Steve gyanakodva kapkodta a szemeit kettőnk között. Végül aztán letett. A hirtelen mozdulattól kicsit megszédültem, de aztán összeszedtem magam.

-Jól vagy kölyök? - ölelt meg azonnal Clint ahogy mellénk ért. Steve morgott valamit, aztán elsétált. 

-Persze. - mosolyogtam rá.

-Én megmondtam, hogy ez nem jó ötlet! Miért nem tudtál rám hallgatni? - szállt le előttem Tony. Ahogy a fejéről eltűnt a páncél aggódást véltem felfedezni.

-Ne nézzetek ennyire amatőrnek. - vontam fel a szemöldököm, majd meglebegtettem előttük egy fülest. Hasonló volt az enyémhez, de az Dove - hoz tartozott.

-Ez meg mi? - kérdezte Nat.

-A belépőm a visszavágóra. - vigyorodtam el. Clint és Tony a fejüket rázva néztek össze. Nem tetszett nekik, hogy az életem akartam kockára tenni. 

-Mindezek után még utána akarsz menni? - lépett elém Steve. Idegesnek tűnt.

-Persze. - mondtam.

-Nem. - mondta a szemembe nézve.

-Hogy mi van? - vontam fel a szemöldököm.

-Nem mehetsz oda. Nem nyitok vitát. Az én felügyeletem alá tartozol. - mondta. Láttam rajta, hogy valamin nagyon agyalt. De min?

-Nem vagy a főnököm. Se az apám. Még barátoknak sem mondanám magunkat! - keltem ki magamból. Az utolsó mondatomnál lesütötte a szemét. Látszott rajta, hogy nem esett jól neki.

-Ez esetben Blake ügynök tegyen ahogy jónak látja. - mosolygott rám szomorúan, majd elsétált. Tony értetlenül kapkodta a tekintetét kettőnk között. 

-Hűű. - nyögte ki. Elfogytak a szavai, pedig vele nagyon ritkán esett meg. Általában be nem állt a szája. 

-Induljunk. - ragadta meg a könyököm Natasha és maga után kezdett húzni. Nem szóltam egy szót sem csak hagytam, hogy visszavigyenek a toronyba, ahol nem meglepően Nick Fury várt.

-Neked teljesen elment a maradék józan eszed is Nina? - emelte fel a hangját ahogy elé léptem.

-Nem. - vontam meg a vállam. 

-Nem? Nem? Tudod mit szólnának a szüleid ha most látnának? - kérdezte. 

-Ők is megtennék ugyanezt értem. Érted is. - mondtam határozottan. Nem válaszolt csak hátratett kezekkel megfordult. Nem tudott mit mondani. Én viszont igen.

-Dove a társam. A legjobb barátom. Ha van egy kis esély is arra, hogy vissza tudom hozni, akkor meg kell tennem. Fordított esetben ha én lennék ott mit tennél? - tettem keresztbe a karjait. Szembe fordult velem és szólásra nyitotta a száját, majd be is csukta. Nem tudott mit mondani. Mindketten tudtuk, hogy minden követ megmozgatna értem. Ahogy én is érte. Így hát egyértelmű volt, hogy senkit nem hagyunk hátra. Legalábbis nekem.

-Meg kell értened, hogyha olyan súlyos sérülést szenvedett az agya a legjobb orvosok sem segíthetnek rajta. - mondta halkan.

-Emlékszik Nick. Tudja, hogy ki vagyok. - ráztam meg a fejem makacsul. Többé nem engedhettem el.

-Tudja a gyengeségeid is. Túl jól ismer. - mondta.

-Ahogy én is az övét. Fejlődött de még mindig megvannak a gyengeségei. Ki tudom használni. - néztem a szemébe. Már majdnem rábólintott amikor megjelent Sharon.

-Ja, észrevettük. - morogta a szőke.

-Sharon magával még számolok. - mutatott rá idegesen Fury.

-Miért? - pislogott ártatlanul.

-És még kérdezed? Hát beszarok. - szorítottam ökölbe a kezemet, de sikerült gyorsan lenyugtatni magamat. Nem akartam bántani akár mit is tett. Ennél többre tartottam magamat. 

