Alhadion látta, hogy társai külön fényeken utaznak, és akaratlanul is összeszorult a szíve. Aurum nem messze volt tőle, Janus ezüst-sárga fényén ült.
- Janus! - kiáltott utána Alhadion. - Sok sikert, és egy szót se az Elemékszerekről!
- És ha a pápa véletlenül kérdezne róla? Hazudjak neki?
- Nem nálad van, de hallottál róluk. Ha ennyit mondasz, elmondod a részigazságot. Sok sikert, és kerüld a kocsisokat!
- Nagyon vicces, Dio. - morogta Janus. - Te is vigyázz magadra!
- Ez egy jó utolsó mondat. - mondta Aurum, majd Janus és az ezüst-sárga fény eltűnt.
Aurum átszállt Oliah zöld-rézszín fényére, és beszélgettek kicsit. Oliah jó beszélgetőpartnernek bizonyult, majd a Lávató alatt ő is eltűnt.
Shuan és Alhadion összenézett, majd Shuan elfordította a fejét.
- Tudod, mit bánok ma is? - kérdezte Shuan váratlanul.
- Nem, mire gondolsz? - kérdezte Alhadion.
- A feketemágia, mint tudod, hatalmat akar. Ennek ellenére sokszor elutasítja a szerelmet, a legerősebb varázslatot. Én csak azt bánom, hogy egy beszélgetés alkalmával szóba hoztam a kristálybarlangot. Közel húsz éve volt.
- Tehát akkor... Nem a barlangba mész?
- Dehogynem, nekem itt nem lenne semmi keresnivalóm! Mit gondolsz, működnek bizonyos varázslatok a halál után, bolond vagy?! Megbeszélem a kristályokkal a dolgot, hogy bánom az elátkozásukat.
- Világos. Azt ugye tudod, hogy Terra addig marad bolyongó kísértet, amíg nem találkoztok újra?
- Terra nagyon is élt, ha jól emlékszem. Mikor... és hogyan halt meg?
- Beszéld meg vele te magad! Nem tudhatok mindent csakis a Kék Gyűrűvel! Még kiégetem szegényt!
- Suanir, az csak egy gyűrű.
- Mágikus gyűrű, érző kristályból. Megszökött a többiektől, legalábbis a Fehér Gyűrű ezt mondta.
- Kitalálom, ő is érző kristály.
- Persze, és beszél is néha... Zümmög, és tud írni. És lerajzolta magát kisgyermekkorában, nagyon édes...
- Annyira, hogy elhányom magam. Irtózom a kisgyermekektől.
- Pedig ők a legtisztább élőlények, te is voltál kisgyerek...
- Nem volt gyerekkorom, Suanir. Neked szerencséd volt hármunk közül. És már se tiszta, se élő nem vagyok.
- Rémes megöregedni. Hány éves is vagy?
- Suanir, ez nem vicces, fejezd be!
- Kétszáz év...? Ezer?
- Suanir... Most már tényleg elég...
- Nirrakk úr, kiszállás! - mondta Aurum.
- Te vagy az első ember, akinek tűröm, hogy piszkáljon. Az ég áldjon, Suanir!
- Téged meg Vénusz, Shuan!
- Fogd be a lepénylesőd! Még meggondolom magam az előbbivel kapcsolatban!
Shuan zöld-fekete fénye is eltűnt, majd Aurum átszállt Alhadion fehér-arany fényére.
Alhadion alig ment sokkal tovább, elbúcsúzott Aurumtól, majd feljött a felszínre. Julia azonnal a nyakába ugrott, és szorosan átölelte.
- Dio! Már azt hittem, nem jössz vissza!
- Szia Julia! Figyelj, nagyon komoly dologról lesz most szó... Amint beértünk a házba.
- Van egy kis gond... - kezdte Julia. - Ma járt itt egy furcsa alak, és álomátkot szórt a házra. Én éppen sétálgattam a városban, gondoltam, megkeresem Brutust...
- És nem volt otthon. - fejezte be Alhadion, majd Julia bólintott.
- Láttam a férfit, azt mondta, ismer téged, és Gianluca Risattinak hívják. Mond ez neked valamit?
- A fene vinné el! - mondta Alhadion. - Igen, sajnos, ő, az Utazó, egy Alkumester. Biztos láttál már mágiátlanokkal üzletelő mágust. Nos, most Donna Khatrinának dolgozik, és meg akar engem ölni. És szerelmes beléd. Jut eszembe, és...
- És mi, Dio? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Át... Nos, említettem Maryt. Éppen segítettünk rajta Eldhannal és Oliahval, Janust elrabolták, és láttam a legelső életem gyermekeit. És... átváltoztam kicsit a Káoszúrrá. Nyugodj meg, mind jól vagyunk, csak a többiek küldetésen.
- Értem. Van valami más is, amit el szeretnél mondani?
- Ami azt illeti... - pirult el Alhadion. - Nagyon... hiányoztál.
- Te is hiányoztál nekem, Dio. Ahogy a többiek is.
