A mágusok először a fenyőhöz mentek. Alhadion azt hitte, Shuan felsikolt a halott fenyő láttán, de a szeme sem rebbent.
- Ide nézzetek! - mondta ehelyett izgatottan.
A többiek a fenyő túloldalára mentek.
- Emlékművet állítottak neki. - mondta Alhadion meglepetten, és elmosolyodott.
- Ott van egy üzenet is. - mondta Eldhan, felvette, és felolvasta. - "Kedves Alhadion di Grecho! Nagy szolgálatot tettél nekünk az eltelt röpke időben, és ahogy tudunk, segítjük ügyeidet. Szívünkön viseljük te és családod, barátaid sorsát, és emléket állítottunk az Aranyifjú fenyőjének. Ha szükséged van bármire, csak gyere el ide, és segítünk. A gyűrűket nem muszáj azonnal visszaadnod, de ha már nincs rájuk szükséged, hagyd csak itt, elvisszük. Hűséges barátaid, az elementálok és Achirit Dioptáz."
Alhadion bólintott, majd elővette a négy elemgyűrűt és a Fehér Gyűrűt.
- Dio, mire készülsz? - kérdezte kíváncsian Julia.
Alhadion egy kis darab aranyat is előhalászott a zsebéből, majd a fenyőtönk sima felszínére tett mindent. A Fehér Gyűrű és az arany volt középen, körülötte a négy elemgyűrű, kővel befelé. A gyűrűk világítani kezdtek, majd a fény felerősödött. Alhadion elemelte onnan a fényt, összesűrítette, majd gyorsan megmunkálta az aranyat, és belefoglalta a fényt.
Alhadion elmosolyodott: az eredmény káprázatos volt. Az új gyűrű négyféle színnel világított, majd halvány, fehéresezüst fénnyel derengett.
- Így már nem kell kölcsönkérnem a négy elemgyűrűt. - mondta Alhadion mosolyogva. - Más mágusoknak is szükségük lehet rá.
- Nemes gondolat, Dio. - mondta Eldhan.
- Hűha. - Janus csak ennyit bírt kinyögni. - És most, hogyan tovább?
Alhadion sokat sejtetően elvigyorodott.
- Visszaadom a négy gyűrűt az elementáloknak.

Délutánra visszaértek a di Grecho házhoz, és Oliah mindent elmesélt a szüleiknek. Az Elemgyűrű létezésének hírére elkomorodtak. A kínosan hosszúra nyúlt csendet Eldhan törte meg. Ő kérdezte meg végül, mi a probléma.
- Tudjátok, régen volt már együtt a négy elemgyűrű. - kezdte Theseus.
- Nem is volt olyan régen! - mondta Shuan meglepetten.
- Neked talán nem, Árnykirály, de nekünk, átlagos halandóknak igen. Nos tehát, bizonyára nem sokat tudtok még a mágustörténelemről.
Mindenki nemet bólogatott, Shuant kivéve, aki furcsa szögben oldalra hajtotta a fejét, és kíváncsian tekintett Theseusra.
- Valamikor akkor fedezték fel a mágiát, amikor az ősi törzsek, hasonlóak a barbárokhoz, felfedezték a tüzet. Ekkor a mágia a részükké vált. Az ókorra kicsit elkopott a mágiahasználat, megjelentek a különböző vallások, akik maguknak akarták a mágiát. Persze akadtak olyanok, akik a vallások tudtával vagy anélkül, de használták azt. Prométheusz és a tűz története jellemzi ezt igazán.
- Róma pusztulása volt igazi csapás a mágusok számára. - vette át a szót Olivia. - Az utolsó mágusok kétségbe estek az Örök Város pusztulásának hírére, és szétszóródtak a világban. Volt, aki elment az Ismert Világból egy közel hasonlóba, ezt rebesgetik. Az elemmágusok teljesen eltűntek, az utolsó képviselők, néhány elementál kivételével.
- Az elemmágusok egységének és Róma öröklétének jelképe volt a Nagy Elementálékszer szett: egy tiara, egy nyakék, egy karperec, és egy gyűrű, legalábbis így tudjuk. Csakhogy az ékszerek erejét eldarabolták a megmaradt elementálok közt. Azok egyesítése megnyithatja a kaput a két világ közt.
- Kaput? Milyen kaput? - kérdezte Julia.
- A katolikus egyház is magáénak akarta a mágiát, elzárta egymástól a két ikervilágot, és csak a pápa tud kaput nyitni. - mondta Theseus.
