Derült égből villámcsapásként ért a hír, hogy az ősök még egy bálra meghívtak jövő évre. Egy nagy francot megyek.
Összetéptem az előző meghívót, majd lenyomtam a hírnök torkán, és útjára bocsátottam.
Egy hónappal a bál után érkezett a hír, hogy a tíz kard eltűnt, és felkértek hajtóvadászatra. Első dolgom volt Kharinhoz menni.
- Te voltál? - kérdeztem.
- Ártatlan vagyok, esküszöm! - mondta Kharin vigyorogva. - A kardlopás kacsa. Valami sokkal fontosabb miatt akartam, hogy felkeress.
- Mégpedig?
- Gondolkodnunk kéne az utódlásodon.
- Ha megbocsátasz, épp azzal foglalkoztam. Ide a kardokkal!
- Már szórakozni sem lehet veled rendesen? - kérdezte Kharin, és a kezembe nyomta a tíz kardot.
- Nem volt szórakoztató, napok óta nem alszom, mert ősöket dajkálok. Az idegeim pattanásig feszültek.
- Hát jó. Pedig ma a Falánk képességeidet akartam fejleszteni veled, az Árnyerdőben. De ha nem, nem.
- Te most zsarolni próbálsz?
- Távol álljon tőlem! De tudom, hogy friss vérre szomjazol. Na, tanítvány, kezeljük a vérszomjad, vagy szenvedsz magadban?
- Mindig rátapintasz a gyengémre.
- Akkor, kövess! Lehetőleg feltűnés nélkül.
Kharin elindult egy folyosón, én pedig gondolkodás nélkül utána mentem. A kijáratig nem is szóltunk egymáshoz, majd bementünk az elemerdőbe, és Kharin megállt az egyik tisztás közepén.
- Az ősök bolondok. - mondta, nagyot sóhajtott, majd megégett kezét vizsgálta.
- Most épp miért? - kérdeztem, mire ő nevetni kezdett.
- Mert hagytak futni. Gyere!
Egyre bizalmatlanabbul követtem Kharint az árnyerdőig, majd megálltunk a legelső tisztásnál. Kharin csaknem elevennek tűnt egy pillanatig, majd elfordult. Profilból ismét az eredeti alakját láttam.
- Szóval, mit is keresünk itt? - kérdeztem. - Mester.
- Halott környezetben könnyebb lesz kezelni a képességeid. - mondta Kharin, majd félrerúgott egy vérpatkányt. - Mellesleg gyakorolhatnád az ősmágiát is.
- Na, most hagyj békén!
Jó egyórás gyakorlás és tanulás után úgy húztam magam hazáig, mint egy hulla. Aztán másnap kezdődött az egész elölről. És így ment egy héten át.
Három nap kihagyás után ismét felbukkant Kharin.
- Valami óhaj-sóhaj? - kérdeztem unottan, és megégettem egy lelket.
- Azt hiszem, célhoz értünk. - mondta Kharin egy önelégült vigyorral az arcán. - Tegnap sikerült hazaugranom pár izgalmas cuccomért, úgyhogy reszkethet a pápa, ha másodjára összefutok vele.
- Te meg miről beszélsz?
- Mondjuk úgy, tanulgattam... A jóslás művészetét.
- Nagyon lelkesnek tűnsz. - morogtam. - És ez nekem milyen hasznot hoz?
- Hogy milyet? Láthatjuk, amit még maguk az istenek is csak foltokban. Vigyázat, kitartás és felelősségtudat szükségeltetik!
- Akkor ezt te máris buktad. - mondtam vigyorogva.
Kharin csak a száját húzogatta, majd egy jó vaskos könyvet dobott az asztalomra.
- Nem, erre most nincs se időm, se energiám, se életkedvem. - mondtam.
- Ha megnyúzlak, lesz?! - kérdezte Kharin, és végigkarcolta az asztalt a karmaival. - Nem azért adok folyamatosan olvasmányt és foglalkozom veled, hogy fittyet hányj az egészre! Mi vagy te, kharinaida vagy vesztes?!
- Nyugalom, csak egy határidőt kérek, és meglesz! - mondtam, nagyot nyelve. - Mester.
- Egy hónap múlvára kiolvasod. Aztán visszajövök gyakorlati tanításra. Addig is, rendbe szedhetnéd az árnyaid, és előkészíthetnéd Christina ősúrnő szobáját. Ezt neki küldöm!
