Arckhad Donna Khatrina hangjára ébredt, éppen egy régi dalt énekelt, amikor felkapta a fejét, és elnémult. Egy pillanatra el is mosolyodott.
- Jó reggelt, ifjú mesterem! - szólalt meg, ujjaival Arckhad arany hajába túrva. - Hasadra süt a nap. Készítettem neked reggelit.
- ‎Ugye nem a híres mérges gombáiból? - kérdezte Arckhad álmosan, mire Donna Khatrina elnevette magát.
- ‎Nem, vezérem. A kedvencedet készítettem, tükörtojást. Igyekszem a kedvedre tenni.
- ‎Köszönöm. - motyogta Arckhad álmosan. - Honnan tudta...?
- Shuannak is ez volt a kedvence. Nem is különböztök annyira, mint hiszed. Az összes mozdulatotok, a finomságok... csodálatos, miképp adoptálta ezeket a régi tulajdonságokat az új test.
Donna Khatrina szolgái az ágyába hozták a reggelit, közben megbeszélték, mi legyen a következő lépésük.
- ‎Gelte, Demonno és Uhumdu Obsoc is mellettünk áll. - újságolta Donna Khatrina, miközben megmosta az arcát egy kis vízben. Arckhad kelletlenül megállapította, hogy fiatalos, vonzó és veszélyes boszorkány a társa. Sejtette, hogy neki sem a valódi arcát mutatja. - A szirének és a tündérek egyenlőre ellenállnak, a kristályok és az ércek úgyszintén.
- ‎Remek. - mondta Arckhad halkan.
- Na és, ‎hogy állsz a Kapuval?
- ‎Egyelőre hagyjuk a kaput! - mondta. - Támogatókat kell szereznünk, és elpusztítjuk az egyházat. Aztán jöhet a Kapu kinyitása. Khatrina, ez a reggeli isteni volt!
- ‎Örülök, hogy ízlett. - mosolyodott el Donna Khatrina. - Mindig olyan fiúgyermekről álmodtam, mint te. Erős, ravasz, bátor, és aranyhajú. Szerencsések voltak di Grechóék, hogy ők voltak a szüleid.
- ‎Talán annyira mégsem. - mondta Arckhad elgondolkodva, majd az erkélyre sétált, és onnan figyelte a gyülekező sereget.
Gelte-nek rengeteg csatlósa érkezett, Demonnóval kisebb démonok és egyéb rémségek jöttek, Uhumdu azonban csak rontásokat olvasott a mágiátlanok ellen a földre. Arckhad elmosolyodott, majd ismét a dobozra tekintett, próbált rájönni a titkára. Donna Khatrina bízott benne, hogy megnyitják a Kaput, Shuan az ellenkezőjében hitt, Arckhad azonban tudta, hogy nem tudja kinyitni a dobozt, hacsak nem töri össze minden egyes alkalommal. Akárhogy próbálkozott, nem járt sikerrel, ami keserű haraggal töltötte el. Elhajította a dobozt, ami így a vízben landolt, és egy energiahullám söpört végig a földön. Arckhad majdnem leszédült a korlátról, de Donna Khatrina időben utánakapott. Uhumdu kíváncsian tekintett föl.
- ‎Mit művelsz? - kérdezte Donna Khatrina dühösen, szinte suttogóra fogva a hangját. Ezt a Donna Khatrinát Arckhad jobban ismerte és kedvelte. Legalább tudta, mire számíthat tőle.
- Megszédültem kicsit. - mondta Arckhad.
- Elég volt a játszadozásból! Hol a doboz?
- Hát, tudja...
Hatalmas robbanás rázta meg a tavat, majd két szellem szállt fel a tóból, és törmelék csillant meg a parton.
- Ametiszt. - mondta Arckhad. - Lila Ametiszt!
Átugrott a korláton, talpra érkezett a tó mellett, majd sietve elővette a szerszámait, és újrarakta a Lila Gyűrűt. Felhúzta az ujjára, és jó ismerőseként látta viszont. Gelte a parton állt mellette, majd a látványtól, ami várta, azon nyomban holtsápadt lett. A tó tükrén Kharinnausz második fia, Khartad sétált fel-alá, Arckhad is elsápadt.
- Üdv, vezérünk! - mondta Khartad. - Eljöttem, hogy ismét téged szolgáljalak, mint annak idején Shuan Nirrakkot és jóatyámat is.
Arckhad szóhoz sem jutott, és Gelte immár halott arcát figyelte. A szelleme vállat vont, üzenve, ő a vezér, oldja meg maga az ügyes-bajos dolgait. Sajnos nem tud segíteni.
- Örülök, hogy látlak. - motyogta Arckhad.
- Úgyszintén. - vigyorodott el Khartad.
- Minden rendben? - kiáltott le Donna Khatrina.
- Igen. - mondta Khartad.
- És a doboz?
