- Janus, kelj föl, hasadra süt a nap! - mondta Julia.
- Nem akarok iskolába menni! - mondta álmosan Janus.
- Kisfiam, muszáj. - mondta Julia.
- De nincs is tehetségem semmihez, és a mester csak unalmas mágiatörténetet tanít. Tele van a hócipőm.
Julia összeszorította az ajkát, majd egy inda tekeredett Janus lábára, és kihúzta őt az ágyból. Janus visítva húzta vissza magát a takaró védelme alá, majd Olio álmosan ballagott be a szobába.
- Anya, mi történt? - kérdezte Olio. - Janus miért visítozik már megint?
- A fiatalúrnak tele a hócipője a tanulással. - mondta Julia.
- Nekem a visításával van tele három pár hócipőm. - mondta Olio.
- Menj, mosakodj meg! - mondta Julia. - Az asztalon van a reggelid. Majd jövünk utánad.
- Nem akarok tanulni menni! - visította Janus, majd Julia hirtelen sírás hangjára lett figyelmes.
- Felébresztetted szegény kishúgodat. - mondta szemrehányóan. - Most örülsz?
- Megérdemelte. - mondta Janus. - Miának miért nem kell tanulni mennie?
- Mert apád még nem talált neki megfelelő mestert. Hányszor mondtam már neked pedig, sose figyelsz? - mondta Julia. - Téged azonban vár a tied. Aztán el ne kóricálj nekem, megértetted?
- Igen, anya. - morogta Janus, majd kelletlenül kikászálódott az ágyból, és lement reggelizni.
Julia sóhajtott, majd bevetette az ágyat, kihúzta a függönyt, és lenézett az utcára. Az előző éjjel egy portál nyílt pontosan oda, és egy üzenet jött át rajta. Ugyan Julia nem látta, de sejtette, hogy valaki Alhadionnak címezte.
- Anya? - szólalt meg egy tízéves kislány a háta mögött. - Rosszat álmodtam.
- Mit álmodtál, Mia? - kérdezte Julia. - Csak nem megint a gonosz manóról?
- Nem, egy gonosz néniről. - mondta Mia. - Nagyon messziről átjárót nyitott az utcára, és egy üzenetet küldött apának. Aztán apa elment megkeresni őt, és... a gonosz néni elfogta, és megkínozta, és elvette a varázserejét. De ugye csak álom volt, mint a többi, ugye?
Julia megölelte Miát, de nem szólt semmit. Alhadionnal rég óta tudták, hogy Mia álmai jóslóak is lehetnek, de Julia nem gondolta volna, hogy ilyen fiatalként. "Tíz éves, mégis mit gondoltam?" - kérdezte magától. - "Én is ekkor éreztem rá a varázserőmre."
Mia lassan megnyugodni látszott, és Juliával kimentek a szobából, amikor Alhadion toppant eléjük.
- Jó reggelt! - mondta Alhadion.
- Apa, ugye téged nem lehet csak úgy elfogni és elvenni az erőd? - kérdezte Mia.
- Ne aggódj! - mondta Alhadion, majd letérdelt Mia elé, hogy az ő szemmagasságába kerüljön. - Amikor még Janus nagyon kicsi volt, négy sárkány jött, hogy lerombolja a várost, de én és Oliah nénikéd, Janus és Eldhan bácsikád megállítottuk őket. Pedig a sárkányok is megpróbáltak elfogni és elvenni az erőm, de nem jártak sikerrel. Ne aggódj, Mia! Nem hagylak itt titeket. Soha.
- Akkor bizonyára csak álmodtam. - mondta Mia megnyugodva.
Lerohant a lépcsőn az étkezőbe, majd vidám nevetés hallatszott odalentről. Julia és Alhadion azonban elkomorodott.
- Mi áll abban az üzenetben? - kérdezte Julia. - És ki írta?
- Donna Khatrina visszatért. - mondta Alhadion. - És megüzente nekem, hogy hamarosan támad, még mielőtt a dédunokái megszületnének. Meg kell állítanom.
- Főleg, ha Octavio is ott lesz. - mondta Julia. - Mia álmaiban mindig megjelent egy árnyék mellett, és elrabolta őt tőlünk. A gonosz manó.
- Mia álmokat lát? - kérdezte Alhadion. - Miért nem szóltál nekem?
- Nem tudtam, hogy valóra válnak... - mondta Julia. - Nem sokat törődtem ez idáig az álmaival. Azt hittem, csak Janus rémmeséitől ijedt meg, vagy ilyesmi...
- Julia, küldd el a fiúkat iskolába, Miát pedig Oliah-hoz! - mondta Alhadion. - Muszáj elmennem, és leszámolnom Donna Khatrinával. De senki nem maradhat itthon, menj el Janushoz! Vigyázz magadra, és ne szólj senkinek! Nem szándékozok tömegpánikot kelteni.
