Hónapok teltek el Arckhad és Kharinnausz alkuja óta, Shuannak, Kharinnausznak és Terriblonnak nyoma sem volt azonban ez idő alatt. Arckhad az erkélyen sétált, a délutáni napfényben figyelte a dobozt, ami maga volt a kapu a másik világba.
- Ennyi szenvedést ezért a vacakért! - mondta, és a földhöz vágta mérgében a dobozt.
Az szilánkokra tört, három alak surrant ki belőle, majd kisebb darabokká állt össze. Arckhad lehajolt, hogy összeszedje a darabokat, mielőtt valami más is kiszökik onnan, amikor egyszer csak mellette termett a Szürke Pálca. Arckhad megérintette a pálcát, összerakta a dobozt, de egy darabka kimaradt.
- A... Homály Gyűrűje? Te mégis mit keresel itt? - kérdezte Arckhad, és összeszedte a régi gyűrű darabjait. - Füstkvarc, vas és ezüst. Csak te lehetsz az. Hogyhogy te itt? Várj egy percet!
Arckhad elővette a régi szerszámait a zsebéből, és a gyűrű egy szempillantás alatt összeállt régi formájába.
- Szia! - üdvözölte Arckhad a gyűrűt. - Áruld el, hol van Terriblon!
A Homály Szürke Gyűrűje zümmögött, és szürke fényt bocsátott ki magából. Arckhad a fény irányába ment, ki a várból, át az erdőn, amíg a régi, halott fenyőhöz nem ért. A Szürke Pálca megállt a levegőben a fenyő fölött, és négy energiasugár tekeredett rajta körbe. A Homály Gyűrűje idegesen zizegett, Arckhad pedig döbbenten hallgatta.
- Hogy beszélsz, te kis mocskosszájú... Igazad van, Terriblon néha igazán tenyérbemászó tud lenni. Enyhén fejeztem ki magam? Lehet. Miért hoztál ide?
A Homály Gyűrűje gyorsan zümmögött, a Szürke Pálca körül egy elemkapu nyílt.
- Terriblon odaát van? - kérdezte Arckhad meglepetten. - Mit akarhat ott, hogyan jutott át, ki tud még róla és miért nem szólt nekem senki?!
Arckhad magához vette a pálcát és a gyűrűt, éppen átlépett volna a kapun, amikor valami átesett rajta, és a kapu bezárult. Arckhad megnézte, mi, pontosabban ki zárta le a kaput.
Az Utazó, Gianluca Rissatti holtan hevert, kezében egy üzenet, mellkasában egy penge, ami vibrálni kezdett.
- A Térpenge. - mondta Arckhad. - De ha...
Arckhadot rossz érzés fogta el, keze remegni kezdett, és leült a fára, arcát a tenyerébe temette. Csak arra gondolt, ki ölhette meg az Utazót, és hol lehet Julia. Elvette az üzenetet, és elolvasta.
- "A nevem Brutus el Macho. Tudom egy mágusbarátomtól, hogy te vagy Donna Khatrina társa. Íme, megöltem a másik cinkostársad, aki elrabolta tőlem a feleségemet. Te következel." Ó, nem...
Arckhad felégette az üzenetet, majd tehetetlen dühében egy tűzgolyót lőtt egy közeli fára, ami alig néhány perc alatt a lángok martalékává vált.
- Hé, ez nekem fájt! - hallott Arckhad egy Juliáéhoz hasonló hangot. - Meg ne fordulj!
- Julia, te vagy az? - kérdezte Arckhad.
- Szeretnéd, ha ő lennék, nemde? - kérdezte a nő. - Elnézést kérek, most már megfordulhatsz. Ó, jaj, ezt ne!
Arckhad megfordult. A nő szürke, köntösszerű ruhát viselt, ami a térdéig ért volna, ha lett volna térde, és deréktól lefelé nem kígyófarka lett volna. Szeme szivárványszínben játszott, hosszú haja két fonatban lógott le a dereka magasságáig, bal fonata fekete, a jobb fehér volt, középen, a választéka bronz színű, a bronz és a fekete rész közt arany, a másik oldalon ezüst átmenettel. Bőre enyhén bronz színű volt, hátából szárnyak nőttek ki, bal szárnya arany, a jobb ezüst. A hátán a derekától a homlokáig szivárványszínű nyíl futott végig, ami a homloka közepén egy harmadik, bronz-szürke szemben végződött. Tenyerein egy botra tekeredő két kígyó képe volt, a boton hét szimbólum volt, és a hatodik szimbólum után két szárny.
