"With the lights out it's less dangerous
Here we are now, entertain us
I feel stupid, and contagous"

☆☆☆

-Mivan? Hogy érted, hogy annyi a Bosszúállóknak? - kérdeztem merökönyödve.

-Pontosan úgy. - válaszolta ingerülten Tony.

-Ne idegesíts. Mindjárt visszaérek New Yorkba. Nincs erre időm. - morogtam idegesen. 

Nem értettem az egészet.

-Remélem az első dolgod az lesz, hogy aláírod. - mondta.

-Fontosabb dolgom van annál, minthogy a kormánynak ugráljak. - mondtam.

-Ha te sem teszed meg, akkor körözés indul ellened is. Te nem úszod meg annyival, mint a többiek. - mondta fenyegetően. 

Valami nagyon nem volt rendben. Egyre inkább úgy éreztem, hogy kicsúszik az irányítás a kezünkből. És ez nagyon nem volt jó.

-Most fenyegetsz? - mosolyodtam el gúnyosan. Ha valakitől pont tőle nem vártam ezt.

-Vedd aminek akarod. De remélem, hogy helyesen cselekedsz és az első dolgod ide vezet, hogy aláírd az egyezményt. - mondta, majd kinyomta a telefont. 

Teljesen leblokkolva bámultam magam elé. Csupán két nap telt el amióta utoljára beszéltem Tony-val, és döntöttem úgy, hogy visszajövök miután teljesen megbizonyosodtam róla, hogy Nina oda megy. Azonban mindketten benéztük, hiszen erre egyikünk sem számított. Nagyot sóhajtva tárcsáztam Steve számát és reménykedtem, hogy még idejében elérem mielőtt kidobta volna a telefonját.

-Dove? - vette fel első csörgésre.

-Steve, hála isten. Mi a szart műveltek ti? - kérdeztem ingerülten.

-Mindent elfogok magyarázni, de kérlek ne próbálj meg rábeszélni, hogy aláírjam. - sóhajtott fel.

-Hát ezt nem terveztem. - dőltem hátra a székemben.

-Mi? Te sem akarod aláírni? - kérdezte.

-Azért csatlakoztam a Bosszúállókhoz, mert nem állt semmilyen szervezet alatt. Senki nem irányított minket. Nem akarok újra valakinek a bábja lenni, és nem is fogok. - mondtam.

-Akkor csatlakozz hozzánk. - mondta.

-Nem tehetem. - ráztam meg a fejemet. 

Steve nem válaszolt semmit, csak csendben bámultunk ki mindketten a fejünkből. Én nem tudtam, hogy mégis mit kellene mondanom ezek után, ő pedig hirtelen meglepődött.

-Félre ne értsd Steve, rettentően hálás vagyok azért amit értem tettetek, de most fontosabb feladatom van. Egyenlőre azt kell megoldanom. - mondtam halkan.

-Persze, megértem. Bármikor kellünk csak szólj. Ezen a számon már nem fogsz többet elérni, ha teheted te is inkább cserélj. - mondta. 

-Úgy lesz. Hogy foglak megtalálni? - kérdeztem.

-Majd jelentkezem. Most viszont le kell tennem. Ha jót akarsz magadnak kerüld el egy időre New Yorkot. 

-Azt nem tehetem. De, majd vigyázok. - vontam meg a vállam, bár ő ezt nem láthatta.

-Sok sikert Dove. 

-Neked is Steve. - mondtam, halkan majd összeszorult torokkal kinyomtam a hívást. 

Csalódott voltam. Minden egy csapásra hullott szét körülöttem. Minden amiben hittem kezdett eltűnni. Nem értettem, hogy mi történik vagy, hogy miért. Hallottam arról ami Wanda-val történt. Nem tudhatta, hogy mi fog történni. Rumlow viszont igen. Megakarta ölni a Kapitányt, de ez is jól jött neki. Nem számított ha ártatlan emberek halnak meg. Csupán a feladat beteljesítése volt a fontos semmi más. Bár áldozat nem volt semmi nekik. Ahogy egykoron nekem sem. Egyedül a feladat teljesítése számított bármi áron. Az sem volt nekik baj, hogyha közben te magad is az életedet veszted. Az csak egy kis áldozat volt. 

-Picsába. - temettem a fejemet a kezeimbe. 

Nem akartam elhinni, hogy ez történik. Mintha egy rossz álomban éltem volna. A Bosszúállókkal sosem történhet ez meg. Vagyis inkább próbáltam magam ezzel nyugtatni. Persze sikertelenül. Steve és Tony egymás ellen fordultak. Tudtam azt is, hogy megtalálták Bucky-t de arra nem számítottam ami az elkövetkezendő napokban történt. Persze én nem vettem benne részt, mert a saját csatámat vívtam. Megkellett találnom Ninát. New York túl nagy volt fogalmam sem volt, hogy mégis hol kellene keresnem. Nem volt egyetlen egy kiindulási pontom sem. Főleg, hogy most már álcázva kellett haladnom, hiszen a kormány mindenkit elakart kapni aki nem akarta aláírni az egyezményt. Én is egy voltam közülük. Azonban rám egy kicsit jobban haragudtak, hiszen én nem egy embert tettem el az útból. Azt hitték, hogy majd probléma nélkül melléjük állok, mert felmentettek. De nem így volt. Nem tehettem meg. Nem akartam újra valakinek a szolgája lenni. Hogyha baj történik ülni a seggemen addig, amíg valaki engedélyt nem ad rá, hogy induljunk. Ez nekem nem ment volna. Amint arra került volna a sor indultam volna. Ezzel pedig megszegve az egyezményt, és valószínűleg hamar parkolópályára is tettek volna. Nem hagyhattam. Megesküdtem, hogy segítek az embereknek. 

