"I know I could lie but I'm telling the truth
Wherever I go there's a shadow of you"

☆☆☆

Napok teltek el de még mindig nem akadtam a hullákon kívül semmilyen nyomra. Ha volt is azt az ott helyszínelő csapatok és a törmelék eltemette. A sárga köd szerű dolog is mind felszívódott, és ez aligha nem számított nyomnak. Semmit sem tudtam tenni addig ami valami nem történt.

-És most mi lesz? - rángatott vissza a valóságba Steve hangja.

-Passzolok. Itt maradok és várok vagy fogalmam sincsen. - sóhajtottam.

A fejem kegyetlenül fájt. Nem szerettem volna mást csak egy kiadós alvást de a rémálmaim továbbra sem hagytak békén.

-Küldjek erősítést? - kérdezte.

-Dehogyis. Ott nagyobb szükség lehet a csapatra. Amíg nem történik valami világ méretű katasztrófa megoldom egyedül. - mondtam.

-Biztos?

-Steve, ne aggódj már. Úgysem tudnátok itt semmit csinálni maximum együtt unatkozni. Ma megkezdődnek a helyreállítási építkezések úgyhogy oda megyek felügyelni. - mondtam miközben bevettem két fájdalomcsillapítót.

-Rendben. Szólj ha találsz valamit. Majd hívlak. - mondta, majd letette.

Még csak az hiányzott volna nekem, hogy Rogers és a csapat a nyakamra járjon. Persze szerettem őket, de nem volt rájuk szükség. Semmi nem történt amióta ott voltam így csak felesleges izgatottságot keltettek volna a jelenlétükkel. Egy Bosszúálló is épp elég volt a lengyeleknek arra, hogy összeesküvés elméleteket gyártsanak. Idegenekre gyanakodtak. Azt hitték, hogy valaki érkezett egy eddig fel nem fedezett bolygóról, hogy őket elpusztítsák. Abban biztos voltam, hogy erről szó sem volt hiszen akkor már megtámadtak volna minket. Volt már rá példa. Erősen gyanítottam, hogy másról van szó. Valami sokkal rosszabbra számítottam. De nem akartam elkiabálni, így inkább mindennap visszatértem a helyszínre, hogy megfigyeljek. Semmit nem vettem észre. A rendőrök és a katonák folyamatosan lezárás alatt tartották a területet, hogy senki ne mehessen be kivéve akiknek engedélye volt hozzá. Persze nekem nem volt, de miután letisztáztuk, hogy ki vagyok beengedtek. Mindig megkérdezték, hogy találtam - e valamit de semmivel sem tudtam szolgálni. Pedig nagyon akartam segíteni. Hiszen egy kicsit felelősnek éreztem magam a történtek miatt. Magam sem értettem miért, hiszen nem én tettem. De a Hydra maradványainak keze még benne lehetett. És ez volt a legerősebb gyanúm. Hogy valamelyik tudós esetleg feltalálhatott valamit amit utólag tesztelnek. De nem volt semmi ami alátámasztotta volna. Tudtam, hogy ha ez a helyzet áll fent, akkor hamarosan mindenképpen újra jelentkeznek. És igazam lett. Éppen a főtéren tartózkodtam a rendőrökkel beszéltem, hogy minden rendben halad - e amikor a telefonom csörögni kezdett.

-Igen? - léptem odébb miután felvettem.

-Láttad a híradót? - kérdezte Nat.

-Nem. Kint vagyok a főtéren. - mondtam gyanakodva.

Tudtam, hogy valami baj van.

-Bármi is az újra lecsapott. - mondta idegesen.

-Hol? - kérdeztem.

Azonban mire Natasha válaszolni tudtam volna már láttam ahogy egy erős sárga fény lebeg a levegőben.

-Látom már, nincs messze. Elindulok felé. - mondtam és már indultam is.

-Negatív. Várd meg az erősítést. - mondta.

-Ha most elszalasztom ki tudja mikor jelenik meg újra. Nem kell erősítés ti maradjatok ott amíg nem tudom, hogy mi ez. - hadartam.

