Alhadion a szobájában ébredt, Janus imádkozott mellette, illetve egy furcsa, jelenséghez hasonló lány ült mellette.
Alhadion kissé felült, amint Janus befejezte az imát. A lány egy poharat nyújtott Alhadionnak.
- Jobban vagy? - kérdezte a lány.
Alhadion bólintott, majd remegő kézzel elvette a poharat.
- Idd meg! - mondta a lány.
- Elzsibbadt a kezem. - mondta Alhadion.
- Segítek! - mondta a lány és Janus egyszerre.
A lány Alhadion szájához emelte a poharat, Alhadion pedig hálásan mosolygott, és megitta az italt.
Egy kicsit jobban érezte magát, majd megnézte magát az üvegpoháron: vörösesszőke volt a haja, mézsárga a szeme, az arany hatás nélkül. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd megnézte a kezét.
- Itt vannak. - mondta Janus, felmutatva a két gyűrűt és a talizmánt.
- Azt a gyűrűt...
- Nyugalom! - mondta a lány, és gyengéden megfogta Alhadion csuklóját. Mindketten mosolyogtak.
- Jobban vagyok.- mondta Alhadion. - Mi történt?
- Azt neked kéne tudnod. - mondta Janus. - Julia és Oliah talált rád az erdőben, egy fenyőfa mellett, Donna Khatrinával.
- Gondolom, amikor felmentem a szobámba... olyan homályos az egész! - mondta Alhadion. - Nem is ettem azóta.
- Annak már három napja, Dio. - mondta Janus. - Hozzak valamit?
- Igen, köszönöm. Valamit gyorsan.
Janus bólintott, majd kiment.
- Mire emlékszel? - kérdezte Julia.
Alhadion a Látókővel és a Kék Gyűrűvel kezdte, majd Donna Khatrina azon tervével folytatta, miszerint visszahozná Shuan Nirrakkot, és meghódítaná először Velencét, majd Európát, Bizáncot, végül az egész ismert világot. Beszélt még az örökségről is, és nagy vonalakban arról, miképp üldözte őt Donna Khatrina egyik emberével, végül egy medve is.
Csak azután említette meg azt a felfedezését, hogy a Fekete Gyűrű teljesen legyengítette, majdhogynem nem tudott lábra állni sem.
Julia bólintott, és megérintette Alhadion kezét.
- A Fekete Gyűrűt el kell pusztítani. - mondta Julia.
- Dehogy! - mondta Alhadion. - Ez bonyolult, de ha elpusztítjuk, nekem biztosan annyi. Meg aztán a gyűrűért is kár lenne, szép darab, szerintem...
- Janus mondta, hogy a nővéred készítette. Nagyon ügyes munka, csak a feketemágia ne csúfítaná el. Láttam a többi gyűrűt is. A fehérköves az egyik legszebb.
- Igen, az a legerősebb. Tiszta fehérmágia. Ju-Julia?
- Igen, Dio?
- Te és Janus...
- Janus a bátyám. - mondta Julia. - Julia Septimo vagyok, varázslónő.
- Alhadion Suanir di Grecho, fehérmágiaűző. Melyik mágiaág a területed?
- Tessék?
- Akarom mondani, mivel foglalkozol?
- Természet és gyógyítás a fehérmágián belül.
Alhadion bólintott, majd Janus megjött egy tál rántottával és néhány szelet kenyérrel, Oliah mellette jött egy kancsó vízzel a kezében.
- Alhadion di Grecho, a frászt hoztad rám! - mondta Oliah, és átölelte Alhadiont. - Jól vagy, öcskös, Donna Khatrina nem bántott?
- Jól vagyok, és nem, Donna Khatrina nem bántott. - mondta Alhadion.
Alhadion elmesélt mindent, kezdve azzal, hogy belelátott a Látókő és a Kék Gyűrű segítségével Donna Khatrina fejébe, és zárva azzal, hogy a Fekete Gyűrű elvette az erejét. Oliah végighallgatta, időközben Theseus és Olivia di Grecho is feljött, és ők is meghallgatták a történetet.
Theseus ajkait összeszorítva hallgatott, Olivia férje vállára hajtotta a fejét, Oliah egyenesen elborzadt ennyi szörnyűség hallatán.