-Miss Carson most mit fog tenni? - szólalt meg Péntek.

-Ez egy nagyon jó kérdés. De erre jobb ha nem válaszolok neked, hiszen elsősorban te Tony-nak engedelmeskedsz. - mondtam.

-Igaza van. - mondta.

-Úgyhogy hamarosan elválnak az útjaink. - sóhajtottam fel.

-Ezt sajnálattal hallom Miss Carson. - mondta. 

Halványan elmosolyodtam de nem válaszoltam neki. Péntek hasonlított Nie-re. Igaz mindketten csak mesterséges inteligenciák voltak, de jó társaságnak bizonyultak és párszor megmentettek minket. Péntek elődje Jarvis is sokszor volt a segítségünkre, bár én nem töltöttem el vele túl sok időt, hiszen Ultron megsemmisítette. Vagyis nem teljesen, hiszen Vízióban ott volt. Ő több részből épült fel. Sosem volt lehetőségem tanulmányozni így nem ismertem a működését. 

☆☆☆

Az első lépésem a bujkáláshoz egyértelműen egy álca felállítása volt. Kellett egy új személyazonosság. És persze egy másik kinézet, hogy ne ismerjenek meg. Miközben a szökésben lévő Bosszúállókat kutatták, én Brooklynba mentem ahol egy régi ismerősöm segített, hogy ne ismerjenek fel. Sötétbarna hajamat levágattam és befestettük szőkére. Sokáig tartott, de megérte. Szereztem egy szemüveget is, amiben persze nem igazi lencse volt, de így legalább nem voltam túl könnyen felismerhető. És persze ami igazán fontos volt azok a papírok. Kellett útlevél és a többi hivatalos papír. Fury - nak hála ezzel sem kellett sokat szenvednem, hiszen gyorsan megszerezte nekem. Így lettem Dove Carson - ból, Summer Evans. Nem volt valami túl kreatív név, de nem én találtam ki. Fury embere profi munkát végzett, és tökéletes volt minden.

-Mit gondolsz? - kérdeztem Fury-tól.

-Hát azt kell mondjam, hogy még én sem ismertelek fel először. - mondta.

-Akkor jó munkát végeztünk. - vontam meg a vállam.

-És most hogyan tovább? - kérdezte.

-Passz. Egyenlőre csönd van. A pusztítás nem folytatódott Varsóban, úgyhogy nem sok jóra számítok. - sóhajtottam fel.

-Nem tudod, hogy merre lehet, ugye?

-Ötletem sincs. - ráztam meg a fejemet. 

Furcsa volt, hogy eltűnt a hajam több mint a fele. Megkellett még nekem is szoknom. 

-Ha szeretnéd akkor rá állíthatok pár embert az ügyre. Hill is segíthet. - mondta.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Jobb ha egyedül dolgozok rajta. Nem kell nagy feltűnés, mert még a végén meglép. 

-Igazad van. De ha bármiben tudok segíteni csak szólj. - mosolyodott el halványan. 

Ritkán láttunk bármilyen érzelmet is az arcán. Azon kevesek közé tartoztam akik ismerték ezt az oldalát is.

-Mindenképpen. - viszonoztam.

-Ó és mielőtt elfelejtem. Tessék. - nyújtott át egy telefont.

-Akkor gondolom ennek annyi. - vettem elő a régi készülékem.

-Hát ha csak nem akarod, hogy lenyomozzanak. - forgatta meg a szemét.

-Jogos. - mondtam, majd a tőlünk pár méterrel lévő kukához sétáltam és kidobtam.

-Ebben benne van mindenkinek a száma aki kellhet. Rogers új számát is megszereztem. - mondta.

-Király vagy Fury, köszönöm. - mosolyodtam el.

-Bármikor. - mondta, majd intett egyet és elsétált. 