-Vigyázz a szádra! - morogta Steve valahonnan a többiek mögül. Kíváncsian fürkésztem, de elfordította a fejét így inkább újra Furynak és Sharon - nak szenteltem a figyelmem.

-Magát felmentem a szolgálatok alól. Nem árulhatja el a társait. Kérem a jelvényét. - nyújtotta a kezét.

-Hogy mi? - visított fel. Bántotta a fülemet a hangja. Nem volt valami kellemes ahogy megtudta a hírt. Még magam sem számítottam arra amit Fury mondott, de igaza volt. Megérdemelte. Hiszen egy ügynök nem árulhatja el a társait, akármennyire is nem kedveli. Nekünk elvileg össze kellett volna, hogy tartsunk. Clinten kívül mással nem igazán találtam meg a közös hangot. Natashát és Tonyt kedveltem mégsem töltöttünk el együtt időt. Nagyon ritkán. Bruce és Thor csak ritkán jelentkezett. Nos Steve pedig egy külön kategória volt. Vágytam a társaságára, de Dove mindennél és mindenkinél fontosabb volt. Így a saját érzelmeimet félretéve igyekeztem haladni a cél felé.

-Jól hallotta. - mondta Nick. Úgy látszott, hogy teljesen komolyan is gondolta. Nem engedett belőle hiába próbálták lebeszélni róla.

-Fury ügynök. - kelt azonnal a barátnője védelmére Steve.

-Nem hinném, hogy neked ebbe van beleszólásod. - léptem elé. A férfi szemei szikrákat szórtak.

-Én meg nem kérdeztelek Blake. - mondta, majd egyszerűen arrébb lökött az útjából. Fenyegetően állt meg Nick előtt. Most már az én szemeim is szikráztak. Dühösen álltam be kettejük közé.

-Ha csak egy újjal is megpróbálsz hozzáérni garantálhatom, hogy nem fogsz épségben távozni! - mondtam halkan, hogy csak ketten halljuk. Sharon mellettünk háborgott, de nem figyeltem rá. Steve a kék szemeivel folyamatosan engem figyelt. A tekintete a szemeim és az ajkaim közt cikázott.

-Minden rendben Nina. - tette Nick a vállamra a kezét. Megszakítottam a szemkontaktust és Furynak szenteltem a figyelmem.

-Jól vagy? - kérdezte halkan. Szigorúan magam elé meredve biccentettem egyet. Valójában annyira nem éreztem magam túl fényesen. Minden kezdett széthullani körülöttem. Nem akartam tovább maradni. Úgy éreztem, hogy senki nem lát ott szívesen. 

-Nick kész van a lakásom? - kérdeztem a kelleténél is hangosabban. Azonnal rám szegeződött minden szempár.

-Kész. - mondta. Meg sem kérdezte, hogy mit akarok. Egyszerűen tudta, hogy mi zajlik le bennem.

-Megyek pakolni. - mondtam halkan. Minden Bosszúálló engem bámult. Egészen addig míg a lépcsőnél el nem tűntem a szemül elől. Hallottam, hogy veszekedtek de nem érdekelt. Nem éreztem, hogy közéjük tartozom. Kívülálló voltam. Kissé szomorúan kezdtem elpakolni a ruháimat. Nem volt sok belőlük így hamar végeztem. Azzal a 2 táskával álltam az ajtómban amivel érkeztem. Mosolyogva visszanéztem. Mikor visszafordultam volna egy lökést éreztem ami miatt majdnem hátra estem. Idegesen néztem fel amikor megláttam magam előtt Steve - et. Bezárta maga mögött az ajtót és kettőt lépett felém, majd megállt és a hajába túrt. Nem tudtam hova tenni a helyzetet. Felvont szemöldökkel néztem rá és vártam. Érdekelt, hogy mit akart. 

-Nem könnyíted meg ezt nekem. - rázta meg a fejét.

-Mégis mit? - kérdeztem a szemébe nézve. Egy ideig hezitált, majd közelebb lépett. Azt akartam, hogy megcsókoljon. De nem történt meg. Megrázta a fejét és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Én pedig ott maradtam összezavarodva egyedül.

2021.02.11.