"Did you have to do this?
I was thinking that you could be trusted"

☆☆☆

"2009

-Mit gondolnak? Menni fog? - nézett ránk Pierce felvont szemöldökkel. 

Nos, az igazat megvallva kicsit sem voltam elragadtatva az ötlettől miszerint megint nekünk kellett a S.H.I.E.L.D. miniszterét kísérgetni.

-Nem. - tette keresztbe a karjait Nina. Hirtelen meglepődve fordultam felé. 

-Nem? - sokkolódott le Pierce is. 

Blake egy óvatos félmosolyra húzta a száját, és a székében hátradőlve nemes egyszerűséggel feltette a miniszter asztalára a lábait. Sziszegve próbáltam neki jelezni, hogy kezd túl messzire menni, de nem igazán érdekelte. Tudtam, hogyha a fejébe vesz valamit, akkor azt bármi áron véghez viszi.

-Na, de kisasszony. - Pierce kezdett kissé dühös lenni. 

Nem volt hozzá szokva az ilyesfajta tiszteletlenséghez. Soha senki nem mert neki nemet mondani. Hiszen egyfajta megtiszteltetés volt, ha a S.H.I.E.L.D. nagyra becsült minisztere személyesen kéri fel az ügynökeit egy feladatra.

-Nézze miniszter úr, én nem testőr vagyok. Különleges ügynök. És nem tartozik a hatáskörömbe az ön seggének a kísérése. - vonta meg a vállát lazán. 

Sokkot kaptunk mindketten. Az állam is leesett a helyéről. 

-Hogy mondja? - támaszkodott meg az íróasztalán a férfi. 

Farkas szemet néztek egymással, és tudtam, hogy most nagy bajba kerültünk.

-Szerintem nem úgy értette. - próbáltam menteni a menthetőt.

-Szerintem meg nagyon is úgy értettem. - eresztett meg egy gúnyos mosolyt. 

-Rendben van. - krákogott Pierce. 

Nem sejtettem semmi jót a továbbiakra nézve. Imádkoztam, hogy nehogy ez miatt az idióta miatt mindkettőnket kirúgjanak. Ninának mindig is nagy volt a pofája, bárkit beoltott két szóval de, hogy magának Alexander Pierce - nek is visszaszóljon nem is akármilyen stílusban ahhoz aztán tényleg kellett arc. Sohasem tűrték el a tiszteletlenséget. Éppen ezért tartottam attól, hogy azonnal ki is rúgnak mindkettőnket.

-Nos, Blake ügynök nyers véleményét már hallhattuk, Carson ügynök, maga mit gondol? Velem tart? - fordult felém. 

Ha addig nem voltam teljesen lesokkolva, akkor az ott megtörtént. Nina halványan elmosolyodott, miközben felém pillantott és óvatosan megrázta a fejét, majd lazán elővette a telefonját és valamit nagyon bütykölt rajta. 

-Szóval? - kérdezett újból. Vettem egy nagy levegőt és szólásra nyitottam a számat:

-Köszönöm miniszter úr, igazán megtisztelő ez a feladat, és szívesen önnel tartanék, de Fury ügynöknek szüksége van rám. - mondtam.

-Ezen nem kell aggódnod. Mindkettőtöket a rendelkezésemre bocsátott, amennyiben azt önök is úgy érzik. - pillantott rosszallóan Nina felé.

-Ebben az esetben szeretném ezt átgondolni. - mondtam.

-Rendben. Holnap reggelig kap egy kis időt átgondolni. - biccentett.

-Még valami esetleg? - pillantott fel Nina.

-Nem, Blake nincsen. És örülnék is ha mihamarabb eltűnne. Ma a szokásosnál is jobban elviselhetetlen. - forgatta meg a szemeit. 

Nina felröhögve felpattant, majd engem meg sem várva elhagyta a szobát. Kínosan mosolyogva eredtem utána. Szerencsére nem ment túl messzire, megvárt a folyóson.

-Te normális vagy? - néztem rá kikerekedett szemekkel.

-Persze. Miért? - kérdezte vigyorogva.

-Mintha Fury szólt volna, hogy viselkedj. És amúgy is mit gondolsz? A miniszterrel beszélsz nem valamelyik elkapott bűnözővel. - ráztam meg a fejem értetlenül.

-Carson sokat kell még tanulnod. Pierce nem próbált mást, mint elcsábítani minket a testőrségébe. Tudod milyen unalmas meló az? - forgatta a szemeit.

-Honnan tudod te azt? - kérdeztem.

-Ugyan már Dove. Voltam már ott. Nagyjából 10 perc után feladtam. - vonta meg lazán a vállait.

