Alhadion nem egészen így képzelte el a térutazást.
Egy hatalmas tölcsér beszippantotta őt, Eldhant és Shuant, majd egy szekérre estek.
- Kérem Uram, csak Juliának ne essen baja! - imádkozott halkan Alhadion. - Miatyánk, ki vagy a Mennyekben...
Alhadion nem folytatta, hirtelen zajt hallott. A Kék és a Fehér Gyűrű zümmögött és villogott, és valahonnan előkerült a Zöld és a Vörös is.
- Eldhan! - kiabált Alhadion kétségbeesetten. - Eldhan!
Alhadion halk nyöszörgést hallott valahonnan maga alól. Gyorsan leszállt az éppen álló szekérről, majd Eldhan is leugrott mellé.
- Jól vagyok. - mondta Eldhan. - A Vörös Gyűrű?
- Itt van. - adta át Alhadion a jáspisköves gyűrűt. - Shuan?
- Eltűnt.
- Remek. Pedig mondta is egyszer, hogy nem szívleli a térkapukat... De a gyűrű nálam van.
- Az a lényeg, nem? Meg tudod idézni.
- Igen. Bár Janus és Oliah is ilyen könnyen visszahozható lenne!
Eldhan komoran bólintott, majd egy csónak érkezett.
- Ez a miénk. - mondta Alhadion. - Szállj be!
A két fivér a csónakban ült, ami magától ringatózott az őket körülvevő kék anyagban.
Éppen kiszálltak volna, ha a Fehér Gyűrű fel nem sikolt. Alhadion figyelmesen hallgatta az ismétlődő zümmögést, és halálra sápadt.
- Le a földre! - kiáltotta Eldhan, és a kék, talajszerű valamire feküdt. A feltételezett lefelé irányba.
- Ez itt elég relatív fogalom. - mondta Alhadion, de ő is lehasalt.
Kék fű nőtte körbe őket seperc alatt, majd súlyos csizmák lépteit hallották.
- Vasérc. - suttogta Alhadion, és előkészítette az összes varázsgyűrűjét.
A vaslény a kapu felé tekintett, és ijedten felkiáltott. Oliah lassan, de biztosan bezárta a kaput.
- Sietnünk kell. - mondta Alhadion. - Elterelem a vas figyelmét, majd jövök!
- Remélem tudod, mit csinálsz. - mondta Eldhan.
- Mint mindig, Eldhan. Mint mindig.
Alhadion egy fénygömböt lőtt párszáz méterrel odébbre. A vas elindult arra, majd a két mágus futásnak eredt. Éppen kiértek a kapun, amikor a vas megpróbálta visszahúzni Alhadiont.
Alhadion nem hagyta magát: újabb fénygömböt lőtt a vasra, aki egy pillanatra megvakult, így Alhadion átjutott a kapun túlra.
Elmosolyodott, majd kificamodott lábára nézett.
- A fene vinné el! - mondta.
- Segítek, ne mozogj! - mondta Eldhan.
Eldhan keze vörösesfehér fénnyel világított, megfogta Alhadion bokáját, és visszatette a helyére. Alhadion szaporán lélegzett, majd megnyugtató energia járta át, és sóhajtott.
- Oliah, te jól vagy? - kérdezte Eldhan.
- Nagyrészt. - mondta Oliah. - Az ércek egy része mellettünk van.
- Remek! - ugrott fel Alhadion. - Menjünk!

Fél óra elteltével Achirit Dioptáz a megtisztított ércekkel csevegett vidáman, amíg Aurum, a fő érc Alhadionékkal beszélt.
- Az Utazó egy csaló. - mondta Aurum. - Aranyifjú, köszönjük a segítséget!
Alhadion biccentett, majd elővette a Kék Gyűrűt és a Látókövet.
- Mutasd Janust! - mondta.
Aurum kíváncsian pillantott a Látókőre és a Kék Gyűrűre, majd kérdőn tekintett Alhadionra. Alhadion biccentett, hogy valóban, ő erre is képes, majd aggódva figyelte a Látókő mutatta képet.
Janus a falhoz volt láncolva, de a sápadtságon kívül nem volt semmi baja. Alhadion a homlokát ráncolta. Nem tudta elképzelni, kinek a szemével lát.
Az Utazó belépett a szobába, és elmosolyodott.
"Nos, hogy tetszik szerény otthonom?" - kérdezte.
"Te átverted a barátaim." - mondta Janus.
"Átverni? Nem, Janus Agrentium Septimo, nem. Csak elvettem, ami engem illet."
"Ezt még nagyon meg fogod bánni. Az Aranyifjú sokkal többet ér Shuan Nirrakknál."
