Szó nélkül szálltam be Fury mellé az autójába. Az enyém még a költözésemnél nos felrobbant, azóta az új még mindig nem ért el hozzám.

-Minden rendben? - fordult felém Nick mikor megálltunk az egyik piros lámpánál.

-Persze. - motyogtam. Alig vártam, hogy végre haza érjek és egyedül lehessek. Steve teljesen megbolondított. Nem önmagamhoz hűen viselkedtem. Ez persze Nick - nek is feltűnt ezért is kérdezett rá, hogy jól vagyok - e. Persze csak burkoltan, ahogy általában szokta tenni.

-Biztos jó ötlet ha te most haza mész? - kérdezte miközben rálépett a gázra.

-Nick.. - morogtam. Nem akartam mondani semmit, de nem kerülhettem el a beszélgetést. Igyekeztem magamtól ellökni hiszen ha közel engedtem magamhoz valakit az meghalt. Mindig így volt.

-Nina aggódom érted. Nem vagy formában. Dove jelenléte felkavart akkor ha nem vallod be még magadnak sem. - sóhajtott fel. Igaza volt. Nem akartam kimutatni, de valójában sokkal fájdalmasabb volt, mint amit mutattam a világ felé.

-Ha nem bánod egy ideig elvonulok. Csak Dove elfogására szeretnék koncentrálni. Persze csak ha tudsz helyettesíteni. - motyogtam halkan. Azelőtt sosem kértem "szabadságot". Akkor viszont éreztem, hogy igenis kell egy kis szünet. 

-Persze. - bólintott. Egy apró mosoly terült el az arcán, de amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Azt hitte, hogy nem veszem észre, de látszott rajta, hogy örült a szabadságomnak. Érezte, hogy valami nincs rendben. Fury már akkor sejtett valamit amit még nagyon sokan nem. Bár nem osztotta meg velem mégis éreztem, hogy valami nem volt rendben. 

-Van valami amiről nem tudok? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Egy kicsit hezitált, de aztán megszólalt:

-Nem tudok róla, hogy lenne. Nem Dove - ról sem tudok semmit, de ráállítom a legjobb embereim akik segítenek neked megtalálni. - előzte meg a kérdéseim. Egyre inkább azt éreztem, hogy valami nem volt rendben vele. Hiszen soha nem szokott sokat beszélni. Még velem sem. 

-Ha sikerül Dove - ot elfognod mit fogsz tenni? - kérdezte. Ez a kérdés mindkettőnket foglalkoztatta. Még magam sem tudtam nagyon. Csupán terveim voltak.

-Először segíteni fogok, hogy teljesen rendbe jöjjön. Aztán...aztán nem tudom. Szeretném, majd átnézni újra a szüleim aktáját. - sóhajtottam fel. Nick összeráncolt szemöldökkel pillantott felém, majd visszakapta a fejét, hogy az útra figyeljen.

-Rengetegszer átnéztük már Nina. Ha lenne benne ami segíthetne hidd el, hogy már tudnánk róla. - sóhajtott fel. 

-Lehet, hogy mégis csak eddig nem vettük észre. - ráztam meg a fejem makacsul.

-Nina.. - akart valamit mondani, de én nem hagytam.

-Nick köszönöm, hogy aggódsz értem. Tényleg. Nagyra értékelem, de szeretném legalább utoljára megpróbálni. Hiszen arra sem volt sok esély, hogy Dove valahogy életben marad miután eltemettük. Akkor talán valahol ők is élnek. Nem tudom. - vontam meg a vállam. Kevés volt rá az esély. Nagyon. De én mégis megakartam próbálni. Hiszen a társam és egyben legjobb barátnőm is valahogyan újjá éledt miután meghalt. Tartoztam nekik ennyivel.