-Mégis mikor volt ez? - indultunk meg vissza Fury irodája felé.

-Passz. Még valamikor az elején. De én mondom neked a pasas nem megbízható. Oda kell rá figyelnünk. - mondta halkan.

-Nina ne röhögtess már. Ezer éve ő vezeti a S.H.I.E.L.D.-et szerinted ha bárki szerint megbízhatatlan lenne, akkor  még mindig ő irányítana? - kérdeztem.

-Mindegy. De ha rám hallgatsz még ma elutasítod az ajánlatát. Nem éri meg. De ha úgy döntesz, hogy mégis vele tartasz akkor elbúcsúzunk egymástól. - mondta komoran. 

Mire szólásra nyitottam volna a számat egyszerűen ott hagyott. A gondolataimba merülve indultam meg le, hogy beszélhessek Furyval. Legnagyobb szerencsémre ott találtam. Ninával együtt indultunk meg le, de ő végül inkább lelépett valahova. Sóhajtva léptem be.

-Tudok mindent inkább ne is mondj semmit. - morogta.

-Akkor nem mondok. - huppantam le az íróasztala előtti székre. 

Mindketten a saját gondolatainkba merülve bámultunk ki a fejünkből egészen addig amíg már nem bírtam tovább.

-Szerinted mit kellene tennem? - kérdeztem.

-Hogy elfogadd - e az ajánlatát vagy sem? Nem akarlak befolyásolni. - mondta.

-De engem érdekel a véleményed. - sóhajtottam fel.

-Rendben van, de első sorban arra hallgass amit te érzel. Szerintem nem kellene elfogadnod. Sokkal nagyobb tehetséges van annál, minthogy beállj Pierce mögé és unalmasabbnál unalmasabb feladatok végezz el neki. Ott nem tudnád fejleszteni magadat és a képességeid. - vonta meg a vállát lazán.

-Szóval te nem támogatod? - vontam fel a szemöldököd.

-Nem. Tudtam, hogy Nina soha nem fogadná el, de az meglepett, hogy te egyáltalán elgondolkodtál rajta. - mondta a szemembe nézve.

-Engem is. De túl jó csapatot alkotunk mi ketten, ahhoz, hogy egyedül maradjon. És mi valószínűleg elég hamar megöletné magát. - dőltem hátra a székben. 

Tudtam, hogy nekem ott kell maradnom velük. Mindennél fontosabbak voltak számomra. Nick sokat segített mikor nem volt szinte semmim, és felkarolt. Szóval ennyivel minimum tartoztam neki. És igaza volt, soha nem bírnám az unalmas monoton munkát.

-Abban biztos vagyok, hogy Ninára valakinek vigyáznia kell. - horkantott fel. 

Mindketten felnevettünk. Örültem, hogy megismertem mindkettőjüket.

-Rám aztán biztos nem kell. - lépett be az említett felháborodva.

-Üdv neked is. - forgatta meg a szemét Fury.

-Van valami még mára vagy léphetek? - ejtette a témát gyorsan.

-Neked nincs. - mondta lazán. 

Nina gyanúsan sokáig méregetett minket. Látszott rajta, hogy egy kicsit feszült.

-Valami baj van? - kérdeztem.

-Nincs. - vágta rá azonnal, majd a válaszunkat meg sem várva inkább lelépett. 

Az ajtót csak úgy hagyta, hogy becsapódjon utána.

-Ez meg mi volt? - fordultam vissza Fury felé értetlenül.

-Fél. - mondta ki egyszerűen.

-Fél? Mégis mitől? - kérdeztem meglepődve.

-Hogy elveszít. Mindig ezt csinálja, ha úgy érzi, hogy elfogják hagyni. És most úgy érzi, hogy te elakarod  fogadni az ajánlatot. - sóhajtott.

-Mi? De hát nem adtam semmilyen egyértelmű választ Pierce - nek, és komolyabban még csak a fejemben sem fordult meg. - ráztam meg a fejemet.

-Ezt ő nem tudja. Ismered a múltját. Ez egy természetes reakció nála. Hasonlóan reagálnál te is, de nem ennyire hevesen a biztos. Téged is sokszor hagytak már el, őt még többször. Szóval ha rám hallgatsz, akkor minél előbb beszélsz vele. - mondta, majd felállt. 