Kharin csettintett, a kristálykard csörömpölve hullt a padlóra, ő maga pedig eltűnt.
Egy hónappal későbbre rohammunkában elvégeztem mindent, aztán még egy ünnepséget is szerveztem az úrnő tiszteletére. Végignézve a sok kristályon, először éreztem magam teljesen kirekesztve. Addig is gyakorolhattam imádott szociopata mesteremmel...
- Itt vagyoook! - kiáltottam már messziről, majd lementem az alagsori laborokhoz.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Kharin, majd lassan megjelent a folyosó végén. - Az eszem megáll tőled, már megint egy bál?!
- Senki nem veszi észre, hogy ellógtam, leszámítva Éjfélt, de ő tud az összes ügyemről, és fedez. Nos, mivel kezdünk? Teafű, vagy tenyér, esetleg varázsgömb?
- Elavult! - legyintett Kharin. - A gondolatátviteles jóslást fogjuk gyakorolni. Apám csak azzal dolgozik, az összes többi csak humbuk!
- A könyv nem épp ezt írja.
- Teszek a könyvre! Ha sikerül kideríteni az ősök módszereit, nagyobb az esély arra, hogy örökkévaló kaput nyissak.
- Nem tudlak követni.
- Mindegy is, nem kell tudnod minden egyes tüsszentésemről. Lássunk munkához!
Éreztem, hogy rossz ötlet, de belevágtam. Egy fél óra alatt kitanultam a jóslást, aztán valami komolyabb következett.
- Kaput fogunk nyitni. - mondta Kharin, és összekulcsolta a kezét a háta mögött. - Tudod, milyen rég óta várok erre a napra? Láttam előre, de sosem tovább.
- Lehet, megsemmisülsz? - kérdeztem aggódva.
- Dehogy, csak lusta voltam tovább nézni, így is újraégnek a sebeim. - mutatta föl a kezét. - Siessünk, mielőtt az ősök közbeavatkozhatnának. Köpni, nyelni nem fognak tudni.
- Hagy jósoljam meg neked... Valóban, lehetséges kimenetel.
- Ne bohóckodj, a jóslás nem játék! Életstílus.
- Marketingszöveg!
Kharin nevetett, majd egy pentagramot rajzolt a padlóra, és öt elemet idézett meg, majd lefeküdt a földre. A fene tudja, mit vártam, de nem ezt.
Mellette egy másik pentagram várt arra, hogy lehúzzon, majd éles fájdalom hasított a rúnámba. Lopva Kharinra pillantottam, aki csak lehunyta a szemét, és az orra alatt mormogott valamit, sanszos volt, hogy káromkodás és nem varázsige.
- Ezzel öt évet akartál várni. -jegyeztem meg halkan.
- Csendet. - mondta Kharin.
Vártunk egy kicsit, majd a két pentagram lassan közelített egymáshoz, a rúnám pedig már égett.
Egy szempillantás alatt összeért a két ötelemes pentagram, majd átalakult az Elesezo-rúnává, és szürke fény vett körül. Mindeközben Kharin egyenesen belémrohant, egy szörnyű, hosszúra nyúlt pillanatra teljesen egybeolvadtunk, majd az Ehnetis-rúna felvillant, és ahogy normálisan szokott lenni, Kharin a jegyemhez lett kötve.
A szürke fény kilökött magából, Kharin újra megjelent, és kötőrúnákkal rajzolta körül a kaput, majd összedörzsölte a tenyerét.
- Történelmet írunk. - mondta, majd mielőtt kigyullad a keze, megrázta, majd felém nyújtotta a jobbját. - Nélküled nem ment volna.
- Végig ezt tervezted. - mondtam, és kezet ráztunk. - A halálod, az Örök élet, a tanításom, az őserők áthozása, a rúna... Kellettem neked, mert ez kétfős varázslat, de nem akartál senkivel összeolvadni. A vérkötelék viszont ezt gátolja, ugye?
Kharin egy pillanatra ledermedt, majd nagyot sóhajtott, és a kapura mutatott.
- Ez itt életem fő műve. - mondta. - Valóban szükségem volt valakire, akiben bízom, hogy ezt a varázslatot véghez vihessem. Kapu és manakút egyszerre. Remélem, azért nem haragszol, hogy nem avattalak be korábban. Érzem, hogy csalódtál bennem, de szükséges volt ez a titkolózás.
- Semmit nem tudok rólad. Te meg egész életemben ott voltál, és felügyeltél.
