Pár napba telt, mire Alhadion elmagyarázta a tanítványoknak, mik a mágiahasználat alapjai: forrás, áramoltatás módja, közvetítő közeg, megjelenés formája. Avagy terv, megoldás, végtermék. És még egy hét volt, mire mind megtanulták és alkalmazni is tudták ezt a tudást.
- A következő a folyamat: kigondoljátok, mit szeretnétek elérni. - kezdte Alhadion. - Ez a szellemben kialakuló energiafoszlány. Aztán energiát vesztek föl az elmétekből, ez a mana, vagy azon keresztül egy másik forrásból, átáramoltatjátok a lelken keresztül a testetek azon pontjára, ahonnan a mágiát kibocsátani akarjátok. Az energia itt materializálódik, aztán elengeditek. Normális esetben, persze.
- Lehet egy kérdésem? - kérdezte Diego.
- Persze, bátran. Mondd csak!
- Lehet az Úr maga is forrás?
- Igen, de az egy színtiszta, nyers erő, amit át kell alakítanod előbb, hogy használni tudd. - mondta Alhadion elgondolkodva. - Mindenesetre, érdekes felvetés. De forrás lehet egy energialény, például egy elementál egésze vagy része.
- Hogyan? - kérdezte Giorgio.
- Erről szól az én fő területem. - mondta Alhadion. - Ereklyék. Sokszor egy mágus a saját erejét is beleadja, hogy ott tárolja és gyarapítsa az energiáit. Egy ereklye pusztulása akár az életébe is kerülhet egy artifaktiánnak. Főleg ha érzelmi kötődése is van hozzá.
- Én hallottam olyanról, aki hozzáment a pálcája szelleméhez. - mondta Lyrata. - Igaz ez?
- Előfordul, igen. Gondolom. - mondta Alhadion. - És a fordítottja is.
Thalia összeráncolta a homlokát, majd Alhadionra tekintett.
- Olyan furcsa, ahogy megpróbálod elmagyarázni a mágiát. - mondta végül. - Olyan ösztönös, mégsem tudom elmondani, mit is csinálok.
- Én is akkor jöttem rá minderre, amikor a mágiám egy időre eltűnt. Rájöttem, mi hiányzik. A mágiám híján Juliára támaszkodtam. Nekem ő az eleven lelki forrásom.
- A feleséged. - mondta Thalia csodálkozva. - Nem veszélyes forrásként használni?
- Annyi energiát nem kérek tőle. - mondta Alhadion. - De ő bátor és erős, bőven van miből merítenem. Csak lelki erőt veszek "kölcsön".
Thalia bólintott, majd Tederikre pillantott, és elmosolyodott. Ő viszonozta a mosolyt, majd mindketten visszafordultak Alhadionhoz. Alhadion azonban egy közeledő lovagot figyelt, aki lihegve állt meg a szökőkút mellett.
- Alhadion mester, Eldhan uram küldött. - mondta. - Egy rettenetes, sötét sárkány közeledik errefelé a délnyugati erdő irányából. Értesítettük Janus atyát és Oliah mestert is.
Alhadion egyre jobban elsápadva hallgatta a lovagot, majd egy fél fokot lelépett a szökőkútról.
- Mester, baj van? - kérdezte Octavio.
- Vezess oda, Furlaen. - mondta Alhadion. - Ti pedig maradjatok itt!
- De mester... - kezdte Diego.
- A mester azt mondta, maradjunk itt! - rivallt rá Octavio.
Alhadion azonnal el is tűnt Furlaen-nel, időközben Janus is csatlakozott hozzájuk, néhány növendéke társaságában.
- Hé, Dio! - mondta Janus. - Diegót és Giorgiót hol hagytad?
- Nem merek sárkányt bízni rájuk. - mondta Alhadion.
- Nem mersz rájuk sárkányt bízni, elment az eszed? - kérdezte Janus. - Az ősöd ellen ők vezették Vasilaest, és szétszedték a feketemágusokat, ezekre az emberekre nem mersz bízni egy sárkányt?
- Akkor volt egy hatalmas sárkányunk, nem emlékszel? - kérdezte Alhadion. - Most nem tudom idehívni Vasilaest.