"Mit nem mondasz! Nekem Shuan Nirrakk kell, és a Zöld Gyűrű. Ha Alhadion Suanir di Grecho megidézi Shuant, ott leszek, elveszem a Zöld Gyűrűt, és a többi... Gyerekjáték. Úrnőm pedig elégedett lesz."
"Donna Khatrina csak kihasználja magát. Egy szavát se higgye el, Gianluca!"
"Gianluca. Jobban tetszene, ha én lehetnék Brutus el Macho. A húgicád igazán szép teremtés."
"Nem hiszem." - mondta egy harmadik személy. - "Nagyon gyerek még, és ahogy ismerlek, nem illik hozzád. Te túl gonosz és durva vagy hozzá képest. Tahó."
"Shuan, csakhogy felébredtél. Ideje munkához látni. Kérd az Aranyifjú segítségét, mert bajba jutottál, és Gianluca Rissatti... Nem állta a szavát."
- Suanir, tudom, hogy látsz. - mondta Shuan halkan. - Ha épeszű vagy, akkor térkapuval jössz. Szicíliában keress! Siess, nincs sok időnk!
- Rendben. - mondta Alhadion. - Aurum, elvinnél minket Szicíliába?
- Szicíliába? Nem gond, de térkapuval talán gyorsabb lesz.
- Én is úgy gondoltam. - mondta Alhadion mosolyogva. - Indulhatunk?
- Persze. - mondta Oliah.
- Mindig készen állok, Dio. - mondta Eldhan.
- Remek. Induljunk! - mondta Alhadion.
Aurum megfogta Alhadion kezét, Alhadion Eldhanét, Eldhan pedig Oliah-ét. Aurum megnyitotta a térkaput Szicíliába, majd mind átjutottak az Utazó rejtekhelye elé.
Szinte átlagos, római időkből fennmaradt háznak lehetett volna mondani, de érezhető volt a mágia jelenléte.
Alhadion egy pillanatra megtorpant, és a ház sarka felé figyelt. Régi, halott kutyája, Mary ült ott, és várta, várta a gazdáját...
- Nem lehetsz itt, Mary. - mondta Alhadion. - Neked... Nem szabadna itt lenned...
A kutya fájdalmasan ugatott, körülötte zöld lidércfény táncolt.
- Mary? - kérdezte Eldhan. - De ha ő itt van...
- Az azt jelenti, hogy valaki megidézte, és fel kell szabadítanunk. - mondta Oliah, majd elmosolyodott. - Én nagyon is benne vagyok egy időutazásban.
- Nekem volt egy időutazó ismerősöm, két fontos szabály van: ne találkozz önmagaddal, vagy ne fedd fel magad, illetve... Ne változtasd meg a múltat. - mondta Eldhan. - Az idő meg akar történni.
- Hát, tudjátok, hogy ez utóbbi szabály betartása nem fog menni. - mondta Alhadion. - Mindenki vállalja?
- I... Azt hiszem. - mondta Eldhan.
- Vigyázunk egymásra, mint mindig. - mondta Oliah. - Akkor nem érhet minket baj.
- Rendben. - mondta Aurum. - De ezt egyedül kell végigcsinálnotok. Én addig itt maradok.
Alhadion bólintott, a Kék Gyűrűvel időkaput nyitott 1193-ba, majd a három testvér átugrott a kapun.

Ismét 1193-ban voltak, akkor, amikor leégett a családi házuk, és Mary meghalt. Szinte minden ugyanolyan volt, kivéve, hogy minden egyes tárgy vagy élőlény körül kék fény derengett, kivéve hármuk körül.
- Nézzétek! - mondta Alhadion, egy tekercset feltartva. - Használati útmutató!
- Valaki nagyon vicces kedvében volt. - morogta Oliah. - Hogyan tovább?
- Várunk, amíg kiüt a tűz, és Mary kihoz engem is. - mondta Alhadion. - Akkor...
Alhadion hirtelen elhallgatott. "Akár meg is akadályozhatnánk a tüzet." - gondolta, bár tudta, hogy valami varázstűzféle okozta akkor a katasztrófát. Esélyük sem volt megállítani.
- Dio, Eldhan, oda nézzetek! - mondta Oliah, és a fák közé mutatott.
Hét sötétmágus beszélgetett, egyikük boszorkány, a többiek már halott mágusmesterek kísértetei voltak.
- Donna Khatrina. - mondta Eldhan.
- Talált. - mondta Oliah. - És ott van a mi két szellemünk, Kharin-Shuan és Nirrakk. Azt nem tudom, kik a többiek.
