Terra vezette a kis csapatot le, mellette Oliah sétált, mögöttük Janus, leghátul Julia és Alhadion. Csendben haladtak, majd Terra és Oliah beszélgetni kezdtek, és Julia is megszólalt, de csak halkan.
- Mi volt ez? - kérdezte Alhadiontól.
- Nem tudom, miről beszélsz. - mondta Alhadion, ujjain víg táncot lejtett a Fehér Gyűrű.
- A királynőnél, a fenyő, aztán az, ahogy Terrát üdvözölted...
- Nem emlékszem... miért, mi történt?
- A szemed mindig olyan furcsa fényben játszott, és most nem az aranyra gondolok, hanem egy sötétebb árnyalatra.
- Shuan emlékei. Neki sötét szeme volt. Méregzöld.
- Így is előtörnek az emlékei? - ijedt meg Julia. - Mágia nélkül?
- Úgy tűnik, igen. Félek, a kristályok, pontosabban amiatt a bizonyos kristály miatt, amit annak idején Shuan keresett. Közel van, és felvette velem a kapcsolatot.
Julia bólintott, majd megérkeztek a kristálybarlang bejáratához. Terra gyors puszit nyomott Oliah és Alhadion homlokára, majd elhúzta a bejárat előtti vastag függönyt.
- Legyetek nagyon óvatosak! - mondta Terra. - Remélem, megtaláljátok, amit kerestek.
- Igazándiból nem tudjuk pontosan, mi is az, amit keresünk. - mondta Janus.
- Reményt. Az ember, főként a mágus midig reményt keres. Majd meglátjátok, nem téveszthetitek el, mire vágyik egy mágus! - mondta Terra, és el is tűnt.
- Ez egy rejtvény. - mondta Oliah. - Menjünk, keressük meg a követ, tisztítsuk meg a barlangot, és essünk végre túl ezen!
A négy mágus bement a sötét barlangba, és egy szűkebb előcsarnokban találták magukat. A Fehér Gyűrű bevilágította az egész termet, és néhány árnyék vinnyogva húzódott vissza a következő terembe. Alhadion elmosolyodott, majd egy hatalmas gránitasztalhoz lépett.
Az asztalfőnél egy hegyikristálylény csontváza ült, a koponya arcán félelem és rettegés kifejezésével, mintha ott helyben érte volna egy szörnyűséges halál. Alhadion megfigyelte a kristálycsontvázat, majd megfogta a kezét, és felhúzta rá a Fehér Gyűrűt.
A gyűrű és a csontváz is felragyogott, a csontváz mintha elmosolyodott volna, majd összeesett, és tiszta hegyikristály maradt belőle. Alhadion visszavette a gyűrűt, felvette, és megnyugtató energia járta át.
- Minden rendben. - mondta Alhadion mosolyogva, majd az árnyak felé nézett, és sóhajtott. - Kellett ez nekem? Mindegy most már, ha itt vagyunk, megkeressük azt a kristályt, és megtisztítjuk a barlangot.
- Veled vagyunk, Dio. - mondta Janus.
Alhadion bólintott, majd intett Oliah-nak, hogy gyújtson fáklyát. Oliah meg is gyújtott egyet, Alhadion pedig eltette dobozába a Fehér Gyűrűt. A fáklya bevilágította a termet, de a kristályokat annál kevésbé. Lassan merészkedtek elő a kristálylények, és rosszat sejtetően morogtak. Julia majdnem felsikoltott, majd Alhadion halkan suttogta, hogy: "Bízz bennem!".
Egy obszidiánlény egyenesen Alhadionra rontott, de Alhadion egy energiasugárral megfékezte őt, és megkötözte. A lény visított, majd Oliah betömte a száját egy rongydarabbal.
- Ha bármivel próbálkoztok, nem állok jót magamért. - mondta Alhadion.
- Shuan Nirrakk? - lepődött meg a lény, kiköpve a rongyot.
- Izé.... - kezdte Alhadion. - Nem, nem egészen. Bocsáss meg, az én nevem Alhadion di Grecho, barátoknak csak Dio. Velencei fehérmágiaűző vagyok.
Mindannyiuk meglepetésére az obszidiánlény elmosolyodott, és megfogta Alhadion kezét. Azután hátrapillantott, és belemart Alhadionba.
Julia visszafogta a lényt, Alhadion pedig egy fénygömböt idézett meg, és addig tartotta az obszidiánlény mellett, amíg abból minden sötét energia el nem tűnt, és a kijárat felé igyekezett.