Ahogy mellém lépett megpaskolta a vállamat, majd elindult. Halkan zárta be maga után az ajtót. Nagyot sóhajtva temettem az arcomat a kezeim közé. Igaza volt. Tényleg azt a benyomást keltettem így, mintha ott akarnám hagyni. Egy pillanatra valóban bele gondoltam, hogy milyen lehet, de amint Fury elmondta, hogy mit gondol biztos voltam benne, hogy ez nem nekem való. Nekem már megvolt a helyem Nina mellett. Ketten alkottunk egy csapatot, és jól működtünk együtt. Az egész szervezet tudta, hogy mi összetartozunk. Szinte sosem lehetett látni minket a másik nélkül. Persze azért annyira nem voltunk összenőve, hiszen mindkettőnknek megvolt a saját kis szabad ideje, de ha munka volt akkor sehogy sem lehetett minket szétválasztani. Sokat vicceltek azzal, hogy össze vagyunk ragadva. Persze nem voltunk, és nem is foglalkoztunk ezekkel. A másik elterjedt pletyka az volt, hogy protekciósak vagyunk. Ami egyébként részben igaznak számított. Főleg Nináról, hiszen Fury számára tényleg olyan volt, mintha az apja lenne. Hozzám is közel állt, de fele annyira sem mint Blakehez. Persze ehhez az is közre játszott, hogy a szülei mindketten ügynökök voltak, és az utolsó bevetésük előtt megkérték Furyt, hogy viseljék gondját. Sosem tudtuk meg, hogy miért pont akkor mondták ezt neki. Mintha tudták volna, hogy nem térnek vissza. Végül nem is jöttek. Sosem kerültek elő. De biztosak voltunk benne, hogy meghaltak. Nina szüleinek ő volt a mindenük. Mindketten eleinte ellenezték, hogy ügynök legyen belőle, de végül megenyhültek. Ő már kicsi kora óta erre készült. Szerették. Nagyon. Erre a szeretettre vágytam én is éveken át. Az én szüleim nem törődtek velem. Anyám meghalt nem sokkal a születésem után, amiért szinte az egész család engem hibáztatott. Apám drog és alkohol függő lett. Sosem szeretett valójában megvetett. Gyűlölt tiszta szívből. Minden egyes alkalommal elmondta, hogy mennyire azt szeretné, hogy tűnjek el és sose térjek vissza. Mikor ivott még rosszabb lett a helyzet. Gyakran ütött meg. Egyetlen egy személy volt a családban aki törődött velem az pedig a nagynéném volt. Messze lakott tőlünk, és anyagilag sosem állt olyan helyzetben, hogy még egy gyereket felneveljen. Emlékszem, hogy minden látogatás alkalmával azt mondta, hogy legközelebb magával visz és sosem hagy el többet. Aztán egyre kevesebbszer jött. Majd végül soha többet. A hívások is elritkultak. Tudtam, hogy valami történt vele, de sosem derült ki számomra, hogy mi. Minden egyes nap után egyre jobban elhalványult a hitem abban, hogy megmenekülhetek. Aztán a 10. születésnapom után döntöttem el, hogy vége, elég volt. Leléptem. Sokáig csak céltalanul bóklásztam, és próbáltam nem éhen halni az utcán. Aztán jött a S.H.I.E.L.D.. Megmentettek. Észre sem vettem, hogy a szememből patakokban kezdtek el folyni a könnyek. A fejemet megrázva töröltem őket le, és álltam fel. Gyorsan körbe néztem, majd egy nagyot sóhajtva indultam el hazafelé. Tudtam, hogy még meg kell ejtenem egy telefont, és egy látogatást is."

☆☆☆

-Minden rendben? - éreztem meg egy kezet a vállamon.

-Persze . - fordultam hátra. 

Sean állt velem szemben. Mintha egy kis aggódást láttam volna megcsillani a szemében, de szinte biztos voltam benne, hogy tévedtem.

-Mostmár lefeküdhetnél egy kicsit. Nem fognak megtalálni. - mondta halkan.

-Tudom. - vontam meg a vállam, és tovább bámultam ki az ablakon a párkányon ülve.

-Cass még mindig nem jelentkezett. - mondta.

-Próbáltátok már lenyomozni? - kérdeztem, még mindig kifelé nézve. 

Az eső újra szakadt. Tudtam, hogy valami nincs rendben de még nem akartam ennek hangot adni.

-Persze. Max folyamatosan rajta van hátha megjelenik valahol. De eddig semmi. - sóhajtott.

-Akkor egyenlőre nincs mit tenni. - mondtam.

-De éppenséggel lenne. - mondta dühösen.

 Felvont szemöldökkel fordultam felé. 

-Igen? És mit tennél? - kérdeztem felállva. 

Keresztbe font karokkal álltam meg előtte.

-Bármit. Csak nem itt ülnék kifele nézve tehetetlenül. - mondta gúnyosan.

-Hallgatlak akkor. Hogy szeretnél megtalálni valakit akiről fogalmad sincs, hogy hol van? Vagy, hogy hol volt utoljára? - kérdeztem.

