"I can't make it go away
by making you a villain"

☆☆☆

-Wanda! De örülök, hogy látlak! - öleltem szorosan magamhoz a lányt.

-Én is. Bár jobb lett volna más körülmények közt. - viszonozta, majd egy rövid ölelkezés után elengedtük egymást. Nina pár lépéssel a hátam mögött állt.

Távolságtartó volt mindenkivel, így tőle csak egy biccentésre jutotta. Bár nem igazán ismerték egymást amúgy sem.

-Max vagyok. - bicegett elő a lány.

-Wanda. - ráztak kezet.

-Szóval te lennél a csoda lány aki megment minket? - kérdezte kedvesen.

-Annak nem nevezném magamat, de remélem, hogy tudok segíteni. - eresztett meg egy halvány mosolyt.

Steve csendesen állt a háttérben, és tekintete sokszor a lehető legfeltűnésmentesebben hátra tévedt. Pontosan tudtam, hogy kit is néz de nem szóltam egy szót sem neki. Nem akartam még jobban beleavatkozni. Ezt kettejüknek kellett lerendezniük egymás közt. Ha nem megy nekik nekem már akkor sincsen beleszólásom. Ahogy eddig sem volt, de mégis igyekeztem segíteni őket amennyire csak lehetett. De feladtam. Nem volt már értelme, hiszen nem sokára mindannyiunknak újra külön válnak az útjaink.

-Kezdhetjük? - köszörülte meg a torkát Nina.

-Nina még csak most értek ide. - ráztam meg a fejem.

-És? Lehet, hogy két perc múlva kell harcba szállnunk. - vonta meg a vállát.

-Hagyd csak Dove igaza van. Kezdhetjük. - biccentett Wanda.

-Akkor legalább üljünk le. - sóhajtottam.

Nina bólintott egyet, majd megfordult és magabiztosan elindult a nappali felé. Ő csak megállt pár méterrel a kanapétól. Nem szándékozott leülni, míg mindenki más rajta kívül helyet foglalt. Mindannyian kíváncsian hallgattuk, hogy mégis mit akar mondani.

-Szóval először is kösz Wanda, hogy kisegítesz minket ebből a roppant kellemetlen helyzetből amibe nekem sikerült belemásznom. Ha tehetném megoldanám egyedül, de már beláttam, hogy az lehetetlen. Aztán másodszor pedig van egy nagyon kezdetleges tervem ami nagyon egyszerű. Mivel közülünk csak te rendelkezel olyan erővel ami képes felvenni a harcot vele, sőt sokkal erősebb is vagy ezért egyértelműen neked kell megküzdened vele. El kell csalnunk egy olyan helyre ahol civilek életét nem veszélyeztetjük. Vagy pedig ki kell üríteni a környéket ha az előbbi nem sikerült. Max, hogy érzed magad bevethető képes vagy? - fordult a lány felé.

Szólásra nyitotta volna a száját, de Nina megelőzte és folytatta a beszélést:

-Visszaszívom nem teszem kockára még egyszer az életed. Te itt maradsz és figyelni fogod, hogy tudjunk egymással kommunikálni a füleseken keresztül. Carson és Rogers ha civilek kerülnek az utunkba, akkor nektek kell megmentenetek őket. - mondta.

-És te? - kérdeztem.

-Nos, khmm ez lesz egy kicsit kellemetlen rész. - vakarta meg a tarkóját.

-Vagyis? - kérdezte Steve.

-Meg kell ölnöm Lunát, hogy visszanyerjem az erőmet. Ehhez pedig közel kell kerülnöm hozzá. - mondta semleges arckifejezéssel.

-Mennyire közel? - vontam fel a szemöldököm.

-Amennyire csak lehet. Ezzel kell megölni. - vett elő egy kést a hátánál lévő tokból.

-Miért pont azzal? - kérdezte Wanda.

-Ja, ez egy kicsit bonyolult rész meg hosszú is, úgyhogy ha lehet a magyarázkodást hagyjuk későbbre, jó? - köhintett.

-Legyen. De be kell számolnod mindenről. - emeltem fel fenyegetően az ujjamat.

-Amint vége megígérem, hogy mindent újra elmesélek az elejétől a végéig. - legyintett.

-Szóval akkor egészen pontosan mit kellene tennem? - tette keresztbe a karjait Wanda.

-Nagyon egyszerű. Bármit amivel megtudod fékezni annyira, hogy megöljem. Vess be mindent amit tudsz. De nem halhat meg amíg én nem szerzem vissza az erőmet. Ez mindenkinek szól. - nézett körbe.