A válaszát meg sem várva tettem le a telefonom, miközben egyre közeledett felém. Pár perc múlva már lőtávolságon belül voltam hozzá. A sárga fény közepén egy alak volt. A kezeivel irányította a fényt. Ahogy ránéztem egyből Wanda jutott az eszembe. Mintha őt láttam volna, de közben mégsem. Az erejük hasonló volt, de mégis teljesen más.

-Azonnal hagyd abba! - kiabáltam rá, mire felém kapta a fejét.

A fejét kissé oldalra billentve nézett rám.

-Kevés vagy te ahhoz, hogy megállíts engem. - húzta gúnyos mosolyra az ajkait.

A fény miatt nem láttam túl sok mindent belőle de tudtam, hogy ki lehet az.

-Akkor add fel önként. - mondtam a fegyverem rászegezve.

-Miért tenném? Az emberek mocskosak. Mind azok. El kell őket pusztítani. - mondta.

-És ezt mégis ki dönti el? Te? - kérdeztem.

-Nos, valakinek el kell. És én erősebb vagyok, mint ti mindannyian. - mondta, majd a válaszom meg sem várva egy autót vágott hozzám.

-Picsába! - ugrottam félre mérgelődve.

Egy kicsit felhúztam magam.

-Rendben, akkor játszunk így. - kezdtem el lőni.

Nevetve állította meg a golyókat. Egy egyszerű csuklómozdulattal küldte vissza őket rám.

-Na jó ez így nem lesz jó. - morogtam miután az egyik súrolta a vállamat.

Szerencsére nem ért el teljesen.

-Péntek rögzítsd a térfigyelőkamerák felvételeit és küld el Tonynak. - mondtam.

-Azonnal. - felelte és már tette is a dolgát.

Közben a lány folyamatosan záporoztatta felém az autókat és egyéb tárgyakat amikkel kiakart iktatni.

-Hát ez fantasztikus. - csúsztam át egy felém repülő oszlop alatt.

-Semmi vagy te hozzám képest. Megfogsz halni. - nevetett fel.

-Ja igazából haltam meg párszor. - vontam meg a vállam futás közben.

Egy percre sem hagyta abba a dobálást.

-Na jó elég lesz ebből. - morogtam.

Erős volt. Túlságosan is. Mivel nem ismertem az erejét ellene sem tudtam fordítani. Nem tudtam, hogy mégis mit kellene tennem, de valamit gyorsan ki kellett találnom. Azonban amire cselekedtem volna hirtelen abbahagyta a támadást.

-Mi a fene. - lestem ki óvatosan a rejtekhelyemről, de már csak hűlt helyét láttam.

Lihegve huppantam vissza. Gyanús volt. Túlságosan is. Hiszen végezni akart velem, erre pedig egy másodperc alatt köddé válik. A telefonom csörgése rántott vissza a valóságba. A képernyőn Natasha neve jelent meg.

-Igen? - szóltam bele még mindig lihegve.

-Azt hittem, hogy nem fogod felvenni. - mondta.

-Ne aggódj engem nehéz eltenni láb alól. De asszem nagyobb a problémánk, mint hittem volna. Egy másodperc alatt tűnt el a szemem elől. - tápászkodtam fel.

-Küldöm az erősítést. - mondta parancsoló hangot.

-Továbbra is negatív. Ha ide jöttök valószínűleg csak feldühítjük, és annak nagyon csúnya vége lenne. Pusztító ereje van. Minél többet kell megtudnom róla. - magyaráztam.

-Megbeszélem a többiekkel. Steve - nek nem fog tetszeni, hogy egyedül vagy ott. - sóhajtott.

-Tudom. De ott nagyobb szükség van rátok. És ha tényleg nagyobb a fenyegetés, mint gondoljuk akkor jobb ha csak én tűnök el egyedül. - mondtam.

-Dove.. Ha kiderül, hogy tudsz valamit amit nekünk nem mondasz el.. - suttogta.

-Nem tudok semmivel sem többet, mint amit te. Ha elhiszed ha nem. Most pedig ha megbocsájtasz dolgom van. - mondtam dühösen, majd rá nyomtam a telefont.

