Alhadion, amint hazaért, a nappaliba hívott mindenkit, és részletesen elmondott mindent a fenyővel és a varázsgombákkal kapcsolatban. Olivia és Oliah egyenesen elborzadt, Janus ijedten nézett körbe, Theseus viszont nyugodtnak tűnt, egyetlen pillanatig.
- Szükségem lesz a segítségetekre. - mondta Alhadion. - Szigorúan óvatosan, csak kesztyű és a Fehér Gyűrű használatával, különben nem csak a szobának, de Velencének is befellegzett!
Theseus kissé riadtan, de lassan bólintott, majd mind elővettek egy-egy pár kesztyűt, lehozták a Fehér Gyűrűt, az asztalra tettek tíz régi, rongyos lepedőt, és munkához láttak.
A lényeg az volt, hogy kinyerjék egy gomba nedvét, és a többit legyengítsék vagy megsemmisítsék.
Alhadion lehozta azt az üvegcsét, amit Shuan Nirrakk hagyott rá, és hálát adott az Úrnak ezért. A teljesen lecsapolt gombalé teljesen megtöltötte az üveget, ezt gondosan eltették.
A gomba azonnal elszáradt, és gyilkos galócává változott. A többi gomba visongott, Julia közéjük dobta a galócát, hogy rendet teremtsen. Az egyik gomba összefonódott a galócával, és kilőtte spóráit. Oliah elővett egy zsákot, összeszedte a spórákat, mielőtt az újabb adag gomba a fadeszkákon nőtt volna ki. Alhadion a gombához közelítette a Fehér Gyűrűt, mire az elengedte az alig élő galócát. Olivia elvitte a galócát, Janus pedig gondolt egyet, és egy tűzgolyócskát lőtt a gombák közé. Sok gomba, amiket közvetlenül ért a láng, nőni kezdtek, a távolabbiak leve viszont felforrósodott, kilökték spóráikat, levük szétfolyt, mint a víz, a gombák húsa szétrobbant, és lila, kristályos anyag maradt hátra belőlük. Theseus összegyűjtötte a tiszta vizet, Oliah a gombatörmelékkel bajlódott, Alhadion pedig biccentett Janusnak, és összeszedte a kristályt.
- Szép. - mondta Alhadion. - Valaki jegyzetel?
- Majd én! - mondta Oliah. - Nem szeretnék ilyen gombarészeket szedegetni.
- Pedig jól csinálod. - mondta Alhadion mosolyogva.
- Dio... Jól van. Anya, jegyzeteled az eddigieket?
- Rendben van. - mondta Olivia, elővett egy papirost, egy lúdtollat, és várt.
- Lecsapoltuk a gomba levét. - kezdte Alhadion. - Eltettük, majd a gomba elszáradt, és galócává vált. Egy gomba egybenőtt vele, kilőtték spóráikat, összeszedtük. A galócát elvittük. Tűzpróba szerint a közvetlen égetés erősíti őket, de a levük forralása gyenge pont. A víz kiszivárgott, a spóra kilőtt, lila kristály maradt hátra, eltettük. Jégpróba jön.
Janus megfagyasztotta a maradék gombát, amik a jégburkon belül szétrobbantak, mérgezett levük megfagyott.
Alhadion és Oliah megpróbálta kiolvasztani a levet, de először nem sikerült nekik. A jég lassan fémmé változott, ezt Alhadion eltette a kristályoktól nem messze.
Olivia folyamatosan jegyzetelt, majd Janus és Theseus összeszedte a gombamaradékot. Mind az összegyűjtött gombarészet figyelték, majd összenéztek.
- És most? - kérdezte Julia.
- Donna Khatrinának a gomba egy új gyűrűhöz kellhetett. - mondta Alhadion. - A spóra jó kérdés, mire jó, de a lé méreg, a szárított része a kő, a fagyott léből lett a fém.
- Nekem mára elég is volt ennyi gombászkodás. - mondta Oliah. - Ne haragudjatok, de nem akarom tudni, mire jó a spóra.
- Azok az elátkozott kövek. - mondta Julia. - Azonnali halált okoznak, ha kesztyű nélkül érünk hozzájuk.
- Elteszünk mindent, és elpusztítjuk a maradék gombát. - mondta Alhadion. - Véget vetünk ennek itt és most! Ki jön velem a fenyőhöz?
Néma csönd lett, majd Janus, Oliah és Julia előlépett.
- Számíthatsz ránk. - mondta Janus.