-Azt neked kellene tudni. Elég jól értesz hozzá. - sziszegte.

-Mire célzol? - billentettem oldalra a fejemet. 

Persze nagyon jól tudtam, de az ő szájából akartam hallani. Tudni akartam, hogy valójában mit is gondol rólam.

-Az ártatlan emberek megtalálásához.

 Ahhoz, hogy hogyan tegyél el mindenkit aki csak az utadba kerül. - mondta hangosan.

-Sean! - kiabált Max.

-Mivan? Ez az igazság! - fordult felé.

-Hogy mondhatod ezt? - indult meg idegesen felé a lány. 

Mindketten egymásnak feszültek és tudtam, hogy ez mind az én hibám. Belülről fúrtam meg a csapatot akaratom ellenére. Pedig csak segíteni akartam nekik, ahogy ők nekem. De beláttam, hogy ideje volt lelépnem, hiszen ennek így értelme nem volt. Nem akartam, hogy egymásnak ugorjanak.

-Hagyd Max igaza van. - mondtam halkan.

-Ó igazam? De még mennyire! - horkantott fel.

-Sean, mostmár igazán vissza vehetnél. Pont te akarsz ítélkezni felette? - kérdezte.

-Fogd be! - szorította ökölbe a kezét.

-Mert mi lesz? Félsz, hogy esetleg elkotyogom a kis titkaid? - nevetett fel gúnyosan.

 A fiúnak hirtelen gurult el a gyógyszere. Felemelte a kezét, és megakarta ütni a lányt, de nem hagyhattam. Azonnal odaléptem és a levegőben elkaptam a kezét, és a háta mögé csavartam.

-Próbáld meg ezt még egyszer és eltöröm a kezedet. - sziszegtem a fülébe.

-Aztán utána mi lesz? Meg is ölsz ahogy a többit? - nevetett fel gúnyosan. 

Fújtatva engedtem el a kezét, és léptem át Max mellé. A lány csalódottan nézett rá. Nem számított erre. 

-Jól vagy? - pillantottam rá féloldalasan. 

Válasz nélkül bámulta Seant.

-Te meg mit gondoltál? Kezet emelsz a társadra? Kinek képzeled te magadat? - kértem számon.

-És te kinek gondolod magadat? Nem vagy te itt senki, hogy az észt meg a parancsokat osztogasd. Sőt, neked nem itt lenne a helyed hanem valahol elzárva mindenki elől, hogy soha többet egy légynek se tudj ártani! Te pedig nem vagy a társam. Sosem voltál. - nézett szinte undorodva a mellettem álló lányra.

-Ki vagy te? - kérdezte megtörve. 

-Nem is tudom, hogy miből gondoltad, hogy majd mi lesüllyedünk a szintedre Max. Ugyan már! Még pontosan célba lőni sem tudsz. Sohasem lett volna belőled semmilyen ügynök, maximum takarító lehettél volna. De ilyen szerencsétleneket, mint te a Hydra sem venne fel. - nevetett fel.

Ott szinte minden világos lett számomra.

-És ezt honnan tudod ennyire pontosan? - kérdeztem.

-Ezzel mindenki tisztában van. - makogta zavartan. 

Tudtam, hogy ő nem az akinek mondja magát. Nem tudtam, hogy ki kivel van de éreztem, hogy Max ott nem volt biztonságban. A karomat lassan leengedtem és szinte észrevétlenül nyúltam a hátamnál lévő pisztolyomhoz. 

-Én a helyedben nem próbálkoznék. - mondta, miközben fegyvert rántott ránk. 

Persze egyikőnk sem habozott és ugyanígy tettünk.

-Ugyan te mit akarsz fegyverrel a kezedben? - nézett lesajnálóan a mellettem álló lányra.

-Lehet, hogy ő nem lő a legpontosabban még, de én mindig célba találok. - mondtam nyugodtan.

-Abban nem lennék olyan biztos. - hallottam meg a hátam mögül egy hangot. 

Hátra pillantva Cassandrát pillantottam meg. Max összezavarodva kapkodta a fejét. Két oldalról fogtak ránk fegyvert. 

-Itt meg mi a fene  történik? - kérdezte az akkor érkező.

-Cass, hála az égnek azt hittem már valami baj történt. Ezek teljesen megbolondultak, Carson minden ok nélkül fegyvert rántott rám. Csak, mert úgy döntöttem, hogy nem hallgatok rá és megkereslek. Tudtam, hogy nem bízhatunk benne. - hazudott. 

Cass a szemöldökét ráncolva fogta rám a fegyvert. Látszott rajta, hogy nem érti mi is történik. 