- És ha... azzal a vérkötelékizéddel rávennéd Kharinnauszt...
- Verd ki a fejedből, Janus! - mondta Alhadion. - Személy szerint örülni fogok, ha nem ő támad Magiopolisra.
- Már miért tenné? Megállapodtatok, hogy békén hagy, nem?
- De nem akkor, ha az ő területén háborgatom. Gondolatban üzente. Magiszon az ő világa. Nem, még egyszer nem kérném az úgynevezett segítségét.
- Megjöttünk. - mondta Furlaen. - Eddig kísértelek, Mester.
- Köszönöm, Furlaen. - mondta Alhadion. - Menj vissza Eldhanhoz, és ha van valami hír, üzenünk...
- A növendékeimmel. - fejezte be Janus.
Furlaen bólintott, majd elment a Fellegvárba. Alhadion, Janus és öt pap bement az erdőbe. Alhadion céltudatosan az egyik tisztásra ment, oda, ahova átültették az ő és Shuan fenyőjét. Az ismét virágzott, Alhadion végigsimított a tűleveleken, majd öt perc múlva visszafordult Janushoz.
- Nem Ő az. - mondta Alhadion. - Zöldsárkány, méregköpő, és hatalmas. Egyetlen egyet kell oldalra köpnie, és az erdőnek annyi. Hacsak...
- Hacsak mi? - kérdezte Janus.
- Felerősítem a fákat, de azzal rengeteg erőt vesztek. Földelementálok és tündérek segítségére lesz szükségem.
- Értük megyek, uram. - mondta az egyik papnövendék, és már el is tűnt.
- Nekikezdek. - mondta Alhadion.
- Várj, és ha az Elemékszereket használnád? - kérdezte Janus.
- A Fehér Gyűrű elég lesz. - mondta Alhadion. - Ne aggódj!
- Jó, csak tudod, rém kínos lenne számomra, ha véletlenül itt hagynád a fogad, pont nekem kéne megmondanom Juliának, mi lett veled.
- Nem lesz rá szükség. - mondta Alhadion. - Munkára fel!

Tíz perccel később Alhadion a fenyőnek dőlve, vigyorogva pillantott Janusra. Ő kevésbé volt vidám, miután kiderültek a sárkány pontos adatai. Tíz méter hosszú, vékony, mozgékony, viszonylag gyors, és a köpete lassú, erőelvételes halált okoz, akár harapás útján is, és nem ismert rá ellenméreg. Ráadásul egy rövid időre képes birtokolni a megharapottak erejét, és rákényszerítheti az akaratát az áldozataira. Ez időre már a város mágikus falai is meg lettek erősítve, a kapuk pedig lezárva, elementálok által őrizve, és rengeteg energiát sikerült felszabadítani, hogy bárki használhassa.
- Azt hiszem, készen vagyok. - mondta Alhadion. - A sárkány elé megyek.
- Veled megyek. - mondta Janus.
- Nem, veszélyes. - mondta Alhadion. - Elég, ha az egyikünk megy.
- Shuan jóslata szerint hűséges társad vagyok, veled megyek, akármi történik.
- Úgy látom, nem tudlak maradásra késztetni. - mondta Alhadion.
- Hacsak te nem maradsz. - mondta Janus. - Bár tudom, hogy úgysem bírsz nyugton várni.
- Milyen igazad van! - mondta Alhadion. - Nem bánom, gyere!
Alhadion és Janus nyugat felé mentek a Három tóhoz, ahonnan nem messze egy mocsár helyezkedett el, és a négy kapu. A tündérek Alhadion és Janus közeledtére biccentettek, majd megnyitották az Őszsötét kaput. Alhadion átlépett rajta, majd Janus is követte. Alhadion bátorítóan mosolygott Janusra, majd elővette a Kék Gyűrűt.
- Mutasd a zöldsárkányt! - mondta Alhadion.
A Kék Gyűrű villogni kezdett, kék csík kanyarodott el messze délnyugat felé, majd a föld megremegett alattuk, és a kék fény zöldessé vált. A Kék Gyűrű sikoltásszerű hangot hallatott, majd gyorsan zümmögött, mintha hadarna. Alhadion figyelmesen hallgatta, majd Janushoz fordult.