-Wanda mit gondolsz? - fordultam a lány felé.

-Megteszek mindent amit csak tudok. Nem hagyjuk, hogy megöljön még több ártatlant. - bólintott határozottan.

-Rendben. Akkor egyenlőre ennyi. Valakinek valami ötlet? - csapta össze a tenyereit Nina.

Senki sem válaszolt.

-Hát jó. Akkor ezen még majd alakítunk. Ennyit akartam. - vonta meg a vállát, majd utoljára körbepillantott és otthagyott minket.

Feltűnt, hogy szigorúan kerülte a szemkontaktust Rogers - el. Nem értettem, hogy miért hiszen ő bármikor képes volt állni. Valamiért rossz előérzetem támadt.

-Valami nekem nem stimmel. - ráztam meg a fejem.

-Mire gondolsz? - kérdezte Wanda.

-Annyi minden van amit még nem mondott el, és ezek nélkül nekem nem áll össze ez az egész. - sóhajtottam.

-Aggódnunk kellene? - kérdezte halkan Steve.

-Nem, nem tudom. Nem hiszem. Tudja mit csinál. Született vezető. De valamiért mégis azt érzem, hogy valami nem fog jól elsülni. - rágtam a számat.

-Oké, akkor ezt mindenképpen észben tartjuk. Ha bárki azt érzi, hogy kiakar szállni, beleértve téged is Wanda, bármikor megtehetitek. - állt fel Steve.

Nem kapott választ, hiszen senki sem tervezte ezt. Tudtuk, hogy mire vállalkozunk és azt is, hogy nagyon nem lesz könnyű, de meg kellett tennünk. Ugyan Nina okozta ezt senki sem hibáztatta érte, és egy csapatként álltunk ki mellette, hogy pontot tegyünk az ügy végére.

-Akkor Max mit szólnál ha egymást váltva figyelnénk a kamerákra? - fordultam a lány felé.

-Én benne vagyok. Kezdeném én ha nem gond. - mondta, majd a válaszom meg sem várva csak felállt és elindult, hogy a kezébe vegye a dolgokat.

Mosolyogva néztem utána. Mióta megismertem sokat változott. Sokkal magabiztosabb lett, és a kezdő kissé ügyetlen ügynökből már egy fiatal tehetség lett. Igaz, hogy nem ismertük egymást olyan régóta, mégis úgy érződött mintha ezer éve történt volna.

-Bírni fogja? - kérdezte Wanda.

-Azt hiszem igen. Ez a pár nap olyan volt neki, mint egy éve az Akadémián. Sokat fejlődött, és még fog is. Jó ügynök lett volna belőle. - mondtam.

-Mi lesz vele ha itt végzünk? - kérdezte Steve.

-Hát, most, hogy nincsen már se S.H.I.E.L.D. se Bosszúállók, és egyedül maradtam szerintem szükségem lesz magam mellett valakire. - vontam meg a vállam.

-Velünk jöhetnétek. - mondta a Maximoff lány.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Többen sokkal feltűnőbbek vagyunk, de azért majd összefuthatunk, és ha arra kerül a sor bármikor segítek ha kell. - eresztettem meg egy halvány mosolyt felé.

-Azért majd gondold át. - viszonozta, majd felállt és elsétált valahová.

Egy ideig csendben bámultam utána, majd Steve - hez fordultam:

-Minden rendben? - kérdeztem.

-Persze. - mondta.

-Steve... Ne nekem próbálj meg hazudni, szóval ki vele mi nyomja a lelkedet. - mondtam.

-Megbántottam. - sóhajtotta.

-Kiheveri. - vontam meg a vállamat.

-Nem fogja. - rázta meg a fejét.

-Hagyj neki egy kis időt. Önfejű. És most nyomja a bűntudat is. - mondta.

-Nem meglepő azok után amiket mondtam neki. - mondta halkan.

-Talán ez kellett neki, hogy egy kicsit észhez térjen és végre elkezdjen gondolkodni. Nem tettél semmi rosszat Steve. Fogd inkább úgy fel, hogy most már legalább nem tartod magadban. - magyaráztam.

-Ja igazad van sokkal jobb, hogy olyat vágtam a fejéhez amit még csak komolyan sem gondoltam. - dőlt hátra.

-Megbékél. Idővel biztosan. - paskoltam meg a vállát.

-Ezúttal nem vagyok ebben olyan biztos. - mondta.