Úgy tűnik befejezte a mondanivalóját, így én is hasonlóan tettem. Ugyan Nick Fury-nak sosem vallottam volna be de valójában fogalmam sem volt azzal, hogy mi lesz velem. Ki voltam én a Bosszúállók nélkül? Senki. Egy körözött gyilkos, aki képtelen menekülni a múltja elől hiszen mindenhol rátalál. Tudtam, hogy nem menekülhetek örökké de nem volt más választásom. Nem voltam hajlandó arra, hogy újra valakinek a bábja legyek és úgy rángassanak ahogy kedvük tartja. Az egész életemet így éltem. Először a S.H.I.E.L.D., majd a Hydra. Igazából valójában mindig is az utóbbinak dolgoztam, hiszen ők voltak azok akik a háttérben mozgatták a szálakat. Ha ezt tudtuk volna mindent megtettünk volna azért, hogy megmentsük a szervezetet. Hiszen az alap ötlet nem volt rossz, és  a megvalósítás sem. De túl későn vettük észre, hogy mi folyik a háttérben. Pierce végig azon mesterkedett, hogy mindenkit elpusztítson és, hogy a Hydrát világuralomra terelje. Ezért akarta megöletni Fury-t is. Tudta, hogy a legnagyobb ellenfele lehet. Akinek leghamarabb leesik, hogy mi is folyik a háttérben. Nem tudta, hogy kiben bízhat. Én akkor még nem voltam teljesen bevethető állapotban, Nina pedig éppen élet és halál között lebegett. Majdnem elvesztettük. Ha nem térnek vissza valamilyen csoda folytán az emlékeim, akkor biztosan megölöm. Ha valamivel akkor ezzel soha nem sikerült volna megbirkóznom. Nem tudtam volna magamnak megbocsájtani ha megteszem. De szerencsére nem történt meg. Nem sokon múlt. Ha nem ragaszkodik annyira ahhoz, hogy visszahozza az emlékeim már egyikünk biztosan nem lenne  életben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy végül nem így alakult és kaptam egy második esélyt, hogy mindent helyre hozzak. Vagyis nem éppen mindent, hiszen a sok kioltott életet nem tudtam visszahozni. Így hát a legkevesebb amit megtehettem, hogy az életem rááldozzam arra, hogy megvédjem őket, hogy mással ne történhessen meg ami velem. Azt hittem, hogy jól állunk azzal, hogy megtaláljuk és végleg felszámoljuk a Hydra maradékát. De kezdtem elbizonytalanodni. Nina ott szerezte valahogy az erejét. Legalábbis ez volt az egyetlen logikus magyarázat rá. Ekkora hatalmat nem hagyhattak az ellenségük kezénél. Kapóra jött nekik, hogy Nat ellenségesen reagált rá. Persze volt benne egy kis igazság, de ezt sosem vallottam volna be senkinek hiszen a legjobb barátomról volt szó. Nem csoda ha úgy döntöttek, hogy visszaszerzik tőle. Már ami persze megmaradt belőle. Hiszen a nagy részét már felszámoltuk. Ugyanakkor sohasem lehet tudni, hogy egy ekkora szervezet hol veti el a magvait. Megtették már egyszer. Nem lett volna meglepő, ha újra megteszik valakinek az árnyékában arra várva, hogy újra előbújjanak a sötétből. Mi csak remélhettük, hogy ez nem történik meg újra. Bár amennyi ügynököt lehetett elkaptunk, vagy rosszabb esetben csak próbáltunk hiszen sokan inkább már előtte megölték magukat, minthogy bármit is kiszedjünk belőlük. Ez jóval megnehezítette a dolgunkat. Már megtalálni sem volt könnyű őket, élve elkapni azonban szinte lehetetlen küldetésnek számított. Mi mindent megtettünk amit csak lehetett. Pár infó morzsát sikerült elkapnunk, de arról azonban semmi hírünk nem volt, hogy valahol vannak - e még nagyobb szervezeteik. Odáig sosem sikerült eljutnunk a kérdezésben. Rengeteget köszönhetett a Hydra annak, hogy ilyen kiváló bérgyilkosokat képzett ki. Ha nem végeztetik el velünk a piszkos munkát talán a szervezet sem maradt volna fel ilyen sokáig. Mindenesetre nagyon jól csinálták, hiszen nem sokon múlt, hogy világ uralomra tegyenek szert, és ki irtsanak rengeteg ártatlan életet. Ha ez bekövetkezett volna a Föld lakói hatalmas bajba keveredtek volna. Több millió embert akartak eltávolítani hezitálás nélkül. Nem számított az sem ha a fél emberiség kihal. Sosem ez volt a lényeg. A saját céljaikat nézték és, hogy bármilyen áron elérjék. A célpontokat pedig ki kellett iktatni. Senkinek nem volt választási lehetősége. Ha kellett erőszakkal vettek rá, hogy megtedd. Nem volt olyan, hogy saját akarat. Elvették. Akinek egy kevés akadt azt pedig csírájában elfojtották. Egy dolognak kellett a szemed előtt lebegnie és az a cél volt. Rengeteget gondolkodtam azon, hogy vajon mi vihette őket erre az útra, hogy ilyen könnyen játszadozzanak ártatlan életekkel. Persze sosem tudtam rá a választ. Ahogy senki sem. Talán még ők maguk sem. Ha nem mosták volna ki az agyamat olyan sokszor, soha nem tettem volna meg azt amit kértek. Még akkor sem ha cserébe az én életem veszik fel. Persze nem az volt az első alkalom, hogy embert öltem. A S.H.I.E.L.D. szolgálataiban is bemocskoltam a kezeimet. Azoknak az embereknek is lehetett családjuk, gyerekeik esetleg házi kedvencük. Amikor csak tehettük életben hagytuk őket. De akartak alkalmak mikor erre nem volt lehetőség. Egyik szervezet sem volt különb a másiktól, végtére mindkettő ugyanaz volt. De mi akik az emberek megvédését képviseltük mindent azért tettünk, hogy az ártatlan semmiről nem tehető civileket megvédjük a Pierce féléktől. Eszembe jutott sokszor az is, hogyha időben lebuknak meglehetett - e volna menteni a szervezetet. De rá jöttem, hogy nem. Akkor is katasztrófa lett volna a vége, hiszen rengeteg ügynök dolgozott az ellenségnek. Mire ezt kiszűrtük volna talán még az időből is sikerült volna kifutni. Sok ismerős arccal találkoztam a bukás napján. Sokan meghaltak. Barátok fordultak egymás ellen, és kellett választaniuk, hogy mit tegyenek. Volt aki nem tudta megtenni és azért halt meg, mert nem bántotta a társát. Ám ez fordítva már nem így történt. Gondolkodás nélkül húzták meg a ravaszt. Nekik ez semmi nem volt, csupán szükséges áldozatok. Eggyel kevesebb gond aki miatt a későbbiekben aggódniuk kellene. Fury ki akart hagyni az egészből. Nem akart odaengedni. De végül mégiscsak oda keveredtem, és harcoltam. Az utána lévő napok még rosszabbak voltak. Sok családot kellett felhívnunk. Akkor már nem kellett kitalálni semmit, hogy miért haltak meg hiszen minden kitárult a világ elé. Nat múltja is. Tárgyalásokra vitték, de végül minden vádat ejtettek ellene. Nem is tehettek mást, hiszen a Vörös Szobás múltja már rég eltűnt. Önként váltott oldalt. És mégis milyen jól tette. Megkapta a második esélyt amivel élni tudott és jobb ember lett belőle. Sok mindent átélt és végül oda ért ahova igazán tartozott. Hiszen a Bosszúállók közt találta meg igazán magát. Kitudott bontakozni, és megmutatni, hogy ő sokkal több mint egy gyilkolásra képzett orosz kém. Akkor ugyan még senki sem tudta, hogy a világban szerte még rengeteg fekete özvegy munkálkodott. Mindannyian azt hittük, hogy Romanoff véget vetett neki. De valójában nem így volt. A Vörös Szoba még nagyon is létezett, és működött. Miután ketté vált a csapat ugyan már nem sokáig, hiszen Nat számára is világossá vált, hogy valami nincs rendben. Egyszer és mindenkorra leszámolt a legnagyobb ellenségével. Az emberek valahogy neki mindent sokkal könnyebben megbocsájtottak, mint nekem. Nem hibáztattam ezért soha egy percre sem. Igaz, hogy ő ott nevelkedett de ugyanúgy engedelmeskedett akár csak én. Sokszor éreztem azt, hogy elítéltek a tetteimért. Nyilván érthető volt, hiszen egy gyilkos voltam. Egy időben sokat lehetett hallani a helynek a nevét a Hydra privátabb köreiben. Tudtak róla, és nem nézték jó szemmel. De nem nagyon tehettek semmit, hiszen nem volt meg a kellő hatalmuk ahhoz, hogy eltöröljék a kém hálózatot. Ahhoz még sokat kellett tenniük, de nem tehették hiszen a háttérből irányítottak mindent. Nem volt választási lehetőségük, hiszen idő előtt nem volt szabad lebukniuk. 