Tudtam, hogy maradt benne feszültség. Ahogy bennem is. De nem tetszett ahogy megvádolt. Hiszen ha erről is lett volna szó megtettem volna mindent, hogy a segítségükre legyek ugyanakkor ne csak nekik. Volt valami ami még náluk is előbbre valónak számított.

☆☆☆

Sziszegve húztam ki egy üvegszilánkot a combomból.

-Megvagy? - kérdezte Clint.

-Ahha. Minden oké. - mondtam, majd inkább kihangosítottam a telefonom és letettem magam mellé a mosdókagylóra.

-Szóval mit gondolsz? - kérdezte.

-Nem tudom. Bármivel is állunk szembe baromi nagy hatalma van. Ilyet még nem láttam. Vagyis igazából Wanda erejéhez tudom hasonlítani. De közben más. Szerintem képes az emberekből kiszívni az életerejüket. Vagy nem is tudom, hogy hogyan kellene ezt megfogalmaznom. A hullák elég durvák voltak. - hadartam el.

-Szóval az is lehet, hogy egy űrlénnyel állsz szemben? - horkant fel.

-Ki tudja. De nem hiszem. Valamiért most az az érzésem támadt, hogy talán egy Hydra találmány lehet. - vontam meg a vállam, miközben fertőtlenítettem a sebeimet.

-Akkor nagy szarban lehetsz.

-Voltam már ennél nagyobban is. Egyenlőre nem merek semmi konkrétat állítani, mert csak most találkoztunk először.

-Szerinted képes leszel megállítani?

-Muszáj lesz. Ha már többet tudok meg arról, hogy hogyan működik vagy, hogy mégis ki vagy mi ő akkor menni fog. Mennie kell. - döntöttem hátra a fejemet a csempének.

-És ha nem?

-Hát akkor nem akarom megtudni, hogy milyen pusztítás vár a világra. Mert ha valaki nem akadályozza meg akkor az vár rá. Az biztos. - mondtam.

-Ha szükséged van rám tudod, hogy egy hívás és ott vagyok. - mondta.

-Tudom. De ezt már megbeszéltük sokszor. Örülök, hogy jó barátunk vagy, de nem hiába döntöttél úgy, hogy visszavonulsz, és ezt mindannyian tiszteletben tartjuk. - sóhajtottam fel.

Clint volt az a személy a csapatban akire tényleg mindig bármilyen körülmények között számíthattunk és ott volt nekünk. Még akkor is amikor más sem. Noha sokkal szorosabb és régre nyúlóbb volt a kapcsolata Natasha-val, neki sem engedte, hogy megússza teljesen amit tett. Ezért pedig rendkívül hálás voltam neki. Ha ő nem lett volna sok minden másképp történik. De ott volt neki a családja. És megérdemelte, hogy lássa a gyermekeit felnőni. Megérdemelte.

-Le kell tennem. Hívlak majd. - mondta halkan, majd meg is szakította a hívást.

Felvont szemöldökkel bámultam a telefonom. Nem értettem hirtelen, hogy mi volt ez a nagy sietség de inkább nem firtattam a dolgot. Nagyot sóhajtva feltápászkodtam a földről és a telefonom magamhoz véve indultam meg a konyha felé, hogy összedobjak magamnak valami ennivalót. Egy ideje már éhes voltam de nem volt sem kedvem sem időm, hogy leüljek. Nem volt sok választékom így gyorsan elkészítettem egy szendvicset és a nappaliba mentem ahol letelepedtem a kanapéra. Szerencsére volt egy TV is ott, így könnyebben tájékozódtam a helyi híradóból. Vártam hátha mutatnak valami érdekeset, de ez nem történt meg. Legalábbis egy jó darabig. Később mosogatás közben hallottam meg, hogy végre nem lengyelül hanem számomra is érthető nyelven beszéltek. Azonnal abba is hagytam amit csináltam és visszamentem a nappaliba.