- Rendben, Dio. - mondta Julia, majd arcon csókolta Alhadion. - De ígérd meg nekem, hogy visszajössz!
- Az Úrra esküszöm neked, visszajövök. - mondta Alhadion.
- Ne esküdj Rá! - mondta Julia. - Ha visszaérsz, az csakis azért történhet, mert a jónak kell győznie. Hiszek benned és a jóságodban.
Alhadion elmosolyodott, majd eltűnt.

Alig egy óra leforgása alatt Alhadion megtalálta Donna Khatrinát, idősebb fiát és Octaviót a Földön a délnyugati erdőben, amint éppen beszélgettek.
- A te hajdanvolt mestered, Alhadion sokkal gyengébb, mint hinnéd, Octavio. - mondta Donna Khatrina. - Én azonban olyan dolgokra taníthatlak téged, amikről ő álmodni sem képes. Ha összekötjük a vérünket, fiammá és tanítványommá fogadlak, megtisztítjuk Magiopolist az elementáloktól. És a város a miénk lesz.
- Jól van. - egyezett bele Octavio. - Elvezetlek Magiopolisba, de ígérd meg nekem, hogy tanítasz!
- Áruló! - hallatszott Thalia kiáltása, majd előjött a fák közül, és íját Octavióra szegezte. - Mocskos áruló! Városunk legnagyobb ellenségével szövetkező álnok kígyó, Alhadion bízott benned!
- Bolond volt, hogy így tette. - mondta Donna Khatrina. - Egyedül, kis hegyesfülű? Egyedül akarsz hármunkkal szembe szállni?
- Nem egyedül. - mondta Thalia mosolyogva.
Füttyentett, mire a Tanács tagjai sorra előjöttek a rejtekhelyükről, néhányan Alhadionhoz nagyon közel haladtak el, de nem vették őt észre a Homály Gyűrűje takarása miatt. Octavio kétségbeesetten pillantott körbe, Donna Khatrina azonban csak megsemmisítő pillantást vetett Alhadion régi tanítványaira, és elnevette magát.
- Ti engem nem győzhettek le! - mondta. - Egyedüli nagy ellenségem Alhadion, a ti imádott vezetőtök volt. De ahogy látom, ő nincs itt. Meghúzódott a kis odújában.
Diego ökölbe szorította a kezét, majd Donna Khatrina elé lépett, elmosolyodott, és az arcába öklözött. Donna Khatrina hátratántorodott, majd megégett arcát tapogatta.
- Donna Khatrina de Ramores-Nirrakk. - kezdte Diego. - Magát feketemágia használatával gyanúsítjuk. A rosszindulatú mágiahasználat megtorlása pedig a szent tiszítótűz általi halál.
Donna Khatrina oldalra pillantott, egyenesen Alhadionra. Alhadion felfedte neki magát, és elmosolyodott, tekintetével azt üzenve Donna Khatrinának, hogy: "Ezt most megjártad". Donna Khatrina ismét Diego felé fordult, eközben Thalia megkötözte őt, a fiát és Octaviót. Giorgio máglyát rakott, Diego rádobta Donna Khatrinát és a fiát, majd meggyújtotta a máglyát. Azonban az először meg sem akart gyulladni, így Alhadion elővette a Fehér Gyűrűt, egy fénysugarat lőtt a máglyára, az arany-fehér lángok pedig lassan elemésztették Donna Khatrinát. Csak Alhadion látta, hogy Donna Khatrina egy röpke pillanatra elmosolyodik, hálát mond Alhadionnak, majd a láng csaknem kialudt.
Alhadion elmosolyodott, elmormolt egy halk imát, majd újra hajdani tanítványainak szentelte a figyelmét.
- Kegyelem! - mondta Octavio. - Könyörgöm!
- Árulóknak nincs kegyelem. - mondta Thalia, majd az egyik nyílvesszője eltalálta Octaviót, aki így a tűzre esett, és ő is elégett a máglyán.
Az elementálok, Lyrata és Versa kivételével elvonultak, majd amikor Giorgio összekaparta a hamut, sötétmágusok vették őket körbe, és sötét lángot tartottak a kezükben, dobásra készen. Egyikük megkötözte a volt tanítványokat, másikuk máglyát rakott, harmadikuk pedig elátkozta a tisztást.
- Fehérmágusok! - kezdte az egyik sötétmágus. - Ellenségeink vagytok, akik megölték vezetőinket. Így ti is halállal lakoltok.
A sötétmágusok ellőtték a tűzgolyókat, Lyrata lehunyta a szemét, de a tűz még csak nem is érte őket. Alhadion állt a tűz és őköztük, hatalmas vízfalat vonva maga elé.