☆☆☆

2 nap telt el mióta találkoztam Fury-val. A pokol azóta rendesen elszabadult. Minden amiben hittem és dolgoztam egy pillanat alatt tűnt el. Steve és Tony összeütköztek. Neki és Buckynak sikerült egyedül elmenekülni. A többieket pedig elkapták, és bezárták. Natasha különösen nagy bajban volt hiszen elárulta őket, és a szerződést is. Így hát neki is lépnie kell mihamarabb. Ez nem marad titokban hiszen Wakanda királya biztosan tenni fog érte. Akkor is ha Barnes ártatlan volt. Ugyan ezt ők még nem tudták, vagyis nem akarták elhinni. Steve szólt, és a segítségem kérte de nem tehettem meg. Nemet kellett mondanom. Tudtam, hogy csalódott bennem, de nem tehettem mást. Muszáj volt a saját feladatomra koncentrálni. Ez volt a legfontosabb. Még nála és a csapatnál is. Bár nem haladtam túl sokat vele. Bárhol próbáltam egyszerűen nem akadtam a nyomára. Elakadtam és kezdtem kétségbeesni hiszen ötletem sem volt, hogy hogyan kellene tovább folytatnom a keresést. Közben persze Fury és Hill sem hagyott egy pillanatra sem nyugton. Mindennap beszéltem velük, és hírt adtam, hogy merre találnak. Fontos volt, hogy tudják hiszen különösen nagy volt a veszélye annak, hogy valaki megtalál. Ha nem a kormány, akkor a lány aki Ninát akarta. Tudtam, hogy ő sem áll le. Kellett neki és mindenáron érte indult. Bár róla sem tudtam meg semmit. Nem pusztított, csak egyszerűen mintha a föld nyelte volna el. Senki sem tudott semmit, még Fury utolsó ügynökei sem akikkel még tartotta a kapcsolatot. Nem voltak sokan talán ketten hárman akikkel még néha össze - össze futottak, ha valamire szükségük volt. Ők most nekem segítettek. Nem tudtak sok mindent, csupán annyit amennyivel a munkámat segítették. Fiatalok voltak. Mindegyikük épphogy csak betöltötte a 21-et mikor hirtelen vége szakadt a munkájuknak. Túl jók voltak ahhoz, hogy Nick ne segítse őket. Terelgetni az útjukat. Ők mindannyian jártak az Akadémiára. Nem sokat tudtam róluk akkor, és még csak nem is sejthettem, hogy később mennyit köszönhetek majd nekik. 

-Mit találtál? - hajoltam le Max mellé.

Max egy kedves lány volt. Tehetséges ügynök lehetett volna belőle, de végül terepen túl sok tapasztalatot nem tudott szerezni. Ennek ellenére könnyen boldogult a fegyverekkel, és közel harcban sem volt ügyetlen. Tehetséges volt még abban is, hogy hogyan maradjon észrevétlen. Állítása szerint ezt még az Akadémiás évei alatt sikerült elsajátítania.

-Egyenlőre nagyon semmit. - vonta meg a vállát. 