- Remélem, nem követünk el semmi ostobaságot. - mondta Oliah.
- Hát igen, nagy a kockázat... - mondta Alhadion. - Üdv a világomban!

Negyed órával később már az elátkozott fenyőnél voltak mind a négyen. Alhadion intett, mire Janus melegíteni kezdte a gombákat. Azok csak a kalapjukat ingatták, és nőni kezdtek. Oliah bosszankodott, és közéjük dobta a Fehér Gyűrűt.
Alhadion ijedtében felkiáltott, majd egy tűzgolyó csapódott neki a gombáknak. A gombák egy része elpusztult, a többi elkerülte a végzetét.
A tűzgolyó emberi, női alakot öltött, majd egy furcsa nyelven osztott utasításokat. Rengeteg kis lángocska gyűlt hozzá, majd a lány visszafordult a fenyőhöz.
Rövid, vörös-fekete csíkos haja lángra kapott, majd egy nyílvesszőt lőtt Alhadion mellé egy fába. Alhadion nagyon meglepődött, amikor a lány olaszul szólalt meg.
- Mit kerestek itt? - kérdezte, íját felajzva. Ruháját is lángok borították, napsárga bőrén a lángok tetoválásokként jelentek meg.
- Figyelj, nem akarunk bajt. - kezdte Alhadion. - Az a kis, fehér gyűrű a gombák közt az enyém, és nagyon hiányzik. Nem hoznád ki nekem esetleg?
A lány, Julia, Janus és Oliah úgy nézett Alhadionra, mintha megőrült volna.
A lány eltette a fegyvert, és elvette a gyűrűt. Csodálkozva nézte, majd odaadta Alhadionnak.
- A fehérmágusokkal nincs bajom. - mondta, és kezet nyújtott. - Én vagyok a Tűz elem őrzője. Te ki vagy, mágus?
- Alhadion Suanir di Grecho a nevem. Nem vagyok semmiről sem híres.
- Híres bajkeverő. - mondta Oliah.
- Nem igaz! Mindegy, ő a nővérem, Oliah, a barátom, Janus Agrentium Septimo, és a húga, Julia Septimo. - mutatta be a többieket Alhadion.
- Örvendek. Akkor nem miattatok van itt a gomba?
- Nem. A boszorkány neve Donna Khatrina. Bonyolult ügy.
A Tűzőrző bólintott, majd füttyentett. Egy vízelementál érkezett meg, Julia integetett neki. Az elementál biccentett, majd eláztatta a gombákat. Sokak elrothadtak, amíg a többi túlélte. A lány köszöntötte a Tűzőrzőt, majd bemutatkozott a Vízelementálok királynőjeként. Julia mosolygott, és bemutatta a többieket, és elmesélte, hogyan mentette meg a királynő Alhadiont.
Alhadion nem győzött hálálkodni, mire a Vízkirálynő elmosolyodott, majd komor arccal fordult vissza a gombákhoz.
Hamarosan egy levegőlény bukkant fel, és egy erős széllökéssel próbálta kitörni a gombákat. Egy részük elpusztult, a többi még megmaradt. A lény Levegőszellemként mutatkozott be, majd a négy mágus is bemutatkozott. Aggódva nézték az ázott-égetett-fújt gombákat, amíg meg nem jelent egy földsárkány.
A sárkány masszív sziklatestével agyonnyomta az utolsó gombákat is, majd udvariasan bemutatkozott Földsárkányként.
Alhadion alig fogta fel, hogy a gombák elpusztultak, a fenyő éledni kezdett, és az elementálok létezését. Eszébe jutott, hogy neki még mindig nincs meg a varázsereje, és szinte sírva fakadt.
Hogy ezt ne lássák rajta, a fenyőhöz rohant, végigsimított a törzsének csonkján, és az nőni kezdett. Elégedetten sóhajtott, és visszafordult a többiekhez.
- Hálásan köszönöm! - mondta az elementáloknak.
- Szívesen segítettünk, di Grecho úrfi. - mondta a Vízelementálok királynője. - Meghívhatlak titeket otthonunkba?
- Köszönjük a meghívást, de nem maradhatunk. - mondta Oliah.
- Miért? Segíthetnek nekünk, és mi is nekik! - mondta Alhadion. - Oliah, kérlek!
- Jól van! - egyezett bele Oliah.
- Nagyszerű! - vidult fel a Vizelementálok királynője.