- Küldjük máglyára Donna Khatrinát! - mondta Oliah. - Most már elég bizonyítékunk van ellene, minden téren!
- És ha felvetik, hogy azért tudtunk meg mindent, mert Alhadion is mágiaűző? - kérdezte Olivia. - És ha kiderül, hogy mi is azok vagyunk? Uram, irgalmazz nekünk!
- Majd kitalálunk valamit. - mondta Alhadion. - A pápa elleni merénylet önmagában súlyos vétség. Ehhez akár az a levél is elég, amit elloptam.
- Ez a lényeg, Dion. Loptad. - mondta Theseus.
- Azt nem mondjuk el. - mosolyodott el Alhadion. - Elvettem, ott van. A pápát és a dózsét nem a lopás érdekli majd, hanem az, hogy Donna Khatrina merényletet tervezett.
Megérkezett egy levél Eldhan hírnökétől. Janus vette el, és olvasta föl.
- "El Macho meghalt. Konstantinápoly a miénk! Dandolo magán kívül volt örömében, de a pápának nagyon nem tetszettek a fejlemények. Remélem, nálatok minden rendben. Minden jót nektek, Dio, remélem, nem keveredtél bajba..."
- Kicsit sem, á! - mondta Alhadion.
- Figyelj Dio, most, hogy nincs...akarom mondani, elveszett a mágiád, nem kéne beleártanod magad semmibe. - mondta Oliah. - Érted, mire célzok?
- Holnap iskola? - kérdezte Alhadion unottan.
- Pontosan.
- Nem mehetnénk inkább a pápához addig, amíg nem vagyok hivatalos mágiaűző? - kérdezte Alhadion.
- Kérlek Dio, ne! - mondta Olivia.
- Jól van... - mondta Alhadion. - Akkor holnap visszamegyek a scholába, amíg Donna Khatrina bármelyik pillanatban átkot küldhet Dandolo dózséra, a pápára vagy rám.
- Dion, ne felejtsd el, hogy te csak Alhadion di Grecho vagy a világ számára. - mondta Theseus. - Te még túlságosan fiatal vagy.
- Dio, úgyis megoldjuk valahogy, valamikor máskor. - mondta Janus. - Mi legyen a talizmánnal és a gyűrűvel?
- Jó helyre el kell zárni őket. - mondta Alhadion. - Senkié sem lehet. De nem szabad elpusztítani.
Mind bólintottak, majd ki is mentek Julia kivételével.
- Nekem sokat segít, ha sétálok az erdőben. - mondta Julia, a kezét nyújtva. - Nyugalom, az erdő nem bánt.
- Honnan tudod ilyen biztosan?
- Vigyázok rád, Dio. Bízz bennem!
Alhadion elmosolyodott, majd felállt, és követte Juliát az erdőbe.

Alhadion és Julia lassan végigsétált egy erdei úton, amíg egy tisztásra nem értek. A tisztás közepén egy kristálytiszta vizű tó volt, ennek partjára ültek le.
Julia levette a cipőjét, és lábát a vízbe lógatta. Szeme türkizen ragyogott, ami miatt Alhadiont egy nimfára emlékeztette.
- A szemed... - kezdte Alhadion.
- Mi van a szememmel? - kérdezte Julia.
- Nagyon...türkiz. Mondd csak, ismersz más, hozzád hasonló mágiaűzőket is?
- Nem, eddig nem találkoztam másokkal. Janusról is csak egy éve derült ki, hogy mágiaűző. Te mikor jöttél rá, hogy... szóval...
- Varázsló vagyok? Születésem óta tudjuk. Az egész családom mágiaűző. Anya bába, apa egy manipulátor, pénzre specializálódva, Oliah artifaktián, azaz a varázslattal rendelkező tárgyakhoz ért, Eldhan pedig gyógyító.
- Tényleg? - csillant fel Julia szeme.
- Igen. Sose voltunk egyszer sem orvosnál, mert anya és Eldhan mindent megoldott.
Julia bólintott, majd a víztükröt nézte. Alhadion is levette a cipőjét, hogy megmártsa a lábát a vízben. Julia Alhadion vállára hajtotta a fejét, és halkan dúdolt egy dalocskát. A madarak csiripeltek, és még rigó is közelebb ment hozzájuk. Alhadion megsimogatta, és sóhajtott.