- De hidd el, sosem adnálak föl.
- Ezt most miért mondod?
- El kell fedni ezt az átjárót, mielőtt az ősök felfedezik. Nem kívánt fordulatot hozna.
Ahány fedővarázst csak ismertem, elhasználtam az átjáróra, és aggódva pillantottam körül. Kharin is egyre idegesebbnek tűnt, majd a falhoz szorított, és csendre intett.
- Mi a...? - kérdeztem halkan.
- Csak részegek. - könnyebbült meg Kharin, és a padlóra rogyott, a fejét a falnak döntötte. - Úgy hasogat a fejem, mint még soha.
- Mi a baj?
- Kimerültem. Ez az új varázslat kimerítette minden erőm.
- Valóban, halványodik a jegy is. - mondtam, és nagyot sóhajtottam. - Nekem még maradt egy kis energiatartalékom.
Elővettem egy fiola esszenciát, felhajtottam, majd átadtam az energiát Kharinnak.
- Kösz. - mosolyodott el Kharin. - Csak rád számíthatok ebben a kegyetlen világban.
- Ez úgy hangzik, mint egy pohárköszöntő. - jegyeztem meg.
Kharin sejtelmesen mosolygott, majd két, teli kelyhet idézett meg. A fejemet csóváltam, de elfogadtam az egyik kelyhet, és koccintottunk.
- Őrült mesteremre! - mondtam.
- Csak merészen gondolkodó. - forgatta a szemét Kharin. - Kis különbség.
- Hát persze. Mikor próbáljuk ki a kaput?
- Nem tudom, lassan visszatér az erőm, de így még nem indulok el.
Türelmetlenül doboltam ujjaimmal az asztalon, majd leültem, és a zsebemben kotorásztam. Vajon hova tehettem az idézőkapus rajzom?
Nagy nehezen megtalátam, és mágiafedő köpenyt készítettem, majd nemes egyszerűséggel az átjáróra dobtam. Ezt egy hagyományos terítő, egy váza és étkészlet követte.
- Látom, unatkozol. - mondta Kharin vigyorogva.
- Épp dolgozom. - mondtam, és még öt asztallal átalakítottam a labort étkezővé.
- Nem rossz. De nincs csillár.
- Majd pont a csilláron fognak fennakadni... - Kharin bólintott, amolyan "azősökbőlkinézem"-pillantást vetett rám. Nagyot sóhajtottam, és helyet szorítottam csillárnak és dekorációknak a plafonon és a falakon. - Nesze, a csillárod!
- Nekem nem tetszik ez a hófehér terítő. Bűzlik, hogy ilyet nem használnál.
- Ez a lényeg, ne nyavalyogj! Ki hinné erről az egészről, hogy csak egy olcsó trükk?
- Tény, a márványasztalok elég drágának tűnnek.
- Na ugye! Zseni vagyok, vagy zseni vagyok?
Kharin nem figyelt már, csendre intett, majd bejött az ünneplősereg, élükön Christina úrnővel. Kharin gyorsan el is tűnt, én pedig az egyik asztalnak támaszkodtam. Chriszina úrnő farkasszemet nézett velem, álltam átható pillantását, és lezárta. az elmém, hogy biztos ne kerüljön nem kívánt információ a kezébe. Egyikünk sem szólt semmit, ami kezdett feszélyezni, és a megmentésre vártam. A hátsó sorban kiszúrtam Ionast és Abysst, akik azonnal felfogták, mi folyik itt.
- Nahát, egy külön étkező az előkelőségeknek! - mondta Ionas.
Christina úrnő hátrapillantott, majd megvizsgálta a termet, én pedig némán imádkoztam Nacralhoz, hogy bevegye a trükköt.
- Titkos pincének indult, de ha a csőcselék... Akarom mondani, a nagyközönség már tud róla, íme, a Csendes Menedék étterem! - mondtam ünnepélyesen.
- Nos, én ennék is akkor valamit. - mondta az úrnő, majd Straen, Citrin, Gránát atya és Éjfél követte őket.
- Remek. Claudius, egyedül hagynád a menyasszonyod?
- Nem, természetesen. - mondta Claudius, és belépett a terembe.
Éjfél azonnal kapcsolt, behívta a barátnőit, én pedig a vezéreim, majd a maradék kristály el is tűnt hamarosan. Már csak helyet kell foglalnunk, és már jött is az egyik árnyam kristálypincérnek álcázva, hogy felvegye a rendelést.