Biccentett a másik három elementál felé, majd elindult a négy mágussal. Julia vidáman beszélgetett a királynővel, Janus kíváncsian nézelődött, Alhadion zavartan forgatta kezében a Fehér Gyűrűt, Oliah őt figyelte.
- Minden rendben, Dio? - kérdezte Oliah.
- Igen. - válaszolt bizonytalanul Alhadion. - Csak kicsit furcsán érzem magam. Éled a fenyőm, de még mindig nincs mágiám, és olyan érzésem van, hogy Shuant nem kedvelték az elementálok.
- Az olyan holtbiztos, mint hogy Donna Khatrina a lánya. - mondta Oliah bosszúsan. - Csak annyit mondunk rólad, hogy mágus vagy, de eltűnt az erőd. Rendben?
- Nekem mindegy. - mondta Alhadion mosolyogva. - Benne vagy egy csalásban?
- Csak ha muszáj. Amúgy meg, ez nem csalás, csak részigazságot mondunk.
Alhadion mosolygott, majd egy tó előtt megálltak. A Vízelementálok királynője füttyentett, mire egy Vízőrző, egy sárkány és egy szellem jelent meg egy hintóval. A királynő és a négy mágus beült, és csendben utaztak a palota felé, a tó mélyére. A Vízelementálok királynője Alhadionról kérdezett, de Alhadion az ablakból figyelte a tájat, Janus és Julia elmélyülten beszélgetett, Oliah pedig a döbbenettől sokáig nem is tudott megszólalni.
Végül megérkeztek a vízpalotába, asztalhoz ültek, és a Vízelementálok királynője ételt és italt hozatott, amiket szellemek, vízelementálok, őrzők és sárkányok hoztak be.
- Kikhez van szerencsém? - kérdezte a Vízelementálok királynője.
- Az én nevem Alhadion di Grecho, egy velencei mágiaűző voltam. - mondta Alhadion.
- Voltál? - kérdezte a Vízelementálok királynője kíváncsian. - Kifejtenéd bővebben, Alhadion úrfi?
Oliah, Janus és Julia összenézett, Alhadion pedig lassan bólintott, és a szájához emelte ujját.
- Shuanról egy szót se! - suttogta halkan, és elmosolyodott.
Oliah a Fehér Gyűrűvel kezdte, hol és mikor mutatta meg neki Alhadion. Ezután mesélni kezdett a keresztes háborúról, hogyan akarták leleplezni El Machót, és egy félresilkott terv miatt hogyan került Alhadion börtönbe. Szó esett a Fekete Gyűrűről, Donna Khatrina terveiről, végül a varázsgombákról, a Shuan Nirrakkos részről pedig egy szó sem esett, hasonlóan a Mágiaűzők jóslatáról sem esett több, mint egy megemlítés, mégpedig hogy Donna Khatrina a jóslat egyik "szereplője".
A vízőrzők vezetője felsikoltott a Donna Khatrina de Ramores-Nirrakk név hallatán, a sárkányok siratták Alhadion elveszett erejét, a szellemek a pápa épségéért imádkoztak, az elementálok sikoltoztak, de a királynő csendre intette mindannyiukat.
- Beszélnétek bővebben erről a jóslatról? - kérdezte kíváncsian, de aggódva. - Félek, ezen múlik a jövőnk.
A négy mágus összenézett, majd Alhadion remegő hangon elmondta a jóslatot, végül egy arckifejezéssel és egy vállrándítással jelezte, hogy többet nem mond, ennyit bírt első körben kinyögni. Julia aggódva nézett rá, de Alhadion intett, hogy nem kell aggódni érte, jól van.
A Vízelementálok királynője bólintott, majd megemlítette Shuan Nirrakk nevét. Julia és Alhadion összerezzent. Oliah sóhajtott, Janus nyugodtan ült.
- Felséges királynő, hallottuk ezt a nevet, de viselőjéről nem sokat tudunk. - mondta Oliah. Ő valóban nem tudott sokat, igazából egyikük sem.
- Nem? Nos, Velencében és környékén ismert feketemágus volt. - kezdte a Vízelementálok királynője. - Shuan Nirrakk, vagy ahogy sokan, többek között mi is hívjuk, az Árnykirály, kezdetben egy nagyon kedves, de nagyon furcsa fiú volt. Még mi, a királynők is fiatalok voltunk az ő fiatalkorában. A szülei lecsúszott nemesek voltak, később apja eltűnt, anyja pedig szerencsétlen véget ért, így a kicsi Shuan nevelőcsaládhoz került. A nevelőszülők rosszul bántak vele, kiéheztették, és kemény munkára kényszerítették.