-Újabb hirtelen támadás érte Varsót. Ezúttal sokkal nagyobb volt az eddigieknél és egy hatalmas részt pusztított el. Az emberek féltik az életüket és menekülni kezdtek. Országunk vezetői egyenlőre nem adtak engedélyt a város teljes kiürítésére és lezárására, de már folynak a tárgyalások ezt illetően. - mondta a riporter, miközben megfordították a kamerát ahol a szinte teljesen elpusztított várost mutatták.

-A picsába. - suttogtam, majd azonnal az asztalhoz léptem ahonnan felkaptam a kocsikulcsot és indulni készültem, amikor meghallottam a nevemet.

-Most kaptuk a hírt, hogy a napokban egy Bosszúálló is tartózkodik a városban. Dove Carson ezután a titokzatos jelenség után nyomoz és harcba is keveredett a rejtélyes fénnyel, ami után egyiküket sem látták távozni a helyszínről. Vajon még életben lehet? És ha egy Bosszúállót is ide küldtek mekkora lehet a veszély? - magyarázott a nő.

Idegesen megráztam a fejem, majd inkább kikapcsoltam és elindultam a helyszínre. Sokkal fontosabb dolgom volt annál, hogy a hülyeséget hallgassam. Az emberek szerettek úgy hülyeséget beszélni, hogy semmit sem tudtak. Kitalálni mindent könnyebb volt, mint utána járni az igazságnak. Fújtatva zártam be az ajtót amikor megfordulva hirtelen a szemem elé kellett kapnom a kezemet, mert egy erős vakító sárga fénytől nem láttam semmit.

-Szóval Bosszúállók, mi? - kérdezte.

-Ki vagy te? - tettem fel az első kérdést ami eszembe jutott. Nyilván a lehető legbénább volt.

-Nem hiszem, hogy be kellene mutatkoznom. Vagy talán mégis? - nevetett fel.

Nem értettem. Mikor a szemem már hozzá kezdett szokni a vakító sárga fényhez próbáltam minél jobban megnézni, hogy emlékezzek rá minél pontosabban. De az arcát így sem láttam túl jól.

-Találkoztunk mi már. Ó mi több dolgoztunk mi együtt. - mondta.

Azonnal egy személyre gondoltam de az nem volt lehetséges. Olyan volt, mintha ő lenne de mégsem. Tudtam, hogy nem.

-Nem hiszem, hogy találkoztunk volna már. - ráztam meg a fejemet.

-Velem talán ugyan nem. De sok emlékben szerepelsz. - vigyorodott el gonoszan.

-Hogy érted, hogy sok emlékedben? Nem értem. - billentettem kissé oldalra a fejemet.

Élvezte, hogy ezen kattogtam ezerrel. Egyszerűen nem állt össze a kép, hogy mégis mi történik.

-Nos, pontosan úgy. De adok neked egy jó tanácsot. Ha jót akarsz magadnak akkor azonnal haza mész és a csapatoddal együtt hagyjátok, hogy befejezzem amit elkezdtem.

-Elakarod pusztítani az embereket, nemde? Mégis, hogy hagyhatnánk, hogy végez több millió ártatlan embert? - kérdeztem.

-A feladatom megváltozott. Sokkal erősebb, mint hittem amíg nem végzek vele addig nem tudom véghez vinni az igazi küldetésemet. - sziszegett.

-Szóval van egy társad is. - mondtam halkan.

-Nem a társam. Sokkal inkább a tiétek, mint az enyém. Nekem csak útban van. - nevetett fel.

-Ezt meg, hogy értsem? - billentettem kissé oldalra a fejemet.

-Okos lány vagy te ahogy tudom. Rá fogsz jönni, körülbelül fél perc múlva. - tette keresztbe a karjait.

És igaza volt. Hirtelen esett le, hogy kiről beszél. Szinte éreztem, hogy ő van a dolgok mögött, de egészen addig nem voltam benne biztos.

-Mit csináltál vele? - szorítottam ökölbe a kezemet.

-Én egyenlőre semmit. Inkább ez mit tett vele. - emelte fel a kezét ami körül szép lassan elkezdett megjelenni a sárga fény.

Valahogy az egész még mindig nem állt össze. Vagyis nem teljesen.