- Akkor miért nem küldött a pápa mágikus lényeket Bizánc ellen? - kérdezte Eldhan.
- Remek kérdés! - mondta Theseus. - Nirrakk úr biztosan tudja a választ, nemde?
Shuan éppen egy üvegcsényi folyadékot vizsgálgatott, amit hirtelen elejtett, és mréegzöld lé folyt szét a padlón. Shuan pislogott néhányat, mire Theseus megismételte a kérdést.
- Nem értem, mire gondolsz, di Grecho. - mondta Shuan. - Hogy ismered a történetet, hm? Ráküldtem a világra a szörnyeket valaha?
- Ő nem ismeri a történetet, de én igen. - mondta Olivia. - Nem ez volt az első életed, így hallottam.
- Folytasd! - mondta Shuan. Unalom, türelmetlenség és idegesség szűrődött ki a hangjából.
- Másik világból származtál. A szüleid korán elhagytak, és elküldtek ide a Földre... Vagyis hát, a mágikus Ikerföldre. Tettél gonosz dolgokat, és átkerültél ebbe a világba, és a kapuk lezárultak. Vissza akartál jutni, és szellemként képes voltál rá. Láttál valamit, ami viszont elriasztott, és itt ragadtál.
Shuan arcán fájdalom tükröződött, és lassan bólintott.
- Én is ennyire emlékszem.
- Én láttam mást is. - mondta Alhadion.
Shuan ijedten tekintett Alhadionra, és könyörgött, hogy maradjon csendben, a saját érdekükben. Alhadion értetlenül nézett rá, sóhajtott, és belekezdett a mondandójába.
- Láttam két lányt és egy fiút, akik Magiopolisból egy furcsa erdőbe jutottak. A fák lombja lila volt, és tündérek repkedtek körülötte. Sétált arra egy ember, akit gyorsan elleptek, és már csak csont maradt belőle. A lány ekkor valami vasszerű lénnyé változott, nekiesett a tündéreknek, amik égni kezdtek, a fiú pedig elnyelte a tüzet, és végig nevetett az egészen.
Mind a szájuk elé kapták a kezüket, Shuan pedig hirtelen elnevette magát.
- Azok csak tündérek és gyermek elementálok! Látnád az óriásokat, a legbátrabb is összecsinálná a köpenyét!
Oliah idegesen toporgott, majd felment a szobájába, az ajtócsapódás lehallatszott. Theseus és Olivia is elment, majd Eldhan, Janus és Julia is. Shuan értetlenül nézett föl az emeletre, és motyogott valamit a modern emberek gyenge idegzetéről.
Alhadion az Elemgyűrűt nézegette, és próbálgatta az erejét. Egyszer csak a Kék Gyűrű megjelent mellette, és vibrálni kezdett. Alhadion összeráncolta a homlokát. "Majd holnap." - gondolta.
A két gyűrű erősebben vibrált, Shuan is nyugtalanul mocorgott.
- Szerintem van odaát valami, ami át akar jönni. - mondta Shuan. - Mire jó az a Kék Gyűrű?
- Tér és időutazás. - mondta Alhadion. - Illetve ezzel egyszer beleláttam Donna Khatrina fejébe.
- Na, szép. Majdnem olyan erős, mint a Fehér vagy a Zöld.
- Van még néhány hasonlóm, ne aggódj! - vigyorodott el Alhadion.
- Ne bolondozz velem! Ennyire nem unatkozhattál volna egész életedben...!
- Úgy láttam egy emlékben, hogy az előtted lévő már kisgyerekkora óta nagyon erős volt, és próbálgatta az erejét. Vajon többet tudott valójában...?
- Nem akarod látni. - rázta meg a fejét Shuan. - Az a fickó a tömény megtévesztés, sötétség, keserűség és félelemkeltés.
- Na és? Majdnem megölted Juliát a kristálybarlangban, attól jobban nem rettegek, mint hogy Juliának baja esik.
- Aha, képzelem. Hm... Nagyon sajnálom.
- Semmi gond, Shuan. Emlékszel az elemékszerekre?
- Persze, Khar... szóval Ő, a Sötét Nagyúr évekig kutatta.
- Neve is van Neki?
- Persze, de ha kimondod, ide idézed őt. A pusztítás látványos lenne, de hatalmas, azt pedig nem akarod. Ugye?