- A sárkány nemsokára ideér. - mondta Alhadion. - Akár csapdát is állíthatnánk neki.
- Oké. - mondta Janus. - Odahaza gyíkokat és macskákat fogtam, ez sem lehet nehezebb... sokkal.
- Értékelem az optimizmusod. - szólalt meg Oliah hangja a Kék Gyűrűből. - Hol vagytok?
- Kimentünk a Tassial-síkra. - mondta Alhadion.
- Az hol van? - kérdezte Oliah.
- Nyugatra, Magiszonon. Miért fontos ez?
- Hogy miért fontos?! - csattant föl Oliah. - Merthogy egy ötméteres kék dög kopogtat a keleti kapukon! Azonnal gyertek ide!!!
- Kék? Ketten vannak? - kérdezte Janus.
- Miről beszélsz? - kérdezte Oliah.
- Van itt egy tízméteres zöldsárkány is... - mondta Alhadion. - És pont az arcunkba bámul.
- Majd beszélünk még, Oliah. Minden jót a Nagy Erők áldásával. - mondta Janus, majd elvette a Kék Gyűrűt, és a zsebébe süllyesztette.
A zöldsárkány sokáig nem vette észre őket, csak amint Alhadion lépett egyet hátra, és ijedten, fojtott hangon suttogta.
- Ettől a dögtől még Kharinnausz is összecsinálná a köpenyét. Futás!
- Futással nem mentek semmire, ostoba halandók! - dörögte a sárkány. - Rettenetes Atlonnis vezér vagyok, minden sárkányok leggyorsabbika. Nem futhattok le engem, sem ti, sem senki más. Még az általad emlegetett káoszsárkány sem, akármekkora a hatalma. Nem is olyan régen volt, hogy felégette az itteni kis falut, és most én következem. De előbb szórakozom veletek egy kicsit. Fussatok, bolondok! Úgyis elkaplak titeket.
"De jó, túl ismert vagyok." - morogta Alhadion.
- Hát, én azért teszek egy próbát. - mondta Janus, majd megfogta Alhadion csuklóját, felhúzta ujjára a Sárga Gyűrűt, és elővette a Földnyakéket. Lazán elmosolyodott, tekintetét a sárkányéba fúrva. - Kapj el, ha tudsz! Óriásgyík.
Janus a Sárga Gyűrűvel majdhogynem lefutotta a hatalmas sárkányt, és a föld erejével akadálymentessé tette a haladásukat. Alhadion a Fehér Gyűrűvel erősítette a Sárgát, és a Vízgyűrűvel sarassá változtatta a földet, lelassítva ezzel Rettenetes Atlonnist. Időnként Atlonnis mérges gázfelhőt fújt rájuk, de Alhadion vizet fröcskölt rá, és a méreg savas esőként hullt a saras talajra. Atlonnis egy idő után morogva feladta az üldözést, és kelet felé fordult. Alhadion és Janus meg sem álltak az északi kapukig, Alhadion botjával a Télfény kapun kopogtatott.
- Szirének, engedjetek be! - kiáltotta be.
- Ki vagy? - kérdezték a szirének a túloldalról. - És mi célból jöttök? Ostromzár van városunkon, Magiopolison.
- Szórakoztok velünk? - kérdezte Janus. - Janus Agrentium Septimo atya és Alhadion Suanir di Grecho mester vagyunk. Muszáj bemennünk.
- Sajnáljuk, nem engedhetünk be senkit.
- Jaj, ne már! - mondta Alhadion. - Mondjátok meg Oliahnak sürgősen, hogy engedjen be!
- Maga mondta, Alhadion mester, senki se be, se ki.
- Ha az utóbbit a tündérek megszegték, ti igazán engedhetnének az előbbinek. Mert nyakunkon van négy sárkány.
- Négy? - ijedt meg Janus.
- Még jött kettő. És nem kívánok kint égni. Nem vagyok tűzálló Diego pletykáival ellentétben.
Bentről semmi válasz, majd a kapu kinyílt, és a két mágus belépett rajta. Alhadion hálásan mosolygott, majd a Fellegvárba rohantak, és lihegve álltak meg Eldhan és Oliah előtt.