-De igazad van, amint megtalálom ezt is megkérdezheted. De az a ribanc még az ereje nélkül is ravaszabb, mint hittem. Ne aggódj, majd küldök képeslapot amint a kezembe kerül. - vigyorodott el ismét.

-Csak nehogy mi küldjünk neked. Mert azt garantálhatom, hogy nem hagyom, hogy egy újjal is hozzáérj. - mondtam.

-Nos, rendben. Legyen így. De akkor remélem tudod, hogy nem fogod megérni a holnapot. Szívem szerint már most végeznék veled, szerencsére viszont amíg Blake él az erő amit egykor birtokolt nem fog úgy működni ahogy azt én akarom. És valamiért nagyon nem akarja, hogy elpatkolj. - morogta.

-Hogy szerezted meg tőle? - kérdeztem.

-Így is túl sokat tudtál meg. De ne aggódj, hamarosan találkozni fogunk. Addig is jó szórakozást, élvezd ki az utolsó napjaitokat. - mondta, majd csettintett egyet és eltűnt.

Sokkolva álltam az ajtóban. Nem akartam elhinni amit mondott. Nehezemre esett. De tudtam, hogy erre nincsen időm, hiszen megkellett találnom minél előbb. Visszamentem a lakásba és a telefonomat előkapva azonnal tárcsáztam Tonyt.

-Vedd már fel! - doboltam az ujjaimmal.

-Carson értem én, hogy nálatok éppen a hasadra süt a nap meg minden de mi a fenét akarsz hajnalok hajnalán? - morogta, mikor végre felvette a sokadik csörgésre.

Hirtelen meglepetésként ért, hiszen el is feledkeztem az idő eltolódásról de nem volt erre időm.

-Figyelj Stark nagy szarban vagyunk. - mondtam halkan.

-Ő az? - tért azonnal magához.

-Nem. Vagyis bizonyos részben igaz. Valaki ellopta az erejét. Nem tudom, hogy mégis hogyan sikerült, de az emlékei egy részeit is megszerezte. - hadartam.

-Várj már. Lassabban. Szóval akkor nem Blake - el állunk szemben? - kérdezte.

-Lényegében nem. Csak az erejével és az emlékeivel. - húztam el a számat.

-Mennyit tud? - sóhajtott ingerülten.

-Passz. - vontam meg a vállam tanácstalanul.

-És mi van Blake - kel? - kérdezte meg azt ami mindkettőnket nagyon érdekelt.

-Nem tudom. Él még. Egyenlőre. Amíg ez a valami meg nem találja. Szóval nekünk kell a gyorsabbnak lennünk. - motyogtam.

-Hol kezdjük? - vágta rá azonnal.

-Nem tudom. Van pár hely amit megnéznék. Nem sok esélyt látok rá, de valahol el kell kezdenem. - vontam meg a vállam bár ő ezt nem láthatta.

-Oké. Én addig kutakodok egy kicsit. - válaszolta.

-Figyelj Tony. Nagyra értékelem a segítséged és tényleg nagyon hálás vagyok érte, de csak annyira menj bele a dolgokba ami nem árt nektek. - mondtam.

-Ne aggódj, nem teszek semmi olyat ami ártana. Csak a háttérből segítelek ezt még Pepper is megérti. - mondta.

Hallottam a hangján, hogy mosolygott. Hálás voltam neki, hiszen ő volt az egyetlen akinek mindent elmondhattam.

-A biztonság kedvéért várj még egy kicsit a többiek beavatásával. Nem akarom, hogy megismétlődjön a múltkori. - mondta.

-Persze tudom. Viszont most lerakom és elindulok. Mindenesetre a telefonomról kövess le néha, hogy merre járok. Csak a biztonság kedvéért. - mondtam.

-Rendben. Vigyázz magadra. - mondta, majd letette.

Egy halvány mosolyt megeresztve tettem el a telefonomat. Tony igaz barát volt. Mindenben számíthattunk rá. Ő volt az egyetlen Bosszúálló Clint mellett akinek bármikor bármit elmondhattam. Soha nem fordított nekünk hátat. Ott volt nekünk bármi kellett. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és bevágtam őket az autóm hátsó ülésére.

