Luke

"Kimutatni az érzéseinket nem gyengeség.

Tudod, mi gyengeség?

Elfutni előlük."

Luke Hess a nevem. Az apám Hitler a történelem könyvekből is jól ismert cinkosa volt. Van valami ami amit talán nem említettek a könyvek. Rudolf-nak volt egy felesége, akit megölt egy részeg éjszakáján. Én végig néztem. Azóta eltelt tíz egész év, addig ahonnan kezdeni akarom. Már régóta a felesége volt Isle, aki olyan kedves és ártatlan teremtés volt, hogy azóta sem értem, hogyan szerethette azt a szörnyeteget, ami Hess volt. Volt egy fiúk, Wolf, akit valóban öcsömként szerettem. Ő nem tehetett arról ami történt, és szerencséjére, Hess nem lett az a szörny Isla mellett, aki akkor volt, amikor az én édesanyámat megölte. Talán mondhatom, hogy amíg meg nem ismertem Rose-t és Grisská-t, addig az egyik oka annak, hogy éltem még Wolf volt. A másik az volt, hogy amiben csak lehet túl tegyek Rudolf-on.

A francia országi háborúban találtam,  magam, azután, hogy befejeztem az iskolát. Már akkor csak azért voltam ott, mert élveztem. Engem mindig ennyi vezérelt. A tábornok, akinek a századában szolgáltam a Fhürer jegyesének testvére volt. Amikor a franciák megpróbáltak megtámadni minket, megmentettem a tábornokot. Meglőtték a lábam és a Fhürer hívott Berlinbe. Hess szándékosan használta ki a helyzetet. Azonnal írt nekem egy levelet, hogy a gettóba menjek. Akkor érkezett meg, amikor Hitler-é is. Egy oka volt, hogy éreztesse, hogy ő irányított engem. Ez a szörnyeteg volt az apám.

Ideges voltam azon a napon amikor megérkeztem a Berlin mellé felállított gettóba. Az a sin, aminek készen kellett volna lennie, hogy elszállítsa a gettó tagjait, az őszi idő miatt, állt meg. Egy hét csúszásba került az építés, mert egy leszakadt faág kész helyekben is kárt tett. Ezért kerültek az emberek három napig teljes blokád alá a gettóban. Csak a vizsgálatra és dolgozni engedtük ki őket. Mielőtt beültem a fekete Ford bogárba megittam egy üveg Dom Perignon-t. Hess a katonákat is őriztette. Mindenért, ami az áttelepítéssel és a gettókkal volt kapcsolatos, azért Hess felelt. Azért is mentem akkor vissza Berlinbe, mert megsérültem. 

Peter Götz-el együtt tanultam gyorsabban a katonaság alapjaira, hogy a villám háborús terv működjön. Ő Berlinben maradt, később, a magyar fronton harcoltam vele. Azóta már régóta a gettót őrizte. Ő akkor már tudta mi az a mosoly az arcomon, amit megvillantottam neki, mikor oda álltam mellé. Éppen a varrodába kísérte a gettóból a nőket. Már ismert. Egy évet szolgáltam vele Magyarországon. Hitler életét mentettem meg, egy csatában. Azután nevezett Hitler, a második emberévé, Reiscfhürer, az lettem. Ez a poszt neki járt volna, a kezdettől Hitler mellett volt. Ennél feljebb már nem vezetett út a katonaságnál. És ezt elvettem Rudolf-tól. Egyetlen egy dolgot nem tudtam elvenni az életét. Wolf és Isle miatt.

Aznap este azért volt az ünnepség Berlinben. Azoknak a katonáknak akik, ott voltak francia,- és magyarországon és hivatalosan én is aznap lettem ki nevezve. Götz-cel csak azt beszéltem meg, hogy az őrjárata alatt vegye át a cigarettákat, amiket a gettóhoz hozattam. Hess adta a feladatot, hogy válogassam át és vigyem az akkor már felépített Auschwitz-ba, a gettó tagjait.