- Állj meg, kérlek! - mondta Julia. - Segítesz nekünk? Még megháláljuk a segítséged.
- Hát jó. - mondta az obszidiánlény, visszafordult, majd elvette a fáklyát.
A többi obszidiánlény ijedten hátrált, majd egymás közt suttogtak valamit Shuan Nirrakkról. Alhadion sóhajtott, és egy fénygömböt lőtt fel a mennyezet felé. A gömb viszont ötven méteren állt meg, a falakról és a tetőről kristálylények ugráltak le.
Janus megidézett egy varázskardot, Julia kúszónövényeket készített elő, Oliah tőröket vett elő, Alhadion pedig felhúzta a Fehér Gyűrűt. Kellemes energia járta át mindannyiukat, a Fehér Gyűrű meleg, fehér fényt bocsátott ki magából. A kristálylények először távolodtak, majd meglátták társukat, az obszidiánlényt, és nekirontottak.
Janus és Julia azonnal a segítségére sietett, de mire egy kristálylényt megfojtott a borostyán, egyet pedig kard vágott ketté, csak kristálycsontok és kődarabok maradtak a kristálylényből.
Alhadion egyenesen elborzadt, és egy tűzgolyót lőtt a többi kristálylény közé. Azok mind szétfutottak, Alhadion pedig leült a csontokhoz közel.
- Sajnálom, Éjfél. - mondta, majd halkan suttogott egy varázslatot, és maroknyi méretű obszidiánkövek maradtak hátra a lényből.
Alhadion elvette a köveket, keresztet vetett, majd egy újabb tűzgolyót lőtt arra, amerre a kristálylények menekültek. Julia és Oliah ijedten nézett össze, de nem szóltak semmit.
Oliah elkérte a köveket, eltette, majd jött a következő roham: achátlények egész seregei. Julia egy kúszónövénnyel magához húzott egyet, Janus pedig egy fénygömböt idézett meg, és megtisztította.
Kék csipkeachát volt, társai gyűlölettel nézték, és rátámadtak a sötétből. A lény viszont tőrt rántott, de a többi lény nevetett rajta. Közeledtek felé, de a csipkeachát elővett egy hegyikristálybotot, és mindegyik lény fejét megérintette vele. A lények egy pillanatra megálltak, elmosolyodtak, majd sírva ölelték át a csipkeachát lényt. Ő is velük sírt, majd mind megálltak Alhadion előtt.
- Mit keresel itt, boldogtalan halandó, ebben a kietlen, sötét királyságban? - kérdezte egy csillagachátlény, a legidősebb. - Bár sejtem előre a választ, mondd el te magad!
- Alhadion di Grecho vagyok. - kezdte Alhadion. - Ő itt a nővérem és két barátunk. Keresünk egy kristályt, és megtisztítjuk a barlangot az évszázados sötétségtől.
- Ez esetben segítségedre lehetünk. - mondta egy mangánachátlény. - Légy üdvözölve, bár nehéz szívvel engedlek be. Mit keresel pontosan?
- Az az én gondom. - komorodott el Alhadion, majd a Fehér Gyűrűvel megvilágította az első termet.
Tízfajta achátlény tízféleképpen reagált, és fénylett szintén. A Fehér Gyűrű fénye elől sok kristálylény elmenekült, és vészjósló hangokat hallattak.
- Dio, haza kéne mennünk... - kezdte Oliah. - A szüleink már várnak.
- Üzenek majd nekik, hogy jól vagyunk, de a kristálybarlangot addig nem hagyom el, amíg tiszta nem lesz. - válaszolt Alhadion. - Ha most elmegyünk, az achátok egyedül kevesek a többi, ki tudja, milyen lény ellen. Láttad Éjfélt. A saját fajtársai ölték meg.
- Jól van. - sóhajtotta Oliah. - De nincs ennivalónk.
- Oliah, én mindenre gondoltam! - mondta Alhadion nevetve. - Itt vannak a gombák.
- Te bolond vagy. - mondta Janus.
- Teremtek valami ételt. - mondta Julia, és egy földdarabhoz ment.
Az egyik achátlény ijedten kiáltott fel, és a többiek is a földre mutogattak. Julia zavartalanul ültetgetett, majd kristálycsont kezek ragadták meg, és húzták lefelé.