Arckhad arca megrendült, keze még jobban remegett.
- Elnézést a kellemetlenségért, Alhadion Suanir di Grecho Arckhad Aurum, az Aranyifjú és Rettegett Aranyvezér, Shuan Nirrakk Árnykirály és Kharinnausz Kháószidusz Drák Káoszúr utóda! - mondta a nő, felrepült, és meghajolt, de úgy, hogy közben két kezét összekulcsolta mellkasa előtt.
- Szervusz. - mondta Arckhad. - Kit tisztelhetek benned, és honnan tudsz rólam ennyit?
- Hát, ami azt illeti, én figyellek egy ideje, de te nem is hallhattál rólam. Én vagyok a megtestesítője az itteni mágia gerincének és a lélekvándorlásnak. A nevem Kundalini, Indiából jövök, és most azért vagyok itt, hogy megköszönjem, hogy a vész előtt megidéztél.
- Azt hiszem, hölgyem, el van egy kissé tájolódva. Én vagyok a vész. Különben a szerelmemet megölik.
- Ez így van, nem tehetsz semmit, nyíltan. Nyithatunk egy kaput, ha segítesz nekem.
- Mi kéne, és miért segítenék neked?
- Nekem sürgősen a másik világ Indiájába kell mennem. Terriblon nem bízik benned, végezni akar Juliával, hogy fájdalmat okozzon neked, és végleg gonosz légy.
- Nincs más esélyem, hölgyem. Beletörődtem abba, ki vagyok. Na jó, mi kell?
- A Térpenge, a többi penge, és a Szürke Pálca.
Arckhad sóhajtott, és átadott mindent, amit Kundalini kért. Kundalini megfogta a pengéket, egyesítette az Univerzum Kardjaként, majd a földbe szúrta, rátette a Szürke Pálcát, majd szárnyas sárkánykígyóvá vált, rátekeredett, és megnyílt az átjáró.
Arckhad megbabonázva nézett az Univerzum Kardjára, amivel talán le is győzhette volna valamikor Donna Khatrinát, de azonnal kiverte ezt a fejéből. Magához vette a botot és a kardot, és átlépett a kapun.
Kundalini és Arckhad egy hosszú ideje sétálgattak a másik világ Velencéjében, ami teljes egészében erdő volt. Terriblon már közel volt hozzájuk, de Arckhad úgy érezte, hogy valaki követi, és hátrafordult.
Egy fehér hajú fiú állt vele szemben, szeme sárga volt, köpenye arany. A fiú kígyóvá vált, és Arckhad felkiáltott ijedtében.
Egyszer csak Terriblon és hat fia állt vele szemben. A kígyófiú visszaváltozott, és gonosz mosolyra húzta a száját.
- Üdv, Arckhad Aurum! - mondta enyhén sziszegve. - Én Taryblion vagyok, egyike azoknak, akik lehettek volna Shuan és Kharinnausz utódai, de valamiért téged választottak. Miért? Miért téged, te tehetségtelen kontár fehér?
- Talán érettebb vagyok. - mondta Arckhad. - A világ neked túl nagy falat. És nem vagyok kontár, ellentétben veled. De lehetsz a tanítványom.
- Nem. És itt maradsz.
- Ezt nem te szabod meg. - mondta Arckhad, és indulni készült, de Taryblion megragadta a csuklóját.
- Julia is az enyém lesz. Egyszer már rá is tettem a keze...
Arckhad intett, és Taryblion azonnal összeesett, és meghalt. Terriblon lehajolt hozzá, de Arckhad a nyakához szegezte az Univerzum Kardját.
- Azonnal velem jöttök, te és a fiaid. - mondta Arckhad, és belerúgott Taryblionba. - Meg az ő lelke is. Azt akarom, hogy sose legyen nyugta, amíg élek, és engem szolgáljon. És kell a felszerelése.
Taryblion lelke meghajolt, átadta minden tárgyát, majd Arckhad nevetett.
- Azt hiszem, ez túl könnyű győzelem volt. - mondta. - Gyerünk vissza! Beszélnem kell apáddal, Terriblon. Nem hiszem, hogy örülne, ha megtudná, hogy a kedvenc kis elsőszülöttje engedetlen volt velem. Mintha csak őt árultad volna el.
- Követlek, atyám utóda. - mondta Terriblon, és intett a fiainak is, hogy kövessék őt.