- Mit parancsolnak? - kérdezte szélesen mosolyogva. - Valamit inni?
- Nem, köszönjük. - mondta Éjfél, majd rám pillantott. - Az én drága férjemnek egy nagy pohár jéghideg vizet. Ti mit kértek?
Miután italt kértünk, feszült csend, majd kihozták az étlapot. Csak magamban imádkoztam, hogy az úrnő ne vegye észre, hogy a portálon eszünk. Végül Claudius törte meg a csöndet.
- Nagyon örülök, hogy megismerhettem, úrnő. - mondta Christinának, kezet csókolt neki, majd vidáman csevegtek.
Aztán Ionas jött a vicceivel, és mind természetesen reagáltunk is rá. Lucian az isten tudja, honnan, szerzett egy serpenyőt, de még nem használta. Achirit megmentette tőle Ionast. Az úrnő meg csak nézett, hogy hova került, mire jóízűen elnevettem magam.
- Ugyan úrnő, ne vágjon ilyen képet, ha ideköltözik, ez mindennapos lesz. - mondtam. - Jobb, ha hozzászokik. Furcsák, de sosem ölnék meg egymást, igaz, Lucian?
- Ionas a sírba visz. - rázta a fejét Lucian.
- Végre elkezdett viccelődni! - vigyorgott Ionas.
- Értem. - mondta az úrnő, mire én vállat vontam.
- Annyira a szívemhez nőttek, kicsi korom óta követnek ezek az árnyak. Mindig felvidítanak.
- Nehéz ilyen társak mellett szomorkodni, nem igaz?
- Meg egy olyan csodás feleség mellett, mint Éjfél.
- Ó, mindjárt elolvadok! - mondta Éjfél, és a vállamra hajtotta a fejét.
Christina úrnő nem győzött kérdezgetni arról, mégis hogy jöttünk össze, mire Éjfél csak vállat vont.
Aztán Necro volt a másik, igen kényes téma, és annyiban maradtunk, hogy sajátunkként szeretjük.
Az étkezés befejeztével mindenki távozott, csak én és Christina úrnő maradtunk bent. A terem le lett zárva.
- Ez csak egy rossz vicc, ugye? - kérdeztem. - Szeretnék táncolni Éjféllel, ha megbocsát.
- Rejtegetsz valamit, érzem. - tért a lényegre az úrnő. - Mindenkit átverhetsz, de engem nem. A mocskos színjátékodnak vége.
"Naiv." - gondoltam. - "Mindenki az én kezem alá dolgozik."
- Úrnő, rémeket lát. Sosem tennék keresztbe senkinek. Őszintén.
- Rejtőzködsz, mióta áthoztál minket.
"Paranoiás!"
- Súlyos élőiszonyom van, időnként felszínre tör. De a csendes munkavégzés segít rajta.
- Hazudsz. Az egész bál alatt itt voltál, tudni akarom, miért.
Az úrnő lerántotta a terítőket az asztalról, én pókerarccal néztem végig. Aztán megtalálta azt, amit nem kellett volna.
- Ezt mivel magyarázod? - hallottam meg a tűzős, Fernon hangját. Na, csak ez hiányzott. Az összes ős itt, egy helyen. Sarokba szorítottak. Nincs menekvés.
- Ki segített neked az átjárónyitásban? - kérdezte Energia.
- Senki. Magam csináltam.
- Hazudik! - kiáltotta Methalia. - Ez egy kétfős varázslat.
- Nekromataként könnyen kijátszottam, és feldaraboltam a lelkem. - hazudtam.
- Honnan volt hozzá elemi erőd?
Hoppsz. Ebből nehezen bújok ki, de nem fogom bemártani Kharint.
- Falánk vagyok. Sok elementállal érintkeztem már.
- Fiacskám, ugye tudod, hogy az átjárónyitás szigorúan tilos az ősök engedélye nélkül? - kérdezte Unius univerzumős.
- Erről tájékoztassák a pápát is. - jegyeztem meg. - Jogtalannak éreztem, hogy nincs sötét oldalon, aki képes kaput nyitni. Az ősök oké, a pápa oké, de a feketemágusok? Ők is képesek felelősségteljesen használni a hatalmat.
- De biztos nem te, Kharinaida.
Az ereimben egy pillanat alatt megfagyott a vér. Kész, vége, ennyi volt. Ki fognak végezni az összes bűnömért. Na várjunk csak egy kicsit...
