-Jól fel forgattatok mindent. - szólt bele köszönés nélkül.

-Én? Azt hittem mindig is azt akartad, hogy barátaim legyenek. - ráztam meg a fejemet idegesen.

-Persze, de talán egy kicsit túl közel kerültetek egymáshoz. Nem? - kérdezte gyanakodva.

-Az ég szerelmére! NEM! - emeltem fel a hangomat, hogy egyszer és mindenkorra a tudatába véssem. 

-Akkor mi volt az a hempergés? - kérdezte. Hallottam a hangján, hogy mosolygott. Valójában egészen jól szórakozott rajtam és én ezt nagyon nem díjaztam. 

-Nick Fury sürgősen fejezd ezt be! - sziszegtem. Valójában már oda sem figyeltem ugyanis megjelent a szemem előtt Sharon. Vigyorogva lengette meg a szemem előtt a telefonját. Megerőltettem magam és igyekeztem nem neki menni csak magamra erőltettem egy hatalmas mosolyt. Azonnal össze zavarodott. 

-Ez szép volt. - lépett mellém Natasha, majd ahogy elindult maga után húzott. Láttuk mindketten, hogy a lányban forrt a düh. 

-Remélem mindig ilyen jól fogod kezelni. - sóhajtott fel.

-Igyekszem. - mondtam. Ahogy sétáltunk felfelé hirtelen egy ideges szőkeség rohant el mellettünk. Steve valamin nagyon felhúzta magát. Észre sem vettem, de a válla az enyémnek csapódott és óriásit zakóztam. Nyögve érkeztem a lépcsőfordulóhoz. A férfi észre sem vette, hogy mi történt.

-Hé! - kiabált utána Nat. Rogers ekkor vette a fáradtságot és fordult meg. Én akkora már nagyjából összeszedtem magam.

-Bocs. - morogta idegesen, aztán tovább vágtatott lefelé.

-Ennek meg mi a fene baja van? - kérdezte inkább saját magától Romanoff. A számát elhúzva vontam meg a vállamat. Kicsit bevertem a fejemet, de nem volt vészes. Egyikünk sem számított a másikra. 

-Talán a kis barátnőjén van ennyire kiakadva. - mondtam a lehető leggúnyosabban. Nem értettem miért de annyira rosszul estek a történtek. Magam sem tudtam, de már régesrégen valami elindult bennem Steve iránt, de Dove fontosabb volt így nagyon mélyen eltemettem magamban.

-Mr. Stark valaki betört a toronyba! - hallottuk meg Jarvis hangját. Natashával egymásra néztünk, aztán sarkon fordulva indultam meg lefelé. Az utolsó 2 emelettel már nem foglalkoztam csak leugrottam. Guggolva értem földre, és a hajamat hátra dobva indultam futásnak. 

-Blake! - hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Mindkét kezében fegyvert tartott és egyenesen rám szegezte.

-Dove. - suttogtam. Visszavettem a tempóból és már csak sétálva indultam meg felé. Láttam, hogy mellette ott feküdt Sharon kiterülve. Magamban jót mosolyogtam rajta. Reménykedtem, hogy a lány szarva egy kicsit le lesz törve.

-Velem kell jönnöd, vagy a lány meghal. - mondta.

-Miért érdekelne engem az ő élete? - álltam meg karba tett kézzel. Mindenki meghökkenve nézett rám. Még Clint is. 

-Neked minden élet számít még az övé is. - mondta hörögve. 

-Nézzük csak..azok után amiket meg tett ellenem nem hinném, hogy segíteni akarok neki. - mondtam nyugodtan. Steve gyilkos pillantásokat lövellt felém.

-Akkor meghal, ahogy engem is hagytál. - mondta, majd ráemelte a fegyverét.

-Várjunk.. Mi van? - tettem két lépést felé. Összezavarodtam.

-Emlékszek. Nem sok mindenre, de foltokra igen. - mondta halkan. Nem tudtam hirtelen, hogy mit is kellene mondanom. Az agyam cikázott. Mérlegeltem. Mennyi volt annak az esélye, hogy hazudott? Nagyon nagy. De nem engedhettem meg, hogy kicsússzon a kezemből. 

-Oké. Veled megyek. - mondtam. 