- Bezárom a szellemét a Szabotált Gyűrűbe.
- Nagyon okos, de nem. Nem árulom el a nevet.
- Leírhatom?
- Csakis egy pentagrammába. Ki tudnád találni? - kérdezte Shuan kételkedve.
Alhadion elkezdte visszafelé írni Shuan teljes nevét: Karrinnauhs.
- Nem nyert, de közel jársz. Kérlek, a világ érdekében ne próbálkozz! Ó, Sötét Szentségekre, miért születtünk ilyen kíváncsinak?
- Ez rosszul hangzik így. Egy h-t a k és az a közé kéne tenni, egy r-t letörölni, az s mögé egy z-t...
Shuan Alhadion szájára tapasztotta a kezét, zöld szeme ijesztő fényben játszott.
- Ki ne ejtsd! - mondta lassan tagolva minden egyes szót.
- Ezek szerint el... Eltaláltam?
- El. - morogta Shuan. - Ha a kharinnauták ezt megtudják, nagyon meggyűlik velük a bajunk.
Alhadion bólintott, majd még egyszer megnézte a két gyűrűt.
- Oliah-t érdekelné a többi elemékszer. - mondta végül.
- Csak egyetlen napot pihenj már, Suanir! - könyörgött Shuan. - Ugyan én nem fáradok, de te igen!
- Hát, jó. Csak egy pár órát pihenek...
Shuan elmosolyodott, Alhadion azonnal elaludt.

"Pár" órával később Alhadion felkelt. Másnap reggel volt, a többiek már régen reggeliztek. Julia rossz hírrel érkezett, Olivia és Theseus szomorúan ingatta a fejét.
Alhadion is leült az asztalhoz, mire Julia sírva fakadt, és Alhadion vállára hajtotta a fejét.
- Julia, mi a baj? - kérdezte Alhadion.
- Megkérték a kezét. - mondta Janus és Eldhan egyszerre.
Julia ismét sírva fakadt, Oliah és Olivia vigasztalni próbálta.
- Ki kérte meg...? - kérdezte Alhadion.
- Brutus el Macho. - mondta Theseus nem túl lelkesen. - Augustus el Macho öccse.
Alhadion elhúzta a száját, majd átkarolta Juliát. Julia ijedten nézett Alhadionra, majd kicsit megnyugodott, és Alhadion vállán elaludt.
- Egész éjjel sírt. - mondta Janus. - Éjszaka közepén legalábbis erre keltem.
- Csak az bosszant, hogy hiába a varázserőm, nem változtathatok csak úgy egy régi szokáson. Túl fiatal vagyok ahhoz, hogy elvegyem, ő meg már eladósorba kell kerüljön...
Theseus és Olivia összenézett, és sokat sejtetően elmosolyodtak.
- Apátok annak idején egy nagyhatalmú főnemes úr kezei közül ragadott ki. - mondta Olivia. - Milyen szép is volt!
- Dion, semmi sem lehetetlen. - mondta Theseus. - A szerelem az egyik legcsodálatosabb varázslat. Ez az egy dolog, amit soha, senki nem vehetne el senkitől. Csodálatos, hogy így egymásra találtatok Juliával.
Alhadion elmosolyodott, majd aggódva figyelte Juliát. Azon gondolkozott, hogy már így is túl sok veszélyes dologba sodorta bele. "És ha Juliának így lenne a legjobb?" - gondolta, majd megrázta a fejét. - "A legnagyobb bajban is velem volt. Most én sem hagyhatom magára őt!"
- Csak ennyi? - kérdezte Alhadion.
- Nem. - mondta Oliah, és sóhajtott. - Találtam egy karperecet. A fém arany volt, benne három, lángvörös kő.
- Lángvörös kövek? - pattant föl Alhadion.
- Igen. Magához hívott.
- Hol találtad? - kérdezte Alhadion ijedten.
- Dolgozni mentem a délután, egy ezüst szállítmányt vártam, amikor fémszerű lények, összesen három támadt rám. Azután a zsebemben megjelent a karperec, és... A fémek eltűntek.
- Érclények. - sziszegte a fogai közt Theseus. - A tűzelementálok rokonai. Évekig harcoltak a kristálylényekkel.
Alhadion bólintott, majd a kanapéra fektette Juliát. Visszament az asztalhoz, addigra Oliah elővette a Tűzkarperecet.