- Eldhan. Remélem, Donna Khatrina keze nem ér el Konstantinápolyig!
A rigó füttyentett, tett egy kört Alhadion feje fölött, majd elszállt.
- Nem tudtam, hogy a mágia ilyen komoly lehet. - szólalt meg Julia.
- Hogy érted?
- Én csak játszom a madarakkal. Mások pedig ölnek a mágiájukkal. Értem, hogy ezért üldözik a mágiaűzőket, de mi van az ártatlanokkal?
- Semmi. Ha nem leplezed le magad, nem történik semmi. Vagy legyél olyan, mint Eldhan és illeszkedj be: ő gyógyít, és a templomos rendben fel sem tűnik, hogy mágiával dolgozik.
Egyszer csak valami zaj hallatszott: lassú, súlyos léptek.
- Ilyen nincs! - mondta Alhadion.
- Mi az? Nem látom...
- Medve.
- Meg ne mozdulj! - mondta Julia. - Nem bánt, ha nyugton maradsz.
- Nekem nem ez a tapasztalatom.
A medve szinte rohant az utolsó pár méteren, és Alhadion is futásnak eredt. Julia sóhajtott, és utánuk szaladt.
Alhadion kikerült egy málnabokrot, átugrott egy csalánt, nevetve nézett vissza, így nekiment egy fának. Julia megállt, és elborzadva nézte a fán veszélyesen himbálózó méhkast, majd a medvére tekintett.
A medve gyorsan közeledett Alhadionhoz, a méhkas pedig egyenesen Alhadionra esett úgy, hogy a feje beszoruljon a méhkasba. Alhadion ijedten kiáltott fel, megpróbálta levenni a fejéről a kast, közben a méhek ahol érték, ott csípték.
A medve mögötte bődült fel, Alhadion ismét nekiment a fának, széttörve a méhkast. Végre látott, és egyenesen elrohant a helyszínről, mögötte a méhek és a medve.
Julia felsóhajtott, felvette a megmaradt méhkasdarabot a földről, és elindult a medve után.
A medve megérezte a méz illatát, és Julia felé futott. Julia messzire eldobta a méhkastdarabot, és Alhadion után ment.
Alhadion nekiment egy csalánbokornak, mire Julia utolérte őt. Julia elindított egy gyökeret, ami egyenesen a tóba lökte Alhadiont.
A méhek abbahagyták az üldözést, és visszarepültek ahhoz a fához, ahol eredetileg volt a lakhelyük. Julia elégedetten bólintott, majd meglátta a fuldokló Alhadiont.
- Uram, segíts! - mondta, és a kezét nyújtotta Alhadionnak. - Nem hiszem el, hogy ilyen tehetséges mágus vagy, de nem tudsz úszni...!
Alhadiont elkapták a hullámok, és elnyelte a víz. Julia ijedten sikoltott fel, és elfordult.
Egyszer csak egy vízitündér lépett ki a vízből, karjai közt Alhadionnal. A tündér letette Alhadiont, biccentett Julia felé, majd eltűnt a vízben.
- Dio, minden rendben? - szólongatta Julia Alhadiont.
- Nyavalyás medve! - nyöszörögte Alhadion. - Julia...
- Hát, a medve volt a gyorsabb. - mondta Julia mosolyogva.
- Nem szeretem a medvéket.
- Pedig aranyosak. Gyere, meg kell köszönnöm a segítséget a gyökérnek!
Alhadion lassan bólintott, majd egy tölgyfához sétáltak a tó másik végén.
Julia halkan suttogott valamit a fának, majd végigsimított a törzsén. A fa lombja zölden, a törzse barnán ragyogott egy pillanatra, majd ága végigsimított Julia haján. Egy mókus ugrott a karjába, őt is megsimogatta, majd visszatette a fára.
- Imádom az erdőt. - mondta Julia mosolyogva. - Megmutatod azt a bizonyos fenyőt?
- Nem kellemes társaság az a fa. - mondta Alhadion komoran.
- Ugyan már, nekem minden fa a barátom. - mondta Julia. - Kérlek, Dio, még sosem láttam igazi, élő fenyőt!