- Négyen vannak. - mondta Alhadion. - Egy kicsi, gyors kék, egy nagy, lassú, annál ostobább vörös, egy ravasz, ügyes fekete fióka, és Rettenetes Atlonnis, a zöld. De le tudjuk győzni őket.
- Hogyan? - kérdezte Eldhan.
- Ezek hiú lények, ha esetleg rávennénk őket, hogy valami csapdába essenek... Janus tud gyíkot és macskát fogni, mi kell hozzá?
- Doboz és papiros. - mondta Janus. - A gyíkhoz. Én úgy csináltam.
- Oké. - mondta Alhadion. - Van egy tervem.
Alhadion elmagyarázta, hogyan csalnák lépre a négy sárkányt, zavarnák össze őket, és egyesével győznék le őket. A kéket Janusra bízta, a vöröst Eldhanra, a fekete fiókát Oliah-ra, ő maga pedig Atlonnis-szal tervezett megküzdeni. Janus keletre, Eldhan nyugatra, Oliah délre, Alhadion pedig északra ment, és előkészítették a csapdákat. Miután Alhadion elkészült, gondolatban összekapcsolódott a többiekkel.
"Készen vagytok?" - kérdezte Alhadion.
"Nyugaton egyelőre minden csendes. Készen állok." - mondta Eldhan.
"Közeledik a fióka. Csapda kész." - mondta Oliah.
"Ezüstpap megvan." - mondta Janus. - "De nyoma sincs a kéknek. Nálad minden rendben?"
- Persze. - mondta Alhadion hangosan.
"Sok sikert mindenkinek. Majd találkozunk." - mondta Alhadion búcsúzóul, majd farkasszemet nézett a közeledő Atlonnis-szal.
- Üdv, Atlonnis. - mondta Alhadion, állát felszegve. - Rég találkoztunk.
Látta a tükörképét a sárkány szemében: elsőre nem tűnt nagyon fenyegetőnek, de láthatóan erős mágus benyomását keltette. Atlonnis inkább kíváncsian, mint félve figyelte Alhadiont, és leereszkedett, hogy az ő szemmagasságába kerüljön.
- Te vagy az a halandó, aki megpróbált lefutni engem. - mondta Atlonnis. - Te vagy az első halandó, aki ilyesmivel próbálkozott. És az utolsó is. Készülj a végzetedre, kis fehérmágus!
- Amúgy engem Alhadionnak hívnak. - mutatkozott be Alhadion. - Barátoknak csak Dio. Békés szándékkal jöttem.
- Békés szándékkal? - visszhangozta Atlonnis. - És mégis mivel, pontosan?
- Hódolatomat akartam kifejezni feléd, sárkányok legnagyobbika, Rettenetes Atlonnis vezér! - mondta Alhadion, és látszólag meghajolt, közben elővette a Fehér Gyűrűt a zsebéből, és csettintett. Hallani vélte Magiopolis kapuinak bezáródását, és elmosolyodott. - Nagy híred van szerte a világon.
- Meg is hiszem. - mondta Atlonnis, majd hatalmasat ásított. - Sajnálatos módon nincs időm rád, Dion. Nem tudom, látod-e itt ezt a kis falut. Még áll, azonban én ezt nem így akarom. Állj félre, kis mágus!
Atlonnis felemelkedett a földről, majd lépett egyet, de Alhadion egy fehér fényostort vont Atlonnis lába köré, és visszahúzta.
- Még nem fejeztem be a bemutatkozást. - mondta Alhadion. - Alhadion Suanir di Grecho vagyok, az Aranyifjú, Magiopolis fő mágusmestere. És nem tűröm a birtokháborítást, sem embernek, sem mágusnak. Csak az apámnak vagyok Dion, neked Alhadion.
Atlonnis oldalra fordította a fejét, majd kinyitotta a száját, és mérges gázfelhőt fújt Alhadion felé. Alhadion azonnal félreugrott, és magával rántotta Atlonnis lábát. A sárkány utánacsúszott a sárban, majd a fénykötél elszakadt, és a Fehér Gyűrű messzire elgurult. Alhadion megpróbálta visszahozni, de a gyűrű Atlonnis lába alá szorult. Alhadion tehetetlenül belerúgott egy közeli sziklába, majd egy Fehér Gyűrűhöz hasonló karperec, egy Vörös Kard, egy Lila Karperec, egy Türkiz Tiara és egy Sárga Talizmán bukkant elő alóla. Alhadion elmosolyodott, majd elővette a Kék Gyűrűt.