Alhadion jobban megvizsgálta, majd mellétette a Kék és az Elemgyűrűt. Mindhárom ékszer vibrálni kezdett, Oliah zöld szeme megvillant. Alhadion elmosolyodott.
- Na, milyen érzés? - kérdezte.
- Micsoda? - kérdezte Oliah.
- Látom a szemeden, hogy érzed a mágiát.
- Fantasztikus. Te is így...
- Én ennek a tízszeresét érzem.
- Megkeressük a többi karperecet. - mondta Oliah.
Alhadion elmosolyodott, egy fénysugárral összekötötte a Kék Gyűrűt és a karperecet, mire halvány, kék fénycsík indult el kifelé a házból.
- Kövessük! - mondta Oliah.
- De Oliah, ez veszélyes! - cukkolta őt Alhadion, majd elnevette magát. - Kell valaki, aki nem hagyja, hogy ostobaságot csinálj...
- Dio, ez nem vicces! - mondta Oliah. - Ki jön velünk?
- Ahogy elnézem, Julián kívül mindenki. - mondta Eldhan, majd Alhadion mellé lépett, és suttogva folytatta. - Neked van az egyik legbátrabb és legkitartóbb kedvesed a világon.
- Tudom. - mondta Alhadion. - Induljunk!

A Kék Gyűrű és a Tűzkarperec egy zsinór végén lógott. A két ékszer egymás erejétől kissé megbolondult, A Tűzkarperec el is szállt volna a kék fény irányába, át az erdőn, ha Eldhan nem tartja erősen a madzagot.
- Hú. - mondta. - Ha minden mágikus tárgy ilyen erős, hogyan fékezhet meg mindent egyedül a pápa?!
- Azt nagyon szeretném tudni. - mondta Janus. - Lehetséges, hogy a pápa mágus?
- Á, nem. - mondta Shuan. - Mindig van egy mágusmester a pápa mellett. Próbáltam abba a posztba kerülni.
- Az sem biztos, hogy a pápa egyedül tartja kézben a dolgokat. - mondta Alhadion. - Az a rengeteg érsek...
- Bolond az mind. - legyintett Shuan.
- Nagyon bizakodsz az egyházban, mondhatom. - mondta Janus.
- Én bízok bennük! Csakhogy láttam, mi van Odaát. Te sem bíznál bennük, ha mindent látnál Ezüstpap úrfi, hidd el!
- Ezüstpap?
- Igen, aki az Aranyifjú társa jóban-rosszban, aki győzelemre segí... Ó, a fenébe, jön valami!
A Tűzkarperec egy pillanatra megállt, mintha nem tudná, hol is van. A Kék Gyűrű visszaszállt Alhadionhoz, a Fehér villogott.
A Tűzkarperec visított, majd aranylények jöttek elő mindenhonnan.
Shuan és Oliah káromkodott, majd mind felfegyverkeztek. Alhadion nemet intett, majd olyan muzdulatot tett, mintha támadna.
- Értetek is visszajövünk. - mondta. - Futás!
Az öt mágus - nyomukban az aranylényekkel és előttük az immár három ékszerrel - rohantak dél felé.
Egyszer csak Eldhan észrevett egy várost, és egy üres, utasszállító kocsit.
- A kocsiba! - mondta. - Oda nem követhetnek minket!
Shuan és Alhadion tiltakozott volna, de addigra már a kocsiban ültek.
- Hova lesz? - kérdezte a kocsis álmosan.
- Én ismerem ezt a fickót! - mondta Alhadion. - Donna Khatrina elaltatt...
Shuan betapasztotta Alhadion száját, és kínosan elmosolyodott.
- Gyerekek, hova megyünk? - kérdezte halkan. - Oli kedvesem, hova szeretnél elutazni?
- Rómába, legyen szíves! - mondta Oliah, majd Shuanhoz hajolt. - Most már engedd szóhoz jutni szegény Diót!
Shuan kelletlenül levette a tenyerét Alhadion szájáról. Alhadion fellélegzett, és elmosolyodott.
- Honnan tudtad, hogy Rómába kell mennünk? - kérdezte Oliahtól.
- Mágusmegérzés. - mondta Oliah sejtelmesen.
- És minek mennek Rómába? - kérdezte a kocsis. - Talán problémája van a pápával a mágus uraknak és a hölgynek?
Alhadion szóhoz sem jutott döbbenetében. Elgondolkodott, honnan tudhat a kocsis arról, kifélék ők.