-Hazudsz! - kiabálta el magát Max. Pánikolt.

 A kezei úgy remegtek akár csak a nyárfalevél. 

-Sean? - szólt tanácstalanul a mögöttem álló.

-Az igazat mondom. Hinned kell nekem ahogy mindig is. - szólalt meg a fiú nyájas hangon.

-Te tényleg ennyire jól tudsz hazudni? Tudhattam volna, hogy te sosem a S.H.I.E.L.D.-et szolgáltad. - billentettem oldalra a fejemet.

-Ezt meg, hogy érted? - zavarodott össze Max is. 

Neki akkor még nem esett le, hogy mit is mondott.

-Szerintem ezt tőle kell kérdeznetek. - mondtam.

-Ne higyjetek neki. Ez csak gyilkos. Honnan tudjátok, hogy nem ti lesztek a következő áldozatai? - nevetett fel hisztérikusan. 

-Onnan te seggarc, hogy sosem bántanék ártatlanokat főleg nem ügynököket. - sziszegtem.

-Mégis te fogtál rám előbb fegyvert! Nem csináltam semmit sem, csak nem megakartam keresni Casst amire te nem voltál hajlandó! Ha rajtad múlik valamelyik sikátorban is meghalhat! - ordította el magát. 

Ott megint világos lett valami. Sean - nek érzései voltak a lány iránt. Inkább egyfajta megszállottságnak tűnt akkor, de tudtam, hogy valamit ki kell találnom amivel Casst - t megtudom győzni, hogy ő sosem volt az, mint akinek gondolták. 

-Oké, most már teljesen össze zavarodtam. Mi a szar történt? - akadt ki teljesen a lány.

-Sean hazudik. - mondta halkan Max. Persze mindannyian hallottuk. Tudtam, hogy fél hiszen a bajtársai fogtak rá fegyvert. 

Védtelen volt, így rám várt a feladat, hogy épségben kivigyem onnan. Lehetőleg mindenkit. 

-Mit tettél? - kérdezte halkan Cass. 

Kezdett számára is világossá válni a helyzet. Érezte, hogy valami nincs rendben a fiúval.

-Oké, most már nincs értelme színészkedni. Lebuktam. - nevetett fel gúnyosan. 

Szép lassan végig nézett mindhármunkon, miközben Cass mellém lépett. Biztatóan megfogta Max vállát, és egy kicsit megszorította. Ő is tudta, hogy ez most milyen nehéz is lehet neki.

-Max rólad mindig is tudtam, hogy soha semmire nem fogod vinni. Egy senki lennél ha én nem karollak fel. Még az utcára sem vagy jó. Kurvának sem vinnének el, mert nem érsz semmit! - köpött egyet. 

A lány megsemmisülten állt mellettünk. 

-Ez nem igaz. - mondta megtörten.

-Ó dehogynem! Te is tudod, hogy igazam van. Ahogy mindannyian. De ne aggódj nagyon könnyen véget vethetünk a szenvedésednek. - fogta rá nevetve a fegyverét.

-Azt próbáld meg! - lépett elé mindenféle rezzenés nélkül Cass. 

Itt már biztosan tudtam, hogy igazam van. Alig feltűnően de lejjebb engedte a fegyvert. Tudtam, hogy nem fog lőni, hiszen megszállottan oda volt a lányért.

-És most mi lesz? Engem fogsz megölni? - kérdezte.

-Nem, kedvesem. Téged sosem bántanálak. - mondta halkan.

 Cass meglepődve pillantott rám. Egy aprót bólintva jeleztem neki, hogy bármi is jutott eszébe csinálja. Ő volt az egyetlen lehetőségünk, hiszen ha valakire talán rá hallgatott.

-Akkor tedd le a fegyvert. Kérlek. - mondta.

-Nem tehetem. Feladatom van. Véghez kell vinnem bármi történik is, de kedvesem te velem tarthatsz! Tegyük meg közösen amit meg kell. - próbálta maga mellé állítani. 

Max egyre jobban lefehéredett. Tudtam, hogy mitől. Szinte sokkot kapott. Ahogy Cass is. Sosem számítottak volna erre. Még engem is meglepetésként ért, pedig én már sok mindent láttam.

-És mégis mi lenne az? Megölni a barátainkat? - rázta meg a fejét értetlenül.

-Barátok? Milyen barátokról beszélsz te? A kis szarosról meg a ribancról aki több embert ölt meg ,mint a Hydra összesen? - kiabált. 

-Hydra? Te is velük vagy? - kérdezte.

-Nem. Mi vagyunk velük. Te is velem tartasz. Vagy így vagy úgy. - nevetett fel gonoszan.