Alhadion a homlokát ráncolta, majd figyelmesen hallgatta a Vízelementálok királynőjét a legkisebb arcrendülés nélkül. A királynő pedig folytatta.
- Egyik nap Shuant a bányába küldték a szülei, és ők is elkísérték. Akkor pedig belökték, és egy követ görgettek a bejárat elé. Szegény Shuan nem tudta, mit kezdjen, és átkozta szüleit és magát is a naivságáért, hogy a bányába jutott. Viszont teltek az órák, és egy földszellem jelent meg előtte. Ő elvitte Shuant onnan, és nagyon jó barátok lettek.
A Vízelementálok királynője sóhajtott, majd egy kristálypohárba vizet töltött.
- Gondolom, nem itt ért véget a történet. - mondta Janus.
- Nem, Septimo úrfi, ebben igazad van. - mondta a királynő elsötétült arccal. - A barlang nagy része kristálylények lakta terület volt, gazdag, mágikus ország, de ez hanyatlásnak indult már az utolsó római császár idején. A kristálylények gyönyörű, mágikus lények, de igen szeszélyesek tudnak lenni, és igen büszkék. Egyszer egy nagyon gőgös máguskirály fedezte fel a barlangot, aki kegyetlenül uralkodott a kristálylényeken. A király meghalt, de a kristályokat megmérgezte a király sötét energiája, majd az Úr odavezérelte a földelementálokat, akik egy kis barlangrészbe terelték a kristálylényeket, majd beomlasztották azt a részt. Azóta ember, állat és elementál be nem tette oda a lábát. - egy pillanatig néma csönd volt a szobában, majd a királynő ismét megszólalt. - Ki kér inni?
- Én kérnék. - mondta Alhadion, majd elvett egy pohár vizet. - Járt ott a barlangban más?
- Igen, sajnos, úgy tudom, ketten is, de csak egyikük tért vissza. Az egyik maga Shuan volt, a másik az egyik utolsó tanítványa.
- Donna Khatrina? - kérdezte Oliah.
- Nem, nem ő. Egy tehetségtelen uzsorás, aki csak eladni akarta a kristályokat.
- Belehalt? - kérdezte Julia.
- Nem ő. Őt később érte el a Sátán keze. Shuannak viszont nyoma veszett. De nagyon elkanyarodtunk. Shuan és Terra, a földelementál sokáig nagyon jóban voltak, és Shuan ereje lassan ébredezett. Ahogy pedig az ereje nőtt, egyre nőtt a kíváncsisága a kristálybarlang iránt. Egyik nap megkérdezte, mi is az, mire Terra elmesélte neki a történetet. Shuan ekkor megkérdezte, hogy valóban olyan ügyes mágusok-e, és meg lehet-e tisztítani az erejüket, hogy az elhunytakból kristálygömb készülhessen. Terra nagyon megijedt, és elfutott, hogy szóljon a felettesének, a Földszellemkirálynak, Shuan pedig olyan közel ment a barlanghoz, hogy meg is érezte az erős feketemágiát. Az pedig csak rontott a helyzeten, hogy a nevelőszülei miatt ért sérelmet még mindig nem felejtette el. A barlangot akkor még nem nyitotta ki, de mindig a beomlasztott bejárat előtt imádkozott, nőttön nőtt az ereje és a sötétség a szívében, amíg egy nap olyan erős nem lett, hogy a hatalmas barlang szája elé nevelőszülei által odagörgetett sziklát kirobbantotta. A robbanás hangja felkeltette örök álmukból a kristálylényeket, és egyikük egy kis résen át kiszökött. Obszidián volt, az egyik legerősebb, aki követte Shuant, és rendületlenül segítette őt sötét terveiben. Egyszer aztán megszületett Khatrina Nirrakk, a kristálynő pedig elnyerte méltó büntetését a túlvilágon.
- Tehát akkor nagy baj még nem történhetett. - mondta Janus. - Donna Khatrina születése előtt, utána meg pláne, azt hallottam, a kiképzése túl sok energiát vett igénybe ahhoz, hogy Shuan Nirrakk bármi másba belefogjon.