A Fehér Gyűrű ijesztő hangokat hallatott. Alhadion valami mást is látott a kristálycsontvázakon kívül: egy sötétköpenyes mágus volt, fekete, hosszú haján zöldköves korona fénye csillant meg, méregzöld szeme ijesztően izzott.
- Gyerünk Alhadion Suanir, vagy a lányt nem kapod meg élve. - mondta a jelenés hűvösen, szinte unottan. - Mindig ugyanaz a séma. A lánynak baja esik, és a hős lelkileg teljesen összetörik.
Alhadion lába és keze remegett, és egy varázskathoz készült. Egy szót préselt ki ajkai közül: Shuan.
- Próbálkozásod hasztalan. - mondta Shuan Nirrakk szelleme. - A lány rosszabbat kap, mint a halál. A mágiám sokkal erősebb, mint a tiéd, addig tart fogva, amíg én akarom. Szinte szórakoztató vagy.
Alhadion elindult, de a lába földbe gyökerezett. Oliah szólongatta, Janus igyekezett segíteni Julián, de hiába.
- Érzem a félelmed, Aranyifjú. - folytatta Shuan Nirrakk. - Ugyan hogyan képzelted, hogy ha nekem nem sikerült megszereznem a Zöld Követ, neked, a tizenhat éves nyámnyila anyja kedvencének miért fog?!
- Van segítségem. - mondta Alhadion, és kiszabadult a mágia hatása alól.
Shuan Nirrakk felszisszent, majd nevetve hátrált le egy lépcsőn.
- Akkor kapj el, ha tudsz, Arkhadion Suanir! - mondta, csettintett, és Juliát elnyelte a föld.
Alhadion hirtelen megtorpant, majd lerohant a lépcsőn. Shuan Nirrakk nem futott, de mindig öt lépéssel Alhadion előtt járt, lobogó köpenye csak néha tűnt el Alhadion szeme elől.
Alhadion egyszer Julia kiáltását hallotta, és abba az irányba sietett. Hamarosan egy labirintusba keveredett, minden irányból a megtestesült sötétség fojtogatta. A kiáltás egyszerre hallatszott minden irányból. Alhadion kétségbeesetten futott minden irányba egy keveset, míg végül a labirintus közepébe ért.
- Dio! - hallatszott Julia sikolya lentről.
- Már nagyon közel jársz. - mondta Shuan Nirrakk, és elmosolyodott. - És mégis túl messze. Vajon meddig bírod még ezt a stresszt? Mennyi az a maximum, amit kibírsz a teljes összeroppásig?
Hirtelen egy kutya ugatása hallatszott, majd a sötétből előlépett egy fekete-fehér állat. Alhadion egyből felismerte, egy border collie állt előtte, de valami nem stimmelt vele. Ásvány nyakörve volt, szeme barna, szőre csillogott, viszont a mosolya torz, szenvedő vigyorrá változott. A kutya lángolni kezdett, majd füstté változott, szenvedő csaholását sokáig lehetett még hallani. Alhadion gyerekkori állata volt. Három éves korában tűzvész pusztított otthonában, és kutyája, Mary odaveszett, amikor megpróbálta megmenteni. Azóta nem volt állata, és akkor elhatározta, hogy nem is lesz...
Julia kiáltása ismét hallatszott, és a látomás eltűnt. Shuan Nirrakk gonoszan kacagott, majd ismét eltűnt az útvesztőben.
Alhadion teljesen kétségbeesett, majd egy lépcsőn lerohant oda, ahol Julia kiáltásai és sikolyai folyamatosan hallatszottak. Alhadion végül megpillantotta Juliát, aki kristálylények gyűrűjében volt.
- Alhadion! - kiáltott fel Julia, majd betömték a száját egy hatalmas rubinkővel.
- Maradj még, kedvesem! - mondta gonoszan egy obszidiánlény. - Te ott! Őrködj!
- Igenis, asszonyom. - mondta egy rózsakvarclény, arcán egy könnycsepp folyt végig.
Az obszidiánlény elégedetten bólintott, majd Juliához fordult. Elővett egy gyanús üvegcsét, és Julia szájához emelte.
- Ezt idd meg, kedvesem! - mondta a lény, de Julia ellenkezett. - Ugyan, nem fogsz érezni semmit, ne félj!
Shuan Nirrakk szinte azonnal megjelent a lény mellett. Az obszidiánlény ijedten nézett rá, és megállt.