-Mi van ha nemet mondok? 

-Nos, akkor ha kell erőszakkal viszlek el. De te dönthetsz. Jobban tennéd ha a helyes utat választanád. - morogta.

 Kezdett elfogyni a türelme. Szinte érezte, hogy a lány csak játszadozik vele. 

-Te sosem bántanál minket. Ez nem te vagy. Fordulj vissza. Sean rossz útra léptél. - mondta.

-Biztos vagy te ebben? Sosem éreztem még ennyire szabadnak magam! Végre megtaláltam azt amire igazán szükségem van! Ketten együtt, majd átvesszük az uralmat a világ felett! - élte bele magát teljesen. 

-Neked elment az eszed. - mondtam a kelleténél hangosabban. 

Hirtelen a szemei kikerekedtek, és felém fordulva fogta rám a fegyvert. Tudtam, hogy ez volt az utolsó húzásom. Végképp feldühítettem. Egyetlen egy mondattal. Szinte láttam magam előtt, hogy meghúzza a ravaszt. Persze a reflexeim sem tétlenkedtek. Azonban mire kettőnk közül bármelyikünk lőtt volna, valahonnan mellőlem eldurrant egy fegyver. Pár másodperccel később Sean a földön feküdt. Ahogy oldalra pillantottam láttam, hogy Cass ugyanolyan meglepődött arccal néz rám, mint én. Mindketten Max-ra kaptuk a tekintetünk aki megtörten állt. Abban a pillanatban kiejtette a kezéből a pisztolyt, és a térdére esett.

-Sajnálom. - motyogta.

-Hé! Max... Nincs semmi baj. Minden rendben. - ölelte át azonnal Cass.

-Annyira sajnálom. Kérlek ne haragudj! Nem akartam bántani, de bepánikoltam azt hittem, hogy bántani fogja Dove - ot. - magyarázkodott.

-Max, nyugalom. Tetted amit kellett. Büszke vagyok rád. - nyugtatta Cass. 

Megpaskoltam a vállát, majd őket otthagyva indultam meg Sean felé. A fegyveremet felé tartva álltam meg tőle két méterre. Az ujjam a ravaszon volt, és készen álltam, hogy bármikor lőhessek. Az ő fegyvere a jobb keze mellett pihent, így odaléptem és amilyen messze csak tudtam elrúgtam. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy teljesen eszméletlen a pisztolyom visszatettem a tokjába, és lehajolva megnéztem, hogy van - e még pulzusa. Nem éreztem semmit. Ezután láttam, hogy a golyó egyenesen a szívébe repült. 

-Életben van? - hallottam meg Max hangját a hátam mögül. 

Sóhajtva felálltam, és szembe fordultam velük. Még mindig a földön volt, mellette a másik lánnyal aki még mindig nem engedte el. Ő is az én arcomat fürkészte. Tudtam, hogy miben reménykednek mindketten. Lesütöttem a szemeim és megráztam a fejemet. 

-Megöltem. Gyilkos vagyok. - zokogott fel a lány. Cass lehunyta a szemeit, és csak szorosan magához ölelte a lányt. 

Neki ez a fajta fájdalom már nem volt új. Tudta, hogy hogyan kell kezelni és, hogy hogyan rejtse el. Ellenben Max-el. Neki ez volt az első. Ahogy az első alkalom is, hogy megölt valakit. Eleinte ez senkinek sem könnyű, de aztán megtanulják elfogadni, hogy sajnos ez is a munkánk része volt. A jobb és nagyobb cél érdekében. 

-Nem vagy gyilkos. Helyesen döntöttél Max. Ha nem ő, akkor valamelyikünk. - próbálta nyugtatni.

-Megöltem. Annyira sajnálom! - zokogott egyre jobban.

-Tudom. - mondta Cass.

-Gyilkos vagyok.. - ismételgette folyamatosan.

-Max nézz rám! - léptem eléjük. 

A lány hirtelen csöndben maradt, és meglepődve nézett fel rám.

-Nem vagy gyilkos. Sosem leszel az. Megmentettél mindannyiunkat. Ha nem teszed meg, akkor lehet, hogy most nem lennék itt, szóval köszönöm. - hajoltam le elé.

 Megszólalni sem tudott a meglepődöttségtől.

-Tudom, hogy most nehéz és, hogy az is lesz. Nem fogok neked hazudni, pokoli nehéz lesz elfogadni, hogy megtetted és nem lesz nap, hogy ne gondolj rá. Főleg, hogy egy barátod kellett most lelőnöd. De az is jusson eszedbe, hogy ő csak számodra volt barát. Neki te voltál az ellenség, és bármikor mindenféle gondolkodás nélkül végzett volna veled. Az egyetlen ami számít, hogy te vagy itt és nem ő. - mondtam. 