Azelőtt, hogy a háború kitört, Hess apja hivatalos végrendeletet íratott, mindenét, amije volt az én nevemre. Egy hatalmas kastély Berlin mellett, amiben most élt Hess, az apja, Isla és Wolf. A Hess ügyvédi iroda és annak és a nagyapámnak minden vagyona.

Miután beszéltem Götz-zel fel mentem abba az irodába, amit a gettó kis tanácsában volt. Ott már várt egy katona és Freyer. A fejem bódult volt még a reggeli pezsgőtől és ezt élveztem is.

- Uram, a város mellett nem hagyhatjuk a holtakat. - mondta Freyer doki.

- Vigyétek őket a gettó mellett a rétre. - mondom, közben meggyújtom a zsebemből elővett cigarettát. - Ha a varrodából vissza jöttek a nők választani kell felszolgálót az esti bálra.

Miután egyedül maradtam akkor, újra a piás üveghez nyúltam. Átnéztem az összes Freyer által írt listát és ezzel el is ment a délután. Ezt mindig gyűlöltem csinálni. Egy üveg bor után, Götz után mentem. Ő vitte azokat az embereket akiket nem vittünk el Auschwitz-ba, hogy megássák a sírjukat. Kocsival mentem ki, és egy embert a verembe is löktem akkor, amikor oda álltam. Götz mindig feszült lett amikor meglátott. Talán mert azóta velem volt, hogy Rudolf Hess megteremtette azt a szörnyet, ami akkor voltam. Ami azóta voltam. Az apja Hess barátja is volt, így mindig egymás mellett voltunk.

- Nemsokára vissza térnek, a varrodából. Készen állunk a gyilkolás..? - szálltam ki mosolyogva a kocsiból. Az egyik férfi a szavamba vágott. Az ott állók, akik már abba hagyták az ásást, akkor rám néztek.

- Eleve, azt mondták ellátást kapunk, mi ez az egész? - mondta. Én a fegyveremért nyúltam. Ideges voltam, mégis mosoly volt az arcomon.

- Jajj, Luke lelötted neki a poént. - szólt nevetve Götz.

- Nem értem,  miért kell takargatni. - ráztam meg a fejem. - Egyszerű a dolog. - fordultam a férfi felé aki a szavamba vágott. - Hazudtunk! - amikor ki mondtam, csak akkor vettem elő a fegyverem az övemről és fejbe lőttem. Aztán gyorsan a gödörbe hullott minden ember, aki azelőtt a gettóban élt, és a Freyer doki betegnek vélte őket. Meghaltak, egy olyan tömegsírban, amiről soha nem létezett papír sem, ugyanis akkor azt magammal vittem, Hess parancsára. Bedobtam az egyetlen papírt, ami létezett arról, hogy ott vannak. Azokat az embereket csak az emlékek őrzik.

Mielőtt ki mentem Götz-höz, az irodába mentem és átöltöztem az egyenruhámba. Az ingem alá raktam a nyakláncot, aminek medáljában az édesanyám képét öriztem. Az mindig nálam volt.  Aztán ki ittam a poharamból a whisky-t és ki mentem az irodából. Menet közben gomboltam be a katonai zakót és aztán meggyújtottam egy szál cigarettát. Amikor leértem a városba már indultak, vissza gyalog a nők a gettóba. Hiába figyeltem Götz nem volt mellettük. Annak ellenére is lelassítottam. Egy katonától kérdeztem meg hol van. Az mondta el, hogy a varroda mellé vitt egy lányt a varrodából. Én idegesebb lettem. Volt nála valami, ami kellett, hogy nyugodt tudjak maradni Hess mellett. Ahhoz az alkohol nem volt elég. Ha máskor csinálta volna ezt, nem érdekelt volna.

- Götz! Schmidt! - dühösebb lettem, mikor megláttam mit csináltak éppen. Annak ellenére, hogy élveztem a gyilkolást mindig voltak elveim. A lány aki előttük állt, hófehérre volt sápadva. Éppen azon dolgozott, hogy le vetkőzzön a két férfi előtt. Már amikor a kabátját le vette látszott, hogy női idomai látványosak. Amikor a lányra néztem, megsajnáltam. Akkor még ennyi volt. A szökés haja és a kék szemei annyira össze illettek, hogy inkább olyan képet festettek, mintha egy baba lenne. Gyönyörű volt. Abban a pillanatban, amikor megláttam úgy éreztem egy angyal áll előttem.