- Én is mágus vagyok, úrfi. - folytatta a kocsis. - Én vagyok az Utazó.
Shuan felmordult, és megpróbált láthatatlanná válni.
- Nirrakk úr, csak nem itt van maga is? Valami készül, ezek szerint.
- Sajnos. - morogta Shuan. - Az útitársaim, Oliah, ereklyemágus, Eldhan, Templomos lovag, Janus, az Ezüstpap, és Alhadion, az Aranyifjú, jogutódom. A Vízkarperec nyomát keressük Rómában.
A kocsis megállt, és kezet nyújtott.
- Gianluca Risatti vagyok, az Utazó. Shuannal is összefutottam egyszer-kétszer.
- Legalább holtomban hagyj békén, Rissatti! - morogta Shuan.
- Shuan, kérlek! - mondta Alhadion. - Segíthet nekünk.
- Ettől tartok én is. Nála az ilyen jellegű segítségnek ára van. Ez egy amagán-mágus, az ilyenek mindig megkérik a segítség árát.
- Nem értem.
Shuan sóhajtott, ujjai közt méregzöld láng táncolt, jelezve türelmetlenségét, majd elgondolkodva figyelte a lángokat, amik zöld szemében visszatükröződtek.
- Tudod, vannak olyan mágusok, akik segítenek a mágiátlanoknak is, de kérnek cserébe valamit. Őket nevezzük amagán-mágusoknak. A feketemágusok sosem szeretik az ilyesmit, ők elveszik, amit akarnak, és csak kicsit segítik a klienst. A fehérmágus csak segít, önszántából, és ő maga éri el a céljait, külső segítség nélkül. A szürkemágusok mindent az egyensúlyért tesznek, soha nem érdekli őket a saját életük, védik a gyengébbeket, de sosem hajlandóak az erősekkel szövetkezni, hacsak nincs itt a világvége. Ők néha apró dolgokat tesznek a közjóért, és rövid ideig tartó szolgálatot kérnek cserébe. Illetve az ötödik kategória, az Adósok. Ők olyan lények, akik igen gyakran holtak, de adósok maradtak valakinek, vagy meg lettek idézve, és kötelesek segíteni mindenben. Csak három mód van szabadulni: teljesíted az Idéző parancsait, lázadsz, de akkor örökké bolyongsz, vagy megszöksz, és akkor is büntetnek.
- Te is ilyen vagy.
- Ő tett ezzé. Ő az "egy szem kisfia" annak a tanítványomnak, aki annak idején megölt. Persze őrá nem haragszom, szegény bolond Salvatore, de Gianluca megidézett a dioptázzal, és szolgaságra kényszerített. Nem szeretem az ilyesmit.
- Képzelem. - mondta Alhadion.
A kocsi megállt, a mágusok kiszálltak. Gianluca Rissatti integetett, de egyikük sem foglalkozott vele.
A Kék Gyűrű és a Tűzkarperec vészesen villogott, a Fehér Gyűrű igyekezett mindkettővel kommunikálni. Alhadion elmélyülten bólogatott, majd elővette a botját.
- Kezdem a jó hírrel. - mondta. - Megvan a Vízkarperec, vele a Föld-és Légkarperec. A rossz hír az, hogy a következő ékszerek, a Földnyakék és a Légtiara az érceknél van.
- Nem baj. - mondta Oliah. - Felszabadítjuk az érceket a sötét mágiától.
- Az nehéz lesz. - mondta Eldhan. - Úgy hallottam, Shuan elődje mérgezte meg őket.
- Mit nem mondasz! - morogta Shuan. - Százötven évem volt minden egyes gonosztettemre. Szerinted nem használtam ki...?
- Itt vannak a karperecek! - mondta Oliah, elővett egy darab rezet, és a négy karperec erejét egybe átmásolta.
Alhadion biccentett.
- Irány Ércbányácska! - mondta, és észak felé ment pontosan három lábnyit. - Itt tud a Kék Gyűrű térkaput nyitni. Felkészültetek?
- Igen. - mondta Oliah és Shuan.
- Hol van Janus? - kérdezte Eldhan.
"Én vagyok, Gianluca." - hallották az Utazó hangját. - "Adjátok át Shuan Nirrakkot, és nem bántom az Ezüstpapot!"
- Hazug csaló! - kiáltotta Oliah, és beugrott a térkapun.
- Oliah, ez veszélyes... - mondta Alhadion, de késő volt. - Utána!