Arckhad remélte, hogy a vízben maradt, de Khartad előhúzta azt a köpenye egyik rejtett zsebéből. Arckhad kikapta a kezéből, és magában átkozódott, miért nem maradhatott a vízben. Talán Shuant akkor nem hagyta volna cserben, de Donna Khatrinát? Elgondolkodott, aztán úgy döntött, mégis a Kapu a fontosabb.
- Máris hozom. - mondta. - Nagy újságom van!
- Na, gyere, mondd!
Arckhad felsietett a lépcsőn, majd a szobájába invitálta Donna Khatrinát. Jegyzeteket terített ki, majd a dobozt is az asztalra helyezte.
- Az elementálok voltak valamikor a Kapu őrei, és ez a mai napig igaz. - kezdte. - Én és a testvéreim, illetve a barátaim kezdetben elemgyűrűket kaptunk segítségül, aztán, a legendák alapján megalkottam az Elemek Gyűrűjét. Nem tudtam eddig, de ott van benne az ötödik elem, az univerzum is. Belecsúszott. Aztán az elemek karperecét is elkészítettem, illetve nálam van az Univerzum kardja. Ebből is öt létezik, de nem leltem rájuk, ahogyan a tiarákra és a talizmánokra sem. Ez az öt tárgy alkotja az Elemek Ékszereit, aki ezeket birtokolja...
- Megnyithatja a Kaput. - fejezte be Donna Khatrina. - Bámulatos.
- Ez nem minden. Olybá tűnik, a doboz lett a kapu másik nyitója. Földhöz vágtam, megnyílt, vízbe dobtam...
- El kell égetni, légörvénybe zárni, és az Univerzum kardjával sújtani le rá, hogy kinyíljon.
- Pontosan, gondolom. De még ott vannak magát a dobozt alkotó részek, Kharinnausz gyermekei, az ereklyéim...
- Nem számítanak. Ha kinyitjuk a dobozt, megsemmisítjük, és vége lesz ennek az egésznek. Közösen fogunk uralkodni.
- Terriblonnak és Khartadnak ez nem fog tetszeni. - mondta Arckhad. - Elveszítjük a támogatásukat.
- Terriblonéktól erősebb szövetségest is tudok találni, ha kell. - mondta Donna Khatrina idegesen, majd kifújta a levegőjét, és lenyugodva folytatta. - Azt hiszem, kimerítettük a témát. Holnap megnyitjuk a Kaput, addig is küldetek még a szövetségeseimért.
- Hány szövetségese van még? - kérdezte Arckhad.
- Nos, ott van a Megjelöltek közül Kaor Sio, Raik Yulo és az én választottam, Lia Espagno-Carissimi, aztán Shuan régi tanítványai, az én tanítványaim, Saverio fiam és az ő követői, és még... szóval nagyon sokan vagyunk, és még ott vannak a kharinaidák. - mondta Donna Khatrina. - És most mind idejönnek perceken belül, hogy minket támogassanak. El tudod ezt képzelni, mekkora sereged van, Aranyvezérem?
Arckhad bólintott, majd az erőd előtti síkságon valóban rengetegen gyűltek össze, parancsra és lelkesítő szavakra várva. Arckhad és Donna Khatrina kiállt az erkélyre, tapsvihar és üdvrivalgások fogadták őket.
- Dicsőség vár ránk. - mondta Donna Khatrina Arckhadnak. - És képzeld csak el, ők mind a te lelkesítő szavaidra várnak, azért utaztak el igen messziről is, északról, délről, keletről, nyugatról, fehér, ázsiai vagy fekete.
- Dicsőséges seregem! - kezdte Arckhad. - Bizonyára hosszú utat tettetek meg idáig, hogy közösen megnyissuk az átjárót a mágikus világba, és kikapjuk a pápa kezéből a kapunyitás monopóliumát. Bizonyára hallottátok, ki is vagyok én, Arckhad Aurum. Utóda vagyok Shuan Nirrakknak és Kharinnausznak, éppoly hatalmas és erős, mint ők. Együttes erővel hiszem, hogy megnyerhetjük a harcunkat, és a világ fejet hajt előttünk, ahogy elődeim megálmodták. Előző énem lányával, Donna Khatrina de Ramores-Nirrakkal az oldalamon, és veletek, semmi nem állíthat meg minket!
- Éljen Arckhad Aurum, a mi rettegett vezérünk! - mondta egyként a sereg.
Egy jeges kéz érintette meg Arckhad vállát, Kharinnauszé.
- Büszke vagyok rád. - mondta Kharinnausz. - Ifjú tanítványom.
Arckhad azonban nem nézett rá, a mögötte álló Shuant figyelte.
- Csalódtam benned, Suanir. - mondta. - Tudom, hogy ott vagy még. Meg tudod még állítani ezt az őrültséget, itt és most.
- Ha akarnám se tudnám. - felelte Arckhad. - Sajnálom, Shuan. Az, akit megismertél, nem létezik többé. Alhadion di Grechót eltemettem. Ideje neked is elengedned.