-Nem volt igaza, Max. Te erős vagy. És kiváló ügynök lesz belőled ha még mindig szeretnéd. - mondta Cass.

-Nem vagyok rá képes. - mondta megtörten.

-Dehogyisnem. Csak össze kell szedned magadat. Ez nem egyik pillanatról a másikra fog sikerülni. De hamarosan. Ha szeretnéd folytatni a kiképzésed akkor tudod, hogy hol találsz. - mondtam egy halvány mosoly kíséretében. 

Fontos volt, hogy tudja, hogy egyikünk sem haragudott rá. Helyesen cselekedett. Nem tétovázott csak tette amit kellett. Ha nem, akkor nekem kellett volna megtennem, de az is megeshetett volna, hogy túl későn lövök és nem én nyerek. Max-nek hála nem tudtuk meg, hogy mi lett volna a vége. Nagyon jól tudtam, hogy mit érez. Azt amit én is nap, mint nap. Pokoli nehéz lesz neki. Ezt mindketten tudtuk. Mindenki megjárja ezt az utat. 

☆☆☆

"Nagyot sóhajtva végül bekopogtam. Pár pillanattal később hallottam a kulcs zörgését a zárban, majd ki is nyílt az ajtó. Nina egy pár számmal nagyobb pólóban és egy fekete melegítőben állt velem szemben.

-Minden rendben? - kérdezte.

-Persze. - mondtam a számat rágva.

-Gyere be. - állt félre, hogy betudjak menni. 

A nappaliban lehuppantam a kanapéra, míg Nina velem szemben telepedett le. Nem tudtam, hogy hogyan is kellene bele kezdenem hiszen tudtam, hogy egy kicsit megbántottam, még ha nem is akartam.

-Gondolom most jön az a rész ahol közlöd, hogy holnap már mész is. - sóhajtott fel végül.

-Nagyon rosszul gondolod. - eresztettem meg egy halvány mosolyt.

-Hogy mondod? - vonta fel a szemöldökét.

-Nem megyek sehova. Egy pillanatra tényleg eszembe jutott, hogy vajon milyen lehetne, de rájöttem, hogy az nem nekem való. Nekem melletted van a helyem. Tudod, hogy fedezzem a segged ha esetleg megint öngyilkos hajlamaid támadnának. - vigyorodtam el.

-Nekem olyanjaim sosem voltak. - tette keresztbe a karjait.

-Hát  persze. - legyintettem.

-Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy lelépsz. - mondta halkan.

-Nem hagynálak egyedül. - ráztam meg a fejemet. 

Nina halványan elmosolyodott. Örültem neki, hogy ennyire jó barátra találtam benne. Az első igazán fontos ember volt az életemben. Bármit megtettem volna érte, és tudtam, hogy ez fordítva is így van. Még akkor is ha ezt nagyon ritkán hallottam a szájából. Nem volt egy érzelgős személy. Egyikünk sem. És ez így is volt jól. 

-Tudom. - mondta, majd hirtelen felállt és eltűnt a konyhában. Pár pillanattal később visszajött a kezében egy üveg borral.

-Na mit szólsz? Megünnepeljük, hogy lekoptattuk Pierce-t? - kérdezte vigyorogva.

-Azért nem volt túl szép amit mondtál neki. Neked tényleg elment az eszed. - nevettem fel.

-Hát most na. Ismersz. Ami a szívemen az a számon. - vonta meg a vállát lazán.

-És mit szóltál volna ahhoz, hogyha azzal a lendülettel visszakéri a jelvényed meg a fegyvered? - vontam fel a szemöldököm miközben elvettem a felém nyújtott poharat.

-Szerinted megmerné tenni? - horkantott fel.

-Szerintem simán. - mondtam.

-Dehogy meri. Nem olyan hülye. Ha kirúgna, akkor jönne velem Fury is azzal a lendülettel. - mondta lazán.

-Mondjuk az igaz. Akkor csak ezért rakta ki még a szűrődet, mi? - forgattam meg a szemeim.

-Na, de kérlek hova gondolsz? Szerinted egy olyan nagyszerű és tökéletes ügynököt, mint én kiraknának? - ironizált. 

-Ja, persze bocs. Én kérek elnézést. El is felejtettem, hogy milyen nagyszerű és tökéletes vagy. - mondtam.

-Pedig ezt nem lehet elfelejteni. - mondta, miközben töltött mindkettőnknek.

