Chrystal visszament a szobájába, én pedig árnnyá válva követtem. A fiolát félretette, és a mérges dobozában keresgélt valamit.
- De bolond vagy, Shuan. - mondta magának Chrystal. - Egy ilyen rossz hazugságot csont nélkül bevenni...
"Tudtam." - gondoltam magamban. - "Ezért mérgeztem meg a lelked."
Chrystal halkan dúdolgatott, és rendezgette a holmijait, majd a fioláért nyúlt.
- Még egy ilyen idiótát... - azzal felhajtotta a fiola tartalmát, majd fuldokolva eldobta és összetörte az üvegcsét.
- Micsoda pazarlás! - mondtam, és beljebb engedtem magam a szobába. - A mesterem mindig azt mondta, fiolát soha, de soha ne pazaroljunk.
- Mit műveltél velem?! - kérdezte Chrystal, és lassan elszenesedő kezére pillantott.
- Felfedem a valódi alakod, merthogy nem kvarc vagy, csak ember. - mondtam. - Egyszer lepaktáltál egy démonnal, ugye?
- Honnan tudod?
- A kezedről. Egyszer én is így jártam. Azaz... Nem egészen én.
- Nem értem...
- Persze, mert soha nem néztél utána a reinkarnációnak. Csak része vagy, jogtalanul. Én igazi hatalmat nyertem belőle. Értem, és ki tudom használni.
- Te...? Reinkarnálódtál?
- És még fogok párszor. Na de elég a fecsegésből! Visszaszámolok, három, kettő...
Chrystal sikoltott, én pedig mosolyogva néztem végig, ahogy elveszti az ereje nagy részét, majd esszenciaként összegyűjtöttem, és egy fiolába zártam.
- Ezért nem pazarlunk fiolát. - mondtam, és játszottam kicsit vele. - A démon korlátlan hatalmat kínált a lelkedért?
- Igen.
- Érdekes... Kharinra vall ez a trükk, de ő nem utazik kontárokban. Kisdémon volt, ugye?
- Hát, annyira nem tűnt kicsinek, de...
Csendre intettem, majd miután Chrystal teljesen emberi alakot öltött, megragadtam a lelkét, és rávettem, hogy fogjon egy kést, és próbáljon megölni.
- Mi a...? - kérdezte Chrystal.
- Nekromatikus manipuláció. - mondtam. - Az egyik kedvenc varázslatom. Gyerekként bábmester akartam lenni, tudtad?
Chrystal vicsorgott, majd rám vetette magát, én pedig gyorsan kigurultam alóla.
- Egyedül képes vagyok letartóztatni téged. - mondtam nagyvonalúan.
- Pusztulj, féreg! - kiáltotta Chrystal, és lesújtott, épphogy nem súrolva a vállam.
- Na jó, ez kezd nagyon unalmas lenni. - ingereltem tovább.
Chrystal újra és újra célt tévesztett, a dobókést nem épp közelharcra szánták. Aztán, egyszer csak ő is rájött erre, egyenesen a szívembe repítette a kést, és diadalmasan vigyorgott.
- Jaj, a gyilkos kés! - mondtam, majd elmosolyodtam, és kihúztam a kést, ami kicsorbult, majd porrá hullt a kezemben. - A dobogó szívemet pont nem találta el.
- De igen, talált! Haldokolnod kéne!!! - toporzékolt Chrystal.
- Félig halott vagyok. - vontam vállat. - Ilyen könnyen nem intézel el. De tetszik, ahogy próbálkozol.
Chrystal ami fegyvert csak talált, megpróbált szétszurkálni vele, majd mindketten megelégeltük.
- A méreg majd megöl. - mondta, és egy nagy üveg mérget megitatott velem. Köhögve arrébb gurultam a kijárat felé, de Chrystal a mellkasomra taposott, a csizmája sarkát a szívemre bökte.
- Utolsó kívánság, Shuan? - kérdezte Chrystal, nekem egy hang se jött ki a számon, először. - Sajnálom, nem hallak jól!