- Luke, csak szórakozni akartunk. - nevetett Schmidt. Ő végig a gettó őre volt. Lazán válaszolt. Götz azonban vigyázzba vágta magát.

-  A gettó tiszta. - jelentett. - Mi.. - mindig megakarta magyarázni. De én soha nem hallgattam meg. Fel emeltem a bal kezem.

- Az őrjárat lényege, hogy egész éjjel figyelsz a rendre. - kifújtam a cigim füstjét. - Ja, és Shcmidt a Reichsfhürer-ed vagyok, nem a barátod. Ne engedj meg ilyen hangot mégegyszer. Indítsatok innen. - A két katona további panaszkodás után ott hagyta a sikátort. Götz nekem adta a füves cigarettákat, amiket azért rendeltem, mert Rudolf Hess mellett csak így tudtam megmaradni. A lány megilletődve állt és nézte végig, ahogy a két katona el ment.

- Köszönöm. - ezt mondta nekem. Én ahogy újabb füst felhőt fújtam ki közelebb léptem hozzá. Már egy másik cigaretta első slukkja után.

- Gyere velem. - mondtam azzal a meggyőző hanggal, amit akkor is használtam amikor ki álltam az emberek elé. A lánynak nem kellett kétszer mondani. Fejét kissé meghajtotta és fel vette a kabátját a földről. Végig néztem. Olyan kecsesen mozgott, mint senki más azelőtt. - Este lesz egy ünnepség, azon engem fogsz szolgálni. Ne mozdulj el mellőlem és ahányszor üresnek látod a poharam adsz nekem piát.

- Uram, az anyám nem tudja hol vagyok. - szólalt meg. Máig emlékszem, hogy a hangjában akkor is.. azóta is csak azt hallottam engem mennyire boldoggá tesz. Olyan volt mintha angyal szólt volna hozzám.

Mégsem szóltam hozzá. Nem akartam, beszélni vele, nem mert zsidónak volt bélyegezve, azért nem szólaltam meg, mert akkor még nem akartam vele beszélni.

Amikor ezeken a német partikon voltam, egy kicsit mindig hányingerem lett. A bájosan felöltözött hölgyek, büszkén feszengtek, a nagy katonai címes uraik vagy partnereik mellett. Talán akkor, igen azon az estén szerettem meg azt a lányt.
Tudtam, hogy Hess provokálni fog. A mai este az utolsó amit még kihasználhatott. Ő sosem ismerte el mit tett, amíg meg nem halt. Nem akarta látni, mit teremtett belőlem, amíg meg nem öltem.

A lányba is azon az estén szerettem bele. Hess még ezt is képes volt kihasználni, legalábbis megpróbálta.
Rosemary, arra is emlékszem, ahogy el mondta a nevét. Amikor beléptem a nagy terembe, és fintorogva néztem végig megint az urakon. A vörös szemeim, talán akaratlanul is Hess-t keresték. A lány azonnal mellém lépett.

- Azt mondta hozzak italt, uram. Mit kér? - ennyit mondott. Amikor ilyen volt az őrülten dűhített, amikor úgy beszélt hozzám, mintha valóban, a német elvek miatt, feljebb állnék nála. Vele, ahogy senki mással, sosem gondoltam így. Habár ez nem mentség semmire.

- A nevem, Luke. - mondtam neki. Rá néztem és akkor megint azt gondoltam, hogy angyalt látok. Akkor akartam már tudni a nevét, mégsem kérdeztem meg akkor. A bunkoság és a marihuána nem engedett akkor még olyan közel hozzá. Senkit nem akartam szeretni. Azelőtt, hogy Hess elvette az anyámat, csak egy ember volt nekem fontos Wolfon kívűl. A neve Evangelia volt, én csak Eva-nak becéztem. A két barátom egyike volt, aki többször került az ágyamba is, mint bárki más.
Rose némán bólintott.

