábrándoztak.
- Igyunk királyunk egészségére! - mondták. - Tartsák meg az istenek jó humorát!
- Imádnak téged, Shuan. - mondta Éjfél, és arcon csókolt. - És én is. Igyunk a királyunkra! Erre a csodálatos emberre, akinek az oldalán segédkezem.
- A királyunkra! - mondták mind, és megannyi kristálypohár koccant össze.
- A népemre! - emeltem meg a poharam, és koccintottam a nemesekkel.