-Átnézetem Coulson csapatával az aktákat amíg Dove ügyével foglalkozol. - sóhajtott fel. Egy apró mosoly ült ki az arcomra. Nem tetszett neki, hogy ragaszkodtam a múlthoz, de a szüleim jó barátai voltak. Segítettek neki fent tartani a rendet a S.H.I.E.L.D. - en belül. Megígérte nekik, hogy vigyázni fog rám. Ezt az ígéretét vette a legjobban. Nem mintha túl sok lett volna belőle. Bevetések előtt nagyon sokat mérlegelt, hogy mégse engem küldjön. De tudta, hogy nem volt sok választási lehetősége. Hiszen ha nem ő küldött volna elintézném magam. Nem akartam, hogy mindenki Nick Fury protekciósaként emlékezzen rám. Annál több voltam. És meg is küzdöttem a helyemért rendesen. Már gyerekként elkezdődött a kiképzésem. A lehető legjobbakkal volt lehetőségem harcolni.

-Köszönöm. - mondtam halkan. Nick egy aprót biccentett. Ő maga is rengeteget foglalkozott a szüleim ügyével. Mégsem sikerült soha megoldani. Valami hiányzott az egészből. Fury a vállát megvonva kapcsolta be a rádiót. Úgy tűnt ő már elmondott nekem mindent amit akart és én sem tudtam mit mondani. Csendben ültünk és hallgattuk a sok hülyeséget.

-Megszakítjuk adásunkat egy extra hírrel. Felvételeket kaptunk egy újabb Bosszúállók magánéletéről készült felvételt. - mondta a nő. Ráncolt szemöldökkel szugeráltam a készüléket. Aztán meghallottam a hangom. Majd Dove - ét. Tudtam, hogy Sharon volt az aki felvette hiszen közelről hallatszott minden. 

-Ezek azért elég kemény szavak voltak. - mondta halkan Nick. Ő is azon agyalt mint én. Sharon a hírnevemet akarta tönkre tenni a S.H.I.E.L.D. falain belül. Na meg az sem utolsó szempont volt számára, hogy ezt a világ előtt tette. 

-Hülye ribanc. - morogtam. 

-Hagyd ezt most. Ennél fontosabb dolgod van, majd én elintézem. - legyintett. 

-Ha ez jó neki csak csinálja. Nem lesz ettől semmivel sem jobb. De most legalább Clint - et kihagyta belőle. - sóhajtottam fel. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni amiket rólam mondtak. Hiszen nem voltam Bosszúálló. Mégis valamiért így emlegettek. 

-Ha megkérhetlek valahogy most le rólam a Bosszúálló jelzőt. Blake ügynök vagyok. És ennyi. Semmi más. - forgattam meg a szemeimet. 

-Pedig jól hangzana a neved mellett. - mosolyodott el. 

-Nick ezt te sem gondoltad komolyan. - néztem rá felvont szemöldökkel. Nevetve megrázta a fejét. Azon kevesek közé tartoztam akik ismerték Fury ezen oldalát is. Valójában nem volt olyan komoly mint mutatta. Bár a szemkötőjével eléggé annak tűnt. Megfontolt volt, és sosem vesztette el a hidegvérét. Ebben nagyon szerettem volna hasonlítani rá. Bár a legtöbb esetben sikerült is. 

-De, komolyan gondoltam. És mindenki szívesen látna a csapatban. Aludj rá párat. - mondta. 

-Nem menne. Nem vagyok csapat játékos. - vontam meg a vállam.

-Volt amikor az voltál. - nézett rám féloldalasan.

-Dove más. - forgattam meg a szemeim. Ő volt az egyetlen ember akit Nick - en kívül közel engedtem magamhoz. Na meg persze a szüleim. De ők már évek óta nem voltak. Ahogy Dove sem. Lehetőségem volt visszakapni. Ezt mindennél jobban szerettem volna. 

-Megérkeztünk. - állította meg az autót Nick. Kiszálltam és a hátsó ülésről kivettem a táskáim. Ahogy végignéztem az ismerős környéken egy furcsa érzés kapott el. Nem éreztem biztonságban magamat, de ennek nem adhattam hangot. Hiszen nem volt hova vennem. 

-Kösz a fuvart. - csaptam kettőt a motorháztetőre. Intettem még egy utolsót, majd elindultam fel. Nem az volt életem legjobb döntése, de szükségem volt egy kis magányra mindenkitől távol. Hiszen nagy volt a tét és minden rajtam múlott.

2021.02.12.