- Mehet. - mondta Shuan Nirrakk, és elfelé indult. - Ha megvan a lány, keressétek az Aranyifjút! Azt a kis bohócot nem téveszheted el, tapasztalatlan, artifaktián fehérmágus. A követ pedig nem találhatja meg, remélem, világos voltam.
Shuan Nirrakk elment, az obszidiánlény pedig megitatta a furcsa bájitalt Juliával. Julia és Alhadion egyszerre kiáltott fel, majd előbbi elaludt. Az obszidián Alhadionra nézett, majd felmutatta neki az üres üvegcsét.
- A kis barátnődnek annyi, Alhadion Suanir. - mondta a lény, és nevetett. - Ideje megadnod magad a körülölelő sötétségnek. Nem éreznél fájdalmat. Nem éreznél szánalmat, és erős lehetnél. Hív a sötétség! Ahogy az elődeidet is hívta, az egész emberiséget is! A Sátán és a mágusok az igazi urak!
- Ezt ugye nem Donna Khatrina üzeni? - kérdezte Alhadion.
Az obszidiánlény megzavarodott egy pillanatra, ezalatt Alhadion egy fénygömbbe zárta. A lény visított, de a fény csak jobban égette.
- Hol van Julia? - kérdezte Alhadion.
- Itt, ahova való. - mondta az obszidián, és nevetett. - Soha többé nem látod viszont.
Alhadion szeme arany fénnyel felizzott, és a fény még jobban perzselte a lényt.
- Várj, tudom, mit keresel! - mondta végül. - Kímélj meg, uram, és elviszlek oda!
- Miért bízzak benned? - kérdezte Alhadion.
- Mert annak a kristálynak a búvóhelye a barlang mélye, ahova soha nem jutsz el a segítségem nélkül. - mondta az obszidiánlény. - Talán azt akarod, hogy megöljön a famíliám? Rám hallgatnak. Még talán a kis barátnőd szenvedésén is enyhíthetek.
- Jól van. - mondta Alhadion, és lánccá változtatta a fénygömböt. - Vezess, de trükkel ne próbálkozz, mert akkor megjárod!
- Természetesen, uram. - hajolt meg a lény alázatosan, és elindult lefelé egy lépcsőn.
Alhadion gondolatai szüntelenül Julia körül jártak, és észre sem vette, hogy az obszidiánlény mormol valamit. Éppen felmentek egy másik lépcsőn, amikor kristálylények állították meg őket.
- Vigyétek az Obszidiáncsarnokba! - mondta az obszidiánlény.
- Igenis, asszonyom. - mondták a kristálylények, megfogták Alhadion karját, és elvezették.
Alhadion tiltakozott volna, de nem tudott kiszabadulni. A kristálylények nem fogták erősen, és nem is voltak olyan ádázok, mint a többi. "Mágia!" - sóhajtotta Alhadion.
Volt köztük egy gyönyörű, zöld kristálylény, hasonló a smaragdhoz, de Oliah mellett Alhadion megtanulta, hogy létezik egy smaragdhoz hasonló kő.
- Achirit dioptáz. - suttogta Alhadion.
A lény hirtelen felkapta a fejét, az obszidiánlény pedig elküldte őket.
- Ez a nevem. - mondta halkan a zöld kristálylény.
A többi kristálylény sírva fakadt, Achirit Dioptáz pedig őket vigasztalta.
- Nem akarok emlékezni az emberkoromra! - zokogta egyikük, egy rózsakvarclény.
- Ne sírj, ha akarod, elveszem az emlékeid. - mondta Achirit Dioptáz kedvesen, és keserűen mosolygott. - De akkor örökké csak árny maradsz. Önmagad hiányos, ismét boldogtalan árnya.
- Te el tudod venni mások emlékeit? - kérdezte Alhadion.
- Igen, egyszer sikerült. - mondta Achirit Dioptáz elgondolkodva. - De nem ez az alapvető feladatom.
- Értem. Alhadion di Grecho vagyok.
- Achirit Dioptáz. Bár, már tudod. Én egy achiritlény vagyok, más néven dioptáz. Növelem a legtöbb fizikai teljesítményt, segítek az itt és mostban lenni, bár, vissza tudom hozni az előző életek emlékeit... Csak legyengültem tizenöt évvel ezelőtt.
- Tessék? - kérdezte Alhadion meglepetten. - Életek emlékeit hozod vissza?