Közben az asztalról elvett egy bontatlan üveg vizet, és a másik kezével a hátam mögé intett.

-Kérdezd meg Sean - t. - mondta. 

Felvont szemöldökkel fordultam a fiú felé. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem nézett ki jól. És ezt mindenki nagyon jól tudta róla. Még ő maga is. Előszeretettel használta ki ezt az adottságát. 

-Negatív. Kimentem a helyszínekre, de semmi. - sóhajtott fel. 

-Jólvan, ne csüggedjünk talán legközelebb. - haraptam be a számat.

-Vagy nem. - röhögött fel kínosan Max, mire két szúrós szempárral találta szembe magát.

A nyakát behúzva húzott rá inkább a kezében lévő vízre.

-Cass merre van? - fordult felém Sean.

-Passz. Ma még nem láttam. - mondtam.

-Fura. Nem vette fel a telefont. - grimaszolt.

-És ez szokatlan tőle? - vontam fel a szemöldököm. 

Nem tudtam, hogy náluk mégis mik a szokások, én sosem csináltam nagy ügyet abból, ha Nina nem vette fel. Tudtam, hogy nagy baja nem eshet hiszen az mellé, hogy az egyik legjobb ügynök volt még rendkívül mázlisnak is tartottuk. Minden balhét megúszott könnyű sérülésekkel. Persze aztán ez elmúlt, és volt mikor azt hittem, hogy többet nem látom.

-Cass mindig első csörgésre felveszi. - mondta.

-Akkor próbáld újra. Ha nem jelentkezik hamarosan, akkor utána nézünk. - eresztettem meg egy halvány mosolyt felé. 

Sean és Cassandra közel álltak egymáshoz. Mindegyikük egyke gyerek volt, és rossz körülmények közt nevelkedtek. Fiatalon ismerkedtek meg, és jó barátok voltak már régóta. Mindketten egy kicsit zárkózottak voltak. Persze megértettem hiszen én idegennek számítottam köztük. De jól működtünk együtt. Fury valahogy sosem mesélt nekem róluk. Pedig lett volna mit. Mindhárman nagyon tehetségesek voltak. Cass beépített ügynökként tevékenykedett mikor a S.H.I.E.L.D. elbukott. Sok mindent nem tudtam a feladatáról, hiszen nem szívesen beszélt róla, de annyit igen, hogy nem volt túl egyszerű feladata. Inkább nem faggattam róla. Úgy voltam vele, hogy ha elakarja mondani úgyis elfogja. Tudtam, hogy mindannyiuknak vannak fenttartásai velem szemben, hiszen mégis csak egy ex bérgyilkos voltam. Ugyanakkor ezt próbálták nagyon jól leplezni. Sean volt az akin ezt legjobban észrevettem. Persze ezzel sok mindent nem tudtam kezdeni. Próbáltam önmagam adni, hogy lássák, hogy megbízhatnak bennem. 

-Valami itt nagyon nincs rendben. - szólalt meg Max a hátam mögött. 

Felvont szemöldökkel fordultam meg, és léptem közelebb. New York egyik legforgalmasabb utcája volt a felvételen. Az egyik pillanatban még minden békés volt, a következőben pedig autók és mindenféle tárgyak repültek el az emberek feje. Volt akit azonnal el is talált. Ahogy jobban megfigyeltem rögtön leesett, hogy mi történik. A lány volt az aki Nina erejét birtokolta. 

-Ez mi? - kérdezte Sean a száját harapdálva.

-Semmi jó. - ráztam meg a fejem. 

Még mindig a felvételt szugeráltam. A sárga fény egyre erősebben jelent meg, és már az épületekre vetette magát.

-Mennem kell. Most. - mondtam ki gondolkodás nélkül.

-Megyek veled. - állt fel azonnal Max.

-Nem. Hatalmas erőt birtokol amit még mindig nem értünk. Könnyen megeshet, hogy nem jönnél vissza. - mondtam.

-Szarni rá. Megyek és kész. - vonta meg a vállát lazán. 

-Ahogy én is. - mondta Sean.

-Nem kérhetlek titeket erre. - ráztam meg a fejem.

-Nem is kértél. Nem tudsz minket távol tartani úgysem. - tette a kezeit karba Max.

-Ebben az esetben remélem tudjátok, hogy mire vállalkoztok. - sóhajtottam fel.

-Ne aggódj, voltunk már ennél szarabb helyzetben is. - paskolta meg a vállamat a fiú.

-Remélem is. - horkantam fel. 

Mivel nem voltunk messze gyorsan kiértünk a helyszínre. Terv és minden egyéb nélkül indultunk. Nem volt ötletem sem, hogy mégis hogyan tudnánk legyőzni. Soha azelőtt nem láttam még az övéhez hasonló erőt. Tudtam, hogy nem hozzá tartozik. De akkor ő birtokolta, és a Bosszúállók hiányában rám várt a feladat, hogy megállítsam. Csak ezúttal senki sem volt aki tudott volna segíteni. Tony - ék keze amúgy is meg volt kötve nem cselekedhettek, a többiek egy része valahol egy atom biztos börtönben, Steve és Bucky pedig menekülőben. Semmit nem tudtam róluk, és ez egy kicsit nyugtalanított mégsem tettem ellene semmit. Mindketten szuperkatonák voltak, és megtudták védeni magukat ha arra kerül a sor. Szóval a legkevesebb amit tehettem mindannyiuknak az az volt, hogy valahogy megállítom azt a pusztítást ami elkezdődött. Nagy volt arra az esély, hogy nem éljük túl, de nem volt mit tenni. Ez volt a legutolsó amire gondolhattam. Előttünk volt a feladat, hogy újra megmentsük a világot. 