- Őrség, tartóztassátok le ezt az árulót! - kiáltottam, Chrystal pedig ijedten pillantott körbe, majd betömte a szám egy ronggyal, és kifelé indult a hátsó ajtón.
Épp ekkor mindkét ajtón őrzők rontottak be, élükön Straennel, és megkötözték Chrystalt.
- Le van tartóztatva. - mondta Straen.
- Én?! De... Miért? - pislogott Straenre ártatlanul Chrystal.
- Az uralkodó elleni merénylet megkísérléséért. - mondta Straen.
- Csak ennyi?! Ez nem király, csak egy elkényeztetett, nagyravágyó...
- Vigyétek a szemem elől! - mondta Straen. - Pfuj, undorító, arrogáns nőszemély... Felség?
- Itt! - nyöszörögtem halkan a rongyon át. Straen kitépte a rongyot a számból, és segített felállni. Vért köptem föl, így Straen inkább leültetett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Szerinted... Jól vagyok?! - kérdeztem két köhögés közt, majd magamhoz vettem Chrystal esszenciáját, és felhajtottam. Nem lett sokkal jobb, de legalább járni fogok tudni.
- Felség...
- Igazunk volt. - mondtam vigyorogva. - Lelepleztük a kontár banyát. Chrystalnak vége.
- De milyen áron! Bolondabb vagy, mint mondják.
Vállat vontam, majd azonnal odakaptam. A beadott méregtől minden kis karcolásra érzékenyebb lettem, és oda kaptam belőlük párat.
- Jöhettünk volna hamarabb. - jegyezte meg Straen csak úgy magának.
- Nem gond, elvoltam. - mondtam mosolyogva. - Végre kiszórakozhattam magam.
- Te beteg vagy.
- Szó szerint, vagy átvitt értelemben?
- Is-is. Gyere, beviszlek a gyengélkedőre!
Hagytam, hogy Straen felhúzzon, és végigvigyen a folyosón. Az őrzők szorosan körbeálltak, hogy a tömegtől legyen egy kis nyugtom.
- Mi történt? Ugye nem sérült meg? Ha begipszelik a karját, rajzolhatok rá? A királynő vajon hogy érezheti most magát? Ugye nem lesznek árvák a gyerekek?
Ilyesmi kérdések záporoztak, míg a gyengélkedőre nem értünk, és egy ápoló közelített volna, de mérgesen fújtam rá.
- A fiamat... - mondtam. - A fiamat akarom látni...
- Bizonyára a fejét is beverte. - mondta az ápoló.
- Csak halálra mérgeztek, kutya bajom. - legyintettem ingerülten.
- Micsoda?!
- A fiamat akarom, most rögtön.
- De felség, talán előbb be kéne vennie az ellenanyagot...
- Rajtam nem működnek a hagyományos gyógymódok, talán elfelejtette?!
- Nem, felség. Akkor... Mi tudna segíteni?
- Visszajutottunk a kezdőpontra... - sóhajtottam, majd megpróbáltam nem leüvölteni az ápoló fejét. - A fiam nekromata, ahogy én is. Ő tudja, mit kell csinálnia, hogy felépüljek. Szóval kérem, küldessen érte sürgősen, vagy nyakláncba töröm magát. Megértettük egymást?
Az ápoló nagyot nyelt, bólintott, és már el is tűnt. Ezzel egyidőben Necro repült be hozzám, és aggódva nézett rám.
- Éreztem, hogy rám gondolsz. - mondta. - Mi történt?
- Egy halálos kígyómérgezés, és némi karcolás. Csak... A méreg kicsit elgyengített, úgyhogy kérlek, finoman dolgozz!
- Jó, mondd, mit csináljak! - mondta Necro, a fejem fölött egy lámpáról lógott lefelé, és várt.
- Ne bohóckodj már, te! - mondtam nevetve, majd a hasamra szorítottam a kezem. - Aúcs. Egy a szúrkálós dobókés.