- Senki nem bánthatja a barátaimat. - mondta Alhadion. - Senki.
- Alhadion mester! - kiáltott fel Diego.
Alhadion biccentett felé, majd egy intésére a kötelékeik arany-fehér lángokkal elégtek. Alhadion ezt a tüzet irányította a sötétmágusokra, akik elhamvadtak, és a szél elfújta a hamut. Diego és Giorgio az időközben elájult Lyratát és Versát tartotta, Thalia pedig szembefordult Alhadionnal.
- Hol voltál eddig? - kérdezte Thalia. - Miért nem harcoltál Donna Khatrina ellen? A legnagyobb ellenséged ellen?
- Donna Khatrina csak most bukkant fel, nem vehettem üldözőbe. - mondta Alhadion. - És ti mégis miért kezdtétek el üldözni a feketemágusokat?
- Mert nem tisztelnek semmit. - mondta Thalia. - Megérdemelték a sorsukat. Donna Khatrina idővel úgyis maga mellé állította volna a sötét aurájú mágusokat. Mint Octaviót.
Giorgio felkapta a fejét, majd a cipője orrát kezdte mustrálni. Alhadion tudta, megmondta neki, hogy bármelyik utat választhatja a háromból, mindhárom jelen van az aurájában, és mégsem lett áruló.
- Tudod te, mit beszélsz, Thalia? - kérdezte Alhadion. - Láttad már Giorgio auráját? A sajátodat? Az enyémet? Nézz magadba, talán nem próbálkoztál már sötét varázslatokkal? Nem hordtad a fekete köpenyt? Én tudom, látom az aurádon. És te csak szórakoztál az egészen. Elárulnál minket Donna Khatrináért?
- Nem. - mondta Thalia megszeppenten.
- Giorgio talán elárulna minket?
- Nem, de...
- És tudod, kinek az aurája sötétíti el az enyémet? Én voltam Shuan Nirrakk és Kharinnausz, a káoszúr. Valamikor valóban én is átestem a ló túloldalára. Szerinted megtenném ismét? Feladnám mindent, amiért dolgoztam, egy új hatalom reményében?
- De akkor nem értem, Octavio miért...
- Őt fiatalként bántották, sötétséggel telt meg a szíve. Donna Khatrina kihasználja az ilyet, és éket ver közéjük és a szeretteik közé. Látod az eredményét. De vége van. És még valami. Nem minden feketemágia gonosz. Lehet jó vagy semleges célra használni. És fordítva, a fehéret rosszra. A szürkét egyensúly kibillentésére. Hagyjatok fel ezzel az üldözősdivel!
- Igen, Alhadion mester. - mondták mind egyszerre.
- Alhadion mester, Donna Khatrinának vége? - kérdezte Giorgio.
- Vége. - mondta Alhadion. - Menjünk haza!
A mágusok visszamentek Magiopolisba, közben beesteledett. Alhadion tudta, hogy a gyerekek valószínűleg már hazaértek, és Julia vagy éppen lefekteti őket, vagy máris lefeküdtek. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, a kristálylámpa halványan világított. Egyszer csak Julia a nyakába ugrott, és kissé hátratántorodott.
- Azt hittem, vissza sem jössz! - mondta Julia. - Amint megtudtam, hogy a Tanács megtalálta Donna Khatrinát, aggódni kezdtem miattad, hátha bajod esett...
- Semmi bajom. - mondta Alhadion. - Donna Khatrinának vége. Ő, a fia és Octavio szent tisztítótűz általi halálban részesültek. De nagyon furcsa volt, amit az arcán láttam a halála előtt. Fényt láttam a szemében, egy kis szikrát. Egy gyermeket.
- Bizonyára a tűz kiölte belőle a gonoszságot. - mondta Julia, majd elengedte Alhadiont, és mélyen a szemébe nézett. - Senki sem eleve gonosz vagy hős, a tetteink és a ránk ható erők határozzák meg, kik is vagyunk. Te azonban, akármi történik, szívem hőse vagy. És a gyerekeké is.
- Apa! - kiáltotta Mia, és rohant, hogy megölelje Alhadiont.
Alhadion letérdelt, és megölelte a kislányt, majd Olio és Janus is lejöttek a szobájukból.
- Anya elmondta, hol jártál. - mondta Janus. - Apa, ígérem, hogy rendesen tanulok, csak kérlek, ne hozd ránk így a frászt még egyszer! Ígérd meg nekem! Képzeld, megtaláltam a mágiaterületem.
- Igen? Na és, mit tanulnál?
- Fénnyel szeretnék foglalkozni, illetve enegialényekkel. - mondta Janus. - És érdekelnek a különböző kultúrák. Magiszonon egészen más, mint a kereszténység, amiben ti is hisztek.