-Készen álltok? - kérdeztem mielőtt kiszálltunk volna az autóból.

-Mint mindig. - mondta lazán Sean.

-Ja, asszem erre születtünk. - vonta meg a vállát Max. 

Mire azonban újra megszólalhattam volna kiugrottak az autóból. Én sem vártam tovább és utánuk indultam. Nagy léptekkel haladtunk.

-Oké. Van egyáltalán tervünk? - kérdezte Sean.

-Majd inprovizálok. - legyintettem.

-Ez valami bevett szokás felétek? - horkantott fel Max.

-Mondhatni. Nem emlékszem olyan bevetésre ahova tervvel indultunk. Viszont most itt van egy. Szétválunk. Kerítsük be, és ha jelt adok akkor támadunk. - mondtam.

-Oké. - mondták egyszerre, majd mindketten elindultak a saját irányukba. 

Nagyot sóhajtva futásnak eredtem és meg sem álltam míg ki nem értem az utca közepére egészen a lány elé. Meg sem kellett szólalnom, azonnal észrevett.

-Nocsak, nocsak kit látnak szemeim. - mondta.

-Ja, én is ugyanezt tudnám mondani. Nem unod még? - tártam szét a karjaim.

-Mondtam neked, hogy mikor lesz vége. Akár fel is adhatnád. - morogta.

-Ááá ugyan, azt a szót hírből sem ismerem. - legyintettem.

-Ne aggódj hamarosan megfogod. De úgy tűnik, hogy nagyon jó nyomon járok ha te is itt vagy. - húzta egy gonosz mosolyra az ajkait.

-Ami azt illeti nekem még nyomom sincs. - horkantam fel.

-És ezt el is kellene hinnem? - vonta fel a szemöldökét. 

Az arca még mindig nem látszódott teljesen. A nagy részét a sárga fény takarta el ami körül vette a lányt.

-Hiszed vagy sem ez így van. - mondtam.

-Nem számít amúgy sem. A végén úgy is én fogok nyerni. - nevetett fel.

-Ahhoz azért nekünk is lesz egy - két szavunk. - mondtam komoran.

-Nektek? Egyedül vagy. Nincsen csapatod, senkid sincs. A Bosszúállóknak vége. - mondta.

-Az lehet. De nekik nem. - vigyorodtam el. 

Sean és Max egyből kapcsolt és leesett nekik, hogy ez volt a jel. Meg sem várták, hogy a lány válaszoljon azonnal lőni kezdtek. Csupán az első két golyó jutott el hozzá. A többit már ki tudta védeni, de szerencsére sikerült megsebesítenünk. Persze ezt ő sem hagyta válasz nélkül. Idegesen pásztázta végig a területet, amikor megakadt a szeme a környék legnagyobb épületén. Azonnal leesett, hogy mit akar vele.

-Srácok.. Futás! - mondtam, és azonnal rohanni kezdtem. 

Szerencsére egyikük sem kérdezett semmit, csak tették amit kértem. Záporozott felém a sok törmelék. Volt ami eltalált, de szerencsére a legtöbb mellém esett. Tudtam, hogy miért és ennek örültem is de nem volt időm rá, hogy ezzel foglalkozzak. Szerencsére sikerült elterelnünk a figyelmét így nem azzal foglalkozott már, hogy a várost pusztítsa. Annak ellenére, hogy óriási veszély fenyegetett minket, és az egész világot is próbáltam nem gondolni rá. Nem akartam nagy nyomást helyezni a többiekre, hiszen fiatalok és nagy részben tapasztalatlanok is voltak. Sosem került sor arra, hogy befejezzék a teljes kiképzésüket, hiszen addigra már nem volt hol folytatni. Túl sok lehetőségük nem volt. Vagy saját maguk próbálják meg folytatni amit elkezdtek, vagy a kormányhoz épültek be. Nem tudtak mit tenni. Valaki inkább a civil életet választotta, és kezdte elölről az egészet. De nem mi. Nekem erre lehetőségem sem lett volna soha. 

-Most mit fogunk csinálni? - hallottam meg a fülemben Max hangját.

-Futunk. - mondtam.

-Nem fogunk tudni örökké rohanni. - morogta Sean.

-Na, ne. Tényleg? - kérdeztem.

-Ajajj. - sziszegte Max. 

Mire azonban megkérdeztem volna, hogy mi történik megláttam. A kormány megérkezett. Helikopterekből kezdtek el kiugrálni a katonák, és indultak meg felénk. A fegyvereiket ránk fogták és elkiabálták magukat:

-Kezeket a magasba!

-Asszem ez most nem fog menni! - kiabálta vissza Sean. 

Hirtelen mindketten mellém termettek, és úgy rohantunk tovább miközben a fejünk felett repkedtek el különféle tárgyak. Mindegy volt neki, hogy mit próbál meg ránk dobni. Volt ott autó, villanyoszlop vagy esetleg egy fél épület. Az egyetlen szerencsénk csupán az volt, hogy nem tudta még teljesen irányítani az erőt, hiszen Nina még élt. És az hozzá tartozott. Kizárólag neki engedelmeskedett 100 százalékosan. 