- Vagyis... Nem csak hiányoztál, hanem... Melletted mindig erősebbnek és bátrabbnak érzem magam. Nem érzem magam kívülállónak, és most... Nagyon nagy szükségem van rád. Furcsa, mindig bátor vagyok melletted, de most remeg a kezem és nem tudok megfogalmazni egy egyszerű kérdést...
- Fogd meg a kezem! - mondta Julia, és gyengéden megfogta Alhadion kezét. - Csukd be a szemed, és lélegezz mélyeket! Jobb?
- Sokkal. Csak azt akartam kérdezni, hogy... Szóval, szeretnél-e... Te és én, ketten együtt... Szóval... Lassan férjhez kellene menned, de szeretnél-e velem randevúzni, amíg nem érezzük úgy, hogy... Összeházasodhatunk?
- Dio... Igen, melletted szeretnék megöregedni! Én... Én is meg akartam volna kérdezni, de tudod, a hagyományok...
- Tudom, Julia, semmi gond. Remélem, hogy ha mégis Brutus-szal kell élned, mert édesapád azt akarja, akkor...
- Sosem felejtelek el. Megmutattad nekem, mire jó a mágia, és megismertelek téged... Ez nagyon sokat jelent nekem, Dio.
Alhadion biccentett, majd szorosan átölelte Juliát. Julia viszonozta az ölelést, majd az Elemékszerekről kérdezte ki Alhadiont. Alhadion elmesélt mindent részletesen, majd eszébe jutott valami.
- A gyűrűk a királynőknél vannak, a karperecek az őrzőknél, nem véletlen, hogy csak a Tűzőrzőt ismerjük, és a Tűzkarperec volt az első, akkor a légtiara és a légszellem miatt... Te is arra gondolsz, amire én?
- A tiarák a szellemeké, a nyakékek a sárkányoké. De... Mi van az ötödik elemmel, az univerzummal?
- Azt ritkán említik, de... Az első életemből emlékszem rá, hogy van egy ötödik személy, az Univerzum Őrzője. Neki van egy kardja... Julia, emlékszel, hogy Janus ellopott egy talizmánt, Oliah-nál van a karperec, én pedig a gyűrűket részesítem előnyben?
- Igen. Lehet, hogy...
- Az ékszereknek mi vagyunk az új gazdái. Enyém a gyűrű, Oliah-é a karperec, Janusé a nyakék...
- Enyém a tiara és Eldhané a kard. A kard erejével pedig felnyitható az átjáró.
- Egy baj van, Julia. A kard az ifjabb El Machóé volt, és őt eltemették Bizáncban.
- Nem teljesen. Véletlenül benéztem a ház raktárába, éreztem ott Donna Khatrina és a kard erejét. Ellopta a kardot.
- Nem lehet igaz. - morogta Alhadion. - Egy fél lépéssel előttünk jár. Ez nem lesz jó, túl nagy a tét.
- Tudjuk mindketten, hogy imádod a kockázatot, Dio. Mindig találsz kiskaput.
- Igazad van, Julia. Akkor, mit tegyünk? Vigyük el a kardot, üldözzük az Utazót, keressük meg a nyakékeket, győzzük le Donna Khatrinát?
- Menjünk sétálni az Elem-tóhoz. - mondta Julia.
- Ez nem volt opció.
- Oliah azt mondta neked, hogy várd meg őket! Gyere sétálni! MOST!
- Nyugi, Julia! Jövök már...!

Egy órával később Julia és Alhadion az Elem-tó partján üldögélt. Julia a vízbe lógatta a lábát, és halkan dúdolgatott. Alhadionnak eszébe jutott, hogy azóta nem járt a tónál, hogy az ereje eltűnt egy időre.
Sóhajtott, majd levette a csizmáját, és ő is a vízbe lógatta a lábát. A víz kellemes volt, a fákon madarak csiripeltek.
- Dio, mutatok neked valamit! - szólalt meg egyszer csak Julia.
Alhadion meglepetten nézett Juliára, aki csak mosolygott. Lábával belenyúlt a vízbe, ott a tó vize türkiz fénnyel felragyogott, majd egészen Alhadion lábáig elért a fény.
Alhadion szeme egy pillanatra türkiz fényben játszott, majd maga előtt látta Julia képét.
"Kísérleteztem." - mondta Julia vidáman Alhadion fejében.
"Nos, milyen érzés?" - kérdezte Alhadion.
"Mi milyen?"
"A kísérletezés, a mágia, minden."
"Nem rossz. Energiával és jó érzéssel tölt el. Te is így szoktál érezni?"
"Én ennek a tízszeresét érzem. Valami aggaszt, érzem. Mi a gond?"
"Csak... Brutus mellett talán úgy élhetek, mint egy királynő, de mágia nélkül úgy fogom érezni magam, mint egy rab királylány a toronyban, aki az aranyszőke hercegére vár."
"Ez nagyon költői volt. Talán ez Donna Khatrina terve, hogy megosszon és megtörjön minket."
"Gondolom, van egy terved a legyőzésére."