-Nézd Steve. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy szereted. Mindketten ugyanazt érzitek egymás iránt. De én nem fogom megmondani, hogy mit csinálj, és nem is akarok ebbe az egészbe beleszólni. Pedig elhiheted lenne egy - két szavam. - csóváltam meg a fejemet.

-Te mit tennél a helyemben? - vonta fel a szemöldökét.

-Hát, szerencsére nem vagyok a helyedben. Nem tudom. Lehet, hogy megpróbálnék vele beszélni. Hátha. Bár ehhez túl sok reményt nem fűzök, de a szándék a lényeg. Legalább tudná, hogy nem gondoltad komolyan. Bár szerintem ezt már így is tudja. - vontam meg a vállamat.

-Úgy gondolod? - kérdezte.

-Persze. Ő sem hülye. Csak túlságosan büszke, hogy belássa előttünk is azt amit mindannyian tudunk. És nem fog kezdeményezni. Előbb halna meg. - horkantam fel.

-Majd holnap talán megpróbálok vele beszélni. Későre jár. - mondta.

-Menjünk aludni. - eresztettem meg egy halvány mosolyt felé, majd az ideiglenes szobám felé vettem az irányt.

Ugyan a bázisunk nem volt túl nagy, de mégis mindannyian kényelmesen elfértünk. Mikor beléptem az ajtómon és végre leülhettem az ágyamra csak, akkor éreztem meg igazán, hogy mennyire is ki vagyok merülve. Fárasztó volt a folyamatos stressz. De az évek alatt már sikerült hozzászoknom, és rutinosan kezeltem. Nagyot sóhajtva vettem végül rá magamat, hogy a szekrényből kivegyek egy pizsomának kinevezett pólót és rövidnadrágot, hogy elmenjek fürdeni. Nem volt túl nagy a szoba. Egy egyszemélyes ágy, éjjeliszekrény, íróasztal székkel, és két szekrény kapott helyet bent. A bútorok egységesen barna színűek voltak, míg a falak halvány szürkék, illetve a plafon fehér. Minden szobához csatlakozott egy kis fürdő helyiség, ahol egy WC, zuhanyzó és egy kisebb szekrény, ami felett egy tükör kapott helyet. Nem volt egy nagy luxus de senkinek nem volt vele problémája. Meg nem mintha olyan sok időt töltöttünk volna ott. Ahogy magamra engedtem a meleg vizet teljesen ellazultak az izmaim. Jó érzéssel töltött el, hogy végre felfrissülhettem. Fura volt, hogy ilyen nyugodalmasan telt a nap. Ez egy kicsit zavart is. De azok után, hogy az elmúlt 2 napban nem aludtunk túl sokat már nem is érdekelt igazán. Örültem neki, hogy jutott egy kis időnk kikapcsolódni, és feltöltődni. Persze nem volt egy nagy durranás, de nekünk ez a kis nyugalom is sokat számított már. Nem sokszor adatott meg a lehetőség, hogy órákon át folyassam magamra a vizet, miközben senki sem zavart meg. Egyedül maradtam a gondolataimmal újra. Napok óta először összeszorult a gyomrom ahogy eszembe jutottak azok az ártatlan családok akik miattam veszítették el valamilyen rokonukat. Belegondolni is szörnyű volt, hogy mit élhettek át amikor megtudták. Vagy, hogy én mit tettem azokkal akik már nem voltak köztünk. Olyan sok halálért voltam felelős, hogy két kezemen meg sem tudtam számolni. Fájt. Szerettem ha sok munkám volt, hiszen akkor nem volt időm arra, hogy ezen rágódjak. Akkor túlságosan pörgött az agyam ahhoz, hogy ilyeneken gondolkodjak. Azonban az ilyen pillanatokban mikor egyedül maradtam gyakran éltem újra azokat amiket akkor tettem. Szörnyű volt. Észre sem vettem de a könnyeim patakokban kezdtek el folyni az arcomon. Nagyot szipogva töröltem le őket, és kezdtem el megtisztálkodni miközben a forró víz szinte ömlött rám. Jól esett végre, hogy nyugodtan megmoshattam a hajamat. Valamiért mindenki teljesen úgy tett, mintha nem fenyegetett volna minket az, hogy valaki megakar ölni minket, és mindenki mást is. Mindannyian éreztük, hogy ez az este a miénk és semmitől nem kell aggódnunk. Mikor alaposan megmosakodtam elzártam a csapot, és kinyitottam a zuhanykabint. Az egyik törölközőt gyorsan a hajamra csavartam, míg a másikkal alaposan megtörölköztem, majd felvettem a pizsomám. Ásítva mentem vissza a szobába ahol szinte beestem az ágyra. Ahogy a fejem a párnára ért szinte azonnal el is aludtam. Még arra sem maradt időm, hogy ébresztőt állítsak.