"Mindenki északra!" - mondta Alhadion. - "Találtam valamit, amit hasznosnak fogtok találni."
"Fegyver?" - kérdezte Eldhan.
"Vörös jáspiskard." - mondta Alhadion.
"Én talizmánokat találtam, Sárgán kívül." - mondta Janus.
"Gyere a talizmánodért!" - mondta Alhadion. - "Oliah?"
"Dio, segíts, a sötétsárkány mindjárt elemészti a déli kapukat!" - hallatszott Oliah kétségbeesett hangja.
"Mindenki maradjon a helyén!" - mondta Alhadion. - "Máris megyek, Oliah!"
Alhadion egy utolsó pillantást vetett a kisebb sárcsapdában vergődő Atlonnisra, majd délre ment.
- Úgysem bújhatsz el, halandó! - szólalt meg a feketesárkány. - Vasszarvú Raisal vagyok, és tudod, nem telik sok időmbe, hogy megtaláljalak. Érzem a szagod. Kellemes virágillat, mint egy kifinomult hölgyé. Utálom a virágot, él és színes, és azt nem hagyhatom.
- Az bizonyára Julia ajándéka nekem. - mondta Alhadion, és egy tüskés rózsacsokrot vágott Rasial fejéhez. - De ha nem hiszel nekem, szagold meg magad!
Rasial meglepetten söpörte le magáról a rózsákat, majd amikor a tüskék a bőre alá fúródtak, és meg is vakították, fájdalmasan felüvöltött. Alhadion Oliah-hoz szaladt, átadta neki a Lila Karperecet, majd előjöttek a rejtekhelyükről.
- Felsértetted a bőröm és megvakítottál, halandó. - mondta Raisal. - Ezért most meglakolsz!
- Kapj el minket, ha tudsz! - mondta Oliah, és hátrálni kezdett a csapda felé. - Gyere, rusnya féreg! Gyere csak!
Raisal követte Oliah hangját, majd belesétált a csapdába, és tehetetlenül vergődött. Oliah elmosolyodott, majd Alhadion biccentett, és visszament nyugat felől északra. Eldhan éppen beterelte a vörös sárkányt, Erős Graciust a csapdába, majd az ereje lassan átszállt a Vörös Kardba. Alhadion csak integetett neki, majd Atlonnisnak szentelte a figyelmét. A sárkánynak hűlt helye volt csak, és Alhadion éppen a nyomait vizsgálta, amikor Janus ért mellé.
- Hé, minden oké? - kérdezte Janus. - Hol van Atlonnis?
Alhadion a fejét rázta, majd sikolyokra lett figyelmes. A Vízgyűrűből ömlött a víz a kapuk felé, ami erőtlenül felragyogott, majd kis, olvadt darabok váltak le belőle.
- Betört a városba. - mondta Alhadion. - Egyenesen a főtérre megy!
Alhadion bement a hajdanvolt kapukon, majd a szökőkút vizét magához vonzotta, és átmosta Atlonnist. Messziről látta, hogy a sárkány pikkelyeiről sár zúdul az utcára, majd megáll a talajtól pár centire, és sárgolyók rohamozzák meg Atlonnist.
- Giorgio! - kiáltott fel Alhadion. - Tűnjetek onnan!
- Na végre, mester! - mondta Diego. - Hol voltál eddig? Már Octavio aggódott érted. Na meg Lyrata is, szerintem kedvel téged.
- Ó, hallgass el! - csattant föl Lyrata. - De bolond vagy, Diego!
- Octavióról beszéltem. - védekezett Diego. - Mester, kapd el ezt! Jól fog jönni!
Diego egy csomagot dobott Alhadionnak. Alhadion biccentett, majd intett a baljával, és csettintett a jobb kezével.
- Álljatok félre! - mondta Alhadion. - Most!
A tanítványok hátrébb húzódtak, majd Alhadion hurrikánt kavart, és kipenderítette Atlonnist Magiopolisról. Ő maga is utánament, majd lassan megfagyasztotta az örvényt és a benne szabadulni vágyó sárkányt.
