1992. december

A kollégiumi szoba bőröndökkel volt tele. Egy kopott barna táska az oldalára dőlve feküdt, nekidöntve állt egy fekete, három kisebb méretű egymásra pakolva, mellettük egy negyedik, fejjel lefele hevert. Gyuláék fél év tartózkodási jogot kaptak, miután megszűnt a hallgatói jogviszonyuk, de most, az év végén már költözniük kellett. A parkettán ültek, Gyula ágyának vetve a hátukat, miközben úgy néztek végig a bőröndökbe pakolt szobán, mint a világvégén.

- Uraim, ez nagyon szomorú - jegyezte meg Gyula egy hatalmas sóhajt követően. Még a fejét is megrázta hozzá.

- Az, de azért így huszonnyolc évesen már lássuk be, itt volt az ideje. Kezdett egy kicsit cikivé válni - vont vállat István.

László egy értetlen grimasszal meredt rá. - Ciki, vagy sem, én rohadt sokat spóroltam vele - jegyezte meg végül.

- Ja, én még egy kicsit gyűjtenék, de neked megtartjuk a lakásavatót! - Gyula igyekezett is erre az esti bulira koncentrálni, mivel a költözés úgy érintette, mintha kidobták volna az otthonából. Ő sem tudott István megjegyzésével azonosulni, hogy kezdett cikivé válni. Nagyon élvezte az életét, minden részét, és egyáltalán nem akart változást. Ha most szétköltöznek, soha többet nem lesz ugyanolyan az életük. A legnagyobb bulik időszaka bizony véget ért.

- Tudom én, mi kell ide! - pattant fel István.

- Csak nem? - kapta fel a fejét Gyula, majd a homlokát fogva sopánkodni kezdett. - Mi lesz velem a Drogbáró nélkül?

Amíg István csíkokba rendezte a kábítószert, a többiek is felkeltek. István végigtúrta a farmerét, mire a farzsebéből végre előhúzott egy gyűrött, barna ötven Forintos bankjegyet. Gyors, sodró mozdulatokkal hamar kis rudacskává pödörte össze, amit egyből Gyulának adott. - Tavaly ilyenkor Gyulának már bingója volt - mondta, miközben elbambulva nézte a falat.

- Most én is elég közel állok hozzá. - László ezután lehajolt, hogy felszívja a neki előkészített csíkot.

István elkapta tekintetét a falról, és kérdőn nézett barátjára, miközben átvette a felé nyújtott, összepödört ötvenest. - De te minek szívattatod magad? Nincs, aki lerendezzen? - kérdése után hangos szippantással eltüntette az utolsó fehér csíkot is az asztalról.

- Nos, ööö - tette László a halántékára a kezét, miközben elhúzta a száját.

- Nincs szex? - Gyula csak viccből tette fel a kérdést, teljesen faarccal, miközben kényelmesen a szájához emelte cigarettáját. A szeme sarkából kapta el László fejrázó reakcióját, amire visszarántotta a cigit és felkapta a fejét. - Nincs szex?

- Kriszta még szűz, és várja, hogy komollyá váljon a dolog - tárta szét László a kezét, miközben visszasétált Gyula ágyához, és ismét letelepedett a parkettára.

Gyula leült mellé, nyomában Istvánnal. - Egy év után mire vár még? - kérdezte a szájában a cigarettával, miközben végre meggyújtotta az eddig szorongatott szálat.

- Ez neki fontos.

- De hát, neked is vannak szükségleteid!

- Azt én tudom, azért van meg majdnem a bingóm.

Gyula nevetni kezdett, de István csak halványan mosolyodott el, mintha kötelező lenne. Volt ebben a reakcióban valami nagyon megjátszott, amivel Gyula akkor nem foglalkozott. Úgy gondolta, csak az irigység miatt van, mert neki még sosem volt bingója, sőt, két csoportnál tovább még egyszer sem jutott egy félévben.

A lakásavató előtt László meg akarta mutatni Krisztának az új otthonát. Szerette volna, ha ő látja elsőnek, és egy kicsit bízott benne, hogy odabent létrejön valami különleges intim hangulat, ami végre megtöri a jeget.

- Itt is vagyunk, ez az ajtóm - álltak meg a lakás hófehér bejárata előtt.

- Harminchatos? - Kriszta a fejét is hátravetette egy kicsit, csodálkozó hangon tette fel a kérdést.

- Igen, miért? - kérdezte könnyed érdeklődéssel László.

- A hatos az ördög száma. - A hangja határozott volt, és egy kissé elutasító. A megjegyzés után Lászlóra pillantott. - Gonosz szám.

László eltátott szájjal nézte Krisztát, majd az ajtóra kifüggesztett aranyozott színű számot. - Ez csak egy ajtószám, nincs jelentősége. Ez jelöli, hol lakom, ennyi - mondta végül derűsen, majd gyorsan hozzátette: - Gyere, nézd meg belülről, hátha jobban tetszik! - Két kulcsot szedett elő a zsebéből, az egyiket Kriszta felé nyújtotta, majd beleejtette a tenyerébe. Kriszta értetlen tekintetére lágyan hangon folytatta: - Ahol én otthon vagyok, ott te is.