 A beszélgetésünket a telefonom csörgése zavarta meg. Nem tudtam elképzelni, hogy ki a fene hívhat az éjszaka közepén. Nagyot sóhajtva halásztam ki a zsebemből. 

-Pierce. - húztam el a számat, miközben felvettem.

-Carson ügynök, elnézést kérek, hogy ilyen későn zavarom, de csak most láttam az üzenetét. - mondta.

-Semmi gond. - mondtam, miközben kihangosítottam és letettem a kanapé előtti asztalra.

-Nos, akkor meghozta a döntését. - köszörülte meg a torkát.

-Igen. - válaszoltam.

-Sajnálattal hallom. Ön kiváló ügynök, és sokkal nagyobb dolgokra hivatott, mint hinné. Attól tartok nem fogja tudni kihozni magából a legjobbat. - sóhajtott fel.

 Nina valamit morgott az orra alatt, de gyorsan az ujjamat felemelve jeleztem, hogy sürgősen hallgasson el. 

-Én úgy gondolom, hogy a S.H.I.E.L.D. így tudja, majd nagyobb hasznomat venni. - mondtam.

-Hmm. Ebben különbözik a véleményünk Carson ügynök. De legyen ahogy jónak látja. Remélem tudja, hogy ez az ajánlat Ön előtt mindig nyitva lesz. - hadarta.

-Rendben. Köszönöm. Van még valami amiben tudok segíteni? - kérdeztem, mire Nina homlokon csapta magát.

-Nem vagy normális. - tátogta felém.

-Kuss. - meresztgettem a szemeimet felé.

-Nincsen. További szép estét. - mondta, majd a válaszomat meg sem várva egyszerűen csak letette. 

-Bunkó. - horkantott fel a velem szemben ülő lány.

-Mondod te? - nevettem fel.

-Hé! - vágta hozzám az első dolgot ami a keze ügyébe került, ami jelen esetben az egyik pulóvere volt. 

Vagyis jobban megnézve...

-Ácsi! Ez az enyém! - pattantam fel.

-Ja. - vonta meg a vállát lazán, aztán belekortyolt a kezében lévő pohárba. 

-Hogy került hozzád? - kérdeztem.

-Gőzöm sincs Dove, végül is nem itt töltöd a fél életed és hordod hozzám bőröndszámra a ruhákat. - forgatta a szemeit.

-Oké, ez jogos. - huppantam le vissza az addigi helyemre.

-Gondolom ma már nem mész haza. - mondta.

-Zavarok? - kérdeztem csípőből. 

-Aha, persze. Programom lett volna amibe szokás szerint belezavartál. Ugyan kérlek. Szerinted mit csinálnék kedd éjjel? - sóhajtott.

-Nálad sose lehet tudni. Lehet, hogy pont most találod meg életed szerelmét, és épp együtt töltitek azt a kevés szabadidőd. - mondtam komolyan.

 Vagyis inkább csak igyekeztem, hiszen ezt valahogy sosem tudtam elképzelni róla.

-Igen, hogyisne. Jól mondod nincsen szabadidőm. Haza is csak aludni járok. Mint tudjuk az meg nálam szent, és senki sem veheti el tőlem. - mondta sértődést tettetve.

-Csak én. - vigyorodtam el.

-Utállak is ezért, remélem tudod. - mondta. 

Persze nyilván nem gondolta komolyan. Ő volt az egyetlen amim volt. Akire mindig számíthattam. Meg Fury. De vele nem volt olyan szoros kapcsolatom, mint az övék. Nina mindig is olyan volt, mintha lenne egy testvérem. Vagy egy legjobb barát akim sohasem lehetett előtte. Egy személyben ő volt mindenem. Mindketten tudtunk egymásról mindent. Meséltem neki a családomról, ahogy ő is az övéről. Sérültek voltunk. Sok értelemben. Rengeteget csalódtunk, és nem tudtunk megbízni az emberekben." Akkor még nem is tudtam, hogy még mennyi minden vár ránk. Talán jobb is lett volna ha sosem tudom meg.

2022.04.23.

☆☆☆
S

ziasztok! A megszokottnál kicsit előbb jelentkezek az új résszel, remélem tetszeni fog nektek. Idén már valószínűleg nem fogok kirakni több részt, de jövőre igyekszem gyakrabban hozni. Addig is hoztam nektek egy kis "meglepetést". A főbb karaktereket ezáltal megismerhetitek az én szemszögemből, hogy én hogyan képzelem el őket. Hamarosan jelentkezem!

Nina Blake

Dove Carson

Maxine Montgomary

Illetve 2 szereplő akikkel még nem találkozhattok, de hamarosan fogtok, hiszen jelentős szerepük lesz:

Skyler Griffin

Emily