☆☆☆

"2007

-Szép munkát végeztetek ezúttal is. - csapta össze a tenyereit Nick Fury.

Egy aprót bólintva vettük tudomásul a dicséretet. Mint minden egyes alkalommal most is törekedtünk arra, hogy a kapott feladatot minél gyorsabban és gördülékenyebben végezzük el.

-Remélem nem bánjátok ha azonnal indulnátok is a következőre. - mondta.

Gondolkodás nélkül bólintottam rá, hiszen nem volt ellenvetésem egy újabb küldetéshez. Szerettem csinálni, hiszen ez mentette meg az életemet. Ha nem jött volna a S.H.I.E.L.D. valószínűleg már én sem élnék. Hálával tartoztam nekik.

-Kihagyom. - szólalt meg hirtelen Nina.

-Mi? - kaptam fel a fejemet hirtelen.

Ha valamire akkor erre abszolút nem számítottam. Ő kihagyni egy küldetést? Lehetetlen. Mindig ő volt az első aki jelentkezett a bevetésekre, még akkor is ha nem minket akartak küldeni. Ha tehetné állandóan úton lenne, és meg sem állna, amíg el nem hozza a világbékét. Persze ez lehetetlen volt, de neki ez sem számított.

Nick gyanakodva mérte végig a lányt. Egy pillanatra láttam, hogy átsuhan valami az arcán, de egyszerűen nem tudtam megmondani, hogy mi volt az.

-Rendben. - biccentett rá.

Egyszerűen nem értettem, hogy mi is történik. Nina nemet mond egy bevetésre? Valami nem volt rendben. Hangot is akartam ennek adni, de ekkor Fury felállt és az ajtó felé intett. Végül nem mondtam semmit csak csendben követtem. Biztos voltam benne, hogy magyarázatot ad a történtekre.

-Szóval? - kérdeztem rá, mikor már a garázsban ácsorogtunk.

Nem értettem, hogy miért megyünk oda, de ez volt a legkisebb dolog. Nem ez érdekelt a legjobban. Aggódtam a társamért.

-Ma van a szülei eltűnésének évfordulója. - köszörülte meg a torkát.

Abban a pillanatban azt hittem, hogy elsüllyedek a föld alá. Hogyan is felejthettem el? Ez nagyon nem rám vallt.

-Fenébe. - sziszegtem.

-Engem is meglepett, hiszen eddig minden évben úgy tett, mintha mi sem történne. - csóválta meg a fejét.

-Vele kellene lennünk.

-Nem. Te is tudod, hogy akkor mi lenne. Ezt most egyedül kell végig csinálnia. Hosszú idő óta ez az első év amikor nem rejti el az érzéseit. Hagynunk kell, hogy úgy gyászoljon, ahogyan ő akar. - mondta.

-Milyen társ lennék ha most magára hagynám? - makacskodtam.

Úgy éreztem, hogyha nem vagyok vele, akkor cserben hagyom. Hiába tudtam, hogy Fury - nak igaza van, ez mégsem nyugtatott meg.

-Ha most mellette lennél, akkor elnyomná magában Dove. Most az egyszer ebben nem segíthetsz neki. "

☆☆☆

Nagyot nyújtózkodva ébredtem fel. Sóhajtva dörzsöltem meg a szemeimet. Vártam egy pár pillanatot míg egy kicsit magamhoz tértem, majd mikor magamhoz vettem a telefonom meglepődve vettem tudomásul, hogy már 10 óra volt.

-Basszus! - ugrottam fel azonnal.

Gyorsan felkaptam magamra azokat a ruhákat amik először a kezem ügyébe kerültek, majd egy villám gyors fogmosás és fésülködés után sietve indultam meg ki. Meglepődve vettem tudomásul mikor mindenkit a nappaliban találtam.

-Már kezdtem azt hinni, hogy valaki álmodban megfojtott. - nevetett fel Steve mikor meglátott.

-Jézusom Max ne haragudj elfelejtettem ébresztőt állítani. - nyöszörögtem.

-Semmi gond, körülbelül 11 óra magasságában Nina átvette. - legyintett.