- Ők a... - kezdte Alhadion. - Ők a fiaim... voltak. Terriblon, Khartad, Dracon, Obscure, Kharin-Shuan, és Nirrakk. Mindegyikük között tíz év a korkülönbség.
- De ezek a mágusok... Halottak. - mondta Eldhan. - Ha szellemekként visszatértek akkor...
- Terriblon a világra szabadított rengeteg borzalmat, amíg élt. - mondta Alhadion. - Shuan emlékezett rá, mesélt róla Donna Khatrinának, ő pedig tudta, hogy élni fogok, és megidézte őket. Oda nézzetek! El akar rabolni!
Donna Khatrina éppen Maryt figyelte, és azt, hogy mikor viheti el a fiatal Alhadiont. Intett, Mary pedig hirtelen megtorpant.
Terriblon elszabadított egy futótüzet, ami körbevette a házat. Donna Khatrina tett egy lépést a fiatal Alhadion felé, de Mary azonnal támadott. Donna Khatrina visított, Khartad légmágiával messzire hajította Maryt.
Donna Khatrina intett, majd Kharin-Shuan és Nirrakk bement a házba, majd ki is jöttek, és Alhadionék szüleivel harcoltak.
A fiatal Alhadion félájultan feküdt a porban, egy mondatot motyogva: Mary megment minket.
A "valódi" Alhadion sírva fakadt. Donna Khatrina könnyedén az ölébe vette a hétéves Alhadiont, és az erdő felé indult vele.
- Gyere ifjú Suanir, megtanítalak varázsolni, és egy szép napon majd a világ ura leszel az oldalamon! Milyen szép kis pofikája van valakinek...
Alhadion, Eldhan és Oliah azt hitte, menten elhányja magát. Donna Khatrina mézesmázos, szirénekre emlékeztető hangneme nem kicsit borzasztotta el mindannyiukat. "El fog rabolni engem!" - gondolta Alhadion.
Mary azonban ismét közbelépett, és megharapta Donna Khatrina bokáját. Donna Khatrina felvisított, és elejtette az ifjabb Alhadiont.
Dracon unottan figyelte a lángokat, majd Donna Khatrina többszöri felszólítására elindult Mary felé.
Mary nem vette észre, csak fiatal gazdáját próbálta biztonságba vinni.
- Mary, vigyázz! - kiáltotta Alhadion, de a kutya nem figyelt fel rá.
A fiatal Alhadion viszont felfigyelt a kiáltásra, és kinyitotta a szemét.
Dracon, a démonmágus vészesen közel került Maryhez, a vakmerő kutyához.
Mary a fiatal Alhadion kezét nyalogatta, az idősebb Alhadion viszont tudta, hogy fiatalabb énje nem vele foglalkozik, hanem halálra ijedt a démontól, és nem bírt másra koncentrálni, csak a félelemre...
Éppen, ahogy az 1204-ből jött di Grecho-testvérek.
Dracon lesújtott Maryre egy szellempengével, és a kutya elernyedt. A fiatal Alhadion levette szürke csuklyáját, és magához húzta Maryt.
- Oliah... - kezdte az idősebb Alhadion remegő hangon.
- Van egy ötletem. Elterelem Dracon figyelmét, ti Eldhannal gyógyítsátok meg Maryt!
- Jól van. - mondta Alhadion, visszanyerve lélekjelenlétét. - Csináljuk! Oliah, légy óvatos! Ha itt meghalsz, ebben az időben kerülsz csapdába.
- Az óvatosság hozzám áll a legközelebb a családból, Dio. - mondta Oliah mosolyogva, majd elrohant a ház felé, hogy Dracon jól lássa.
Alhadion és Eldhan a fiatal Alhadion két oldalára ült.
- Szervusz, Dio! - mondta Eldhan.
A fiatal Alhadion nem szólt semmit.
- Meg tudod gyógyítani? - kérdezte végül.
- Persze. Ő Mary, igaz?
- Honnan tudod?
- Majd egyszer elmondjuk.
- Én te vagyok, tíz évvel későbbről. - mondta Alhadion.
- Dio, ezt most miért...?!
- Eldhan, tudnia... tudnom kell, mi miért történt! Láttad, a gonosz nénit? Ő majdnem megölte benned a jó dolgokat. Szeretsz varázsolni?
- Szeretnék. - mondta a fiatal Alhadion. - De nem megy.
- Próbálkozz! Egy nap hatalmas varázsló leszel.
- Ez biztos?
- Annyira biztos, mint az, hogy Mary életben van.
Mary boldogan nyalogatta Eldhan kezét, majd a fiatal Alhadion mellett telepedett le.