- Mi? Ki az az idióta, aki szúrkál a dobókéssel, de most komolyan? - forgatta a szemét Necro, majd megnyalta az arcom.
- Jaj, ne már, Necro! Hagyd abba, te! Necro...!
- Bocs, volt rajtad egy kis vérfolt, és... HŰHA! Gyógyít a nyálam!
- Öröm ezt hallani. - motyogtam. - Sebaj, úgyis fürdeni akartam ma.
- Ígérem, kíméletes leszek. - vigyorgott Necro, majd megpuszilta az arcom.

Úgy egy jó óra nyalakodás után végre nekiláthattunk a méregtelenítésemnek is. Necro elgondolkodva nézett szét előbb a gyógyszeres szekrényben, majd egy elsősegélydobozban, aztán jobb ötletünk híján behívtuk az árnyvezéreim.
- Egy jó tippet méregtelenítésre! - mondta Necro, és máris Abyssra csimpaszkodott. - Abyss bácsi, neked van valami ötleted?
- Hát, éppenséggel... - kezdte Abyss zavartan, és a zsebébe nyúlt. - Figyelj, nem vagyok benne biztos. De megteszem, amit tudok, jó?
- Lefordítva Abyssról latinra, ő lesz a te embered. - mondta Lucian mosolyogva, és megveregette Abyss vállát.
- Szuper. Amúgy, köszönöm az új fészket, Lucian bácsi.
- Szívesen. - vont vállat Lucian, mire elmosolyodtam. - Egyszeri alkalom volt!
- Persze, tudom. - mondtam, sokat sejtetően mosolyogva.
- Szóval, megmérgeztek. - mondta Claudius, mire Ionas vigyorogni kezdett. - Mi az?
- A csaj, akit elvittek, eléggé... Mérgesnek tűnt! - mondta Ionas, Lucian pedig már lélekben készült rá, hogy megfojtsa.
- Ionas. - legyintett Claudius, és elmosolyodott egy pillanatra.
- Hát ez... Haláli volt. - mondta Lucian, Ionas pedig felkapta a fejét, és meglepetten pislogott rá.
- Te... Most vicceltél. Egy rossz szóviccet sütöttél el...
- Tudod, egész jó érzés. Fejleszti a kreativitásom.
- Na ugye, megmondtam! Mármint, tényleg így gondolod?
- Tényleg így gondolom.
- Azta. - mondta Abyss, és kiejtette a kezéből a fiolát, amiben az eddig belőlem kiszedett méreg volt. - Oppsz.
- Abyss, légy szíves... - mondtam.
Abyss nagyot nyelt, majd a padlóra ömlött mérgezett vérre pillantott. Az eljárás egyszerű volt: összeszedjük az összes mérget, majd minimális vérrel vegyítve kivezetjük egy fiolába. Necro most aggódva pillantott a második fiolára, amibe az újabb adag méreg áramlott.
- Ez biztonságos módszer? - kérdezte aggódva.
- Hát, elég kísérleti módszer, de ha nem bénáznék, öt perc alatt meglenne... Vérvisszapótlással.
- Az normális, ha teljesen kábának érzem magam? - kérdeztem gyorsan.
- A kis méreggyűjtő szérumom alap összetevője egy enyhe nyugtató. Ne aggódj, uram, amint végzünk, jobban leszel. Nem tart sokáig a hatása.
- Mindjárt elalszok...
- Párnát? - kérdezte Necro, és be is takart.
Szinte azonnal elaludtam, majd arra ébredtem, hogy Necro húz be éppen a szobába.
- Mióta vagyok kiütve? - kérdeztem, mire Necro ijedtében elengedett, én pedig elfeküdtem a padlón. Ma is remek napom van.
Gyorsan feltápászkodtam, majd az ölembe vettem Necrót, a szobába léptem, és gondosan becsuktam magam után az ajtót.
- Ilyet többet ne csinálj! - mondtam, és megpusziltam a homlokán. - Nem bírod el a hatvan kilómat. De azt hiszem, ezt már megbeszéltük.