- Rendben van. - sóhajtotta Alhadion. - Ha ragaszkodsz hozzá...
- Tényleg?
- Tényleg. Innen kicsit messze van, a déli határnál.
- Jól van. Vezess!
Alhadion és Julia elindult dél felé, útközben egy szó sem hangzott el köztük. Néhány kisebb állat követte őket, ezeket Julia mind megsimogatta, majd el is engedte. Alhadion minél közelebb értek, annál komorabb lett, csak akkor mosolyodott el, amikor két őzgida egyszerre akarta megsimogattatni magát Juliával. Ekkor az őzgidák Alhadionhoz mentek, aki egyszerre vakarta meg a két állat fülének tövét.
Alhadion meglátta a korábban menedékeként használt barlangot, és benézett, hogy ott van-e a medve. A medve ott volt, de szerencsére aludt. Megnyugodva sóhajtott fel, majd meghallotta Julia elfojtott sikolyát.
- Dio, oda nézz! - mondta halkan.
Ott, ahol a fenyő állt korábban, csak egy elszenesedett tönk és néhány tűlevél maradt, körülötte különböző, furcsa kinézetű gombák.
Alhadion közelebb ment, és lehajolt az egyik gombához.
- Alhadion? - lépett közelebb Julia.
Alhadion nem válaszolt, leszakított egy gombát, és bicskájával hosszában kettévágta. A gombából furcsa, csillogó, sűrű, lila anyag folyt ki, és ahová lecsöppent, ott a tűlevelek elégtek, és gomba nőtt a helyükre. Egy kis csepp lé Alhadion karjára esett, aki ijedten kapta el a kezét. Gyorsan letörölte a cseppet egy zsebkendővel, majd kitépett egy újabb gombát.
A gombára csepegtette a másik gomba levét, így az új gomba egy gyilkos galócává változott, majd kiégett, és két új varázsgomba nőtt a helyére.
- Alhadion, hagyd abba! - mondta Julia. - Gyere onnan!
- Maradj ott, Julia! - mondta Alhadion. - Varázsgomba, Donna Khatrina műve.
- Mégis mit akarsz azzal kezdeni? Elfelejtetted, hogy nincs mágiád?!
- Julia, kérlek, bízz bennem! Könyörgöm!
Julia sóhajtott, és hátrébb lépett. Alhadion egy pillanatra elmosolyodott, majd a felvágott gombát egy zsebkendőbe csomagolva eltette a tarisznyájába. Kitépett egy újabb gombát, azt is eltette, majd egy fehér port vett elő. Körbeszórta a gombával érintett területet, majd kilépett a körből. Egy papirosra írt egy varázslatot, és a papirost odaadta Juliának.
- Ezt olvasd fel, és közben nézz a körre! - mondta. - Az eredményt meg majd látni fogod, nagyon szép lesz.
Julia bólintott, elmondta a varázsigét, és egy mágikus burok vette körül a gombákat. A gombák a kalapjukat ingatták, törekedtek kifelé, de nem tudtak, és a burok határát elérve visszahajlottak. Alhadion nyelvet nyújtott rájuk, a fenyő megmaradt törzse pedig lassan éledni kezdett.
- Sosem hagylak cserben, barátom. - mondta Alhadion halkan.
- Tessék? - kérdezte Julia.
- Mondtam valamit? - kérdezte Alhadion.
- A fenyő...
- Igen, az meglehet. - mondta Alhadion elmélázva. - Amióta használtam a Zöld Gyűrűt, időnként Shuan Nirrakk emlékei jutnak eszembe. Ő ültette a fenyőt.
- Tehát Shuan környezetbarát? - nevetett Julia.
- Meglehet. - mondta Alhadion nevetve. - Vagy csak azért ültette a fát, mert Donna Khatrina utálja a növényeket és az állatokat.
- Ugye tudod, milyen hangulatrontó vagy néha az ilyen kijelentéseiddel, Alhadion? Mindjárt itt hagylak egy medvével.
- Bocsánat.
- Csak vicceltem, Dio!
- Ó. Hát persze, tudtam én!
Julia a fejét csóválta, majd észak felé futott, Alhadion utána. Egy pillanatra Alhadion visszanézett a fenyőre, majd folytatta útját Velencébe.