- Aztán a szüleidnek egy szót se erről, rendben? - kérdezte Eldhan. - Megígéred, Dio?
- Megígérem. - vonta meg a vállát a fiatal Alhadion. - Talán. Nem szabadott volna látnom titeket, ha jól sejtem.
- Valóban. - mondta Eldhan bizonytalanul. - De ne keresd a gonosz nénit, jó?
- Tudod, hogy mennyire imádom a kockázatot, Eldhan. - mondta Alhadion, és sokat sejtetően elmosolyodott. - Vigyázz magadra! Nekünk mennünk kell.
A fiatal Alhadion bólintott, majd megérkezett két egyenruhás, illetve asszonyok vízzel teli hordókkal.
Alhadion tudta, hogy mind mágusok, pontosabban víz-és tűzelementálok.
A hét sötétmágus addigra visszavonult az erdőbe, a Tűzőrző és a tűzelementálok vették üldözőbe őket. A Vízelementálok királynője Oliviával beszélgetett éppen.
- Olivia, a fiad... Veszélyt vagy reményt jelenthet a mágusvilág számára. Légy szíves, óvd meg önmagától, amíg lehet!
- Ezt most nem értem...
- A fiad... Benne van abban az esélyes ötben, akik közül egy a folytatása Shuan Nirraknak és a Káosznagyúrnak, akit nem neveznék nevén... Nem, amíg a hat fia itt van a környéken...
- Ez nem lehet igaz... Nem, Dio a légynek sem ártana!
- Reméljük, hogy így lesz. Hol van most?
- Bement a nappaliba. Egyedül az maradt épen a házból.
- Jól vagytok mind?
- Persze, köszönjük, Naryana királynő!
- Nincs mit, Olivia!
A Vízelementálok királynője elment, amikor az elementálok mind visszatértek. A Tűzőrző bosszúsan fújtatott, elvesztette a sötétmágusok nyomát.
- Oliah hol lehet? - kérdezte Eldhan.
- Nem tudom, de nagyon, nagyon rossz érzésem van. - mondta Alhadion, majd elővette az Elemgyűrűt. - Hiányzik neki a karperec, ami most Oliah-nál van... Be az erdőbe!
- Jól van. Remélem tudod, mit csinálsz.
- Azt... hiszem. Igen. - mondta Alhadion. - Azt hiszem, az összes eddigi varázstárgyamra szükségem lesz.
- A Sötét talizmánra is? Azt sem tudod, mire való.
- Dehogynem, most már sejtem. És félek, hogy igazam lesz.
Eldhan bólintott. Alhadion lassan sóhajtott, felhúzta a bal kezének ujjaira a Kék, a Fehér és az Elemgyűrűt, jobbra a Donna Khatrina Fekete Gyűrűjét, a Zöldet, és a Szabotált Gyűrűt. Botját pálca méretűvé zsugorította, majd felvette az egyszer használt fekete köpenyét, amivel átverte Donna Khatrinát, és annak az ujjába rejtette a pálcát. Még a kristálybarlangban látott egy festményt a Káosznagyúrról, Kharinnauszról, ami alapján tudta, hogy kellet kinéznie. Elővett egy kis krétaport, amivel behintette az arcát, csettintett, majd haja és szeme sötétebb árnyalatúvá kezdett válni.
- Szükség esetére. - mondta Alhadion. - Milyen vagyok?
- Gonosznak és halottnak tűnsz. - mondta Eldhan. - Mint Shuan, csak rosszabb kiadásban.
- Úgy is érzem magam. Túl sok az emlék.
- Inkább vedd le! Nem lesz rá szükség, remélem. Oliah majdcsak nem került bajba...
- Én is remélem. - mondta Alhadion, levette a sötét kellékeket, majd elindultak az erdő felé.
Alhadion minden lépéssel közelebb volt régi fiaihoz, és egyúttal ahhoz, hogy valami a sötét oldal felé térítse. Rettenetesen félt, hogy Oliah-nak baja esik, vagy eltűnik. "Nem, Oliah találékony. Majdcsak nem lesz baj." - gondolta.
Az Elemgyűrű egy tisztásra vezette őket: oda, ahol Shuan fenyője állt. A fenyő mozdulatlanul állt, aurája egyszerre volt zöld-fekete és fehér-arany, mintha csak a gazdája életeit és energiáját akarná jelezni.
Az Elemkarperec a földbe volt taposva, egy bokor mögött. Alhadion és Eldhan összenézett, majd a fenyő felé tekintettek.