- Tudod, ez nem elterjedt nézet, de Keleten úgy hiszik, az embernek több élete van, a lélek maradandó, a test elmúlik, és a lélek vándorol másik testbe, ha az előző... Érted, gondolom.
- Igen. - mondta Alhadion, majd elővette a vízgyűrűt. - Ezt a Vízelementálok királynőjétől kaptam. A nővérem ékszerész, én mágiaűző vagyok, úgy tudom, vízzel lehet energizálni az ásványokat.
- Vidd innen, jó Alhadion Suanir! - mondta Achirit Dioptáz ijedten. - Az én fajtám oldódik a vízben, mint a cukor vagy a só.
- Sajnálom. - mondta Alhadion.
Sokáig némán haladtak, majd egy cellához értek. Achirit Dioptáz sóhajtott.
- Eleged lehet abból, hogy szolgáld a gonosz kristályokat. - mondta Alhadion.
- Bár értenéd szavaidnak súlyát, Suanir! - mondta Achirit Dioptáz. - Tizenöt éve kerestél, de csak a könnyemet találtad. Te, azaz Ő tette a barlangot ilyen gonosszá. De hallgatlak, az Árnymester bűnei nem a tieid.
- Ha segítesz nekem, megtisztítjuk a barlangot. Azért vagyok itt, higgy nekem! Esküszöm, jó szándékkal jöttem.
- Mit kívánsz tőlem? - kérdezte Achirit Dioptáz.
- Van egy lány, a neve...
- Julia Septimo?
- Igen. - csillant fel Alhadion szeme.
- Őt maga az Obszidiánkirálynő kristályosította. Éppen úgy, mint társaimat. Semmi esély, sajnálom.
- Az nem olyan biztos. Jól figyelj, az ismert világ hamarosan meg szűnik létezni.
Ekkor Alhadion mesélni kezdett a Fehér Gyűrű elkészítésétől kezdve a kristálybarlangig, minden egyes kis részletet elmondva. Achirit Dioptáz hol elsápadt, hol elmosolyodott, majd Alhadion a történet végére ért.
Achirit Dioptáz komoran bólintott, majd a kristálylényekhez fordult.
- Drága testvéreim! Tudjuk jól, hogy hajdanán hajadon leányok voltatok, amíg az Árnymester meg nem jelent. Most segítenünk kell ezen a fiún és magunkon, és megtisztítjuk a barlangot! A hely megint szép lesz, ti pedig emberként térhettek vissza! Itt az idő, amire vártunk, az Aranyember, kinek mégis sötét a múltja, eljött, hogy felszabadítson! Én segítek rajta, ki van velem?
- Esélyünk sincs. - sóhajtotta egy rózsakvarclény. - Shuan Nirrakk és az Obszidiánkirálynő túl erős.
- Ha segítetek nekem, visszazárom Shuant oda, ahova való. - mondta Alhadion, majd felmutatta a Fehér Gyűrűt. - Nekem meg sikerülhet a dolog, ha minden erőmet latba veszem, de a biztos sikerért kell egy kis segítség. Mit szóltok?
- Veled vagyok. - mondta egy kristálylény.
Alhadion mellé lépett, majd társai is követték. Alhadion és Achirit Dioptáz elégedetten bólintott, majd utóbbi a cellákhoz lépett, intett, és az összes kinyílt.
A rabok, ifjaktól az idősekig, férfiak és nők meglepetten néztek Alhadionra, majd a kristálylényekre.
- A szabadságért! - kiáltotta Alhadion, ujján a Fehér Gyűrű egyenesen ragyogott, és minden rab varázslatokhoz készült.
Alhadion először meglepődött, majd intett Achirit Dioptáznak, hogy vezesse őket.
Achirit Dioptáz pedig végigvezette őket a teljes emeleten, és minden mágust, illetve rab kristálylényt kiszabadítottak. Juliát viszont sehol nem találták, majd Achirit Dioptáz megállt a felfelé vezető lépcső alján.
- Merre tovább? - kérdezte.
- Meg kell találnunk Shuan Nirrakk rejtekhelyét. - mondta Alhadion. - Persze előbb megkeressük az achát barátaimat is.
Achirit Dioptáz bólintott, majd felrohantak az előcsarnokba. Az achátok éppen az obszidiánok ellen harcoltak, Alhadion viszont nem látta Janust és Oliah-t.
Alhadion egy tűzgolyót lőtt az obszidiánlények közé, az achátok, meglátva őt, megújult erővel támadtak ellenfeleikre. Az obszidiánok hátráltak, és elmenekültek.