- Várj! - mondta Atlonnis. - Csak a fiókáimnak akartam új fészket keríteni.
- Nem hiszem el a mesédet. - mondta Alhadion. - Sajnálom, de tisztában vagyok a trükkjeiddel. Manipuláció. Én is valamikor nagymestere voltam.
Atlonnis vicsorgott, majd zöld lángcsóvát próbált az ég felé lőni. Alhadion visszairányította azt Atlonnisra, és a zöld lángok hatalmasat robbantak. Atlonnis a földre zuhant, Alhadion pedig a nyakára állt, kezében egy Fehér Karddal és a mágusbotjával. Atlonnis ijedten nézett rá, majd oldalra fordította a fejét.
- Ugyanazt a szenvedélyt látom a szemedben, mint nekik. - mondta Atlonnis. - Tudhattam volna, Alhadion Suanir. Te Shuan Nirrakk és Kharinnausz, a káoszsárkány örököse vagy. Ott folyik a folyó, amiben első elődöd megfürdött, a városod szíve alatt, annak a felfelé folyó ágának a vize folyik ki a szökőkútból. A Halhatatlanság folyója, az Ehnetis. De te nem vagy sem Kharinnausz, sem Shuan, képtelen lennél végezni velem.
- Nem vagyok gyilkos, mint te. - mondta Alhadion. - Ebben igazad van.
- Ezért fogsz elbukni. - mondta Atlonnis, felemelkedett, de Alhadion visszalökte.
- Nekem is van egy-két trükk a tarsolyomban. - mondta Alhadion. - Ha sem te, sem az ivadékaid nem háborgatják a városom többé, szabadon távozhatsz. Ellenkező esetben mind téged, mind őket átok sújtja.
- Csak viccelsz velem. - mondta Atlonnis.
- Esküszöm az Egy élő Úrra! - mondta Alhadion.
- Ebben a világban nem csak a te Krisztus urad él. - mondta Atlonnis, elborzasztva Alhadiont, közben jól szórakozva. - Habozol, kis Harmadik.
- Esküszöm az Ehnetisre! - mondta Alhadion. - Szörnyű, végzetes vérátkot mondok rátok, ha háborgatjátok a városom.
- Nem tudsz vértátkot mondani rám. - mondta Atlonnis elborzadva.
"Mit akar ez a férfiú tőle?" - gondolta. - "Csak blöfföl. Nincs nála vér, nem ért hozzá."
- De igen. - mondta Alhadion, és felemelt egy fiolát. - Nálam van a véred egy kis cseppje. Esküszöm az Ehnetisre, elátkozlak, ha nem távozol!
Atlonnis döbbenten meredt Alhadionra. Alhadion azonban nem gondolta komolyan az átkot, de Atlonnis elhitte.
- Fejet hajtok akaratod előtt, Aranyifjú. - mondta Atlonnis. - Ha valóban hagysz távozni.
- Az életemet adó folyóra esküdtem, és én tartom a szavam. - mondta Alhadion. - Távozhatsz, a másik három sárkánnyal együtt.
Atlonnis fejet hajtott Alhadion előtt. Alhadion viszonozta ezt, majd csettintett, és a másik három sárkány is már mellettük várakozott. Ekkor a négy sárkány elvonult, Alhadion pedig bevonult Magiopolisba, és kimerülten ült le a főtéri szökőkút peremére. Vizet vett a tenyerébe, mohón kortyolt belőle, és kellemes energia járta át. Mintha csak hazaért volna, olyan érzése támadt hirtelen, és kedvenc ételeiek ízét vélte érezni. Aztán hazament Juliához és fiához, Janushoz, de már a kapuban Versa várta.
- Mester, jól vagy? - kérdezte. - Győztünk?
- Igen, győztünk. - mondta Alhadion. - És hamarosan itt az ideje, hogy iskolát alapítsak. Jól vagyok. - tette hozzá. - Ne aggódj, Versa.
Versa bólintott, ezüstösfekete hajtincei szétrebbentek, és ezüstös fény csillant meg benne. Gyorsan hátraigazgatta, és és elmosolyodott. Alhadion úgyszintén, majd belépett a házba.