- Mi is ezt hittük. - sóhajtotta a Vízelementálok királynője. - Évekkel azután, tizenöt esztendeje viszont Shuan nagy terveket szőtt: uralkodni akart az összes máguson és a világon is, és ellátogatott a kristálybarlangba, mint mondtam korábban, egy uzsorással. Shuan mindössze egy követ keresett, ami igen ritka, igen erős és sokoldalú, de ott olyan is létezhetett valaha, a legenda szerint. Talán soha nem találta meg, legalábbis nem tudunk róla, mert az uzsorás felborította az egyik, utolsó terem plafonját tartó smaragdoszlopot, és a barlang utolsó terme teljes egészében összeomlott. Bár az uzsorás kijutott, Shuannak nyoma veszett, az viszont kizárt, hogy ne élne.
- Miből gondolja? - kérdezte Oliah.
- Terráról tettem említést. Az obszidiánkristály először őt végezte ki, de amíg Shuan ereje jelen van, Terra szelleme éjjelenként visszajár a Földszellemkirályhoz. Tudjátok, mi aggaszt engem minden nap, és nem hagy nyugodni éjszaka órákon át? Terrával éjjelenként beszélgetünk mi, a négy elemtálkirálynő, és mindig a Mágusjóslatot emlegeti. Shuan életben van, és ha a megérzésem nem csal, az egyik kristály megmenthette, vagy ilyesmi...
- A kristálylények valóban olyan erős mágusok lennének, hogy az emberek sorsába avatkozzanak bele? - kérdezte Alhadion.
- Valóban. - mondta a királynő elsötétült arccal.
- De... ha rossz kezekbe kerül ez a hatalom, mit kezdhetnek az elementálok? Mit kezdhet a pápa, az egyház, ha ima közben kivégzik őket? - kérdezte Alhadion ismét.
Julia ijedten nézett rá, és az asztal alatt megfogta a kezét. Alhadion lassan ránézett, majd visszafordult a királynőhöz.
- Felség, én megkereshetem Shuant, de ehhez segítségre van szükségem. - mondta Alhadion halkan. - Kérem, mutassa meg, hol van a barlang, és a társaimmal véget vetünk ennek az állandó rettegésnek egyszer és mindenkorra.
- Dio, eszedbe se jusson! - mondta Oliah. - Ó Uram, kímélj meg ettől!
- Ha nagyon ragaszkodsz hozzá, nem bánom. Legyetek nagyon óvatosak!- mondta a Vízelementálok királynője, és egy kicsi, tengerkék gyűrűt vett elő. - Tessék, itt ez a gyűrű, ha baj lenne, rám gondoljatok, vízzé változtok, és visszajuttok hozzám. A gyűrű majd elvezet Terrához, ő ismeri az utat a kristálybányához.
- Hálásan köszönjük! - mondta Julia.
A négy mágus felállt, megköszönték a segítséget, majd a gyűrűből áradó halvány, kék fényt követték.
A négy mágus a fenyőhöz ért, itt a vízgyűrű fénye egyértelműen lefelé mutatott.
- Van ásótok? - kérdezte Janus.
- Hogy mi? - kérdezte Alhadion.
- A fenyő alá kell mennünk. - mondta Janus. - Sajnálom, Dio, de útban van a fenyő.
- De ő egy érző lény! - mondta Alhadion. - Nem áshatjátok ki!
- Nyugalom, Dio! - mondta Oliah. - Csak kiássuk, és átültetjük. Ennyi, nem teszünk kárt benne.
- De ő itt érzi jól magát. Mondd meg nekik, Julia!
- Közeledik valaki. - mondta Julia, és messze dél felé nézett.
A négy mágus feszülten figyelt, majd egy földszellem jelent meg előttük.
- Kik vagytok, idegenek? - kérdezte, és hátradobta zöldes csuklyáját.
- Terra, te vagy az? - kérdezte Alhadion. - Micsoda szerencse, ezer éve nem láttalak!
- Ő Terra? - kérdezte Oliah meglepetten. - Hiszen én ismerlek téged!
- Oliah, Alhadion, szervusztok! - köszönt Terra, majd Juliához és Janushoz fordult. - Terra vagyok, Olivia di Grecho egyik legjobb barátnője, így az egész di Grecho famíliájé is. Istenem, hogy megnőttetek! Oliah kislány volt még, amikor utoljára láttam, Alhadion meg még csak csecsemő... De bizonyára nem azért jöttetek, hogy csevegjünk.
Janus bólintott, majd előadta kérésüket, hogy a kristálybarlangba akarnak menni, hogy megtisztítsák a barlangot. Terra sóhajtott, majd a fenyőtől pár lépésre megállt, és egy titkos lépcső jelent meg. Biccentett a kis csapat felé, majd elindultak lefelé.