-Péntek! - szólítottam meg a mesterséges intelligenciát.

-Igen Miss Carson? - kérdezte.

-Kérlek állíts be nekem egy úti tervet Moszkváig. - mondtam.

-Azonnal. Megkérdezhetem, hogy mit tervez ott tenni?

-Remélhetőleg csak egy gyors kör lesz. Ha nem akkor nagyobb a baj mint hittem. - mogyogtam miközben elindultam.

-Ne kérjek el Mr. Starktól egy quinjet - et? - kérdezte.

-Ne. Egyenlőre nem kell. - mondtam.

☆☆☆

-Találtál valamit? - szólt bele Tony köszönés nélkül.

-Az első helyszínen semmit. Egyenlőre semmi jel arra, hogy itt járt. - mondtam még mindig nyomok után kutatva.

-És gondolod, hogy lesz ott valami? - kérdezte.

-Nem tudom. Nem vagyok benne teljesen biztos, de van egy olyan érzésem, hogy valaminek kell itt lennie. - sóhajtottam fel.

-Azzal nem sokra megyünk. - morogta.

-Ja, tudom. De valamin kénytelen vagyok elindulni. - rúgtam odébb egy dobozt.

Moszkva egyik lepusztultabb környezete számomra olyan volt mintha haza mentem volna. Rengeteg emlék fűzött ahhoz a raktárhoz. És nem túl jók. Mikor kimosták az agyamat ez volt az a hely ahová Ninát vittük miután sikeresen elraboltuk.

-Bahh ezt nem hiszem el. - kaptam az orromhoz a kezemet.

-Mi a baj? - kérdezte Stark.

-Minden oké, csak elfelejtették eltakarítani a hulláikat. Fúj. - húztam el a számat.

-Mi? - lepődött meg.

-Kinyírtam egy pár embert mikor észhez tértem az agymosásból és úgy tűnik a Hydra elfelejtett takarítani, mert itt mindenhol rotthadó hullák vannak. - borzongtam meg.

-Vigyázz nehogy felkeljenek és megtámadjanak. - horkant fel.

-Haha, nagyon vicces. - forgattam meg a szemeim, miközben tovább indultam a nagy terem felé.

Szerencsére közben már hozzászokott az orrom a bűzhöz így nem kellett az egyik kezemmel befognom.

-Ha ezen a helyen van valami, akkor annak itt kell lennie. - motyogtam, majd a kilincshez nyúltam.

Nagy levegőt vettem és lenyomtam. Ám ahogy befelé akartam lökni nem nyílt.

-Mi a picsa? - káromkodtam el magamat.

-Enyhe Carson ha ezt a Kapitány hallaná. - szinte láttam magam előtt ahogy megforgatta a szemeit.

Nem válaszoltam neki semmit csak hátraléptem kettőt és egy jól irányzott erős rúgással bejuttattam magamat.

-Mit művelsz? - kérdezte meglepődve.

-Beengedtem magamat. Vajon szerinted mit? - horkantam fel.

Az emlékek hirtelen törtek rám. Minden úgy volt ahogy hagytuk. Innen sem takarították el a hullát, de szerencsére a szaga már nem csapott meg.

-Stark most leteszem. Szólok ha van valamim. - mondtam, majd a válaszát meg sem várva nyomtam rá a telefont.

Nagyot sóhajtva kezdtem el körbe járni a helységet. A gyomrom egy pimpong labda nagyságúra zsugorodott össze. Nem hittem volna, hogy ekkora hatással lesz rám. Azt hittem, hogy ezzel a résszel sikerült már megbirkóznom. De szinte láttam magam előtt ahogy a legjobb barátomat, a társamat újra és újra megkínzóm. A szédülés hirtelen kapott el, és ha nem támaszkodok meg a mögöttem lévő asztalban biztos, hogy összeesek. A levegőt kapkodva próbáltam összeszedni magam de nem ment.

-Milyen szánalmas vagy. - hallottam meg egy hangot az ajtó felől.

Hirtelen még levegőt venni is elfelejtettem. Azt a hangot száz közül is felismertem volna.

2022.03.05.

☆☆☆