Egy fénygömb találta el őket, és a földre terültek. Alhadion odakapta a fejét, és megkönnyebbülten sóhajtott.
- Janus! - kiáltott fel, és átölelte barátját. - Oliah?
- Dio! - hallatszott Oliah sikolya, mögötte az Obszidiánkirálynő állt, tőrt szegezve Oliah nyakának.
- Elhallgass, szuka! - vicsorogta az Obszidiánkirálynő.
- Tedd le azt a hasztalan vasdarabot, te aljas némber! - felelte Oliah.
- Engedd el őt! - mondta Alhadion, kezében fénygömbbel. - Különben nem állok jót magamért!
- Most csak viccelsz velem, kölyök? - kérdezte az obszidiánkirálynő nevetve.
Alhadion alig láthatóan intett a fejével, majd a fénygömb eltalálta az obszidiánkirálynőt. A lény visított, Oliah pedig belemélyesztette a kését.
Mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottak, majd egyesével érkezett a többi obszidiánlény. Alhadion, Oliah és Janus vállvetve harcolt, amíg minden megmaradt obszidiánlény meg nem tisztult.
- Jók vagyunk. - mondta Janus.
- Határozottan. - mondta Alhadion, majd az obszidiánlények azonnal a következő ellenséges csapatra vetették magukat.
Alhadion egy ideig figyelte, ahogy az obszidiánlények egy része "térít", a többi írtja a romlott lelkűeket.
Amikor az utolsó ellenséges lényből csak csont maradt, Alhadion elfordult, és hamar viszontlátta szerény vacsoráját. Achirit Dioptáz támogatta föl a padlóról, majd az egyik obszidiánlény egy dioptázlényt vezetett Alhadionhoz.
- Dio! - borult a lény Alhadionra.
- Julia! - könnyebbült meg Alhadion, és sírt.
Julia is zokogott, közben oldódott. Achirit Dioptáz figyelmeztetett a dioptáz oldhatóságára, mire Julia könnyei elapadtak.
- A vízgyűrű... A barlang... - kezdte Julia.
- Minden megvan. - mondta Alhadion.
"Ne olyan sietősen!" - hallotta Shuan Nirrakk hangját a fejében. Árnyékként vetült a falra, és gonoszan mosolygott. Alhadion hirtelen azt sem tudta, fiú-e vagy lány, és remegve vette elő a Fehér Gyűrűt.
- Távozz! - mondta Alhadion.
"Különben mi lesz? Kiírtasz önmagamból? Ne is haragudj, de erre nem vagy képes. El fogsz bukni, ha nem ma, akkor holnap."
- Nem. - mondta Alhadion. - Nem félek tőled.
A Fehér Gyűrűt az árnyképhez közelítette, és az lassan hátrált.
Most Alhadionon volt a sor, hogy nevessen, majd egy kicsi dioptázdarabot vett elő. Shuan Nirrakk gyűlölettel nézett rá.
- Befelé. - mondta A. - Na, mi lesz?
Shuan Nirrakk nem mozdult. A kő
- Édes istenem! - mondta Oliah.
- Julia? - kérdezte Alhadion félénken.
- Megvagyok. - mondta Julia.
-Dehogyis! - mondta Alhadion, és közel hajolt hozzá. - Megbízol bennem?
- Dio, mire készülsz már megint?
- Nem fog fájni.
Alhadion mély levegőt vett, majd felhúzta a vízgyűrűt Julia ujjára. Alhadion behunyt szemmel, halkan mondta a Miatyánkot, Julia bőre pezsegni kezdett
Alhadion végzett, de nem mert odanézni. Valaki a nyakába borult. A bőre puha volt, az illata kellemes, fenyőgyanta. Alhadion kinyitotta a szemét.
Julia mosolygott vissza rá, majd ajkát az ajkára forrasztotta. Éppenséggel ez nem volt Alhadion ellenére, de nagyon összezavarodott.
Julia elengedte, majd elfutott egy vidám dalt énekelgetve.
- Dio, rúzsfolt az arcodon... - kezdte Oliah.
- Minden rendben? - kérdezte Janus
- Ilyen klassz barátnője biztos nincs Shuannak. - nyögte ki Alhadion, majd visszatértek a felszínre.
Egyvalaki azonban szorosan követte őket. Egy napló címe árulta el a nevét: Marcus di Angelo.