- Csak haza akartam menni. - mondtam. - Nem akartam rosszat, értik?
Vártam kicsit, de semmi. Ezt már nem veszik be.
Hirtelen egy kés szegeződött a nyakamnak, nekromata rúnákkal átitatott. Ijedten néztem végig az ősökön, mind a tízre. Ki a támadóm?
- Kharinnausz. - hallottam, ahogy az ősök maguk közt pusmognak.
A szívem egyre hevesebben vert. Kharin eljött, csak hogy végezzen velem? Mi ez az egész?
- Egy lépést se tovább! - mondta. - Ha közelebb jöttök, elvágom a torkát, és talán erősebbként születek újjá, üsse kő! Ez a gyerek gyenge a terveim bevégzéséhez. Utána ti jöttök.
Az ősök vártak egy kicsit, engem kivert a víz. Nem tudtam, mire számítsak most, meghalok, vagy sem. Kharin komolyan gondolja ezt, vagy csak játszik.
- Mit akarsz? - kérdezte Tertilius.
- Szabad elvonulást, és nem robbantok ki világháborút. Egyszerű kérés, nemde?
- Nem. - hangzott az egyértelmű válasz.
- Azt hiszem, nem értettem egészen. A fiú, aki áthozott titeket, meghal, titeket pedig visszaküldelek két dimenzió közé, megszerzem a hatalmatok, és mindenek ura leszek.
- Feláldoznád önmagad? - kérdezte Christina meglepetten.
- Kényszerítve volt, sosem menne bele semmi... Mókába. Gyenge. Na, mi lesz, ősök? Nem érek rá.
Irene egy jégostorral magához húzott, én pedig játszottam kicsit az ártatlant. A többi ős nekiesett Kharinnak, aki elugrott minden támadás elől, majd az átjáróhoz szökkent.
- Veni, vidi, vici. - mondta, majd aktiválta az átjárót.
Az utolsó pillanatban magához húzott, aztán az átjáró felrobbant, és milliónyi szilánk fúródott a rúnáimba. Kharin sehol. Amárványpadlón tükröződik a képem, látom, hogy álmaimból ismerős fekete köpeny van rajtam. Az arcom olyan holtsápadt, mint Khariné, szétszabdalt, mintha most evett volna meg egy Falánk, a vonásaink keveredve, szemem sárga sárkányszem. És démonszarvaim lettek. A rúnám halványan megjelenik a homlokomon, majd egyetlen véraláfutásként beborítja az arcom. Az erőmet próbálgatok, de csak szikrák robbannak szét a tenyeremben, ami csaknem szénné égett.
Az ősök megragadtak, felhúztak a földről, próbáltam ellenkezni.
- Most kell végeznünk vele. - mondta Fernon.
- Eresszetek el, ti nyomorultak! - üvöltöm teli torokból, enyhén sziszegve. Mi történik most?
- Ezt diszkréten kell megoldani. - mondta Tertilius. - Én bíztam benned, Shuan. Hogy jó lehetsz. Ismertelek, te nem vagy ilyen, mint az a másik.
- Nem tudsz rólam semmit! Hol voltatok, mikor az anyám meghalt? Milyen nagyhatalmúak vagytok ti, akiket én hozok át ide? Miért nem akadályoztátok meg az édesanyám halálát? Tudom, hogy tudtátok!
- Csak a fájdalom beszél belőle. - mondta Irene.
- Üssétek ki, és vigyük! - mondta Energia türelmetlenül. - Azt se érdemelné, hogy éljen.
Az ősök megfogtak, de nem ütöttek ki, csak elvittek Ősszállásra. Tertilius végig engem figyelt, én csak unottan kapartam a falat.
- Mi lesz a büntetés? - kérdeztem, végre megnyugodva. Tertilius-szal lehet értelmesen beszélni. Ő nem akar egyből meglincselni.
- Nem tudom. - mondta Tertilius szomorúan. - Én elhiszem, hogy Kharinnausz kényszerített. De te sem vagy angyal, azt is tudod.
- Tudom. Nem akartam a fejetekhez vágni anyám halálát. Csak... Most nehezemre esik nem sötéten látni mindent. Szinte érzem, hogy itt a vége.
- De nem az életednek.
- Tisztában vagyok vele. De a karrierem gallyra vágtátok, ugye megértenéd, ha egyszer csak egy doboz mérget kapnál?!