- Akkor szólítsam a nevén? - kérdezte. A hangja remegett a félelemtől, ez soha nem tűnt el.

- Most inkább hozz nekem whisky-t. - mondtam én, nem is törödve a kérdésével. Rose persze azonnal el is ment, hogy megszerezze nekem az italt. Én egy asztalhoz mentem és biztos voltam abban, hogy ez is a legrosszabb napjaim egyike lesz. Eva és Rose szinte egyszerre értek az asztalomhoz.

- Hallom, te is meg kapod a keresztet. - mondta Eva. A másik lány minden szó nélkül le tette az asztalra a poharat és megállt mögöttem. Én azonnal ki ittam a tartalmát Rose pedig teljesítve azt amit kértem tőle, azonnal fel veszi és el megy egy újabb adagért.

- Te pedig erre csak jobban gerjedsz, igaz? - felelek Eva-nak. Habár vele is mindig bunkóztam, nem gondoltam komolyan. Mintahogy mondtam Eva azon kevés emberek közé tartozott, akik fontosak voltak nekem.

- Te is tudod, hogy az embertől függ. - mosolygott rám csábosan. Ezzel a mosollyal mindig az ágyba tudott csábítani. Rose ismét whisky-vel töltött poharat tesz mellém az asztalra. - Jó ötlet lesz ez, a cigikre? - mutatott a barátom a pohárra. Nem akartam felelni, Eva-nak sem. Senkinek nem tartoztam beszámolóval. Hitler meg is mentette a beszélgetést, a kínos csendtől. Fellépett az emelvényre és bele szólt a mikrofonba, hogy üdvözölje vendégeit. Minden férfi, köztük én is, felállt és kezünket fel emeltük, amellett, hogy vigyázzba vágtuk magunkat.

- Heil mein Fhürer! - ezek a szavak ugyanannyira az emlékeim közé égtek, mint a sikolyok, amik miattam hangzottak fel. A legrosszabb talán az, hogy mindnek a nevére sem emlékszem. Nem ismertem őket és mégis meghaltak a kezem által.

A Fhürer órákig tudott beszélni, a Német Birodalom nagyságról, hatalmáról és saját terveiről. Mindig élvezet volt hallani, ahogy beszél függetlenül attól, miféle rémségekről is szóltak. Mert a háború önmagában felér egy rémálommal és mindent ami körülötte van, elpusztít. Ilyen voltam én is és ezért nem akartam közel engedni Rose-t. Hitler maga legalább ugyanannyira élvezte, ha ki állhat az emberek elé, mint azok hallgatni őt. Ahogy már mondtam nem vallottam azt az ideológiát, amit a nácik, viszont Hitler-t és azt a pozíciót is, amiben volt tiszteltem.

Körübelül egy óráig tartott mindig a Führer beszéde. Nos, mivel Rose szorgalmasabban hordta nekem aznap a piát, mintamennyire én bírtam, már felettébb szétcsúszva indultam el a színpad felé. Emlékszem a terem szélén mentem ahol csínos hölgyek igazították meg a ruhám. Eva barátai voltak, vagyis áriák akárcsak Evangelia. A sor végén mellett ott állt ő maga is.

- Legalább ne ittál volna. - ezt mondta, miközben mosolygott. A kezembe egy üveg Don Perion-t ad, amit a köszönet közben fel pukassztottam. Már nem emlékszem mit is mondtam abban a beszédben. Arra annál inkább, hogy miután lejöttem a színpadról újra a bárhoz mentem, de velem együtt mindenki aki itt volt az ünnepségen. Most következett egy egész éjszakás party amin mindenki ivott és bájcsevegett. Ok nélkül sosem veszekedtem Hess-sel, de ő amikor csak tudott belém kötött, azon az estén még egy ideig reméltem, hogy a pozíció miatt amivel felé kerekedtem ez másképp lesz. De mint mondtam, Rudolf Hess sosem ismerte azt a szörnyet amit belőlem teremtett.