- Nekem... Nem úgy tűnt. - mondta Necro, majd elnyúlt az ágyon, és vigyorgott rám. - Mármint, igen, apa!
- Jaj, te! - mondtam, majd végigsimítottam a gerincén. - Hozzak valamit enni?
- Inkább vadásznék. - mondta Necro, és megnyalta a szája sarkát. Pont olyan, mint én, gondoltam. - Ha benne vagy...
- Én is megéheztem. - mondtam.
- Véreshusiii! - kiáltotta Necro boldogan, majd a szája elé kapta a mancsát. - Óh. Khatrina csak nemrég aludt el... Aggódott ám érted.
- Igen?
- Igen. Elmondtam neki mindent, és... Tényleg nagyon féltett.
- Empatikus fajta?
- De még mennyire! Egy érzelmi bomba. Ugyan nem beszél még, de... Komolyan átérzem, amit ő. Nagyon durva.
- Tudtam, hogy örökölte a tehetségem. Egy nap nagy boszorkány lesz belőle.
- Vagy virágárus.
Mindketten nevettünk, majd kimentünk az Árnyerdőbe. Miután megkergettünk egy csorda szarvast és az őket üldöző farkasokat, sor került Necro első alakváltására. Egyszer csak a sárkány helyén egy kisfiú volt, kissé apró, gömbölyűcske, mégis törékeny, csak a szeme árulta el igazán, hogy sárkány. Illetve a méregzölden megcsillanó sötét haja.
- Hűha. - mondtam.
- Ja. - mondta Necro, és a körülöttünk nyüzsgő farkasokra pillantott. - Talán az időzítés...
- Az időzítés. - mondtam, majd egyetlen intésemre a farkasok eltűntek. - Ezek is csak szülők.
Necro egy nagy szarvast húzott maga után arra, amerre eltűntek a farkasok, majd füttyentett, mire az egyik hátrapillantott rá.
- A kölykeidnek. - mondta Necro, majd lassan visszaváltozott, és várt.
A farkas leült vele szemben, és kíváncsian méregette, majd Necro leszakított neki egy darab húst, és felé nyújtotta.
- A tiéd. - mondta Necro.
A farkas biccentett, majd elvitte a felkínált húst, és valami pusziszerűt adott Necrónak. Egy nyálas farkaspuszit.
- Óh... - Necro az őt elfedő nyáltól próbált szabadulni, hiába.
- Hát, legalább tudod, milyen. - mondtam mosolyogva.
Necro a szemét forgatta, majd hirtelen ledermedt, és ijedten néztünk össze.
- Chrystal megint átvert minket! - mondta ijedten. - Khatrina... Nem érünk oda időben...
- Gyere, fogd meg a kezem! - mondtam. - Teleportálunk.
Necro az ölembe ugrott, és lehunyt szemmel várt. Mire újra kinyitotta, már az egyik laborban voltunk, Chrystal és néhány nemes körben állt. Chrystal karjai közt Khatrina.
- Végre eljön ez a nap is. - mondta kárörvendően mosolyogva, és kivette a kosarából Khatrinát. - És te, pici drakón, segíteni fogsz nekem.
- Nem aljas húzás egy ártatlan gyereket feláldozni? - kérdeztem, és míg Chrystal döbbenten meredt rám, Necro kimenekítette Khatrinát, aki azonnal sírni kezdett.
- Sss, semmi baj, itt vagyok! - mondta Necro, és megpuszilta Khatrina arcát. - A gonosz néni nem bánthat.
- Gonosz néni?! - csattant föl Chrystal, és a falhoz lökött.
- A fiam elég kritikus, nézd el neki... - vontam vállat, majd egy árnypengét repítettem a combjába.
- Ilyen rossz célzást... Így nem fogsz tudni megölni.
Visszahúztam a tőrt, mire Chrystal felszisszent, majd sötét energia vette körül. Intettem, mire az energiamező újra és újra a falhoz vágta Chrystalt.