-Hogy mi? - kérdeztem meglepődve.

-Azóta is ott van. Reggel megkérdeztem, hogy szeretne - e cserélni, de nemet mondott. - vonta meg a vállát.

Felvont szemöldökkel néztem körbe.

-Minden rendben? - kérdezte Wanda.

-Persze. Lemaradtam valamiről? - kérdeztem miközben megdörzsöltem a szemeimet.

Hosszú idő után most aludtam először igazán ki magamat. Jó érzés volt, de vissza tudtam volna még feküdni egy kicsit, de persze nem lehetett.

-Nem. Lunának nyoma sincs. - mondta Steve.

-A tervvel haladtatok? - ásítottam.

Kellett egy kis idő míg teljesen magamhoz tértem. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy egyhuzamban ilyen sokat aludjak. Fura, de jó érzés volt.

-Csupán arra jutottunk, hogy még ma ideje lenne lépni valamit ha nem bukkan fel magától. - mondta Wanda.

-Nem várhatunk csak úgy ölbe tett kézzel, hogy megjelenjen. - folytatta Steve.

-Igazatok van. Beszélt erről valaki Ninával? - kérdeztem.

Nos, pontosan az fogadott amire vártam. Síri csönd. Tehát a válasz egy erős nem. Király. Természetesen ez a feladat rám várt.

-És ki fogja neki elmondani? - próbálkoztam azért be, hátha alapon.

Nos, a reakció ugyanaz volt, mint előtte.

-Akkor Steve megy. - tettem keresztbe a karjaimat.

Mire azonban a férfi mondhatott volna valamit az említett lány sétált át a nappalin a laptopjával a kezében. Míg a másikban egy bögre kávé volt.

-Vagy mindegy. - legyintettem.

-Mi? - kapta fel a fejét Blake.

-Nem szóltam. - ráztam meg a fejem.

A lány egyet bólintva indult meg tovább az eredeti célja felé. Az üres bögrébe öntött magának egy jó adag kávét. Kissé nyúzott állapotban volt, ebből egyből tudtam, hogy tényleg fent volt egész este.

-Leváltsalak? - kérdeztem.

-Nem kell. - mondta, majd magához vette a kávéját és már el is tűnt a szemünk elől.

-Szóval, akkor Rogers most utána megy. - mondtam.

Wanda és Max egymásra pillantva forgatták meg a szemüket, majd felnevettek Steve fejét látva. Semmi kedve nem volt egy újabb veszekedéshez, de ő is nagyon jól tudta, hogy előbb vagy utóbb meg kell beszélniük. És inkább előbb a helyzetre való tekintettel. Plusz nálunk sosem lehetett tudni, hogy megérjük - e a holnapot.

-Sok sikert! - kiabáltam utána feltartva a hüvelykujjam miután eltűnt a szemünk elől.

-Fogadjunk, hogy még ma összejönnek. - dobta be Wanda az ötletet.

-Szerintem nem fognak. - ingatta meg a fejét Max, majd a következő pillanatban meg is köttetett a fogadásuk.

-Mit gondolsz Dove, ki fog nyerni? - kérdezte Max.

-Milyen ember lennék ha ezt megosztanám veletek? - vigyorodtam el.

-Ne már! - vágott hozzám Wanda egy párnát.

-Nem véletlenül nem szálltam be. Akkor én nyernék. - tártam szét a karjaim.

-Jogos. - biccentett Wanda.

Mindenkinél jobban ismertem a köztük lévő fogalmam sincs, hogy minek nevezhető dolgot. Sosem jutottak el arra a szintre, hogy bevallják egymásnak, hogy pontosan mit is éreznek. Nagyon jól tudtam, hogy Ninának milyen indoka volt erre. Nagyon egyszerű. Nem akart csalódni. Nem akart magához közel engedni újra valakit, hogy aztán elveszítse. Erre nem állt készen. Annyi mindenen ment keresztül, hogy ezt nem engedhette meg magának. Ahogyan én sem. Hasonló indokok miatt nem ismerkedtem sosem. Még középiskolában volt pár futókaland szerűségem, meg talán egy komolyabb kapcsolatnak nevezett valami, de végül az is zátonyra futott. Nem vágytam erre. Számomra az első az a S.H.I.E.L.D. volt. Minden más a háttérbe szorult. Utólag néha egy kicsit bántam, hogy végül kihagytam ezeket a dolgokat, de nem volt időm ezen bánkódni. Jobb volt ez így.

2022.05.20.

☆☆☆