Belépve László Krisztát figyelte, ahogy érdeklődve végignéz az üres lakáson, bekukucskál a konyhába is. Szürke konyhapult fogadta, sehol egy edény, a tűzhely régi volt, az előző tulaj hagyta ott. Tovább mentek a nagyszobába, ahol az addigra már átszállított bőröndök hevertek. Kriszta hátrafordult, László szorosan mögötte állt, ami mintha meglepte volna a lányt, a szeme egész tágra nyílt.

- Szép - mondta végül, majd ismét hátat fordított barátjának.

László először a vállára tette a kezét, majd tenyere tovább csúszott a lány derekáig. Átölelte, megcsókolta a nyakát. - Ugye? Itt most már bármikor kettesben maradhatunk.

Kriszta megfordult, megcsókolta Lászlót, aki óvatosan a falhoz tolta barátnőjét. Lassan elindult a keze, egészen Kriszta szoknyájáig. Óvatosan tűrte fel az anyagot, haladt felfele a lány combján. Már nem járt messze, a gondolat egészen felvillanyozta, a farka megkeményedett, hozzányomta a lány csípőjéhez. Erősen mart bele a vágy, úgy érezte, már csak pillanatok választják el attól, hogy végre megkapja, amit akar.

Kriszta megfogta a kezét, megállította. - Pont ezért, időnk akár a tenger, ráérünk - mondta barátságos mosoly kíséretében.

László elkerekedett szemmel bámult rá. Még a lélegzete is elakadt. Az ajtófélfába kapott, ujjai elfehéredtek, úgy szorította.

- Oké? - tette hozzá Kriszta még szélesebb mosollyal, majd átbújt László karja alatt, és elindult folytatni a nézelődést.

László most nem követte, csak nézett utána, miközben még midig nem bírta elengedni az ajtófélfát. - Persze, amennyi időt csak akarsz! - szólalt meg végre. A halántéka lüktetett. Kezdett fogyni a türelme, de ha már eddig várt arra a szűz lyukra, nem akarta csak úgy feladni. Ráadásul, nem is tudta volna. Furcsa érzés töltötte el, ha csak meglátta Krisztát, ha meghallotta a hangját, ha kifejtette a naiv világnézetét. László úgy gondolta, hogy valamennyire beleszerethetett ebbe a lányba.

***

- ...If I was in L.A. Californain dreaming... - harsogta László és Gyula egy pár óra múlva. A párkányon álltak, a keretbe kapaszkodva, miközben az ablakon hugyoztak ki éppen. István nem csatlakozott hozzájuk, Krisztával beszélgetett inkább a szoba ajtajában.

- Szóval mégsem tanítanál? - kérdezte István, miközben a sörösüvegét nézegette.

- Jó lett volna, de tetszik most már az ötlet, hogy még tovább tanuljak. - Kriszta a falnak dőlve állt, az előszobát vizsgálta, közben a poharából kiálló szívószállal játszott.

- Nekem nagyon bejött a doktori - lelkendezett István.

- Igen, és nekem úgy tűnik, Lacinak is. Meg akkor dolgozhatnánk együtt.

- Szerintem ne Lacitól tedd függővé ezt a dolgot. Járd a magad útját!

- Miért? - Kriszta Istvánra nézett, közben a szájához emelte a szívószálat.

István szíve nagyot dobbant, ahogy találkozott a tekintete Krisztáéval. Nem tudott azonnal megszólalni. - Hát - kezdett bele végre. Kezét széttárta, amitől a könyökét beleverte az ajtófélfába.

- Vigyázz! - kapott oda Kriszta.

István fájdalmasan megdörzsölte a könyökét, majd folytatta a mondandóját. - Szóval, tedd azt, ami igazán jól esik. Ha másoktól teszed magad függővé, akkor lehet, hogy negyven évesen eszedbe jut, hogy inkább mást akartál volna, és az nem jó.

- Lehet - vont vállat Kriszta szívószállal a szájában. - De akkor is ezt akarom.

- Jó! - kurjantott István, hangosabban, mint szeretett volna - Akkor csináld meg! Jelentkezz!

Kriszta elmosolyodott. Kivette szájából a szívószálat. A pohár alját ütögette. - Még van egy kis időm. Tudod, még csak másodéves vagyok.

István megrázta a fejét, kihúzta magát. - Szerintem meg sosincs túl korán. Ha már most elkezdesz dolgozni egy témán, mire odakerülsz, lehet, hogy lesz egy publikációd. Az nagy dolog egy egyetemistától!

- Hm. - Kriszta ismét a távolba révedt. István nem volt benne biztos, hogy azért, mert elgondolkodtatta, vagy azért, mert untatja, ezért inkább ismét megszólalt.

- Ha gondolod, én segíthetek. Van most egy nagy téma, Lacival együtt dolgozunk rajta, és az én részemhez keresek hallgatókat.

- Operációkutatás? - vette fel Kriszta ismét a szemkontaktust. - Az jól hangzik!

- Ugye? - István hangja felcsuklott. - Ez most a legfelkapottabb terület. Ha majd hozzánk is elér az internet, még több lehetőségünk lesz!

- Ja... - Kriszta újra elrévedt, de végre jól látszott rajta, hogy ábrándozva néz maga elé.