- Látod őket? - kérdezte Alhadion. - Kis, színes fényeket?
- Nem csak fények. - mondta Janus. - Néhányan tűzből vannak, mások vízből, mintha pici elementálok lennének, de mégsem. Van, akinek hosszú haja van, van, akinek kard van az oldalán, és kétszer elvitte az Olio varázsgyűrűjét...
- Varázsgyűrű? - kérdezte Alhadion.
- Artifaktián mágiákkal szeretnék foglalkozni. - mondta Olio. - Oliah nagynéni felajánlotta, hogy megtanít engem az ötvösművészetre.
- Annak idején engem is ő tanított. - mondta Alhadion, majd felmutatta a bal kezét, rajta a Fehér, Víz, Elementál, Kék és Szürke Homály Gyűrűket. - És ezek születtek belőle. Mia, te mit szeretnél tanulni?
- Természetmágiát, gyógyítást és védelmet. - mondta Mia. - Illetve kapcsolatom van a szellemvilággal, és álmokat látok. Ilyesmivel szeretnék foglalkozni. Eldhan bácsi, anya, Thalia és Terra felajánlották, hogy segítenek.
- Rendben van. - mondta Alhadion. - Ideje aludnotok most már. Holnap vár a tanulás.
- Apa?
- Igen, gyerekek?
- Ugye nem hagysz itt minket megint?
- Nem. - mondta Alhadion. - Már semmi veszély nem fenyegethet. Soha nem válok el tőletek. Soha. Álmodjatok szépet!
Alhadion felkísérte a gyerekeket a szobáikba, lefektette őket, majd amikor Mia szobáját is elhagyta, Julia várta a szobájukban.
- El sem hiszem. - mondta Alhadion.
- Mit? - kérdezte Julia.
- A keresztes háborúval kezdődött az egész. - mondta Alhadion. - Donna Khatrina készített egy gyűrűt Augustus el Machónak, és meg kellett küzdenie Eldhannal. Elkészült rögtön öt gyűrű, köztük a Vörös. Aztán börtönbe csuktak, végül... Egy egész városnyi mágus ismeri a nevem, és tisztel.
- Szeretnek téged. - mondta Julia. - Igen, valóban furcsa. Tíz éves koromban lett varázserőm, apát boszorkányságért akarták perelni. Féltem varázsolni, senki nem tudott segíteni nekem, aztán jöttél te. Teljesen megváltoztattad az életem. Pozitív irányba.
- Ó, ezt neked készítettem . - mondta Alhadion, és egy dobozt adott át Juliának.
- Türkiz ékszerek. - mondta Julia.
- Igen. Egy tiara, egy karperec, egy nyakék, egy kard, és a gyűrű. Mindenkinek van egy ilyen szettje. Oliah-nak, Eldhannak és Janusnak a párnája alá rejtettem.
- Shuannak is... készítettél?
- Igen, búcsúajándékképp. - mondta Alhadion. - De most nem rá szeretnék gondolni. Szeretnék sétálni veled a Három Tónál. Gyönyörű holdfényes éjszaka van.
- Jól van, gyere! - mondta Julia, és kézen fogva vezette Alhadiont.
A hold kellemes, ezüstös fénybe vonta az ércfákat, majd azokat kifelé érve zöldellő fák váltották föl, végül kiértek a Három Tó tisztásához. Julia levette a cipőjét, és a vízbe lógatta a lábát, Alhadion úgyszintén, majd megfogta Julia kezét. Julia Alhadion vállára hajtotta a fejét, majd köröket írt a lábujjával a vízbe.
- Mindig eszembe jut, amikor elfutottál a medve elől. - mondta Julia nevetve. - Mindig, ha vízközelbe kerülök.
- Tudod, egészen megkedveltem őket. - mondta Alhadion.
- Tényleg? - kérdezte Julia. - Tudom, hogy füllentesz. Megint úgy mosolyogsz.
- Hogyan?
- Olyan mosollyal, amiről tudom, hogy minden rendben lesz, bár minden a feje tetejére áll. Ha hazudsz is így mosolyogsz. Most milyen őrültséget tervezgetsz?
- Nyugodt életet. - mondta Alhadion.
- Tőled valóban szokatlan az ilyesmi. - mondta Julia. - Bár, már nem maradt semmi, aki fenyegetne minket, igaz?
- Igen. - mondta Alhadion. - Donna Khatrina, az Utazó, a dózse és a pápa merénylői is halottak. Azért sajnálom szerencsétleneket. Ránk pedig boldog, békés, de nem unalmas jövő vár.
- Ámen. - mondta Julia, majd lassan mindkettejüket elnyomta az álom.

Itt a vége. Remélem, tetszett, ez az első könyvem, amit feltettem Wattpadra (már tavaly megvolt az egész, csak át kellett javítanom).