Kharinnausz fiai körbeállták a fenyőt, amihez hozzákötözték Oliah-t. Alhadion elborzadt, a Fehér Gyűrű gyenge fénnyel világított. Alhadion felvette a földről az Elemkarperecet, magához vette az Elemgyűrűt, majd előjött a bokor mögül.
- El onnan! - mondta.
A hat szellem lassan hátrált, majd letérdeltek Alhadion előtt.
Eldhan épp akkor ért oda, amikor Terriblon felállt, és közelebb lépett Alhadionhoz.
- Légy üdvözölve, atyánk! - mondta, és meghajolt.
- Legyetek üdvözölve, fiaim! - mondta Alhadion.
Khartad is felállt, meghajolt Alhadion előtt, majd hátrált.
Dracon előlépett, és egy rongyba csomagolt tárgyat nyújtott át Alhadionnak.
- Ez a tiéd, atyám. - mondta, majd meghajolt, és hátrébb lépett.
Alhadion kibontotta a csomagot: egy sötétmágus botja volt benne, a sajátja. Éppen a kezébe illett, rá lett méretezve, az utolsó centiig hibátlan volt.
Obscure is előlépett, kezében egy fekete koronával.
- Ez téged illet, atyánk. - mondta Obscure, és Alhadion fejére tette a koronát. Alhadion nem húzódott el, és egy hatalmas sötétenergia-hullám söpört végig az erdőn.
Oliah sikított volna, ha Kharin-Shuan nem tömi be a száját. Kharin-Shuan a szeme sarkából intett Nirrakknak, mire ő is odalépett Alhadionhoz.
- Te vagy a világ ura, atyánk. - mondta Nirrakk.
- Velünk kell jönnöd, atyánk. - mondta Kharin-Shuan, és megfogta Alhadion kezét.
Alhadion elindult a hat szellem után, Oliah és Eldhan képtelen volt bármit tenni ellene. Eldhan eloldozta Oliah-t, majd megpróbálta összekapcsolni a Vörös és a Fehér Gyűrűt.
- Sikerült! - mondta Eldhan. - Most képes leszek belelátni Dio fejébe...
- Csak csináld! - mondta Oliah. - Gyorsan!
"Dio!" - mondta Eldhan Alhadion fejében. - "Dio!!!"
Alhadion megrázta a fejét, és egy pillanatra hátratekintett.
"Eldhan! Segítsetek, kérlek! Ez az izé kezd rajtam elhatalmasodni."
- Máris megyünk, Dio! - mondta Oliah. - Gyere, Eldhan!
Alhadion és a hat szellem végigment az erdőn, majd a sziréntónál megálltak.
- Várjatok! - mondta Alhadion, és nyelt egy nagyot. - Hova megyünk, fiaim?
- Hogy hova? - kérdezte Dracon. - Az élők világába. Ideje, hogy lássanak valódi démont.
- Ezzel meg kéne várnunk a társaimat is. - mondta Alhadion, és megpróbált Káosznagyúrként beszélni. - Ők segítettek visszatérni.
Kharin-Shuan és Nirrakk összenézett, és a fejüket csóválták. Alhadion érezte, hogy lelepleződik, hamarosan. Szerencsére Oliah és Eldhan megérkezett, és megálltak Alhadion mögött.
- Itt is vannak, Oliah, a Fekete Szűz, és Eldhan, a Sötét Lovag.
Oliah azonnal megértette, miről van szó, Eldhan viszont meglepetten nézett maga elé.
Oliah oldalba bökte Eldhant, majd ő is megértette a helyzetet.
- Igen, én a pápa ellen harcolok a Fekete Szűzzel és... Atyátokkal.
Úgy tűnt, Khartad és Obscure mindent elhitt, Dracon kételkedve nézett maga elé, Terriblon csak legyintett.
- Minél többen, annál jobb. - mondta. - Most pedig, átmegyünk az élők közé.
- És mégis hogyan? - kérdezte Alhadion, majd gondolatban hozzátette: "a Kék Gyűrű nélkül?".
- Egyszerűen, atyánk. - mondta Khartad mosolyogva. - Kaput nyitunk az egyik régi ereklyédhez.
- Ó, remekül hangzik! - mondta Alhadion. - És melyikhez?
- A Szellemkoronához, ami Shuan Nirrakknál van. - mondta Obscure.
- Elmegyünk Szicíliába, és megöljük azt, aki az utunkba áll. - mondta Kharin-Shuan és Nirrakk egyszerre. - Végzünk a terveid gátlóival, az Aranyifjúval és a barátaival.
Alhadion, Oliah és Eldhan nyelt egy nagyot.
- Csi... Csináljuk, fiaim. - mondta Alhadion remegő hangon.