-Nina! - indult meg felém Clint, azonban felemelt kézzel jeleztem, hogy ne tegye.

-Lehet, hogy nem lesz több esélyem. - mondtam neki halkan. Nem hallhatta, de a számról talán le tudta olvasni.

-Nem mehetsz vele! - rázta meg a fejét Tony.

-De. Ez egyedül az én döntésem. Itt a lehetőségem, hogy rendbe hozzam. - néztem mélyen a szemébe. Natasha bátorítóan bólintott egyet. Közben Sharon kezdett magához térni.

-Te büdös ribanc! - sziszegte a földről. Dove a maszkja alatt morgott valamit, de nem hallottuk. 

-Engedd el és mehetünk. - mentem közelebb. Egy aprót bólintott és elrúgta magától a lányt. Nyekkenve csúszott arrébb a padlón. Utoljára Steve - re néztem. Néhány pillanatig egymást bámultuk, de aztán elindultam. Nem láttam a tekintetében semmit. Tudtam, hogy nem érdeklem így hát csak jól jött Dove ajánlata.

-Mehetünk. - léptem mellé. Bólintva fordult meg, de fél szemmel közben még mindig hátrafelé figyelt. Reménykedtem, hogy tiszteletben hagyják a döntésem. Nem voltam már kisgyerek egyedül is el tudtam dönteni, hogy mit kellett tennem. Tartoztam ennyivel a lánynak. Hiszen mégis csak miattam történt minden.

-Hogy maradtál életben? - kérdeztem hirtelen. Lopva rám pillantott, de nem válaszolt. Így hát befogtam a számat és kénytelen voltam követni. Nem bíztam benne. Éreztem, hogy csapda és nem kellene vele mennem. De a szívemre hallgattam. Az pedig azt mondta, hogy vele kell mennem hiszen így Steve - től is távol maradtam. Végül is számomra ez nem volt olyan rossz dolog. Hiszen egy ideig tudtam csak rejtegetni mindenki elől, hogy mennyire nem éreztem jól magam. Az érzéseim soha nem számítottak. Ezért nem akartam megtudni, hogy mi is az ami ennyire megváltozott bennem Steve közelsége miatt. Túlságosan elgondolkodtam így a figyelmem is el lankadt. Hirtelen egy kisebb furgon parkolt le mellettünk. Dove kirántotta a fegyvereit és egyenesen rám célozta őket. Mellőlem kipattantak katonák. Akárhogy is számolgattam ennyi tűz erővel puszta kézzel nem tudtam elbánni. Így hát megadóan feltettem a kezeim.

-Miss Blake Mr. Stark pillanatokon belül... - kezdett el mondani valamit a mesterséges intelligenciám, de abban a pillanatban kirántották a fülest a fülemből és összetörték. Megbilincselték a kezeim és belöktek a furgonba. Még be sem csukták az ajtót rendesen amikor a sofőr már a gázra lépett. Dove levette a maszkját és ördögien vigyorgott a képembe. Ketten voltunk legháttul.

-Komolyan azt hitted, hogy miattad fel adok mindent? - kérdezte mosolyogva. A vállamat megvonva felnevettem. A velem szemben ülő lánynak azonnal eltorzult az arca.

-És te komolyan azt hitted, hogy nem számítottam erre? - kérdeztem. Dove méregetni kezdett.

-Túl könnyen tudtunk elfogni. - morogta halkan. Egy aprót bólintottam. Noha reménykedtem benne, hogy nem lesz csapta valahogy éreztem, hogy mégis csak az lesz. És a többiek is. Hirtelen kiszakadt a jármű hátulja én pedig azzal együtt egy hatalmasat zakóztam. Nagyon csúnyán bevertem a fejemet és egy ideig nem is voltam magamnál. Amikor már ébredezni kezdtem Steve karjai közt találtam magam.

-Tudtam, hogy rossz ötlet megbíznod benne. - nézett le rám mikor már látta, hogy felébredtem.

-Nem bíztam meg benne egy pillanatig sem. - kezdtem el mocorogni jelezve, hogy nekem nagyon nem kellemes a helyzet. És a közeledő Sharon - nak sem volt az.

-Szerintem tud járni. - mondta keresztbe tett karokkal. Végre valami amiben egyet értettünk.

2021.02.10.