-Azt mondtam fel a kezekkel, és megállni! - repült hozzánk közelebb az egyik gép.

 Mire azonban bármit is tehettek volna a lány már el is hajította őket a helikopterrel együtt.

-Oké, most szarban vagyunk. - mondta Max.

-Esetleg egy terv? - kérdezte lihegve Sean.

-Passzolom. Gyertek erre. - intettem. 

Szerencsére volt pár kihalt utca amin tökéletesen el lehetett tűnni. A lány már nem velünk foglalkozott, hanem a kormány katonáit próbálta kiiktatni, így nekünk maradt egy kis időnk eltűnni, és fújni egyet. Szerencsére időközben valahogy átértünk New York egyik lelakott részére, így könnyedén felszívódhattunk. Az egyik félig összedőlt épületbe mentünk be, hogy kicsit pihenjünk. Sokat futottunk, és ehhez még nem voltak teljesen hozzá szokva.

-Asszem ha ennyit kell mindig futni inkább passzolnám ezt az egészet. - támaszkodott lihegve a térdein Max.

-Nem véletlenül kell nektek ennyit edzeni. - mondtam az ablakhoz lépve. 

Keresztbe tett karokkal bámultam ki rajta. Figyelnünk kellett, hiszen bármikor megtalálhattak.

-Megpróbálok felmenni. Ti maradjatok itt és szedjétek össze magatokat. - mondtam, és a válaszukat meg sem várva indultam meg a kissé összeszakadt lépcső felé. 

Fintorogva néztem fel rajta, de végül csak a vállamat megvonva ugráltam fel azon a kevés részen ami viszonylag épp maradt.

-Hogy van még mindig ehhez energiája? - hallottam meg lentről Max hangját. 

Egy halvány mosoly kíséretében megráztam a fejem és indultam fel tovább. Szerencsére a legfelső szint jobb állapotban volt, mint azt reméltem így könnyedén elhelyezkedtem. A kilátás tökéletes volt. Láttam a kormány helikoptereit ahogy összevissza repkednek a levegőben. Körülötte jól kivehető volt a citromsárga színű fény. Kellőképpen feldühítették a lányt ahhoz, hogy ne törődjön semmivel. Tudtam, hogy nincs sok időnk, míg el nem rendezi őket, de addig is muszáj volt egyet fújniuk a többieknek. Nekem ez nem volt túl megerőltető, hiszen az évek alatt kellőképpen hozzá szoktam. De nekik ez még nagyon is új volt. Sean - nek talán annyira nem, hiszen egy pár bevetésen részt vett. De valószínűleg nem ilyen nehezen. A csapatukban Cassandra volt a legjobban kiképezve, de neki nyoma veszett. Nem adott magáról hírt.

-Minden rendben oda lent? - kapcsoltam be a fülest.

-Persze. Mit látsz? - kérdezte Sean.

-Sok mindent egyenlőre nem. Harcolnak még, de nincs már sok időnk. Pár percen belül be fog keményíteni. - mondtam karba tett kézzel miközben még mindig kifelé néztem. 

Valamiért nagyon rossz érzésem támadt, és ez egyre csak erősödött. Nem értettem, hogy miért.

-Menjetek. - mondtam ki hirtelen.

-Mi? - kérdezett vissza Max.

-Most. Induljatok. - mondtam egyre ingerültebben.

-Nem értem. - mondta Sean.

-Valami baj van. Indulás. Most. - mondtam.

 A válaszukat meg sem várva indultam meg lefelé. Amilyen gyorsan csak tudtam leugráltam a rozoga lépcsőn. Leérve a karjukat megfogva húztam őket magam után. Én sem értettem, hogy mi történik de tudtam, hogy nem maradhatunk ott bent. És végül igazam is lett. Éppen kellő távolságra értünk az épülettől amikor az egyik helikopter rázuhant.

-Húúú. - motyogta Max.

-Honnan tudtad? - fordult felém Sean.

-Fogalmam sincs. - vontam meg a vállam, majd a válaszát meg sem várva indultam el. 

Nem tudtam pontosan, hogy hol is vagyunk, de azt igen, hogy őket minél előbb biztonságban kell tudnom mielőtt vissza megyek.

-Figyeljetek. Ti most szépen kerestek egy taxit vagy bármit és ezt a helyet jó nagy ívben kikerülve mentek vissza a bázisra. - mondtam. 

Mindketten azonnal ellenkezni kezdtek volna, de a kezemet felemelve intettem őket csendre.

-Nem jöttök velem vissza. Ez egyenlőre túl sok nektek. - mondtam ellentmondást nem tűrve.

Max azonnal nyitotta a száját, hogy mondjon valamit de Sean a karját megfogva bólintott:

-Igazad van. Visszamegyünk. Élve több hasznunkat fogod venni. - harapta be a száját.

-Vigyázzatok magatokra. - eresztettem meg egy halvány mosolyt feléjük, majd megfordultam és elindultam visszafelé. 