"Nincs, de lesz."
Julia megszakította a varázslatot, és Alhadionra mosolygott. Alhadion visszamosolygott rá, majd hamarosan a Vízelementálok királynője kiúszott a vízből, és a parton támaszkodott.
- Szervusztok! - mondta a Vízelementálok királynője.
- Jó napot, felség! - mondta Julia vidáman. - Mi járatban van errefelé?
- Szerettem volna megköszönni, hogy felszabadítottátok az érceket. Ez minden elementálnak sokat jelent.
- Szóra sem érdemes, felség! - mondta Alhadion.
- Emellett szeretnék tanácsot adni a Sötétség elleni harcotokban.
- Az remek. Köszönjük, felség!
- Ne használjátok egyszerre a Sötét Ereklyéket! Felbukkant egy újabb darab, Shuan Nirrakk korábbi apjának jóspálcája. Az képes felerősíteni más mágikus dolgokat, lényeket, energiákat. A Sötét Ereklyék mellett elpusztítja a világot, mindemellett állítólag szerencsét hozhat teljes városoknak is. Én nem próbálkoznék vele, még itt sem.
- Ezt hogy érti? - kérdezte Alhadion.
- Két világ van egymáson: az egyik ez, a mágiátlan világ, a másik ennek a mágikus változata. Ott a pálca sokkal erősebb, illetve a pápa is szeretné magának tudni, mivel az maga egy kaput tud nyitni még más világokba is. Illetve összeszedi a hasadt személyiséget. Kíváncsi lennék, vajon Shuan Nirrakk hova lett a halála után?
- Ami azt illeti, felség, el kell mondanom valamit, amit nem mertem eddig. - mondta Alhadion.
- Hallgatlak, bármiről is van szó, bár rettegtem mindig egy dologtól. Hallgatlak.
- Én... Én vagyok az Aranyifjú, és a sötét múltjaim Shuan Nirrakk és az ő előde, a Káoszúr. Néha emlékszem az életeikre, de sosem hozok olyan döntést, ami a rossz irányba vinne engem, a barátaimat és a világot.
- Nagy bátorság van benned, egy ilyen titkot nehéz elmondani. Okosan használd a pálcát, ha az utadba kerülne... Inkább te találd meg, de innen sajnos messze van.
- Hol találom?
- Időnként eltűnik és felbukkan, legutóbb, Shuan életében Ázsiában volt. Most nem tudom a helyét, de egyértelmű nyomokat hagy maga után. Sok sikert, és ne indulj el egyedül!
- Úgy lesz. Köszönöm a segítségét, felség!
Naryana királynő elmosolyodott, majd visszamerült a vízbe.
Alhadion megfogta Julia kezét, és elmosolyodott.
- Ó, ez a tiéd! - mondta, és egy kis fadobozt adott át Juliának.
- Mi ez, Dio?
- Nyisd ki, és megtudod.
Julia kinyitotta a dobozt, és kivett belőle egy ezüst foglalatú, türkizkék köves gyűrűt, egy nagyobb kő egy fa lombja volt, a foglalat pedig az ágai, a nagyobb ágak közt világoskék-és zöld kövek voltak.
- Ez a Természet Türkiz Gyűrűje. A tiéd, Julia. Ikerkapcsolata van Eldhan, Shuan és az én gyűrűmmel, így bárhol, bármikor beszélhetünk egymással.
- Hány ilyened van még?
- Nos, Janusnak szánom a Hit és Gyorsaság Sárga Gyűrűjét, Oliah-nak pedig a Lila Gyűrűt.
- Az mire jó?
- Tudás, bölcsesség, ilyesmi. A Kék kistestvére.
Julia bólintott, majd gyermeksírásra és Donna Khatrina kétségbeesett csitítgatására lettek figyelmesek. Egy közeli fa mögé rejtőztek, és hamarosan Donna Khatrina is megérkezett, egy kosárral a kezében. Leült a tó partjához, és két gyermeket vett az ölébe a kosárból.
- Kicsi Mirkóm, hogy megnőttél! - mondta Donna Khatrina a fiúnak, mire ő nevetett. - Ó, és te, Calynda, igazán örülök neked! De rólad sem feledkeztem meg, Dikha.
Egy tündér repült ki valahonnan Donna Khatrina ruhájából, és rászállt Donna Khatrina vállára. Fekete szeme megvillant, és csipogott valamit Donna Khatrinának.
- Ó, igazán? A szemben lévő fa mögött...? Köszönöm, Diana Khaterine.
Julia és Alhadion összenézett, Donna Khatrina ezalatt egy tűzgolyót lőtt a fára. Julia előlépett a teljesen elégett fa mögül, és ökölbe szorította a kezét.
- Hé, tisztelje a fákat! - mondta, majd megérintett egy fát, ami életre kelt, és megfogta Donna Khatrinát. - Dio, most futás!
Alhadion bólintott, majd Juliával a di Grecho-házhoz rohantak. Julia még látta, ahogy a fa a tűz martalékává válik, és egy könnycsepp gurult le az arcán.