- Azta. - mondta Necro, és Khatrina is lelkesen tapsolt a kis kezeivel. Meghajoltam előttük, majd adtam egy gyors puszit Khatrina homlokára.
- Apa még mutat valamit, addig csak dőlj hátra, picim!
A teremben lévő nemesekhez fordultam, és egy zöld tűzgömböt idéztem meg, és vártam kicsit.
- Szóval, vehetjük úgy, hogy ez árulás? - kérdeztem. A nemesek megszeppenten figyelték a foglyul ejtett Chrystalt. - Gyorsan döntsetek, elég... Harapós kedvemben vagyok.
Az egyik fiatal kardot ragadott, és átszúrta a mellkasomon. Nevetve kihúztam, majd a sajátommal leszúrtam a rámadót, aki azonnal holtan esett össze.
- Még valaki? - kérdeztem, és megforgattam a kezemben a kardot. - Ha ennyi gyáva van az országomban, pusztulhatnak is.
Az összes nemes egyszerre ugrott rám, én pedig kikerültem a támadásaikat, majd minddel egyesével végeztem. Chrystal és a gyerekek sehol.
- Apa! - hallottam Necro visítását valahonnan fentről.
Gondolkodás nélkül, amilyen gyorsan csak tudtam, felrohantam, majd az étkező előtti folyosón találtam rá a gyerekekre. Khatrina keservesen sírt, Necro pedig több sebet is szerzett. Szorosan átöleltem őket, és megfogadtam, hogy Chrystal bűnhődni fog mindenért.
Aztán hallottam Chrystal kárörvendő nevetését a konyhából, így azonnal odarohantam. Chrystal Éjféllel harcolt éppen, de Éjfél fáradt.
- Hé! - kiáltottam, és egy tőrt repítettem Chrystal vállába, mire ő lassan hátrafordult.
- Már megint te?! - kérdezte, kihúzta és félredobta a tőrt.
- A családom tabu. - mondtam, és egy időre lefagyasztottam Chrystalt, majd Éjfélhez siettem. Kicsit gyengén lélegzett. - Jól vagy?
- Megvagyok. - mondta Éjfél erőtlenül. - A gyerekek?
- Biztonságban. Az árnyaim vigyáznak rájuk.
- Akkor... Jó. Shuan, nem érzem túl jól magam...
Éjfél a padlóra rogyott, majd vért köhögött föl, némi méreggel.
- Ne, ne... Éjfél...
- Egy kicsi csak bejutott. Chrystal megmérgezett. Shuan... Nem biztos, hogy ezt túlélem...
- Eszedbe se jusson meghalni! A gyerekeknek szükségük van rád. És én képtelen lennék nélküled élni. Szeretlek.
- Én is titeket. Shuan... A gyerekeknek mostantól nagy szükségük lesz rád. Ég veled!
Éjfél lehunyta a szemét, majd elernyedt, a keze, amivel eddig az arcom simogatta, a padlóra hanyatlott. Megint gyászolok.
Chrystal azt hitte, ezt kihasználva meglephet, felrángatott a padlóról, mire én egy gyilkos átkot mondtam rá.
- A családom tabu. - sziszegtem egész halkan, és belé szúrtam a kardom. - Nem megmondtam?! Most kihúztad a gyufát, de ez... Ez lesz életed utolsó hibája.
Chrystal összeesett, majd sisteregve elpárolgott. Éjfélhez rohantam, de menthetetlen volt. Csendesen sírtam fölötte, míg nem érkeztek meg az árnyaim.
- Uram, mi történt? - kérdezte Lucian aggódva.
- Kiáltást hallottunk és két sikolyt... - mondta Claudius.
- Éjfél úrnő. - rebegte Ionas.
- Ó, egek. - mondta Abyss halkan, majd lassan talpra állított.
- Éjfél meghalt. - mondtam szenvtelen hangon. - És vele az a maradék a lelkemből, amit neki áldoztam.
Elviharoztam a szobámba, és magamra zártam az ajtót.