Nem futottam, de azért szedtem a lábaimat. Közben ahogy felnéztem az égre feltűnt, hogy egyre több felhő gyülekezik a város felé. Nem kellett sokat várni, pár pillanattal később leszakadt az ég. Közben a villámok is folyamatosan cikáztak. Nem értettem hiszen aznapra egyáltalán nem jósoltak esőt. Sőt, a hétre sem. De ez volt a legkevesebb gondom. Még gyorsabban kezdtem el szedni a lábaimat. Pillanatok alatt áztam el teljesen. Csak reménykedtem benne, hogy a füleseket tényleg vízállóra tervezték, és nem romlanak el. A telefonomnak már mindegy volt, hiszen amúgy is összetört. Pár perc alatt visszaértem, de nem találtam már senkit sem a helyszínen. Meglepődve tapasztaltam azt a pusztítást ami néhány perc leforgása alatt maradt. Tőlem nem messze volt egy helikopter lezuhanva. Közelebb érve láttam, hogy több ember fekszik ott. Kettő az oldalán, egy pedig arccal lefelé. A hozzám legközelebb lévőhöz léptem. Leguggoltam és megpróbáltam kitapintani a pulzusát ami persze nem volt. A vállánál fogva fordítottam meg. Az arca el volt torzulva ahogy Varsóban is a hulláknak. Sóhajtva két ujjammal lecsuktam a szemeit, majd felálltam és a következőhöz léptem. Azonban mire bármit is csinálhattam volna valaki rám kiabált:

-Fel a kezekkel! -jelentek meg a semmiből a katonák. 

Az erősítés későn érkezett meg. Váratlanul ért, hiszen nem gondoltam volna, hogy megjelennek. Úgy számítottam, hogy lesz időm körbe nézni mielőtt megérkeznek.

-Emelje fel a kezeit, és forduljon meg szép lassan! - kiabáltak újra. 

Tettem amit kértek. Vagyis részben. Szép lassan szembe fordultam velük, de a kezeim nem emeltem fel. Felvont szemöldökkel néztem velük szembe. A katonák egyre közelebb jöttek, én pedig óvatosan figyelve próbáltam egy menekülő utat keresni.

-Tegye le a fegyverét! - adták egy újabb utasítást. 

Az ég közben egy hatalmasat dörgött. Már bőrig áztunk mindannyian, de még mindig nem mozdultam. A katonák is megálltak. Nem értettem, hogy miért ugyanis túl erőben voltak.

-Le van tartóztatva! - indult meg felém az egyik.

-Csak ne olyan gyorsan. - léptem egyet hátra, mire mindannyian a ravaszra tették az ujjukat. 

A fejemet kissé oldalra billentve próbáltam minél előbb kieszelni valamit. Tudtam, hogy harcra fog kerülni a sor, és azt is, hogy közelharcban könnyedén nyerek, de mindegyiküknél fegyver volt. 

-Tegye le a fegyverét, és emelje fel a kezét! Ne kelljen még egyszer elismételnem. - kiabálta az egyik.

-És mégis miért akar letartóztatni? - kérdeztem. 

Nem tudhattam, hogy felismertek - e vagy sem, így próba szerencse alapon próbáltam megúszni az egészet.

-Ezt még kérdezi? Nézzen körbe, hogy mit tett! - mondta gúnyosan.

-Mivan? Közöm nincs ehhez. - horkantam fel.

 Nem értettem, hogy hogyan keverhettek össze azzal a lánnyal aki valójában okozta azt a pusztítást.

-Ne próbálja meg megúszni! Megölt 12 katonát, és sok civilt. - mondta.

-Dehogy öltem meg őket. Nem én voltam! - tártam szét a karjaimat. 

Persze nem volt jó ötlet, mert erre az egyik leadott egy figyelmeztető lövést.

-Most tényleg? Ide jöttem, mert megláttam, hogy mi történt ezekkel az emberekkel. Nehogy már rám verjenek valamit amihez semmi közöm. - ráztam meg a fejem értetlenül.

-Ezt majd elmagyarázhatja az illetékes személynek. - mondta lazán, miközben leakasztott egy bilincset az övéről.

-Na biztos, hogy nem. - nevettem fel hisztérikusan. 

Nem voltam hajlandó engedelmeskedni. De nem akartam őket megölni, hiszen mégis csak a munkájukat végeztek.  Ott álltam kissé lesokkolódva, hiszen mindenre számítottam csak erre nem. De nem volt elég időm ahhoz, hogy valamit kiterveljek. Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy felismerjenek. Nem hagyhattam, hogy elvigyenek, hiszen ahogy a feletteseik kikérdeztek volna egyből felfedezték volna, hogy ki vagyok. Szóval nem volt választásom, mint harcolni. Vagy menekülni. 

-Hölgyem ne ellenkezzen, vagy csúnya vége lesz. - mondta az egyik a fegyvere mögül.

-És mégis megtudhatnám, hogy miért akarnak bevinni? - kezdtem elterelni a figyelmüket.

-Azt pontosan jól tudja. Ne tegyen úgy, mintha nem emlékezne arra, hogy mit tett. - morogta.

-Ja, ne játsza a hülyét az előbb már elmondtuk. - szólalt meg az egyik háttulról.

-Tudtommal magának meg kussban kellene maradnia. - vontam meg a vállamat, miközben óvatosan a hátam mögé nyúlva próbáltam leakasztani az övemről a szökési tervemet. 

-Vigyázzon arra, hogy hogy beszél. - mondta.

-Talán ezt magának kellene betartania. Fogalma sincs, hogy ki vagyok. Rám kenni sem tudnak semmit. - mondtam nyugodtan.

-Éppen eleget láttunk. - indult meg felém valószínűleg a kapitányuk.

 És pontosan ekkor jött el az ideje annak, hogy én lelépjek. 

-Ja, szerintem én is. Úgyhogy további jó szórakozást uraim. - kacsintottam, majd stílusosan távoztam.

2022.04.23.

☆☆☆